About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (36),privacy (17),Facebook (17),social media (11),itsec (11),egyéb (10),social web (9),mobil (8),biztonság (8),OSINT (6),magánszféra (6),tudomány (6),szellemi tulajdon (6),jog (6),Google (5),webcserkészet (5),molbiol (5),szájbarágó (5),felzárkóztató (4),Nobel-díj (4),terrorizmus (4),kriminalisztika (4),big data (4),kultúra (4),email (4),plágium (4),Apple (3),jelszó (3),nyelvtechnológia (3),genetika (3),Android (3),biztonságpolitika (3),pszichológia (3),webkettő (3),reklám (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),CRISPR (3),Onedrive (3),üzenetküldés (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),online marketing (3),kriptográfia (3),molekuláris biológia (3),azelsosprint (3),torrent (3),konferencia (3),magatartástudomány (3),hype (3),biztonságtudatosság (3),open source intelligence (3),popszakma (3),levelezés (3),Gmail (3),szabad információáramlás (2),Yoshinori Ohsumi (2),bejutas (2),Hacktivity (2),Reblog Sprint (2),tweak (2),Pécs (2),génterápia (2),DKIM (2),cas9 (2),bűnügy (2),fiziológia (2),hitelesítés (2),TOR (2),kulturális evolúció (2),villámokosság (2),deep web (2),ransomware (2),bűnüldözés (2),DDoS (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),arcfelismerés (2),FUD (2),nyílt forrású információszerzés (2),Balabit (2),P2P (2),webkamera (2),Netacademia (2),neuropszichológia (2),Whatsapp (2),SPF (2),2-FA (2),bolyai-díj 2015 (2),molekuláris genetika (2),jövő (2),sudo (2),IDC (2),cyberbullying (2),social engineering (2),malware (2),tartalomszolgáltatás (2),meetup (2),facebook (2),reblog (2),videó (2),titkosítás (2),kutatás (2),epic fail (2),pedofília (2),netkultúra (2),nyelvtudomány (2),vírus (2),hírszerzés (2),iOS (2),farmakológia (2),sajtó (2),tanulás (2),biológia (2),szociálpszichológia (2),gépház (2),bulvár (2),bug (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),Yandex (2),könyv (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),Twitter (2)

Kontentarmegeddon: szoftverkrízis után tartalomkrízis?  


Az első nagy szoftverkrízis  dermesztő történetéről ugyan korábban már volt szó, arról már kevesebbet írtam, hogy mi történt azt követően, arról pedig talán még kevesebbet, hogy hogyan is alakult a szoftvertechnológia a krízisből való kilábalást követően napjainkig.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivanA szoftverkrízis megjelenését 1968-ra teszik, amikor egy konferencián kijelentették, hogy az akkori technológiákkal nem tudnak megfelelő minőségű és mennyiségű szoftvereket gyártani, ami a felhasználói igényeket kielégíti, az pedig már az informatika kultúrtörténetének része, hogy melyek voltak azok a változások, amik a szoftverkrízist megoldották.  

A felhasználókért folytatott versenyben a legkülönbözőbb IT-s és szoftveres feladatokra kínál megoldást az ipar, legyen szó akár szívritmusszabályozók vagy inzulinpumpák beágyazott rendszereinek irányításhoz szükséges illesztőprogramokról,  - ez azért messze nem kockázatmentes - akár olyan valós idejű rendszerekhez kellő és ennek megfelelően nagyon magas minőségi standardoknak megfeleltetett szoftverekről, amik a szélestörzsű repülőgépek műszerfalán keresztül állítgatható és jó esetben csak ott, más módon viszont nem.  Vagy lehet szó egyszerű irodai programcsomagokról.  Nem jelenti mindez azt, hogy ne lennének alternatívák, vannak, mindig is lesznek. Ha a mindennapi életre gondolunk, bárki dönthet úgy, hogy a Microsoft Office helyett használ Libre Office-t, Apache Office-t vagy Open Office-t [ha ezek közül valamelyik azonos lenne, bocs, nem tudom, de nem is érdekel], legfeljebb úgy jár, mint én, mikor utoljára használtam Open Office-t: elkészítettem a prezentációt pazar módon, majd élesben Microsoft Officeban remekül megnyílt az előadáson, a szépséghiba csak annyi volt, hogy fehér alapon, fehér betűszínnel jelent meg az, amiket a diákra írtam. Szóval jobb megoldás híján, ugyan 50-60 slide tartozott a prezentációhoz, megtartottam az előadást kútfőből és egyben megfogadtam, hogy azt a szart meg nem használom még egyszer és az sem érdekel az sem, ha a Microsoft Office miatt történt a megjelenítési hiba, amíg az a támogatottabb, megbízhatóbb, azt fogom komolyabban venni és használni.   

Viszont általánosságban elmondható, hogy egy-egy feladatkörre szánt szoftvermegoldások köre minőségi szempontból szépen elfoglalta a helyét, már nem szembesülünk vele nap, mint nap, hogy az értéktelen kódhalmaz és a használható alkalmazás közül el kellene dönteni, hogy melyiket akarjuk használni. Használjuk tömegesen azt, ami megbízható, azokról a ritka kivételekről, amikre ez nem igaz, már többször is írtam.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

Ma már meglehetősen ritkán írnak teljesen a nulláról indulva egy-egy új szoftverrendszert, olyan  viszont gyakori, hogy egy jól bevált, már létező keretrendszerben kezdenek dolgozni a fejlesztők. A megrendelő a megrendeléssel kiötöl a fejlesztőkkel valamiféle specifikációt, azaz áttárgyalják, hogy a szoftvernek mit kellene tudnia, az már a fejlesztő staff dolga, hogy eldöntse, hogy ezt milyen módszertannal, programozási nyelvekkel valósítsa meg, melyik része az a fejlesztésnek, amit esetleg érdemes kiszervezniük egy külső cégnek, amelyik egy bizonyos részfeladatot készít el és így tovább. Természetesen vannak helyek, ahol a kiszervezés nem oldható meg a hagyományos formában. Nincs a világon akkora bank, amelyik annyi informatikust foglalkoztatna, amelyik egy pénzintézeti rendszert teljesen újra tudna írni egyedül, így azokat a feladatokat is kiszervezik természetesen, persze lepapírozva, hogy abba más már nem vonható be, mivel veszélyeztetné a szoftver biztonságos működtethetőségét a jövőben és persze minél komolyabb szoftverről van szó, annál komolyabb standardoknak megfelelő helynek szervezhető csak ki egy-egy részfeladat. Ahol még szigorúbb standardoknak kell megfelelni, ott nem opció a kiszervezés, például katonai eszköz tervezését vagy éppen egy szélestörzsű repülőgép tervezését sem nagyon szervezheti ki a Lockheed Martin vagy az Airbus, legalábbis a legnagyobb részét biztosan nem.  

