About...

Napi betevő adag elírás, elütés és helyesírási hiba egy helyen! Amúgy meg #információbiztonság #webcserkészet néha #élettudomány

bardóczi ákos @post.r

blogavatar

minőségi kontent-egyveleg

RSS

cimketenger

ITsec (37),privacy (17),Facebook (17),social media (11),itsec (11),egyéb (11),social web (9),biztonság (8),mobil (8),OSINT (6),jog (6),magánszféra (6),tudomány (6),szellemi tulajdon (6),Google (5),email (5),molbiol (5),felzárkóztató (5),szájbarágó (5),webcserkészet (5),plágium (4),Nobel-díj (4),kriminalisztika (4),terrorizmus (4),big data (4),kultúra (4),genetika (3),pszichológia (3),molekuláris biológia (3),biztonságpolitika (3),CRISPR (3),Android (3),online marketing (3),sajtó (3),élettudomány (3),gépi tanulás (3),Onedrive (3),üzenetküldés (3),jelszó (3),2015 (3),orvosi-fiziológiai (3),Apple (3),Gmail (3),reklám (3),konferencia (3),webkettő (3),biztonságtudatosság (3),kriptográfia (3),levelezés (3),magatartástudomány (3),azelsosprint (3),popszakma (3),hype (3),open source intelligence (3),torrent (3),nyelvtechnológia (3),bejutas (2),tweak (2),villámokosság (2),cas9 (2),Yoshinori Ohsumi (2),Hacktivity (2),génterápia (2),fiziológia (2),természetes nyelvfeldolgozás (2),Reblog Sprint (2),bűnügy (2),Pécs (2),nyílt forrású információszerzés (2),webkamera (2),deep web (2),P2P (2),Netacademia (2),arcfelismerés (2),DDoS (2),Balabit (2),bűnüldözés (2),TOR (2),kulturális evolúció (2),ransomware (2),hitelesítés (2),SPF (2),Whatsapp (2),neuropszichológia (2),szabad információáramlás (2),FUD (2),DKIM (2),2-FA (2),bolyai-díj 2015 (2),molekuláris genetika (2),jövő (2),sudo (2),IDC (2),cyberbullying (2),social engineering (2),malware (2),tartalomszolgáltatás (2),meetup (2),facebook (2),reblog (2),videó (2),titkosítás (2),kutatás (2),epic fail (2),pedofília (2),netkultúra (2),nyelvtudomány (2),vírus (2),hírszerzés (2),iOS (2),farmakológia (2),szociálpszichológia (2),tanulás (2),biológia (2),gépház (2),bulvár (2),bug (2),Tinder (2),öröklődő betegség (2),Yandex (2),könyv (2),beszélgetés rögzítése (2),pszeudo-poszt (2),Twitter (2)

Honnan tudható, hogy a címzett olvasta-e az emailed? 


email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetésAmikor emailt küldünk valakinek, annak reményében tesszük, hogy azt a címzett majd el is olvassa. Ugyanakkor bármikor bárki mondhatja, hogy az emailt nem kapta meg, spamben landolt, nem volt még ideje foglalkozni vele, ugyanakkor indokolt esetben, ha a levél kellően fontos volt, tudunk kellene, hogy a levelet a címzett olvasta-e és ha igen, akkor mikor is. Hogyan oldható meg mégis a feladat? Tökéletesen sehogy, de részmegoldás azért van.  

Sokak számára alighanem már csak amolyan megmosolyogtató emlék, hogy az emailek olvasottságáról a címzettől visszajelzést kérhetünk, ha levelezőrendszerünk támogatja azt a pattintott kőkorszakból ránk maradt funkciót, amiben kérelmezi a címzettet, hogy jelezzen vissza a feladónak emailen, ha a levelet elolvasta. Ezt tekinthetjük a klasszikus e-tértivevénynek. A lehetőséget szinte már senki sem használja, ugyanis alapvetően a felhasználók többsége nem akarja a címzettel tudatni, hogy a levelet elolvasta-e, ha fontos dologról van szó, úgyis jelentkezik majd, ha pedig nem, jobb elsumákolnia, aztán tud jönni valami vérszegény kifogással. 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetésAhogy írtam, gyakorlatilag egy kihalt lehetőségről van szó, mivel még ha kérünk is ilyen visszajelzést, a címzett levelezőrendszere ezt vagy figyelembe veszi vagy sem, ha támogatott a visszajelzés funkció, a felhasználó még mindig dönthet róla, hogy küldjön visszajelzést, ne küldjön visszajelzést, esetleg a levelezőrendszer rá se kérdezzen, így soha senkinek ne küldjön olvasottsági visszajelzést. 

Ugyanakkor fennmaradt az a természetes igény, hogy a feladó tudhasson róla, hogy a levelét a címzett megkapta, olvasta, csak ha nem válaszol, tesz rá magasról vagy nem jutott el hozzá. Az egész pedig egy régi jó technikával szinte mindig kivitelezhető, hamarosan rátérek, hogy miért nem garantáltan mindig. 

