bardóczi ákos @post.r

Két nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra Ysrael Gurt, a Cynet kutatója azt a sebezhetőséget, amit kihasználva egy nagyon egyszerű trükkel bárki olvashatta másvalaki összes üzenetét, eddig, mivel a Facebook most végezte el a bugfixet. Arról már volt szó, hogy ne bízzunk egy szolgáltatásban csak azért, mert több száz millióan, jelen esetben pedig több, mint egy milliárdan bíznak benne, ami meg konkrétan a Facebookot illeti, a hiba még akkor is több, mint durva, ha figyelembe vesszük, hogy az üzenetküldőt messze nem bizalmas üzenetek továbbítására találták ki, majd írták át egy egyszerű XMMP-alapú chatmodulból. Nyugi, nem szedem elő ismét azt a rémesen nyomasztó jelenséget, hogy már sokan már a Messengert használják az email helyett annak ellenére, hogy mennyi elképesztő, Messengert érintő sebezhetőség jelent meg csak idén.

A mostani sebezhetőség lényege, hogy amikor csetelés vagy üzenetküldés közben a kliens XML HTTP kéréseket küld, közben egy Javascript folyamatosan ellenőrzi, hogy a kommunikáció valóban a kliens és a Facebook csetszervere közt történik-e, teszi mindezt a kérésekkel továbbítódó Access-Control-Allow-Origin és Access-Control-Allow-Credentials fejlécekkel dolgozva. A bökkenő csak az, hogy a Facebook egyedileg implementált, oldalon keresztüli kéréseket ellenőrző része megtéveszthető egy rosszindulatú, az áldozat által gyanutlanul lefuttatott Javascript-kóddal olyan módon, hogy az üzenetfolyam _bármilyen_ szerver, jelen esetben mondjuk a támadó szervere irányába menjen illetve legyen hozzáférhető. Az eredmény: a támadott felhasználó összes üzenete, annak minden csatolmányával, teljes egészében ellopható. A hiba természetesen minimum azóta rohad a Facebook üzenetküldőjében, mióta átálltak az XMMP-szerű rendszerről, azaz több éve.

A támadás kivitelezéséhez nem kell sztárhekkernek lenni, bárki kivitelezhette, aki jártas a webfejlesztésben.

A bejelentés egyszerűsített változata itt érhető el a műértők számára érdemes megnézni a teljes bugreportot itt. 

Az Originull-nak csúfolt sebezhetőség PoC-videója pedig itt tekinthető meg

Alighanem többen vannak, akiket a technikai részletek kevésbé érdekelnek, ezért írok egy kicsit arról is, hogy milyen, technikai problémán messze túlmutató hatása van annak, hogy világméretű szolgáltatások ilyen fájdalmas hibákat tartalmaznak. Ugyanis az este mutattam egy fejlesztő ismerősnek, aki eljópofizta a dolgot, amivel instant sikerült felidegesítenie.

A Gartner előrejelzése szerint 2020-ra a felhasználói információk átlagosan kétharmad-háromnegyed részben semmilyen módon nem lesznek megvédhetőek, ami ha valóban bekövetkezik, akkor egy eléggé vérfagyasztó szingularitás küszöbén állunk, ami a teljes civilizációra komolyabb hatással lesz, mint első blikkre tűnik. Mire gondolok konkrétan?

Egyrészt ismert, hogy mióta kialakult a mai értelembe vett emberi kommunikáció, megelőzve az írásbeliséget, ezzel egy időben jelent meg az emberben annak az igénye, hogy amit a másikkal közöl, bizonyos esetekben ne tudja mindenki. A civilizációk többségében ha négyszemközt mond az egyik fél valamit a másiknak, akkor azt nyilván azzal az elvárással teszi, hogy az az információ valóban köztük marad, hiszen számos esetben nagyon súlyos következménnyel is járhat az, ha valakitől vagy valakiktől széles körben elérhetővé válna olyan közlés, amit titokban kellene tartaniuk. És még csak nem is kell nagy dolgokra gondolni, teljesen köznapi esetekben is vannak ilyenek, hacsak valaki nem egy remete, mondott már el olyan a bizalmasainak, amik ha nyilvánosságra kerülnének, minimum vércikik lennének, de sanszos, hogy az illetőnek az egzisztenciája, melója, önbecsülése veszne oda.

Másrészt több modell igazolja, hogy a társadalmat stabilizáló egyik legfontosabb tényező az emberek egymás közti általános, egymásba fektetett bizalma, amit nyilván teljesen aláás az, ha semmit sem lehet mondani úgy senkinek, hogy ne kelljen attól tartani, hogy az a közlés bizony simán kikerülhet. Világos, hogy egy ilyen világban még a legidiótább, legnihilistább embertársunk sem élne szivesen.

