About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (36),privacy (17),Facebook (17),social media (11),itsec (11),egyéb (10),social web (9),mobil (8),biztonság (8),OSINT (6),magánszféra (6),tudomány (6),szellemi tulajdon (6),jog (6),Google (5),webcserkészet (5),molbiol (5),szájbarágó (5),felzárkóztató (4),Nobel-díj (4),terrorizmus (4),kriminalisztika (4),big data (4),kultúra (4),email (4),plágium (4),Apple (3),jelszó (3),nyelvtechnológia (3),genetika (3),Android (3),biztonságpolitika (3),pszichológia (3),webkettő (3),reklám (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),CRISPR (3),Onedrive (3),üzenetküldés (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),online marketing (3),kriptográfia (3),molekuláris biológia (3),azelsosprint (3),torrent (3),konferencia (3),magatartástudomány (3),hype (3),biztonságtudatosság (3),open source intelligence (3),popszakma (3),levelezés (3),Gmail (3),szabad információáramlás (2),Yoshinori Ohsumi (2),bejutas (2),Hacktivity (2),Reblog Sprint (2),tweak (2),Pécs (2),génterápia (2),DKIM (2),cas9 (2),bűnügy (2),fiziológia (2),hitelesítés (2),TOR (2),kulturális evolúció (2),villámokosság (2),deep web (2),ransomware (2),bűnüldözés (2),DDoS (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),arcfelismerés (2),FUD (2),nyílt forrású információszerzés (2),Balabit (2),P2P (2),webkamera (2),Netacademia (2),neuropszichológia (2),Whatsapp (2),SPF (2),2-FA (2),bolyai-díj 2015 (2),molekuláris genetika (2),jövő (2),sudo (2),IDC (2),cyberbullying (2),social engineering (2),malware (2),tartalomszolgáltatás (2),meetup (2),facebook (2),reblog (2),videó (2),titkosítás (2),kutatás (2),epic fail (2),pedofília (2),netkultúra (2),nyelvtudomány (2),vírus (2),hírszerzés (2),iOS (2),farmakológia (2),sajtó (2),tanulás (2),biológia (2),szociálpszichológia (2),gépház (2),bulvár (2),bug (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),Yandex (2),könyv (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),Twitter (2)

A CIA ismét hülyét csinált a világból? Oké, akkor magyarázom


Még az Ars Technica-cikk megjelenése előtt értesültem róla, hogy megint volt valami dráma, nevezetesen a kémfőnöktől minősített adatokat szerzett meg egy-két unatkozó középiskolás. 

A sztorit és az ilyenekhez hasonló történetekre jellemző általános dinamikát összefoglalom vázlatosan, pontról pontra, mert megint az a benyomásom, hogy ezt a viccet már hallottam párszor. 

Először is, a támadó a legritkább esetben hacker /*a kifejezés US english értelmében*/, inkább valami unatkozó hülyegyerek, aki egy jól ismert személy postafiókjához olyan módon fér hozzá, hogy azt social engineeringnek sem nevezném, ugyanis teljesen publikusan fellelhető információk alapján általában kitalálja a jelszót, valamiféle feltörésről, azaz az autentikáció megkerüléséről vagy MITM-támadásról szó sincs.

A legismertebb eset, amikor Sarah Palin személyes Yahoo-fiókjához fértek hozzá, ami nem volt egy fene nagy bravúr, mivel a fiókhelyreállításhoz szükséges biztonsági kérdés a születési dátum vagy az iskola volt, amit egy elnökjelölt esetében nem olyan eszelősen nehéz kideríteni. 

Nem sokkal később George W. Bush AOL-os fiókjához szeretek hozzáférést ennél nem túl bravúrosabb módon, amit érdemes alaposan megfigyelni, hogy az AOL-os fiókból az égvilágos semmi kínos nem került ki. 

