About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (37),privacy (17),Facebook (17),social media (11),itsec (11),egyéb (10),social web (9),biztonság (8),mobil (8),OSINT (6),jog (6),magánszféra (6),tudomány (6),szellemi tulajdon (6),Google (5),molbiol (5),felzárkóztató (5),webcserkészet (5),szájbarágó (5),plágium (4),Nobel-díj (4),kriminalisztika (4),terrorizmus (4),kultúra (4),big data (4),email (4),genetika (3),pszichológia (3),molekuláris biológia (3),biztonságpolitika (3),CRISPR (3),Android (3),online marketing (3),sajtó (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),Onedrive (3),üzenetküldés (3),jelszó (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),Apple (3),Gmail (3),reklám (3),konferencia (3),webkettő (3),biztonságtudatosság (3),kriptográfia (3),levelezés (3),magatartástudomány (3),azelsosprint (3),popszakma (3),hype (3),open source intelligence (3),torrent (3),nyelvtechnológia (3),bejutas (2),tweak (2),villámokosság (2),cas9 (2),Yoshinori Ohsumi (2),Hacktivity (2),génterápia (2),fiziológia (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),Reblog Sprint (2),bűnügy (2),Pécs (2),nyílt forrású információszerzés (2),webkamera (2),deep web (2),P2P (2),Netacademia (2),arcfelismerés (2),DDoS (2),Balabit (2),bűnüldözés (2),TOR (2),kulturális evolúció (2),ransomware (2),hitelesítés (2),SPF (2),Whatsapp (2),neuropszichológia (2),szabad információáramlás (2),FUD (2),DKIM (2),2-FA (2),bolyai-díj 2015 (2),molekuláris genetika (2),jövő (2),sudo (2),IDC (2),cyberbullying (2),social engineering (2),malware (2),tartalomszolgáltatás (2),meetup (2),facebook (2),reblog (2),videó (2),titkosítás (2),kutatás (2),epic fail (2),pedofília (2),netkultúra (2),nyelvtudomány (2),vírus (2),hírszerzés (2),iOS (2),farmakológia (2),szociálpszichológia (2),tanulás (2),biológia (2),gépház (2),bulvár (2),bug (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),Yandex (2),könyv (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),Twitter (2)

Információbiztonság és az írástudók felelőssége


ITsec kulturális evolúció média sajtó tömegtájékoztatás Adecco IT Academy biztonságtudatosság FUD fear uncertainty and doubtViszonylag gyakran szokták mondani, hogy a tömegtájékoztatás feladata a minél pontosabb, gyorsabb és hiteles tájékoztatás, azaz egy-egy hír közzétételének esetleges következményei miatt már nem vonható felelősségre a hír előállítója. Személyes véleményem, hogy ez még akkor sem állná meg a helyét bizonyos esetekben, ha egy hírt teljesen objektíven közölnének.

1992. áprilisában Los Angelesben négy rendőr igazoltatott gyorshajtás miatt egy fekete sofőrt, aki ellenszegülni próbált a közúti ellenőrzés során, mire a négy – nem mellékesen fehér illetve hispán – rendőr alaposan helybenhagyta, amiről videófelvétel készült, majd megjelent a helyi televízióban. Ezt követően nem sokkal elszabadult a városban a pokol: szinte példátlan lázadás tört ki a városban, a keletkezett kárt egymilliárd dollárra becsülik, több, mint ötven fő életét vesztette, a rend helyreállításához többek közt a nemzeti gárdát kellett segítségül hívni. Ami külön érdekesség, hogy a példásan liberális amerikai sajtó történetében szinte példátlan módon bírósági végzés született azzal kapcsolatban, hogy a felvételt tilos a továbbiakban bárhol is közzétenni, persze már késő volt.


A sok-sok tanulság közül amit mindenképp kiemelnék, hogy a tömegtájékoztatásnak egészében igenis van felelőssége, másrészt akár egy-egy hír esetén is mérlegelni kell, hogy annak közzététele nem sért-e olyan mértékben közérdeket vagy társadalmi érdeket, hogy az már masszívan szembe megy azzal a társadalmi érdekkel, amit a sajtó hivatott szolgálni.

