bardóczi ákos @post.r

Valaki jópár évvel ezelőtt elkezdte mondani, hogy a fiatalabb generáció - jelentsen ez bármit is - már nem nagyon olvas könyveket, ebbe bele kell törődni, a web megzabálja az ifjúság agyát uzsonnára, armageddon, ezer ördög és pokol, bunkó lesz a következő nemzedék, úgyis mind meghalunk, satöbbi. Eztán ezt a baromságot szépen átvették egy sokan, de még olyanok is, akiknek mondjuk hivatásukból adódóan illene rálátniuk a középiskolás és fiatalabb korosztály életére. Viszont a magát a jelenséget téves tapasztalati adatok mellett totálisan fals mérésekkel próbálták igazolni, amiket szándékosan nem fogok hivatkozni, de azért van ezzel kapcsolatban néhány gondolatom.

Szóval valamiféle alaptézisként kezelik már nem kevés ideje, hogy az a generáció, amelyik gyakorlatilag együtt szocializálódott az okosmobil korszakkal, már nem nagyon olvas semmit, könyveket, ezen belül meg szépirodalmat pedig aztán pláne nem. Mindezt pedig részben a tanárok azon tapasztalatára alapozták, hogy a kötelező olvasmányokat szinte senki sem olvassa el, másrészt online (!!) felmérésekre.

Emlékszem, általános iskolás ötödikes lehettem, amikor feladták kötelező olvasmányként a Kőszívű ember fiait. Nem vitatom Jókai irodalomtörténeti jelentőségét, nem is tehetném, mert nem értek hozzá, abban viszont már itt most megállapodhatunk, hogy Jókai irodalma mai aggyal totálisan emészthetetlen a többség számára, általános iskolás gyereknek kötelező olvasmányként meg csak akkor adnék ilyen félezer oldalas szart, ha meg akarnám utáltatni vele a szépirodalmat. Ami a magyar irodalmat illeti, na, az körülbelül a 20. századtól emészthető egyáltalán, de egy laikus számára alighanem nem más a helyzet akkor sem, ha a nemzetközi szépirodalomban nézünk körül. Magyar szakos ismerős az egyik egyetemen mesélte, hogy már nincs kötelező olvasmány ezer éve, mert tudják, hogy úgysem olvassa el senki, amit teljesen megértek. Ebből viszont totális tévedés azt a következtetést levonni, hogy semmit ne olvasnának az általános- és középiskolások, azt viszont biztosan, hogy a kötelezőket teljesen idióta módon sikerült kiválogatni egyszer, valamikor valakinek, akinek esetleg az volt a becsípődése, hogy irodalmárokat képeznek, nem pedig diákokat.

Többek közt szinte az összes online marketinges, na meg önmagát annak hazudó cég arról ugat, hogy a fiatalok olvasási szokásai olyan módon változtak meg, hogy az Instához, a Snapchathez meg hasonló szarokhoz kell a teljes piacnak igazodnia, mivel ezeken a csatornákon érhető el a fiatalabb nemzedék, jelentsen ez bármit is. Na de ők mire alapozzák mindezt? Nagyrészt online felületeken felvett közvéleménykutatási adatokra! Nem kell nagy kutatásmódszertani rutin hozzá, hogy észleljünk itt egy iszonyú ellentmondást. Nevezetesen azt, hogy online közvéleménykutatást az tölt ki, aki olyan eszelősen értelmetlenül cseszi el a saját szabadidejét, hogy mindössze annyival meg lehet etetni, hogy a kitöltők közt kisorsolnak mondjuk egy okoskütyüt vagy valami olyasmit, ami minimálisan is sikeres ember a mai világban megvesz magának, ha szeretne, de hogy nincs fölösleges 15-20 perce, az teljesen biztos. Mondjuk azért, mert helyette olvas. Az egész több sebből is vérzik és mindez senkit sem érdekel, de magyarázom.

