Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (38),Facebook (18),privacy (17),egyéb (12),social media (11),itsec (11),social web (10),biztonság (9),mobil (8),Google (6),OSINT (6),jog (6),szellemi tulajdon (6),tudomány (6),magánszféra (6),szájbarágó (5),email (5),webcserkészet (5),molbiol (5),felzárkóztató (5),Nobel-díj (4),big data (4),Gmail (4),kultúra (4),terrorizmus (4),online marketing (4),kriminalisztika (4),plágium (4),webkettő (4),genetika (3),molekuláris biológia (3),pszichológia (3),azelsosprint (3),Android (3),biztonságpolitika (3),nyelvtechnológia (3),magatartástudomány (3),Apple (3),sajtó (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),jelszó (3),üzenetküldés (3),CRISPR (3),Onedrive (3),2-FA (3),popszakma (3),konferencia (3),levelezés (3),kriptográfia (3),reklám (3),biztonságtudatosság (3),hype (3),torrent (3),open source intelligence (3),neuropszichológia (2),Whatsapp (2),deep web (2),FUD (2),kulturális evolúció (2),nyílt forrású információszerzés (2),TOR (2),hitelesítés (2),titkosítás (2),Pécs (2),bűnügy (2),tweak (2),facebook (2),SPF (2),DKIM (2),bűnüldözés (2),DDoS (2),bejutas (2),videó (2),Reblog Sprint (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),villámokosság (2),Hacktivity (2),Yoshinori Ohsumi (2),reblog (2),cyberbullying (2),arcfelismerés (2),ransomware (2),fiziológia (2),Netacademia (2),webkamera (2),szabad információáramlás (2),P2P (2),Balabit (2),cas9 (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),molekuláris genetika (2),bulvár (2),gépház (2),tartalomszolgáltatás (2),jövő (2),bolyai-díj 2015 (2),könyv (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),HR (2),sudo (2),Yandex (2),bug (2),nyelvtudomány (2),meetup (2),Twitter (2),tanulás (2),biológia (2),netkultúra (2),malware (2),IDC (2),social engineering (2),szociálpszichológia (2),kutatás (2),hírszerzés (2),iOS (2),vírus (2),farmakológia (2),pedofília (2),epic fail (2),génterápia (2)

SMS értesítés a legfontosabb twitekről


Nem tudom, hogy mióta, az viszont biztos, hogy nem annyira régen elérhető a funkció már magyar szolgáltatók mobilszámaival is: a Twitteren beállítható, hogy a minket különösen érdeklő felhasználók twitjeiről a Twitter SMS-ben is értesítsen, természetesen ingyen. Mivel már rég lehet push üzeneteket kérni, ezért nem látszik, hogy ennek lenne valami értelme, viszont érdemes észben tartani, hogy az SMS akkor is működik, ha az adatforgalom valami miatt teljesen elérhetetlen.

Ha valahova elmegyek kiruccanni, akkor szándékosan csak egy általános iskolás koromban kapott, de máig működő butatelefont viszek magammal, amin lehet telefonálni és SMS-t küldeni és fogadni, aminek az a jelentősége, hogy ha valakinek nagyon sürgősen kellenék, mégis el tud érni illetve ha valamilyen szolgáltatás riasztást küld SMS-ben, értesülök róla. Teljesen hasonló módon, ha valaki ingyen szeretne valamiről értesíteni SMS-ben vagy éppen csak kíváncsi vagyok az aktuális breaking hírekre, egyszerűen csak beállítom, hogy az adott Twitter-csatornák twitjeiről kérek értesítést.

Sokan nem tudják, de a Twitter eredetileg nem egy klasszikus social webes szolgáltatásnak készült, a twitek hossza azért van 140 karakterre korlátozva, hogy egy twit kényelmesen elküldhető valamint fogadható legyen egy hagyományos méretű SMS-ben, ahol 140 karakter maga a twit, a fennmaradó 20 karakter pedig az @ jel, a felhasználói név és a felhasználói nevet és a twitet elválasztó szóköz. Azaz, hogy a felhasználók tudjanak SMS-ben is csevegni egymással, ami európai szemmel szokatlan lehet, az USA-ban viszont szinte kimutathatatlanul alacsony költség az SMS-küldés a szolgáltatóknak. Ennek egy mellékes funkciója, hogy a Twitter elérhető volt weben keresztül is. Tehát az összes USA-beli mobilszolgáltató a kezdetektől támogatta az SMS-twitelést, amihez aztán később különböző államok mobilszolgáltatói is csatlakoztak, a pillanatnyi, de nem teljes listát itt lehet megnézni.

Viszont eltérő funkcionalitással, azaz bizonyos szolgáltatók esetén csak fogadni lehet twiteket, küldeni viszont nem, egyes országokban nem csak szöveg twittelhető, hanem küldhető MMS is, ezen kívül jelentős eltérést mutat, hogy milyen mértékig lehet testre szabni, hogy mikről is kérünk értesítéseket. Ugyan csak egy szolgáltatóval teszteltem, úgy fest, hogy Magyarországon még eléggé kezdetleges a dolog:

Twitter Facebook SMS social web webcserkészet mobil

Ugyanakkor például egy műholdas szolgáltatónál már minden apróság beállítható és az üzenetfogadás ott is díjmentes, ami eléggé nagy dolog ismerve a műholdas technológiák költségeit.

Twitter Facebook SMS social web webcserkészet mobil

A műholdas mobilszolgáltatók alighanem azért hajlandóak támogatni ezt, hogy nehogy a konkurens szolgáltatóhoz képest lemaradjanak a felhasználói élmény szempontjából. Ugyanis műholdas mobilon twiteket fogadni aztán tényleg nagyon főnök. Kevésbé ismert, de az SMS-ek fogadása is pénzbe kerül a szolgáltatóknak, ezen kívül nyilván a Twitter vagy annak SMS-szolgáltatója felé nagytételben fizetniük kell az SMS-küldözgetésért, ritkábban éppen fordítva, azaz a Twitter fizet az adott szolgáltatónak.

Nem mellékesen finomhangolható az is, hogy azok közül, akiknek a csatornáira feliratkoztunk, kiknek a twitjei annyira fontosak, hogy SMS-ben is kérünk róla értesítést.

Twitter Facebook SMS social web webcserkészet mobil

Tehát a lehetőség webkettő-addiktoknak kötelező.