Nemrég pedig azon pörgött a net népe, hogy Clintonné nem csak, hogy nem értette, hogy miért nem jó ötlet magáncélra saját, valami barkácscég által összegányolt szervert használni, aminek a sértetlenségét alighanem az FBI és a Secret Service ügynőkei összeszorított farpofával figyeltek végig, utólag sem magyarázhatták el neki, hogy a magán és a szakmai levelezés egyszerűen nem választható el ilyen módon, politikus esetén pedig pláne nem. [ui. ahogy írtam róla korábban, az emberi tudat egyrészt nem mindig tudja megkülönböztetni a kényes és kevésbé kényes információkat, másrészt egy információ bizlmas jellege időben is változhat, hamradrészt egy kifinomultan dolgozó social engineer teljesen privát adatok kimozaikozásából is bőven eljuthat az őt vagy megbízóját ténylegesen érdeklő információkhoz] 

Másrészt jelen esetben a CIA-főnök használt egy AOL-os fiókot, ami az AOL minőségét és stabilitását ismerve már önmagában bizarr. Egy magyar önkormányzatnál nemhogy előfordulhat, hanem egyenesen minennapos lehet, hogy pusztán kényelemből küldözgetnek át egymástnak adminisztratív dolgozóktól kezdve a döntéshozókig olyan dokumentumokat, amiket nagyon nem kellene privát címekre, publikus szolgáltatókon keresztül. 

Itt elvben történhetett ez is. Viszont volt egy olyan feltételezésem, hogy egy kémfőnök ennyire hülye mégsem lehet, inkább arról van szó, hogy egy jól megtervezett honeypot az egész: figyelik, hogy kik, mikor, milyen módszerrel próbálnak hozzáférni az AOL-fiókhoz, azt pedig beszivárogtatni, hogy melyik a főkém email fiókja, ismétcsak nem egy nagy bravúr. 

Harmadrészt a feltételezésemet alaposan megerősítette, hogy ez történhetett, amikor a Wikileaksen megláttam a postafiókból kikukázott überszupertitkosnak vélt dokumentumokat: vagy olyanok, amik csak azt valószínűsítik, hogy a doksi tényleg a Brennan AOL-fiókjából származik, talán még annyit sem, megint más dokumentumok úgy lettek összeállítva, hogy azok belsős anyagnak tűnnek, de jónéhány, valóban érzékeny dokumentummal való korábbi találkozás után bárki azt tudja mondani, hogy itt szembetűnően gyakorlatilag semmi sincs, ami biztonságpolitikai szempontból kényes lenne vagy ha már nem is értékes, legalább ciki. Az összeset mondjuk nem nyálaztam át, ha valaki talál, ne fogja vissza magát, jelezze! 

Negyedrészt, tehát találtak is valamit meg nem is, ez volt a fene nagy hekkelés. Az általános séma pedig ahogy ez lenni szokott, a Ámerika tíz perc hírnévre éhes hőse gyorsan eldicsekszik a mestertervvel - ezért már önmagában járna az amatőrségi bizonyítvány - amit valamelyik szép nagy sajtóorgánum minimális ellenőrzés után le is közöl, nehogy már lemaradjon a sztoriról. Ez jelen esetben a New York Times és a CNN volt. Amikor a mainstream pörög a témán, a sokkal komolyabb, gyakran eléggé komoly szakértőkkel dolgozó lapok, mint az Arstechnica vagy a Wired, szintén nem engedheti meg magának, hogy egyáltalán ne írjon róla, még akkor is, ha alighanem tudják, hogy az egész sokkal inkább médiabumm, mint bármi más, de legkevésbé kormányzati adatszivárgás. 

