Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (38),Facebook (18),privacy (17),egyéb (12),social media (11),itsec (11),social web (10),biztonság (9),mobil (8),Google (6),OSINT (6),jog (6),szellemi tulajdon (6),tudomány (6),magánszféra (6),szájbarágó (5),email (5),webcserkészet (5),molbiol (5),felzárkóztató (5),Nobel-díj (4),big data (4),Gmail (4),kultúra (4),terrorizmus (4),online marketing (4),kriminalisztika (4),plágium (4),webkettő (4),genetika (3),molekuláris biológia (3),pszichológia (3),azelsosprint (3),Android (3),biztonságpolitika (3),nyelvtechnológia (3),magatartástudomány (3),Apple (3),sajtó (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),jelszó (3),üzenetküldés (3),CRISPR (3),Onedrive (3),2-FA (3),popszakma (3),konferencia (3),levelezés (3),kriptográfia (3),reklám (3),biztonságtudatosság (3),hype (3),torrent (3),open source intelligence (3),neuropszichológia (2),Whatsapp (2),deep web (2),FUD (2),kulturális evolúció (2),nyílt forrású információszerzés (2),TOR (2),hitelesítés (2),titkosítás (2),Pécs (2),bűnügy (2),tweak (2),facebook (2),SPF (2),DKIM (2),bűnüldözés (2),DDoS (2),bejutas (2),videó (2),Reblog Sprint (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),villámokosság (2),Hacktivity (2),Yoshinori Ohsumi (2),reblog (2),cyberbullying (2),arcfelismerés (2),ransomware (2),fiziológia (2),Netacademia (2),webkamera (2),szabad információáramlás (2),P2P (2),Balabit (2),cas9 (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),molekuláris genetika (2),bulvár (2),gépház (2),tartalomszolgáltatás (2),jövő (2),bolyai-díj 2015 (2),könyv (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),HR (2),sudo (2),Yandex (2),bug (2),nyelvtudomány (2),meetup (2),Twitter (2),tanulás (2),biológia (2),netkultúra (2),malware (2),IDC (2),social engineering (2),szociálpszichológia (2),kutatás (2),hírszerzés (2),iOS (2),vírus (2),farmakológia (2),pedofília (2),epic fail (2),génterápia (2)

Web 2, pszichológiai hadviselés, miegymás


tömegmanipuláció pszichológiai hadviselés social media social web Facebook szociálpszichológiaAz utóbbi néhány hétben boldog-boldogtalan cikkezetett róla, hogy vajon annak, hogy tudományosan igazoltan a hülyeség jobban terjed a közösségi weben, mekkora szerepe letett Trump megválasztásában és egyáltalán, mennyire befolyásolja egy-egy web giant a világot. Ha már többször vizsgáltam már graybox-módszerekkel a Facebookot, a tömegkommunikáció természetével kapcsolatos híreket is követem olyan 10 éve, engedtessék meg nekem, hogy én is írjak a témáról néhány kósza gondolatot.

Az Origótól kezdve a 24.hu-n át a 444-ig igencsak rápörögtek néhányan arra a témára, hogy a közösségi média élén a Facebookkal, gyakorlatilag visszaélve a hatalmával befolyásolja a tömeg véleményét, még ha nem is rossz szándékkal vagy egyáltalán szándékosan, hanem olyan módon, hogy a magasabb profit érdekében nem tiltja ki a nyilvánvaló álhíreket terítő tartalmakat. Aki nagyon lemaradt: a Facebook azzal védekezik, hogy ők csak egy tech cég, megint mások az ún. buborék-effektust emelik ki, aminek az a lényege nagyon röviden, hogy mindenki elé főként olyan tartalmak kerülnek a Facebookon, amikről a rendszer azt prediktálta, hogy érdekelni fogja a felhasználót. Többek közt a korábbi lájkjai, kommentjei, megosztásai, egy az egyben, az addigi aktivitása alapján. Márpedig mindenki olyannal szembesül és foglalkozik szivesen, amivel alapvetően egyetért, többek közt ezért a Facebook egyfajta buborékban, alternatív valóságban tartja a felhasználókat, ahol ha például az illető fő érdeklődési területe a chemtrail és az oltásellenesség, azzal kapcsolatos információk fognak elé zuhanni, erősítve korábbi nézeteit. Tegyük hozzá, egy felhasználó ismerősei is nyilvánvalóan több szempontból hasonlóan gondolkoznak a felhasználóhoz, azaz természetesen az ismerősök felől is a felhasználó értékrendjéhez, világnézetéhez passzoló információk fognak a felhasználóra zúdulni, azok bármiféle igazságtartalmától függetlenül. A dolgot pedig tovább erősíti többek közt az az effektus, hogy hasonló gondolkodású közegben az egyén hitében még inkább megerősítve fogja érezni magát.

