bardóczi ákos @post.r

Kedves Vujity Tvrtko! Engedd meg, hogy néhány javaslatot tegyek arra az esetre, ha legközelebb is elmész valahova előadni, ahol közvetlenül előtted valaki a teremben előadást tart. Pláne, ha nem fantáziatuningolt horrorsztorikról beszélnek előtted, hanem digitális kultúráról. 

1. akkorra jössz be a wannabe-firkász asszisztenseiddel, amikorra a termet lefoglaltátok
2. megvárod, amíg az előző előadó hallgatósága távozik és aztán jössz be
3. ha már az előadást megzavarva mégis előbb, legalább KÖSZÖNSZ
4. majd megvárod, amíg az előtted lévő előadó elpakolja a felszerelését és azután kezdesz el kicuccuolni

Köszi!

Történt ugyanis, hogy a mai napon egy nagyobb hazai egyetem Auditorium Maximum termében előadást tartottam 14:00-től, ami 15:30-ig tartott volna, viszont délelőtt kaptam a telefont, hogy jön ez az úriember és ugyan csak 16:00-tól ad elő, neki a terem 15:15-től kell. Érted, kell!

Mit lehet tenni ilyenkor, gondoltam, hogy az egyébként is tömény előadásanyagot 90 helyett besűrítem 75 percbe úgy, hogy a saját hallgatóink kérdéseire is maradjon idő.

15:00 után valamivel kopogtak az ajtón, majd az előadásomra bebaktatott Vujity Tvrtko meg két fiatal csaj, akikel a projektort és a laptopját hozatta – gondolom őmaga nem tud mobiltelefonnál nehezebb tárgyat emelni, majd teljes természetességgel elkezdték kipakolni az előadói asztalra a saját felszerelésüket, miközben én még a záró gondolatokat mondtam. Nos, azt hiszem, hogy a kertévékben szocializálódott sztárfaszok tahósága új szintre lépett.

Nos, belegondolva egyáltalán nem bántam meg, hogy az előadásom vége előtti utolsó pillanatban a prezentációmba belevarrtam a legendás tahóságod érintő Subba-posztot, a teljes prezentációt amúgy innen töltheted le. 

Poszt frissítve: 2014.09.30. 22:17 

UPDATE 2: Helyreigazítás: Vujity Tvrtko mégsem sztárfasz! 

Nem tudom már, hogy ki mondta, hogy a Windows azt a rendszer, amit senki sem dícsér, de mindenki használja, a linux pedig az, amit mindenki dícsér, de senki sem használja. Ez ma már kevésbé igaz, mint 10 évvel ezelőtt, de alapvetően sokatmondó.

Mielőtt belecsapnék, megjegyezném, hogy az első linux disztróval még bőven általános iskolás koromban találkoztam, a Suse 6-os telepítéséhez pedig tényleg vért kellett izzadni, összehasonlíthatatlan a mostani telepítőkkel. Egy darabig használtam, aztán jött jópár év kihagyás, majd ismét elkezdtem használni OpenSuse-t, Slackware-t, ezekben el is merültem amennyire kell, az összes laptopomon van linux telepítve és szinte mindig van nálam egy zsebből indítható Kali Linux is. Aki képben van, az már elkezdett morogni, aki nincs, annak írom, hogy nincs olyan, hogy "A linux", ugyanis a disztribúciók közt akkora különbségek vannak, hogy sokszor értelmetlen erről általánosságban beszélni, esetleg csak *nix, azaz linux-szerű operációs rendszerről. Másrészt most csak az asztali gépekre telepített linuxokra szorítkozom és egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy akár pici szerveren, akár mainframe-en, akár egy grid-es szuperszámítógépen milyen lehetőségeket ad egy-egy jól megválasztott disztribúció.

Először is, aki úgy gondolná, hogy az open source illetve a free software jó, a nem-open source rossz, az gondolja újra egy kicsit a dolgot: mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai, amik közül a mi szempontunkból most az a legrelevánsabb, hogy az első linux verziók megjelenése óta követhetetlenül sok disztribúció jelent meg, de még egy disztribúción belül is egy-egy főverzió közti különbségek akkorák voltak, hogy gyakorlatilag újra meg kellett szokni az új felület használatát, esetleg agyműtétet végezni a rendszeren, hogy a korábbi grafikus felület jelenjen meg. Ez volt régen.

Hiába, hogy a grafikus felületek közt gyakorlatilag "csak" három fő változat, a KDE, a Gnome és az Unityvel turbósított Gnome működik szinte minden asztali gépen, a felhasználók egész egyszerűen utálják, ha leülnek egy idegen gép elé és bele kell tanulniuk, meg kell szokniuk, hogy már megint minden máshol van. Egy Apple-gépen, az OSX-nél eléggé adja magát a dolog, míg egy Windows-verziónál is megszoktuk, hogy mit hol találunk, sőt, mintha az Microsoft kínosan ügyelt volna arra, hogy még hatalmas verzióváltások közt se legyen túl kontrasztív a különbség a grafikus felületben, mivel az elriaszthatja a felhasználókat, holott egy Windows 9x és egy NT-s termékvonalba tartozó Windows közt a különség körülbelül akkora a motorháztető alatti elemeket elnézve, mint mondjuk egy medúza és egy elefánt közt.

