bardóczi ákos @post.r

Lezárod a géped, ha elmész ebédelni? Ha nincs megfelelően védve, feloldható a képernyőzár, függetlenül attól, hogy OSX vagy Windows fut, mindössze egy 50 dolláros USB-eszközzel.

Amikor szeptember elején találkoztam egy nem mindennapi sebezhetőséggel Rob Fuller egyik blogposztjában, aminek a közérthetőbb magyarázata is megjelent néhány nappal később,  még nem voltam benne biztos, hogy ez azért tényleg ennyire egyszerű és hatékony.

Végfelhasználói szempontból a dolog eléggé egyszerű, ha valaki odamegy egy géphez, aminek a felhasználója be van ugyan jelentkezve, de azért lezárta a munkaállomást, amíg nincs előtte, egy USB-kütyü csatlakoztatásával néhány másodperc alatt feloldható a jelszó ismerete nélkül.

A támadás lényege nagyon egyszerűsítve az, hogy abban az esetben is megkísérli telepíteni az oprendszer a rá csatlakoztatott USB-eszköz illesztőprogramját, ha az egyébként le van zárva, ezt követően pedig az USB-stick minden további nélkül beblöffölheti a rendszernek, hogy valójában egy ethernet-kábelt csatlakoztattak hozzá. Ezt követően a gép, ha korábban wifire volt csatlakoztatva, a vezetékes hálózati kapcsolatot fogja előnyben részesíteni, azon keresztül kísérli meg a hálózati kommunikációt és a megbuherált eszközön lévő, a rendszeren egyébként is létező, de módosított hálózati szolgáltatások indulnak el, konkrétan a DHCP és a Responder szerez olyan jogosultságokat, amivel már elérik a felhasználó bejelentkezési adatait és annak ismeretében feloldják a gépet.

Nagyon úgy tűnik, hogy valóban hatékony, mivel nem sokkal egy hónap elteltével már a neten is rendelhető a Hak 5 LAN Turtle eszköz, konkrétan 50 dollárért, ami ráadásul az összes elterjedetbb Windows-verzió és a legújabb OSX-ek esetén is működik.  

Érdemes megfigyelni, hogy a kísérletezésből, az ötletből mennyire gyorsan válhat piacképes termék, na meg azt, hogy az operációs rendszerek fejlesztői alighanem tudnak a lehetőségről, a megérkező frissítést a felhasználók jórésze alighanem úgysem telepíti, így a módszer a gyakorlatban is használható marad, ha az automatikus frissítés valami miatt le van lőve vagy nem működik, nem is kevés ideig.

Közhelyes, de igaz: minden hekkelhető. Legyen szó akár az ipari vezérlőrendszerek védelmének megkerüléséről, akár egy személyszállító repülőgépről [elvben], de rég ismert, hogy a vezeték nélküli egerek és billentyűzetek kommunikációja is jóideje relatív egyszerűen, olcsón és észrevétlenül lehallgatható, ahogy arról szó lesz a heti Hacktivityn is.

Kép: Techworm

Szándékosan nem azt az elcsépelt kérdést adtam címként a posztnak, hogy "Hogyan legyél hekker?" vagy hasonló, több szempontból is, például azért, mert nem kevésbé jól sikerült írás született korábban a témában. Mivel én is rendszeresen megkapom ezt a kérdés, pontosabban azt, hogy hogyan érdemes elkezdeni foglalkozni informatikai biztonsággal, ezért itt vázlatosan összefoglalom az álláspontom.

Az első és legfontosabb, hogy ha van kifejezés, ami eléggé utálok, az maga a "hekker". Emlékszem, még sok-sok évvel ezelőtt a Hacktivity-n volt egy sehova sem vezető kerekasztal-beszélgetés azzal kapcsolatban, hogy valójában ki hekker, ki nem hekker, a kívülállók számára hogyan lehetne megváltoztatni a hekkerekről kialakított negatív képet, ami szerint a hekker a tudásával visszaélő, törvényeket megszegő szararc.

Véleményem szerint teljesen értelmetlen azon dolgozni, hogy a hekker kifejezést a magyar nyelvben megpróbáljuk újraértelmezni ugyanis – itt jön a lényeg – etimológiai szempontból az amerikai angol hacker kifejezésből származik ugyan, de szerinte semmi köze ahhoz, a magyar nyelvben mióta létezik, mindig is pejoratív volt. Jól jegyezzük meg: a magyar nyelvben soha az életben nem volt semmiféle pozitív jelentéstartalma a hekker kifejezésnek, egyszerűen kulturális okokból, például amiatt, ahogyan a számítógépes bűnözéssel kapcsolatos híreket interpretálta a sajtó még a 90-es években. Ez nem jó vagy rossz, egyszerűen ez van, kész. Ezzel szembemenni körülbelül olyan értelmetlen, mint kitalálni, hogy holnaptól a feketére használjuk a fehér kifejezést és fordítva. Ami már teljesen más kérdés, hogy az ebből származtatott kifejezések már természetesen nem mind pejoratívak, például az etikus hekker, amelyik fedi az eredeti angolban ethical hacker kifejezés jelentését és olyan IT biztonsági jómunkásembert jelöl, aki egy megbízásnak megfelelően, de alapvetően ugyanazokat az eszközöket használva, mint egy támadó, felméri egy-egy IT rendszer sérülékenységét.

