About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (37),privacy (17),Facebook (17),social media (11),itsec (11),egyéb (11),social web (9),biztonság (8),mobil (8),OSINT (6),jog (6),magánszféra (6),tudomány (6),szellemi tulajdon (6),Google (5),email (5),molbiol (5),felzárkóztató (5),szájbarágó (5),webcserkészet (5),plágium (4),Nobel-díj (4),kriminalisztika (4),terrorizmus (4),big data (4),kultúra (4),genetika (3),pszichológia (3),molekuláris biológia (3),biztonságpolitika (3),CRISPR (3),Android (3),online marketing (3),sajtó (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),Onedrive (3),üzenetküldés (3),jelszó (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),Apple (3),Gmail (3),reklám (3),konferencia (3),webkettő (3),biztonságtudatosság (3),kriptográfia (3),levelezés (3),magatartástudomány (3),azelsosprint (3),popszakma (3),hype (3),open source intelligence (3),torrent (3),nyelvtechnológia (3),bejutas (2),tweak (2),villámokosság (2),cas9 (2),Yoshinori Ohsumi (2),Hacktivity (2),génterápia (2),fiziológia (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),Reblog Sprint (2),bűnügy (2),Pécs (2),nyílt forrású információszerzés (2),webkamera (2),deep web (2),P2P (2),Netacademia (2),arcfelismerés (2),DDoS (2),Balabit (2),bűnüldözés (2),TOR (2),kulturális evolúció (2),ransomware (2),hitelesítés (2),SPF (2),Whatsapp (2),neuropszichológia (2),szabad információáramlás (2),FUD (2),DKIM (2),2-FA (2),bolyai-díj 2015 (2),molekuláris genetika (2),jövő (2),sudo (2),IDC (2),cyberbullying (2),social engineering (2),malware (2),tartalomszolgáltatás (2),meetup (2),facebook (2),reblog (2),videó (2),titkosítás (2),kutatás (2),epic fail (2),pedofília (2),netkultúra (2),nyelvtudomány (2),vírus (2),hírszerzés (2),iOS (2),farmakológia (2),szociálpszichológia (2),tanulás (2),biológia (2),gépház (2),bulvár (2),bug (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),Yandex (2),könyv (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),Twitter (2)

A Facebook, egy pinavideó és a nemzetközi jog


Facebook social media privacy jog nemzetközi jog pinaA napokban a 444-en kolumnás cikk jelent meg Szily Lászlótól egy esettel kapcsolatban, aminek a lényege, hogy egy Facebook felhasználó fedetlen testtájnak, konkrétabban női segg vagy suncinak látszó videót küldött át egy másik felhasználónak magánüzenetben, mire a Facebook a felhasználót felszólította, hogy ne sértse meg a Facebook felhasználási feltételeit, majd egy időre ki is zárt a szolgáltatásból. A 444 jól megtermett lebuktatásként tálalta az információt, ami szerint lám-lám a Facebook tényleg elolvassa még a magánüzeneteinket is és meg is van rá a bizonyíték. Számomra a megmosolyogtató az egészben, hogy az egész cikket én is írhattam volna 3-4 évvel ezelőtt – már ha tudnék legalább tized annyira írni, mint a 444-es szerző, mint ahogy nem tudok.

Akkor most mi van? A Facebook nem csak olvassa, hogy milyen üzeneteket küldünk, hanem még bele is pofázik? Megteheti ezt törvényesen? Mennyire etikus és mennyire törvényes mindez? Nosza, jöjjön egy kis szájbarágó.

Ahogy már írtam róla számtalanszor, a Facebook nem céges intranet-rendszer, nem is népjóléti intézmény, amikor pedig valaki regisztrál és elkezdi használni a szolgáltatást, beleegyezik abba, hogy gyakorlatilag minden információt felhasználhasson a Facebook, ami csak kinyerhető. A kezelt információk köre pedig elképesztően tág, így például azt is felhasználják, ha a felhasználó valamilyen tartalmat feltöltött vagy megosztott, majd utólag törölt, de ide tartoznak még olyan pszeudo-biometrikus adatok is, minthogy a felhasználó milyen patternek szerint kattintgat az egérrel és hova, mi több, ezeket az adatokat még azt követően is tárolja, miután a felhasználó végleg törli magát a szolgáltatásból [ugyan ennek megakadályozására rendszeresen gyurmázik-jogászkodik az EU, nem nagy eredménnyel]. Természetesen a kezelt adatok körébe tartoznak a magánüzenetek is, hiszen az üzenetekben lévő tartalom automatizált, kőkeményen nyelvtechnológiai alapú szemantikai értelmezése, azaz tartalmi elemzése rendkívül értékes információ olyan szempontból, hogy az adott felhasználónak milyen hirdetést érdemes az orra alá tolni. Szóval innen is csókoltatom azokat a végtelenül naiv lelkeket, akik egy pillanatra is elhitték, hogy valóban lesz a FB-n belül végponti titkosítás az üzenetküldésben alapjáraton, ami azt jelentené, hogy a FB valóban nem érné el a magánüzeneteket, ami érthetően nem érdeke, másrészt pedig kivitelezhetetlen, aminek a magyarázatába most nem megyek bele.