Eztán szerte a világon mindenki leközli gyakorlatilag ugyanazt és persze nem jellemző, hogy az egész sztorit kicsit újragondolva írjon róla olyan, aki valamit konyít a témához, mondjuk látott már több olyan security breachet, aminek valóban komoly diplomáciai vagy reputációt befolyásoló hatása volt. Na, ez nem olyan. De azon sem lennék meglepődve, ha a CIA egy faék, akarom mondani, a Blackberrym hátlapjához hasonló egyszerűségű módszerrel hülyét csinált volna az egész világból, mi több, ez a legvalószínűbb. Ismét az jut eszembe, amikor egy időben egy-egy kormányzati csúcsszerv azzal került mindenhol címoldalra, hogy a webhelyüket - azaz még csak nem is intranetről volt szó például - rendszeresen feltörte valaki, aki úgyis eldicsekedett vele vagy legalábbis könnyűszerrel azonosítható volt. Főleg a 90-es években és a 2000-es évek első felében volt már-már konzervhír, hogy ismét meghakkolták a NASA-t, csak épp arra nem tértek ki, hogy a webes frontendet, ami egy egyszerű webszerver. A webszerverek alighanem szándékosan legyengített szerverek voltak, a támadó kiléte pedig egy kincs volt a hírszerzés és a nyomozó hatóságok számákra, mert rajta keresztül fel lehetett térképezni több, hasonló hacktivista csoportot. 

Végül megjegyzem, akár valódi adatszivárgás történt, akár roppant jól eljátszották az egészet, az egész médiabeli megjelenésére rátesz egy lapáttal az, hogy még sokkal pitibb esetekben, sokkal alacsonyabb pozícióban lévő alkalmazottak sem mondhatnak semmit. 

Hipotézisekben kimeríthetetlen vagyok: érdekes módon a veszett biztonságos levelezést kínáló cégek azt követően kapcsolják magasabb fokozatra a marketingkampányukat, miután egy-egy ilyen eset történik és frissen a tömeg tudatában él. Nem kizárt, hogy egy rég ismert lehetőséget kihasználva beszivárogtatták pár hülyéhez, hogy hogyan léphet be egy fejes email-fiókjába, amit persze meg is tett, a sajtó pörög rajta ideig-óráig, egy-egy hakkolhatatlan levelezést kínáló startup pedig mondhatja magáról, hogy na, náluk ilyen aztán nem történhet meg. 

0 Tovább

A Citizenfour-hype - ennél trágyább dokumentumfilm idén sem lesz


Tegnap az Origón jelent meg egy újabb kritika az NSA-botrányt feldolgozó Citizenfour-ral kapcsolatban, amiben Mesterházy Lilitől olvashatjuk, hogy "A Citizenfour felbecsülhetetlen értékű kordokumentum, tele hátborzongató, szomorú jelenetekkel."

Én konkrétan amikor először láttam a Citizenfourt, a HACK-ből azzal az ötlettel ballagtam haza, hogy ez a film olyan lenyűgözően pocsék, hogy arról már írni kell. Konkrétan azért, mert a debilitásig elfogult, a valóságnak egy szeletét kibontja, de a megértéshez elengedhetetlenül szükséges aspektusokat figyelmen kívül hagyja, ami a legfájóbb az egészben, hogy tovább torzítja az emberek fejében a magánszféra integritásáról alkotott, egyébként is torz képet.

Ismétlem önmagam, de azért... A legtöbb problémát az jelenti, hogy ha információbiztonságról, security awarenessről, privacyről van szó, a többség tart olyantól, amitől nincs oka tartani és egyben nem figyel eléggé oda olyanra, amire nagyon érdemes lenne odafigyelni.