Bizonyos területeken a teljes sajtóhoz viszonyítva szokatlanul gyakran találkozni olyan információval, aminek az idő előtt történő közzététele súlyos érdeksérelemmel járna. Ez az oka annak, hogy ha a tesztelők, külső etikus hekkerek például a pénzintézeti adatbázisok de facto standardjának tekintett Oracle motorban találnak valamilyen sebezhetőséget egy adott bank esetén, akkor ennek a részleteit csak azt követően teszik közzé, miután az érintett bankot tájékoztatták és a hibát kijavították. A kutatók véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy melyik a legjobb reporting gyakorlat, az ún. partial disclosure, azaz amikor csak érzékeltetik egy-egy érintettel, hogy a rendszerében hiba van vagy esetleg a full disclosure, amikor a hibát teljes egészében, minden részletével együtt közzéteszik, így kényszerítve például az érintett pénzintézetet, hogy a hibát azonnal javítsa. Az utóbbi nyilván az a kockázatot hordozza magában, hogy a hibát kihasználhatja egy támadó még az előtt, mielőtt a szóban forgó hibát javítani tudnák.

Nemrég vettem részt egy kicsi, ámde kiváló szakmai rendezvényen, ahol az ország egyik legelismertebb etikus hekkere beszélt a Sony Entertainment elleni támadásról. A Sony elleni támadást a fősodrú média, ahogyan ez lenni szokott, úgy mutatta be, mintha egy igencsak kifinomult, nagy szakértelmet igénylő, nehezen kivédhető támadásról lett volna szó. A látványos breach-ekről olvasva rendszerint az olvasókban az a benyomás alakul ki, hogy itt aztán tényleg egy komoly technikai bravúrt hajtottak végre valamiféle guru csúcshekkerek.

És ez baj. Komoly baj.

Kisebb részben azért, az olvasókban torz benyomást alakítanak ki az információbiztonsággal foglalkozó közösséggel kapcsolatban, ha a prosztó módon, amatőr módszereket használó támadókat úgy kezeli a mainstream sajtó, mintha tényleg hekker guruk lennének. Egyrészt ez sérti azok önérzetét, aki tényleg értenek hozzá, másrészt a tömegekben össze fog kapcsolódni az információbiztonsággal kapcsolatos tevékenység a számítógépes bűnözéssel. Egyszerűbben fogalmazva: simán elképzelhető, hogy egy laza, de személyes ismerősömnek hozzáférnek valamilyen netes fiókjához, aztán azt fogja gondolni, hogy biztosan én voltam úgy szórakozásból, csak azért mert úgy gondolja, hogy én képes lehetek rá.

Mi a másik súlyos következménye annak, ha a hírekben megjelenő támadásokkal és támadókkal kapcsolatban téves kép él az emberek fejében? Ahogy a meetup előadója nagyon frappánsan megfogalmazta, egyfajta nihilisata hozzáállás felé sodorja a felhasználókat. Azaz aszerint a séma szerint fognak gondolkozni, hogy fölösleges odafigyelni az információbiztonságra, hiszen "úgyis van valaki", aki fel tudja törni a hozzáféréseit, ha nagyon akarja. Ennek a nihilista hozzáállásnak lehet következménye vagy ha úgy tetszik tünete, hogy manapság a gépek közel felén semmilyen antivírus szoftver nincs telepítve. De alighanem a jelenség része az is, hogy a végfelhasználók nem titkosítják az adataikat, holott ez mindössze néhány kattintás lenne már a Windows XP elterjedése óta, illetve már közhely emlegetni, hogy gyenge jelszavakat használnak, ráadásul több helyen azonosat. Korábban már részletesen taglaltam, hogy miért nem mondhatja senki azt a mai világban, hogy "az én adataimra senki sem kíváncsi".

Visszatérve az előadásra, a Sony elleni támadást valószínűleg nem az Észak-koreai kormány követte el, de ha már hírbe hozták őket, nyilván nem mondták azt, hogy nem ők voltak. Gondoljunk csak bele, ha történne egy olyan kísérleti atomrobbantás, amire felfigyel a fél világ, de csak hírbe hoznák Észak-Koreával, az fix, hogy nem tiltakozna kézzel-lábbal a diktatúra jóllakott napközis hülyegyereke Kim Jong Un személyében azzal, hogy nem ő voltak.