Azaz több felhasználónál dübörög a hülyeség ezerrel, hasonlóan ahhoz, hogy mondjuk egy, a kkv-k gazdaságtana iránt érdeklődő cégvezető ismerősei közt többen lesznek hozzá hasonlóak és többet témázgatnak arról, ami érdekli őket, több vállalkozásokkal kapcsolatos hír fog megjelenni a falukon.

A probléma – amiről nem biztos, hogy probléma – nagyon sokak szerint nyilván azokkal a felhasználókkal van, akik tömegesen a hülyeségre harapnak, ahogy azt Erdélyi Péter alaposan ki is vesézte annak az álhírnek a kapcsán, hogy a Clinton házi levelezőszervere után nyomozó egyik FBI ügynököt Clinton eltetette láb alól.

Ha az emberek hülyék, nyilván nem jó. Hogy miért nem, azzal könyvtárakat töltöttek meg. Viszont itt is korábban írtam róla, hogy egy-egy nettó ostobaság hogyan szivároghat fel a plebstől a legfelsőbb döntéshozói szintig egy kultúrában, ahogy arról is, hogy egy-egy kultúrában az általános tájékozottság mértéke és a jólét közt egyértelmű összefüggés van, rövidebben szólva, nem csak az elitnek és a kutatóknak kell tájékozottnak lenniük és hogy ennek mi az oka.

A buborék-effektus nyilván egy létező jelenség, viszont akárhogy kerestem, nem láttam bizonyítottnak, hogy komolyabb globális hatása lenne annak, hogy a veszélyes ostobaság hatékonyabban és sokkal gyorsabb információs útvonalakon terjed, mint a közösségi web előtti időben. Azaz a most nagyon divatos elmélet pofás, csak a tudományos igényesség próbáját nem állja ki, akármilyen neves gondolkodók is cikkeztek róla korábban és cikkeznek most is.

Persze, ahogy jelennek meg újabb és újabb eszközök a tömegmanipulációban, a professzionális kampányok lebonyolításakor és a pszichológiai hadviselésben, ezek vélhetően sokkal szofisztikáltabban tudják elérni a céljukat. A közösségi web aktivitását és annak társadalomra kifejtett hatását azok az államok, amelyek erőforrásaik alapján megtehetik, folyamatosan monitorozzák is.

Viszont, viszont, viszont. Ha elképzelünk egy olyan világot, ahol az internet penetráció hasonló a mostanihoz, ugyanakkor nincs web 2, viszont vannak levelezőlisták, hírcsoportok, klasszikus fórumok és a klasszikus chat, nincs okunk feltételezni, hogy a társadalom jobban szegmentálódna, mint amennyire szegmentálódik most! Azaz igen, lennének az oltásellenes, angyalhívő, ufóimádó levelezőlisták, hírcsoportok, a felhasználók egy része oda csoportosulna és persze megerősítenék egymást a hitükben, akármilyen elvont hülyeség is. Hasonlóan, ugyanúgy meglennének a normálisabban gondolkozó, adott világnézetet és értékrendet valló felhasználók csoportjai, de külön-külön szigeteket alkotva, amelyek közt nem igazán lennének perkolációs pontok, azaz egy-egy ilyen sziget nem igazából cserélne információt egymással.

