műveltség webkettő

Valaki jópár évvel ezelőtt elkezdte mondani, hogy a fiatalabb generáció - jelentsen ez bármit is - már nem nagyon olvas könyveket, ebbe bele kell törődni, a web megzabálja az ifjúság agyát uzsonnára, armageddon, ezer ördög és pokol, bunkó lesz a következő nemzedék, úgyis mind meghalunk, satöbbi. Eztán ezt a baromságot szépen átvették egy sokan, de még olyanok is, akiknek mondjuk hivatásukból adódóan illene rálátniuk a középiskolás és fiatalabb korosztály életére. Viszont a magát a jelenséget téves tapasztalati adatok mellett totálisan fals mérésekkel próbálták igazolni, amiket szándékosan nem fogok hivatkozni, de azért van ezzel kapcsolatban néhány gondolatom.

Szóval valamiféle alaptézisként kezelik már nem kevés ideje, hogy az a generáció, amelyik gyakorlatilag együtt szocializálódott az okosmobil korszakkal, már nem nagyon olvas semmit, könyveket, ezen belül meg szépirodalmat pedig aztán pláne nem. Mindezt pedig részben a tanárok azon tapasztalatára alapozták, hogy a kötelező olvasmányokat szinte senki sem olvassa el, másrészt online (!!) felmérésekre.

Emlékszem, általános iskolás ötödikes lehettem, amikor feladták kötelező olvasmányként a Kőszívű ember fiait. Nem vitatom Jókai irodalomtörténeti jelentőségét, nem is tehetném, mert nem értek hozzá, abban viszont már itt most megállapodhatunk, hogy Jókai irodalma mai aggyal totálisan emészthetetlen a többség számára, általános iskolás gyereknek kötelező olvasmányként meg csak akkor adnék ilyen félezer oldalas szart, ha meg akarnám utáltatni vele a szépirodalmat. Ami a magyar irodalmat illeti, na, az körülbelül a 20. századtól emészthető egyáltalán, de egy laikus számára alighanem nem más a helyzet akkor sem, ha a nemzetközi szépirodalomban nézünk körül. Magyar szakos ismerős az egyik egyetemen mesélte, hogy már nincs kötelező olvasmány ezer éve, mert tudják, hogy úgysem olvassa el senki, amit teljesen megértek. Ebből viszont totális tévedés azt a következtetést levonni, hogy semmit ne olvasnának az általános- és középiskolások, azt viszont biztosan, hogy a kötelezőket teljesen idióta módon sikerült kiválogatni egyszer, valamikor valakinek, akinek esetleg az volt a becsípődése, hogy irodalmárokat képeznek, nem pedig diákokat.

Többek közt szinte az összes online marketinges, na meg önmagát annak hazudó cég arról ugat, hogy a fiatalok olvasási szokásai olyan módon változtak meg, hogy az Instához, a Snapchathez meg hasonló szarokhoz kell a teljes piacnak igazodnia, mivel ezeken a csatornákon érhető el a fiatalabb nemzedék, jelentsen ez bármit is. Na de ők mire alapozzák mindezt? Nagyrészt online felületeken felvett közvéleménykutatási adatokra! Nem kell nagy kutatásmódszertani rutin hozzá, hogy észleljünk itt egy iszonyú ellentmondást. Nevezetesen azt, hogy online közvéleménykutatást az tölt ki, aki olyan eszelősen értelmetlenül cseszi el a saját szabadidejét, hogy mindössze annyival meg lehet etetni, hogy a kitöltők közt kisorsolnak mondjuk egy okoskütyüt vagy valami olyasmit, ami minimálisan is sikeres ember a mai világban megvesz magának, ha szeretne, de hogy nincs fölösleges 15-20 perce, az teljesen biztos. Mondjuk azért, mert helyette olvas. Az egész több sebből is vérzik és mindez senkit sem érdekel, de magyarázom.

Az online közvélemény kutatásokkal nem hogy torzított mintán dolgoznak, annyira hülyék, hogy nem veszik észre, hogy önkényesen választanak mintát. Eleve olyan előtt fog megjelenni a kérdőívre mutató link, akiről feltételezik egy-egy szolgáltatáson belül töltött idő és aktivitás alapján, hogy ki is tölti. Azaz miután valaki megetette a kecskéit a Farmville-ben meg a bánat tudja, hogy miben, dobott pár lájkok a világbékéért, megjelenik előtte a kérdőívre mutató link, ami nyereményjáték is egyben. Emberünk kitölti, aztán megy a plázabudiba pózolni a napi Insta-fotóhoz, miközben azon agyal, hogy hogyan tegyen a többiekétől menőbb effektet a saját szelfijére. Na már most, ha ez a csoport úgy nyilatkozik, hogy az elmúlt ezer évben nem olvasott szépirodalmat, meg úgy egyáltalán könyvet sem, abban aztán tényleg semmi meglepő nincs.

