Az első nagy szoftverkrízis  dermesztő történetéről ugyan korábban már volt szó, arról már kevesebbet írtam, hogy mi történt azt követően, arról pedig talán még kevesebbet, hogy hogyan is alakult a szoftvertechnológia a krízisből való kilábalást követően napjainkig.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivanA szoftverkrízis megjelenését 1968-ra teszik, amikor egy konferencián kijelentették, hogy az akkori technológiákkal nem tudnak megfelelő minőségű és mennyiségű szoftvereket gyártani, ami a felhasználói igényeket kielégíti, az pedig már az informatika kultúrtörténetének része, hogy melyek voltak azok a változások, amik a szoftverkrízist megoldották.  

A felhasználókért folytatott versenyben a legkülönbözőbb IT-s és szoftveres feladatokra kínál megoldást az ipar, legyen szó akár szívritmusszabályozók vagy inzulinpumpák beágyazott rendszereinek irányításhoz szükséges illesztőprogramokról,  - ez azért messze nem kockázatmentes - akár olyan valós idejű rendszerekhez kellő és ennek megfelelően nagyon magas minőségi standardoknak megfeleltetett szoftverekről, amik a szélestörzsű repülőgépek műszerfalán keresztül állítgatható és jó esetben csak ott, más módon viszont nem.  Vagy lehet szó egyszerű irodai programcsomagokról.  Nem jelenti mindez azt, hogy ne lennének alternatívák, vannak, mindig is lesznek. Ha a mindennapi életre gondolunk, bárki dönthet úgy, hogy a Microsoft Office helyett használ Libre Office-t, Apache Office-t vagy Open Office-t [ha ezek közül valamelyik azonos lenne, bocs, nem tudom, de nem is érdekel], legfeljebb úgy jár, mint én, mikor utoljára használtam Open Office-t: elkészítettem a prezentációt pazar módon, majd élesben Microsoft Officeban remekül megnyílt az előadáson, a szépséghiba csak annyi volt, hogy fehér alapon, fehér betűszínnel jelent meg az, amiket a diákra írtam. Szóval jobb megoldás híján, ugyan 50-60 slide tartozott a prezentációhoz, megtartottam az előadást kútfőből és egyben megfogadtam, hogy azt a szart meg nem használom még egyszer és az sem érdekel az sem, ha a Microsoft Office miatt történt a megjelenítési hiba, amíg az a támogatottabb, megbízhatóbb, azt fogom komolyabban venni és használni.   

Viszont általánosságban elmondható, hogy egy-egy feladatkörre szánt szoftvermegoldások köre minőségi szempontból szépen elfoglalta a helyét, már nem szembesülünk vele nap, mint nap, hogy az értéktelen kódhalmaz és a használható alkalmazás közül el kellene dönteni, hogy melyiket akarjuk használni. Használjuk tömegesen azt, ami megbízható, azokról a ritka kivételekről, amikre ez nem igaz, már többször is írtam.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

Ma már meglehetősen ritkán írnak teljesen a nulláról indulva egy-egy új szoftverrendszert, olyan  viszont gyakori, hogy egy jól bevált, már létező keretrendszerben kezdenek dolgozni a fejlesztők. A megrendelő a megrendeléssel kiötöl a fejlesztőkkel valamiféle specifikációt, azaz áttárgyalják, hogy a szoftvernek mit kellene tudnia, az már a fejlesztő staff dolga, hogy eldöntse, hogy ezt milyen módszertannal, programozási nyelvekkel valósítsa meg, melyik része az a fejlesztésnek, amit esetleg érdemes kiszervezniük egy külső cégnek, amelyik egy bizonyos részfeladatot készít el és így tovább. Természetesen vannak helyek, ahol a kiszervezés nem oldható meg a hagyományos formában. Nincs a világon akkora bank, amelyik annyi informatikust foglalkoztatna, amelyik egy pénzintézeti rendszert teljesen újra tudna írni egyedül, így azokat a feladatokat is kiszervezik természetesen, persze lepapírozva, hogy abba más már nem vonható be, mivel veszélyeztetné a szoftver biztonságos működtethetőségét a jövőben és persze minél komolyabb szoftverről van szó, annál komolyabb standardoknak megfelelő helynek szervezhető csak ki egy-egy részfeladat. Ahol még szigorúbb standardoknak kell megfelelni, ott nem opció a kiszervezés, például katonai eszköz tervezését vagy éppen egy szélestörzsű repülőgép tervezését sem nagyon szervezheti ki a Lockheed Martin vagy az Airbus, legalábbis a legnagyobb részét biztosan nem.  

