SMS-értesítések facebookos történésekről? Gyakorlatilag bármilyen aktivitásról? Vagy akár a Google-szolgáltatások használata közben is jelenjen meg egy kis buborék, ami értesít, ha valami történik a Facebookodon? Nem tűnik túl értelmes dolognak, bizonyos esetekben hasznos lehet. Például, ha munkahelyen a FB tiltva van, de a Google-szolgáltatások nem.

Először is leszögezném, hogy én Google-szolgáltatásokat saját célra elvből csak annyira használok, amennyire nagyon kell, másrészt szintén elvből számomra a Facebook csak az asztali gépen létezik, egészen kivételes esetben lépek fel rá a mobilom böngészőjén keresztül, ha valahol esetleg várakoznom kell, egyébként például a Messengert sem telepítettem, tőlem aztán történhet bármi, nem hagyom, hogy a "Kéktakony" nyomkodjon engem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne kellene ismernem behatóan ezeket a szolgáltatásokat, viszont ennek az elterjedtségükön - ilyen módon megkerülhetetlenségükön - kívül semmi más oka nincs, akár hagyományos használatról, akár kutatásról vagy fejlesztgetésről van szó.

Távol álljak tőle, hogy most azokat a felhasználókat kezdjem el ekézni, akik akár még társaságban is képesek ezerrel nyomkodni a Facebookot, véleményem persze van, de ez a poszt nem erről szól. Másrészt az a felvetés, hogy SMS-ben értesüljünk mindenről, már csak azért is bizarrnak tűnik első látásra, mert az okosmobilok úgyis tudnak push-üzeneteket fogadni, az erre épülő instant üzenetküldők pedig lassan kiszorítják a jó öreg SMS-t. Mégsem mindegy, hogy valaminek az SMS értesítései elérhetőek-e ingyenesen.

Végülis már ezer éves, nem valamilyen kiegészítőhöz, hanem a Facebook core részéhez tartozó feature, hogy amilyen szolgáltatókkal megállapodást kötött a Facebook, azoknak a szolgáltatóknak az ügyfelei akár egy ezer éves mobilon is SMS-ben értesülhetnek testreszabottan olyan FB-aktivitásokról, amik fontosak lehetnek számukra, de akár mindről is. így például ha valaki egy osztrák A1-es SIM-kártyával használja a mobilját, gyakorlatilag bárhol értesülhet egy új üzenetről SMS-ben vagy egy fontos ismerős új posztjáról anélkül, hogy az adatforgalmat jelentene számára. Bizonyos országokban több ilyen szolgáltató is van, míg például Magyarországon máig egy sem.

Ha például a munkahelyen a Facebook tiltva van, ésszerű összedrótozni valamivel, amivel mégiscsak használható több-kevesebb funkcionalitással, viszont ahogy erről korábban írtam, a dolog veszélyes üzem, hacsak nem egy jól ismert szolgáltatásról van szó, mint például a Skype, amivel korlátozottan, de lehet Facebookozni, ha össze vannak drótozva a fiókok. Az is előfordulhat, hogy nincs tiltva, de valami miatt nem szeretnél új ablakot nyitni vagy célzottan csak bizonyos történésekről értesülni, arról viszont azonnal, viszont nincs nálad olyan külföldi SIM-kártya, aminek a szolgáltatójával a fent leírt módon megállapodott volna a Facebook. A mindig elérhető alternatíva az, hogy a Facebook egyszerűen küldjön ezekről email kivonatot, ami viszont pörgősebb és sokkal dinamikusabb, az az SMS-ben/Gootle Voiceban/Hangoutban rejlő lehetőség.

Itt meg kell jegyeznem, hogy amit leírok, annak az alkalmazása formálisan nem teljesen legális, mivel például a Google a voIP-hívószámot eleve csak az USA állampolgárainak biztosítja. Tehát a funkció eléréséhez vagy kint kell lenni az USA-ban vagy el kell hitetni a Google-lel, hogy ott vagy, azt pedig többek közt az IP-címhez tartozó földrajzi hely alapján dönti el.

Ha el kell hitetni valamilyen szolgáltatással, hogy adott országban vagy, virtuális magánhálózat [VPN] használata kézenfekvő, a VPN szolgáltatók közt pedig a fizetősök mellett vannak ingyenesek is, mint például amit a VPNbook ajánl, de az ingyenesek használata tartósan nem ajánlott, nem csak azért, mert rémesen lassúak. Nem büntetnék senkit azzal, hogy különböző operációs rendszerekben egy-egy VPN-hálózatra hogyan kell csatlakozni, lényeg, hogy a beállítás fél percnél általában nem tart hosszabb ideig. A teljes folyamathoz pedig természetesen használjunk szűz böngészőt vagy használjuk a "pornó módot", azaz privát böngészést, lényeg, hogy a megtévesztendő szolgáltatás az általa korábban elhelyezett webhelyadatokhoz, sütikhez ne férjen hozzá.