Először írok egy kicsit a filmről, ugyan igazság szerint túl sok szót nem érdemelne az egész. Nem igazán van értelme azon vitatkozni, hogy Ed Snowden most akkor a digitális kor Robin Hoodja, aki végülis leleplezte a nagy és gonosz kormányt, amelyik ármánykodva kukkolta a saját állampolgárait vagy éppenséggel Ed Snowden a bizonyíték arra, hogy a világ legkorszerűbb eszközeivel dolgozó titkosszolgálatoknál is komoly gondok vannak/voltak, ha arról van szó, hogy szakszerűen kellene kiosztani a szerepköröket és a vele járó jogosultsági szinteket azok közt az alkalmazottak közt, akik minősített adatokkal dolgoznak és végülis Ed Snowden - máig nem tudni, hogy miért - gondolt egyet, aztán vitte, amit látott. Aki Ed Snowdent szeretné Robin Hoodként látni, hát éppenséggel joga van hozzá, de azt is kívánhatnám, hogy "Snowden legyen a céges rendszergazdád..." A filmből egyébként végig nem derül ki, hogy ténylegesen mi motiválta arra, hogy fogja azokat az információkat, amiknek a bizalmas kezeléséért fizették, aztán egyszerűen ellopja, majd közzétegye azokat - már ha értelmes emberként összesen annyi indoklással nem érjük be, hogy meg akarta mutatni, hogy az USA az ördög patákkal. Snowden úgy fogalmazott, hogy "Az elnyomás eddigi leghatékonyabb fegyverét építjük az emberiség történetében", amivel még mindig nem lettünk okosabbak. Ugyanis nem igazán van nyoma annak, hogy az USA például egy ideológia sujkolására használná a nála lévő adattengert. Néha még elhangzik az a nagyokos érv, hogy a sok ideig tárolt információval az a baj, hogy később azt a kormány előszedheti. Nos, szerintem szedje is elő, ha az illető terrorizmusra adja a fejét, ha pedig nem erről van szó, akkor nem teljesen mindegy?

A filmmel végülis mindenki jól járt, a készítők bezsebeltek egy halom díjat érte, a legelborultabb konteós paranoid arcok mondhatták egymásnak, hogy ugyemegmondtuk, aki az ezzel kapcsolatos híreket egyáltalán nem követte, képbe került, csak sajnos teljesen rosszul és folytathatnám a sort. Snowden személyét most hagyjuk is, inkább foglalkozzunk azzal, hogy ez az elképesztően ostoba és akaratlanul manipulatív film hogyan viszonyul a valósághoz.

Aki nem egy kavics alatt töltötte az időt az 1990-es évek óta, annak nem kell magyarázni, hogy az USA milyen terrorveszélynek van kitéve és ennek milyen jelentősége van az egész világ biztonságpolitikájára nézve. Pontosabban a jelek szerint mégis kell magyarázni. A biztonságpolitikának nem vagyok szakértője, de ami világos, hogy ha az USA-t ér egy terrortámadás, akkor abba gyakorlatilag beleremeg a fél világ. Márpedig érné, bőven. Amire a Citizenfour még csak utalást sem tesz, hogy sosem fogjuk megtudni, hogy az Egyesült Államok szépnevű hárombetűs szervezetei mennyi és milyen típusú terrortámadást előzött meg helyben és szerte a világon. Ha viszont van valami, amiben biztosak lehetünk, hogy ha még a Bush kormányzat nem keményít be 2000. szeptembere után, de nagyon, akkor az USA-t már azóta nem USA-nak hívnák, mármint azt, ami megmaradt volna belőle.

A tömeges megfigyelés egyszerűen nem egy opcionálisan választható lehetőség volt az USA történetében, hanem az egyetlen járható út! A proaktív, preventív műveleteken kívül nincs más eszköz a terrortámadások kivédésére, a terrorizmus természetéből adódóan, ha úgy tetszik, ez a biztonság ára.