Az online közvélemény kutatásokkal nem hogy torzított mintán dolgoznak, annyira hülyék, hogy nem veszik észre, hogy önkényesen választanak mintát. Eleve olyan előtt fog megjelenni a kérdőívre mutató link, akiről feltételezik egy-egy szolgáltatáson belül töltött idő és aktivitás alapján, hogy ki is tölti. Azaz miután valaki megetette a kecskéit a Farmville-ben meg a bánat tudja, hogy miben, dobott pár lájkok a világbékéért, megjelenik előtte a kérdőívre mutató link, ami nyereményjáték is egyben. Emberünk kitölti, aztán megy a plázabudiba pózolni a napi Insta-fotóhoz, miközben azon agyal, hogy hogyan tegyen a többiekétől menőbb effektet a saját szelfijére. Na már most, ha ez a csoport úgy nyilatkozik, hogy az elmúlt ezer évben nem olvasott szépirodalmat, meg úgy egyáltalán könyvet sem, abban aztán tényleg semmi meglepő nincs.

Azok az idióta cégek, akik mondjuk az ilyen adatforrásokból dolgoznak, valamiért teljes demográfiai csoportokra vetítik ki azt, amit tehát totálisan félremért adatként kaptak. És nem csak extrapolálják, ebből látszólagos tendenciát állapítanak meg, hanem úgy gondolják, hogy akkor azoknak a szolgáltatásoknak a hirdetési felületeire kellene fókuszálni, amit tehát a totál bugris plázasuttyó réteg használ a legtöbbet, mert aktuálisan az a trendi, fancy. Ami pedig még értelmezhetetlenebb, valami miatt azt hiszik, hogy ők komolyan fizetőképes célcsoportot jelenthetnek. Ha pedig nem a diákok hülyébb feléről, hanem a felnőttek hülyébb feléről van szó, a lényegen nem változtat. Aztán meg a magyar nyelvterületre vagy Magyarországra fókuszáló online marketinges néz ki a fejéből bután, hogy miért nem hirdetnek szivesen azok a piaci szereplők, amik azért nem két kézzel szórják a zsét. Amikor pedig előkerül egy-egy gyalázatos adat azzal kapcsolatban, hogy milyen csapnivalóan rossz a magyar online marketing hatásfoka, azzal nyugtatják meg magukat, hogy szarul teljesítenek ugyan, de a másik ügynökség sem teljesít jobban.

És akkor akik a mintából kimaradtak! Többen mesélték, hogy a 4-5-6-7 éves gyerekeik nem, hogy korábban tanulnak meg olvasni, hanem eleve több különböző idegen nyelvű tartalmat is fogyasztanak online-t és printet egyaránt, aztán esetleg elpicsázzák nyelvből az angoltanárt már általános iskolában. Itt most nem csodagyerekekről írok! Korábban is volt ilyen, de kevésbé volt jellemző, mint a manapság, ahol az információáramlás jellege változott meg, nem csak a sebessége, ez kellene már felfogni végre. Nem, egyszerűen olyan gyerekekről van szó, akik otthon a szülőktől nem azt látják, hogy Farmville-n etetik a lovakat és minden céges zabálást agyondokumentálnak az Instán, hanem azt, hogy a szülő is értelmesen használja ki az információszerzés új lehetőségeit. Ami meg a sültbunkókat illeti, ők nyilván léteztek a webkettő előtt is és nem, akkor sem olvastak többet vagy töltötték ki értelmesen az időt, tehát szó sincs arról, hogy tendenciózusan agyilag lefszulnának összességében az emberek a közösségi web miatt, a 80-as években meg a videókazettákra mondták ugyanezt.

Kis közbevetésként, milyen apropóból írom ezt a posztot éppen most, amikor ezeket a témákat már érintettem? Mondjuk azért, mert eleve a koromból adódóan nyilván ritkábban csevegek tőlem fiatalabbakkal, a napokban pedig egy 20 körüli, amúgy a közösségi webet is igencsak aktívan használó tag véletlenül köpte el, hogy a hétvégén elolvasott egy laza párszáz oldalas regényt, amit talán karácsonyra kapott. Aztán kiderült, hogy nem kivételes eseményről van szó, hanem egyszerűen rendszeresen olvas, ami neki teljesen természetes. De korábban is találkoztam már olyannal, aki mondta, hogy olvas mindent, mondjuk éppen azt nem, amit az iskolába kellene, ráadásul olyan forma volt, akiből ki nem néztem volna. A nagyon fiatal generációról meg egyszerűen onnan tudok, hogy ismerősök mesélték, akiknek most megy vagy ment a fiuk vagy lányuk általános iskolába.