Sok-sok évvel korábban már előhúzták azt a témát, hogy a weben bizonyos szolgáltatók amint elérnek egy kritikus méretet, akkor alkalmassá válhatnak tömegmanipulációra, ahogy ennek teljes irodalma van a Google keresője kapcsán is. Aztán most az aktuális főgenya a Facebook.

Ami nagyon szórakoztató az egészben, hogy több, a téma iránt magas szinten érdeklődő és kutató újságíró, szociológus és pszichológus rápörgött a témára, aztán pont az a hatás érte utol őket, amit kutattak: meggyőződésükké vált, hogy közösségi web manipulatív, néphülyítő hatású, jelen formájában nagyon veszélyes, mi több, többen addig mentek el, hogy mindezt valamilyen módon kordában kellene tartani.

Értelemszerűen még sosem használták a netet annyian, mint most, ahogy a net sem volt korábban ennyire kiterjedt és olcsón elérhető. De egyszerűen nem látom bizonyítottnak, hogy például egy Facebook nélküli világban a veszélyes hülyeségek, álhírek kevésbé lennének érezhetőek globálisan, nem lenne szó sokkal többről, hogy a valós, értékes és valótlan, értéktelen információk nem koncentrálódnának egy vagy néhány vezető szolgáltatásban, mint most.

Kép: learningtimes.net

1 Tovább

Élő patkányokat evett az unokáját megerőszakoló nyugdíjas 


Sokkoló állapotokra bukkant a rendőrség a Hejőszalontafütyköstől néhány kilométerre lévő Boborjánfalván: egy 59 éves nyugdíjas egy panellakásban élő patkányokat tenyésztett és evett meg, miközben unokáját szexrabszolgaként tartotta és csak ünnepnapokon engedte fel a pincéből.  

Igen, körülbelül ennek a sémának a mentén kezdődik egy olyan bejegyzés manapság, amire kiugróan sokan kattintanak. Mitől lesz egy-egy trash-kontent érthetetlenül népszerű, miközben az értékes és unikális tartalmak jórészét sokszor alig olvassák? Kútfőből nekifutok egy kicsit megvizsgálni a jelenséget tudományos aspektusból.  

Nem tudom már, hogy Aronson A társas lény vagy a Mackie-Smith-féle Szociálpszichológia könyvben, de pazarul össze van foglalva, hogy mi az, amivel felkelthető a tömeg érdeklődése, amiben sajátos,  hogy nyilván nem a racionalitás mentén történik mindez, hanem emocionális szinten, ezen belül is vannak olyan tényezők, amik növelik a sanszát annak, hogy egy hír terjedjen és meddig maradjon a köztudatban. Indirekt persze ezzel körülírható, hogy milyen hírek pedig nem ilyenek.  

Ami nekem rendszeresen az eszembe jut, a vér-pina-celeb-kombó. Bármilyen bulvár szintű bűnügyi hírt lehet olyan módon tálalni, hogy azt olvassák, ha valami semmit sem változott az emberi kultúra történetében, hogy az emberek alapvetően szeretnek borzongani, amit tudományosan behatóan vizsgáltak, nemrég pedig az Origo rakott össze egy témában egy kapcsolódó cikket.  

Mindegy, hogy gladiátorok küzdenek oroszlánokkal vagy éppenséggel a texasi láncfűrészes kergetőzik a kukoricásban a film mindenkori leghelyesebb muffjával vagy pasijával a sokadik Láncfűrészes feldolgozásban, a hatás hasonló, a nyilvános kivégzéseket pedig köztudottan nem ritkán ünnepnapokra időzítették - néha meg a kegyelmeket is, mondjuk akkor "engedtek szabadon egy labot a böltönből" . 