Amikor egy webszerverről egy dokumentumot letöltünk, annak a naplófájljába bekerül többek közt, hogy milyen IP-címmel, milyen böngészővel és böngészőverzióval, milyen oprendszerrel és annak milyen verziójával, azaz milyen géppel történt a letöltés. Megjegyzem, ezek kombinációja sokszor már önmagában is igencsak egyedi. Már több, mint tíz évvel ezelőtt is úgy küldték a hírleveleket a szolgáltatók, hogy abban olyan grafikus elemeket, azaz képeket helyeztek el, amiket HMTL formátumú levélbe szerkesztettek bele, a képeket pedig ennek megfelelően nem csatolták az emailhez, hanem egy külső szerverről töltötték be a HTML megjelenítésnek megfelelően a címzettnél. Nyilvánvaló, hogy ha a levél normálisan megjelent, a hírlevél küldője visszajelzést kapott azzal kapcsolatban, hogy a levelét egyáltalán mennyien nyitották meg, hiszen látta, hogy mennyi különböző logbejegyzés van, ami a képi elemek szerverről való letöltődését tanusította. Biztonsági szempontból viszont nagyban gondolkozva igen nagy kockázatot jelent, ha tudható, hogy valaki pontosan milyen platformmal netezik, ráadásul az IP-címekhek kapcsolódó szervezet és annak helye egyre pontosabban azonosíthatóvá vált az évek folyamán. 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetésSok-sok évvel ezelőtt már minden jólnevelt levelezőkliensben és webes levelezőrendszerben alapértelmezés volt, hogy a HTML-formátumú levelekben lévő távoli szerveren tárolt képeket nem tölti le automatikusan, hanem rákérdez a felhasználónál, hogy letöltse-e azokat. Ha a felhasználó úgy döntött, hogy ne töltse le, akkor a feladó nem értesült róla, hogy a címzett a levelet megkapta-e. Viszont könnyen lehet, hogy a címzett egyszerűen nem tudta elolvasni a levelet, mert ilyen-olyan lényegi információk nem szöveges formátumban, hanem egy képre írva voltak a levélben, mint például egy szilveszteri parti helyszíne. Így ha a címzettet érdekelte a dolog, mindenképp le kellett töltenie a képet, mint külső tartalmat is. 

Ez még mindig az ókor. Aztán jöttek az ügyesebb hírlevélkézbesítő rendszerek, amik minden egyes címzett leveléhez külön-külön, egy egyedi, távolról letölthető képet is linkeltek. 

Azaz például, ha valaki feliratkozott pistike@example.org címmel, akkor a hírlevélküldő az adott címhez és hírlevélhez generált egy egyedi nevű fájlt a szerveren, mondjuk http://hirlevelkuldo.tld/track/d1a3c5382be1a69c57f7caccbb8c6858.gif 

ahol a fura nevű GIF, tipikusan 1x1 pixeles átlátszó GIF-fájl a HMLT-levélbe volt ágyazva és ha a fájl a levéllel együtt letöltődött a szerverről, akkor az egyértelműen bizonyította, hogy a pistike@example.org címre kiküldött hírlevél kézbesítődött és Pistike meg is nyitotta azt, természetesen azzal az információval együtt, hogy mikor. 

Az ilyen típusú állandó feedback mesterkéltnek tűnhet, viszont olyan hírlevelet küldeni, amire a felhasználó valaha feliratkozott, a levelezőrendszer nem vágja azonnal spambe, drágább mulatság, mint amilyennek tűnik, a hírlevél küldője pedig érthető módon tudni szeretné, hogy mennyi értelme van egyáltalán hírlevelet küldözgetnie. 

Ezen kívül voltak még ilyen-olyan torzszülött megoldások, mint például a HTML-levélbe ágyazott JavaScript-kód, ami elvben a levél megnyitásakor lefut, érthető módon kicsit is normális levelezőrendszer nem tette lehetővé az azonnali kódfuttatást a levél megnyitásakor. 

Azaz maradt a jó öreg 1x1 pixeles megoldás, ami persze nem csak hírleveleknél vethető be, hanem minden további nélkül egyénileg küldött leveleknél is. Számos szolgáltató van, ami lehetővé teszi ilyen levelek küldését, úgy, hogy a részletekkel a feladónak ne kelljen foglalkoznia, ami viszont közös bennük, hogy sosem garantálják 100%-ra a visszajelzést, de az esetek többségében igen.  Ezek közül egyet mutatok be, utána pedig azt, hogy mindez hogyan kivitelezhető sokkal geekebb stílusban, bármilyen szolgáltató igénybevétele nélkül. Ezen kívül feltételezem, hogy a levelezéshez a legtöbben Gmail-t használnak, azt is webes felületen keresztül – ott viszont gyakorlatilag mindig működik. 

http://www.getnotify.com/ oldalon egyszerűen csak regisztrálni kell azzal a saját email címünkkel, amelyikkel követett levelet szeretnénk küldeni, majd ha ez megvan, teljesen hagyományos módon megírhatjuk az emailt a címzettnek, nemes egyszerűséggel csak a címzett címének végére kell biggyeszteni a getnotify.com hosztnevet. Azaz ha a címzett pistike@example.org lenne, akkor a levelet a pistike@example.org.getnotify.com címre kell küldeni. 

A küldést követően a Getnotity a levelet átformázza HMLT-formátumúvá, akár HTML levél volt eredetileg, akár nem, majd elhelyez benne a kézbesítésre nézve teljesen egyedi nevű átlátszó fájlt, majd a levél fejlécét olyan módon módosítja, hogy levágja a .getnotify.com hosztnevet a cím végéről és továbbküldi a levelet a címzettnek. A címzett a levelet megkapja, megnyitja, a feladó pedig a Getnotify felületén keresztül értesül is róla, hogy a levél meg lett nyitva, mi több, ha a címzett a levelet többször is megnyitotta, az összes időpont szerepelni fog, amikor a levél meg lett nyitva. Hogy érthetőbb legyen, egy Gmail-es címre küldött levél kézbesítési reportja valahogy így néz ki: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

Mint látható, a report szinte mindent mutatna, ami a kézbesítődéssel kapcsolatos, ráadásul külön-külön, amennyiszer megnyitotta a címzett a levelet, ebben az esetben persze a tesztlevelet egy saját gmail-es címemre küldtem. Gyakorlatilag viszont a levél megnyitásának idején kívül semmilyen értelmes adat nem hámozható ki például a címzett földrajzi hollétét illetően, mert annak helyén a Google szerverei által odamókolt adatok vannak. Mi lehet a magyarázat? 