Közel 18 milliárd dollár! Ez az az összeg, ami bevételként jelentkezett a Facebooknál csak a 2015-ös évben, körülbelül 1 milliárd aktív felhasználóból. Ez alapján nem nehéz kimatekozni, hogy – ha úgy tetszik - felhasználónként mennyit kell keresni ahhoz, hogy a rendszer nyereséges legyen. Miközben egy pillanatig se felejtsük el, hogy a gigantikus IT infrastruktúra mellett meg kell fizetni sok-sok kutatót, fejlesztőt és ki kell fizetni a házon kívül vásárolt technológiákat is!

Visszatérve az eredeti témához, az első dolog, ami eszembe jutott, hogy még évekkel ezelőtt több tech-szaklap is azon pörgött egy rövid ideit, hogy a patás ördög Microsoft elolvassa a Skype-beszélgetéseket. Mindezt arra alapozták, hogy egy felhasználó olyan képet linkelt egy csetpartnerének, amit a saját webszerverén tárolt. Aki akár egyszer is látott már webszervert belülről, jól tudja, hogy akár IIS, akár Apache, az alapértelmezett működés az, hogy a rendszer naplózza, hogy milyen IP-ről, milyen fájl letöltését kérte valaki, mikor, milyen böngészővel [ún. User-Agent], a kérést sikerült-e kiszolgálni és így tovább. A gyakran raw access log persze nem azért van, hogy galád módon kukkolja a látogatókat, hanem elhagyhatatlan része a rendszer működésének, például ha nem történne ilyen naplózás, utólag nem lehetne megállapítani, hogy például egy nagyobb oldal miért működik hibásan alkalom adtán.

Ami fontos, hogy az User-Agent érték nem csak valódi felhasználóra utalhat, amikor a Google vagy a Baidu keresője időnként megnézi az oldalunkat, egyértelműen azonosítja magát például úgy, hogy „googlebot”, míg ha a Facebookra linkelünk egy tartalmat, a logban biztosan meg fog jelenni egy „facebookexternalhit” érték és így tovább. A skypeos sztoriban amikor emberünk átlinkelte a csetpartnerének a fotót, azt látta, hogy az első látogató nem ő volt, hanem egy Microsoft hálózatához köthető bot, ami az egész gigafelfedezést alapozta… Megjegyzem, ebből a logból nem lehet megállapítani, hogy amit egy felhasználó böngészője vagy egy kereső crawlerje egyszer letöltött, arra csak ránézett és elolvasta vagy tárolta is.

Apu, de miért? Több magyarázat is van, amit hosszú lenne kifejteni, az egyik, hogy a nagy, gonosz, galád szolgáltatók a felhasználót a saját hülyeségüktől próbálják megvédeni olyan módon, hogy egy közvetlenül küldött tartalmat vagy linket megvizsgálnak a saját oldalukon annak megállapítására, hogy tartalmaz-e valamilyen vírust, esetleg a kísérletező kedvű felhasználó pont magát az üzenetküldő rendszert akarja megtámadni, amiből szintén van szép számmal.

Ezt a Google Hangouts és a Gmail annyira komolyan veszi, hogy futtatható fájlt konkrétan nem enged csatolmányként küldeni, mi több, ha a futtaható állományt a felhasználó még be is csomagolta, a Google azt szépen ki fogja bontani és ha észleli, hogy bináris, egyszerűen megtagadja az üzenet elküldését a csatolmány miatt. Más kérdés, hogy futtatható fájlt normális ember nem küld emailen, amikor az informatikustanoncoktól a tanár emailen kéri a beadandó házi feladatot – ha nincs normális elearning rendszer – de akkor is forráskódot küldenek az oktatónak és nem pedig magát a futtatható fájlt.

Ami a Facebookon küldött, pucér seggre mutató hivatkozást illeti, a dolog bonyolultabb, de azért nem érthetetlen. Aki követi a tech-híreket, az tudja, hogy a web gianek már évek óta alkalmaznak olyan algoritmusokat, amik a rajtuk keresztül küldött képeket és videókat a feltöltést vagy linkelést követően azonnal több oldalról megszagolgatják, alapvetően olyan mintázatokat keresve, amiből arra lehet következteni, hogy azon explicit erőszak, gore tartalom, gyermekpornográfia lehet. [ugyancsak ezért írtam korábban, hogy a Onedrive, Google Drive, stb. bűnügyi dokumentumok tárolására alkalmatlan]