Valami miatt van egy olyan idióta prekoncepciója a többségnek, hogy a webkettő és a mobilhasználat, na meg a print és az újságolvasás kizárná egymást. Nincs okunk feltételezni, hogy az intelligenciával egyébként eléggé jól korreláló információéhség jelentősen változott volna időben. Nem, hogy az elmúlt pár évtizedben, de még az elmúlt párszáz évben sem, de ezt a témát korábban már túltárgyaltam. A középkorban, de már a könyvnyomtatás elterjedésével az iskolákban egy halom nyelven nem csak olvastak, hanem beszéltek is egymással a diákok, az szegényebb sorban lévők pedig igencsak jelentős népmesét, népdalt, meg még ki tudja, hogy milyen népi bölcsességet halmoztak fel, persze mindkét blokkban voltak értelmesebbek és hülyébbek egyaránt.

Szóval, nem, nem és nem. Igaz, hogy a tartalomfogyasztó ideje véges, amit szokás a felhasználók idejéért folytatott küzdelemnek is nevezni, attól még, hogy valaki rendszeresen tömi az Insta fiókját és szórja a híreket a Twitteren vagy vitatkozik a Redditen - amiket hála a jó égnek még nem annyira fedezett fel a magyar átlag felhasználó - ha értelmes emberről van szó, akkor igenis olvas mellette. Szóval ez az a réteg, amelyik pont láthatatlan a közvéleménykutatók többsége előtt és persze az a felnövekvő réteg, amelyik tényleg fizetőképes.

Azokat a sudribunkókat meg alighanem senkinek sem kell bemutatni, akiknek a figyelme legfeljebb néhány másodpercre köthető le valamilyen idióta képi viccel, na meg töménytelen mennyiségű álhírrel, könyvet meg még életükbe nem vettek a kezükbe maguktól, de letöltenek minden szart a mobil alkalmazásboltjából, amivel aztán égtelen sok időt lehet eltölteni, egészen elképesztően értelmetlenül.

A másik érdekesség, amibe jobban belegondolva semmi meglepő nincs, hogy a két kaszt közt nemhogy átfedés alig van, hanem gyakorlatilag nem is tudnak egymásról. Honnan is tudnának, ha az emberek a hozzájuk hasonló intellektusú és szociális státuszúakkal tartják az erős kapcsolatokat, amit egyébként a webkettő erősített fel, ami egy készülő nagypubli témája lesz.

Ahogy szoktam mondani, a jövő nyertesei azok lesznek, akik egyaránt használják az okoseszközöket és a net vívmányait, emellett rendszeresen olvasnak is. Ez utóbbinak többek közt az az oka egyszerűsítve, hogy egy-egy hosszabb mű megértése a figyelem folyamatos fenntartását igényli, ami pedig elengedhetetlen, ha valaki valami értelmes dolgot akar csinálni majd később, amivel keres is.

Még csak azt sem mondanám, hogy kevesebb információ éri a rendszeresen olvasó ember és az idejét hülyeségekkel elcsesző ember agyát, az információ minőségében teljesen más, hiszen olvasás közben a korábbi ismerethalmazba kell beilleszteni azt, amit olvasunk, például az Insta-függőknek meg csak egy-egy pillanatra kell fenntartaniuk a figyelmüket, mondjuk arra, hogy milyen pofát vágjanak, azt hogyan effektezzék, koronát vagy csillámfaszlámát illesszenek a szelfijük tetejére és így tovább, ami szigorúan nézve nem biztos, hogy kevesebb információ, mint amennyit befogadunk egy vaskosabb cikk vagy könyv olvasásakor. Nem kevesebb, csak nyilván egyrészt teljesen más, másrészt éppen azokat a képességeket nem fejleszti, amivel a munka világában igazán labdába lehet rúgni. Aztán azzal, hogy a két réteg közti szakadék milyen folyamatokat indukál majd a jövőben, foglalkozzanak a szociológusok.