A Google nagyon jól tudja, hogy a Gmailt a többség webes felületen keresztül használja, ugyanakkor azt is, hogy ha azonnal betöltenék a távoli tartalmakat, az egyrészt felfedné a felhasználó hollétét, az általuk használt platformot, ugyanakkor emellett nyilván igény van rá, hogy a HTML-formátumú emaileket a felhasználók el tudják olvasni úgy, hogy azokban megjelennek a képek is. Éppen ezért nem is olyan rég a Gmail-ben az lett az alapértelmezett beállítás, hogy a távoli tartalmakat is automatikusan betölti a levél megnyitásakor, viszont nem az eredeti helyéről, hanem előzetesen a képet a Gmail a háttérben gyorsítótárazza a GoogleImageProxy-n keresztül, majd innen töltődnek be a képek ténylegesen. Ekkor viszont természetesen a küldő rendszer nem a valódi címzett címét és egyéb platformjellemezőit látja, hanem a GoogleImageProxy-ét fogja naplózni. Nem megyek bele olyan finom részletekbe, hogy a Google természetesen a háttérben nem Windows XP-s gépeket használ Firefox böngészővel a gyorsítótárazáshoz. 

Persze mezei levelezőrendszer esetén, ha a HTML-levéllel távolról letöltődik az apró, átlátszatlan kép, a feladó teljesen valid információkat kap a címzett által használt platformmal kapcsolatban is, ez viszont szinte mellékes, ha a fél világ Gmailt, Outlook.com-ot és hasonlókat használ levelezéshez, amik a GoogleImageProxy-hoz hasonló megoldást alkalmaznak. A filléres és fapados levelezőfelületeknél, mint amilyen a Horde, Squirrel vagy a Roundcube, a rendszer ideális esetben rákérdez, hogy betöltse-e a távoli tartalmat, amit a felhasználó jó esetben csak akkor engedélyez, ha a feladó számára megbízható.  

Érdekesség, hogy az egyik legkomolyabb levelezőrendszer, a Microsoft Exchange alapértelmezés szerint úgy tölti be a levelek megnyitásakor a képeket, hogy nem is kérdez rá, hogy a távoli tartalmat letöltse-e. Az ok alighanem az, hogy meglegyen az a típusú kényelem, amiért egy-egy felhasználó elvár, ha a cége egy Exchange üzemeltetéséért fizet. Ott az Exchange előzetesen persze alaposan átvizsgálja, hogy a levél tartalmaz-e kártékony kódot, amit akár egy képbe rejtettek el, de nem proxyzza magukat a képeket, hanem letölti azokat az eredeti helyükről, így ha tudjuk, hogy a címzett Exchange-t használ a cégnél, ritkábban magáncélra, ott jobban jobb lesz a „találati arány”. 

Végülis mennyire megbízható konkrétan a Getnotify? 

A saját súgóoldalán ugyan azt állítja, hogy a címzett semmit fog észlelni abból, hogy egy követett küldeményről van szó, ez igaz is és nem is. Az átlag felhasználó valóban semmit sem fog észlelni belőle, kicsit is jobban megnézve viszont ordít a trackelt levélről, hogy az egy köztes átjárón lett keresztülpréselve valami miatt. Éppen a Gmail nemrég vezette be azt az újítást, hogy a feladó mellett egy törött piros lakatot helyez el akkor, ha a feladó rendszere nem szavatolta, hogy az email csak titkosított csatornán kézbesítődhet, márpedig a Getnotify esetén ez a helyzet. 

A részleteket megnézve pedig egyre büdösebb lesz a dolog: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

Ami pedig már bizonyító erejű, ha megnézzük az emailt nyers formátumban, ahol nem csak az kerül ki, hogy a látszólag egyszerű szövegként küldött levél valójában egy egyszerű szövegnek tűnő HTML-levél benne egy-két érdekes képpel, ami sima nézetben nem látszik, hanem az is, hogy ha a feladó domain nevéhez DKIM-rekord tartozik, a fejlécben látható, hogy az sérült, lévén hogy a levelet valami út közben megváltoztatta, ez egyébként annak az esélyét is nagyban növeli, hogy a levél a címzettnél spamben landol. 

Összességében elmondható, hogy nem, bárki bármit is mond, máig nincs olyan csoda technika, ami biztosan szavatolná, hogy a levél olvasottságáról a feladó biztosan tudomást szerezzen, pláne nem úgy, hogy azt a címzett ne vegye észre, ha akarja, legalábbis hagyományos emailek esetében nincs és ez így van jól. Ez a technikailag meglehetősen egyszerű trükk viszont az esetek döntő többségében működik, csak személyre szóló levél küldésekor nem túl bizalomgerjesztő, ha a címzett észreveszi, hogy előzetes beleegyezése ellenére ellenőrizni akarta a feladó a levél olvasottságát, hiszen ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy ez a címzett magánügye. Egy személyes hangvételű levélbe bele lehet varrni olyan linket, amiben valaminek a megtekintésére kérjük a feladót egy linken keresztül, ami persze olyan szerveren van tárolva, amihez a logjaihoz hozzáférünk, hiszen ekkor ugyanúgy szervernaplóba kerül a linkelt tartalom letöltése, csak éppen egyáltalán nem biztos, hogy kattintani is fog a linkre a címzett. 

Ami fontos, hogy olyan levelet, amilyet például a Getnotify.com készít, írhat bárki, aki olyan levelezőprogramot használ, amelyik támogatja a nyers HTML-szerkesztést, amiben csak egy saját tárhelyre mutató, akár láthatatlan képet lehet elhelyezni, ez lenne a kézműves megoldás. 

Megjegyzem, gyakorlatilag minden levelezőrendszerben tiltható, hogy a levél egyáltalán HTML-ben jelenjen meg vagy éppen az, hogy külső képeket töltsön be. Ha mégis ilyen levelet kapnánk, megbízunk a feladóban tipikusan néhány kattintással engedélyezhetjük a teljes megjelenítést. 

Mindegy, hogy a Getnotify-ről vagy szó vagy valamelyik másikról, a működési elve mindnek az, amit leírtam. A kukkoló funkciót különböző levelezőrendszerek esetén ezekkel a beállításokkal lehet teljesen hatástalanítani.  

Gmail esetén: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

AOL-on: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

Zimbra rendszerben: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

Horde-n: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

Hushmailen: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

Roundcube-on: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

Squirrelmailnél: 

email privacy magánszféra Gmail Horde Zimbra Roundcube Squirrelmail levelezés nyomkövetés

0 Tovább

így vigyáz az adataidra a Google


Google privacy ITsec titkosítás adatbiztonság bűnüldözésMakacsul tartja magát a hiedelem, ami szerint Svájc azoknak az országoknak az egyike, amelyik a leginkább kényes, ha a felhasználói adatok védelméről van szó, a nemzetközi jogi helyzete miatt. Féligazság, írom is, hogy miért. 