Mindezek ellenére a felhasználók döntő része egyszerűen csak legyint az egészre, jön ezzel a „nekem nincs titkolni valóm” című őrülettel annak ellenére, hogy a kommunikációnk olyan mértékben a netre költözött, hogy nem nagyon tudok elképzelni olyan – csúnyán mondva - jelentéktelen embert, akinek ne lehetne okozni súlyos érdeksérelmet, ha csak úgy bele vájkálnának a netes magánéletébe és elkezdenék teregetni, amit találtak, mondjuk egy kirúgott ex.

Amit a tömeg egyszerűen nem ért meg, mi több, alighanem nem is gondolt rá soha, hogy nem csak azoknak az információknak a bizalmasságáért, sértetlenségéért felelős, amiket ő irkál másoknak, akár email, akár IM-üzenet, hanem minimum morális felelősséggel tartozik azért is, hogy megőrizze azoknak az adatoknak a bizalmasságát, amit neki küldött más annak tudatában, hogy azt csak a címzett olvassa majd, legalábbis más nem nagyon. Vegyük észre, hogy előállt egy olyan hülye paradox helyzet, hogy ma az emberek hallgatólagosan elvárják egymástól, hogy amit egymással magánüzenetben közölnek a neten, az bizalmasságát tekintve legyen olyan, mint egy négyszemközti beszélgetés, ugyanakkor egyáltalán nem szocializálódtak bele abba, hogy ennek a feltételeihez alkalmazkodniuk kell, hasonlóan ahhoz, amikor valakinek súgva mond valaki másnak valamit.

Messze nem lehetetlen, hogy konkrétan elszabaduljon a pokol, ha nem szokik hozzá egyszerűen mindenki ahhoz, hogy hogyan kommunikáljon magánban a neten ésszel, éberen, tudatosan. Miért mindenki? Azért, mert én hiába járok el a legnagyobb körültekintéssel, amikor valakinek üzenetet küldök, ha az illető nem veszi komolyan azokat az újonnan megjelenő játékszabályokat a kommunikációban, amik civilizációs léptékben a levelezés vagy könyvnyomtatás megjelenésével összemérhetőek, ilyen módon tőle kikerülhet az az információ is, amit én küldtem neki bizalmasan.

Ennél jobban komolyan nem tudom elmagyarázni, hogy én amolyan tüneti kezelésként miért kérek mindenkit, hogy emailt küldjön, hívjon fel vagy ha már nagyon szeret csetelni, legalább ne valamilyen hulladékot használjon, hanem olyan alkalmazást, amit sejthetően nem lehet csak úgy megroppantani, így például Telegramot, esetleg Signalt.

Többször volt már olyan, hogy valaki nekem valamilyen traumáját nem tudta szóban elmondani, ezért elküldte emailen. Na most akkor szépen képzeljük el, ha a feladó által elküldött levelet nem csak én olvashattam volna, hanem én, plusz a csajom, plusz a legjobb barátom, akikkel alighanem a másik nem osztott volna meg egy olyan többéves traumát, amit velem osztott meg először. Oké, ilyen jellegű levelet azért nem sokat kaptam, viszont olyat rendszeresen kapok, amit a szakmai tartalma miatt felelősségem megfelelően védeni.

Hogy milyen lesz a magánszféra szép új világa? Sejthetően egy rakás, a semmiből megjelenő, parasztvakító cég fog még megjelenni, miközben még a legelővigyázatosabb felhasználó is majd csak lesegethet, mint pocok a lisztben, ha egyetlen hülye levelezőpartnere miatt a teljes köztük lefolytatott levelezés vagy más üzenetküldés kikerül, esetleg felkerül a Pastebin-re vagy a szürke- vagy feketepiacon adják el HR-cégeknek vagy egészségbiztosítóknak, miközben a magánéletét közösségi weben rutinszerűen kiteregető birkanyáj ilyen-olyan kormányzati megfigyeléstől tart.

Több helyen is lehetett olvasni, nemrég egy eléggé komoly Motherboard-cikkben, hogy érdemes letakarni a laptop webkameráját, ha úgysem használjuk, ezzel kivédve annak az esélyét, hogy valaki egy kémprogramon keresztül a saját laptopunk kameráján keresztül kukkoljon a tudtunk nélkül. Jogos-e a félelem és ha igen, mennyire? A rövid válasz az, hogy nem, inkább csak mítosz a dolog, de azért megér a téma egy hosszabb fejtegetést. Én nem tudok olyan komolyabb, nyilvánosságra került támadásról, amikor a webkamerán keresztül kémkedett volna bárki is, persze nem zárható ki, hogy ilyen nem is volt soha.