A Sony elleni támadás kivizsgálása során kiderült, hogy a cég éveken keresztül tömegesen kapott teljesen közönséges adathalász leveleket, így csak idő kérdése volt, hogy minél több alkalmazott hozzáférését tudják elhappolni. Ezen kívül természetesen a kutatók visszafejtették azoknak a kémprogramoknak a kódját, amiknek szerepet tulajdonítottak az adatlopásban, abból pedig kiderült, hogy ha nem is egy kontármunkáról van szó, több jel is arra utal, hogy a támadók igencsak béna módon hagytak nyomokat maguk után.

ITsec kulturális evolúció média sajtó tömegtájékoztatás Adecco IT Academy biztonságtudatosság FUD fear uncertainty and doubtNem merülnék technikai részletekbe, de lényeg, hogy a klasszikus vírusokat, rootkiteket, spyware-eket, a professzionális támadók úgy írják meg, hogy azok visszafejtése után ne lehessen következtetni a kilétükre illetve arra sem, hogy a rosszindulatú program milyen korábbi kártékony kód továbbfejlesztése lehet. Erre példa az első valódi informatikai fegyvernek tekintett, urándúsító üzembe bejuttatott Stuxnet és az abból származtatott, később azonosított csúcskártevők, amiknél nemcsak arra nem lehet következtetni, hogy melyik állam állhatott a létrehozásának hátterében, de sokszor még olyan részleteket is elhelyeznek ezekben a malware-ekben, amik megpróbálják félrevezetni a kutatókat!

Ehhez képest a bénább kártevők írói egy halom olyan jellegzetességet hagynak a kártevőjükben a programozásuk során, ami később könnyebben azonosíthatóvá teszi őket.

Az is szóba kerül, hogy az olyan rémes buzzwordök, mint a "nulladik napi sebezhetőség", vagy "szofisztikált támadás" eleve gyanakvásra adnak okot a figyelmes olvasókban.

Hatalmas hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a média mellett az IT biztonság is egyre meghatározóbb biznisz, így az bizonyos informatikai biztonsági megoldásokat kínáló cégek jórésze ki is fogja a szelet a vitorlából és a kommunikációjukat szándékosan úgy alakítják, hogy azzal maximalizálják a bevételüket azon keresztül, hogy eladnak olyan terméket is az ügyfeleiknek, amikre valójában nem is lenne szükségük vagy éppenséggel nem olyan módon. Nem is tudom már, hogy hol olvastam, de hatalmas igazság, hogy nem a biztonságot szavatoló technológiai megoldást kell eladni, hanem a biztonság érzetét. Ami nyilván sokkal könnyebb, ha bizonyos szintű félelemérzetet keltenek az ügyfelekben.

ITsec kulturális evolúció média sajtó tömegtájékoztatás Adecco IT Academy biztonságtudatosság FUD fear uncertainty and doubt

Ebben pedig a fősodrú média nagyon gyakran akaratlanul és tudattalanul partner, mi több, a jelenségnek már réges-régen neve is van: FUD, azaz fear, uncertainty, doubt.  

A FUD mögött gyakran könnyen felfedhető az üzleti érdek, ha magyar példát kell hoznom, alighanem nagyon sokan emlékeznek rá, amikor a szolgáltatók a mobiltelefonálás hőskorában azt állították, hogy a mobil függetlenítése olyan bűncselekmény, amiért börtön jár, holott, nem több, mint egy polgárjogi szerződésszegés a telkószolgáltató és az ügyfél közt, de ilyen miatt még az életbe nem indult per az országban. Az már más műfaj, amikor valaki tömegesen és pénzért halomra függetlenítette a mobilokat. Amikor a szolgáltatók látták, hogy ezzel nem lehet gátolni a folyamatot, később azt hangoztatták, hogy a függetlenítés károsítja a mobilt, ami a régi mobilok esetén szintén nem volt igaz.

De ha FUD-ról van szó, a legkomolyabb, leginkább autentikusnak nevezhető cégek is nyilatkoztak már olyan módon, hogy amögött az üzleti érdekek eléggé világon kivehetőek voltak. Például az Apple nem kevesebbet állított néhány évvel ezelőtt, mint hogy a jailbreakelt mobilok kinyírhatják a mobil adótornyokat, míg hivatalosan egy szó sem esett sokáig a jailbreakeléssel járó valós kockázatokról.