Ha mással kapcsolatban nem is nagyon került szóba a személyes adatokra olyan érzékeny Svájc a Snowden-bohózat óta, többen olvashattak arról, hogy a PRISM-parát meglovagoló viccesebbnél viccesebb cégek közül a világ egyik legbiztonságosabb email szolgáltatását ígérő Protonmail többek közt azzal az eszelős hülyeséggel bizonygatja a Svájcban tárolt információk sérthetetlenségét, hogy a szervertermük gyakorlatilag be van vájva egy hegy gyomrába, ami egyébként akár még igaz is lehet, de egy levelezőrendszer nem ettől lesz biztonságos. A Protonmail egyébként ugyanaz a vicces szolgáltató, amelyik ugyanakkor teljesen védtelen volt egy tankönyvi bonyolultságú ún. cross-site scripting támadás ellen, azaz sokáig szinte tetszőleges szkriptet, így rosszindulatú kódot is be lehetett illeszteni a levelek törzsébe, amik szépen le is futottak amikor a Protonmail-felhasználó megnyitotta a levelet. 

Mindez semmi ahhoz képest, hogy az ugyancsak ultrabiztonságosnak tartott Google-től a hatóságok az esetek felében-kéthamadában megkapták azokat a felhasználói adatokat, sejthetően svájci felhasználókról, amiket különböző hatóságok kértek, ami azért minimum elgondolkoztató arány. Swiss Federal Data Protection Ordinance ide, Swiss Federal Data Protection Act oda, az USA-tól és az EU-tól való viszonylagos függetlenség ide vagy oda, ha a svájci hatóságok valamit kikérnek, nagyon sokszor meg is kapják, azt pedig egy pillanatig se felejtsük el, hogy mindehhez az érintett felhasználónak nem kell rablógyilkosnak, terroristának vagy tonnás mennyiségekben seftelő drogdílernek lennie. Mivel egy kellően jól összerakott jogi indoklást követően az alapos gyanú is elég lehet ahhoz, hogy a Google már küldje is az adatokat, díszdobozban. Ugyan a transparency report nem tér ki rá, de eléggé világos, hogy döntően Gmail-fiókokról és adott Google-felhasználókhoz kapcsolódó, azonosításra alkalmas információkról lehet szó, ráadásul a kaliforninai bíróságon, amelyik szerintem illetékes lehet, általában meg sem próbálja a Google megfúrni az adatigényléseket, de nem is köteles a Google vizsgálni azoknak az indokoltságát. 

Google privacy ITsec titkosítás adatbiztonság bűnüldözés


Mindeközben Magyarországon... Ha megnézzzük, hogy mi a helyzet a magyar felhasználókat érintő, magyar hatóságok által kezdeményezett adatigénylésekkel kapcsolatban hízhat a májunk, mert az látszik, hogy az egyébként kis számú adatigénylésből egészen pontosan nulla százaléknak tett eleget a Google. 

Google privacy ITsec titkosítás adatbiztonság bűnüldözés

Innentől már csak lehet tippelgetni, hogy miért. Valószerűtlennek tartom, hogy a magyar nyomozó hatóságok annyira tompák lennének, hogy ne tudják, hogy hogyan állítsanak össze olyan adatigénylést, amire majd érdemben kapnak is választ, ezen kívül vannak azért kemény kötésű és tájékozott telco jogászok Magyarországon is bőven. Az egyik optimista feltételezett ok az lehet, hogy magát a nyomozást kellően bravúrosan végzik ahhoz, hogy ne kelljen a Google-hez rohangálni felhasználói adatokért, az átlagosan hülye bűnöző – vagy annak vélt bűnöző felhasználó – úgyis millió meg egy ponton elcsúszik máshol, ha valamit el akar titkolni, ami viszont tény. Azaz nem is kellenek olyan adatok a bizonyítási eljárásban, amit csak a Google-től közvetlenül lehetne beszerezni. 

A legpesszimistább, már-már a jó hírnév megsértését karcolászó feltételezés pedig az, hogy valóban előfordul Magyarországon is, ami elterjedt szerte a világon, csak államonként eltérő mértékben: azaz hogy a szükséges adatokat a nyomozók nem törvényes úton szerzik be, majd ha megvan, az eljárás későbbi szakaszában, közben találják ki, hogy a gyanusítottal kapcsolatban honnan tudják azt, amit tudnak. Arról már volt szó, hogy a magyar felhasználókat kiszolgáló Google-adatközpontokhoz hozzáférni nem olyan eszelősen bravúros dolog, mint ahogy arról is vannak legendák, hogy milyen mértékű rálátásuk van a hatóságoknak a magyar hálózatokra a netszolgáltatókon keresztül, amiken még ha titkosítva is szaladgál az adat, függetlenül a titkosítás erősségétől, a gyakorlatban sokszor kijátszató

És azt az ortó nagy blamát még nem is emlegettem, amikor kiderült, hogy a legnagyobb levelezőrendszerek, azaz az AOL, Google, Yahoo adatközpontjai közt az USA-ban teljesen titkosítatlan volt a forgalom, persze nem azért, hogy könnyebb dolga legyen az NSA-nek, hanem azért, mert a titkosítás és visszafejtés nagyon komoly számításigénnyel jár, ilyen módon drágább is, ha olyan gigantikus mértékű adatforgalomról van szó, mint amilyet ezek a rendszerek lebonyolítanak. Ne legyenek illúzióink: egyáltalán nem biztos, hogy Európán belül dedikált vonalakon a Google titkosítva tolja az adatforgalmat Magyarországra a maga "kis" 60 gigabit/másodperces peeringjén keresztül, az már egy teljesen más kérdés, hogy a budapesti vagy annak közelében lévő adatközpontok és a felhasználók gépei közt már valóban titkosított a kapcsolat, legyen szó szinte bármelyik Google szolgáltatásról. 