A film nem foglalkozik vele, nem is témája, de azért illett volna tisztázni azt, hogy különböző információkat kitől kellene védeni. Például az összes kommunikációs felületet kellően bonyolult jelszóval kellene védenie mindenkinek, annak tudatában, hogy lehet, hogy az nem olyan bizalmas, amit ő küldött másnak, viszont amit másvalaki küldött neki, a feladó annak tudatában küldte, hogy csak a címzett olvashatja el, nem pedig a címzett és a címzett csaja, meg annak barátnője, meg úgy mindenki, aki vagy tudja a jelszót vagy éppenséggel egy házibuliban bebaszva behuppan a gép elé, megnézné a saját emailjeit, de emberünk Gmail-es postafiókjában találja magát, mivel nem jelentkezett ki. Mindegy, hogy milyen típusú szervezetről van szó, miután felmérték, hogy kik jelenthetnek fenyegetést informatikai szempontból, annak megfelelően kell berendezkedniük. De azt a legsúlyosabb idiótákon kívül senki nem mondta, hogy az adatokat az NSA elől indokolt lenne elrejteni, csókolom! Persze, mint minden más téren, itt is egyszerűbb végletekben gondolkozni, ezért sokan gondolják úgy, hogy hiába tesznek óvintézkedéseket, úgyis van valami szaki, aki az információikhoz hozzá tud férni, ha nagyon akar, ami egy veszélyesen hülye felfogás. Hiszen ekkor az adatgazda tárva-nyitva hagyja az ajtót mindenféle Droid előtt. Például céges környezetben nem dzsímélezünk, meg nem használunk ilyen-olyan ad-based szolgáltatót ingyen, amelyik gyakorlatilag számonkérhetetlen egy adatszivárgás vagy adatvesztés esetén.

Ami pedig a tömeges megfigyelést illeti, nem tudnám mivel jobban szemléltetni a dolgot, mint ahogy tették ezt a South Park alkotói a Kormányármány epizódban, amikor Cartman azon akadt ki, hogy kövérnek és jelentéktelennek minősítették. Azaz: valóban mindenkit megfigyelnek, de nem mindenki ugyanolyan érdekes. Mondjuk ha valaki az USA-ban vallási fanatikusokkal gengel és rendszeresen robbanóanyagok előállításához szükséges összetevők nevére keres rá a neten, na, az már érdekesebb, de ez normális embernek nem sérti meg az igazságérzetét. Ahogy a reptéren is bevállaljuk az ellenőrzéssel járó szarozást, cserébe nem kell attól tartani, hogy a gép, amivel elindulunk, nem szabályosan száll majd le, hanem beleröppen egy felhőkarcolóba.

Az NSA figyel. És? Amíg nem vagyok terrorista, valahogy nem tud érdekelni. Szintén kínosan lerágott gumicsont, hogy pont manapság, egy olyan korban, ahol az egyszeri ember teljesen önként osztja meg az egész életét a neten közösségi szolgáltatásokban, rendszeresen becheckol a Foursquare-n, geotaggeli, hogy kivel, mikor hol, mit zabált, tíz évvel ezelőtt még halálosan fel volt háborodva, hogy a mobilszolgáltató  naplózza a cellainfók alapján azt, hogy éppen merre járt.

Olyan gyakorlatilag még nem igazán fordult elő, hogy valakinek indokolatlanul kellemetlenséget szerzett volna Ámerikában a Titkoszzógálat', olyan viszont tömegesen, hogy a felhasználók díszdobozban osztanak meg olyan információkat önmagukról, amivel aztán bármilyen hülye vissza tud élni.

A Citizenfour még az első felében azzal szórakoztatja a nézőket, hogy felvételeket mutat arról, ahogyan kormánytisztviselők lehazudják a tömeges megfigyelés tényét. Legyenek erősek: a titkosszolgálat attól titkos, mert a működésének több részlete nem nyilvános, nem csak önmagát, hanem az őt kiszolgáló országot veszélyeztetné, ha transzparensebbé tenné azokat a módszereket, amiknek nem szabad annak lenniük. Márpedig a sajtó természetéből adódóan, ha annak idején nem hazudják le a tömeges megfigyelés tényét, az újságírók ugyan továbbra sem tudtak volna többet tenni annál, minthogy a seggüket verik a földhöz és kitartóan óbégatnak azzal kapcsolatban, hogy bizony, az ármányos kormány megfigyel, konkrét információk nélkül nyilván még jobban burjánzottak volna a konteók, még jobban gallyra vágva ezzel az emberek biztonságtudatosságát, amit előbb emlegettem.

