Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (38),Facebook (18),privacy (17),egyéb (12),social media (11),itsec (11),social web (10),biztonság (9),mobil (8),Google (6),OSINT (6),jog (6),szellemi tulajdon (6),tudomány (6),magánszféra (6),szájbarágó (5),email (5),webcserkészet (5),molbiol (5),felzárkóztató (5),Nobel-díj (4),big data (4),Gmail (4),kultúra (4),terrorizmus (4),online marketing (4),kriminalisztika (4),plágium (4),webkettő (4),genetika (3),molekuláris biológia (3),pszichológia (3),azelsosprint (3),Android (3),biztonságpolitika (3),nyelvtechnológia (3),magatartástudomány (3),Apple (3),sajtó (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),jelszó (3),üzenetküldés (3),CRISPR (3),Onedrive (3),2-FA (3),popszakma (3),konferencia (3),levelezés (3),kriptográfia (3),reklám (3),biztonságtudatosság (3),hype (3),torrent (3),open source intelligence (3),neuropszichológia (2),Whatsapp (2),deep web (2),FUD (2),kulturális evolúció (2),nyílt forrású információszerzés (2),TOR (2),hitelesítés (2),titkosítás (2),Pécs (2),bűnügy (2),tweak (2),facebook (2),SPF (2),DKIM (2),bűnüldözés (2),DDoS (2),bejutas (2),videó (2),Reblog Sprint (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),villámokosság (2),Hacktivity (2),Yoshinori Ohsumi (2),reblog (2),cyberbullying (2),arcfelismerés (2),ransomware (2),fiziológia (2),Netacademia (2),webkamera (2),szabad információáramlás (2),P2P (2),Balabit (2),cas9 (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),molekuláris genetika (2),bulvár (2),gépház (2),tartalomszolgáltatás (2),jövő (2),bolyai-díj 2015 (2),könyv (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),HR (2),sudo (2),Yandex (2),bug (2),nyelvtudomány (2),meetup (2),Twitter (2),tanulás (2),biológia (2),netkultúra (2),malware (2),IDC (2),social engineering (2),szociálpszichológia (2),kutatás (2),hírszerzés (2),iOS (2),vírus (2),farmakológia (2),pedofília (2),epic fail (2),génterápia (2)

A Facebook, egy pinavideó és a nemzetközi jog


Facebook social media privacy jog nemzetközi jog pinaA napokban a 444-en kolumnás cikk jelent meg Szily Lászlótól egy esettel kapcsolatban, aminek a lényege, hogy egy Facebook felhasználó fedetlen testtájnak, konkrétabban női segg vagy suncinak látszó videót küldött át egy másik felhasználónak magánüzenetben, mire a Facebook a felhasználót felszólította, hogy ne sértse meg a Facebook felhasználási feltételeit, majd egy időre ki is zárt a szolgáltatásból. A 444 jól megtermett lebuktatásként tálalta az információt, ami szerint lám-lám a Facebook tényleg elolvassa még a magánüzeneteinket is és meg is van rá a bizonyíték. Számomra a megmosolyogtató az egészben, hogy az egész cikket én is írhattam volna 3-4 évvel ezelőtt – már ha tudnék legalább tized annyira írni, mint a 444-es szerző, mint ahogy nem tudok.

Akkor most mi van? A Facebook nem csak olvassa, hogy milyen üzeneteket küldünk, hanem még bele is pofázik? Megteheti ezt törvényesen? Mennyire etikus és mennyire törvényes mindez? Nosza, jöjjön egy kis szájbarágó.

Ahogy már írtam róla számtalanszor, a Facebook nem céges intranet-rendszer, nem is népjóléti intézmény, amikor pedig valaki regisztrál és elkezdi használni a szolgáltatást, beleegyezik abba, hogy gyakorlatilag minden információt felhasználhasson a Facebook, ami csak kinyerhető. A kezelt információk köre pedig elképesztően tág, így például azt is felhasználják, ha a felhasználó valamilyen tartalmat feltöltött vagy megosztott, majd utólag törölt, de ide tartoznak még olyan pszeudo-biometrikus adatok is, minthogy a felhasználó milyen patternek szerint kattintgat az egérrel és hova, mi több, ezeket az adatokat még azt követően is tárolja, miután a felhasználó végleg törli magát a szolgáltatásból [ugyan ennek megakadályozására rendszeresen gyurmázik-jogászkodik az EU, nem nagy eredménnyel]. Természetesen a kezelt adatok körébe tartoznak a magánüzenetek is, hiszen az üzenetekben lévő tartalom automatizált, kőkeményen nyelvtechnológiai alapú szemantikai értelmezése, azaz tartalmi elemzése rendkívül értékes információ olyan szempontból, hogy az adott felhasználónak milyen hirdetést érdemes az orra alá tolni. Szóval innen is csókoltatom azokat a végtelenül naiv lelkeket, akik egy pillanatra is elhitték, hogy valóban lesz a FB-n belül végponti titkosítás az üzenetküldésben alapjáraton, ami azt jelentené, hogy a FB valóban nem érné el a magánüzeneteket, ami érthetően nem érdeke, másrészt pedig kivitelezhetetlen, aminek a magyarázatába most nem megyek bele.