Persze nem csak a kiszervezhetőségben különböznek egymástól a szoftvertermékek, hanem attól is, hogy milyen szigorú teszteken kell sikeresen átfutniuk [software quality assurance engineering] és egyáltalán: a különböző környezetbe és felhasználói körnek szánt, különböző minőségű szoftverek technológiája minden lépésében eltér.  

Ami viszont teljesen biztosra vehetjük, hogy kultúrafüggetlen jelenség, hogy a szoftver eladásából vagy licenszeléséből jutó bevétel legnagyobb része nyilván a befektetőkhöz kerül, még mindig szintén tisztes része a menedzsmenthez, akik meg tudják álmodni, hogy mire lenne igény, hogyan és az mennyire megvalósítható, a projektmenedzserek már jóval kevesebbet kapnak és ahogy azt sejteni lehet, a legevesebb mindig magának a fejlesztőnek jut, aki az effektív munkát elvégezte. Ez  nem tűnik egy igazságos rendszernek, de így működik, ez van, az pedig világos, hogy a láncolat tagjai nem cserélhetnének helyet egymással csak úgy. Azaz a fejlesztőket nem fizetik meg annyira,  viszont normális szoftver fejlesztésekor nem is fizethetik alul, mivel súlyos hiány van belőlük szerte a világon. Ami a jövedelemviszonyokat illeti, nem arról van szó, hogy ez egy hibátlanul igazságos rendszer lenne, de azért senkit sem ér égbekiáltó igazságtalanság.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

A tartalomszolgáltatás más világ, a magyar tartalomszolgáltatás pedig főleg! Oké, világos is, hogy egy nagy látogatottságú helyen ahol a felelősség a kiadó fejeseit terheli, meg is kell fizetni őket amellett, hogy növekvő vagy ha az már nem megy, stagnáló látogatószámot kell villantaniuk rendszeresen, de az a struktúra, ami a kiadó vezetése és a tartalom előállítói közt vannak - hacsak nem egy kis kiadóról van szó - sokszor értelmetlenül túlcizellált és nevetséges módon nagynak tűnik ahhoz képest, amennyien a tartalom effektív előállítását végzik. Ahogy az kitalálható, igen a szövegek írói, a képek készítői látnak a legkevesebbet abból, amennyi befolyik arra a helyre, ahol megjelenítik magát a kontentet. Szélsőséges esetben akár semennyit, ha például valaki szórakozásból blogol, de lövése nincs az online marketinghez, esetleg egyenesen irtózik tőle, kénytelen lesz foglalkozni vele egy idő után.  

Esetleg a blogger elnézve a saját webanalitikai-látogatottsági adatait, próbálkozhat vele, hogy egyenesen az "Anyahajónak" készít cikk-stílusúrájúra fazonírozott tartalmat, ami majd valamelyik rovatban jelenik meg, ennek megfelelően kap is érte, sosem tudni, hogy a tartalma úgy már kelleni fog-e vagy sem. Hasonlóval egyébként én is próbálkoztam, a gene drive technológiával kapcsolatos híreken rajta tartom a szemem, eredetileg cikknek írtam mondjuk ezt,   meg ezt, na meg ezt  az anyagot, csak éppenséggel a rovatnak, amelyiknek megküldtem, egyik sem kellett, hogy-hogynem, webanalitikai adatok alapján mégis annyian olvasták, mintha szabályosan egy tudományos-ismeretterjesztő cikként jelentek volna meg - mivel azok is, még ha nem is hibátlanok. Az én írásom nem kellett ugyan, helyette megjelent valami hírügynökségi hígfos magáról a hírről, múlt héten pedig olyat láttam, hogy azt hittem, hogy eldobom az agyam. Történt ugyanis, hogy ugyanott sederített egy belsős szerző egy cikket, ami hogy-hogynem mintha az én fenti három posztomból lett volna összegereblyézve, ezen kívül bele volt mixelve egy adag kötelező bulváros bullshitelés, maga a cikk addig lett szabva-varrva, amíg egymáshoz totál nem kapcsolódó témákat is érintett a szerző, a helyzeten pedig még az sem javított, hogy megkérdezett valami okosembert a témában.  Hogy komoly kutató, na meg pont azok, - akiknek érdemes lenne hirdetnie a lapnak - nem olvasnák az első bekezdés felénél tovább, az egészen biztos. Sajog a bulváros felütésektől, a lényeg pedig totálisan elveszik benne, tehát alighanem kikapartam a gesztenyét valakinek, aki felhasználta a lényegi és magyarázó részét,  ő keres vele, én egy garast sem. Pedig ki tudja, alighanem a cikket napokon keresztül írta, jó munkához idő kell, rosszhoz pedig még több.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

Határozott benyomásom, hogy minél nagyobb egy szerkesztőség, annál kisebb nyomás nehezedik az újságírókra, a szerkesztőkre, a rovatvezetőkre, úgy egyáltalán bárkire is azzal kapcsolatban, hogy valamit változtassanak, esetleg hogy-hogynem engedjék másnak, hogy normális nívójú tartalmat hozzon, jól elvannak, szériába gyártják az utánközléseket, időnként meg a szart, hisz az is megfelel, a hónap végén pedig megkapják a fizetésüket.  