Nem hittem benne soha, hogy egy maréknyinál több ember lesz, akikkel erről a témáról érdemben tudnék vitázni. Másrészt - előre is elnézést a rémes összehasonlításért - valahogy ez a sztori nem lett volna eladható Julian Assange személyével. Pedig ő még csak nem is hazaáruló. :)

- Nocsak, az NSA? Tudhattam volna.
- A twitjeiről szeretnénk beszélni.
- Ember! Én csak kamuztam! Egyáltalán milyen jogon olvassa el a kormány a magánlevelezésemet? Nem hallottak még az alkotmányról?
- Dehogynem, ahogy a Függetlenségi Nyilatkozatról is. Sokan vannak, akik úgy gondolkodnak, mint maga, akik szerint a kormánynak nincs joga az állampolgárai után kutakodni, aztán egy repülő beleszáll a tornyokba és egy kislány meghal. A szabadok földjén a bátrak otthonában akar élni, ám a bátor nem szabad, ha föld nem otthon, és a föld nem otthon, amíg egyesek olyan mélyre dugnák a seggükbe az amerikai zászlót, hogy egy hétig csillagos-sávosat szarnak. Ha majd a vécén ül a csillagos fosórohammal, egy dolgot garantálhatok.
- És mit?
- Akkor már nem érdekli, hogy ki figyeli a twitterjét.

South Park 17. évad. 1. rész (magyar fordítás)

0 Tovább

Az eboláról, kicsit szakszerűbben, némi szakmai csapongással


Az ebolával kapcsolatos megnövekedett érdeklődés akkora, hogy most az uborkaszezonban nem is lehetne népszerűségében más hírhez hasonlítani olyan módon, hogy közben megőrizzük a téma komolyságát, pedig pár dolog eszembe jutott: mondjuk amikor minden idők kedvenc pop-pedofilja, Michael Jackson propofollal a vénájába kötve átlépett az örök vadászmezőkre, Zsüsztin' Bíber visszavonult, Britney Spears várandós lett és hasonlók. Higgyék el, egyiknek sincs nagyobb hatása az életünkre, mint a mostani ebolabalhénak, írom is, hogy miért. 

A most szóban forgó ebola kórokozója nem túl jó családból származik, besorolását illetően a nyugat-nílusi láz, az influenza és a hepatitis C kórokozójához hasonlóan az egyszálú RNS-vírusok közé, viszont mivel a molekuláris biológiája alighanem senkit sem érdekel, ez most át is ugorhatom. Ami mindenkit érdekel: tkp. kinek is kell tartania az ebolafertőzéstől? Ha Ön rendszeresen fogyaszt majomhúst, Közép-Afrikában él nőként és átmegy Önön a fél falu hagyománytiszteletből, ha megözvegyül, esetleg szimplán csak végigcsókolgatja az elhunytakat a temetésen ugyancsak hagyománytiszteletből vagy éppen olyan folyóból iszik, amelyikbe amúgy a szomszéd rendszeresen belevizel, belefos, beleszül, na meg a csalfaságon kapott és agyonütött feleség holttestét is becsúsztatja, akkor van ok az aggodalomra.