Egyébként ez a fajta fura kettősség totál eltérő területeken megmutatkozik még akkor is, ha csak a szellemi munkát végzőket nézem. Sokan mondják, hogy könyvből nem lehet megtanulni programozni, amire rá szoktam vágni, hogy könyv nélkül meg aztán pláne nem. És tényleg. Meg lehet nézni, hogy milyen fost adnak ki a kezükből sokszor azok, akik kizárólag trial-and-error alapon tanultak meg programozni, de hasonló a helyzet akkor is, amikor valaki ezt még azzal fejeli meg, hogy egy keretrendszert, technológiát, akármit akar megtanulni ugyanígy később. Vagy éppen, hogy mennyit szörnyülködnek sokan azokon az újságírókon, akiknek az írásain világosan látszik, hogy tényleg csak írnak, olvasni már nem nagyon szoktak, ami ugye alap kellene, hogy legyen, ha valaki nem trágyalevet akar kiadni a kezéből.

Nemrég a fejemhez vágták, hogy gyakran térek vissza azokhoz a témákhoz, amikről már írtam, nos, én legalább tudok róla és próbálom nem nagyon ismételni önmagam. Amire viszont nagyon, talán túlságosan is ügyelek, hogy ne a levegőbe rizsázzak, mert azt bárki tud. Viszont ha esetleg ismét megírom közel ugyanazt, csak máshogy, nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme az egésznek, hiszen a két poszt megírása közti időben azért elolvasok jópár cikket és könyvet, ami ideális esetben meg is mutatkozik az írásokon.

kép: Wikipedia - World literacy rate, Projectliteracy

Amikor valamilyen témában írok, igyekszek úgy bemutatni egy jelenséget, témát, problémát, ahogy más korábban még nem tette vagy nem megfelelő mélységben – na, ezt hívják értékteremtésnek, aminek manapság annyira nincs megbecsülése, hogy az már-már fáj.

Ha egy webes szolgáltatásban egy ritkán jelentkező problémáról van szó, rendszerint persze a Magyarországon valamilyen perverzió folytán social media szakértőnek nevezett arcok, fél fokkal jobb esetben meg olyanok írnak, akik mondjuk advanced userként valamivel jobban értenek hozzá, persze behatóan sosem vizsgáltak egy-egy szolgáltatást sem, nemhogy fejlesztettek volna rá. A privacy-szakikat, akik rájönnek, hogy jééé, a közösségi web tényleg közösségi, inkább most hagyjuk, mert azzal tényleg ki lehet kergetni a világból.

Azt mondom, hogy a webkettővel mindenki tökön szúrja magát egyszer, jobban vagy kevésbé, a kérdés csak az, hogy előbb vagy később. Nos, velem most éppen ez történt.

Az ős-facebook-fiókom meglehetősen egyedi módon volt beállítva, például egyáltalán nem lehetett ismerősnek jelölni. Mindezt sok-sok évvel ezelőtt úgy oldottam meg, hogy a Who can contact me?/Who can send you friend requests? beállítást nem webes felületen vagy appon keresztül állítottam be, hanem olyan módon, hogy létrehoztam egy eleve ismerősökből képzett listát, majd a kliensoldali kódot olyan módon módosítottam valamint a beállítást végző paramétert úgy küldtem újra a szerver felé, hogy az alapértelmezés szerint választható lehetőségek mellett választható legyen az is, azaz ami nem jelenik meg a legördülő menüben. Vegyük észre, hogy logikailag értelmetlen az, hogy csak olyan jelölhet ismerősnek, aki már eleve ismerősöm – mivel nem tud – ezzel együtt viszont senki más, ami egy roppant komfortos megoldás, akit érdekelnek a tartalmaim, arra ott a Follow gomb, szinte dettó ugyanazt láthatják a követők, amit az ismerősök.