Ezek az algoritmusok pedig egyre ritkábban tévednek, ha azt találják adott valószínűséggel, hogy a felhasználói tartalom valami olyan gyomorfogató dolog, aminek ha köze van a feladóhoz, az a világ összes országában törvénysértő, nos, akkor foglalkoznak a dologgal behatóbban. Hogy melyik cég hogyan kezeli ezeket az eseteket, nagyrészt rejtély, viszont korábbi esetekből lehet rá következtetni. Ha az algoritmus megszólaltatja a vészcsengőt, az adott, konkrét tartalmat [de csak azt] átadják egy amolyan first level safety staffnak, amit valahogy úgy kell elképzelni, hogy egy relatív alacsonyabb képzettséggel rendelkező, sejthetően kiszervezett moderátori csoport egy tagja megkap mondjuk Indiában, majd egy jól meghatározott forgatókönyvet követve eldönti, hogy a tartalom egy túlságosan jól sikerült halloween-i baba vagy valaki a frissen feldarabolt anyósával szelfizett egyet. Hogy ez után mi történik, remek kérdés, de életszerűen feltételezhetjük, hogy a tartalom jellegétől függően a moderátoron keresztül a rendszer rámorog a felhasználóra vagy az ügy tovább kerül egy magasabb szintekre, ahol már magának a cégnek a sokat látott forensic-csapata kezd el foglalkozni vele. Ekkor már belenézhetnek, hogy a felhasználó miket irkált korábban, hogy kontextusba helyezzék a kérdéses tartalmat és tényleges nyomozás történhessen, persze függetlenül attól, hogy milyen nyelven üzengetett a felhasználó.

Hogy ezt követően mi történhet, az több, mint szövevényes. Ugyanis függően attól, hogy a felhasználó melyik államból használta a szolgáltatást, a forensic-csapat jelezheti ezt a hatóságoknak, aztán a szolgáltató és a nyomozó hatóság tovább figyelik a jómadarat, indokolt esetben pedig ésszerű időn belül meg is történik a gyanusítás és vádemelés. A nemzetközi együttműködés sosem egyszerű, bizonyos esetekben pedig szinte lehetetlen. A világ legnyomorultabb részein, például a pedofilparadicsomként is ismert Fülöp-szigeteken tevékenykedő nagypályás erőszakos bűnöző miatt hiába szólnának oda a hatóságoknak, sajnos értelme nem sok lenne. [Sokat mondó, hogy a holland Sweetie-projektben hatósági eszközök nélkül 2 hónap alatt a kutatók több, mint ezer pedofilt azonosítottak egyértelműen a neten keresztül, majd ezt át is adták az Interpolnak, nem nagyon lehet információt találni róla, hogy a nyomozásnak különösebb következménye lett volna.]

A fájdalmasan hosszú szájbarágó után visszatérek a 444-ék által talált seggnek tűnő videóhoz. Az ugye világos, hogy azt a tartalmat, amit ráadásul nem is a Facebook tárolt vagy továbbított, csak egy rá mutató hivatkozást első körben megvizsgálta egy okos algoritmus, nem valószínű, hogy eljuthatott az első moderátori szintre. Egy több tízmillió picsás és nem-picsás képen idomított gép döntött: ami a videón van, az bizony egy segg vagy pina. Itt jön be a sztorinak az a része, amire a 444 már egyáltalán nem tért ki. Adott egy világméretű szolgáltatás, aminél a felhasználás feltétele a betöltött 13. életév, ebben az esetben nem a felhasználó falán vagy egy csoportban jelent meg kérdéses tartalom, hanem magánüzenetben, akkor miért izmozik a Facebook mégis?

Éppen azért, mert világméretű szolgáltatásról van szó. Különböző államok törvényi berendezkedése közt pedig elképesztő különbségek vannak európai aggyal érthetetlenül megengedő és szigorú irányban egyaránt. Hogy mást ne mondjak, még néhány évvel ezelőtt is Japánban a legbetegebb pedofil tartalomnak csak az előállítása volt büntetendő, de a pedofilok minden további nélkül fogyaszthattak pedofil tartalmat, amíg a törvényhozók nem változtattak a helyzeten. Hasonló módon európai aggyal érthetetlen, hogy bizonyos magasan fejlett, de erős iszlám gyökerekkel rendelkező államokban törvénybe van foglalva, hogy bármilyen pornográf tartalom bármilyen módon történő fogyasztása tilos. Ezek közül az államok közül kurvázni illetve prostiként dolgozni bezzeg lehet orrba-szájba.

Ha valakinek nem szakterülete a nemzetközi jog, azon belül is a nemzetközi büntető- és büntető-eljárásjog, esélye sincs pontosan kiigazodni azon, hogy egy-egy államban mi valósíthat meg törvénysértést és mi nem. Hogy egy nagyon szemléletes példát hozzak, az olyan, egyébként fejlett demokratikus berendezkedéssel és jogi kultúrával rendelkező országban, mint amilyen Izland, betiltották a Texasi láncfűrészest, a Nekromantikot és a Cannibal Holocaustot, amivel az én tudomásom szerint mindössze annyi a baj, hogy túlságosan erőszakosak. De még ha a közelmúltat nézzük, egész Ausztrália betiltotta többek közt az Emberi százlábú 2-t, amiről csak annyit tudok, hogy egy nagyon beteg horror, viszont betiltotta az általam látott Ken Parkot is, ami csak tabukat dönget hűvös halomra, viszont olyan dolgokat mutat be, amik sajnos a valóságban is léteznek. A betiltott filmek közt többek közt erre lehet mazsolázni.  