Hogy szemléletes példával éljek: teljesen mindegy, hogy hindi nyelven mond nekem valamit az, aki mellettem ül és nem szeretné, ha rajtam kívül más is megértse abban az esetben, ha magába az épületbe az üzenet egy egyszerű képeslapon érkezett, amit majd hindi nyelven suttognak el, hiszen így csak az nem látja az üzenetet még titkosítatlan formában a képeslapon a postázástól kezdve a recepcióson keresztül a titkárnőkig mindenki, aki nem is akarja. 

Ez a titkosítás nem keverendő azzal a viszonylag friss, ámde annál ködösebb Google bejelentéssel, ami szerint lakattal jelzi a Gmail a webes felületen, hogy az, aki a levelet küldte, titkosítva küldte-e, de azt a bejelentés egyáltalán nem teszi konkréttá, hogy ez mit is jelentene. Ha valaki levelet küld például egy Gmail-es címre, nem a Gmail rendszeréből, olyan módon, hogy a további kézbesítésre szánt levelet az első szerver titkosítva kapja meg, egyáltalán nem biztos, hogy a levél út közben nem halad át olyan csomóponton, amelyik viszont már titkosítatlanul passzolja tovább azt. Az pedig nem világos, hogy a Google a fejléc alapján az összes hosztnévhez tartozó sort megnézi-e, hogy azok egymás közt „hindi nyelven” beszéltek-e vagy éppenséggel csak küldő gépe azzal a szerverrel, amelyiknek a levelet elsőként megkapta további kézbesítésre. Ami biztos, hogy a bejelentést követően nem kevesen joggal írhattak róla, hogy mekkora parasztvakítás ez már megint. 

Az adatigénylésektől indultam, megint a titkosításnál kötöttem ki. A lényeg viszont, hogy az információk továbbításának sérthetetlensége sosem egy vagy kevés számú mechanizmusra támaszkodik: ha azt szeretnénk, hogy ne nagyon legyen látható, hogy merre kóválygunk a neten, kinek milyen rendszeren keresztül küldünk üzenetet, használjunk VPN-t, ha pedig még biztosabbra akarunk menni, használjunk PGP-t, ami tényleg egyik végponttól, azaz felhasználótól a másikig titkosít és így tovább. 

0 Tovább

Az "utca embere" a bekamerázott Combinókról


Hogyan vizsgáljuk nagy mintán, hogy adott csoport mekkora része sötét hülye, akinek főzőprogramon mosta ki az agyát az a propaganda, aminél a PRISM-para és a Citizenfour jelentette a mosóport? Na mutatom: egy, a leghülyébb számára is érthető, a magánszférát kimutathatatlan mértékben befolyásoló tényezőről kérdezzük meg őket!

Persze, jó tudni, hogy mit gondolnak sokan egy-egy témáról, csak éppen az "utca embere" típusú tévés rovatok legszebb pillanatait juttatja eszembe, amikor olyanról kérdezik a tömeget, amit esélye sincs érdemben átlátni. Rendkívül meg lennék lepődve, ha 100-ból 1-nél több személy lenne tisztában azzal, hogy a látszólag arcfelismerésre alkalmatlan, - a mostani Combinókban felszereltnél kezdetlegesebb - alapvetően pocsék képet készítő térfigyelő kamerák ugyan magukról az arcokról valóban rossz képeket készítenek, de csak az emberi szem és érzékelés számára. Ugyanis kellően sok időpillanatban rögzített, de rossz minőségű fotóból egy algoritmus pazarul össze tud tákolni olyan arcképet, amin egyrészt már egyértelműen felismerhető arckép van, ami megfelelő mintázatfelismerő algó alkalmazása mellett alkalmas lehet arra is, hogy bűnügyi nyilvántartásban lévő fotókkal [pl. az Oracle-alapú Robotzsaru 2000] gépileg összevetve azonosítsa például azt, hogy ki balhézott a 4-6-oson bekábszizva valamelyik vasárnap hajnalban.

Nem kezdem el magyarázni magának az algoritmusnak a működését, ami lehetővé teszi, hogy több, rossz minőségű képből kimozaikozik egy jó minőségűt, inkább egy analógiát hozok. Mindkét szemünkre igaz, hogy a látott képnek van agy adott pontja, amit egészen egyszerűen nem látunk, mert ott a vakfolt. Ha gondolatkísérletünkben földönkívüliek vizsgálnák egy ember szemét és rájönnének, hogy az felelős a látásért, nem értenék, hogy hogyan láthatják az emberek mégis a teljes képet, ha nincsenek tisztában az agy látómezőinek működésével. Ugyanis a látás úgy valósul meg, hogy az agyunk folyamatosan kiegészíti azt a képet, ami a szem felől érkező információkból egy "lyukas" képpé állna össze. Mégpedig olyan módon egészíti ki, hogy egyrészt a képet összeveti a már meglévő "képkockákkal", másrészt még a viszonylag homogén háttér apró eltéréseiből is úgymond igazítja a képet egybevetve az előtérben lévő alakzat* pozíciójával. Ha a szemünk nem mozogna vagy nem működne megfelelően a látókéreg, valahogy így látnánk ezt a szalagot a vakfolt miatt, az olvasás mellett az alakfelismerés is esélytelenné válna, a fejünket elfordítva valami ilyesmit látnánk miközben ugyanazt a szalagot nézzük:

Combino kamera vakfolt érzékelésbiológia neuropszichológia látás FUD magánszféra privacy

Nagyon nagyjából egyébként így működnek azok az algoritmusok is, amik sok-sok elmosódott képből képesek kirajzolni egy ipse arcképét, amint éppen egy pénzkiadó automatánál babrál például egy kártyaskimmerrel [ezek azok az olcsón összeállítható kütyük, amik képesek lenyúlni a bankkártyaadatok mágnescsík által tárolt adattartalmát és gyakran az ATM-ek bankkártyanyílásához vannak tákolva].