Korábban írtam róla, hogy a Facebookon történő eseményekről is simán kérhetünk SMS értesítést, mi több, SMS-en keresztül posztolhatunk is a Facebookra olyan szolgáltatón keresztül, amelyik támogatja ezt, ugyan a posztban leírt trükk, amivel Google Voice számot varázsolhatunk magunknak, már nem működik. Jó tudni, hogy a Twitter és a Facebook esetén nem ugyanaz, amikor csak be van rögzítve a mobilszámunk – mindenképp érdemes – amire például a szokatlan belépési kísérletekről küld a szolgáltatás SMS-t, de többet nem tud vagy ténylegesen text activated, azaz lehetőség van mindenről SMS értesítőt kérni és akár posztolni is SMS-ben. Ez utóbbi így fest asztali gépen valamint mobilalkalmazásban, az más kérdés, hogy én személy szerint szeretek beállítani minden ilyen extrát, amit aztán ki lehet kapcsolni.

Twitter Facebook SMS social web webcserkészet mobil

asztali gépen

Twitter Facebook SMS social web webcserkészet mobil

mobilalkalmazásban

0 Tovább

A web 2 üzleti fenntarthatósága és civilizációs mellékhatásai


Ahogyan a 90-es években megjelent az, amit ma webnek nevezünk, civilizációs léptékű robbantás történt, aminek a középtávú és hosszú távú hatásai egyáltalán nem voltak beláthatóak. Azzal, hogy a kutatók, újságírók, majd egyre többen, sokkal rugalmasabban és gyorsabban tudták lebonyolítani az információcserét egymás közt, minőségileg hozott változást a társadalom információáramlásában. Amit pedig még kevésbé lehetett bejósolni, hogy ez a civilizációs léptékű változás a mindennapi élet milyen területein fejti majd ki hatását.

Az első webes böngészők kezdetlegesek voltak, a legfőbb érdemük mégiscsak az volt, hogy a neten fellelhető információkat könnyen, egyszerűen elérhetővé tették olyanok számára is, akiknek a felhasználói szintű tudása addig nem volt elegendő az internet olyan szolgáltatásainak használatához, mint a BBS vagy a Usenet, amellett, hogy ezek nem is voltak olyan rugalmasak, mint a web.

 Ha ugrunk egy nagyot az időben, a kétezres évek elejére, a globális információcserében megjelent az a tendencia, hogy a felhasználó egyre inkább előállítójává is vált a web tartalmainak, nem csak passzív befogadója volt többé. Már korábban megjelentek a fórumok, amiket több, nagyon komoly tudományos diszkussziót folytattak, majd megjelentek a első webes közösségi szolgáltatások. Ha feltétlenül meg kellene jelölni egy bizonyos pontot, ahol a web 2 megjelent, alighanem ez lenne az.

 Viszont a 2000-es évek első felében az internet még mindig – bármilyen furcsán hangozzék is – a társadalmi elit, vagy legalábbis a magasabb iskolázottsággal rendelkezők játszótere volt, mivel egészen egyszerűen nem állt rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy az internethozzáférés mindenhova eljusson elérhető áron. Elérhető áron! Ez a lényeg. Különböző országok eltérő tempóban, de olyan ütemben és irányba dolgoztak a hálózatuk fejlesztésén, hogy azon keresztül a net minél szélesebb kör számára elérhető legyen.

  Magyarországon több magánkezdeményezés is volt, amelyiknek a tagjai szentül hitték, hogy az internetet elérhetővé kell tenni mindenki számára, mivel ez lehetséges kiugrási lehetőséget jelent azoknak is, akiknek egyébként esélyük nem lett volna kitörni abból a szociokultúrális közegből, ami folyamatosan szakadt le.

 Lényegében ugyanazt mondták, amivel még mindig találkozunk egy-egy rövid nyilatkozat szintjén: kötelességünk a közművé vált internetet eljuttatni mindenhova.

  Ez hozzájárult ugyan a net elterjedéséhez, de evidens, hogy a telkó cégek piaci verseny által diktált érdekei voltak meghatározóak abban, hogy a net egyre csak nőtt és nőtt. Az iWiW-re ma már úgy emlékszünk, mint arra a hazai közösségi szolgáltatásra, ami többek közt azért maradt le a versenyben, mert már nem csak a netezés veteránjai, hanem boldog-boldogtalan regisztrált rá, volt már minden, csak éppen Who-is-Who-jellege nem.

Mert ekkor történt egy fordulat

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

 Forrás: onlinemarketing-trends.com

A nethozzáférés eljutott a kvázi funkcionális analfabéta rétegekhez is, ahogyan pedig az várható volt, megjelentek azok a bulvárt és más bugyutácska tartalmakat kínáló webhelyek, amik kimondottan ezt a kört célozták meg. Több kutató egyébként máig megkérdőjelezi, hogy valóban jó-e az, hogy az internet ma mindenhova eljut, hivatkozási alapként azt használva, hogy ezek a rétegeknek a netező tagjai elvben elérhetnének mindent, amit elérnek azok is, akik már a 90-es években is neteztek, mégsem teszik.

Az internet nem volt elit-médium, unikum, státusszimbólum többé

Magyarországról nézve az iWiW-en volt a leglátványosabb a jelenség. Ugyan rendkívül jókat lehetett szórakozni annak idején a Subba blog Subba szív: iWiW rovatán, ahol gondosan össze voltak gyűjtve hétről hétre azok az arcok egy csokorba, akikkel nem szívnánk egy levegőt egy percnél tovább, hacsak nem lenne kötelező, azzal, hogy a netveteránok számára zavarba ejtően ostoba fórumok és beszélgetések alakultak ki, a felhasználók továbbküldtek ész nélkül mindenféle ostoba lánclevelet, ami miatt a WiW-nek a saját email szolgáltatást konkrétan meg kellett szüntetni erőforrás hiányában, markánsan megmutattak valamit: a web visszafordíthatatlanul megváltozott és egyben az is világossá vált, hogy sosem lesz ismét olyan, amilyen volt.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

A netveteránok már bármerre jártak, egyre inkább kénytelenek voltak kerülgetni a félelmetesen gyülemlő  számukra teljesen irreleváns trash contentet, hogy ez miért baj és miért nem vonhatja ki magát senki ennek a hatása alól azzal a felkiáltással, hogy "nincsenek hülye ismerőseim", hamarosan rátérek.

Hiába jöttek az okos keresők és intelligens kommentmotorok, a net tartalma ma felhasználók által generált információs hulladék.

Nem tudom, hogy a világ akkor volt élhetőbb, civilizációs szempontból az volt áldásosabb, amikor még a net relatív drága volt és csak kevesekhez jutott el vagy most, ami viszont biztosan kijelenthető, hogy az ős-netezők többsége számára az akkori komfortosabb közeg volt.

 Ahogy korábban utalgattam rá, a netet olyan elvek tették olyanná, amilyen, mint például az, hogy függetlenül attól, hogy ki kicsoda és honnan érkezett, a szava elvileg ugyanúgy elhallatszott, nagyjából ugyanolyan mértékben alakította a közösségi gondolkodást. Félreértés ne essen! Persze, akkor is voltak netes csalók, voltak idióták, létezett a neten, bulletin boardokon és fórumokon terjedő demagóg propaganda, mi több, persze, voltak eszelősen elvadult konteós oldalak is, mindenféle ufóklubbal.