Miután csatlakoztunk egy USA-beli VPN-re, első lépésben a Google-fiókba való bejelentkezés után ugorjunk el a http://google.com/voice oldalra. Ezen a fülön teljesen más jelenik meg az USA-ban és az USA-n kívüli területeken. A beállítás után viszont a saját fiókodban már Európából is elérhető lesz az, amit beállítottál. Ekkor jön az USA-beli telefonszám létrehozása [nem saját mobilszám használata!], amivel kapcsolatban nem nagyon van megkötés, viszont pofás dolognak tűnik a saját magyar mobilszámodat beírni a keresőbe, ekkor a Google keres egy olyan számmezőt, ahol az adott szám még szabad és ha talált, felajánlja regisztrációra, teljesen ingyenesen. Azaz ha mondjuk a magyar mobilszámod 70 1124545, akkor kihasználva azt, hogy az USA egy körzetén belül a telefonszámok szintén hét számjegyűek, érdemes a 1124545-ra rákeresni, így a Google-számod mondjuk +1 555 1124545 lesz, ami az ismerősök számára ismerősebb, könnyebben megjegyezhető.

A telszám létrehozása tehát értelemszerű, a Google-fiókodhoz fog tartozni:

Ezt követően gyakorlatilag azonnal lehet SMS-eket fogadni, a hívások fogadásához érdemes telepíteni a Google Voice böngésző plugint, de ezt a Google úgyis felajánlja. Ha zavaros lenne, hogy melyik a Google Voice, Google Talk, Google Hangout, mindenkit megnyugtathatok, hogy ennek végfelhasználói szempontból most semmi jelentősége.

Miután a telefonszám létrejött, finomhangolható az ún. portolással, hogy az SMS-ek az adott felületen kívül melyik email-címre érkezzenek, a hanghívások át legyenek-e irányítva, ezen kívül finomhangolható a hangposta, de alapvetően csak az olyan szolgáltatásokért kell fizetni, amik átirányítással járnak, mivel az egyszerűsítve olyan, mintha az előfizető hívást indítana illetve fizetős az SMS-küldés az USA-ban a legtöbb hálózat felé, ezen kívül az ún. végződtetési szolgáltató is számít, ami ebben az esetben ingyenes lesz. A beállítás végén a böngészőben valami ilyesmi látható:

Amint ez megvan, a Facebookba való bejelentkezés után a fiókhoz adjuk hozzá a frissen sült számot, a Mobile menüpont alatt, országként az USA-t, szolgáltatóként a Google Voice-t választva

Ezt követően egy megerősítésre van szükség a Facebook által SMS-ben kiküldött azonosító megadásával.

Miután ez megvolt, a Facebook-fiók a virtuális mobilszámmal össze is lett kapcsolva. Fontos megkülönböztetni azt, amikor a Facebook egyszerűen csak tudja a mobilszámunkat és arra különösen indokolt esetekben tud értesítést küldeni, kétlépcsős azonosításhoz használod vagy éppenséggel arról van szó, hogy a FB úgy van beállítva, hogy maguk a standard értesítések is menjenek SMS-ben [mobilhálózatok közt ebben mutatkozik meg a különbség, ahogy fentebb írtam].

Ha minden jól ment, a dolog valahogy így fog kinézni a Mobile mezőben:

Azt pedig, hogy milyen esetekben zargasson SMS-ben a Facebook, már a Notifications-nél kell beállítani:

Az, hogy miről és milyen gyakorisággal érkezzen értesítő, ahhoz idomul, amiről egyébként is értesítene a Facebook, azaz ha például úgy van beállítva, hogy azoknak az ismerőseidnek a posztjairól értesítést kérsz, akik ott vannak a Close friends listában, szinte az összes aktivitásuk SMS-ben záporozik majd be. Amit megjegyzek, hogy a Facebooknak van annyi esze, hogy hiába van beállítva például az email kivonatok küldése bármivel kapcsolatban, ha be vagy jelentkezve, bizonyos eseményekről értelemszerűen nem jön kivonat. Azaz például nekem az összes üzenetem megérkezik emailen is, de ha pont be vagyok lépve, amikor valaki üzenetet küld és azt el is olvasom, arról már nem fog értesítő jönni. Az SMS-ekkel teljesen hasonló a helyzet, ezt a teszteléskor figyelembe kell venni! Ami az értesítések testreszabását illeti, érthetően erre nincs általános recept.