Egy rossz mozdulattal múltkor mobilon lenyitottam a szóban forgó beállítást, egy félrekattintásnak hála, már tényleg csak az Everyone és a Friends of friends lehetőség választható. Gondoltam, semmi gond, megmókolom ismét. Igen ám, csakhogy az elmúlt néhány évben már jópárszor újraírták az egészet, anélkül, hogy belemennék a részletekbe, a Facebook – alapvetően helyesen – szerveroldalon is ellenőrzi, hogy olyan paramétert kapott-e, amit alapvetően választhat a felhasználó. /*Erről a műértők általánosságban erre tudhatnak meg többet. */ Az eredmény: nem sikerült visszaállítani az eredeti állapotot, ahhoz pedig nagyon keményen, az egész accountot kockáztatva kellene nekimenni a Facebooknak, hogy ismét beállítható legyen a már nem engedélyezett beállítás megadása, ami ráadásul amellett, hogy sejthetően több nap meló lenne, sanszos, hogy végül nem is sikerülne.

Ami ez után következett, ha nem is tűnik elsőre annak, egy kisebb rémálom! A profilom sok-sok felhasználónál jelent meg mint friend suggest, azaz ismerősajánló, olyan felhasználóknál, akik nem ismerősök, de ezer évvel korábban üzenetet váltottam velük, a saját accountomon keresztül rájuk kerestem valamilyen módon vagy idióta módon a saját accountomon keresztül végeztem lekérdezést velük, gyakrabban valamilyen tartalmukkal kapcsolatban. Ezen kívül többminden full máshogy kezdett működni.

Mindezt a nagy kapkodásban sikerült megfejelni egy még komolyabb hibával, ami miatt a Facebook most a születési évemet 2003-nak látja. Mindez könnyen kiküszöbölhetőnek tűnik, hiszen elvben "csak" át kell állítani a születési évet, nem? Elvileg igen, gyakorlatilag pedig a hivatalos súgó szerint vagy megváltoztatható vagy sem, ha pedig igen, akkor várni kell néhány napot, de azt nem tisztázza a súgó, hogy mennyit is.

A felhasználási feltételek szerint 13 vagy 15 éves kortól használható a FB, gyakorlatilag pedig nagyon nem mindegy, hogy a felhasználó elmúlt-e 18, megint más államokban 21 éves. Hogy mennyire nem mindegy, arra íme néhány példa:
- 18 éves kor alatt konkrétan nem engedélyezhető a keresőmotoroknak, hogy indexeljék az adatlapot, mi több, ha valaki facebookos azonosításra alapuló szolgáltatással posztolt valahol a neten - ilyen például a mindenki számára ismert kommentbox - az könnyen lehet, hogy egyszerűen el fog tűnni vagy hibásan jelenik meg
- konkrétan hiába van az beállítva, hogy milyen kontakt adatok látszódjanak az adatlapon, az gyakorlatilag a "kiskorú védelme érdekében" totál üres lesz!
- a Follow gomb konkrétan eltűnik, azaz nem lehet követésre jelölni és a meglévő követőket sem mutatja a Kéktakony
- egyszerűen nem lehet Publicba posztolni egy cizellált beállítás megadása nélkül

És még van néhány hasonló totál idióta korlátozás, amit mondjuk alig érinti azt, aki teljesen magán célra használja a Facebookot, viszont aki éppenhogy azt használná ki, hogy követni tudják azok, akiket érdekelnek a tartalmai, túlzás nélkül maga a rémálom, de nem csak ezért! Ha kapcsolódott hozzá fejlesztői account, amihez tartoznak éles alkalmazások, azok is okozhat izgalmas pillanatokat.