ITsec kulturális evolúció média sajtó tömegtájékoztatás Adecco IT Academy biztonságtudatosság FUD fear uncertainty and doubtÁtverések és visszaélések persze a net előtt is léteznek, – kultúrafüggően ugyan – sokszor addig nem szorultak vissza, amíg valaki a saját bőrén nem tapasztalta meg azt a kárt, amit azzal szenvedett el, hogy átverték olyan esetben, amikor tevőlegesen ő maga tette mindezt lehetővé. Az már látszik, hogy a netes közegben teljesen hasonló a helyzet, a kérdés csak az, hogy szervezeti szinten milyen módszerek lehetnek a leghatékonyabbak arra, hogy mintegy immunizáljuk az alkalmazottakat a tipikus átverésekkel szemben.

A social engineering élt, él és élni fog… A rendezvény végén több gondolatindító kérdés is felmerült azzal kapcsolatban, hogy a gyakori, nagy kockázattal járó és emberi gondatlanságból adódó incidenseket hogyan lehetne megelőzni figyelembe véve azt, hogy a céges hálózatokba érkező kártevők több, mint fele email csatolmányként érkezik, amit egyszerűen csak nem kellene megnyitni, nem is beszélve a klasszikus adathalász levelekről, amit egyre inkább személyre szabottan próbálnak eljuttatni egy-egy címzettnek. Ismétcsak úgy tűnik, hogy a technikai fejlődéssel és benne lévő kockázatokkal egyszerűen nem tudott lépést tartani kultúránk, nem tartom kizártnak, hogy ezt lényegesen siettetni nem is lehet. Azaz a technikai evolúciót utolérni sincs esélye a kulturális evolúciónak, ugyan előremutatónak tűnnek azok az ötletek, mint például az, hogy a biztonságtudatosságra egészen a kezdetektől kellene szocializálni mindenkit kisiskolás kortól.

Ha visszaélésekről van szó, világos, hogy mik nem jelentenek megoldást. Például a Magyarországon ezerszer módosított, információs önrendelkezésről szóló törvény a netes közeg vonatkozásában annyit nem ér, mint amennyi a papír, amire valaha is kinyomtatták: még évekkel ezelőtt a jól ismert fikaoldalak a jog betűjére teljesen fittyet hányva hordták fel a felhasználók közösségi webes szolgáltatásból származó fasztortás, bepiálós vagy más módon kínos fotóikat, a törvénynek semmiféle visszatartó ereje nem volt. Viszont eléggé világosan látszik, hogy a náluk néhány évvel fiatalabb és rugalmasabb, most 14-22 éves generáció már jóval elővigyázatosabb azzal kapcsolatban, hogy mit tesz közzé a neten, ha a nagy átlagot nézzük. Azaz a technológiai kockázat és az internet természete maga szankcionálta a felhasználót a saját hülyesége miatt, aminek a hatása néhány év alatt érezhető lett.

Egy munkahelyek ugyanakkor nem tűnik túl életszerű megoldásnak az, hogy a fertőző hivatkozásokra kattintó vagy Google Docs-ban érzékeny adatokat feltalicskázó alkalmazott felkerüljön mondjuk egy hülyetáblára és más szankcionálási formák is vélhetően inkább a szervezeten belüli feszültséget növelnék, mint a biztonságtudatosságot, éves, évtizedes beidegződések nem változtathatóak meg csak úgy.

ITsec kulturális evolúció média sajtó tömegtájékoztatás Adecco IT Academy biztonságtudatosság FUD fear uncertainty and doubtAz Adecco IT Academyben különösen az tetszett, hogy különböző területről érkezett szakértők, érdeklődők oszthatták meg a tapasztalataikat, aminek hatalmas előnye, hogy ekkor olyan új következtetésekre juthat az érdeklődő, amire egy szűkebb körnek szóló szakmai rendezvényen alighanem kevésbé.

0 Tovább

Google Zeitgeist 2015: normális fogalma, újraértelmezve


Google Zeitgeist gender transzgender kultúra polkorrekt véleménynyilvánítás kulturális evolúció evolúciós pszichológia kutyanő macskanő LMBTQIA-ROTLFMAONem vagyok biostatisztikai szakértő. Sokan mások sem azok, akik meg tudják különböztetni a többségitől, megszokottól a kevésbé megszokottat, a ritkábbat, esetleg rendkívül ritkát.