Készen is van! A gépet le is lehet választani a VPN-ről minden más már menni fog hagyományos netkapcsolaton keresztül. A Google-ben megjelenő FB-értesítések egyrészt megjelennek nyilván, ha a Gmail/Hangouts/ szolgáltatást éppen használod a böngészőben, akkor is, ha éppen nem használod, viszont nem jelentkeztél ki és az értesítések a böngészőprogram számára engedélyezettek [ekkor buborékok formájában], ezen kívül természetesen mobilra és asztali gépre is telepíthető a Google csevegője.

Az értesítések potyognak is be a postafiókba és ha például valaki üzenetet küldött, emlékeim szerint tudsz is neki válaszolni onnan, mivel az üzenetek azonosítója egy-egy nyolc számjegyű, USA-beli rövid hívószám, így az USA-beli számodról válaszolva a Facebook e kettő alapján tudni fogja, hogy az üzenetet kinek kell továbbítani, emlékeim szerint ez is ingyenes, valahogy így kell elképzelni webes felületen:

Amit megjegyeznék, hogy a leírt lehetőségeket kipróbáltam azért, hogy legyenek ábrák ehhez a poszthoz, viszont nem használom sem a Gmail-címem, sem a Google-számom, sem a Google Hangouts-ot és magát a Facebook SMS-értesítőt sem. Előfordulhat, hogy valami nem pontosan ugyanúgy működik a beállítás folyamatában másnál is, a beállítás nem egy rocket science, nem mentem bele minden részletbe.

Amit viszont nagyon fontos tudnod, mielőtt belecsapsz: sem a Facebook, sem pedig a Google nem hülye olyan értelemben, hogy ha azt tapasztalja, hogy 12:30-kor még Hejőszalontáról használtad a szolgáltatást, 12:35-kor pedig kapásból helyes felhasználói név és jelszó megadásával bejelentkezel VPN-en mondjuk Washington D.C-ből, és korábban ilyet még nem csináltál, akkor a Google és a Facebook szintén annak megfelelően fog eljárni, mintha a jelszavad esetleg ellopták volna. Érthető, hiszen életszerűtlen 5 perc alatt a világ másik végéről belépni. Ezért mindkettő rákérdezhet olyan adatokra, mint a másodlagos email-címed, a születési időd és hasonló olyan adatok, amikről feltételezi, hogy csak Te tudhatsz, ezeket mindkét szolgáltatásban előzetesen ellenőrizd. Ami igencsak komfortos, ha mindkét helyen korábban már adtál meg megerősített, azaz igazolt, mondjuk magyar mobilszámot, mivel egy kérdéses belépésnél egy arra érkező megerősítő SMS-ben lévő azonosítóval azonnal tudod igazolni magad a szolgáltatás előtt. Hozzáteszem, ha azt látja, hogy össze-vissza ugrálsz a vakvilágba VPN-en, webes proxyn, TOR-on keresztül vagy bármi olyan megoldással, ami ellehetetleníti, hogy a szolgáltatás azonosítsa a tényleges földrajzi pozíciód, néhány belépés után már egyáltalán nem picsog, úgy is mondhatnánk, hogy megtanulta.

Itt már egyszer megkaptam, ezért inkább írom, mielőtt valaki bekommentelné, hogy "itt a tavasz, inkább menjetek a friss levegőre, miért kell ennyit foglalkozni a FB-kal", egyrészt ahogy az a posztból is kiderül, itt egy elvi lehetőséget vázoltam fel, másrészt ahogy a korábbi posztokból is kiolvasható, a webes óriások azért nem kerülhetők meg a mindennapjainkban, mert olyan jók lennének, hanem azért, mert olyan információforrásként működnek, legyen szó akár a személyes kapcsolatokkal összefüggésben lévő információkról, akár szakmai információkról, amiket máshonnan ésszerű idő alatt nem lehet összekukázni. Viszont feltételezem, hogy a felhasználó nem közösségi web-heroinista középsúlyos Facebook-addikt, az elvi lehetőség adott, az már a felhasználó dolga, hogy normálisan, ésszerűen használja.

Tessenek szépen lenyugodni, hamarosan írok a Medium.com-ról, a Quibb-ről, Prismaticról és hasonló szolgáltatásokról is.