Korábban már írtam, hogy számos más szolgáltatásba lehet regisztrálni egyszerűen Google-, Facebook- vagy Microsoft-fiókkal történő belépéssel azért, hogy a felhasználónak ne kelljen plusz egy felhasználói nevet és jelszót megjegyeznie. Soha, na még egyszer: SOHA ne használjuk elsődlegesen ezt a lehetőséget, mindig email címmel és jelszóval regisztráljunk! Ugyanis ha valaki például az Instagram vagy Flipboard-fiókját a FB-fiókjával hozta létre, majd bármilyen okból a FB-fiók elérhetetlen lesz, esetleg a felhasználó megfeledkezik róla, hogy mennyi helyen regisztrált más szolgáltatásfiókkal, majd törli a Google/Facebook/Microsoft accountját, az a szolgáltatás, amibe ezeken keresztül lépett be, végérvényesen elérhetetlen lesz, a hozzáférést visszaszerezni pedig körülbelül egyenlő a lehetetlennel!

Ehhez még adjuk hozzá azt is, hogy az összes webes óriás fenntartja magának a jogot, hogy gyakorlatilag érdemi indoklás nélkül végleg kizárjon egy felhasználót a szolgáltatásból, jegelje vagy teljesen törölje a fiókot. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ha valakire rászáll mondjuk 100-200 troll, akiket akár bagóért fel is lehet bérelni a feketepiacon, majd azok az áldozat profilját jelentik például azzal, hogy pedó tartalmakat terít, spammel vagy nem valódi felhasználó, a Facebook "Level 1" supportja - ahogyan ez a kerek perec benne van a hivatalos súgóban is - nem köteles és nem is fogja vizsgálni a bejelentések valóságtartalmát, hanem ahogy az nekik idiotizmusig rigid forgatókönyv szerint elő van írva, már töröl is. Ennyire könnyen kicsinálható egy webkettes account vagy oldal, hangsúlyozom, bármiféle technikai hozzáértés nélkül! Egy szó, mint száz, amellett, hogy készítsünk rendszeresen biztonsági másolatot a fiókunkról, ne támaszkodjunk nagyon egy közösségi webes szolgáltatásra sem! Praktikusan én még a bankkártyáim egyikét is berögzítettem a Facebook fizetési rendszerében, évekkel korábban költöttem is, ugyan nem túl sokat, de még ez is mellékes. Tudok olyan felhasználóról, akinek szintén berögzítettük a bankkártyája adatait, azaz a visszaigazoltan valódi bankkártyára írt név azonos volt azzal a névvel, amilyen névvel regisztrált a felhasználó a szolgáltatásba, a fiókot mégis sikerült valakiknek jegeltetniük.

Visszatérve az életkorra: használok néhány szolgáltatást, ahol nem kimondottan felnőtt tartalmak jelennek meg, viszont nem zárható ki, hogy felnőtt tartalmak is megjelenjenek valamilyen módon vagy törvényi korlátozás miatta a szolgáltatásnak 18 éves korhoz kell kötnie a használatát, ráadásul nemhogy támaszkodik a Facebook-fiókra, hanem kizárólag azzal használható! Ilyen például mindenki kedvenc kurvázós/romantikázós/ismerkedős - kinek mi - alkalmazása, a Tinder. A Tinder pedig szépen ellenőrzi a FB-account alapján minden új munkamenetnél [tipikusan amikor elindítja a felhasználó], hogy az valóban elmúlt-e a 18 és igen, kitaláltad, a FB-account alapján... Ha azt látja, hogy nem, már ki is zártad magad az alkalmazásból, sok-sok száz match és levél pedig nemes egyszerűen hozzáférhetetlenné válik.

Ami pedig az oldalakat illeti, ne gondoljuk, hogy a nagy, jelentős támogatást, na meg felhasználói aktivitást élvező oldalak biztonságban vannak! Ezzel kapcsolatban két emlékezetes eset jut eszembe.