Ami viszont elképzelhetetlen volt

Hazánkban is létezett olyan webhely, ahova bárki szabadon írhatott cikkeket bármilyen témában, majd ha eléggé sok pozitív felhasználói értékelést és kommentet kapott, a lapnak olyan helyén jelent meg, amit nem kellett keresni, mert olyan részére helyezték el a rá mutató képet és leadet a szerkesztők. Témától függetlenül a kommentekről általánosságban elmondható volt, hogy hozzáadtak a cikk értékéhez, elgondolkoztatták a többi olvasót és a szerzőt, kisebb részben pedig persze, voltak trollok, szimplán hülyék, akik nem értették meg a cikk tartalmát és olyanok is, akik sosem a témába kötöttek bele, hanem a szerző személyét támadták. De nem ők voltak többségben és ez a lényeg!

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

Az idő múlásával, a net szükségszerűen eljutott egyre iskolázatlanabb, alacsonyabb olvasási kultúrával és vitakultúrával, na meg egyáltalán, normális ésszel gondolkozni tudó társainkhoz is. Ekkor nagyon sok szerző gondolta úgy, hogy a valódi neve helyett ismét inkább használ egy nicknevet a cikkjeihez, elvégre kevésbé sértőnek éli meg a szerző, ha például egy troll a nicknevén hivatkozik rá vérgőzös személyeskedés közben.

 Ezen kívül szociálpszichológiából jól tudjuk, hogy az ember önképére markánsan visszahat az a környezet, amiben van, még ha sokan nem is tudják magukban megfogalmazni, ez az oka annak, hogy nem szeretik a hülye embereket. Még mindig a kétezres években jártunk, egyre több és több olyan felhasználó jelent meg a leglátogatottabb magyar webes kikötőkben például az iWiW vagy az Origo fórumanin, ami miatt sokan egyszerűen úgy döntöttek, hogy nem használják tovább a szolgáltatást, esetleg csak nicknévvel.

2005-2006-ot írtunk, amikor gyakorlatilag az egész ország rászabadult az iWiW-re, majd a MyVIP-re és ez volt egy újabb olyan jel, ami arra mutatott, hogy itt aztán komoly gondok lesznek. Bözsi néni több száz képpel alaposan dokumentálta disznóvágást, ahogy a hejőszalontafütykösi Icuka néni is tolta fel a képet a nemrég született unokáról, ami amúgy pont annyi felhasználót érdekelt már akkor is, mint manapság ha valaki a gyerekekről tol fel képet a Facebookra.

Mit érdekel? Mondhatnánk.

 Viszont nem mondhatjuk. Kapcsolódva kommentkultúra (vissza)fejlődéséhez, mivel a felhasználók közti demokratikus véleményszabadság mindeközben nem változott semmit az első böngésző megjelenése óta és Bözsi néni, meg Icuka néni ugyanúgy kommentelt egy-egy cikk alá, lehetett szó akár atommagfizikáról, akár a géntechnológia lehetséges hatásairól, akár gazdaságpolitikai folyamatokról. És igen, ahogy az várható volt, az ő hozzászólásaik nem igazán adtak hozzá a cikkhez, viszont ugyanolyan nyomatékkal bírtak, mint a téma elismert szakértői által írt kommentek. A jelenség pedig egyre csak eszkalálódott, igazából senki nem tudott és nem is lett volna kapacitása fékezni ezt. Ne legyenek illúzióink! Nyilánvaló képtelenség úgy olvasni egy kommentfolyamot, hogy a hülyeség ne érdekeljen, hiszen ehhez eleve el kell olvasni, másrészt mire végignéztünk egy-egy 100-200 kommentből álló folyamot, amiben rendszerint egyetlen eredeti gondolat sem volt, személyeskedés, ostoba demagógia, érvelésnek nem nevezhető mélysötét hülyeségek viszont annál inkább, a netveteránoknak teljesen elment a kedve attól, hogy ezek után kommenteljen, hiszen teljesen joggal gondolhatta, hogy értelmetlen. Miért kommenteljen bármit is, amikor az övé csak egy olyan komment lesz mint a 200 másik, ami úgyis elveszik az információs zajban, még akkor is, ha az ő kommentje egyébként érdemben hozzáadna a cikkhez.

Az olyan közösségi szolgáltatások pedig, amikre vagy meglévő tag meghívójával vagy előfizetéssel lehetett regisztrálni – azaz így próbálták szűrni a felhasználóikat – korábban megjelentek, mint gondolnánk, ami szintén jelzés értékű volt, ugyancsak arra mutatott, hogy a webet finoman fogalmazva nem arra és főleg nem azok használják, akiket a web atyjának is nevezetett Tim Berners Lee és sokan mások szivesen láttak volna a web alapjainak megteremtésekor.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

A Facebook-éra hajnalán az volt a legszerethetőbb, hogy az USA-ban élő ismerőstől kapott meghívóval egy olyan világba csöppenhetett a felhasználó, ami egész egyszerűen ismeretlen volt azok számára, akiknek a véleményére már akkor sem voltunk kíváncsiak és igen, hasonlóan az iWiW-hez, kezdetben döntő részben amerikai egyetemisták, kutatók és újságírók használták.. Több száz közösségi szolgáltatást megnézve megfigyelhető egy olyan életciklus, hogy a szolgáltatás először unikum, menő, ezt követően középszerű, majd a végén már-már ciki módon kommersz, ahova csak azért lépnek be nagyon sokan, hogy ne maradjanak le fontos dolgokról. Szűklátókörű, ostoba és átgondolatlan az a vélemény, ami szerint a közösségi webes szolgáltatások súlyos kompromisszumnok nélkül kiiktathatóak az életünkből, mivel az ismerősök ismerősök maradnak a való életben is, egyébként is beszélünk vele más csatornákon, ezért nincs szükségünk a Facebookra, Twitterre vagy LinkedINre. Ha egy picit belegondolunk, a felhasználók többsége a felhasználó élmény miatt a magánéletével kapcsolatos és szakmai információit döntő részben ilyen közösségi szolgáltatásokban osztja meg, ezzel megváltoztak az emberek közötti kapcsolattartás szokásai, amivel szemben lehet menni, csak éppen ezzel túlzás nélkül egy társadalmi konvenciónak megyünk szembe.

