bardóczi ákos @post.r

Nem semmi webhelyet dobott a gép nemrég: az gondolom mindekinek megvan, hogy diplomát, útlevelet, mindent lehet már rendelni a netről régóta, ráadásul le sem kell merülni a deep web mocskába ezekhez. Igazából semmi meglepő nincs benne, hogy vannak olyan vállalkozások, amik megrendelésre gyártanak szövegeket mások számára úgy, hogy azokat állításuk szerint nem szúrja ki semmilyen plágiumszűrő.

A http://evolutionwriters.com/ oldalon csak meg kell adni az írásmű típusát, terjedelmét, szintjét, valamint a határidőt, aztán dobja is az árajánlatot az oldal.

Ha az oldal nem kamu, még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy bizonyos témában megrendelésre tényleg írnak valahol más nevében és más helyett jó pénzért cikkeket, diplomamunkát, házi feladatokat, meg amit csak el lehet képzelni. Belegondolva piaca is van ennek bőven, mi több, az sem tartom kizártnak, hogy ha eleget fizet az ügyfél, akkor tényleg eredeti szöveget kap, amit ennek megfelelően nem szűrnek ki a plágiumszűrők sem.

Azért mégsem a legbölcsebb dolog ilyenkért fizetni azon túl, hogy ha valaki szellemi tulajdont lop és az kiderül, könnyen lehet, hogy egy életre oda a hitelessége normálisabb környezetben, de egy szellemi tulajdonnal való súlyos visszaélés megítélése nagyon sokmindentől függ. Viszont a bukófaktor normálisabb helyet hatalmas: ugyanis jobb helyeken egy-egy komolyabb írásművet szóban meg is kell védeni, márpedig ha valaki mondjuk energiatakarékos módon készített diplomamunkát szóban véd és nem nézett utána nagyon alaposan a forrásoknak, nem érti tökéletesen az egész koncepcióját, nem tudja elmondani normálisan, hogy milyen gondolatmenet alapján jutott azokra a következtetésekre, amikre, milyen fázisai voltak a kutatásának, akkor azt a bírálóbizottság úgyis kiszúrja, feltéve, hogy nem hülyékből áll. Ha ehhez még hozzákalkuláljuk azt is, hogy ha valaki nem professzionális hazudozó [ami rendkívül ritka], akkor annak a tudata, hogy mekkora tétje van a lebukásnak, a lebukástól való félelem szintjét növeli, ami minden esetben megnöveli annak a valószínűségét, hogy az illető tényleg lebukjon egy átveréssel vagy hazugsággal kapcsolatban. [via Paul Ekman et al.]

Annak vizsgálata, hogy hogyan azonosítható az, amit magyartalanul írásmű szerzőség-azonosításnak nevezhetnénk [authorship attribution], tényleg mélyvíz, de vannak egészen egyszerű, laikusok számára is könnyen érthető módszerei annak, hogy hogyan mutatható ki, ha egy írásmű eredetisége erősen megkérdőjelezhető. Teljesen mindegy, hogy valaki 5, 10, 15 vagy 30 évvel korábban szerezte a diplomáját vagy írta a doktoriját, meglepő részletességgel emlékszik az egész elkészítésének részleteire még abban az esetben is, ha azóta nem is foglalkozott a témával. Azaz ha egy felülbírálat során kérdeznek valakit, a kapott válaszoknál gyakran nem is kell sokkal több annak az eldöntésére, hogy valóban az ő szellemi terméke vagy sem.

És akkor ott a szürkezóna... Volt nap, hogy már a fejem belefájdult, annyi olyan anyagot néztem át, ami nem volt plagizált ugyan, viszont annyira sok alkalommal merített a szerző másoktól, hogy gyakorlatilag ezzel előttem lenullázta az írás tudományos értékét. [alapvetően olyan tudományos írásműveket és szakcikkeket nézegettem, amiknek a témájához van valami közöm is] Éppen tegnap írtam róla, hogy bizonyos doktori iskolákban szinte bármilyen hülye szerezhet PhD-t, ami még nem zavarná az igazságérzetemet, az viszont már halálosan, hogy közben tudom, hogy több helyen kőkeményen meg kell dolgozni érte. A PhD-nél az élettudományok területén kimondottan gyakori, hogy korábbban már elvégzett kísérleteket egyszerűen megismételnek nagyon hasonló vagy akár teljesen azonos metodikával, majd a kapott mérési adatok végülis hibahatáron belül, de ugyanazon lesznek [a tudományos kutatásban egyik kritérium, hogy a vizsgált jelenség a kísérleti körülmények közt való reprodukálható legyen]. A metodika forrását persze megjelöli a trükkös szerző, hogy nehogy szó érje a ház elejét. Nos, a dolgot tovább lehet fokozni azzal, hogy a szerző a kapott adatok alapján ráadásul még hasonló következtetésekre is jut, mint annak a kutatásnak a szerzői, akiktől a kísérleti módszertant koppintotta*. Ennek mentén akár egy doktori disszertációt is össze lehet kalapálni úgy, hogy abban alig van tudományos hozzáadott érték, amit simán lehet, hogy a témában nem kellően jártas bírálók nem vesznek észre. Amit viszont ilyenkor érdemes figyelembe venni, hogy komoly felelősséggel járó helyeken a felvételnél a HR-csoport nem hülyékből áll, tisztában vannak egy-egy fokozat értékével. Illetve egy olyan korban, ahol már nagy hatékonysággal működő fordítási plágiumot azonosítani is képes rendszerek vannak, küszöbön állnak azok az algók is, amik egy-egy írásmű tényleges értékét meg tudják saccolni amellett, hogy határozottan egyre több kritika éri a legnagyobb nemzetközi lapok nívóbeli besorolását is.

*nem véletlen, hogy az élettudományok területén, ahol anyagilag megtehetik például PPP-szerint dolgozó,  hatóanyagkutatásban érdekelt cégek jelenlétével, bizonyos eljárásokat akár szabadalommal is védhetnek számos különböző országban [olyan, hogy "világszabadalom" nem létezik, ha valaki minden országra kiterjedő szabadalmat szeretne, akkor minden országban külön-külön végig kell vinni ezt, ami nem olcsó] illetve a különböző országok szabadalmi joggal kapcsolatos törvényei értelmében akár a nyilvánosság elől is el lehet rejteni egy módszert vagy kutatást például üzleti titokra hivatkozva. Amit viszont totális idiótaságnak gondolok, hogy bármilyen blődségre hivatkozva még egy diplomaszerzésnél is lehet kérni a több helyen, hogy a diplomamunka ne legyen nyilvános, ne legyen kereshető, ehhez akár egy témavezetői engedély is elegendő lehet. A probléma csak az, hogy a témavezető általában nem szellemi tulajdon jogvédelmére szakosodott szakjogász, így esélye sincs eldönteni, hogy a példánál maradva a kockázata annak nagyobb, hogy a kereshetőség hiányában esetleg plagizált anyag megy át simán a szűrőkön vagy amit leírtak benne, olyan értékű szellemi tulajdon, aminél valóban indokolt, hogy ilyen módjon védjék. Azt viszont egyszerűen nem tartom életszerűnek, hogy egy alap diplomamunkába olyan hatóanyagkutatással kapcsolatos adatok kerüljenek, ami mögött mondjuk egy gyógyszercég 100-500 millió dolláros, még szabadalom nélküli fejlesztése áll.

kép: wipo.int