Kezdeném azzal, hogy én sosem értettem ezt a webkamerával kapcsolatos parát. Egyszerűen azért, mert mióta egyáltalán webkamera létezik, amikor az ténylegesen használatban van, kigyullad egy jól látható, aktuális működést jelző led. Márpedig a ledet és a kamera bekapcsolt állapotát vezérlő mikrokontroller egyrészt szorosan össze van integrálva egymással, ráadásul gyártófüggő is. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy még ha egy gépre kémprogram települ is, ami bekapcsolja a támadott felhasználó webkameráját az operációs rendszeren keresztül, hacsak a felhasználó nem teljesen hülye, a led világításából egyértelmű lesz számára, hogy a webkamerát valami használja. Ha pedig a bekapcsolt ledet nem veszi észre az illető, esélyes, hogy a sokkal hatékonyabb, rázósabb támadást sem venne észre, azaz alighanem nem ez a legnagyobb biztonsággal kapcsolatos rá néző kockázat, hiszen sokkal könnyebb - és értelmesebb - ha a támadó sokkal konvencionálisabb módszerekkel próbálkozik.

Felmerülhet a kérdés, hogy be lehet-e kapcsolni a felhasználó tudta nélkül egy webkamerát úgy, hogy a led ne gyulladjon ki. Közhelyes, hogy éppenséggel mindent lehet, csak az esemény valószínűsége változó. Ezzel kapcsolatban épp a napokban kérdeztem egy, többek közt webkamerák hekkelhetőségével foglalkozó ismerőst, akinek a válasza végülis abban erősített meg, ahogyan korábban is gondoltam, na meg pontosította az ezzel kapcsolatos tudásom. Azaz: egy dolog malware-t telepíteni egy elterjedt, ritkán frissített, elhanyagolt operációs rendszerre, egy teljesen más dolog az, amikor a webkamera firmware frissítésével kerül fel egy olyan, támadó által "patkolt" firmware változat, ami finoman szólva nem csak azt csinálja, amit kellene. Ez még nem is olyan nagyn-nagyon életszerűtlen, hiszen kamerák tömegében ugyanolyan beágyazott linux-like rendszer fut, ami eléggé jól dokumentált, ennek megfelelően hekkelhető is, ha az áldozatot valahogy ráveszik, hogy a támadó által kipreparált firmware frissítést telepítse a gyári helyett, kifinomultabb támadás esetén esetleg teljesen más programként van belógatva a telepítő és nem úgy, mint egy webkamera szoftverfrissítője, hiszen a kamera szoftverét frissíteni egyébként sem egy mindennapos dolog.

És itt jön a lényeg: azért, hogy a led ne gyulladjon ki működés közben, elméletileg a mikrokontroller is exploitálható, viszont egyrészt ekkor pontosan tudnia kell a támadónak, hogy milyen típusú kameráról van szó és az milyen mikrokontrollert használ, a mikrokontroller vagy sérülékeny vagy sem, de még ha sikerül is rábírni, hogy a ledet ne gyújtsa ki a kamera bekapcsolódásakor, ezt az egészet nagyságrendekkel nehezebb kivitelezni egy egyszerű kémprogram telepítésénél vagy éppen megbolondítani a kamera eszközmeghajtóját, vagy olyan alkalmazást csempészni az oprendszerre, ami egyszerűen bekapcsolja a kamerát, majd a streamet továbbítja a támadó felé.

Azaz egy tökéletes kamerás támadásnál még annak is nagyobb az esélye, hogy az áldozat irodájába például elhelyeznek egy miniatűr eszközt, ami kameraként, poloskaként is működik, mindezt GSM-hálózaton keresztül továbbítja a támadónak és mindez valamilyen irodai eszköz elektromos adapterének van álcázva a folyamatos áramellátás érdekében.

Jópofa dolog az informatikai biztonsági megoldásszállító cégektől olyan promóciós műanyag ablakot osztogatni szakmai rendezvényeken, amivel egyszerűen kitakarható a kamera, ha nincs használatban, csak értelme nincs. Nagyban gondolkodva pedig nem lennék meglepve, ha kimatekozva kiderülne, hogy világviszonylatban, összesen a felhasználók többet költöttek ragtapaszra, sebtapaszra, szigszalagra, a kamerák letakarására tervezett bizbaszokról nem is beszélve, mint amekkora kár eddig összesen keletkezett webkamerán keresztül történő kukkolásról.

Fontos megjegyeznem, hogy itt most a laptopokba hagyományosan beépített, videóhívásoknál használt webkamerákról van szó, teljesen más a helyzet például az olyan IP-hálózatra kötött kamerák esetén, amit kimondottan azért telepítettek, hogy folyamatosan figyeljenek.