Mindenek előtt nézzük meg ezt a remek videót, a biológiai nemét tekintve férfinek született emberről, aki miután a feleségével összehozott 6-7 gyereket, rájött, hogy ő valójában egy hat éves kislány, így annak megfelelően kezdett élni és most nevelőszülei nevelgetik Kanada valamelyik elborult részén.

Annak, hogy a ritkább megjelenésű vagy viselkedésű dolgokkal kapcsolatban amolyan triggerek mentén előítéletek kapcsolódnak be a tudatban, esetleg félelmet vagy undort keltenek, elengedhetetlen szerepe volt az ember evolúciójában, hiszen rég kihaltunk volna, ha emberelődeink nem kellő elővigyázatossággal viszonyultak volna az olyan dolgokhoz, aminek a viselkedését nem tudták eléggé jól bejósolni, lévén, hogy eltért a megszokottól. A természetben igen sok, élénk színű növény mérgező, ezeket az előemberek nem ették meg. Alighanem mindig is voltak különösen problémás, másoknak kegyetlen kárt okozó egyedek, őket kiközösítették, ami egyet jelentett a halálos ítélettel, majd a civilizáció megjelenésekor már pszichopatának nevezték őket és börtönbe zárták. Természetesen a külső jellegek alapján történő osztályozás messze nem volt tökéletes, még középkorban is a legtöbb helyen a görcsrohamokkal és pánikszerű állapotokkal járó rosszulléteket ördögi megszállásnak gondolták, aztán az ördögűző jó esetben nem verte halálra az érintettet ördögűzés apropóján. Azaz még egyszer: messze nem volt tökéletes a rendszer, de a többséget védte.

Aztán ahogy a civilizáció változott – szándékosan nem mernék úgy fogalmazni, hogy előre haladt vagy fejlődött – megfigyelések alapján rájöttek, hogy nem kell tartani például az albínóktól, átlagosnál több ujjal rendelkezőktől, egyáltalán bárkitől, aki kinézetében eltér a többségitől, ahogyan igaz ez a többségitől eltérő magatartásformra is. A túlságosan impulzívakat megpróbálják nevelni, akik bármilyen betegség miatt hajlamosabbak a szokatlan rosszullétekre, segítenek nekik és így tovább.

Idővel minden tudományág szempontjából egyre problémásabb lett meghatározni, hogy mi is a norma, mit nevezhetünk normálisnak, mit kórosnak, a kóros lehet-e normális, és így tovább, végülis szinte minden téren a normálisnak egy olyan megengedő definíciója vált elfogadottá, ami még az átlagostól való legszélsőségesebb, evolúciós szempontból pedig egyértelműen maladaptív, esetlegesen másokra nézve veszélyes magatartásformákat is a normális egy változatának tartja, részint azért, mert ha valamit nem sorolnának a normálishoz, annak idővel meglenne a társadalmi visszhangja is. Találunk olyan szexualitással foglalkozó, korszerű kötetet, amelyik tudományos alapon megmagyarázza, hogy a hullák vagy a széklet és kosz iránti szexuális vonzalom vagy éppenséggel az állatok, esetleg gyerekek iránt érzett szexuális vonzalom a normális egy változata, és tudománytalan lenne azt mondani rá, hogy „nem normális”. Érdekes, az intelligenciahányados esetén a túl alacsonyra szabad mondani, ami pedig a túl magasat illeti – aminek az objektív kimutatása méréstechnikai okból, azaz, hogy nincs rá elég jól standardizált teszt – ugyanúgy szabad mondani, hogy nem normális, na, itt nem ez a helyzet.

A Google a keresési trendeket alapul véve minden év végén elkészíti a saját Zeitgeist videóját, ami a professzionális vágásnak, jól eltalált liftzenének és egyáltalán annak köszönhetően, hogy tényleg felismerjük a videóban azt, ami az adott évet meghatározta, nem csoda, hogy annyira népszerű. Az idei viszont erősen kilóg a sorból: ugyan eltelt néhány hét a feltöltés óta, de a Youtube-on a lájkok és a diszlájkok aránya alapján látszik, hogy ilyen elhibázott Zeitgeist videó még nem volt és alighanem nem is lesz.