Közel 18 milliárd dollár! Ez az az összeg, ami bevételként jelentkezett a Facebooknál csak a 2015-ös évben, körülbelül 1 milliárd aktív felhasználóból. Ez alapján nem nehéz kimatekozni, hogy – ha úgy tetszik - felhasználónként mennyit kell keresni ahhoz, hogy a rendszer nyereséges legyen. Miközben egy pillanatig se felejtsük el, hogy a gigantikus IT infrastruktúra mellett meg kell fizetni sok-sok kutatót, fejlesztőt és ki kell fizetni a házon kívül vásárolt technológiákat is!

Visszatérve az eredeti témához, az első dolog, ami eszembe jutott, hogy még évekkel ezelőtt több tech-szaklap is azon pörgött egy rövid ideit, hogy a patás ördög Microsoft elolvassa a Skype-beszélgetéseket. Mindezt arra alapozták, hogy egy felhasználó olyan képet linkelt egy csetpartnerének, amit a saját webszerverén tárolt. Aki akár egyszer is látott már webszervert belülről, jól tudja, hogy akár IIS, akár Apache, az alapértelmezett működés az, hogy a rendszer naplózza, hogy milyen IP-ről, milyen fájl letöltését kérte valaki, mikor, milyen böngészővel [ún. User-Agent], a kérést sikerült-e kiszolgálni és így tovább. A gyakran raw access log persze nem azért van, hogy galád módon kukkolja a látogatókat, hanem elhagyhatatlan része a rendszer működésének, például ha nem történne ilyen naplózás, utólag nem lehetne megállapítani, hogy például egy nagyobb oldal miért működik hibásan alkalom adtán.

Ami fontos, hogy az User-Agent érték nem csak valódi felhasználóra utalhat, amikor a Google vagy a Baidu keresője időnként megnézi az oldalunkat, egyértelműen azonosítja magát például úgy, hogy „googlebot”, míg ha a Facebookra linkelünk egy tartalmat, a logban biztosan meg fog jelenni egy „facebookexternalhit” érték és így tovább. A skypeos sztoriban amikor emberünk átlinkelte a csetpartnerének a fotót, azt látta, hogy az első látogató nem ő volt, hanem egy Microsoft hálózatához köthető bot, ami az egész gigafelfedezést alapozta… Megjegyzem, ebből a logból nem lehet megállapítani, hogy amit egy felhasználó böngészője vagy egy kereső crawlerje egyszer letöltött, arra csak ránézett és elolvasta vagy tárolta is.

Apu, de miért? Több magyarázat is van, amit hosszú lenne kifejteni, az egyik, hogy a nagy, gonosz, galád szolgáltatók a felhasználót a saját hülyeségüktől próbálják megvédeni olyan módon, hogy egy közvetlenül küldött tartalmat vagy linket megvizsgálnak a saját oldalukon annak megállapítására, hogy tartalmaz-e valamilyen vírust, esetleg a kísérletező kedvű felhasználó pont magát az üzenetküldő rendszert akarja megtámadni, amiből szintén van szép számmal.

Ezt a Google Hangouts és a Gmail annyira komolyan veszi, hogy futtatható fájlt konkrétan nem enged csatolmányként küldeni, mi több, ha a futtaható állományt a felhasználó még be is csomagolta, a Google azt szépen ki fogja bontani és ha észleli, hogy bináris, egyszerűen megtagadja az üzenet elküldését a csatolmány miatt. Más kérdés, hogy futtatható fájlt normális ember nem küld emailen, amikor az informatikustanoncoktól a tanár emailen kéri a beadandó házi feladatot – ha nincs normális elearning rendszer – de akkor is forráskódot küldenek az oktatónak és nem pedig magát a futtatható fájlt.