Ha pedig valaki szembe megy vele, abból egyenesen következik, hogy a kapcsolattartás alappilléreit jelentő információktól esünk el, például attól hogy egy távoli ismerősünknek mondjuk gyermeke született, nagyobb valószínűséggel fog a kapcsolat a valóságban is elhidegülni, míg ha nem értesülünk egy szakmai rendezvényről és hírekről vagy csak jelentős késéssel, amik egy közösségi szolgáltatásban jelennek meg legkorábban, hátrányba kerülünk azokhoz képest, akik igen. Azaz nem csak számos ismerőstől kerülünk  távolabb kerülünk és még a saját szakterületünkön is hátrányba kerülünk azzal, hogy valamilyen hír sokkal lassabban jut el hozzánk. Játsszunk el egy kicsit a gondolattal: a legközelebbi barátaink, na meg egy szélesebb, még mindig értékes 100-150 fős ismerősi körünk használ közösségi szolgáltatásokat, mi pedig nem: idővel ha elfelejteni ugyan nem is fognak, alig számítunk majd számukra valamit, mégpedig azért, mert ha a kapcsolattartás és az információcsere hatalmas részben a közösségi webre tolódik, közben az ismerőseink másokkal kerülnek közelebbi kapcsolatba, legyen az akár személyes, akár szakmai, mindemellett evolúciósan korlátozott, hogy hány más személynek a történéseit tudjuk, mi több, szükséges követnünk alaposan és valamelyest ahhoz, hogy ne maradjunk egyedül! Ergo nem, 5 év múlva nem lesz senki olyan fontos a másiknak, mint amilyen korábban volt, ha az ismerősével ellentétben nem használja a közösségi webet, ugyanis a közösségi webet használó ismerősnél a legjobb barátok kevésbé, viszont a bővebb kör egyszerűen frissül - leszámítva azt az esetet, ha a két fél napi kapcsolatban van egymással.

Még egy kicsit a kommentekről, megosztásról, lájkolásról!

Többen évek óta nem olvasnak kommentet, annyira természetesnek tartják, hogy abban normális gondolat csak elvétve lehet, teljesen mindegy, hogy milyen saját cikkről vagy megosztott tartalomról legyen szó. Azaz bátran kijelenthetjük, hogy bekövetkezett az a ritka jelenség, amikor egy alapjaiban demokratizált rendszer,

megbosszulta önmagát,

mégpedig annyira, hogy az eredeti formájából több aspektusból nézve semmi sem maradt, ez pedig elválaszthatatlan az előbb részletezett személyközti napi információcserétől, mivel az érdektelen információ kerülgetése elveszi az időt attól, ami valóban hasznunkra válna valamilyen formában. Az olyan megoldások, mint például az, hogy bizonyos felhasználók által posztolt tartalmak egy az egyben elrejthetők, a leghülyébbek letilthatók, csak részmegoldást jelentenek. A leggondosabb beállítás ellenére is napi rendszerességgel jelenik meg a falunkon olyan trash content, amire nem vagyunk kíváncsiak, de elénk került, mert megosztotta valaki, akinek a személye valami miatt fontos. A személyes és közösségi információcsere sajátos módon jobban összenőtt.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

Valahogy immár magunkénak érezzük azokat a Churchillnek tulajdonított, demokráciával kapcsolatos idézeteit, mint például, hogy „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” Valaki valahogy nagyon jól megfogalmazta azt, hogy a demokrácia messze nem tökéletes, de még mindig a legjobb létező.

Ugyan több társadalomtudományi iskola meggyőző modelleket állított fel azzal kapcsolatban, hogy a leginkább irigyelt jóléti államokban miért működnek hatékonyan a közösségi döntések és a közösségi gondolkodás, mint máshol. A lényeg annyiban foglalható össze, hogy egy-egy konkrét, társadalmi léptékű, például szakpolitikai feladat megoldásához minél jobb, minél inkább hozzáértő szakértők kellenek, - még akkor is, ha a döntéseikre negatív választói nyomás nehezedik - hosszú távon viszont összeomlana egy pusztán szakértők által irányított rendszer, hosszú távon arra van szükség, hogy minél szélesebb tömeg szólhasson bele abba, hogy mit is szeretnének a jövőtől.

Az internet viszont más - csak nem tudjuk, hogy mennyire!

Itt nem igazán körvonalazhatók hosszútávú célok, nem csak azért, mert nem ismertek, hanem mert még olyan elemi kérdésekkel kapcsolatban sincs konszenzus, mint például az, hogy az egészséges véleménynyilvánítás határai hol húzódnak.

Az internet tehát halad valamilyen irányba a maga útján, a piaci szereplők pedig mindig igyekeznek kielégíteni minél gyorsabban és jobban azt az igényt, ami számukra profitot jelent. Az Instagram például messze nem a legjobb mobil fotós kisalkalmazás, de a legismertebb mivel kitűnően felismerte azt az igényt, hogy olyan jól ismert dolgokkal, mint amilyen az ételek, a szállodák fotózása vagy éppenséggel a többé-kevésbé szép külső fotózásával azok is többnek érezhetik magukat, akik egyébként semmilyen, más számra értékes és maradandó dolgot nem tudnának felmutatni, kifejezni önmagukat. Remek kérdés, hogy egy-egy menő, az átlagosnál több követővel rendelkező Insta-profil azért számít-e menőnek, mert a felhasználók tömegesen azt gondolták, hogy ez valamilyen értelemben érték, de hogy fut, az tény. És nem csak, hogy fut, hanem áthatja az internetet, ahogy sok más, igazából felületes és érdektelen felhasználói tartalom is.

Mi ezzel a baj?

Például az, hogy azokat a tartalmakat, amikkel a felhasználók hagyományos értelemben tájékozottabbak lesznek, csak egyre nagyobb erőforrásigényű keresőmotorral, ilyen módon egyre nagyobb és drágább IT infrastruktúrával lehet majd megtalálni, egyáltalán, az információ tárolása és elérése lesz egyre költségesebb, márpedig nagyban a net nem tesz különbséget a szelfibohóc fotósorozata és egy-egy, terrorizmussal kapcsolatos kitűnő írás közt. Azt, hogy fenntartható maradjon ez az ökoszisztéma, egyre kifinomultabb és durvább hirdetési megoldásokkal biztosítani, viszont alighanem eljön az a pont, amikor ez már több, mint kellemetlenné válik. Néhány évvel ezelőtt még senki sem hitte volna el, hogy bizonyos országokban egy-egy Youtube-videó megnézése előtt egy tévészpot-hosszúságú reklámot kell megnézniük, amit át sem lehet ugorni, ma ugyanúgy a többség számára elképzelhetetlen, hogy olyanért is fizetnie kell majd, amiért ma még nem fizet szinte senki közvetlenül - ahogy utaltam rá, egy adatközpont esetén, ahol minde bit tárolása és átvitele forintosítható, fenntarthatóság szempontjából ugyanannyiba kerül tudományos dokumentumokat és idióta home videókat tárolni.