Akit behatóbban érdekelnek az informatikai biztonság legizgalmasabb kérdései, érdemes lehet elnézni a Közép-Kelet-európai régió egyik legkomolyabb IT biztonsági konferenciájára, az idei Hacktivtyre, aminek a programja ide kattintva már elérhető.

Most olvasom, hogy már több, mint harminckétezren foglalnának helyet abban az étteremben, ami amúgy még meg sem nyitott, de ha majd megnyit, akkor igazodva a kor igényeihez, tök pucéran étkezhetnek ott a vendégek.

Már az bájos, hogy a várólistára email-címmel lehet feliratkozni, engem valahogy feszélyezne egy szál faszban étteremben ebédelni egy olyan korban, ahol minden személyre átlagosan olyan másfél kamerás mobilteló jut. Ráadásul tudvalevő, hogy valami miatt az Isten adta népnek éttermi zabálás közben a megszokottnál is nagyobb az affinitása arra, hogy fotózzon, töltse fel Instára, Fészre, taggeljen, becsekkoljon.

Egyébként könnyen lehet, hogy valamilyen magyar csodastartupper áll a Bunyadi étterem hátterében, mert az étterem hivatalos webhelyén 
azt is megjegyzik, hogy hely nevét helyesen BoN/YA/Dee-ként kell ejteni.  

Jó, jó, Magyarországon még személyt sem lehet lefotózni a beleegyezése nélkül, azaz nemhogy csak feltölteni vagy tárolni, de lefotózni sem, a briteknél cifrább lehet a helyzet akkor, ha valaki egy alaposan dokumentált faszvillantós ebéd nyilvánosságra kerülése miatt perelne. Ugyanis pont Nagy-Britannia olyan értelemben nem jogállam, hogy nincs európai értelembe vett, alkalmazott alkotmánya leginkább a helyileg kiadott precedensek az irányadók, szóval nem lennék meglepve, ha jó ideig lehetne idétlenkedni a magánszféra integritásának megsértése miatt indított perekkel eredménytelenül, mire tényleg történne is valami. /*megjegyzem, ugyanebben a csodás államban néhány éve elvben simán bezárhatnak azért, ha olyan titkosítást használó adattárolót találnak nálad, aminek az adattartalmához nem férnek hozzá*/

Azt hiszem, hogy én ma estére már kikapcsolom az internetet.

Animgif innest: Index

Amikor emailt küldünk valakinek, annak reményében tesszük, hogy azt a címzett majd el is olvassa. Ugyanakkor bármikor bárki mondhatja, hogy az emailt nem kapta meg, spamben landolt, nem volt még ideje foglalkozni vele, ugyanakkor indokolt esetben, ha a levél kellően fontos volt, tudunk kellene, hogy a levelet a címzett olvasta-e és ha igen, akkor mikor is. Hogyan oldható meg mégis a feladat? Tökéletesen sehogy, de részmegoldás azért van.  

Sokak számára alighanem már csak amolyan megmosolyogtató emlék, hogy az emailek olvasottságáról a címzettől visszajelzést kérhetünk, ha levelezőrendszerünk támogatja azt a pattintott kőkorszakból ránk maradt funkciót, amiben kérelmezi a címzettet, hogy jelezzen vissza a feladónak emailen, ha a levelet elolvasta. Ezt tekinthetjük a klasszikus e-tértivevénynek. A lehetőséget szinte már senki sem használja, ugyanis alapvetően a felhasználók többsége nem akarja a címzettel tudatni, hogy a levelet elolvasta-e, ha fontos dologról van szó, úgyis jelentkezik majd, ha pedig nem, jobb elsumákolnia, aztán tud jönni valami vérszegény kifogással. 

Ahogy írtam, gyakorlatilag egy kihalt lehetőségről van szó, mivel még ha kérünk is ilyen visszajelzést, a címzett levelezőrendszere ezt vagy figyelembe veszi vagy sem, ha támogatott a visszajelzés funkció, a felhasználó még mindig dönthet róla, hogy küldjön visszajelzést, ne küldjön visszajelzést, esetleg a levelezőrendszer rá se kérdezzen, így soha senkinek ne küldjön olvasottsági visszajelzést. 

Ugyanakkor fennmaradt az a természetes igény, hogy a feladó tudhasson róla, hogy a levelét a címzett megkapta, olvasta, csak ha nem válaszol, tesz rá magasról vagy nem jutott el hozzá. Az egész pedig egy régi jó technikával szinte mindig kivitelezhető, hamarosan rátérek, hogy miért nem garantáltan mindig. 