Márpedig ha korszerű jogi berendezkedéssel rendelkező országok konkrétan betiltják egy műalkotás bemutatását, annak helyi jogalkalmazói szempontból komoly oka kell, hogy legyen. Hogy mi sért törvényt a jog betűje szerint, elképesztő változatosságot mutat, példaként ha valaki titkosított levelet fogad Mianmarban [azaz még csak nem is ő küldi], legrosszabb esetben le is fejezhetik. Ha most az Olvasó úgy gondolná, hogy nem lehet csak úgy betiltani egy bizonyos területen egy világméretű szolgáltatást, annak ajánlom figyelmébe azt az egészen friss esetet, amikor a moszkvai bíróság a világ legnagyobb professzionális közösségi hálózatát, a LinkedIn-t egész Oroszországból kivágta egy meglehetősen zavaros jogi hercehurca után.

Na de hogy jön ide a Facebook? Úgy, hogy a Facebook jogi staffja nagyon jól tudja, hogy egyszerűen lehetetlen bevezetni olyan policyt, ami az összes állam törvényeivel harmonizál, ahol elérhető a Facebook. Röviden: a konkrét esetben az sem zárható ki, hogy valamelyik országban, ahol a Facebook szolgáltat, még az is felvetné a törvénysértés gyanuját, ha valaki átküld egy másik felhasználónak egy segget vagy valamit, ami annak látszik. A Facebookot márpedig így is perelik sokan, sokszor egészen elképesztő abszurd baromságok miatt, így inkább nem kockáztat és ezért nem enged vagy korlátoz feature-öket, amiket korlátozni egyébként teljesen értelmetlennek tűnik, de bizonyos országokban törvénysértő lehet. Piacot veszíteni pedig pláne nem szeretne a FB.

Nem könnyű a Facebook agyával gondolkozni. Amikor sok-sok évvel ezelőtt Magyarországon az elsők közt regisztráltam rá, az Agree gombra kattintva a Facebook Ireland-del kötöttem végfelhasználói szerződést. Ugyanakkor tapasztaltam olyat is, hogy [látszólag] különböző országokból bejelentkezve a szolgáltatás egyszerűen máshogy működik, ami lehet kevésbé látványos, mint amikor az USA területéről kellett kapcsolódnom ahhoz, hogy átnevezzek egy 200-nál több lájkerrel rendelkező oldalt ami európai országból alighanem nem ment volna, de nem is keresek benne logikát. A jelenség messze nem Facebook-specifikus. A Google-nek teljes szolgáltatásai vannak, amik Európából bejelentkezve meg sem jelennek, az USA-ból vagy USA-ban lévő VPN-en belépve viszont kapásból elérhetőek, így például a Hangoutshoz szorosan kapcsolódó Google Voice ingyenes SMS-küldözgetést lehetővé tevő része.

Röviden összefoglalva tehát Cukorhegyi Márk Kéktakony szolgáltatásában azt tehetsz meg, ami szerintük szabad, a fejős tehénként tartott felhasználóval pedig azt tehetnek meg, amit csak akarnak. Véget nem érő vita lenne, hogy morálisan ez részleteiben és egészében mennyire fogadható el, ami viszont tény, hogy egy ilyen méretű és ilyen kiterjedésű szolgáltatás nem azért viselkedik a felhasználóval úgy, ahogyan, mert gonosz lenne, hanem azért, mert máshogy egyszerűen nem is működhetne fenntartható, pláne gazdaságos módon. Pereskedni, na meg hatósági megkereséseket teljesíteni márpedig igencsak drága, egy ország elvesztése pedig sosem zárható ki és persze az aztán még drágább.

Nem arról van szó tehát, hogy a Facebook a hülye, gonosz, öntörvényű és prűd, hanem éppen arról, hogy védi elsősorban önmagát, másodsorban a felhasználóit még ha ez laikus számára egészen idióta korlátozások alkalmazásával is jár néha.

1 Tovább

Hatalmasat zakózott a Mercedes egy szabadalmi perben


Minden olyan eset, amikor a szellemi tulajdonjog sérelme felvetődik, teljesen más szempontból lehet érdekes, az más kérdés, hogy engem személyesen annál jobban érdekel egy-egy ilyen ügy, minél magasabb szintű, ötletes, esetleg korábban még nem is alkalmazott bizonyítási eljárásokat vetettek be a bíróság előtt.

A mostani pont nem olyan, de azért nem mentes a tanulságoktól: a Mercedes-Benz, pontosabban a Daimler csoport ellen még 10 évvel ezelőtt indított pert egy magánszemély, mivel bizonyos Mercedes típusok fejtámláiban olyan nyakmelegítőt építettek be, amit az adott módon nem lett volna joguk, sértette Ludwig Schatzinger felperes szabadalmi jogait, ugyanis a Mercedes által használt megoldáshoz nagyon hasonlót Schatzinger még 1996-98 körül védett le, ha jól látom erről van szó

A kocsikat ráadásul továbbra is így reklámozták és hozták forgalomba egészen mostanáig. Ember nem hitte volna, hogy Góliátot legyőzheti Dávid, ha eléggé kitartó, de a napokban a német bíróság jogerős ítélete kimondta: a Mercedes a továbbiakban nem reklámozhatja az ún.  Airscarf-tel szerelt kocsijait, valamint nem adhatnak el több ilyet. Ez első olvasásra nem tűnik nagy érvágásnak, viszont eszelősen sokba fog fájni a Mercedest tulajdonló Daimler-csoportnak.

A szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos peres eljárások egyébként azért is húzódhatnak eszelősen hosszú ideig, mert más-más állam más-más módon értelmezi a szellemi tulajdonjogot és az összes hozzá kapcsolódó fogalmat is, ez ma a világon az egyik legkevésbé harmonizált területe a jognak, a szabadalmi perekben ráadásul olyan szálakat kell kibogozni, amik határokat nem ismerve messze szétágaznak a világban, főleg egy Mercedes által alkalmazott megoldás esetén.

A Daimler jogi csoportja nyilván eléggé régen tudott róla, hogy szellemi tulajdonjogot sért, alighanem azért nem hátráltak meg végig, mert a bevétel messze meghaladta azt a kárt, amit most elszenvedett illetve el fog szenvedni a cég.

0 Tovább

Szexhirdetés vagy joghézag ez amúgy?


magánszféra jogrendszer egyéb Nagy-BritanniaMost olvasom, hogy már több, mint harminckétezren foglalnának helyet abban az étteremben, ami amúgy még meg sem nyitott, de ha majd megnyit, akkor igazodva a kor igényeihez, tök pucéran étkezhetnek ott a vendégek.

Már az bájos, hogy a várólistára email-címmel lehet feliratkozni, engem valahogy feszélyezne egy szál faszban étteremben ebédelni egy olyan korban, ahol minden személyre átlagosan olyan másfél kamerás mobilteló jut. Ráadásul tudvalevő, hogy valami miatt az Isten adta népnek éttermi zabálás közben a megszokottnál is nagyobb az affinitása arra, hogy fotózzon, töltse fel Instára, Fészre, taggeljen, becsekkoljon.

Egyébként könnyen lehet, hogy valamilyen magyar csodastartupper áll a Bunyadi étterem hátterében, mert az étterem hivatalos webhelyén 
azt is megjegyzik, hogy hely nevét helyesen BoN/YA/Dee-ként kell ejteni.  

Jó, jó, Magyarországon még személyt sem lehet lefotózni a beleegyezése nélkül, azaz nemhogy csak feltölteni vagy tárolni, de lefotózni sem, a briteknél cifrább lehet a helyzet akkor, ha valaki egy alaposan dokumentált faszvillantós ebéd nyilvánosságra kerülése miatt perelne. Ugyanis pont Nagy-Britannia olyan értelemben nem jogállam, hogy nincs európai értelembe vett, alkalmazott alkotmánya leginkább a helyileg kiadott precedensek az irányadók, szóval nem lennék meglepve, ha jó ideig lehetne idétlenkedni a magánszféra integritásának megsértése miatt indított perekkel eredménytelenül, mire tényleg történne is valami. /*megjegyzem, ugyanebben a csodás államban néhány éve elvben simán bezárhatnak azért, ha olyan titkosítást használó adattárolót találnak nálad, aminek az adattartalmához nem férnek hozzá*/

Azt hiszem, hogy én ma estére már kikapcsolom az internetet.

Animgif innest: Index

0 Tovább

Bíróság védené a pedofilokat az FBI-tól?


pedofília gyermekpornográfia FBI DOJ bűnüldözés deep web TOR igazságügy jogÍzetlen áprilisi tréfának tűnik, de úgy fest, hogy sajnos nem az. Az elmúlt néhány hónapban az FBI saját fejlesztésű eszközkészlettel megoldotta, hogy azoknak a felhasználóknak a tevékenysége is követhető legyen, akik a világ legnagyobb deep web hálózatán, a TOR-on keresztül neteznek, döntő részben a TOR hordozható böngészőjében lévő sebezhetőségek kihasználását lehetővé tevő exploitok segítségével. Pontosabban nem néhány hónapja vált lehetővé, hanem most kapott ismét nagyobb visszhangot. Több ezer bűnözőt kapcsoltak le, többek közt több, mint ezer, pedofil tartalmakban nagytételben utazó jómadarat. Érdemes megtorpanni egy pillanatra és észrevenni, hogy ennek kapcsán még a legbigottabb picsogók sem problémáztak azon, hogy szegény pedofiloknak az FBI titkos információszerzésen keresztül megsértette a magántitok integritásához való jogát.

Sebezhetőségek minden szoftverrendszerben vannak, természetesen nagyon sok esetben nem ismertek, így nincsenek is kijavítva, ha pedig nincsenek kijavítva, akkor értelemszerűen azon keresztül a szoftver működése befolyásolható a már említett exploitok segítségével, ahogy tette ezt az FBI is többek közt pedó tartalmakat terítő és letöltő felhasználók azonosítására. A sebezhetőségeket az FBI nyilván nem hozza nyilvánosságra, hiszen ha befoltoznák ezeket a biztonsági réseket a TOR fejlesztői, értelemszerűen a későbbiekben nem lehetne nyomozati eszközként felhasználni.