Másrészt már sok-sok éve elkezdtek kialakulni olyan platformok, amikben olyan véleménykultúra tükröződik vissza, amilyet a net hőskorában megszokhattunk: azaz több az iskolázott felhasználó, troll és hülye persze van ott is, de jóval kevesebb. Emelett pedig van a kommerszé vált mocsok, amiben lassan már szinte értelmetlen lesz megosztani bármit is vagy más módon megszólalni, annyira nem számíthatunk normális reakciókra, annyira elveszik a zajban.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

Azaz hol volt, hol nem volt egy olló, társadalmi szakadék, ami egyre mélyebb lett különböző társadalmi és tartalomfogyasztói rétegek közt, az internettől pedig azt várták, hogy ezeket a fájó különbségeket az internet majd kiküszöböli, ahogy az elején írtam, többeket felzárkóztat, bekapcsol a világ vérkeringésébe, így a leszakadó rétegek számára a netezés olyan kiugrási lehetőséget jelent, ami addig nem volt adott. Ez elvben így is van. Viszont kultúrtörténeti szempontból ironikus módon azzal, hogy mindenki úgy szabadult be a netre, olyan mintha az Országos Széchenyi Könyvtárba hajtottunk volna be mondjuk kétszáz, esőerdőből idehozott bennszülöttet annak reményében, hogy megtanulnak olvasni, ha elvben a lehetőségük megvan rá. Természetesen az írásbeliséggel nem rendelkező törzsközösségi társadalom tagjai nem jobbak vagy rosszabbak, mint azok, akik addig is jártak a könyvtárba, polkorrektség ide vagy oda, belátható, hogy gondolatkísérletünkben azzal, hogy ők a könyvtárban a sarokba piszkítanak és húsz méterről üvöltöznek egymásnak, megnehezítenék azoknak a tevékenységét, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy a könyvtár csendjében olvassanak. Persze, nyilván lenne olyan bennszülött is, aki megtanulja azt a nyelvet, amin a könyvek íródtak, majd néhány évvel később például íróként helyezkedjenek el, belátható, hogy nem ők lennének többségben.

Viszont mindeközben a könyvtár annyira használhatatlanná válna, hogy létre kellene hozni egy másik könyvtárat, ahova nem engedik be a bennszülötteket, az olvasni tudókat pedig igen, esetleg éppen fordítva, az eredeti könyvtárból kitiltanák a bennszülötteket és átterelnék egy számukra létrehozott könyvtárba, az eredeti olvasók pedig maradnának. A példa persze sántít, a neten mindkettőre egyaránt lehet analógiát találni, amit viszont vegyünk észre, hogy bármelyik történjen is, a bennszülöttek olvasási kultúrája nem lenne azonnal hasonló az eredeti könyvtárba járókéval attól, hogy elvben erre lehetőségük meglett volna rá, hogy megtanuljanak olvasni, viszont a próbálkozás mindkét csoport részéről kompromisszumokat meghaladó kényelmetlenséget eredményezne.Nos, a netet nem csak, hogy azonnal nem tanulták meg ésszerűen használni azok, akikről feltételezték, hogy majd élnek a lehetőséggel, hanem semmi jel nem mutat arra, hogy a jövőben ez majd lassan, de biztosan megtörténne.

A lényeg röviden, hogy az internet közel teljes kiterjedése abszolút nem tüntette el a szakadékokat különböző kultúrájú és szociális hátterű emberek közt, mi több, többen azon a véleményen vannak, hogy tovább fokozta. Hiszen például egy facebookos ufóklub tagjai tovább erősítik egymás közt a saját nézeteiket, míg a Researchgate fórumain a rutinosabb kutatók még tájékozottabbá teszik a kezdő kutatókat, a BestOfAllWorlds-ön a legnagyobb befektetőktől tanulhatnak a kisebb befektetők és olvashatnak egzotikus helyekről, a Quibb-en pedig lehetőség nyílik rá, hogy a téma legnagyobb szakértőitől eltanulja más azt, hogy milyen hírnek lehet a legnagyobb jelentősége a világ jövőbeli alakulására. Viszont ismétcsak vegyük észre, hogy minden esetben kell valamiféle előismeret vagy új ismeretek megszerzésére való hajlam az ufókkal, a kutatásokkal, a befektetésekkel és a szakmai hírekkel kapcsolatban! Ami ugyan elvben kialakulhat abban is, akiben eredetileg egyáltalán nem volt meg, sokkal életszerűbb, valószínűbb és tipikusabb, hogy olyan érdeklődési területen megy tovább a felhasználó, ami iránt eredetileg is érdeklődött, ebből a körből pedig nem is fog kitörni.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy rendszer túldemokratizálódása szingularitások tömegét teremti meg. Hogy mit hoz a jövő, nyilván nem tudhatja senki. Ami viszont fontos, hogy amit a weben látunk, ahhoz tudjunk egy értékítéletet kapcsolni - vagy legalább próbálkozzunk vele - majd várjuk el tőle, hogy legyen önazonos a jövőben is. Azaz egy szolgáltatás vagy akár egy tartalom előállítója nyilván fejlesszen és változzon, ha az szükségessé válik, de ne menjen szembe a saját elveivel, azaz ne váljon teljesen mássá, mint amilyennek a tömeg megismerte. Ha egy sokadkategóriás bulvármagazin elkezd olyan típusú tartalmakat közzétenni, amihez a fogyasztóik nem szoktak hozzá, az eredeti olvasói egy tekintélyes, de előre nem látható részét elveszti, a jelenleg általánosan elterjedt netes hirdetési modellek farkastörvényei szerint pedig ez magával hozza az eredeti hirdetői kör elvesztését is. Egy női magazinban ha tippeket adnak a hölgyeknek azzal kapcsolatban, hogy a nehéz napokban hogyan csökkentsék az esetleges tüneteket, helyesen teszik. Viszont ha a leírás egy idő után tömve lesz magas szintű neuroendokrinológiai ismereteket igénylő eszmefuttatásokkal, nem éri el a célját, nem adja meg a tartalomfogyasztónak azt, amit elvár a laptól, mivel nem érti meg a tartalmat azon a helyen, ami korábban közérthető volt számára.