Ami a Facebookon küldött, pucér seggre mutató hivatkozást illeti, a dolog bonyolultabb, de azért nem érthetetlen. Aki követi a tech-híreket, az tudja, hogy a web gianek már évek óta alkalmaznak olyan algoritmusokat, amik a rajtuk keresztül küldött képeket és videókat a feltöltést vagy linkelést követően azonnal több oldalról megszagolgatják, alapvetően olyan mintázatokat keresve, amiből arra lehet következteni, hogy azon explicit erőszak, gore tartalom, gyermekpornográfia lehet. [ugyancsak ezért írtam korábban, hogy a Onedrive, Google Drive, stb. bűnügyi dokumentumok tárolására alkalmatlan]

Ezek az algoritmusok pedig egyre ritkábban tévednek, ha azt találják adott valószínűséggel, hogy a felhasználói tartalom valami olyan gyomorfogató dolog, aminek ha köze van a feladóhoz, az a világ összes országában törvénysértő, nos, akkor foglalkoznak a dologgal behatóbban. Hogy melyik cég hogyan kezeli ezeket az eseteket, nagyrészt rejtély, viszont korábbi esetekből lehet rá következtetni. Ha az algoritmus megszólaltatja a vészcsengőt, az adott, konkrét tartalmat [de csak azt] átadják egy amolyan first level safety staffnak, amit valahogy úgy kell elképzelni, hogy egy relatív alacsonyabb képzettséggel rendelkező, sejthetően kiszervezett moderátori csoport egy tagja megkap mondjuk Indiában, majd egy jól meghatározott forgatókönyvet követve eldönti, hogy a tartalom egy túlságosan jól sikerült halloween-i baba vagy valaki a frissen feldarabolt anyósával szelfizett egyet. Hogy ez után mi történik, remek kérdés, de életszerűen feltételezhetjük, hogy a tartalom jellegétől függően a moderátoron keresztül a rendszer rámorog a felhasználóra vagy az ügy tovább kerül egy magasabb szintekre, ahol már magának a cégnek a sokat látott forensic-csapata kezd el foglalkozni vele. Ekkor már belenézhetnek, hogy a felhasználó miket irkált korábban, hogy kontextusba helyezzék a kérdéses tartalmat és tényleges nyomozás történhessen, persze függetlenül attól, hogy milyen nyelven üzengetett a felhasználó.

Hogy ezt követően mi történhet, az több, mint szövevényes. Ugyanis függően attól, hogy a felhasználó melyik államból használta a szolgáltatást, a forensic-csapat jelezheti ezt a hatóságoknak, aztán a szolgáltató és a nyomozó hatóság tovább figyelik a jómadarat, indokolt esetben pedig ésszerű időn belül meg is történik a gyanusítás és vádemelés. A nemzetközi együttműködés sosem egyszerű, bizonyos esetekben pedig szinte lehetetlen. A világ legnyomorultabb részein, például a pedofilparadicsomként is ismert Fülöp-szigeteken tevékenykedő nagypályás erőszakos bűnöző miatt hiába szólnának oda a hatóságoknak, sajnos értelme nem sok lenne. [Sokat mondó, hogy a holland Sweetie-projektben hatósági eszközök nélkül 2 hónap alatt a kutatók több, mint ezer pedofilt azonosítottak egyértelműen a neten keresztül, majd ezt át is adták az Interpolnak, nem nagyon lehet információt találni róla, hogy a nyomozásnak különösebb következménye lett volna.]

A fájdalmasan hosszú szájbarágó után visszatérek a 444-ék által talált seggnek tűnő videóhoz. Az ugye világos, hogy azt a tartalmat, amit ráadásul nem is a Facebook tárolt vagy továbbított, csak egy rá mutató hivatkozást első körben megvizsgálta egy okos algoritmus, nem valószínű, hogy eljuthatott az első moderátori szintre. Egy több tízmillió picsás és nem-picsás képen idomított gép döntött: ami a videón van, az bizony egy segg vagy pina. Itt jön be a sztorinak az a része, amire a 444 már egyáltalán nem tért ki. Adott egy világméretű szolgáltatás, aminél a felhasználás feltétele a betöltött 13. életév, ebben az esetben nem a felhasználó falán vagy egy csoportban jelent meg kérdéses tartalom, hanem magánüzenetben, akkor miért izmozik a Facebook mégis?

Éppen azért, mert világméretű szolgáltatásról van szó. Különböző államok törvényi berendezkedése közt pedig elképesztő különbségek vannak európai aggyal érthetetlenül megengedő és szigorú irányban egyaránt. Hogy mást ne mondjak, még néhány évvel ezelőtt is Japánban a legbetegebb pedofil tartalomnak csak az előállítása volt büntetendő, de a pedofilok minden további nélkül fogyaszthattak pedofil tartalmat, amíg a törvényhozók nem változtattak a helyzeten. Hasonló módon európai aggyal érthetetlen, hogy bizonyos magasan fejlett, de erős iszlám gyökerekkel rendelkező államokban törvénybe van foglalva, hogy bármilyen pornográf tartalom bármilyen módon történő fogyasztása tilos. Ezek közül az államok közül kurvázni illetve prostiként dolgozni bezzeg lehet orrba-szájba.