műveltség webkettő

Azok az idióta cégek, akik mondjuk az ilyen adatforrásokból dolgoznak, valamiért teljes demográfiai csoportokra vetítik ki azt, amit tehát totálisan félremért adatként kaptak. És nem csak extrapolálják, ebből látszólagos tendenciát állapítanak meg, hanem úgy gondolják, hogy akkor azoknak a szolgáltatásoknak a hirdetési felületeire kellene fókuszálni, amit tehát a totál bugris plázasuttyó réteg használ a legtöbbet, mert aktuálisan az a trendi, fancy. Ami pedig még értelmezhetetlenebb, valami miatt azt hiszik, hogy ők komolyan fizetőképes célcsoportot jelenthetnek. Ha pedig nem a diákok hülyébb feléről, hanem a felnőttek hülyébb feléről van szó, a lényegen nem változtat. Aztán meg a magyar nyelvterületre vagy Magyarországra fókuszáló online marketinges néz ki a fejéből bután, hogy miért nem hirdetnek szivesen azok a piaci szereplők, amik azért nem két kézzel szórják a zsét. Amikor pedig előkerül egy-egy gyalázatos adat azzal kapcsolatban, hogy milyen csapnivalóan rossz a magyar online marketing hatásfoka, azzal nyugtatják meg magukat, hogy szarul teljesítenek ugyan, de a másik ügynökség sem teljesít jobban.

És akkor akik a mintából kimaradtak! Többen mesélték, hogy a 4-5-6-7 éves gyerekeik nem, hogy korábban tanulnak meg olvasni, hanem eleve több különböző idegen nyelvű tartalmat is fogyasztanak online-t és printet egyaránt, aztán esetleg elpicsázzák nyelvből az angoltanárt már általános iskolában. Itt most nem csodagyerekekről írok! Korábban is volt ilyen, de kevésbé volt jellemző, mint a manapság, ahol az információáramlás jellege változott meg, nem csak a sebessége, ez kellene már felfogni végre. Nem, egyszerűen olyan gyerekekről van szó, akik otthon a szülőktől nem azt látják, hogy Farmville-n etetik a lovakat és minden céges zabálást agyondokumentálnak az Instán, hanem azt, hogy a szülő is értelmesen használja ki az információszerzés új lehetőségeit. Ami meg a sültbunkókat illeti, ők nyilván léteztek a webkettő előtt is és nem, akkor sem olvastak többet vagy töltötték ki értelmesen az időt, tehát szó sincs arról, hogy tendenciózusan agyilag lefszulnának összességében az emberek a közösségi web miatt, a 80-as években meg a videókazettákra mondták ugyanezt.

Kis közbevetésként, milyen apropóból írom ezt a posztot éppen most, amikor ezeket a témákat már érintettem? Mondjuk azért, mert eleve a koromból adódóan nyilván ritkábban csevegek tőlem fiatalabbakkal, a napokban pedig egy 20 körüli, amúgy a közösségi webet is igencsak aktívan használó tag véletlenül köpte el, hogy a hétvégén elolvasott egy laza párszáz oldalas regényt, amit talán karácsonyra kapott. Aztán kiderült, hogy nem kivételes eseményről van szó, hanem egyszerűen rendszeresen olvas, ami neki teljesen természetes. De korábban is találkoztam már olyannal, aki mondta, hogy olvas mindent, mondjuk éppen azt nem, amit az iskolába kellene, ráadásul olyan forma volt, akiből ki nem néztem volna. A nagyon fiatal generációról meg egyszerűen onnan tudok, hogy ismerősök mesélték, akiknek most megy vagy ment a fiuk vagy lányuk általános iskolába.

Valami miatt van egy olyan idióta prekoncepciója a többségnek, hogy a webkettő és a mobilhasználat, na meg a print és az újságolvasás kizárná egymást. Nincs okunk feltételezni, hogy az intelligenciával egyébként eléggé jól korreláló információéhség jelentősen változott volna időben. Nem, hogy az elmúlt pár évtizedben, de még az elmúlt párszáz évben sem, de ezt a témát korábban már túltárgyaltam. A középkorban, de már a könyvnyomtatás elterjedésével az iskolákban egy halom nyelven nem csak olvastak, hanem beszéltek is egymással a diákok, az szegényebb sorban lévők pedig igencsak jelentős népmesét, népdalt, meg még ki tudja, hogy milyen népi bölcsességet halmoztak fel, persze mindkét blokkban voltak értelmesebbek és hülyébbek egyaránt.