Amikor egy webszerverről egy dokumentumot letöltünk, annak a naplófájljába bekerül többek közt, hogy milyen IP-címmel, milyen böngészővel és böngészőverzióval, milyen oprendszerrel és annak milyen verziójával, azaz milyen géppel történt a letöltés. Megjegyzem, ezek kombinációja sokszor már önmagában is igencsak egyedi. Már több, mint tíz évvel ezelőtt is úgy küldték a hírleveleket a szolgáltatók, hogy abban olyan grafikus elemeket, azaz képeket helyeztek el, amiket HMTL formátumú levélbe szerkesztettek bele, a képeket pedig ennek megfelelően nem csatolták az emailhez, hanem egy külső szerverről töltötték be a HTML megjelenítésnek megfelelően a címzettnél. Nyilvánvaló, hogy ha a levél normálisan megjelent, a hírlevél küldője visszajelzést kapott azzal kapcsolatban, hogy a levelét egyáltalán mennyien nyitották meg, hiszen látta, hogy mennyi különböző logbejegyzés van, ami a képi elemek szerverről való letöltődését tanusította. Biztonsági szempontból viszont nagyban gondolkozva igen nagy kockázatot jelent, ha tudható, hogy valaki pontosan milyen platformmal netezik, ráadásul az IP-címekhek kapcsolódó szervezet és annak helye egyre pontosabban azonosíthatóvá vált az évek folyamán. 

Sok-sok évvel ezelőtt már minden jólnevelt levelezőkliensben és webes levelezőrendszerben alapértelmezés volt, hogy a HTML-formátumú levelekben lévő távoli szerveren tárolt képeket nem tölti le automatikusan, hanem rákérdez a felhasználónál, hogy letöltse-e azokat. Ha a felhasználó úgy döntött, hogy ne töltse le, akkor a feladó nem értesült róla, hogy a címzett a levelet megkapta-e. Viszont könnyen lehet, hogy a címzett egyszerűen nem tudta elolvasni a levelet, mert ilyen-olyan lényegi információk nem szöveges formátumban, hanem egy képre írva voltak a levélben, mint például egy szilveszteri parti helyszíne. Így ha a címzettet érdekelte a dolog, mindenképp le kellett töltenie a képet, mint külső tartalmat is. 

Ez még mindig az ókor. Aztán jöttek az ügyesebb hírlevélkézbesítő rendszerek, amik minden egyes címzett leveléhez külön-külön, egy egyedi, távolról letölthető képet is linkeltek. 

Azaz például, ha valaki feliratkozott pistike@example.org címmel, akkor a hírlevélküldő az adott címhez és hírlevélhez generált egy egyedi nevű fájlt a szerveren, mondjuk http://hirlevelkuldo.tld/track/d1a3c5382be1a69c57f7caccbb8c6858.gif 

ahol a fura nevű GIF, tipikusan 1x1 pixeles átlátszó GIF-fájl a HMLT-levélbe volt ágyazva és ha a fájl a levéllel együtt letöltődött a szerverről, akkor az egyértelműen bizonyította, hogy a pistike@example.org címre kiküldött hírlevél kézbesítődött és Pistike meg is nyitotta azt, természetesen azzal az információval együtt, hogy mikor. 

Az ilyen típusú állandó feedback mesterkéltnek tűnhet, viszont olyan hírlevelet küldeni, amire a felhasználó valaha feliratkozott, a levelezőrendszer nem vágja azonnal spambe, drágább mulatság, mint amilyennek tűnik, a hírlevél küldője pedig érthető módon tudni szeretné, hogy mennyi értelme van egyáltalán hírlevelet küldözgetnie. 

Ezen kívül voltak még ilyen-olyan torzszülött megoldások, mint például a HTML-levélbe ágyazott JavaScript-kód, ami elvben a levél megnyitásakor lefut, érthető módon kicsit is normális levelezőrendszer nem tette lehetővé az azonnali kódfuttatást a levél megnyitásakor. 

Azaz maradt a jó öreg 1x1 pixeles megoldás, ami persze nem csak hírleveleknél vethető be, hanem minden további nélkül egyénileg küldött leveleknél is. Számos szolgáltató van, ami lehetővé teszi ilyen levelek küldését, úgy, hogy a részletekkel a feladónak ne kelljen foglalkoznia, ami viszont közös bennük, hogy sosem garantálják 100%-ra a visszajelzést, de az esetek többségében igen.  Ezek közül egyet mutatok be, utána pedig azt, hogy mindez hogyan kivitelezhető sokkal geekebb stílusban, bármilyen szolgáltató igénybevétele nélkül. Ezen kívül feltételezem, hogy a levelezéshez a legtöbben Gmail-t használnak, azt is webes felületen keresztül – ott viszont gyakorlatilag mindig működik. 