Ha valakinek nem szakterülete a nemzetközi jog, azon belül is a nemzetközi büntető- és büntető-eljárásjog, esélye sincs pontosan kiigazodni azon, hogy egy-egy államban mi valósíthat meg törvénysértést és mi nem. Hogy egy nagyon szemléletes példát hozzak, az olyan, egyébként fejlett demokratikus berendezkedéssel és jogi kultúrával rendelkező országban, mint amilyen Izland, betiltották a Texasi láncfűrészest, a Nekromantikot és a Cannibal Holocaustot, amivel az én tudomásom szerint mindössze annyi a baj, hogy túlságosan erőszakosak. De még ha a közelmúltat nézzük, egész Ausztrália betiltotta többek közt az Emberi százlábú 2-t, amiről csak annyit tudok, hogy egy nagyon beteg horror, viszont betiltotta az általam látott Ken Parkot is, ami csak tabukat dönget hűvös halomra, viszont olyan dolgokat mutat be, amik sajnos a valóságban is léteznek. A betiltott filmek közt többek közt erre lehet mazsolázni.  

Márpedig ha korszerű jogi berendezkedéssel rendelkező országok konkrétan betiltják egy műalkotás bemutatását, annak helyi jogalkalmazói szempontból komoly oka kell, hogy legyen. Hogy mi sért törvényt a jog betűje szerint, elképesztő változatosságot mutat, példaként ha valaki titkosított levelet fogad Mianmarban [azaz még csak nem is ő küldi], legrosszabb esetben le is fejezhetik. Ha most az Olvasó úgy gondolná, hogy nem lehet csak úgy betiltani egy bizonyos területen egy világméretű szolgáltatást, annak ajánlom figyelmébe azt az egészen friss esetet, amikor a moszkvai bíróság a világ legnagyobb professzionális közösségi hálózatát, a LinkedIn-t egész Oroszországból kivágta egy meglehetősen zavaros jogi hercehurca után.

Na de hogy jön ide a Facebook? Úgy, hogy a Facebook jogi staffja nagyon jól tudja, hogy egyszerűen lehetetlen bevezetni olyan policyt, ami az összes állam törvényeivel harmonizál, ahol elérhető a Facebook. Röviden: a konkrét esetben az sem zárható ki, hogy valamelyik országban, ahol a Facebook szolgáltat, még az is felvetné a törvénysértés gyanuját, ha valaki átküld egy másik felhasználónak egy segget vagy valamit, ami annak látszik. A Facebookot márpedig így is perelik sokan, sokszor egészen elképesztő abszurd baromságok miatt, így inkább nem kockáztat és ezért nem enged vagy korlátoz feature-öket, amiket korlátozni egyébként teljesen értelmetlennek tűnik, de bizonyos országokban törvénysértő lehet. Piacot veszíteni pedig pláne nem szeretne a FB.

Nem könnyű a Facebook agyával gondolkozni. Amikor sok-sok évvel ezelőtt Magyarországon az elsők közt regisztráltam rá, az Agree gombra kattintva a Facebook Ireland-del kötöttem végfelhasználói szerződést. Ugyanakkor tapasztaltam olyat is, hogy [látszólag] különböző országokból bejelentkezve a szolgáltatás egyszerűen máshogy működik, ami lehet kevésbé látványos, mint amikor az USA területéről kellett kapcsolódnom ahhoz, hogy átnevezzek egy 200-nál több lájkerrel rendelkező oldalt ami európai országból alighanem nem ment volna, de nem is keresek benne logikát. A jelenség messze nem Facebook-specifikus. A Google-nek teljes szolgáltatásai vannak, amik Európából bejelentkezve meg sem jelennek, az USA-ból vagy USA-ban lévő VPN-en belépve viszont kapásból elérhetőek, így például a Hangoutshoz szorosan kapcsolódó Google Voice ingyenes SMS-küldözgetést lehetővé tevő része.

Röviden összefoglalva tehát Cukorhegyi Márk Kéktakony szolgáltatásában azt tehetsz meg, ami szerintük szabad, a fejős tehénként tartott felhasználóval pedig azt tehetnek meg, amit csak akarnak. Véget nem érő vita lenne, hogy morálisan ez részleteiben és egészében mennyire fogadható el, ami viszont tény, hogy egy ilyen méretű és ilyen kiterjedésű szolgáltatás nem azért viselkedik a felhasználóval úgy, ahogyan, mert gonosz lenne, hanem azért, mert máshogy egyszerűen nem is működhetne fenntartható, pláne gazdaságos módon. Pereskedni, na meg hatósági megkereséseket teljesíteni márpedig igencsak drága, egy ország elvesztése pedig sosem zárható ki és persze az aztán még drágább.