A magyar tartalompiacon jóideig eldöcöghet ez a stratégia, de nem a végtelenségig. Az teljesen világos, hogy vannak lapok, ahova mondjuk a hét elején zsákszámra hordják át a pénzt a pártközpontból, aztán mindegy, hogy milyen tartalom készül. A politikailag semleges lapoknál is vannak állandó hirdetőik, akiket mintha nem érdekelne, hogy az olvasók száma nem növekszik, ami pedig a neccesebb és a legnagyobb kockázatot hordja magában, hogy nem tudni, hogy kikből is áll az olvasói bázis, milyen annak a szociológiai összetétele, hiába próbálják méricskélni. Következtetni azért lehet rá: mindegy, hogy milyen témában jelenik meg egy cikk egy-egy nagy lapnál, az alatta lévő kommentek alapján nehéz elképzelni, hogy ennyire sokan csak adják az analfabéta konteós kretént, valószínűbb, hogy tényleg jórészt analfabéta konteós kretének kommentelnek. Ebből adódóan borítékolható, hogy az iskolázottabb, normálisabb olvasók nem fognak kommentet írni olyanok kommentei közé, akik nem vitapartnerek számukra - ami azt illeti már olvasni sem fognak kommentet - és hopp, oda is a közösségi élmény, ami nélkül nem működik ma komoly platform! Mit jelent ez hosszú távon?  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivanAz iskolázottabb olvasók elszokhatnak máshova. Illetve többek közt azt, hogy ha a tartalom úgyis idiótáknak készül, akkor a tartalom előállítói beérik majd azzal is, ha rendszeresen gyenge minőségű tartalmat lapátolnak a dashboardra, a komolyabb - például külsős - tartalmakat pedig félnének kitenni, gondolva, nehogy már a szegény egység sugarú hülye olvasó ne értse a cikket, aztán csökkenjen a látogatottság. Kétségtelen, el lehet ezt játszani. Egy darabig. Csak éppenséggel a cikkekkel együtt a hirdetések mindeközben egy sokkal butább, iskolázatlanabb és kevésbé fizetőképes olvasótábornak mennek majd ki, akik végülis alighanem nem jelentenek vásárlóerőt, a hirdetők számára érdektelenek. Ha viszont a hirdetők azt észlelik, hogy egy teljesen másik helyen, ahol minőségi tartalmat kapnak az oda átszokott iskolázottabb olvasók, érdemesebb az ő arcukba tolni a reklámot, inkább oda hordják a pénzüket és a hirdetésüket, miközben pedig az eredeti stratégiát követő oldal csak egyre tahóbb, a hirdető számára kevésbé értékes olvasókat tud megtartani - ami egyre gagyibb tartalmakkal is megy.  

Hogy minőségi tartalomra ne lenne igény vagy éppenséggel olyan tömegigény, hogy azzal keresni is lehessen egy kisebb lappal? Muhaha, hát erre már alaposan rácáfoltak, mondjuk a NYEST.HU-val pedig ott alighanem minimális marketinges baszakodással kapcsolatos adminisztráció is. Kisebb a staff, a lap, a tartalmi felület, de a hirdetők számára sokkal értékesebb körnek hirdetnek. Az, hogy a túl magas szintű [más szavakkal "nem elég közérthető"] tartalmakra ne lenne igény, olyan hiedelem,  mint például az is, hogy a túl terjedelmes írásokra ne lenne igény. Ez utóbbi egyébként sokkal közvetlenebb módszerekkel is igazolható,  a hosszabb írások több ideig tartják ott az olvasót, keresőbarátabbak, több rájuk mutató hivatkozás van, a sepqIQ kutatása szerint  gyakorlatilag minden szempontból jobbak, természetesen ha jól vannak megírva. Röviden: a túl hosszú tartalomra nincs igény, de csak akkor nincs, ha az szar is. Hogy egy személyes példát mondjak, Adwords-ös vagy éppenséggel szövegíró szaki legyen a talpán, aki minimális vagy éppenséggel nulla költséggel a "Gmail feltörés" keresőszóra dobott találatok közül az én cikkemet le tudná túrni az első 5 helyről, de talán még az első t még az első tízből sem, holott a poszt hosszabb az átlagostól.  

A nagyon nagy lapoknál mintha nem mernének hozzápiszkálni az eldöcögő modellhez, azzal pedig pláne nem számolnak, hogy történhetnek olyan, nem pillanatszerű, de gyors változások, amikről nem is tudják, hogy kihatnak az olvasottságra, pedig mégis. Gallyra verhet egy apró változás is egy teljes üzletet, ami sokszor nem is igazságos. A Cink.hu a szerzők szerint attól fuccsolt be, mert az olvasók igencsak nagy része a Facebook oldaluk felől érkezett, ám amikor a Facebook megváltoztatta azt az algoritmust, ami leválogatja, hogy egy lájkolt oldal tartalmai közül mik jelenjenek meg a falon, a látogatók akkora része párolgott el, amit már nem élt túl a lap, egészen pontosan nem tudták teljesíteni a lap tulajdonosának azt a feltételét, hogy meg kell duplázniuk az olvasóik számát. A Twitteren, a Google keresőmotorjában, a Facebookon vagy olyan helyen, amire ma még senki sem gondolna, lehet, hogy csak néhány csavart igazítanak meg, de olyan mértékben hat azokra a helyekre, ahonnan az olvasók többsége érkezik egy hírportálra vagy a netezési, így tartalomfogyasztási szokásokra akkora hatással van, hogy a tartalom előállítója -  akár nívós, akár gyenge tartalom előállítójáról van szó gondolatkísérletünkben - esetleg nem tud majd megfelelő sebességgel reagálni, ha nem elég változatos és rugalmas. Bálna méretű lap esetén, a megváltozott tartalomfogyasztási szokáshoz igazodni még nehezebb, egy hirtelen bekövetkező, de nem feltétlenül látványos külső hatás miattt, ha a berögzült, szuvasodó módszereken kívül képtelenek másban gondolkozni a működtetők a lap tartalompolitikai csapásirányának kiagyalójától a rovatvezetőkön és szerkesztőkön keresztül az online marketing staffig, mivel minden a többé-kevésbé bevált, de rugalmatlan online marketing stratégiáknak van alárendelve, az legrosszabb esetben az olvasói és hirdetői kör megcsappanása miatt akkorát zakózhat az oldal, hogy azt egyszerűen nem éli túl vagy mindenesetre nagyon nehéz onnan feltápászkodni.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

Néhány oldalnál szinte kizártnak tartom, hogy erre a kockázatra ne gondolt volna még senki, ahogy azt is, hogy ne lett volna olyat, aki el mert volna játszani a változtatás gondolatával valamilyen módon. Olyan ez, mintha egy séf egy pazar francia étteremben azért készítené mindig ugyanúgy az összes ételt, mert attól tartana, hogy egy apró változtatás miatt majd a forgalom csökken, ami miatt a tulajdonos előveszi és felelősségre vonja, holott a kockázat jóval nagyobb, ha egy réges régen ugyanott, ugyanúgy működő átteremben több évtizeden keresztül nem változtatnak semmit a kajákon, inkább beérik azzal, hogy a legjobbak közt vannak, de azzal a témával már nagyon nem szivesen foglalkoznak, hogy ez esetleg megváltozhat egy megváltozó környezetben, megváltozó igények mellett, amikről sosem tudni, hogy bekövetkeznek-e és ha igen, akkor mikor.  