A celebfaktor hasonlóan sajátos jelenség, bizonyos embereknek akár még csak szimpatikusaknak sem kell lenniük, lehetnek akár megvetendő antihősök is, de véletlen, hogy tömegek érdeklődnek olyan személyek iránt bulvárlapokon keresztül, akiknek az életére még csak semmilyen hatással sincs egy-egy celeb. Intuitív magyarázat lehet az, hogy valahogy mégiscsak irigyeljük őket a pénzük vagy a népszerűségük okán, megint mások magyarázhatják azzal, hogy többen azért imádják azokat a celebeket, akiket rokonként ezerrel letagadnánk, mert a médiafogyasztó tudattalanul örül neki, hogy vannak, akiknek jóval sanyarúbb az élete. Akárhogy is, antihősökre mindig is szükség lesz. Nem megyek bele, de nem feltétlenül baj az, hogy azoknak a nevével lehet találkozni a magyar médiában legtöbbször, akik messze nem példaértékűek. Ez nem valamiféle betegsége a magyar tömegkommunikáció piacának. Arról persze lehet és érdemes is vitatkozni, hogy kultúránként hogyan tér el a celebek megítélése, egyáltalán mitől lesz valaki celeb.  

Minden hír Jolly Jokere az, amit én röviden úgy nevezek, hogy pina-faktor. Legyen valamilyen női idom a hír snippetjében, egy bulvármagazin headline-jában, teljesen mindegy, úgyis rátereli a figyelmet, főként a férfi olvasókét. A hölgy olvasókét meg esetleg azért, mert kíváncsiak rá, hogy mi olyan érdekes abban az idomban, pontosabban a hozzá kapcsolódó hírben, ami a pasik figyelmét felkeli. Nemrég egy forgalmas európai autópálya mellől a kihívó bulákat ábrázoló plakátokat el kellett távolítani, mivel kiderült, hogy a balesetek megnövekedett számát épp az okozta, hogy a vezetők figyelmét elterelte a vezetésről. A baleset vezetői egyébként szinte mind férfiak voltak.  

Ha valakit bővebben, a kocsmafilozófiai szintűnél jobban érdekel a vér-pina-celeb-effektus tömegkommunikációbeli hatása a tartalom eladhatóságára, Arionson és Mackie-Smith klasszikusa mellett Cialdini Hatás című könyvét emelném ki, mint ajánlott irodalom. Persze egy kommunikációs szakértő alighanem mást mondana, a rövid, nagy hatékonyságot ígérő könyvek ezen a területen is olyanok, hogy abból az olvasó nem ismeri meg egy-egy mechanizmus természetét behatóan, ilyen módon nem tudja azt továbbgondolni, önmagában szintetizálni és persze alkalmazni sem. Ami meg az újságíró iskolákat illeti, komolyan nem tudom, hogy ott mi van, de sosem értettem, meg nem is jártam ilyenbe soha. Hogy formailag hogyan érdemes jó blogot készíteni, azzal kapcsolatban a Reblog Maraton staff összeszedett pár gondolatot erre, ami pedig a személyes ars poeticámat illeti, arról már írtam itt.  

Ami még komolyan bejátszik abban, hogy egy hír mennyire fut fel, hogy az olvasó mennyire érzi önmagát  benne érintettnek valamilyen módon. A várandós hölgyek érthető módon sokkal jobban felfigyelnek a várandóssággal kapcsolatos hírekre, a vegetáriánusok a vega táplálkozással kapcsolatos hírekre és folytathatnám a sort. Viszont! Vannak olyan aduászok, amiket nevezhetnénk akár amolyan bulvár-univerzálénak is, azaz amikor egy hír olyan módon szólítja meg az embert, hogy azt szinte mindenki magáének érzi például olyan módon, hogy eszébe juttatja, hogy vele is megtörténhet. Ez összefügg az előbb emlegetett vér-faktorral, de ha gyerekrablásról van szó, nos, akinek gyermeke van vagy szeretne, fix, hogy oda fog figyelni egy olyan témájú hírre. Vagy éppen ha arról írnak, hogy a szomszédról évek után derült ki, hogy a helyi fetisiszta gyilkos, mindenki, akinek van szomszédja, tudattalanul eszébe jut, hogy akkor akár az ő szomszédja is lehet suttyomban fetisiszta sorozatgyilkos. Egy-egy fodrász szalonban mondjuk ez a tudatosságot is elérheti, például valamilyen szétkattant bűnözőről szóló hírről diskurálva nem ritkán felmerül, hogy a Bélának is volt egy harmadunokaöccse, akinek egy szembeszomszédja olyan karakterű ember volt, mint a hírben emlegetett fetisiszta gyilkos.  