Nem arról van szó tehát, hogy a Facebook a hülye, gonosz, öntörvényű és prűd, hanem éppen arról, hogy védi elsősorban önmagát, másodsorban a felhasználóit még ha ez laikus számára egészen idióta korlátozások alkalmazásával is jár néha.

1 Tovább

A kukkoló webkamera mítosza


webkamera megfigyelés privacy magánszféra firmware hacking ITsecTöbb helyen is lehetett olvasni, nemrég egy eléggé komoly Motherboard-cikkben, hogy érdemes letakarni a laptop webkameráját, ha úgysem használjuk, ezzel kivédve annak az esélyét, hogy valaki egy kémprogramon keresztül a saját laptopunk kameráján keresztül kukkoljon a tudtunk nélkül. Jogos-e a félelem és ha igen, mennyire? A rövid válasz az, hogy nem, inkább csak mítosz a dolog, de azért megér a téma egy hosszabb fejtegetést. Én nem tudok olyan komolyabb, nyilvánosságra került támadásról, amikor a webkamerán keresztül kémkedett volna bárki is, persze nem zárható ki, hogy ilyen nem is volt soha.

Kezdeném azzal, hogy én sosem értettem ezt a webkamerával kapcsolatos parát. Egyszerűen azért, mert mióta egyáltalán webkamera létezik, amikor az ténylegesen használatban van, kigyullad egy jól látható, aktuális működést jelző led. Márpedig a ledet és a kamera bekapcsolt állapotát vezérlő mikrokontroller egyrészt szorosan össze van integrálva egymással, ráadásul gyártófüggő is. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy még ha egy gépre kémprogram települ is, ami bekapcsolja a támadott felhasználó webkameráját az operációs rendszeren keresztül, hacsak a felhasználó nem teljesen hülye, a led világításából egyértelmű lesz számára, hogy a webkamerát valami használja. Ha pedig a bekapcsolt ledet nem veszi észre az illető, esélyes, hogy a sokkal hatékonyabb, rázósabb támadást sem venne észre, azaz alighanem nem ez a legnagyobb biztonsággal kapcsolatos rá néző kockázat, hiszen sokkal könnyebb - és értelmesebb - ha a támadó sokkal konvencionálisabb módszerekkel próbálkozik.

Felmerülhet a kérdés, hogy be lehet-e kapcsolni a felhasználó tudta nélkül egy webkamerát úgy, hogy a led ne gyulladjon ki. Közhelyes, hogy éppenséggel mindent lehet, csak az esemény valószínűsége változó. Ezzel kapcsolatban épp a napokban kérdeztem egy, többek közt webkamerák hekkelhetőségével foglalkozó ismerőst, akinek a válasza végülis abban erősített meg, ahogyan korábban is gondoltam, na meg pontosította az ezzel kapcsolatos tudásom. Azaz: egy dolog malware-t telepíteni egy elterjedt, ritkán frissített, elhanyagolt operációs rendszerre, egy teljesen más dolog az, amikor a webkamera firmware frissítésével kerül fel egy olyan, támadó által "patkolt" firmware változat, ami finoman szólva nem csak azt csinálja, amit kellene. Ez még nem is olyan nagyn-nagyon életszerűtlen, hiszen kamerák tömegében ugyanolyan beágyazott linux-like rendszer fut, ami eléggé jól dokumentált, ennek megfelelően hekkelhető is, ha az áldozatot valahogy ráveszik, hogy a támadó által kipreparált firmware frissítést telepítse a gyári helyett, kifinomultabb támadás esetén esetleg teljesen más programként van belógatva a telepítő és nem úgy, mint egy webkamera szoftverfrissítője, hiszen a kamera szoftverét frissíteni egyébként sem egy mindennapos dolog.

És itt jön a lényeg: azért, hogy a led ne gyulladjon ki működés közben, elméletileg a mikrokontroller is exploitálható, viszont egyrészt ekkor pontosan tudnia kell a támadónak, hogy milyen típusú kameráról van szó és az milyen mikrokontrollert használ, a mikrokontroller vagy sérülékeny vagy sem, de még ha sikerül is rábírni, hogy a ledet ne gyújtsa ki a kamera bekapcsolódásakor, ezt az egészet nagyságrendekkel nehezebb kivitelezni egy egyszerű kémprogram telepítésénél vagy éppen megbolondítani a kamera eszközmeghajtóját, vagy olyan alkalmazást csempészni az oprendszerre, ami egyszerűen bekapcsolja a kamerát, majd a streamet továbbítja a támadó felé.