A http://www.getnotify.com/ oldalon egyszerűen csak regisztrálni kell azzal a saját email címünkkel, amelyikkel követett levelet szeretnénk küldeni, majd ha ez megvan, teljesen hagyományos módon megírhatjuk az emailt a címzettnek, nemes egyszerűséggel csak a címzett címének végére kell biggyeszteni a getnotify.com hosztnevet. Azaz ha a címzett pistike@example.org lenne, akkor a levelet a pistike@example.org.getnotify.com címre kell küldeni. 

A küldést követően a Getnotity a levelet átformázza HMLT-formátumúvá, akár HTML levél volt eredetileg, akár nem, majd elhelyez benne a kézbesítésre nézve teljesen egyedi nevű átlátszó fájlt, majd a levél fejlécét olyan módon módosítja, hogy levágja a .getnotify.com hosztnevet a cím végéről és továbbküldi a levelet a címzettnek. A címzett a levelet megkapja, megnyitja, a feladó pedig a Getnotify felületén keresztül értesül is róla, hogy a levél meg lett nyitva, mi több, ha a címzett a levelet többször is megnyitotta, az összes időpont szerepelni fog, amikor a levél meg lett nyitva. Hogy érthetőbb legyen, egy Gmail-es címre küldött levél kézbesítési reportja valahogy így néz ki: 

Mint látható, a report szinte mindent mutatna, ami a kézbesítődéssel kapcsolatos, ráadásul külön-külön, amennyiszer megnyitotta a címzett a levelet, ebben az esetben persze a tesztlevelet egy saját gmail-es címemre küldtem. Gyakorlatilag viszont a levél megnyitásának idején kívül semmilyen értelmes adat nem hámozható ki például a címzett földrajzi hollétét illetően, mert annak helyén a Google szerverei által odamókolt adatok vannak. Mi lehet a magyarázat? 

A Google nagyon jól tudja, hogy a Gmailt a többség webes felületen keresztül használja, ugyanakkor azt is, hogy ha azonnal betöltenék a távoli tartalmakat, az egyrészt felfedné a felhasználó hollétét, az általuk használt platformot, ugyanakkor emellett nyilván igény van rá, hogy a HTML-formátumú emaileket a felhasználók el tudják olvasni úgy, hogy azokban megjelennek a képek is. Éppen ezért nem is olyan rég a Gmail-ben az lett az alapértelmezett beállítás, hogy a távoli tartalmakat is automatikusan betölti a levél megnyitásakor, viszont nem az eredeti helyéről, hanem előzetesen a képet a Gmail a háttérben gyorsítótárazza a GoogleImageProxy-n keresztül, majd innen töltődnek be a képek ténylegesen. Ekkor viszont természetesen a küldő rendszer nem a valódi címzett címét és egyéb platformjellemezőit látja, hanem a GoogleImageProxy-ét fogja naplózni. Nem megyek bele olyan finom részletekbe, hogy a Google természetesen a háttérben nem Windows XP-s gépeket használ Firefox böngészővel a gyorsítótárazáshoz. 

Persze mezei levelezőrendszer esetén, ha a HTML-levéllel távolról letöltődik az apró, átlátszatlan kép, a feladó teljesen valid információkat kap a címzett által használt platformmal kapcsolatban is, ez viszont szinte mellékes, ha a fél világ Gmailt, Outlook.com-ot és hasonlókat használ levelezéshez, amik a GoogleImageProxy-hoz hasonló megoldást alkalmaznak. A filléres és fapados levelezőfelületeknél, mint amilyen a Horde, Squirrel vagy a Roundcube, a rendszer ideális esetben rákérdez, hogy betöltse-e a távoli tartalmat, amit a felhasználó jó esetben csak akkor engedélyez, ha a feladó számára megbízható.  

Érdekesség, hogy az egyik legkomolyabb levelezőrendszer, a Microsoft Exchange alapértelmezés szerint úgy tölti be a levelek megnyitásakor a képeket, hogy nem is kérdez rá, hogy a távoli tartalmat letöltse-e. Az ok alighanem az, hogy meglegyen az a típusú kényelem, amiért egy-egy felhasználó elvár, ha a cége egy Exchange üzemeltetéséért fizet. Ott az Exchange előzetesen persze alaposan átvizsgálja, hogy a levél tartalmaz-e kártékony kódot, amit akár egy képbe rejtettek el, de nem proxyzza magukat a képeket, hanem letölti azokat az eredeti helyükről, így ha tudjuk, hogy a címzett Exchange-t használ a cégnél, ritkábban magáncélra, ott jobban jobb lesz a „találati arány”. 