Ahogyan az evolúcióban a változatosságra, egy-egy dög nagy lapnál a konvencionális formát megtörő tartalomra is alighanem szükség van. Viszont addig nem tudni, amíg senki sem próbálkozik vele. Márpedig ha az adott felületen megszokottól eltérő tartalom megjelenik, a webanalitika úgyis gyorsan kimutatja, hogy van-e rá szükség, hosszú távon pedig óvatosan az is mérhető, hogy egy-egy felületen a keményebb tartalom bevonz-e  egy, az átlagostól sokkal edukáltabb, fizetőképesebb, hirdetőket érdeklő olvasói réteget.  

3 Tovább

A web 2 üzleti fenntarthatósága és civilizációs mellékhatásai


Ahogyan a 90-es években megjelent az, amit ma webnek nevezünk, civilizációs léptékű robbantás történt, aminek a középtávú és hosszú távú hatásai egyáltalán nem voltak beláthatóak. Azzal, hogy a kutatók, újságírók, majd egyre többen, sokkal rugalmasabban és gyorsabban tudták lebonyolítani az információcserét egymás közt, minőségileg hozott változást a társadalom információáramlásában. Amit pedig még kevésbé lehetett bejósolni, hogy ez a civilizációs léptékű változás a mindennapi élet milyen területein fejti majd ki hatását.

Az első webes böngészők kezdetlegesek voltak, a legfőbb érdemük mégiscsak az volt, hogy a neten fellelhető információkat könnyen, egyszerűen elérhetővé tették olyanok számára is, akiknek a felhasználói szintű tudása addig nem volt elegendő az internet olyan szolgáltatásainak használatához, mint a BBS vagy a Usenet, amellett, hogy ezek nem is voltak olyan rugalmasak, mint a web.

 Ha ugrunk egy nagyot az időben, a kétezres évek elejére, a globális információcserében megjelent az a tendencia, hogy a felhasználó egyre inkább előállítójává is vált a web tartalmainak, nem csak passzív befogadója volt többé. Már korábban megjelentek a fórumok, amiket több, nagyon komoly tudományos diszkussziót folytattak, majd megjelentek a első webes közösségi szolgáltatások. Ha feltétlenül meg kellene jelölni egy bizonyos pontot, ahol a web 2 megjelent, alighanem ez lenne az.

 Viszont a 2000-es évek első felében az internet még mindig – bármilyen furcsán hangozzék is – a társadalmi elit, vagy legalábbis a magasabb iskolázottsággal rendelkezők játszótere volt, mivel egészen egyszerűen nem állt rendelkezésre a megfelelő infrastruktúra ahhoz, hogy az internethozzáférés mindenhova eljusson elérhető áron. Elérhető áron! Ez a lényeg. Különböző országok eltérő tempóban, de olyan ütemben és irányba dolgoztak a hálózatuk fejlesztésén, hogy azon keresztül a net minél szélesebb kör számára elérhető legyen.

  Magyarországon több magánkezdeményezés is volt, amelyiknek a tagjai szentül hitték, hogy az internetet elérhetővé kell tenni mindenki számára, mivel ez lehetséges kiugrási lehetőséget jelent azoknak is, akiknek egyébként esélyük nem lett volna kitörni abból a szociokultúrális közegből, ami folyamatosan szakadt le.

 Lényegében ugyanazt mondták, amivel még mindig találkozunk egy-egy rövid nyilatkozat szintjén: kötelességünk a közművé vált internetet eljuttatni mindenhova.

  Ez hozzájárult ugyan a net elterjedéséhez, de evidens, hogy a telkó cégek piaci verseny által diktált érdekei voltak meghatározóak abban, hogy a net egyre csak nőtt és nőtt. Az iWiW-re ma már úgy emlékszünk, mint arra a hazai közösségi szolgáltatásra, ami többek közt azért maradt le a versenyben, mert már nem csak a netezés veteránjai, hanem boldog-boldogtalan regisztrált rá, volt már minden, csak éppen Who-is-Who-jellege nem.

Mert ekkor történt egy fordulat

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

 Forrás: onlinemarketing-trends.com

A nethozzáférés eljutott a kvázi funkcionális analfabéta rétegekhez is, ahogyan pedig az várható volt, megjelentek azok a bulvárt és más bugyutácska tartalmakat kínáló webhelyek, amik kimondottan ezt a kört célozták meg. Több kutató egyébként máig megkérdőjelezi, hogy valóban jó-e az, hogy az internet ma mindenhova eljut, hivatkozási alapként azt használva, hogy ezek a rétegeknek a netező tagjai elvben elérhetnének mindent, amit elérnek azok is, akik már a 90-es években is neteztek, mégsem teszik.

Az internet nem volt elit-médium, unikum, státusszimbólum többé

Magyarországról nézve az iWiW-en volt a leglátványosabb a jelenség. Ugyan rendkívül jókat lehetett szórakozni annak idején a Subba blog Subba szív: iWiW rovatán, ahol gondosan össze voltak gyűjtve hétről hétre azok az arcok egy csokorba, akikkel nem szívnánk egy levegőt egy percnél tovább, hacsak nem lenne kötelező, azzal, hogy a netveteránok számára zavarba ejtően ostoba fórumok és beszélgetések alakultak ki, a felhasználók továbbküldtek ész nélkül mindenféle ostoba lánclevelet, ami miatt a WiW-nek a saját email szolgáltatást konkrétan meg kellett szüntetni erőforrás hiányában, markánsan megmutattak valamit: a web visszafordíthatatlanul megváltozott és egyben az is világossá vált, hogy sosem lesz ismét olyan, amilyen volt.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

A netveteránok már bármerre jártak, egyre inkább kénytelenek voltak kerülgetni a félelmetesen gyülemlő  számukra teljesen irreleváns trash contentet, hogy ez miért baj és miért nem vonhatja ki magát senki ennek a hatása alól azzal a felkiáltással, hogy "nincsenek hülye ismerőseim", hamarosan rátérek.

Hiába jöttek az okos keresők és intelligens kommentmotorok, a net tartalma ma felhasználók által generált információs hulladék.

Nem tudom, hogy a világ akkor volt élhetőbb, civilizációs szempontból az volt áldásosabb, amikor még a net relatív drága volt és csak kevesekhez jutott el vagy most, ami viszont biztosan kijelenthető, hogy az ős-netezők többsége számára az akkori komfortosabb közeg volt.

 Ahogy korábban utalgattam rá, a netet olyan elvek tették olyanná, amilyen, mint például az, hogy függetlenül attól, hogy ki kicsoda és honnan érkezett, a szava elvileg ugyanúgy elhallatszott, nagyjából ugyanolyan mértékben alakította a közösségi gondolkodást. Félreértés ne essen! Persze, akkor is voltak netes csalók, voltak idióták, létezett a neten, bulletin boardokon és fórumokon terjedő demagóg propaganda, mi több, persze, voltak eszelősen elvadult konteós oldalak is, mindenféle ufóklubbal.