Azaz egy tökéletes kamerás támadásnál még annak is nagyobb az esélye, hogy az áldozat irodájába például elhelyeznek egy miniatűr eszközt, ami kameraként, poloskaként is működik, mindezt GSM-hálózaton keresztül továbbítja a támadónak és mindez valamilyen irodai eszköz elektromos adapterének van álcázva a folyamatos áramellátás érdekében.

Jópofa dolog az informatikai biztonsági megoldásszállító cégektől olyan promóciós műanyag ablakot osztogatni szakmai rendezvényeken, amivel egyszerűen kitakarható a kamera, ha nincs használatban, csak értelme nincs. Nagyban gondolkodva pedig nem lennék meglepve, ha kimatekozva kiderülne, hogy világviszonylatban, összesen a felhasználók többet költöttek ragtapaszra, sebtapaszra, szigszalagra, a kamerák letakarására tervezett bizbaszokról nem is beszélve, mint amekkora kár eddig összesen keletkezett webkamerán keresztül történő kukkolásról.

Fontos megjegyeznem, hogy itt most a laptopokba hagyományosan beépített, videóhívásoknál használt webkamerákról van szó, teljesen más a helyzet például az olyan IP-hálózatra kötött kamerák esetén, amit kimondottan azért telepítettek, hogy folyamatosan figyeljenek.

webkamera megfigyelés privacy magánszféra firmware hacking ITsecAkit behatóbban érdekelnek az informatikai biztonság legizgalmasabb kérdései, érdemes lehet elnézni a Közép-Kelet-európai régió egyik legkomolyabb IT biztonsági konferenciájára, az idei Hacktivtyre, aminek a programja ide kattintva már elérhető.

8 Tovább

Villámokosság: a FB kérdés nélkül közzétette a születési időd


Facebook social media születési dátum privacy villámokosság

A Facebook nemrég felhasználók tömegének születési dátumát láthatóvá tette, függetlenül attól, hogy annak láthatóságát a felhasználó korábban hogyan állította be.

Tekintettel arra, hogy nem kevés helyen az ügyintézésnél az ügyfelet többek közt a születése napja alapján azonosítják vagy például a kellően szigorúan beállított más webes szolgáltatás esetén az elfelejtett jelszó újból történő megadása csak a születési dátum megadása után lehetséges, ez az adat bőven az érzékeny adatok körébe tartozik.

Miről is van szó? Nem láttam, hogy máshol cikkeztek-e róla, konkrétan ma vettem észre, hogy gyanusan sok, tetszőlegesen kiválasztott felhasználónál látható a születési éve és dátuma.  Más számára kicsit zavaros lett volna a dolog, én viszont azonnal láttam, hogy dátumról van szó, az iszlám naptár szerinti formátumban. Amiből ugye nem nagy művészet átkonvertálni a Gergely-naptár szerinti formátumra.

Messze nem ez az első olyan eset, amikor a Facebook úgy fedett fel tömegesen adatokat mindenki számára elérhető formában a saját felhasználóiról, hogy azt még csak nem is jelezte előzetesen: amikor évekkel ezelőtt mindenki kapott email-címként is működő nicknév@facebook.com formátumú email címet [ezt a feature-t egyébként kivezették], érthetetlen módon ezzel együtt a felhasználó által korábban megadott email-címeket tette láthatóvá.

Érdemes fejben tartani: a születési dátumot csak olyan szolgáltatásoknál adjuk meg, ahol ez feltétlenül szükséges és ne tegyük láthatóvá!

UPDATE: a lényegen nem változtat, de úgy fest, hogy akkor jelenítette meg a felhasználók születésnapját tömegesen az iszlám naptár szerint, ha a Facebook nyelvi/területi beállításai azt feltételezték a felhasználóról, hogy az arab országok valamelyikéből netezik

0 Tovább

Gépi arcfelismerés: arc nélkül


Avagy rövidhír délutánra.

gépi tanulás neurális hálózatok Max Plack Institute Faceless Recognition System privacy arcfelismerés mintaillesztés

Korábban már többször utaltam rá itt a blogon, hogy a Facebook még akkor is be tud azonosítani egy felhasználót, ha csak valamilyen testrésze látszódik, az arca egyáltalán nem, ráadásul – amire nem emlékeztem pontosan – majdnem 90%-os pontossággal. A keresési lehetőség persze nem lesz elérhető a Facebook mezei felhasználói és az alkalmazásfejlesztők számára sem, jól mutatja, hogy éppenséggel lehet szemérmeskedni a mai világban, csak éppenséggel teljesen értelmetlen.