Hogy-hogynem, egy bíró gondolt egyet, majd olyan határozatot hozott, amiben kvázi kötelezte az FBI-t arra, hogy adja ki az exploitokat – most figyeld! – azzal az indoklással, hogy jobban megérthessék ezeknek a működését. Vágod! Egy bíró! Amelyiknek egy-egy szakértő sokszor a tengeren túl is órákon keresztül magyarázza a legelemibb fogalmakat is, aztán ha a bíró nem érti, egyszerűen kiszedi a bizonyítékok közül, mert megteheti. Egyébként Magyarországon is élet-halál kérdés lehet, hogy az igazságügyi szakértő vagy akként eljáró szakértő tanú úgy adja elő a következtetéseit, hogy azt a bíró azonnal megértse, különben gyakorlatilag nem ér semmit az egész, ez pedig messze nem egyszerű feladat.

Szóval nekiment egy bíró az FBI-nak. Az USA viszont nem Magyarország, szerencsére: nem az van, amit a bíró mond és kész.

Az FBI megtámadta a bírósági határozatot a DOJ-nél ami kábé az ottani igazságügyi minisztériumnak felel meg, azzal az indoklással, hogy az FBI kötelességszegést követne el azzal, ha felfedné, hogy pontosan hogyan is fülelt le több ezer bűnözőt.

Akár az általános etika, akár a szakmai etikai, akár a normális ész azt diktálja, hogy az FBI csak nyertesen jöhet ki a történetből, hiszen ahogy írtam, a titkos adatszerzés eszközei többek közt attól titkosak – na meg hatékonyak – mert a bűnözők úgymond nem tudnak számolni vele. Viszont érdemes eljátszani azzal a hajmeresztő gondolattal, hogy az FBI mégis elbukja az esetet, ekkor viszont később esetlegesen minden hasonló bírósági eljárás során precedensként lehetne hivatkozni arra, hogy a nyomozó hatóság a titkos adatszerzés pontos módját köteles felfedni, ami aztán tényleg a nettó őrület lenne. Márpedig az USA-beli jogban jártas jogászok szerint még ez is simán előfordulhat egy olyan államban, ahol minden veszélyes baromsággal pert lehet nyerni, ami alól nem jelentenek kivételt a legkomolyabb kormányhivatalok sem. Néhány nevezetes eset:

  1. Charles Katz vs FBI,  
  2. Riley vs Kalifornia

IMHO ezért sem ítélhető el, hogy a Snowden-cirkusz előtt a legfőbb rendvédelmi szervek illetékesei, inkább a csillagokat is lehazudták az égről a titkos információgyűjtéssel kapcsolatos kérdésekben.

pedofília gyermekpornográfia FBI DOJ bűnüldözés deep web TOR igazságügy jog

Mire összeszedtem volna sztorit, beelőzött a thehackernews.com, de azért írom a lényeget.

Az USA Today egyik keménykötésű tényfeltáró újságírója még februárban twittelte, hogy Robert J. Bryan bíró nekiment az FBI-nak, a T. Bíróúr érvelése viszont finoman fogalmazva gyenge lábakon áll. Az üggyel összefügg, hogy az FBI lekapcsolt egy Jay Michaud nevű gyermekpornográfiában utazó pofát, viszont ahelyett, hogy a szervereket azonnal lekapcsolták volna, felkészült nyomozó hatósághoz illendő módon inkább hagyták még 1-2 hétig futni, hogy FBI megfigyelhesse azt, ami mondanom sem kell, valóságos aranybánya volt a nyomozóknak, hiszen továbbra is odajártak a pedofilok.

Az FBI egyébként a semmitmondó nevű NIT, azaz Network Investigative Technique eszközkészlet egy részét átadta Vlad Tsyrklevich malware-elemzőnek, aki nem tudta sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy az eszközöket csak ebben az esetben használták – meglepően amatőr dolog lett volna az FBI részéről, ha ezzel kapcsolatban lehet rá következtetni, hiszen egy kifinomult eszközkészletről van szó. Kicsit olyan volt ez, mintha egy adott ügyben az ujjlenyomat felvételéhez használt titán-dioxid-kaolin-mixet adták volna oda valakinek, hogy állapítsa meg róla, hogy azzal kiktől vettek ujjlenyomatot.

pedofília gyermekpornográfia FBI DOJ bűnüldözés deep web TOR igazságügy jogAzt, hogy egy ilyen zavaros jogi hercehurcában még az FBI sem inthet be akárkinek, jól mutatja, hogy egyrészt még nekik kellett érvelniük azzal, hogy az exploitáláshoz szükséges kódok átadása nem elengedhetetlen a TOR-felhasználók kilétének felfedéséhez, másrészt hétfőn az FBI gyermekbántalmazásokkal foglalkozó részlegének egyik ügynöke a bíróhoz megküldött levélben magyarázta, hogy ezt talán azért mégsem kellene, a dokumentum egyébként itt érhető el aztán lesz, ami lesz.