Ami viszont elképzelhetetlen volt

Hazánkban is létezett olyan webhely, ahova bárki szabadon írhatott cikkeket bármilyen témában, majd ha eléggé sok pozitív felhasználói értékelést és kommentet kapott, a lapnak olyan helyén jelent meg, amit nem kellett keresni, mert olyan részére helyezték el a rá mutató képet és leadet a szerkesztők. Témától függetlenül a kommentekről általánosságban elmondható volt, hogy hozzáadtak a cikk értékéhez, elgondolkoztatták a többi olvasót és a szerzőt, kisebb részben pedig persze, voltak trollok, szimplán hülyék, akik nem értették meg a cikk tartalmát és olyanok is, akik sosem a témába kötöttek bele, hanem a szerző személyét támadták. De nem ők voltak többségben és ez a lényeg!

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

Az idő múlásával, a net szükségszerűen eljutott egyre iskolázatlanabb, alacsonyabb olvasási kultúrával és vitakultúrával, na meg egyáltalán, normális ésszel gondolkozni tudó társainkhoz is. Ekkor nagyon sok szerző gondolta úgy, hogy a valódi neve helyett ismét inkább használ egy nicknevet a cikkjeihez, elvégre kevésbé sértőnek éli meg a szerző, ha például egy troll a nicknevén hivatkozik rá vérgőzös személyeskedés közben.

 Ezen kívül szociálpszichológiából jól tudjuk, hogy az ember önképére markánsan visszahat az a környezet, amiben van, még ha sokan nem is tudják magukban megfogalmazni, ez az oka annak, hogy nem szeretik a hülye embereket. Még mindig a kétezres években jártunk, egyre több és több olyan felhasználó jelent meg a leglátogatottabb magyar webes kikötőkben például az iWiW vagy az Origo fórumanin, ami miatt sokan egyszerűen úgy döntöttek, hogy nem használják tovább a szolgáltatást, esetleg csak nicknévvel.

2005-2006-ot írtunk, amikor gyakorlatilag az egész ország rászabadult az iWiW-re, majd a MyVIP-re és ez volt egy újabb olyan jel, ami arra mutatott, hogy itt aztán komoly gondok lesznek. Bözsi néni több száz képpel alaposan dokumentálta disznóvágást, ahogy a hejőszalontafütykösi Icuka néni is tolta fel a képet a nemrég született unokáról, ami amúgy pont annyi felhasználót érdekelt már akkor is, mint manapság ha valaki a gyerekekről tol fel képet a Facebookra.

Mit érdekel? Mondhatnánk.

 Viszont nem mondhatjuk. Kapcsolódva kommentkultúra (vissza)fejlődéséhez, mivel a felhasználók közti demokratikus véleményszabadság mindeközben nem változott semmit az első böngésző megjelenése óta és Bözsi néni, meg Icuka néni ugyanúgy kommentelt egy-egy cikk alá, lehetett szó akár atommagfizikáról, akár a géntechnológia lehetséges hatásairól, akár gazdaságpolitikai folyamatokról. És igen, ahogy az várható volt, az ő hozzászólásaik nem igazán adtak hozzá a cikkhez, viszont ugyanolyan nyomatékkal bírtak, mint a téma elismert szakértői által írt kommentek. A jelenség pedig egyre csak eszkalálódott, igazából senki nem tudott és nem is lett volna kapacitása fékezni ezt. Ne legyenek illúzióink! Nyilánvaló képtelenség úgy olvasni egy kommentfolyamot, hogy a hülyeség ne érdekeljen, hiszen ehhez eleve el kell olvasni, másrészt mire végignéztünk egy-egy 100-200 kommentből álló folyamot, amiben rendszerint egyetlen eredeti gondolat sem volt, személyeskedés, ostoba demagógia, érvelésnek nem nevezhető mélysötét hülyeségek viszont annál inkább, a netveteránoknak teljesen elment a kedve attól, hogy ezek után kommenteljen, hiszen teljesen joggal gondolhatta, hogy értelmetlen. Miért kommenteljen bármit is, amikor az övé csak egy olyan komment lesz mint a 200 másik, ami úgyis elveszik az információs zajban, még akkor is, ha az ő kommentje egyébként érdemben hozzáadna a cikkhez.

Az olyan közösségi szolgáltatások pedig, amikre vagy meglévő tag meghívójával vagy előfizetéssel lehetett regisztrálni – azaz így próbálták szűrni a felhasználóikat – korábban megjelentek, mint gondolnánk, ami szintén jelzés értékű volt, ugyancsak arra mutatott, hogy a webet finoman fogalmazva nem arra és főleg nem azok használják, akiket a web atyjának is nevezetett Tim Berners Lee és sokan mások szivesen láttak volna a web alapjainak megteremtésekor.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

A Facebook-éra hajnalán az volt a legszerethetőbb, hogy az USA-ban élő ismerőstől kapott meghívóval egy olyan világba csöppenhetett a felhasználó, ami egész egyszerűen ismeretlen volt azok számára, akiknek a véleményére már akkor sem voltunk kíváncsiak és igen, hasonlóan az iWiW-hez, kezdetben döntő részben amerikai egyetemisták, kutatók és újságírók használták.. Több száz közösségi szolgáltatást megnézve megfigyelhető egy olyan életciklus, hogy a szolgáltatás először unikum, menő, ezt követően középszerű, majd a végén már-már ciki módon kommersz, ahova csak azért lépnek be nagyon sokan, hogy ne maradjanak le fontos dolgokról. Szűklátókörű, ostoba és átgondolatlan az a vélemény, ami szerint a közösségi webes szolgáltatások súlyos kompromisszumnok nélkül kiiktathatóak az életünkből, mivel az ismerősök ismerősök maradnak a való életben is, egyébként is beszélünk vele más csatornákon, ezért nincs szükségünk a Facebookra, Twitterre vagy LinkedINre. Ha egy picit belegondolunk, a felhasználók többsége a felhasználó élmény miatt a magánéletével kapcsolatos és szakmai információit döntő részben ilyen közösségi szolgáltatásokban osztja meg, ezzel megváltoztak az emberek közötti kapcsolattartás szokásai, amivel szemben lehet menni, csak éppen ezzel túlzás nélkül egy társadalmi konvenciónak megyünk szembe.