Többek közt ami tetszett a korábbi évek videóiban, hogy egyrészt megmutatták a keresési trendek alapján, hogy mi az ami a világ alakulására hat, másrészt az emberi teljesítményt, kitartást, tehetséget és bátorságot helyezte középpontba, olyan emberi értékeket, amikre büszkék lehetünk. A 2015-ös esetén viszont egy nőnek öltözött pasas - óh, bocsánat, szakszerű gender szóhasználattal talán méh nélküli nő - dörmög a videó kétharmad részében, ami önmagában alighanem még nem verte volna le a biztosítékot a többségnél. A videó olyan témát helyez középpontba, ami nem szól emberi teljesítményről, végképp nem olyan dologról, amire büszkének lehetne lenni, ami persze nem jelenteni azt, hogy szégyelleni kellene. A központi téma az USA-ban általánosan, szövetségi szinten elfogadott melegházasság és az ezzel összemosott 2015-ös totális gender őrület, holott tény, hogy az első érinti mondjuk a népesség maximum 15%-át, ha hozzávesszük a hozzátartozókat is, az utóbbi meg – mármint a transzgenderkedés - a népesség néhány ezrelékét.

Korábban már írtam róla, hogy irdatlanul túl volt lihegve ezt az egész melegházasodós téma, mivel az USA-ban eddig is, ha valaki házasodott volna azonos neművel, de olyan államban laktak, ahol nem lehetett, simán elmehettek olyan államba, ahol erre megvolt a lehetőség. Persze, lehet mondani, hogy az elvi jelentősége nagy, de igazából én nem látom, hogy ez annyira eszelősen nagy lépés lett volna, mint amilyennek mutatták, mi több, igen káros módon többek közt pont azokról a problémákról vonja el a figyelmet, amivel a nem heteró hölgyeknek és uraknak szembe kell nézniük. Az lenne a történeti léptékű előrelépés például, ha mondjuk az ezzel kapcsolódó diszkrimináció tilalmát valóban sikerülne erélyesen érvényesíteni, ha nem is a teljes fejlett világban, hanem a jóléti államokban. Vagy éppen azt sikerülne megoldani, hogy a gyermekprostitúció tilalmának nemzetközi érvényre jutásához hasonlóan érjék el azt, hogy a nem teljesen heteró arcoknak ne kelljen retorziókkal szembenézniük a világ gazdaságilag fejlett, viszont ilyen téren kevésbé toleráns államaiban. Ugyan meg lehet csinálni, hogy az USA-ban az érintettek örömködnek nem törődve azzal, hogy a világ más tájain mi van - nem mintha kötelességük lenne törődni vele, viszont eszelősen gyökér dolog ez a típusú szelektív értelmezés, ami szerint ha valami nincs előtérben, mint megoldandó probléma, az olyan, mintha nem is létezne.

Ahogyan az sejthető volt, a normális fogalmi kereteinek elmosása magával hozza annak a lehetőségét, hogy ezzel többen jó alaposan vissza fognak élni. Egy kanadai transzgenderológiával vagy mi a jóéggel foglalkozó szervezet, aminek a webhelyét még nem mertem megnézni, előhúzott egy biológiai lényét tekintve hím fickót, aki családapaként éldegélt, összelőttek az asszonnyal hét gyereket, majd rájött, hogy ő valójában nem egy negyvenes pasas, hanem egy hétéves kislány. Ha mindez még nem lenne elég, hát persze, hogy volt egy házaspár, aki Kanadában örökbe is fogadta és hétéves kislányként nevelik.