A Sophos szakmai blogja éppen most számolt be róla, hogy többek közt a Max Plack Intézet kutatói tovább finomították azokat a gépi tanuláson, főleg neurális hálózatokon alapuló módszereket, amik mindezt egyre nagyobb pontossággal lehetővé teszik például térfigyelő kamerák által készített képek alapján is.

Amit a cikkben nem írnak, de érdemes tudni, hogy különböző egyéneknek már a mozgása is eléggé egyedi ahhoz, hogy maholnap megfelelő számítási kapacitás, és persze kellően nagy adattárház rendelkezésre állása esetén videófelvétel alapján is azonosítható legyen bárki például a járása alapján, ha nagyon azonosítani akarják.

A cikk szerint nem csak a kép alapján történő azonosításnál nem csak olyan dolgok lehetnek árulkodóak, mint egy bizonyos mintát tartalmazó póló, a napszemüveg alakja, hanem olyan, képből kinyerhető adatok is, mint az adott személyről készült fotók fényviszonyainak jellemzői. Ma már az is mindegy, hogy egy fotót mennyiszer vasaltak ki Photoshoppal, ugyanis egyrészt vagy ugyanaz a személy vagy nagyon hasonló módon effektezi a képeit vagy az effekt ellenére felismertethető eléggé erős géppel.

A Facebook egy évvel ezelőtti cikke az arcot nem igénylő személyfelismerésről a New Scientist-en erre az MPI igencsak erősre sikerült Faceless Recognition System cikke a műértők számára erre érhető el.

Kép: Sophos

1 Tovább

Big data, pornóipar és a trollok


FindFace pattern recognition mintázatfelismerés big data gépi tanulás arcfelismerés neurális hálózat privacy cyberbullying Yegor TsvetkovMindig is azon a véleményen voltam, hogy többek közt azért rémesen szánalmas dolog siratni a magánszférát a kifogásolható adatkezelési gyakorlatot követő kormányzati szervek, na meg webes óriások miatt, mert nagyságrendekkel nagyobb annak a valószínűsége, hogy a felhasználót a saját hülyesége és az ezzel rendszerint együtt járó exhibicionizmusa kever majd bajba.

Alighanem emlékszünk még azokra a kémfilmekre, amikben a képernyőn pörögnek a pofák, majd egyszer csak hopp, megmondja a gép, hogy melyik terrorista van rajta. Ugyanis a hatékony arcfelismerés egy óriási fotóadatbázisban egyetlen átlagos fotó alapján 15 évvel ezelőtt is megoldhatatlan feladatnak tűnt a számításigénye miatt, holott már évtizedekkel korábban is rendelkezésre álltak azok az algoritmusok, amivel ez megoldható. Nem csak az egyre izmosabb és izmosabb szerverek, hanem a cloud computing, magyarosabb nevén felhő alapú számítástechnika  aztán elhozta azt, ami korábban csak a filmekben létezett. Az első olyan szolgáltatás, ami kép alapján hatékonyan tud keresni és széles körben alkalmazták is, a Google Képkereső volt, az utópia hirtelen valósággá vált.

FindFace pattern recognition mintázatfelismerés big data gépi tanulás arcfelismerés neurális hálózat privacy cyberbullying Yegor Tsvetkov

A Google persze nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen gépi tanuláson alapuló mintázatillesztő módszereket gyúrtak az algoritmusukba, azóta számos más mintázatfelismerő szolgáltatás vált elérhetővé kimondottan képek keresésére. Megjegyzem, mindegy, hogy például DNS-szekvenciákat, plágiumgyanus szövegeket, egy hatalmas hangadatbázisból beszédhangot vagy éppen képeket kell gépileg összehasonlítani azaz illeszteni, sokszor ugyanaz az algoritmus használható teljesen eltérő területeken, ami mégis befolyásolja, hogy melyik megoldás terjedt el a képek, azon belül is a képeken lévő arcok felismerésére alapvetően két tényezőtől függött
-    nyilván az alapján, hogy melyik a leghatékonyabb, nem csak pontosság, hanem elfogadható számításigény szempontjából
-    a nyílt forráskódú megoldások közt melyiknek a konkrét, leprogramozott megvalósítása terjedt el – hiszen ezzel kapcsolatban gyűlhetett össze a legtöbb tapasztalat, ez volt a legjobban dokumentálva és így tovább

Képfelismerésről korábban már a combinós posztban, azt megelőzően pedig a legelőnyösebb és legelőnytelenebb szelfiket osztályozni képes posztban már írtam.