Ha pedig valaki szembe megy vele, abból egyenesen következik, hogy a kapcsolattartás alappilléreit jelentő információktól esünk el, például attól hogy egy távoli ismerősünknek mondjuk gyermeke született, nagyobb valószínűséggel fog a kapcsolat a valóságban is elhidegülni, míg ha nem értesülünk egy szakmai rendezvényről és hírekről vagy csak jelentős késéssel, amik egy közösségi szolgáltatásban jelennek meg legkorábban, hátrányba kerülünk azokhoz képest, akik igen. Azaz nem csak számos ismerőstől kerülünk  távolabb kerülünk és még a saját szakterületünkön is hátrányba kerülünk azzal, hogy valamilyen hír sokkal lassabban jut el hozzánk. Játsszunk el egy kicsit a gondolattal: a legközelebbi barátaink, na meg egy szélesebb, még mindig értékes 100-150 fős ismerősi körünk használ közösségi szolgáltatásokat, mi pedig nem: idővel ha elfelejteni ugyan nem is fognak, alig számítunk majd számukra valamit, mégpedig azért, mert ha a kapcsolattartás és az információcsere hatalmas részben a közösségi webre tolódik, közben az ismerőseink másokkal kerülnek közelebbi kapcsolatba, legyen az akár személyes, akár szakmai, mindemellett evolúciósan korlátozott, hogy hány más személynek a történéseit tudjuk, mi több, szükséges követnünk alaposan és valamelyest ahhoz, hogy ne maradjunk egyedül! Ergo nem, 5 év múlva nem lesz senki olyan fontos a másiknak, mint amilyen korábban volt, ha az ismerősével ellentétben nem használja a közösségi webet, ugyanis a közösségi webet használó ismerősnél a legjobb barátok kevésbé, viszont a bővebb kör egyszerűen frissül - leszámítva azt az esetet, ha a két fél napi kapcsolatban van egymással.

Még egy kicsit a kommentekről, megosztásról, lájkolásról!

Többen évek óta nem olvasnak kommentet, annyira természetesnek tartják, hogy abban normális gondolat csak elvétve lehet, teljesen mindegy, hogy milyen saját cikkről vagy megosztott tartalomról legyen szó. Azaz bátran kijelenthetjük, hogy bekövetkezett az a ritka jelenség, amikor egy alapjaiban demokratizált rendszer,

megbosszulta önmagát,

mégpedig annyira, hogy az eredeti formájából több aspektusból nézve semmi sem maradt, ez pedig elválaszthatatlan az előbb részletezett személyközti napi információcserétől, mivel az érdektelen információ kerülgetése elveszi az időt attól, ami valóban hasznunkra válna valamilyen formában. Az olyan megoldások, mint például az, hogy bizonyos felhasználók által posztolt tartalmak egy az egyben elrejthetők, a leghülyébbek letilthatók, csak részmegoldást jelentenek. A leggondosabb beállítás ellenére is napi rendszerességgel jelenik meg a falunkon olyan trash content, amire nem vagyunk kíváncsiak, de elénk került, mert megosztotta valaki, akinek a személye valami miatt fontos. A személyes és közösségi információcsere sajátos módon jobban összenőtt.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

Valahogy immár magunkénak érezzük azokat a Churchillnek tulajdonított, demokráciával kapcsolatos idézeteit, mint például, hogy „A demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik.” Valaki valahogy nagyon jól megfogalmazta azt, hogy a demokrácia messze nem tökéletes, de még mindig a legjobb létező.

Ugyan több társadalomtudományi iskola meggyőző modelleket állított fel azzal kapcsolatban, hogy a leginkább irigyelt jóléti államokban miért működnek hatékonyan a közösségi döntések és a közösségi gondolkodás, mint máshol. A lényeg annyiban foglalható össze, hogy egy-egy konkrét, társadalmi léptékű, például szakpolitikai feladat megoldásához minél jobb, minél inkább hozzáértő szakértők kellenek, - még akkor is, ha a döntéseikre negatív választói nyomás nehezedik - hosszú távon viszont összeomlana egy pusztán szakértők által irányított rendszer, hosszú távon arra van szükség, hogy minél szélesebb tömeg szólhasson bele abba, hogy mit is szeretnének a jövőtől.

Az internet viszont más - csak nem tudjuk, hogy mennyire!

Itt nem igazán körvonalazhatók hosszútávú célok, nem csak azért, mert nem ismertek, hanem mert még olyan elemi kérdésekkel kapcsolatban sincs konszenzus, mint például az, hogy az egészséges véleménynyilvánítás határai hol húzódnak.

Az internet tehát halad valamilyen irányba a maga útján, a piaci szereplők pedig mindig igyekeznek kielégíteni minél gyorsabban és jobban azt az igényt, ami számukra profitot jelent. Az Instagram például messze nem a legjobb mobil fotós kisalkalmazás, de a legismertebb mivel kitűnően felismerte azt az igényt, hogy olyan jól ismert dolgokkal, mint amilyen az ételek, a szállodák fotózása vagy éppenséggel a többé-kevésbé szép külső fotózásával azok is többnek érezhetik magukat, akik egyébként semmilyen, más számra értékes és maradandó dolgot nem tudnának felmutatni, kifejezni önmagukat. Remek kérdés, hogy egy-egy menő, az átlagosnál több követővel rendelkező Insta-profil azért számít-e menőnek, mert a felhasználók tömegesen azt gondolták, hogy ez valamilyen értelemben érték, de hogy fut, az tény. És nem csak, hogy fut, hanem áthatja az internetet, ahogy sok más, igazából felületes és érdektelen felhasználói tartalom is.

Mi ezzel a baj?

Például az, hogy azokat a tartalmakat, amikkel a felhasználók hagyományos értelemben tájékozottabbak lesznek, csak egyre nagyobb erőforrásigényű keresőmotorral, ilyen módon egyre nagyobb és drágább IT infrastruktúrával lehet majd megtalálni, egyáltalán, az információ tárolása és elérése lesz egyre költségesebb, márpedig nagyban a net nem tesz különbséget a szelfibohóc fotósorozata és egy-egy, terrorizmussal kapcsolatos kitűnő írás közt. Azt, hogy fenntartható maradjon ez az ökoszisztéma, egyre kifinomultabb és durvább hirdetési megoldásokkal biztosítani, viszont alighanem eljön az a pont, amikor ez már több, mint kellemetlenné válik. Néhány évvel ezelőtt még senki sem hitte volna el, hogy bizonyos országokban egy-egy Youtube-videó megnézése előtt egy tévészpot-hosszúságú reklámot kell megnézniük, amit át sem lehet ugorni, ma ugyanúgy a többség számára elképzelhetetlen, hogy olyanért is fizetnie kell majd, amiért ma még nem fizet szinte senki közvetlenül - ahogy utaltam rá, egy adatközpont esetén, ahol minde bit tárolása és átvitele forintosítható, fenntarthatóság szempontjából ugyanannyiba kerül tudományos dokumentumokat és idióta home videókat tárolni.