Eközben Magyarországon. Az amerikai filmek nem túloznak sokat, amikor az amerikai bírót úgy mutatják be, mint olyan figurát, akinek van is szerepe az ítélkezésben, meg nincs is, aztán képesek agyamentebbnél agyamentebb ítéleteket hozni. Ami Magyarországot illeti, még mindig kicsit zavaros a helyzet, főleg az azzal kapcsolatos garanciák terén, hogy a bíró mit engedhet meg magának. Az, hogy a nyomozati módszereken, főleg a titkos adatszerzésen alapuló módszereken kevésbé pörögnek, sokkal inkább annak köszönhető, hogy a bíróságok egyébként is túlterheltek, a bírák meg sem értenék, hogy miről van szó, nem is érdekli őket, a legfontosabb pedig, hogy a magyar jogi berendezkedés miatt sem lenne érdekük ez. Megjegyzem, bizony előfordul, hogy valakit titkos információszerzésen keresztül fülel le a nyomozóhatóság, amit időben akkor kezdtek például egy füles alapján, amikor még jogilag nem lehetett volna, majd menet közben fundálják ki a nyomozók, hogy milyen bizonyítékokat mutatnak be a bírónak, aminek a beszerzése viszont már törvényes volt. Nem ritkán szembemenve a józan ésszel, Magyarországon csak törvényes úton beszerzett bizonyíték használható fel. Ebben a remek országban a bírósági szakaszban a vádhatóság, a vádlott vagy a védője ugyan hivatkozhat ugyan korábbi hasonló esetekre, mivel nincs precedensjog, értelme nincs túl sok.

Azaz hiába élünk elvben civilizált társadalomban, többé-kevésbé érett jogrendszerben, hiába lenne a jognak az egyik lényegi eleme a megszületése óta, hogy egy ügyet csak egyféleképp vagy legalábbis ne túl sokféleképpen lehessen megítélni, esetenként már-már bohózatba fordul, hogy az elsőfokon eljáró bíróság, a másodfokon eljáró bíróság és a Kúria milyen mértékben mond ellent egymásnak. Ennek értelmezése még a laikus számára sem lehet nagyon más, mint az, hogy a bírók máshogy értelmezik a törvényt – hacsak nem kerülnek elő időközben újabb bizonyítékok vagy nem derül ki valamilyen hiba a bizonyítási eljárásban.

Az erősségek és a gyengeségek például az emlegetett USA-beli jogrendszerben, Európában és Magyarországon mások és mások, ember legyen a talpán, aki objektív meg tudná ítélni, hogy jobb vagy rosszabb az egyik  a másiknál, ami viszont biztos, hogy sokszor az igazságszolgáltatás szimplán alkalmatlan a tényleges igazságtételre, és jó esetben meg nem élnek vissza vele.

Magyarországon tényleg az megy bírónak, aki a jogászok közt minden másra alkalmatlan volt? Eléggé elterjedt így gondolni, de nekem határozott álláspontom, hogy nem így van, veszélyes általánosítások egyike. Bírák közt is vannak, akik a jogbiztonság-törvényesség-normális ész hármas mentén járnak el, na meg olyanok is, akiknek gyakorlatilag mindez ismeretlen.

Megjegyzem, korábban sosem volt még olyan könnyű előcibálni, ha egy magyar bíró vagy ügyész esetleg szektatag, otthon sakálrészegen veri az asszonyt hétvégenként, rendszeresen kurvázik mindkét nem tagjaival vagy egyéb dologgal zsarolható, így nyomást lehet gyakorolni rá egy-egy esetben az ítélkezésben. Ahhoz képest, hogy mennyire könnyű felfedni az ilyeneket – akár egy OSINT téren eléggé jártas civilnek is, bármiféle törvény megsértése nélkül! – az ilyen igen ritkán kerül napvilágra. Ami pedig az FBI gyermekvédelmi osztályát baszogatni próbáló bírát illeti, ki tudja, hogy esetlegesen kitől mennyi pénzt kapott azért, hogy belecsapjon ebbe vagy éppenséggel mivel és kik zsarolták meg.

Most pedig egy kis szubjektív gondolatindító - én már korábban írtam róla, most az olvasón a sor, hogy eldöntse, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományába tartozó rendőrökben, terrorelhárítókban, na meg hivatásos igazságügyi szakértőkben, szakértő tanukban bíznak jobban, akik ténylegesen képesen megvédeni a bűnözőktől és fenntartani a biztonságot vagy az igazságszolgáltatásban dolgozó jogászokban. Na ugye.

Képek: Wikipedia, infoamor.com

0 Tovább

Telefonos átverés epic fail + gondolatébresztő


Nem írom, hogy a Magyarországon és úgy általában az EU-ban érvényes információs önrendelkezésről szóló és hozzá kapcsolódó jogi szabályozás túl van tolva. Inkább: el van tolva.  
 