Visszatérve ahhoz, hogy egy ötezernél több főből álló olvasói mintában az olvasók 10 százaléka vallotta azt, hogy őt márpedig ne figyelje meg senki, két szempont jutott eszembe. Az egyik, ami Schneier is több alapművében is visszatérő gondolat, hogy a tömeges megfigyelés a rossz biztonsági berendezkedés markere. Ugyanakkor az is igaz, hogy az okostelefonok elterjedésének ütemét nem követte a telefonlopások relatív száma, mivel a tolvajok tudják, hogy a legtöbb mobil nyomon követhető, azaz a tömegesen és egyszerűen alkalmazott módszereknek mégis van, kvantitatív kimutatható visszatartó ereje. Jelen esetben, ha valaki tudja, hogy be van kamerázva a villamos.

Ehhez képest az állás pillanatnyilag:

Combino kamera vakfolt érzékelésbiológia neuropszichológia látás FUD magánszféra privacy

Na de miért neveztem az elején az egészet egyfajta privacy-para propagandának? Aligha egy szervezett jelenségről van szó, az viszont tény, hogy a Snowden cirkusz után tömegjelenséggé vált, hogy a semmiből a magánszféra biztonságát erősítő szolgáltatások jelentek meg, mint a ultrabiztonságos telefonálást, emailezést, netezést lehetővé tevő szolgáltatók, csak éppenséggel ilyenek voltak sokkal korábban is, csak éppen komolyabb piaci reputációval és kedvezőbb ár-érték aránnyal, de erről már sokszor volt itt szó. Ha valami hatása volt a Showden-kutyakomédiának, hogy csúcsra járatta a FUD-faktort szinte az összes sajtótermékben, aminek máig érezhető a hatása például az emlegetett netes szavazáson.

*hozzáteszem, ahogy a legtöbb példa, ez sem tökéletes: ugyanis nem csak, hogy egy értelmes kifejezés, ráadásul egy jól ismert alaktatot használtam példaként, nem pedig például egy számsort egy négyzetrácsos füzetbe írva, ahol a számjegyek nyilván sosem illeszkednek pontosan a négyzetekbe, akármilyen precízen is próbálunk írni

Képlövés: origo.hu

0 Tovább

Titkos információszerzés - változatok egy témára


Bármilyen informatikai eszközről is legyen szó, egyszerűen minden felület potenciális sebezhetőséget jelent, amin keresztül az eszköz információcserét folytat a külvilággal. És persze mindig lesz olyan, amire nem gondolunk. Ideértve az ember pszichikai nyomait is.

Az iOS eszközök Sirije és az androidos mobilok Google Now funkciója egy roppant vicces dolog, már csak azért is, mert ahogyan azt korábban is sejteni lehetett, nem csak az ember számára hallható hanggal és nem csak a mobil tulajdonosa tud utasításokat adni a mobilnak, hanem a funkción keresztül hakkolható a mobil targetált elektromágneses sugárzással is, 16-17 láb távolságból, esetlegesen anélkül, hogy a mobil tulajdonosa ebből bármit is észlelne, ahogy az olvasható a Wired nemrég megjelent cikkében is, ami arra is kitér, hogy francia kutatók egyébként bagóért beszerezhető eszközökből dobták össze a támadáshoz szükséges eszközt.

A mai kütyük egyébként többé-kevésbé árnyékoltak az elektromágnesességgel szemben, könnyen belátható, hogy a mikrofon eleve nem lehet annyira árnyékolt, mint a többi rész, annak meg nincs sok értelme, hogy folyamatosan figyeljen. Ebben a nem túl zajos videóban azt mutatják be, hogy az egyébként lezárt mobilt hogyan is oldották fel gyakorlatilag a "távoli parancsvégrehajtás" ezen kevésbé ismert módszerével. 

Korábban már olvashattunk példát, hogy egészen szokatlan átvivő közeg is alkalmas lehet egy támadás kivitelezésére, pár évvel korábban még teljesen őrült ötletnek tűnt, hogy a processzor által végzett titkosítási folyamatokat a szó szoros értelemben lehallgassák, aztán simán megcsinálták. A kriptoanalízis ezen formájáról egészen emberi nyelven írt wiki-szócikk erre

Nyilván túl nagy sansza nincs annak, hogy ilyen támadást alkalmazzanak is, hacsak nem nagyon nagy értékű információhoz próbálnak hozzáférni, másrészt a támadóknak fizikailag is közel kell kerülniük az eszközhöz.

Amit érdemes tanulságként levonni – már megint – hogy le lehet ugyan költöztetni mondjuk az összes gépet a pincébe, aztán a falat kibélelni ólommal, a mobilt meg Faraday-bagbe tenni, ha felmerül az esélye annak, hogy valaki azt próbálja meg támadási vektorként alkalmazni mondjuk valakinek a leghallgatására, értelmetlen. Mindig lesznek olyan módszerek, amikre a személy nem gondol, mi több, még a kutatók sem, tökéletes biztonság akkor lenne kialakítható, ha mindent elzárnánk a külvilágtól, ami információt hordoz. Ez egyrészt nem megvalósítható, másrészt nem is kell megvalósítani. Amikor azt írtam, hogy "mindent", úgy értem, hogy az informatikai eszközökön túl még a felhasználót is, aki tud valamilyen információt. Ugyanis egy személy gyakorlatilag a puszta létével pszichikai nyomok hatalmas forrása lehet, amire két egyszerű példát is írok.

Az egyik, hogy máig az egyik leghatékonyabb eszköze a puhatolásnak [kriminalisztikai értelemben: olyan adatszerzés, amikor a másik nem is tudja, hogy adatot szolgáltat] az, ha a social engineer, a fedett nyomozó vagy a hazugságvadász úgy beszélget a másikkal, hogy a beszélgetést egyébként a másik teljesen spontánnak érzi és egy rakás irreleváns kérdés közé, a beszélgetés közepére bök be egy fedett nyomozó egy arra irányuló kérdést, amire konkrétan kíváncsi, persze nem feltétlenül direkt kérdést kell elképzelni. Az eredmény: a másik még csak észre sem veszi, hogy valamit konkrétan elmondott vagy éppenséggel olyan információkat kotyogott ki, amiből már kimozaikozható az, amire mondjuk egy nyomozó kíváncsi, megerősít vagy gyengít egy előzetes hipotézist.