Másrészt már sok-sok éve elkezdtek kialakulni olyan platformok, amikben olyan véleménykultúra tükröződik vissza, amilyet a net hőskorában megszokhattunk: azaz több az iskolázott felhasználó, troll és hülye persze van ott is, de jóval kevesebb. Emelett pedig van a kommerszé vált mocsok, amiben lassan már szinte értelmetlen lesz megosztani bármit is vagy más módon megszólalni, annyira nem számíthatunk normális reakciókra, annyira elveszik a zajban.

social media közösségi web web 2 webcserkészet civilizáció webökonómia hülye kommentelő trollok kultúra online marketing

Azaz hol volt, hol nem volt egy olló, társadalmi szakadék, ami egyre mélyebb lett különböző társadalmi és tartalomfogyasztói rétegek közt, az internettől pedig azt várták, hogy ezeket a fájó különbségeket az internet majd kiküszöböli, ahogy az elején írtam, többeket felzárkóztat, bekapcsol a világ vérkeringésébe, így a leszakadó rétegek számára a netezés olyan kiugrási lehetőséget jelent, ami addig nem volt adott. Ez elvben így is van. Viszont kultúrtörténeti szempontból ironikus módon azzal, hogy mindenki úgy szabadult be a netre, olyan mintha az Országos Széchenyi Könyvtárba hajtottunk volna be mondjuk kétszáz, esőerdőből idehozott bennszülöttet annak reményében, hogy megtanulnak olvasni, ha elvben a lehetőségük megvan rá. Természetesen az írásbeliséggel nem rendelkező törzsközösségi társadalom tagjai nem jobbak vagy rosszabbak, mint azok, akik addig is jártak a könyvtárba, polkorrektség ide vagy oda, belátható, hogy gondolatkísérletünkben azzal, hogy ők a könyvtárban a sarokba piszkítanak és húsz méterről üvöltöznek egymásnak, megnehezítenék azoknak a tevékenységét, akik ahhoz szoktak hozzá, hogy a könyvtár csendjében olvassanak. Persze, nyilván lenne olyan bennszülött is, aki megtanulja azt a nyelvet, amin a könyvek íródtak, majd néhány évvel később például íróként helyezkedjenek el, belátható, hogy nem ők lennének többségben.

Viszont mindeközben a könyvtár annyira használhatatlanná válna, hogy létre kellene hozni egy másik könyvtárat, ahova nem engedik be a bennszülötteket, az olvasni tudókat pedig igen, esetleg éppen fordítva, az eredeti könyvtárból kitiltanák a bennszülötteket és átterelnék egy számukra létrehozott könyvtárba, az eredeti olvasók pedig maradnának. A példa persze sántít, a neten mindkettőre egyaránt lehet analógiát találni, amit viszont vegyünk észre, hogy bármelyik történjen is, a bennszülöttek olvasási kultúrája nem lenne azonnal hasonló az eredeti könyvtárba járókéval attól, hogy elvben erre lehetőségük meglett volna rá, hogy megtanuljanak olvasni, viszont a próbálkozás mindkét csoport részéről kompromisszumokat meghaladó kényelmetlenséget eredményezne.Nos, a netet nem csak, hogy azonnal nem tanulták meg ésszerűen használni azok, akikről feltételezték, hogy majd élnek a lehetőséggel, hanem semmi jel nem mutat arra, hogy a jövőben ez majd lassan, de biztosan megtörténne.

A lényeg röviden, hogy az internet közel teljes kiterjedése abszolút nem tüntette el a szakadékokat különböző kultúrájú és szociális hátterű emberek közt, mi több, többen azon a véleményen vannak, hogy tovább fokozta. Hiszen például egy facebookos ufóklub tagjai tovább erősítik egymás közt a saját nézeteiket, míg a Researchgate fórumain a rutinosabb kutatók még tájékozottabbá teszik a kezdő kutatókat, a BestOfAllWorlds-ön a legnagyobb befektetőktől tanulhatnak a kisebb befektetők és olvashatnak egzotikus helyekről, a Quibb-en pedig lehetőség nyílik rá, hogy a téma legnagyobb szakértőitől eltanulja más azt, hogy milyen hírnek lehet a legnagyobb jelentősége a világ jövőbeli alakulására. Viszont ismétcsak vegyük észre, hogy minden esetben kell valamiféle előismeret vagy új ismeretek megszerzésére való hajlam az ufókkal, a kutatásokkal, a befektetésekkel és a szakmai hírekkel kapcsolatban! Ami ugyan elvben kialakulhat abban is, akiben eredetileg egyáltalán nem volt meg, sokkal életszerűbb, valószínűbb és tipikusabb, hogy olyan érdeklődési területen megy tovább a felhasználó, ami iránt eredetileg is érdeklődött, ebből a körből pedig nem is fog kitörni.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy egy rendszer túldemokratizálódása szingularitások tömegét teremti meg. Hogy mit hoz a jövő, nyilván nem tudhatja senki. Ami viszont fontos, hogy amit a weben látunk, ahhoz tudjunk egy értékítéletet kapcsolni - vagy legalább próbálkozzunk vele - majd várjuk el tőle, hogy legyen önazonos a jövőben is. Azaz egy szolgáltatás vagy akár egy tartalom előállítója nyilván fejlesszen és változzon, ha az szükségessé válik, de ne menjen szembe a saját elveivel, azaz ne váljon teljesen mássá, mint amilyennek a tömeg megismerte. Ha egy sokadkategóriás bulvármagazin elkezd olyan típusú tartalmakat közzétenni, amihez a fogyasztóik nem szoktak hozzá, az eredeti olvasói egy tekintélyes, de előre nem látható részét elveszti, a jelenleg általánosan elterjedt netes hirdetési modellek farkastörvényei szerint pedig ez magával hozza az eredeti hirdetői kör elvesztését is. Egy női magazinban ha tippeket adnak a hölgyeknek azzal kapcsolatban, hogy a nehéz napokban hogyan csökkentsék az esetleges tüneteket, helyesen teszik. Viszont ha a leírás egy idő után tömve lesz magas szintű neuroendokrinológiai ismereteket igénylő eszmefuttatásokkal, nem éri el a célját, nem adja meg a tartalomfogyasztónak azt, amit elvár a laptól, mivel nem érti meg a tartalmat azon a helyen, ami korábban közérthető volt számára.