Persze nem csak a kiszervezhetőségben különböznek egymástól a szoftvertermékek, hanem attól is, hogy milyen szigorú teszteken kell sikeresen átfutniuk [software quality assurance engineering] és egyáltalán: a különböző környezetbe és felhasználói körnek szánt, különböző minőségű szoftverek technológiája minden lépésében eltér.  

Ami viszont teljesen biztosra vehetjük, hogy kultúrafüggetlen jelenség, hogy a szoftver eladásából vagy licenszeléséből jutó bevétel legnagyobb része nyilván a befektetőkhöz kerül, még mindig szintén tisztes része a menedzsmenthez, akik meg tudják álmodni, hogy mire lenne igény, hogyan és az mennyire megvalósítható, a projektmenedzserek már jóval kevesebbet kapnak és ahogy azt sejteni lehet, a legevesebb mindig magának a fejlesztőnek jut, aki az effektív munkát elvégezte. Ez  nem tűnik egy igazságos rendszernek, de így működik, ez van, az pedig világos, hogy a láncolat tagjai nem cserélhetnének helyet egymással csak úgy. Azaz a fejlesztőket nem fizetik meg annyira,  viszont normális szoftver fejlesztésekor nem is fizethetik alul, mivel súlyos hiány van belőlük szerte a világon. Ami a jövedelemviszonyokat illeti, nem arról van szó, hogy ez egy hibátlanul igazságos rendszer lenne, de azért senkit sem ér égbekiáltó igazságtalanság.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

A tartalomszolgáltatás más világ, a magyar tartalomszolgáltatás pedig főleg! Oké, világos is, hogy egy nagy látogatottságú helyen ahol a felelősség a kiadó fejeseit terheli, meg is kell fizetni őket amellett, hogy növekvő vagy ha az már nem megy, stagnáló látogatószámot kell villantaniuk rendszeresen, de az a struktúra, ami a kiadó vezetése és a tartalom előállítói közt vannak - hacsak nem egy kis kiadóról van szó - sokszor értelmetlenül túlcizellált és nevetséges módon nagynak tűnik ahhoz képest, amennyien a tartalom effektív előállítását végzik. Ahogy az kitalálható, igen a szövegek írói, a képek készítői látnak a legkevesebbet abból, amennyi befolyik arra a helyre, ahol megjelenítik magát a kontentet. Szélsőséges esetben akár semennyit, ha például valaki szórakozásból blogol, de lövése nincs az online marketinghez, esetleg egyenesen irtózik tőle, kénytelen lesz foglalkozni vele egy idő után.  

Esetleg a blogger elnézve a saját webanalitikai-látogatottsági adatait, próbálkozhat vele, hogy egyenesen az "Anyahajónak" készít cikk-stílusúrájúra fazonírozott tartalmat, ami majd valamelyik rovatban jelenik meg, ennek megfelelően kap is érte, sosem tudni, hogy a tartalma úgy már kelleni fog-e vagy sem. Hasonlóval egyébként én is próbálkoztam, a gene drive technológiával kapcsolatos híreken rajta tartom a szemem, eredetileg cikknek írtam mondjuk ezt,   meg ezt, na meg ezt  az anyagot, csak éppenséggel a rovatnak, amelyiknek megküldtem, egyik sem kellett, hogy-hogynem, webanalitikai adatok alapján mégis annyian olvasták, mintha szabályosan egy tudományos-ismeretterjesztő cikként jelentek volna meg - mivel azok is, még ha nem is hibátlanok. Az én írásom nem kellett ugyan, helyette megjelent valami hírügynökségi hígfos magáról a hírről, múlt héten pedig olyat láttam, hogy azt hittem, hogy eldobom az agyam. Történt ugyanis, hogy ugyanott sederített egy belsős szerző egy cikket, ami hogy-hogynem mintha az én fenti három posztomból lett volna összegereblyézve, ezen kívül bele volt mixelve egy adag kötelező bulváros bullshitelés, maga a cikk addig lett szabva-varrva, amíg egymáshoz totál nem kapcsolódó témákat is érintett a szerző, a helyzeten pedig még az sem javított, hogy megkérdezett valami okosembert a témában.  Hogy komoly kutató, na meg pont azok, - akiknek érdemes lenne hirdetnie a lapnak - nem olvasnák az első bekezdés felénél tovább, az egészen biztos. Sajog a bulváros felütésektől, a lényeg pedig totálisan elveszik benne, tehát alighanem kikapartam a gesztenyét valakinek, aki felhasználta a lényegi és magyarázó részét,  ő keres vele, én egy garast sem. Pedig ki tudja, alighanem a cikket napokon keresztül írta, jó munkához idő kell, rosszhoz pedig még több.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