Végülis mennyire megbízható konkrétan a Getnotify? 

A saját súgóoldalán ugyan azt állítja, hogy a címzett semmit fog észlelni abból, hogy egy követett küldeményről van szó, ez igaz is és nem is. Az átlag felhasználó valóban semmit sem fog észlelni belőle, kicsit is jobban megnézve viszont ordít a trackelt levélről, hogy az egy köztes átjárón lett keresztülpréselve valami miatt. Éppen a Gmail nemrég vezette be azt az újítást, hogy a feladó mellett egy törött piros lakatot helyez el akkor, ha a feladó rendszere nem szavatolta, hogy az email csak titkosított csatornán kézbesítődhet, márpedig a Getnotify esetén ez a helyzet. 

A részleteket megnézve pedig egyre büdösebb lesz a dolog: 

Ami pedig már bizonyító erejű, ha megnézzük az emailt nyers formátumban, ahol nem csak az kerül ki, hogy a látszólag egyszerű szövegként küldött levél valójában egy egyszerű szövegnek tűnő HTML-levél benne egy-két érdekes képpel, ami sima nézetben nem látszik, hanem az is, hogy ha a feladó domain nevéhez DKIM-rekord tartozik, a fejlécben látható, hogy az sérült, lévén hogy a levelet valami út közben megváltoztatta, ez egyébként annak az esélyét is nagyban növeli, hogy a levél a címzettnél spamben landol. 

Összességében elmondható, hogy nem, bárki bármit is mond, máig nincs olyan csoda technika, ami biztosan szavatolná, hogy a levél olvasottságáról a feladó biztosan tudomást szerezzen, pláne nem úgy, hogy azt a címzett ne vegye észre, ha akarja, legalábbis hagyományos emailek esetében nincs és ez így van jól. Ez a technikailag meglehetősen egyszerű trükk viszont az esetek döntő többségében működik, csak személyre szóló levél küldésekor nem túl bizalomgerjesztő, ha a címzett észreveszi, hogy előzetes beleegyezése ellenére ellenőrizni akarta a feladó a levél olvasottságát, hiszen ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy ez a címzett magánügye. Egy személyes hangvételű levélbe bele lehet varrni olyan linket, amiben valaminek a megtekintésére kérjük a feladót egy linken keresztül, ami persze olyan szerveren van tárolva, amihez a logjaihoz hozzáférünk, hiszen ekkor ugyanúgy szervernaplóba kerül a linkelt tartalom letöltése, csak éppen egyáltalán nem biztos, hogy kattintani is fog a linkre a címzett. 

Ami fontos, hogy olyan levelet, amilyet például a Getnotify.com készít, írhat bárki, aki olyan levelezőprogramot használ, amelyik támogatja a nyers HTML-szerkesztést, amiben csak egy saját tárhelyre mutató, akár láthatatlan képet lehet elhelyezni, ez lenne a kézműves megoldás. 

Megjegyzem, gyakorlatilag minden levelezőrendszerben tiltható, hogy a levél egyáltalán HTML-ben jelenjen meg vagy éppen az, hogy külső képeket töltsön be. Ha mégis ilyen levelet kapnánk, megbízunk a feladóban tipikusan néhány kattintással engedélyezhetjük a teljes megjelenítést. 

Mindegy, hogy a Getnotify-ről vagy szó vagy valamelyik másikról, a működési elve mindnek az, amit leírtam. A kukkoló funkciót különböző levelezőrendszerek esetén ezekkel a beállításokkal lehet teljesen hatástalanítani.  

Gmail esetén: 

AOL-on: 

Zimbra rendszerben: 

Horde-n: 

Hushmailen: 

Roundcube-on: 

Squirrelmailnél: 

Hogyan vizsgáljuk nagy mintán, hogy adott csoport mekkora része sötét hülye, akinek főzőprogramon mosta ki az agyát az a propaganda, aminél a PRISM-para és a Citizenfour jelentette a mosóport? Na mutatom: egy, a leghülyébb számára is érthető, a magánszférát kimutathatatlan mértékben befolyásoló tényezőről kérdezzük meg őket!