FindFace pattern recognition mintázatfelismerés big data gépi tanulás arcfelismerés neurális hálózat privacy cyberbullying Yegor Tsvetkov

Még márciusban Maxim Perlin létrehozta a saját arcfelismerő szolgáltatását, a FindFacet ami egy teljesen átlagos, mobillal készült fotón lévő arc alapján dermesztő pontossággal képes megtalálni az archoz tartozó személyt a neten. Nos, azért nem a teljes neten, hanem az orosz facebook-ként is emlegetett VKontakte szolgáltatásban, ott viszont önmagában a profilképek alapján!

Néhány héttel ezelőtt Yegor Tsvetkov orosz fotós elindította a saját projektjét Your Face Is Big Data néven aminek a lényege az volt, hogy a metrón véletlenszerűen lefotózott személyeket azonosított a VK segítségével. A cikk angol magyarázata itt érhető el.

FindFace pattern recognition mintázatfelismerés big data gépi tanulás arcfelismerés neurális hálózat privacy cyberbullying Yegor Tsvetkov

Amire sem a FindFace szolgáltatás fejlesztője, sem pedig a fotós nem gondolt, hogy nem sokkal ezt követően egy 2chan kezdeményezésre trollok hada szállt rá a szolgáltatásra, majd halomra kezdte posztolni a különböző azonosított pornószínésznők személyes adatait. Ugyan próbálták a dolgot egyfajta morális mázzal leönteni, a net pszichológiáját kicsit is ismerők számára könnyen belátható, hogy a valós indíték a nettó nőgyűlölet volt.

FindFace pattern recognition mintázatfelismerés big data gépi tanulás arcfelismerés neurális hálózat privacy cyberbullying Yegor Tsvetkov

A tanulságot letudhatnánk röviden annyival, hogy ezt a kockázatot be kell vállalni, ha a pornóiparban helyezkedik el valaki, hiba lenne elbagatellizálni azt a kockázatot, ami annak köszönhető, hogy mindenki számára elérhetővé vált egy ennyire hatékony technológia.

A laikus felhasználók számára a Kaspersky Lab állított össze egy posztot a szolgáltatás pontos működésével kapcsolatban, ami azért nagyon fontos, mert a news outlet oldalakon megjelent cikkekkel ellentétben a Kaspersky blogja tisztázza, hogy mi jelent védelmet és mi nem, mikor kell egy felhasználónak tartania tőle és mikor nem, míg a Globalvoices inkább magát a jelenséget járja körül.

FindFace pattern recognition mintázatfelismerés big data gépi tanulás arcfelismerés neurális hálózat privacy cyberbullying Yegor Tsvetkov

1-2 évvel ezelőtt már jelent meg cikk azzal kapcsolatban, hogy a Facebook egyre nagyobb hatékonysággal képes felismeri egy felhasználót akár olyan fotón is, amin nem látszódik a felhasználó arca, csak más testrésze. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Facebook a nagyközönség számára elérhetővé is tenne egy olyan funkciót, ami ilyenre lehetőséget ad, jól mutatja, hogy a nagyon-nagyon sok adat alapján úgymond nagyon okossá tud válni egy gép.

Nem titok, hogy a FindFace szolgáltatás lelkét egy hatékony neurális hálózaton keresztül tanuló algoritmus adja, nem világos, hogy mindezt hogyan turbósították, ahogyan az sem, hogy a VKontakte hogyan engedélyezhetett egyetlen külső szolgáltatásnak annyi API lekérdezést, ami a FindFacet ki tudja szolgálni.

FindFace pattern recognition mintázatfelismerés big data gépi tanulás arcfelismerés neurális hálózat privacy cyberbullying Yegor TsvetkovAkit behatóbban érdekel, hogy a big data módszereket hogyan valósítják meg és alkalmazzák, legyen szó akár üzleti folyamatok optimalizálásáról, akár okoskütyükről, annak jó hír, hogy végre lesz Budapesten egy olyan konferencia, ahol olyanok adnak elő, akik nem csak beszélnek róla, hanem ténylegesen értenek is hozzá.

Senkit ne ijesszen el az, ha olyan fogalmakkal találkozik, amikről nincs pontos képe, az előadásokat figyelmesen hallgatva - rémes szóviccel élve - a kevésbé hozzáértők számára össze fog állni a kép. Akik már foglalkoztak big datával, ötletet meríthetnek és bővíthetik az szakmai tájékozottságukat.

Az idei program a Big Data Universe Conference oldalán tekinthető meg.  

Képek: Yegor Tsvetkov, Kaspersky Lab

3 Tovább
«
1234