összetett, de nem úgy, ahogy elképzelitek

A másik példa, ami mutatja a pszichikai nyomok hatalmas információértékét, azok a nyomok, amik a nyelvhasználatban nyilvánulnak meg. Hiába próbál valaki úgy blogot írni például, hogy az technikai szempontból gyakorlatilag a legdurvább paranoiditásig menően anonimizált, a nyelvhasználata elárulhatja a szerzőt akkor is, ha nem is azokat a szavakat vagy szóösszetételeket használja, amik rá jellemzőek is máshol is fellelhetők a neten, mondjuk a személyes blogján vagy a magánlevelezésében. Ugyanis a mondatszerkesztési stílus és a mondatok közti logikai összefüggések strukturálása többek szerint olyan egyedi, mint az ujjlenyomat (az idiolektus egyfajta része), alighanem az adott szerző által írt témától is független. Azaz szöveganyag alapján azonosítani egy szerzőt a neten elvben csak számítási teljesítmény kérdése. Sok esetben ezerszer prózaibb a helyzet, egyszerűen a szóhasználat alapján felfedhető a szerző kiléte.

A titkosszolgálatok története pedig tele van olyan sztorival, amikor egy módszer nem került egy garasba sem, ámde annál ötletesebb volt és félelmetesen egyszerű, mint például az, hogy a KGB ügynökei hogyan azonosították a CIA ügynökeit, végülis ugyancsak pszichikai nyomok alapján.

a világ egyik legismertebb DJ-jének olyan képe, ami millió meg egy helyen fenn van a neten, a Google Képkereső pont ezt a képet mégsem találja. Miért? Na, annyi könnyítést adok a megfejtéshez, hogy a találatokból lehet következtetni rá, hogy milyen kétklikkes manipulációt végeztem a képen

0 Tovább

Előkészületben a net legnagyobb gyűlöletoldala?


Ugyan a 444-ék gyorsabban figyeltek fel a hírre, sokaknak gondolom még nincs meg, hogy olyan világméretű webes szolgáltatás indul hamarosan, amiben bárki porig alázhatja a másikat, természetesen – ahogy ez ilyenkor nem zárható ki – manipulatív módon is, azaz névtelenül vagy akár látszólag tömegesen.

Persze alázni eddig is lehetett, ez mégiscsak más. Láttam már gyűlöletoldalt, nem keveset, amikkel a legnagyobb probléma az, hogy a teljesen idióták számára is megadja a lehetőséget, hogy néhány kattintással más megítélését rontsák. A magyar logika szerint felmerülhet a messzemenően laikus kérdés, hogy ez azért rágalmazás, aztán az üzemeltető felelősségre vonható, nem? A kérdés persze halálosan ostoba, hiszen netes közegben a jog betűje értelmezhetetlen, még akkor is, ha egyébként nemzetközi konvenciókon alapuló jogi szabályozást sért a tartalom, hiszen az üzemeltető néhány klikkel költözhet olyan helyre, ahol a számára nem tetsző törvény nem hatályos.

Az nyilván mindenkinek megvan, hogy idegenek számára mindenki gyakorlatilag az, amit a piacvezető webes keresők első találatok közt dobnak róla a neten a nevére keresve. Na meg az is, hogy netezési kultúra ide vagy oda, az emberek alapvetően mindent beszopnak a neten, amit látnak, tömegben veszélyesen ostobák tudnak lenni.

Sok kedvenc példám közül az egyik a Facebookhoz kapcsolódik. Történt, hogy egy veszélyes bűnöző kijött a hűvösről, majd a volt felesége és a kisgyereke fotóját feltette a netre azzal a szöveggel, hogy elvesztek, keresi őket. A nőt és a gyereket a pofától úgy próbálták megvédeni a hatóságok, hogy új személyazonosságot adtak nekik, amellett, hogy tisztes távolságba is költöztették őket. Na tessék kitalálni, hogy a nagyon hülye internetező tömeg mennyi idő alatt segítette hozzá a pofát, hogy pontosan megtalálja az exnejét és a gyereket? Néhány nap!

A másik példa frissebb, szintén a Facebookhoz köthető, egy ausztrál nő egy bevásárlóközpontban pedofilnak hitt egy fószert, lefotózta és feltolta a Facebookra, amit persze az Isten adta birkanyáj tízezerszámra osztott meg. A pasasra alaposan rázúdult a népharag, el kellett költöznie, mivel halálos fenyegetéseket kapott, tisztázta ugyan magát, ezt követően pedig a nőre zúdultak a jól megérdemelt fenyegetések, a lényeg viszont, hogy az ilyenek rendszeresen megtörténnek és sejthetően lesznek is még, mégsem tanulnak belőle az emberek.

Tehát abban senki sem bízhat, hogy ha róla írnak valami szart, majd nem fog hatni a megítélésére csak azért, mert a Peeple-n jelent meg, mert igenis fog.

Ne legyenek illúzióink, nem csak a megosztó személyeket, politikusokat, újságírókat és más közszereplőket fog érinteni a dolog, most komolyan, van egyáltalán olyan ember, aki biztosan azt merné mondani, hogy őt aztán biztosan nem utálja senki?

Persze a Peeple-t gyorsan ki lehetne véreztetni majd mondjuk azzal, hogy a hirdetőikről írnak tömegesen és szervezetten csúnyákat, aztán hirdető híján nem lenne miből fenntartani az egészet, ennyi esze azért nincs az embereknek. Ugyan a 4chan fórumozói és hasonló közösségek eléggé gyorsan ugraszthatók, valószínűtlen, hogy hosszú távon működne.

Akkor viszont mit lehet tenni mégis? Nos, tényleg ettől teljesen függetlenül írtam volna róla, de ahogyan már korábban is írtam, nem az a megoldás, hogy nem vagyunk fenn semmilyen közösségi szolgáltatásban, azt pedig csak a teljesen idióták gondolhatják, hogy nem szerezhető róluk fotó vagy más nyilvános információ, ha sehol nincsenek fenn. A védekezést szerintem éppen az jelenti, ha valaki fenn van több platformon is.