Az egyik, amikor a Csonti car szórakoztató oldalt ismeretlenek elérhetetlenné tették, majd egy tanácsadással foglalkozó cég felajánlotta, hogy segít az oldal tulajdonosának visszaállítani az eredeti oldalt, a közben megjelenő kamu oldalakat pedig eltüntetni, nem mellékesen milliós nagyságrendű munkadíj mellett. Szemben azzal, amit a Pestisrácok kapcsolódó cikke sugall, alighanem sosem tudjuk meg, hogy valójában az történt, hogy hozzáértő szakik elérhetetlenné tették az oldalt, majd ugyanők jelentkeztek a tulajdonosnál, hogy visszaállítják nem kevés pénzért vagy arról van szó, hogy valaki megfúrta az oldalt, majd egy tanácsadó cég valóban felajánlotta helyreállítást, csak annyira idióta módon és olyan egybeesésekkel, ami miatt rájuk terelődött annak a gyanuja, hogy ők maguk tették elérhetetlenné azt.

A másik, sokak által ismert történet, amiben a Tomcat-féle Tolvajkergetők oldala vált elérhetetlenné. Magánvéleményem persze van róla, de abba most tényleg ne folyjunk bele, hogy a Tolvajkergetők szellemisége, módszerei és egyáltalán úgy az egész, káros vagy éppen kimondottan ígéretes kezdeményezés volt, mert nem ez a lényeg. Ami viszont tény, hogy a Tolvajkergetők támogatottsága hatalmas volt. Mégis rendszeresen jegelték, ismét feltámasztották néhányszor, végül teljesen elérhetetlen lett és támogatottság ide vagy oda, semmilyen módon nem tudták elérni, hogy ismét elérhető legyen, pedig Tomcat meg sem állt Dublinig anno az ügy érdekében. 

Korábban már írtam róla, hogy bárki bármit is mond, senki sem tudja pontosan, hogy egy-egy webes óriás egy bejelentést milyen protokollt követve vizsgál ki, aki azt mondja, hogy biztosan meg tud oldani ezt vagy azt, az szimplán hazudik vagy hülye. Ugyanakkor én magam is ismerek rejtett módszereket, ahogy olyan cégeket is, akik, ha akarnak, alaposan bele tudnak nyúlni abba, hogy hogyan a Facebookon mi jelenjen meg, terjedjen el vagy gyakorlatilag ne jelenjen meg senkinél, ahogy azt is, hogy hogyan érdemes eljárni, olyan esetben, amikor valakinek akár a fiókját, akár az oldalát akár valamilyen ellenérdekelt fél, akár trollok megfúrták és helyre kellene állítani. Az ilyen viszont tényleg nem olcsó dolog és ami nagyon fontos, hogy a siker sosem garantálható száz százalékosan.

Ebben látom az egyik fő problémát, akármilyen óriásszolgáltatásról van szó. Hogy nem következetesek és még a harceddzettebb felhasználók sem lehetnek benne biztosak, hogy a beállításoknak megfelelően működik minden. Például a Gmail 7 GB-os tárhelyet ígér, valójában viszont egy tesztben kiderült, hogy átlagos levélmérettel számolva alig több 1-2 GB-nál, mivel durván összesen 30.000 levél normális felindexelésére képes a Google levelezőszolgáltatása, azaz bizonyos levelek nem kerülnek a belső indexbe, nem kereshetőek, legalábbis a webes felületen, ennek megfelelően, mintha nem is léteznének. Gmailt mondjuk nem használok, a többire meg mondhatja a laikus azt, hogy nem kötelező használni, anélkül, hogy még egyszer levezetném, egy szolgáltatás igenis nőhet akkorára, hogy a mindennapi életben, információszerzésben, emberi kapcsolatok fenntartásában megkerülhetetlen lesz. Arról pedig ugyancsak írtak sokan, sokféle nívójú cikket, hogy többször is gondoljuk meg, hogy kiket veszünk fel ismerősnek, miket lájkolgatunk, ugyanis a hétpecsétes titokként védett algó, ami eldönti, hogy mi kerüljön a falunkra, mit lássunk, kihat az önképünkre, mivel akaratlanul másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, arra, hogy hogyan gondolkozzunk, sejthetően egyéni különbségekkel ugyan, de még a normáinkra is. Mindegy, hogy Facebook vagy LinkedIN, mindkettőn jóideje elburjánzott a szar, de az már más téma.