Míg az MS mindent megtett, hogy az újonnan megjelenő változatokban visszavarázsolható legyen egy Windows 95-ből (!!) ismerős felület, a különböző, egymással többé-kevésbé kapcsolatban álló linux GUI-k fejlesztői közt még ha volt is összhang, nem geek, hanem átlag felhasználói léptékben annyira gyorsan divergáltak a különböző grafikus felületek, hogy gyakorlatilag nem volt két linuxos gép, amin ugyanott lettek volna a lényegi elemek. Igaz, én elvből sosem foglalkoztam behatóan az Ubuntu nevű szörnyszülöttel, ott még felcsillant a remény, hogy ha az Ubuntu meghódítja a világot, talán majd változik a helyzet egy egységes grafikus felülettel. Nem így történt. Mire pedig már egészen egységesek lettek a felületek, a felhasználói kultúra kollektív tudatába beleégett, hogy a linux az a rendszer, ahol minden máshol van, aztán jól elveszi a figyelmet pont arról, ami miatt az ember gép elé ül, azaz az effektív munkáról, akár a könyvtárban, akár az iskolában, akárhol.

Persze, persze, viszonylag gyorsan megszokható mindhárom vezető linuxos felület, de a lényegen nem változtat: a felhasználó a gépet egész egyszerűen _használni_ akarja és nem fordít fölösleges energiát erre, ha nem feltétlenül szükséges.

Miután alaposan kiveséztem az első indokot, amit persze lehetne részletezni pro és kontra a végtelenségig, a linux másik legfájóbb része a telepítés. Jópár évvel ezelőtt már-már gurunak kellett lenni ahhoz, hogy valaki lelket leheljen a grafikus felületbe, amit ugye a Windows és a Mac alapjáraton tudott, sőt, a linuxnál elég volt néhány rossz beállítás hozzá, hogy végleg elfüstöljön egy CRT monitor. Szóval anno ha valaki linuxot akart, akkor vagy megkért valakit a telepítésre, aki értett hozzá, vagy nekiállt saját maga és - akkor még méregdrágán - napokon keresztül keresgélt a neten, hogy hogyan is orvosolható egy-egy probléma, ami miatt valami nagyon nem úgy működik, ahogy működnie kellene.

Mára ez is változott, a legtöbb desktop disztró egy next-next-finish-tematika alapján végigvitt telepítés után indul grafikus felülettel, helyesen felismert, ilyen módon működő hardverekkel, vattacukorral, törökmézzel. Igaz, hogy ezt a Windows mondjuk tudta 10 évvel előtte, a Mac meg 20 évvel előtte, de ne legyünk gonoszak, szóval működik, na. Elterjedt változatoknál egyre ritkábban ugyan, de vannak esetek, amikor meg nem. Például a régi laptopomon a Suse egy főverzió váltásakor néhány évvel ezelőtt egész egyszerűen nem volt hajlandó a videókártyával együttműködni az ún. Xorg, ami egyáltalán lehetővé teszi, hogy valamilyen grafikus felületet beélesítsünk a gépen, aki képben van, annak mondanom sem kell, hogy Xorg-ot profin idomítani külön tudomány. Na már most az világos volt, hogy a jelenség az Nvidia videókártyák bizonyos lapkakészlettel dolgozó változatát érintette tömegesen, ez valahogy nem hatott meg és itt is találkoztam azzal a jelenséggel, amivel 10 évvel korábban is, és teljesen általános, ha valamilyen hardver nem akar működni linuxon: valamennyi eleve meglévő tudás mellett ki lehet ugyan keresgélni a probléma megoldását, de ez még egy elszántabb geek számára is több órát, rosszabb esetben több napot vehet igénybe. Ugyanis egyszerűsítve a linuxnál nincs olyan, hogy "felhasználói szintű ismeret". Lehet hozzá érteni jobban, meg kevésbé, esetleg csak egy grafikus felületet ismerni, de ha valaki rendszeresen használja, egész egyszerűen készüljön fel rá, hogy rendszeresen kicsit képeznie kell magát, az arra fordított időt pedig alighanem tudná értelmesebb dologra is fordítani, ha nem kimondottan informatikával foglalkozik.

Oké, itt most nem az advanced userre, na meg a neandervölgyi kinézetű rendszergazdákra gondolok, ugyanis bizonyos tudásszint elérése után drámaian csökken egy-egy desktopos probléma megoldásához szükséges idő.