Jó, oké, erre meg azt tudom mondani, hogy amíg másra nézve nem káros, addig miért ne éljen a fickó hétéves kislányként. Na ezen a ponton amúgy nem csak egy radikális portál, de úgy tényleg bárki azt mondaná, hogy az ilyeneket nemrég még a cirkuszban mutogatták. Viszont! Miért vagyunk annyira biztosak abban, hogy ha továbbgyűrűzik az, ami mai szemmel nézve maga a nettó őrület, legyen szó akár a nőről, aki macskának képzeli magát, akár a hétéves kislányként élő fasziról, hogy ez másra nézve biztosan nem káros? A homofóbok gyakran jönnek azzal az érveléssel, hogy nem jó, ha LMBTQIA bácsik, nénik, pöcsöslányok mászkálnak a belvárosban nyár közepén, mert meglátja a gyerek, aztán majd ilyen-olyan fejlődésbeli károsodást szenved. Ilyet mondjuk sosem igazolt a tudomány, mi több, tény, hogy a gyerek nem csak kiskorábban, hanem később is nagymértékben támaszkodik a modellkövetéses tanulásra, viszont olyan egészen egyszerűen nincs, hogy egy klasszikus családmodellben nevelkedő óvodás vagy kisiskolás meglásson egy pöcsöslányt, aztán azért váljon később pöcsöslánnyá például, egyszerűen azért, mert az idő többségében nem azt látja. Ez körülbelül olyan sötét hülye feltételezés, mintha azt állítanánk, hogy a gyerek lát egy pofozkodó párt egyszer az utcán, aztán élete végéig nőverő lesz.

Amikor viszont polkorrektségből túl gyakran sorolja a normához a tömegkommunikáció azt, amit nagyszüleink alighanem nem neveztek volna annak, az már könnyen lehet, hogy más eset.

Nem leszek polkorrekt, de legalább őszinte igen: most nézzük meg ezt a négykézláb mászkáló, szegecselt pofájú gnómnőt, aki arra döbbent rá, hogy egy ember testbe született macska és persze aki azt mondja, hogy ez nem normális, az bebörtönözni való maradi büdös bunkó, hát persze...

Már így is meglehetősen eltértem a blogon megszokott témától és szóhasználattól, de nem érezném a dolgot polkorrektnek, ha ezek után nem ejtenék néhány szó, ha a macskanő után nem írnék néhány sort a kutyanőről, egészen pontosan arról a hölgyről, aki egy videó tanusága szerint a kutyákhoz hasonlóan a szökőkútba mártja a fejét, abból iszik kutya módra, otthon alighanem ketrecbe van tartva, az urának pedig mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy néha kiviszi a közeli plázába sétáltatni, természetesen pórázon, ahogy illik.

A kínos, erősen tizennyolc pluszos kérdés már csak az, hogy amikor az ürge otthon kifejezi vonzódását párja iránt, az most akkor parafiliának számít lévén, hogy a csaja egy kutya vagy éppenséggel valami teljesen másnak, amire a gender-aktivisták még nem találtak ki megfelelő terminust?

A Google 2015-ös Zeitgeist videójának szokatlan fogadtatásáról szerettem volna először csak írni, aztán írtam teljesen másról is. A nagy-nagy kérdés többek közt az, hogy hogyan harmonizálható a polkorrektség, kisebbségek felé mutatott szolidaritás a többség számára még elfogadható nézetekkel és egyáltalán a normális ésszel. Ezen kívül, milyen hatásokkal járhat, ha elmosódnak a normák határai, mert határozottan ez a trend, ha azt nézzük, hogy nemrég az Oxford Egyetemen azért mondtak le egy abortuszról szóló vitát, mert a hölgyek kifogásolták, hogy a méh nélküli személyek [dafuq?] is felszólalhatnak a kérdésben, míg a Cardiff Egyetemen egy feminista előadását fújták le, mivel egy korábbi könyvében azt írta, hogy egy herélt férfi nem feltétlenül viselkedne nőként, amit a transzneműekre nézve találták túl sértőnek a hallgatók. Hogy a polkorrektség jegyében módszeresen hogyan nyírják ki a véleménynyilvánítás szabadságát egyes egyetemeken, a Telegraph sederített egy – számomra sokkoló – összeállítást nem is olyan rég.

IMHO az egészben talán a legszomorúbb, hogy ha ez így megy tovább, pont úgy üt vissza a dolog, hogy a többség azokkal nem lesz szolidáris - függetlenül attól, hogy milyen kisebbségben lévő csoportról van szó - akiknek elemi érdekük lenne, hogy elfogadják őket és ne szenvedjenek hátrányt amiatt, hogy eltérnek valamilyen szempontból az átlagtól. És Ti, hogyan gondolkodtok a normáról és a normával kapcsolatos helyes közbeszédről? Pollbox szándékosan nincs, kommentben vagy emailben tessék csengetni!

0 Tovább