Azokban a közösségi szolgáltatásokban és blogszolgáltatásokban, ahol fenn vagyok, mindnél full publikusra állítottam be szinte mindent, illetve ezek még jól össze is vannak drótozva egymással. Ennek eredménye pedig az, hogy velem kapcsolatban alighanem hiába írna valaki akármekkora vérgőzös anyázást, esetleg egy zsák pénzt is fizetne egy SEO-szakinak, nem fektetnék bele különösebb energiát, hogy azonosítsam az illetőt, ugyanis a keresők közt ott lenne ideig-óráig, aztán meg hátraszorulna a keresési találatok közt mondjuk a sokszázadik helyre, azaz olyan lenne, mintha nem is létezne. A keresőmotorok a SEO-poisoningot gyorsan kiszűrik, ha pedig valakinek a tartalmát megcsípi a Google pingvinje jóideig nem is fog létezni, az biztos.

Na ezért is javasolható mindenkinek, hogy tessék bátran jelen lenni a közösségi weben, minél több publicba szórt, lehetőleg eredeti tartalommal! Igen, akkor is, ha nem vagy blogger! Például egy új állás megpályázásánál ezer százalék, hogy annak a HR-esnek a szemében, aki rád keres, ezerszer rosszabb lesz a megítélésed, ha kevés vagy érdektelen tartalmat talál csak, mintha transzparens vagy, amennyire kell. Ez alatt azt értem, hogy ne fossad tele a céges zabálós, nyaralós, bebaszós képekkel a netet, hanem posztolj arról, amit egy újságban is szivesen látnál, őszintén érdekel!

Nem tudom már, hogy hol emlegettem, de a gyűlöletoldalakkal hasonló korúak lehetnek azok a webes szolgáltatások, amik azt vállalják, hogy valakiről a kínos tartalmakat eltávolítják vagy legalábbis próbálkoznak vele, ha már volt olyan hülye, hogy jó ötletnek tartotta a bokorba szarós na meg árokba hányós fotóit a netre kitenni, mert naivan azt hitte, hogy kontrollálhatja fölötte a láthatóságot. A kínos személyes tartalmak eltávolítására belőtt szolgáltatásokat jobb magyar kifejezés híján nevezik reputation managementnek azaz ügynökségek próbálják leszedni a kínos felkerült tartalmat, mondjuk mielőtt indulna egy választáson.
Ami a nyitó témához kapcsolódó személyes vélemény, lehet, hogy többek számára meglepő, de egybecseng azzal, amit múltkor írtam azzal kapcsolatban, hogy a web giantek eléggé rosszul teszik, ha fene jóindulatukban keresési találatokat tüntetnek el, gyakorlatilag bizonyítékokat semmisítenek meg.

Szóval szerintem szabad-e tiltani vagy üldözni a gyűlöletoldalakat, ha törvényhozó lennék próbálnám-e korlátozni? Lehet utálni, de határozottan nem! Mégpedig azért, mert az internet működésmódjából adódóan gyakorlatilag még nem láttunk sikeres próbálkozást olyanra, hogy bárkik is sikeresen radíroztak volna le teljes egészében és hatékonyan bármilyen tartalmat, ha rövid ideig sikerült is, megjelent még durvább és még megkerülhetetlenebb formában.

Előbb azt írtam, hogy nem, de kiegészítem azzal, hogy félreértés ne essen, természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden tartalomnak helye lenne a neten. Például a nyílt, explicit kínzás, explicit uszítás, a doxing, a gyermekpornográfia és még számos dolognak nincs helye és üldözendő, ha már eltüntetni nem lehet, ami ezekben közös, hogy társadalmi evidencia, az egész világ hallgatólagos konvenciója révén üldözöttek és nem elsősorban azért, mert valamely állam tiltaná őket törvényi eszközökkel.

Másrészt azt vallom, hogy inkább maradhasson fenn az a tartalom a neten, igazságtartalmától függetlenül, ami mondjuk azt taglalja, hogy mekkora seggfej vagyok, ha ez az ára annak, hogy mindenki számára elérhető legyen az az információ is, amelyik azt taglalja, hogy egy távoli diktatúrában mekkora seggfejek vannak.

Amikor a netes tartalmak korlátozásáról van szó, még a témában jártas arcok közt is, ami az ezzel kapcsolatos vitákban közös, hogy szükségszerűen elmegy olyan irányba az érvelés, ahol értékítélet-alapon próbáljuk meg meghatározni annak a körét, hogy mit szabad és mit nem. Az értékítélet alapú érvelések pedig tudománytalanok.

Ugyan a blogon #voltmár, bónusz videó arról, hogy a tömeg mennyire szelektíven fogadja be azt, ami elé kerül, még akkor is, ha magában a címben benne van, hogy "OLVASD EL A LEíRÁST". A videóban a fiúnak egy idegen kifejezést kellett kimondania, a Youtube-on pedig olyan vérgőzös gyűlölködés érkezett kommentzivatarként, hogy a kommenteket tömegesen el kellett távolítani és a kommentelést le kellett kapcsolni.

Viszont példaként hozhattam volna azt a Twitter-csatornát is, aminek a leírásában a csatorna tulajdonosa a leírásban kérte, hogy senki ne töltse fel a bankkártyájáról készült képet, nem kevés idő telt el, mire rájöttek többen, hogy legalább a bankkártyaszámot okos lenne leradírozni. . .

A magyar netkultúra valóságos gyöngyszeme volt, amikor valaki magyarul is elkészítette azt a hoaxoldalt, amiben az ellen lehetett tiltakozni, hogy a Facebook fizetőssé váljon. Igaz, hogy az oldal leírásában kerek perec benne volt, hogy viccről van szó, annyian őrjöngtek miatta, hogy az anno bőven adott alapanyagot minden idők egyik legzseniálisabb Tumblr-jének, a Hungary vs Facebooknak. 

Szóval nem valószínű semmiféle armageddog. Éppen azért, mert túl sok az annyira sötét ember, aki nem tudja helyén kezelni az információt.

0 Tovább