A HIV-vel kapcsolatban is gyakran hangoztatták, hogy rekombináns DNS-technikával szabott-varrt kórokozó, ami aztán nem vált be biológiai fegyverként, de azért itt maradt, nem is bonyolítom a képet azzal, hogy attól, hogy egy kórokozó DNS/RNS-szekvenciája visszavezethető más, korábbi kórokozók szekvenciáira, még nem jelenti azt, hogy biztosan mesterségesen jött létre illetve ha mesterségesen mixelnek ki egy kórokozót, az nem jelenti feltétlenül, hogy könnyen visszavezethető lenne meglévő kórokozók szekvenciájára. Mi több, a természetben még civilizációs időbeli léptékben is ismerünk olyan megjelent kórokozókat, amik ha nem is a semmiből jelentek meg, alaposan eltértek az összes addig ismert kórokozótól, aztán eltűntek az evolúció süllyesztőjében anélkül, hogy kiirtották volna az emberiséget. Annak a jelenségnek, ami miatt egy pandémia megtorpan, sok oka lehet, így például ha a kórokozó a gazdával előbb végez, minthogy az tovább adhatná a kórt. Tudvalevő, hogy például a baktériumok körében a szifilisznek még a korai középkorban volt egy sokkal durvább alfaja, ami tünettanát tekintve olyan módon tért el a fennmaradt szifilisz lefolyásának tüneteitől, hogy sokkal gyorsabban jelent meg és olyan rusnya tüneteket produkált, hogy szegény beteget más bottal sem piszkálta volna meg, nemhogy nemi kapcsolatba lépjen vele, ez pedig a szóban forgó alfaj vesztét jelentette.

Tehát szinte mindegy is, hogy az ebola a természet vagy az ember teremtménye, ami biztos: mintha Afrikára, hogy precízebb legyek, az afrikai kultúrára lenne szabva, Európában viszont aligha rúg labdába. Európában, na meg a fejlett világban, ahol seperc alatt a debilitásig hypeolja a tömegkommunikáció egy-egy új kórokozó feltűnését, amihez szinte a WHO a sajtónyilatkozataiban igazodik, nem pedig a WHO-nyilatkozatokhoz igazodik a sajtó, ahogy az ildomos lenne megvan ennek a parának a jótét hatása is. Sokkal felkészültebben áll a problémának az egészségügy és a lakosság egyaránt [pl. kevésbé eszünk dögöt], így nem néz komoly karrier elébe egy ilyen kórokozó. Ha valaki szerencsétlenül megfogalmazott press release-t szeretne olvasni, ajánlom figyelmébe mondjuk ezt: http://www.who.int/mediacentre/news/releases/2003/pr31/en/ . A 2003-as SARS-őrület alatt 200 fő halt meg, Európában összesen 29-en fertőződtek meg, ehhez képest mondjuk az influenza évente 20-30 millió halálos áldozatot követel, ennek viszont nincs különösebb hírértéke, nem is eladható. Ha már megfékezésről van szó, nem csak a karantén alkalmazhatóságáról van szó, nemrég olvastam, hogy egy korábbi ebola-járványnál Afrikában amúgy képzetlen apácák oltogatták ezzel-azzal a betegeket úgy, hogy mindössze 5-6 steril tű jutott naponta több száz betegre, szóval akire nem jutott, azt kimosott (!!) tűvel szúrták, és még csak nem is ez a legcifrább sztori az infektológia történetében.

Egy szó, mint száz, ha ezen a téren nem vagyunk túl szociálisan érzékenyek, ámde tárgyilagosak, akkor kijelenthető, hogy a mostani ebolavariáns európabeli kiterjedéséhez eszelős szakmai hibákat kellene egymásra halmozni, másrészt a mostani történetesen egy olyan helyzet, ahol a fejlett világot a pénze, ezen keresztül a felkészültsége védi meg egy hirtelen fellépő és veszélyes jelenségtől.

Ha valaki joggal szeretne szörnyülködni, inkább az Epocrates Bugs and Drugs mobilappot ajánlom figyelmébe, ahol arra lehet rákeresni, hogy városonként mennyi és milyen antibiotikumra érzéketlen baktériumot azonosítottak az USA-ban. 

Epocrates Bugs and Drugs

Szóval amitől tényleg van okunk a parára kórságok terén, az sokkal inkább az antibiotikumrezisztencia, ami meghatározó vélemények szerint nagyobb veszélyt jelent majd, mint a terrorizmus

0 Tovább