Ha egy politikai, tudományos vagy technikai hírekkel magas szinten foglalkozó platform lebutítja a tartalmait annak érdekében, hogy minél szélesebb kör számára elérhető legyen, az több, mint veszélyessé válhat. Természetes, hogy egy tudományos ismeretterjesztő cikkekben utazó lap szükségszerű egyszerűsítéseket alkalmaz és szakkifejezéseket hagy el ahhoz, hogy közérthetően, olvasmányosan magyarázzon el egy hírt olyan módon, hogy az újdonságot jelentsen akár egy témában jártas kutató számára is és olyan számára is, aki teljesen laikus a témában. Laikus, de nem idióta! A professzionális újságírás ugyanúgy újat ad a kutatónak és a laikusnak is. Úgy viszont képtelenség megírni egy cikket, hogy az újat adjon egy kutatónak és olyannak is, aki funkcionális analfabéta. Ha valahol megpróbálják nagyon alacsonyra tenni a lécet, a következmény az lesz, hogy a közösségi médiában a kutatók és az edukáltabb olvasók éles kritikával illetik az egész platformot, ahol a tartalom megjelent, idővel pedig elszoknak attól, hogy olvassák azt. Ez teljesen érthető egy olyan világban, ahol minden korábbinál ádázabb küzdelem folyik a tartalomszolgáltatók közt a felhasználók idejéért folytatott harcban. A mindenki számára érthető cikket ráadásul nem is feltétlenül olvassák többen, éppen azért, mert a tájékozottabb olvasókban ellenérzést válthat ki a tartalmon kívül az is, amilyen kommentek megjelennek egy-egy cikk alatt, ha odaszoktak olyan figurák is, akik korábban nem voltak jelen. Itt megjegyzem, természetesen ahogy a mindennapi életben, a kommentek világában is a legostobább van a leginkább meggyőződve a saját igazáról ráadásul, hiába kommentelne valaki a témába vágót, nem fog, mert semmilyen téren nem szeretne egy lapra kerülni azokkal, akik előtte kommenteltek iszonyatos butaságokat. Nem véletlenül kapcsolta le a kommentelést Reuters vagy a Popular Science.

A tartalompiacot persze rendkívül kifinomult online marketing megoldások rendszere tartja el, aminek egy nagyon fontos mutatója még mindig a látogatók száma. így logikusnak tűnik úgy gondolni, hogy ha olyan tartalom kerül valahova, amit nagyon sokan olvasnak, akkor a lap hirdetéseit nagyon sokan látják, a kiadó joggal kérhet igencsak izmos összegeket a hirdetőktől. A tartalomfogyasztási szokások, az iskolázottság és a fizetőképesség márpedig egyértelműen összefügg, a hirdető pedig végülis vásárlót szeretne, így a vásárlóerővel rendelkező kör megszólítása az érdeke. Ez viszont egyszerűen nem fog menni, ha például egy cikk százezer olvasója közül ugyan közel mind megérti a lebutított tartalmat, viszont ebből a körből alig vannak valamennyien, akiknek érdemes hirdetni, mivel nem jelentenek vásárlóerőt. Míg ha egy cikk eleve úgy készül, hogy szakmailag erősebb – egyszerűen mert magasabb iskolázottságot feltételez az olvasótól – nem fog elérni százezer olvasót, hanem csak húszezret, közülük viszont többen vissza fognak járni olvasni és kommentelni, azaz az olvasói és kommentelői kör átalakul. Ennek hatása hirdetői oldalról pedig az, hogy az elérés kisebb lesz ugyan, viszont egy sokkal iskolázottabb, ilyen módon sokkal fizetőképesebb réteg képernyőjén villan fel a hirdetés, így az új kör nagyobb valószínűséggel érdeklődik a hirdetett termék iránt, és sokkal nagyon valószínűséggel végül költeni is. Ergo a hirdetőnek sokkal jobban megéri hirdetni ott később is.

Ugyan az internet jövője nem jósolható előre, nincs okunk feltételezni, hogy az emberi természet, legyen szó érdeklődésről, információéhségről vagy fogyasztási szokásokról, alapjaiban változnának idővel.  Természetesen számos dolog részleteiben kultúrafüggő ugyan, de az emberi természet alapvetően állandó. A webes tartalmak születésük óta, - amikért nem kell közvetlenül fizetni – hirdetésekkel tarthatók fenn, de egy bizonyos intervallumot meghaladóan nem csak, hogy következetlen túlságosan igazodnia az tartalomfogyasztói bázisához, amit ráadásul az online markeint specialisták esetleg félre is ismerhetnek,  hanem üzleti szempontból is veszélyes.

Az emberi természet alapjaiban nem változik, viszont a webes tartalmakkal és szolgáltatásokkal szemben támasztott indirekt igények igen. A net jövője függ attól a web piaci szereplői a törpéktől az óriásokig milyen módon kezelik ezt egy változó környezetben.

0 Tovább

A tartalombarkácsolás sikere vagy bukása a blogszférában


Szinte mellékes, hogy eredetileg mi az ember hivatása, ha jön egy grafomán roham, a blogolás kitűnő eszköz ennek kiélésére. Ellentétben a 10-15 évvel ezelőtti állapothoz, ma már nem kell tudni saját blogmotort fejleszteni, sőt, általában a HTML/CSS-kódot szerkeszteni sem, mivel jobbnál jobb platformok állnak rendelkezésre. Ami viszont nagyon fontos, hogy egy blog sikere vagy sikertelensége sokkal inkább függ a tartalomtól, mint attól, hogy a blogszolgáltató milyen pöpec dashboardot és extra funkciókat biztosít hozzá, na meg betartjuk-e a hobbi-tartalombarkácsolás játékszabályait.

Úgy fogalmaztam, hogy "tartalomtól" és szándékosan nem úgy, hogy a "tartalom nívójától". Ugyanis vannak blogplatformok, ahol azt látom, hogy a contentless szar folyik napi terabájtos dózisban, de mégis sikeres a maga módján, mert lévén, hogy könnyen érthető, nagyon széles közösséghez eljut, fogyassza egészséggel, akinek kell, de az ilyen oldalak számoljanak azzal, hogy a trónról bármikor lerúghatja őket egy másik gyökér oldal.

Ha már a nívóról van szó, ha nem bulvárszennyben utazunk, egy írás legyen annyira jó, amilyet csak ki tud facsarni magából a blogger, viszont figyelembe kell venni, hogy a platformok többségén az olvasók nincsenek annyira képben egy-egy témával kapcsolatban, mint a poszt szerzője, ezért elkerülhetetlen, hogy itt-ott egyszerűsítéseket kelljen alkalmazni, de úgy, hogy az a lehető legkevésbé menjen a szakmaiság, precizitás rovására. Ez a jelenség azóta létezhet, hogy megjelentek az első kézikönyvek, jórészt összefűzött papírusztekercsek formájában, de legalábbis eléggé régen.