Én még a minap sem lepődtem meg azon, hogy a legújabb OpenSuse-nak úgy kell tantraimát mondani, hogy ugyan legyen már kedves elindítani a wifi-kártyát, mintha az nem lenne teljesen elemi egy gép használatánál. A beállításokkal való "gépészkedés" persze annyiban változott, hogy ma már egyre kevesebbszer kell kézzel belenyúlni egyenesen egy konfigurációs fájlba vagy előcibálni az átlagos felhasználó számára rettegett parancssort. Márpedig a ők vannak többen.

A harmadik és talán legfontosabb dolog, ami miatt a linux nem hódította meg az asztali gépek világát, az a dokumentációját jellemző káosz vagy éppen sokszor nem human-readable megfogalmazás. Az, hogy az előbb emlegetett parancssorban nem csak azt lehet megnézni, hogy egy parancs mit csinál és hogyan kell használni, de még azt is, hogy bizonyos feladatra melyik lehet a legalkalmasabb parancs, a grafikus felületen pedig van egy óriási súgó, ez az átlag felhasználót nem nyugtatja meg. Persze, persze, vannak a linuxban úgymond nyelvi univerzálék, na meg POSIX-os rendszerek logikáját alaposan megtanulva és átlátva könnyebb dolga van az embernek, gondoljunk csak bele: valaki ír egy adott disztróról egy könyvet akár kezdőknek, akár profiknak, gyakorlatilag mire kijön a nyomdából, már a fele nem úgy működik, ahogy az meg vagyon' írva. Azt pedig hagyjuk, hogy magyar szerzőktől egész egyszerűen sokkal több egész egyszerűen szar könyv jelent meg a témában, mint amennyi jó.

Ehhez képest egy-egy Apple-fanatikus néha ír egy-egy könyvet az OSX használatáról, gondolom teljesen hülyéknek, ami pedig a Windowst illeti, minden nagyobb verzió megjelenését követően megjelenik először a Microsoft hivatalos teljes dokumentációja, utána egy-egy haladókönyv, ami nem foglalkozik azzal, hogy hol találja az olvasó a Start menüt, minden mással meg igen, amire magától amúgy az olvasó az életbe nem jött volna rá és tényleg átlag userként meg tud oldani egy-egy átlagosan problémás helyzetet, végül meg persze néhány könyv a nagyszülőkre optimalizált didaktikai felépítéssel. De a lényeg, hogy van egy normális dokumentáció, amit le lehet emelni a polcról, aztán tényleg benne is van, hogy mi lehet buktató, ha valakit érdekel, bepillantást nyerhet a motorháztető alá is. Na, ez a linux disztróknál egész egyszerűen nem így van, a dokumentáció tipikusan pokolian terjengős és mintha nem embereknek írták volna. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének jó könyvek linuxokhoz, viszont azok még ha bőségesek is, még mindig nem elegendőek ahhoz, hogy magabiztosan telepítse és használja a felhasználó a rendszert, anélkül, hogy esetleg szopórollerezni kellene egy-egy full alapvetőnek tűnő probléma megoldásán.

A negyedik dolog, ami miatt nem lett a linux világsiker az end-usernél, hogy a Microsoft a tragikomikus Windows Millenium után felkötötte a gatyát, gyakorlatilag nem fejlesztette tovább a 9x-termékvonalat, majd a Windows 2000 után letett az asztalra egy olyan NT-s operációs rendszert, ami ötvözte a korábbi windowsos rendszerekből megszokott grafikus felületet és logikát valamint az NT-s windows-ok stabilitását, ez volt pediglen a Windows XP. Korábban az NT-s vonalba tartozó rendszerek kb. semmivel sem voltak kompatibilisak, amik nem valamilyen céges hálózati szolgáltatáshoz kellettek, nem csoda, hogy kutya se telepítette otthonra. Emlékszik még valaki a Windows NT 4.0-re? Na ugye. Ehhez képest a Win XP máig az egyik legelterjedtebb oprendszer.

Végezetül a nagyon sokból néhány könyvet ajánlanék nehézségi sorrendben a nagyon sok jóból annak, aki linuxozna vagy linuxozik, de jobban meg szeretné érteni, ezek a könyvek pedig viszonylag függetlenek attól, hogy melyik disztribúcióról van szó.

Pere László - GNU/linux rendszerek üzemeltetése I-II. - nyugi, valójában kezdőkönyv, de nem totálisan szájbarágós
Marcel Gagné - Linux rendszerfelügyelet - szintén az alapoktól indít, de az előzőnél sokkal alaposabban tárgyalja a rendszergazdai feladatok ellátásához szükséges feketemágiát
O'Reilly-Kossuth-Kiskapu piros könyvek - szinte mind jó
ISECOM - Hacking Exposed: Linux, Security Secrets and Solutions - klasszikus darab a patinás Hacking Exposed sorozatból, ha a netről boltolod be, nagyon érdemes megnézni, hogy hanyadik kiadás