Határozott benyomásom, hogy minél nagyobb egy szerkesztőség, annál kisebb nyomás nehezedik az újságírókra, a szerkesztőkre, a rovatvezetőkre, úgy egyáltalán bárkire is azzal kapcsolatban, hogy valamit változtassanak, esetleg hogy-hogynem engedjék másnak, hogy normális nívójú tartalmat hozzon, jól elvannak, szériába gyártják az utánközléseket, időnként meg a szart, hisz az is megfelel, a hónap végén pedig megkapják a fizetésüket.  

A magyar tartalompiacon jóideig eldöcöghet ez a stratégia, de nem a végtelenségig. Az teljesen világos, hogy vannak lapok, ahova mondjuk a hét elején zsákszámra hordják át a pénzt a pártközpontból, aztán mindegy, hogy milyen tartalom készül. A politikailag semleges lapoknál is vannak állandó hirdetőik, akiket mintha nem érdekelne, hogy az olvasók száma nem növekszik, ami pedig a neccesebb és a legnagyobb kockázatot hordja magában, hogy nem tudni, hogy kikből is áll az olvasói bázis, milyen annak a szociológiai összetétele, hiába próbálják méricskélni. Következtetni azért lehet rá: mindegy, hogy milyen témában jelenik meg egy cikk egy-egy nagy lapnál, az alatta lévő kommentek alapján nehéz elképzelni, hogy ennyire sokan csak adják az analfabéta konteós kretént, valószínűbb, hogy tényleg jórészt analfabéta konteós kretének kommentelnek. Ebből adódóan borítékolható, hogy az iskolázottabb, normálisabb olvasók nem fognak kommentet írni olyanok kommentei közé, akik nem vitapartnerek számukra - ami azt illeti már olvasni sem fognak kommentet - és hopp, oda is a közösségi élmény, ami nélkül nem működik ma komoly platform! Mit jelent ez hosszú távon?  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivanAz iskolázottabb olvasók elszokhatnak máshova. Illetve többek közt azt, hogy ha a tartalom úgyis idiótáknak készül, akkor a tartalom előállítói beérik majd azzal is, ha rendszeresen gyenge minőségű tartalmat lapátolnak a dashboardra, a komolyabb - például külsős - tartalmakat pedig félnének kitenni, gondolva, nehogy már a szegény egység sugarú hülye olvasó ne értse a cikket, aztán csökkenjen a látogatottság. Kétségtelen, el lehet ezt játszani. Egy darabig. Csak éppenséggel a cikkekkel együtt a hirdetések mindeközben egy sokkal butább, iskolázatlanabb és kevésbé fizetőképes olvasótábornak mennek majd ki, akik végülis alighanem nem jelentenek vásárlóerőt, a hirdetők számára érdektelenek. Ha viszont a hirdetők azt észlelik, hogy egy teljesen másik helyen, ahol minőségi tartalmat kapnak az oda átszokott iskolázottabb olvasók, érdemesebb az ő arcukba tolni a reklámot, inkább oda hordják a pénzüket és a hirdetésüket, miközben pedig az eredeti stratégiát követő oldal csak egyre tahóbb, a hirdető számára kevésbé értékes olvasókat tud megtartani - ami egyre gagyibb tartalmakkal is megy.  

Hogy minőségi tartalomra ne lenne igény vagy éppenséggel olyan tömegigény, hogy azzal keresni is lehessen egy kisebb lappal? Muhaha, hát erre már alaposan rácáfoltak, mondjuk a NYEST.HU-val pedig ott alighanem minimális marketinges baszakodással kapcsolatos adminisztráció is. Kisebb a staff, a lap, a tartalmi felület, de a hirdetők számára sokkal értékesebb körnek hirdetnek. Az, hogy a túl magas szintű [más szavakkal "nem elég közérthető"] tartalmakra ne lenne igény, olyan hiedelem,  mint például az is, hogy a túl terjedelmes írásokra ne lenne igény. Ez utóbbi egyébként sokkal közvetlenebb módszerekkel is igazolható,  a hosszabb írások több ideig tartják ott az olvasót, keresőbarátabbak, több rájuk mutató hivatkozás van, a sepqIQ kutatása szerint  gyakorlatilag minden szempontból jobbak, természetesen ha jól vannak megírva. Röviden: a túl hosszú tartalomra nincs igény, de csak akkor nincs, ha az szar is. Hogy egy személyes példát mondjak, Adwords-ös vagy éppenséggel szövegíró szaki legyen a talpán, aki minimális vagy éppenséggel nulla költséggel a "Gmail feltörés" keresőszóra dobott találatok közül az én cikkemet le tudná túrni az első 5 helyről, de talán még az első t még az első tízből sem, holott a poszt hosszabb az átlagostól.  