Képzeljük el azt a prózaian egyszerű szituációt, hogy valamilyen okból tudnunk kell, hogy valakinek kik az ismerősei a Facebookon [2], viszont az érintett felhasználó letiltotta, hogy az ismerősei listája látható legyen. Persze, persze, egy kamu adathalász FB-kisalkalmazással ami az felhasználó “szives hozzájárulása” után lekérdezi mindezt, nem nagy bravúr. Viszont a Facebook alkalmazásfejlesztői környezetében [API] egyrészt nem tud mindenki (adathalász) szoftvert fejleszteni, másrészt ha a felhasználó explicite letiltotta, hogy kisalkalmazások a kontaktlistájához hozzáférjenek, mindez meghiúsul.

Ebben a posztban egy arcpirítóan egyszerű megoldást mutatok be, amin keresztül bárkinek a kontaktlistája lekérhető egyetlen programkód megírása nélkül.

Amikor egy szűz böngészőn keresztül – azaz nem pl. meghívóval – regisztrálunk a Facebookra, az illedelmesen felajánlja, hogy bővítsd az ismerőseid körét és onnan dob fel ajánlatokat ahonnan tud: a rendszer feltételezi, hogy a meglévő ismerőseid ismerőseit nagyobb valószínűséggel ismered, mint véletlenszerűen ajánlott felhasználókat, így eleve őket fogja ajánlgatni a jobb oldallécben. Könnyen belátható, hogy ha még nem nagyon léptél kapcsolatba senkivel és csak egyetlen ismerősöd van, az ő ismerőseit dobja fel – és, most jön a lényeg – teljesen függetlenül attól, hogy a meglévő ismerősöd a saját kontaktlistáját mások előtt rejtettre állította vagy sem. Azaz ha elegendő alkalommal frissíted az ajánlott ismerősök listáját, az összes ismerősdét kigyűjtheted, függetlenül attól, hogy azt elvileg láthatnád-e vagy sem, de a módszer még akkor is működik, ha a célfelhasználó az emlegetett kisalkalmazások számára az ismerősök leolvasását az API-n keresztül is tiltotta [1]. Ez mondjuk – számomra – abszolút nem új.

Amit viszont nemrég vettem észre, hogy, hogy a felvázolt esetben nem csak azokat a felhasználókat dobja fel ajánlottként, akik már a meglévő ismerőseid ismerősei, hanem azokat is, akiket ő ismerősnek jelölt vagy őt jelölték ismerősnek, de még nem igazolta vissza a kapcsolatot. Mindenki döntse el magában, hogy ez mennyire kínos, nekem csak egy leendő számítógépes nyelvész kérdése jutott eszembe: “ez most bug vagy feature?”.

Ismétcsak azt tudom mondani, hogy egy közösségi szolgáltatásban teljesen fölösleges a privacy settings-szel és a hasonlóan szépnevű audience selectorral játszani, hasonlóan ahhoz, ahogy a képek láthatósága is kijátszható volt látható minden más is vagy így vagy úgy, legfeljebb az lehet kérdés, hogy egy-egy módszer mennyire ismert.

Nem kalandoznék el nagyon, de összességében ismétcsak azt tudom mondani, hogy nem az a megoldás, ha bojkottáljuk a közösségi webes szolgáltatásokat, hanem az, hogy csak olyan tartalmat töltünk fel, ami szigurúan publikus.

[1] ennek az egésznek természetesen semmi köze az API-hoz
[2] oké, persze ez sokkal egyszerűbb a LinkedIN-en vagy az iWiW-en, amíg van, ui. nyilván ezek általában átfednek
[3] haladó kérdés: az ismertetett logika + egy FB-sajátosság alapján hogyan kérdezhető le a teljes ismerőslista ha több ismerősöd van, de csak egyvalaki ismerőslistájára vagy kíváncsi, aki mindenki előtt rejtve próbálja tartani az ismerőseit. Megoldás jöhet kommentben és emailen egyaránt!

Erről villantott egy remek cikket a Mashable Here’s How People Look at Your Facebook Profile — Literally címmel, ami szépen számba veszi a különböző webszolgáltatások "bámulási szokásait".