Persze, jó tudni, hogy mit gondolnak sokan egy-egy témáról, csak éppen az "utca embere" típusú tévés rovatok legszebb pillanatait juttatja eszembe, amikor olyanról kérdezik a tömeget, amit esélye sincs érdemben átlátni. Rendkívül meg lennék lepődve, ha 100-ból 1-nél több személy lenne tisztában azzal, hogy a látszólag arcfelismerésre alkalmatlan, - a mostani Combinókban felszereltnél kezdetlegesebb - alapvetően pocsék képet készítő térfigyelő kamerák ugyan magukról az arcokról valóban rossz képeket készítenek, de csak az emberi szem és érzékelés számára. Ugyanis kellően sok időpillanatban rögzített, de rossz minőségű fotóból egy algoritmus pazarul össze tud tákolni olyan arcképet, amin egyrészt már egyértelműen felismerhető arckép van, ami megfelelő mintázatfelismerő algó alkalmazása mellett alkalmas lehet arra is, hogy bűnügyi nyilvántartásban lévő fotókkal [pl. az Oracle-alapú Robotzsaru 2000] gépileg összevetve azonosítsa például azt, hogy ki balhézott a 4-6-oson bekábszizva valamelyik vasárnap hajnalban.

Nem kezdem el magyarázni magának az algoritmusnak a működését, ami lehetővé teszi, hogy több, rossz minőségű képből kimozaikozik egy jó minőségűt, inkább egy analógiát hozok. Mindkét szemünkre igaz, hogy a látott képnek van agy adott pontja, amit egészen egyszerűen nem látunk, mert ott a vakfolt. Ha gondolatkísérletünkben földönkívüliek vizsgálnák egy ember szemét és rájönnének, hogy az felelős a látásért, nem értenék, hogy hogyan láthatják az emberek mégis a teljes képet, ha nincsenek tisztában az agy látómezőinek működésével. Ugyanis a látás úgy valósul meg, hogy az agyunk folyamatosan kiegészíti azt a képet, ami a szem felől érkező információkból egy "lyukas" képpé állna össze. Mégpedig olyan módon egészíti ki, hogy egyrészt a képet összeveti a már meglévő "képkockákkal", másrészt még a viszonylag homogén háttér apró eltéréseiből is úgymond igazítja a képet egybevetve az előtérben lévő alakzat* pozíciójával. Ha a szemünk nem mozogna vagy nem működne megfelelően a látókéreg, valahogy így látnánk ezt a szalagot a vakfolt miatt, az olvasás mellett az alakfelismerés is esélytelenné válna, a fejünket elfordítva valami ilyesmit látnánk miközben ugyanazt a szalagot nézzük:

Nagyon nagyjából egyébként így működnek azok az algoritmusok is, amik sok-sok elmosódott képből képesek kirajzolni egy ipse arcképét, amint éppen egy pénzkiadó automatánál babrál például egy kártyaskimmerrel [ezek azok az olcsón összeállítható kütyük, amik képesek lenyúlni a bankkártyaadatok mágnescsík által tárolt adattartalmát és gyakran az ATM-ek bankkártyanyílásához vannak tákolva].

Visszatérve ahhoz, hogy egy ötezernél több főből álló olvasói mintában az olvasók 10 százaléka vallotta azt, hogy őt márpedig ne figyelje meg senki, két szempont jutott eszembe. Az egyik, ami Schneier is több alapművében is visszatérő gondolat, hogy a tömeges megfigyelés a rossz biztonsági berendezkedés markere. Ugyanakkor az is igaz, hogy az okostelefonok elterjedésének ütemét nem követte a telefonlopások relatív száma, mivel a tolvajok tudják, hogy a legtöbb mobil nyomon követhető, azaz a tömegesen és egyszerűen alkalmazott módszereknek mégis van, kvantitatív kimutatható visszatartó ereje. Jelen esetben, ha valaki tudja, hogy be van kamerázva a villamos.

Ehhez képest az állás pillanatnyilag:

Na de miért neveztem az elején az egészet egyfajta privacy-para propagandának? Aligha egy szervezett jelenségről van szó, az viszont tény, hogy a Snowden cirkusz után tömegjelenséggé vált, hogy a semmiből a magánszféra biztonságát erősítő szolgáltatások jelentek meg, mint a ultrabiztonságos telefonálást, emailezést, netezést lehetővé tevő szolgáltatók, csak éppenséggel ilyenek voltak sokkal korábban is, csak éppen komolyabb piaci reputációval és kedvezőbb ár-érték aránnyal, de erről már sokszor volt itt szó. Ha valami hatása volt a Showden-kutyakomédiának, hogy csúcsra járatta a FUD-faktort szinte az összes sajtótermékben, aminek máig érezhető a hatása például az emlegetett netes szavazáson.

*hozzáteszem, ahogy a legtöbb példa, ez sem tökéletes: ugyanis nem csak, hogy egy értelmes kifejezés, ráadásul egy jól ismert alaktatot használtam példaként, nem pedig például egy számsort egy négyzetrácsos füzetbe írva, ahol a számjegyek nyilván sosem illeszkednek pontosan a négyzetekbe, akármilyen precízen is próbálunk írni

Képlövés: origo.hu