Ne pénzért írjunk blogot vagy gyártsunk bármilyen tartalmat! Legalábbis ne azért kezdjünk hozzá. Ezen a ponton feltételezem, hogy a blogok, közösségi tartalmak és a klasszikus értelembe vett hírportálok évek óta egyre inkább egy műfajjá látszanak összeolvadni. Több hatalmas, nagy forgalmú webes birodalmat és blogot láttam, amit az alapítója saját szórakoztatására kezdett írni, majd egyszerűen megtetszett másoknak, amit írt, és visszatérő látogatókká váltak. Szóval just dance! Ugyanakkor láthattuk látványos kudarcokat is, hogy-hogynem mindig akkor, amikor valaki azért fogott egy webes vállalkozásba, mert gyorsan akart eszelősen nagy profitra szert tenni. A magyar web történetének egyik leglátványosabb buktája a zoom.hu volt, amit nem titkoltan azzal a céllal alapítottak 1,5-2 milliárd forint alaptőkével, hogy a két legnagyobb hazai hírportál versenytársa legyen. Hiába volt például a videós részlegnek saját stúdiója, meg gyakorlatilag minden, ami egy professzionális szerkesztőség és hírportál működtetéséhez kellhet, az egész nem élte meg még az egy éves kort sem. Logikailag ide kapcsolódik, hogy személyes blog esetén ne kimondottan azért írjunk, hogy minél több olvasónk legyen vagy azért, hogy hűdemindenképpen címoldalon legyen a posztunk.

Ugyanakkor az anyagilag szinte nulláról, viszont professzionális csapattal induló és szerkesztőségként máig egy budai lakást használó 444.hu látványos sikere szintén példa nélküli. A titok alighanem, hogy a szerkesztők egyrészt profik, másrészt hittek benne.

Egyik hobbim, hogy új webes szolgáltatásokat, ilyen módon blogszolgáltatókat próbálok ki, persze többségüknél csak azt nézem, hogy mit tud technikailag és más téren milyen erős. Viszont a legnagyobb blogos platformokon ott vagyok, oké, van, ahol időhiány miatt csak a szellemem :) Szóval ez alapján azt tudom mondani, hogy téves megközelíteni a dolgot úgy, hogy az egyik blogszolgáltató jobb, a másik pedig rosszabb. Egyrészt már csak azért is, mert más-más platformokat más-más koncepció mentén találtak ki, majd folytattak, így például a Tumblr mikroblog-szolgáltatás ugyan, semmi akadálya annak, hogy klasszikus blogként használjuk, de mégsem használják sokan annak, mert az ottani felhasználói tábor mikroblog-tartalmakra számít, ha fellép, így ha azt szeretnénk, hogy olvassanak is, egyszerűen nem szerencsés a Tumblin terjedelmes írományokkal dobbantani. Hasonlóan ahhoz, hogy a Yahoo képmegosztó szolgáltatása, a Flickr és a jól ismert Instagram elvben, technikailag egyaránt alkalmas arra, hogy komoly témájú, mély értelmű, dög nagy fotókat illetve apró, bénán effekt-szteroidozott szelfiket toljunk fel rá, mégis, ha az instás közösség a könnyedebb tartalmat csipázza, persze, hogy ott olyan tartalommal lehet felfutni, míg a Flickr-en a mélyebb jelentésű képekkel.

Az előzőhöz kapcsolódik, hogy egy tartalomszolgáltatás profilja illetve annak módja, ahogy a célközönséget eléri, amilyen aktivitást mutatnak rajta a látogatók, menet közben is változhat, sokszor messze nem világos okok miatt. Konkrét példaként emlegetném az Index-Inda-Bloghu-sztorit: amíg az index.hu a korábbi dizájnnal működött, a jobb oldali blogboxban voltak a index szerkesztői által beválogatott posztok, ahova bekerülni dicsőség volt, nagyon sok látogatót hozott és az egykori Indanet rendszer arra is lehetőséget kínált, hogy egy teljesen új blogot a blogger megpromózhasson. Másrészt még egy-egy gyengébb, ámde címlapos poszthoz is érkezett 10-30 komment, de a valóságos kommentáradat sem volt ritka. Indexkénél az Index/Index2 felosztás bevezetésével a közösségi tartalom háttérbe szorulni látszik, elvégre nem kell nagy webergonómia-szakinak lenni, hogy megállapítsuk: az olvasó sokkal ritkábban kattint rovatcímekre, oldalsávokra, meg úgy egyáltalán bármire, ami nincs szinte közvetlenül az orra előtt egy frappáns, konkrét címmel és snippettel.

Ha már Index, origózzunk is egy kicsit. A postr.hu blogjain sokkal kisebb a "kommentelési hajlandóság". Több közt. Az ajánlóba beválogatott tartalmak ugyanolyan szinesek, mint Indexéknél, többször jobbak is annál, a napi blogajánló nem alul elhelyezve, ugyanúgy hozná a minőséget és a látogatottságot, mint az Index egykori blogboxja, itt is van jó blogger bőven, csak éppen sokkal kevesebb, egyszólval felpörgetné a Postr.hu-t, legalábbis szerintem. A Postr.hu néhány sajátosságára egyébként van egy roppant egyszerű magyarázat: az Origo.hu jóval később, 2010-ben indította saját blogszolgáltatását, amikor, már mondjuk úgy eléggé fel volt osztva a terep a hazai blogszolgáltatók közt. Azaz ha valaki tumblizott, freeblogozott, bloghuzott, nem valószínű, hogy rögtön tiplizett is a postr.hu-ra, egyrészt, mivel a felhasználók ódzkodnak azoktól a szolgáltatásoktól, amiknek a lényegét nem tudják egy pillanat alatt átlátni, nincs korábbi tapasztalatuk vele, másrészt egész egyszerűen a felhasználók ideje véges, nem fognak csukafejest ugrani egy olyan szolgáltatásba, mivel kapcsolatban nem tudják egészen biztosan, hogy cool, többet ad nekik, még akkor sem, ha így van. Ja, innen üzenem, hogy szerintem így van, a Postr tényleg király és hülye kommentből is kevesebb érkezik.

A viszonyok megváltozásának legszélsőségesebb példája, amikor egy blogszolgáltató egyszerűen bezárja a bazárt, ahogy nemzetközi színtéren a Posterous, magyar színtéren a  blogter.hu tette. Ugyan eléggé jól bejósolható, hogy melyik szolgáltató kerülhet a webkettő temetőjébe, a Posterous példája mutatja, hogy egy rendszer sem lehet biztosan örökéletű csak azért, mert baromi sokan használják. Ezért a blogunkról rendszeresen készítsünk biztonsági másolatot  exportálással.