Szóval, nem, nem és nem. Igaz, hogy a tartalomfogyasztó ideje véges, amit szokás a felhasználók idejéért folytatott küzdelemnek is nevezni, attól még, hogy valaki rendszeresen tömi az Insta fiókját és szórja a híreket a Twitteren vagy vitatkozik a Redditen - amiket hála a jó égnek még nem annyira fedezett fel a magyar átlag felhasználó - ha értelmes emberről van szó, akkor igenis olvas mellette. Szóval ez az a réteg, amelyik pont láthatatlan a közvéleménykutatók többsége előtt és persze az a felnövekvő réteg, amelyik tényleg fizetőképes.

Azokat a sudribunkókat meg alighanem senkinek sem kell bemutatni, akiknek a figyelme legfeljebb néhány másodpercre köthető le valamilyen idióta képi viccel, na meg töménytelen mennyiségű álhírrel, könyvet meg még életükbe nem vettek a kezükbe maguktól, de letöltenek minden szart a mobil alkalmazásboltjából, amivel aztán égtelen sok időt lehet eltölteni, egészen elképesztően értelmetlenül.

A másik érdekesség, amibe jobban belegondolva semmi meglepő nincs, hogy a két kaszt közt nemhogy átfedés alig van, hanem gyakorlatilag nem is tudnak egymásról. Honnan is tudnának, ha az emberek a hozzájuk hasonló intellektusú és szociális státuszúakkal tartják az erős kapcsolatokat, amit egyébként a webkettő erősített fel, ami egy készülő nagypubli témája lesz.

Ahogy szoktam mondani, a jövő nyertesei azok lesznek, akik egyaránt használják az okoseszközöket és a net vívmányait, emellett rendszeresen olvasnak is. Ez utóbbinak többek közt az az oka egyszerűsítve, hogy egy-egy hosszabb mű megértése a figyelem folyamatos fenntartását igényli, ami pedig elengedhetetlen, ha valaki valami értelmes dolgot akar csinálni majd később, amivel keres is.

műveltség webkettő
Mihez kapcsolódhat az ábra?

Még csak azt sem mondanám, hogy kevesebb információ éri a rendszeresen olvasó ember és az idejét hülyeségekkel elcsesző ember agyát, az információ minőségében teljesen más, hiszen olvasás közben a korábbi ismerethalmazba kell beilleszteni azt, amit olvasunk, például az Insta-függőknek meg csak egy-egy pillanatra kell fenntartaniuk a figyelmüket, mondjuk arra, hogy milyen pofát vágjanak, azt hogyan effektezzék, koronát vagy csillámfaszlámát illesszenek a szelfijük tetejére és így tovább, ami szigorúan nézve nem biztos, hogy kevesebb információ, mint amennyit befogadunk egy vaskosabb cikk vagy könyv olvasásakor. Nem kevesebb, csak nyilván egyrészt teljesen más, másrészt éppen azokat a képességeket nem fejleszti, amivel a munka világában igazán labdába lehet rúgni. Aztán azzal, hogy a két réteg közti szakadék milyen folyamatokat indukál majd a jövőben, foglalkozzanak a szociológusok.

Egyébként ez a fajta fura kettősség totál eltérő területeken megmutatkozik még akkor is, ha csak a szellemi munkát végzőket nézem. Sokan mondják, hogy könyvből nem lehet megtanulni programozni, amire rá szoktam vágni, hogy könyv nélkül meg aztán pláne nem. És tényleg. Meg lehet nézni, hogy milyen fost adnak ki a kezükből sokszor azok, akik kizárólag trial-and-error alapon tanultak meg programozni, de hasonló a helyzet akkor is, amikor valaki ezt még azzal fejeli meg, hogy egy keretrendszert, technológiát, akármit akar megtanulni ugyanígy később. Vagy éppen, hogy mennyit szörnyülködnek sokan azokon az újságírókon, akiknek az írásain világosan látszik, hogy tényleg csak írnak, olvasni már nem nagyon szoktak, ami ugye alap kellene, hogy legyen, ha valaki nem trágyalevet akar kiadni a kezéből.

Nemrég a fejemhez vágták, hogy gyakran térek vissza azokhoz a témákhoz, amikről már írtam, nos, én legalább tudok róla és próbálom nem nagyon ismételni önmagam. Amire viszont nagyon, talán túlságosan is ügyelek, hogy ne a levegőbe rizsázzak, mert azt bárki tud. Viszont ha esetleg ismét megírom közel ugyanazt, csak máshogy, nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme az egésznek, hiszen a két poszt megírása közti időben azért elolvasok jópár cikket és könyvet, ami ideális esetben meg is mutatkozik az írásokon.

kép: Wikipedia - World literacy rate, Projectliteracy