Ha egy politikai, tudományos vagy technikai hírekkel magas szinten foglalkozó platform lebutítja a tartalmait annak érdekében, hogy minél szélesebb kör számára elérhető legyen, az több, mint veszélyessé válhat. Természetes, hogy egy tudományos ismeretterjesztő cikkekben utazó lap szükségszerű egyszerűsítéseket alkalmaz és szakkifejezéseket hagy el ahhoz, hogy közérthetően, olvasmányosan magyarázzon el egy hírt olyan módon, hogy az újdonságot jelentsen akár egy témában jártas kutató számára is és olyan számára is, aki teljesen laikus a témában. Laikus, de nem idióta! A professzionális újságírás ugyanúgy újat ad a kutatónak és a laikusnak is. Úgy viszont képtelenség megírni egy cikket, hogy az újat adjon egy kutatónak és olyannak is, aki funkcionális analfabéta. Ha valahol megpróbálják nagyon alacsonyra tenni a lécet, a következmény az lesz, hogy a közösségi médiában a kutatók és az edukáltabb olvasók éles kritikával illetik az egész platformot, ahol a tartalom megjelent, idővel pedig elszoknak attól, hogy olvassák azt. Ez teljesen érthető egy olyan világban, ahol minden korábbinál ádázabb küzdelem folyik a tartalomszolgáltatók közt a felhasználók idejéért folytatott harcban. A mindenki számára érthető cikket ráadásul nem is feltétlenül olvassák többen, éppen azért, mert a tájékozottabb olvasókban ellenérzést válthat ki a tartalmon kívül az is, amilyen kommentek megjelennek egy-egy cikk alatt, ha odaszoktak olyan figurák is, akik korábban nem voltak jelen. Itt megjegyzem, természetesen ahogy a mindennapi életben, a kommentek világában is a legostobább van a leginkább meggyőződve a saját igazáról ráadásul, hiába kommentelne valaki a témába vágót, nem fog, mert semmilyen téren nem szeretne egy lapra kerülni azokkal, akik előtte kommenteltek iszonyatos butaságokat. Nem véletlenül kapcsolta le a kommentelést Reuters vagy a Popular Science.

A tartalompiacot persze rendkívül kifinomult online marketing megoldások rendszere tartja el, aminek egy nagyon fontos mutatója még mindig a látogatók száma. így logikusnak tűnik úgy gondolni, hogy ha olyan tartalom kerül valahova, amit nagyon sokan olvasnak, akkor a lap hirdetéseit nagyon sokan látják, a kiadó joggal kérhet igencsak izmos összegeket a hirdetőktől. A tartalomfogyasztási szokások, az iskolázottság és a fizetőképesség márpedig egyértelműen összefügg, a hirdető pedig végülis vásárlót szeretne, így a vásárlóerővel rendelkező kör megszólítása az érdeke. Ez viszont egyszerűen nem fog menni, ha például egy cikk százezer olvasója közül ugyan közel mind megérti a lebutított tartalmat, viszont ebből a körből alig vannak valamennyien, akiknek érdemes hirdetni, mivel nem jelentenek vásárlóerőt. Míg ha egy cikk eleve úgy készül, hogy szakmailag erősebb – egyszerűen mert magasabb iskolázottságot feltételez az olvasótól – nem fog elérni százezer olvasót, hanem csak húszezret, közülük viszont többen vissza fognak járni olvasni és kommentelni, azaz az olvasói és kommentelői kör átalakul. Ennek hatása hirdetői oldalról pedig az, hogy az elérés kisebb lesz ugyan, viszont egy sokkal iskolázottabb, ilyen módon sokkal fizetőképesebb réteg képernyőjén villan fel a hirdetés, így az új kör nagyobb valószínűséggel érdeklődik a hirdetett termék iránt, és sokkal nagyon valószínűséggel végül költeni is. Ergo a hirdetőnek sokkal jobban megéri hirdetni ott később is.

Ugyan az internet jövője nem jósolható előre, nincs okunk feltételezni, hogy az emberi természet, legyen szó érdeklődésről, információéhségről vagy fogyasztási szokásokról, alapjaiban változnának idővel.  Természetesen számos dolog részleteiben kultúrafüggő ugyan, de az emberi természet alapvetően állandó. A webes tartalmak születésük óta, - amikért nem kell közvetlenül fizetni – hirdetésekkel tarthatók fenn, de egy bizonyos intervallumot meghaladóan nem csak, hogy következetlen túlságosan igazodnia az tartalomfogyasztói bázisához, amit ráadásul az online markeint specialisták esetleg félre is ismerhetnek,  hanem üzleti szempontból is veszélyes.

Az emberi természet alapjaiban nem változik, viszont a webes tartalmakkal és szolgáltatásokkal szemben támasztott indirekt igények igen. A net jövője függ attól a web piaci szereplői a törpéktől az óriásokig milyen módon kezelik ezt egy változó környezetben.

0 Tovább

Reklámvakság lehet oka az alacsony webhelyen töltött időnek? 


Röviden: szerintem igen.  

Közismert jelenség, hogy az olvasók a F-alakban screenelik a képernyőn megjelenő szöveges tartalom egészét, a keresésnél és egy blognál is, ezért érdemes mindent, ami fontos, a blog bal oldallécébe tenni, fontossági sorrendben, ugyanis sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a felhasználó kattintani is fog ott valamire - azaz pont nem úgy, ahogy ennél a blognál van. 

Mi történhet viszont akkor, ha a beágyazott hirdetés az előbb tárgyalt, a tartalom mellett a leginkább értékes sávba, a bal oldalbox felső részébe kerül [nálam jobbra]? Ugyan egy heatmappel lehetne bizonyítani, de alighanem miután az olvasó meglátja a hirdetést, megjelenik a reklámvakság-effektus és érzéketlenebb lesz arra is, ami az alatt van [korábbi posztok linkjei, archívum, stb.]. 

Ezért valószínűleg növekszik a webhelyen eltöltött idő, ha a hirdetés megjelenítése máshogy van kialakítva, mondjuk csak a megnyitott posztok alatt vagy a posztokban közbeékelve jelenik meg vagy az oldalsávban, de véletlenszerűen megjelenő, más-más pozícióban viszont jó esetben nem a tetején. Mivel ahogy leírtam, onnantól már olyan, mintha az alatta lévő rész nem is létezne. . . Ha a reklám megjelenése az olvasó számára komfortosabb helyre kerül, igaz, jobban elkerüli az olvasó figyelmét, viszont mivel az olvasó több időt majd  tölt a helyen, a hasznos oldalsáv navpaneljén kattintgatva, alighanem többször is kerül elé a hirdetés, így nagyobb valószínűséggel néz majd rá. 


0 Tovább