Az eddig leírtakból sejthető, hogy eléggé értelmetlen dolog egy teljesen új, bármiféle közösségi köldökzsinórtól mentes blogot indítani mondjuk www.faszablog.com címen saját blogmotorral, ugyanis ideális esetben az olvasótábort nem kell építeni, épül az magától, ha jó a kontent, viszont olyan esetben, amikor egy blog "lóg a semmiben", sokkal nehezebben megugorható feladat az olvasók elérése. Az viszont igen hasznos tud lenni, ha a blogszolgáltatónk lehetővé teszi, hogy saját domain-nevet rendeljünk a náluk futó blogunkhoz. így például, ha a http://science.bardoczi.net/ alatt futó blogszolgáltató, a Weebly kipurcan, a cím továbbra is él, csak éppenséggel az egésznek az időben exportált tartalmát be kell cibálni az új - importálás funkciót támogató - szolgáltatóhoz. A blog.hu-n és a postr.hu-n nincs saját domaines lehetőség, aminek a legnyomósabb oka alighanem az, hogy kicsi lenne rá az igény hazai terepen.

Nálam a blogírással kapcsolatban az igazán szűk keresztmetszetet a szabad idő jelenti. Viszont érdemes fent lenni több platformon is, amik mind saját nevünkön vagy azonos fantázianevünkön futnak ugyan, de a tartalomgyártási koncepciójuk kicsit más. Például az előbb emlegetett science.bardoczi.net blogon legutóbb egy olyan posztot lapátoltam ki egy levelezőkliens finomhangolásáról, ami relatív szűk kört érdekel és abszolút nem illene például a postr.hu-n tolt vonalba.

Első blikkre értelemszerűnek tűnhet, hogy ha egy poszt, ami mondjuk úgy, ide is és oda is bepasszol, jelenjen meg két helyen, ez ordas nagy hiba, többek közt azért, mert a keresőmotorok a pillanat törtrésze alatt úgy dönthetnek, hogy a tartalom nem elég eredeti és ezt egy durva ranking-pontszámmal büntetik vagy legalábbis nem előnyös, az összes keresőóriás azokat a tartalmakat cibálja előkelő helyre a keresési találatok közt, amik minél eredetibbek [többek közt]. Egy esetben történt, hogy ugyanazt a posztot két helyre tettem fel, mivel valamit tesztelni akartam. Az viszont kimondottan hasznos, ha a Twitter csatornánkra az összes blogunk rá van drótozva vagy kézileg twitteljük az új posztok linkjeit, így ha valaki maradéktalanul követni szeretné nyilvános bloggerkedős munkásságunkat [oké, ilyen úgysincs, hacsak nem szerelmes belénk az illető], elég csak a Twitter-csatornánkat követnie. Másrészt a Twittert elsősorban pont ilyesmire találták ki, a keresőóriások is szeretik, mert segít nekik eldönteni például több helyen azonos módon megjelent tartalmak esetén, hogy hol jelent meg korábban, ki retwittelte kitől és hasonló big data mágiák, amik a Google-Bing-Yahoo-trió titkos algoritmusarzenáljában az alapfelszereltség részei.

A több helyen való megjelenés akkor különösen hasznos lehet, ha gyakori a nevünk és valaki, aki még nem ismer - igen, elsősorban a HR-esekre gondolok - szeretne képet kapni rólunk, egyértelműbb lesz neki, hogy mely tartalmak tartoznak össze és melyek egy névrokonunkhoz.

Nem hiszek a SEO-ban. Legalábbis a klasszikus értelembe vett SEO-ban. Nem állítom, hogy a keresőoptimalizálás teljesen kóklerség, mert nyilván nem az, vannak alapelvek, amiket nagyon érdemes betartani, csak fájdalmasan túl van ez az egész lihegve. Ha valaki nincs képben a keresőoptimalizálásban: például a permalink ne úgy nézzen már ki, hogy

http://www.webhelyem.tld/usercontent/index.php?articleID=k85s8dk49amcls9439dcmswkckjslkdf

ha úgy is kinézhet, hogy

http://www.webhelyem.tld/20141223/mezeskalacs-recept

ha a keresőmotorok jobban szeretik a human readable címeket. SEO-téren érdemes néha tájékozódni, de semmiképp sem szabad túllihegni. Személy szerint a tököm tele azzal, hogy manapság már egy rakás arc burkoltan vagy nyíltan SEO-szakinak mondja magát, holott annyira hülye hozzá, hogy azt nem tudnám minősíteni a jó ízlés határain belül. Több olyan esetet is láttam, hogy egy szájt százezres tételeket fizetett ki egy keresőoptimalizáláshoz elvileg értő cégnek, az eredmény pedig alig volt mérhető, mi több az oldal jól be is fuccsolt.

Most komolyan, aki olvasókat szeretne, arra kíváncsi, hogy mennyire tudja átverni a keresőmotort vagy arra, hogy mennyire kíváncsiak mások arra, amit ír? És akkor még a linkfarmokról nem is írtam, ami mindennek a legalja, hagyjuk is. Ami viszont fontos, hogy a saját blogposztjainkat szigorúan tilos arrogáns módon tolni Internetország lakóinak képébe, linkekkel összefosni ilyen-olyan felületeket. Pontosabban semmi sem tilos, de ha pontozni lehetne a gyökérséget, tőlem az ilyen blogger maximális pontszámot kapna.

A poszt menjen ki az eredeti helyén túl a Twitterre plusz esetleg még egy helyre, mondjuk a Facebookra. Aztán ha bejön az olvasónak, akkor úgyis olvassa/követi, az pedig elemi, hogy több blog esetén az eredetileg belőtt tematikától ne térjünk el, a Tumblira mehet a netszenny ezerrel, egy másik blogra a közérthető, de szakmai tartalom, megint másikra a hardcore szakmai írás vagy éppen egy személyes, de még vállalható sztori, ha létezik ilyen egyáltalán.

Ami vélemény, az természetéből adódóan érzékenységet sért, attól vélemény. Ami a tartalmat illeti, sem jogom, sem tisztem ezzel kapcsolatban okosságokat írni, néhány spéci dolgot leszámítva. Készüljünk fel rá, hogy az egyébként full ártatlannak tűnő téma is alaposan felháborgathatja más lelki világát, ha pedig a téma olyan, hogy valakinek a személyét érinti [tegyük fel, hogy nem közszereplő a figura, de a neten rendszeresen jelen van], akkor se nevezzük nevén, ha a legnagyobb kártékony balfasz, akit valaha is megismertünk, egyrészt, hogy ne gyűjtsünk ellenségeket fölöslegesen, másrészt sosem lehetünk biztosak benne, hogy a másik pusztán a rosszindulatával milyen károkat okozhat nekünk.

0 Tovább

Meanwhile in Russia: LiveJournal


Aki lemaradt volna: LiveJournal-ékat ismét alaposan DDoS-olták :(

0 Tovább

Nagyjából tudjuk, hogy hogyan látnak minket, arról kevesebbet, hogy mi hogyan látjuk őket


Erről villantott egy remek cikket a Mashable Here’s How People Look at Your Facebook Profile — Literally címmel, ami szépen számba veszi a különböző webszolgáltatások "bámulási szokásait". 

0 Tovább