Mindenek előtt hallgassuk meg ezt a nem túl lírai végűre sikerült telefonos átverési kísérlet felvételét, ami néhány nappal ezelőtt került fel a netre:  
 

Egy dolog, hogy a hívás körülbelüli ideje és a hívott szám alapján seperc alatt vissza lehetne keresni a hívót, akitől alighanem hordott már a hátán trükkösebb csalót is a föld, mindehhez a gyakorlatban olyan adminisztráció szükséges a nyomozó hatóságok részéről, hogy amíg meg is találnák a tettest, átverések százait tudná megcsinálni, amivel kapcsolatban ha a sértettek nem tesznek feljelentést, olyanok, mintha meg sem történtek volna.  

Egy korábbi posztomba írtam róla, hogy az információs önrendelkezésről szóló törvény egyik lényegi eleme az, hogy felismerhető fotó csak olyanról készíthető, tárolható, sátöbbi, aki ehhez kimondottan hozzájárult, ugyanakkor mégis Dunát lehetne rekeszteni az olyan típusú visszaélésekkel, amikor valakiről olyan kép készül és kerül ki a netre, amiből hátránya származik, ennek ellenére nincs olyan őrült törvényhozó, amelyik kitalálná, hogy ezek megakadályozása érdekében tiltsák be a kamerák mobiltelefonokba való építését. Bezzeg a hangfelvétel! Na az aztán ördögtől származó dolog ám! Az egyre nagyobb elterjedtséggel rendelkező Windows Phone-os, iOS-es mobilokban, ahogyan a mobilplatformok többségében is, alapértelmezés szerint nem indítható el a hangrögzítés, azaz a telefonbeszélgetés rögzítése telefonhívás közben, mivel tombol a para azzal kapcsolatban, hogy mi lenne, ha halomra venné fel mindenki a beszélgetéseket, aztán esetleg előhúznák emiatt azt, aki a mobil oprendszerének törvényi megfelelőségéért felelős*.  
 
Holott ha egyszerűen telepíthető lenne olyan háttérben futó alkalmazás, ami egész egyszerűen felveszi a beszélgetéseket, titkosítja például azzal a szervizkulccsal, amit a szolgáltatók használnak a mobil függetlenítéséhez a felhasználók kérése esetén, minden további nélkül meg lehetne csinálni, hogy hasonló csalás esetén az érintett csak feljelentést tegyen, a rendőrség a szolgáltatótól kikért szervízkulccsal lekérje a beszélgetést akár úgy, hogy a feljelentő a rendőrségen átadja a mobilt az adott adatterület lemásolásának idejére vagy éppen on the air, a feljelentés után feltöltődjön a beszélgetés a hatóságokhoz, olyan visszatartó ereje lenne a telefonos csalásokkal szemben, mint annak, hogy a bűnözők nem igazán lopnak több okosmobilt, mióta tudják, hogy azok követhetőek.  Azért, hogy túl sok titkosított beszélgetés ne foglalja a helyet, a beszélgetések ésszerű időközönként felülíródnának a mobilon. 
 
Ha ezt a posztot most egy törvényhozó vagy rendfenntartó szerv tagja olvassa, esetleg csóválja a fejét, hogy azért nem úgy megy ez, mindennek a kialakítása nem kis pénzbe kerülne. Valóban nem. Viszont teljesen biztos, hogy kevesebbe, mint amekkora kárt okoznak telefonos átverésekkel, amit pedig még egyszer kiemelnék, a lépés preventív jellege, míg a magánszférát nem veszélyeztetné aránytalan mértékben, hiszen például Magyarországon a telefonbeszélgetések lehallgatása egyébként is bírói vagy ügyészségi engedélyhez kötött - és ott még nem is közlik az érintettel. A jelenlegi szabályozás - na meg az én tudásom - szerint ami a legszebb az egészben, hogy ha el is kapnak egy telefonos csalót rögzített beszélgetés alapján, aki mondjuk milliós tétellel károsított meg több idős embert, a nyomozati szakaszban ugyan bizonyíték egy ilyen telefonbeszélgetés, a bírósági szakaszban nem használható fel hangfelvétel bizonyítékként akkor, ha a másik fél nem tudott róla, hogy a beszélgetést rögzítik!  
 
*Az Android ezt remekül kijátszotta, igaz, nem ingyenes, de tényleg néhány garasért vehető olyan app, amelyik jó minőségben rögzíti a beszélgetéseket teljesen automatikusan. Ha olyan mobilod van, amire nem telepíthető egyszerűen beszélgetést rögzítő szoftver, de szeretnél felvenni egy-egy beszélgetést valami miatt, semmi másra nincs szükség, csak egy Jack-típusú kábelre, egy Y-elosztóra, a headsetedre és egy diktafonra, amiről egy magyarázó leírást ábrával együtt ebben a posztban találsz. Ismét megjegyzem, ha felveszel egy telefonbeszélgetést, de nem jelzed a hívónak, hogy a beszélgetést rögzíted, törvényt sérthetsz vele.  

0 Tovább
«
12