A hír gyors befogadhatóságát nagyon sokak után nem írom le még egyszer, lehet rajta vitatkozni, hogy mennyire formai vagy tartalmi dolog. Érdekes módon a profi újságírók közül nagyon sokan azt vallják, hogy a terjedelem nem riasztja el az olvasót, ha az eléggé ütős és végig fenntartja a figyelmet.  

A hír impaktumába az is komolyan bejátszik, hogy mennyire érinti az emberlétet úgymond. Mondjuk a szokatlan agresszióról beszámoló bűnügyi híreknél ez világos. De van, aki csak mondjuk fémet és üveget eszik, esetleg három kilós faszt növeszt magának, ekkor mind-mind szembesülünk vele, hogy ez is az emberlét része.  

Alighanem jórészt az emberléttel és az önmagunkra vonatkozattással hozható összefüggésbe az is, hogy többen cáfolják az evolúciós modell helyességét, mert valamiért sérti őket, hogy az őseik nem voltak emberiek, míg például a Pitagorasz-tétel ritkábban képzi nyugdíjasklubok borgőzös vitaestjeinek tárgyát. Sajátos, hogy a tudományok közt az emberlét-tudattól távolabb esőek, mint a matematika vagy a fizika, gyakorlatilag sosem képzik vita tárgyát a közbeszédben, a biológia, mint az ember működését is vizsgáló tudomány, már gyakrabban, míg a leghevesebb vitákat a közbeszédben, de még a tuodmányos diskurzusokban is a politikai témák váltják ki. Én mondjuk azért nem nagyon irkálnék szociálpszichológiai témában sem szivesen, mert a legremekebb példákat mégiscsak a politikából lehet előhúzni sokszor, ilyenkor pedig amellett, hogy bekerülnék egy skatulyába, rendszeresen kellene érvelnem nem csak velem egyenrangú kutatók, hanem tőlem ezerszer hülyébb emberek előtt is.  

cukiság van! meg kattintás! 

A médiapszichológia szép dolog. Hogy-hogynem emberközeli is. A véleményvezérek lehetnek olyan figurák is a kommunikációtudományban, tartalomiparban és rokon területeken, akiknek amúgy közük nincs az egészhez. Állatorvosi ló esete: egy szépnevű kiadó korábban minden évben megrendezett egy blogok közötti versenyt - ezt figyeld: a versenynek még a nevét is lopták, onnan tudom, hogy konkrétan tőlem - idén hála a jóégnek már nem, ezzel nem csekény mértékben csökkentve a kulturális környezetszennyezést, mivel sokszor olyanok zsűriztek, akiknek lövése nem volt az egészről.  

A tartalomiparban nem feltétlenül azok vannak élvonalban, nem azoknak a legnagyobb a befolyása, akikek a kompetenciája indokolná, de így van ez más szakterületeken is, itt viszont azért sajátos, mert kommunikációtudományról van szó. Ami még komolyan bejátszhat, az magának a tartalom előállítójának a személye, holott egy szellemi alkotásnál ideális esetben függetlenül kellene értékelnünk a tartalmat és a tartalom közlőjét, kivéve amikor nem :) Azoknak a vloggereknek a videóit, akiket nézek is, nos, ők úgy kerültek a csúcsra, hogy nem magukról pofáztak, nem álltak neki soha ekézni a másik személyét. Ja, hogy a magyar videoblog-szcénában 1-2 ilyen van összesen? Oké.  

Ki tudja, az is lehetséges, hogy mostantól adagolok néhány nanogram bulvárt, amikor példát hozok egy jelenségre, de az is simán lehet, hogy nem. 

Ja és persze az oldalamat lájkolni ér - ott gyakran lazábbra veszem a figurát, aztán esetleg kikerül egy fake zsüsztinbíber-fasz, Nicki Minaj csöcse, mittudomén! 

Ha Rajtad múlna, hova tetted volna a cikket?
Tudomány rovatba 19%
Technika rovatba 10%
Kultúra rovatba 25%
a Reblogra 28%
mindegy, csak könnyebben megtalálható helyre 18%
0 Tovább