A nagyon nagy lapoknál mintha nem mernének hozzápiszkálni az eldöcögő modellhez, azzal pedig pláne nem számolnak, hogy történhetnek olyan, nem pillanatszerű, de gyors változások, amikről nem is tudják, hogy kihatnak az olvasottságra, pedig mégis. Gallyra verhet egy apró változás is egy teljes üzletet, ami sokszor nem is igazságos. A Cink.hu a szerzők szerint attól fuccsolt be, mert az olvasók igencsak nagy része a Facebook oldaluk felől érkezett, ám amikor a Facebook megváltoztatta azt az algoritmust, ami leválogatja, hogy egy lájkolt oldal tartalmai közül mik jelenjenek meg a falon, a látogatók akkora része párolgott el, amit már nem élt túl a lap, egészen pontosan nem tudták teljesíteni a lap tulajdonosának azt a feltételét, hogy meg kell duplázniuk az olvasóik számát. A Twitteren, a Google keresőmotorjában, a Facebookon vagy olyan helyen, amire ma még senki sem gondolna, lehet, hogy csak néhány csavart igazítanak meg, de olyan mértékben hat azokra a helyekre, ahonnan az olvasók többsége érkezik egy hírportálra vagy a netezési, így tartalomfogyasztási szokásokra akkora hatással van, hogy a tartalom előállítója -  akár nívós, akár gyenge tartalom előállítójáról van szó gondolatkísérletünkben - esetleg nem tud majd megfelelő sebességgel reagálni, ha nem elég változatos és rugalmas. Bálna méretű lap esetén, a megváltozott tartalomfogyasztási szokáshoz igazodni még nehezebb, egy hirtelen bekövetkező, de nem feltétlenül látványos külső hatás miattt, ha a berögzült, szuvasodó módszereken kívül képtelenek másban gondolkozni a működtetők a lap tartalompolitikai csapásirányának kiagyalójától a rovatvezetőkön és szerkesztőkön keresztül az online marketing staffig, mivel minden a többé-kevésbé bevált, de rugalmatlan online marketing stratégiáknak van alárendelve, az legrosszabb esetben az olvasói és hirdetői kör megcsappanása miatt akkorát zakózhat az oldal, hogy azt egyszerűen nem éli túl vagy mindenesetre nagyon nehéz onnan feltápászkodni.  

tartalomszolgáltatás online marketing tartalomfogyasztás kontentarmageddon elmélkedés faszkivan

Néhány oldalnál szinte kizártnak tartom, hogy erre a kockázatra ne gondolt volna még senki, ahogy azt is, hogy ne lett volna olyat, aki el mert volna játszani a változtatás gondolatával valamilyen módon. Olyan ez, mintha egy séf egy pazar francia étteremben azért készítené mindig ugyanúgy az összes ételt, mert attól tartana, hogy egy apró változtatás miatt majd a forgalom csökken, ami miatt a tulajdonos előveszi és felelősségre vonja, holott a kockázat jóval nagyobb, ha egy réges régen ugyanott, ugyanúgy működő átteremben több évtizeden keresztül nem változtatnak semmit a kajákon, inkább beérik azzal, hogy a legjobbak közt vannak, de azzal a témával már nagyon nem szivesen foglalkoznak, hogy ez esetleg megváltozhat egy megváltozó környezetben, megváltozó igények mellett, amikről sosem tudni, hogy bekövetkeznek-e és ha igen, akkor mikor.  


Ahogyan az evolúcióban a változatosságra, egy-egy dög nagy lapnál a konvencionális formát megtörő tartalomra is alighanem szükség van. Viszont addig nem tudni, amíg senki sem próbálkozik vele. Márpedig ha az adott felületen megszokottól eltérő tartalom megjelenik, a webanalitika úgyis gyorsan kimutatja, hogy van-e rá szükség, hosszú távon pedig óvatosan az is mérhető, hogy egy-egy felületen a keményebb tartalom bevonz-e  egy, az átlagostól sokkal edukáltabb, fizetőképesebb, hirdetőket érdeklő olvasói réteget.