A fogalomról tehát ennyit. De mégis, mit lehet mondani annak, aki érdeklődne az IT biztonsági témák iránt, foglalkozna vele, de nem tudja, hogy hogyan vágjon neki? Több vélemény szerint nincs igazán jó válasz, mert ha valaki eléggé involvált, kíváncsi, akkor már magától úgyis elkezdett bütykölni valamit, legyen az akár szoftver, akár hardver, akár maga az emberi magatartás, én rokon területnek tekintem a haladó keresési és információkinyerési technikák művészetét is, de lehetne még folytatni a sort.

Én ezzel a véleménnyel nem értek egyet. Lehet valaki kitűnő szoftverfejlesztő, akit érdekelne a biztonság, de nem igazán tudja, hogy hogyan fusson neki. Erre azt tudom mondani, hogy az IT security olyan, mint a programozás: nem lehet könyvből megtanulni, normálisan viszont könyv, mégpedig jó sok könyv nélkül szintén nem.

Vannak olyan etikus hekker képzést kínáló helyek Magyarországon is, amik hajmeresztő összegekért kínálnak oktatást úgy, hogy állításuk szerint az ő képzésükhöz nem szükséges előzetes programozási tudás. Mese habbal, ilyen a világon nincs! Ha nem is kell vérprofi programozónak lenni, de mindenképp legalább alapszintű, de bombabiztos programozási ismeretek szükségesek ahhoz, hogy valaki hozzá tudjon szagolni a témához, ami plusz jó, ha már adott egy bizonyos hacker mentality ez viszont kialakulhat menet közben is.

Néhány évvel ezelőtt a "hogyan kezdjem?" kérdésre még Erickson Hacking – The Art of Exploitation művét ajánlottam, ami nagyon penge módon, a szoftverek elemi működéséből kiindulva veszi sorra azokat a témákat, amiknek a megértése és megismerése után már bőven tud mit kezdeni a megszerzett tudással az érdeklődő, majd továbbhaladni.

Úgy fogalmaztam, hogy néhány évvel ezelőtt. Az előbb említett könyv az alacsony, gépi szintű műveletek ismeretére koncetrál, legalábbis abból indul ki, ezért mindenképp gyorsabban tud látványos eredményeket elérni az, aki a már sokkal inkább emberközelibb, a szkript-nyelvek világában létező biztonsági problémákkal kezd foglalkozni. Ezek pedig szorosan kapcsolódnak a webalkalmazások biztonságához. Szinte mindegy, hogy valaki a Hacking Exposed sorozat Web Applications [Scambray, Liu, Sima] egy újabb kiadását használja vagy a Stuttard-Pinto szerzőpáros The Web Application Hacker’s Handbook könyvét, mindkettő alapos áttekintést ad a webalkalmazások tipikus sebezhetőségeivel kapcsolatban.

Hogy kiből lehet hekker vagy inkább nevezzük úgy: rokon területen szakértő? Bármilyen misztikusnak tűnik is, ez is ugyanúgy megtanulható, mint bármi más, csak éppenséggel érdeklődés, idő és tehetség kérdése.

Ha pedig valaki szeretne kívülállóként szeretne betekintést nyerni abba, hogy hogyan gondolkoznak, dolgoznak az etikus hekkerek, kutatók, érdemes ellátogatnia olyan szakmai rendezvényekre, mint amilyen a Hacktivity, ahol idén is két szekcióban párhuzamosan mennek majd az előadások,  szóba kerül majd többek közt a kártékony programok analízisének mikéntje, IP-kamerák hekkelése vagy éppen, hogy hogyan segíthetik az evolúciós algoritmusok a jelszavak kitalálására irányuló támadásokat. Ezen kívül két workshopban, kisebb csoportokban van lehetőség ismerkedni olyan témákkal, mint amilyen az andoridos eszközök sebezhetőségének tesztelése vagy éppenséggel a vezeték nélküli hálózatok hekkelése. Az előadásokra és a workshopokra egyaránt igaz, hogy akkor is lehet tanulni belőlük, ha a vendég nem érti minden részletében azt, amiről szó van.

Több helyen is lehetett olvasni, nemrég egy eléggé komoly Motherboard-cikkben, hogy érdemes letakarni a laptop webkameráját, ha úgysem használjuk, ezzel kivédve annak az esélyét, hogy valaki egy kémprogramon keresztül a saját laptopunk kameráján keresztül kukkoljon a tudtunk nélkül. Jogos-e a félelem és ha igen, mennyire? A rövid válasz az, hogy nem, inkább csak mítosz a dolog, de azért megér a téma egy hosszabb fejtegetést. Én nem tudok olyan komolyabb, nyilvánosságra került támadásról, amikor a webkamerán keresztül kémkedett volna bárki is, persze nem zárható ki, hogy ilyen nem is volt soha.

Kezdeném azzal, hogy én sosem értettem ezt a webkamerával kapcsolatos parát. Egyszerűen azért, mert mióta egyáltalán webkamera létezik, amikor az ténylegesen használatban van, kigyullad egy jól látható, aktuális működést jelző led. Márpedig a ledet és a kamera bekapcsolt állapotát vezérlő mikrokontroller egyrészt szorosan össze van integrálva egymással, ráadásul gyártófüggő is. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy még ha egy gépre kémprogram települ is, ami bekapcsolja a támadott felhasználó webkameráját az operációs rendszeren keresztül, hacsak a felhasználó nem teljesen hülye, a led világításából egyértelmű lesz számára, hogy a webkamerát valami használja. Ha pedig a bekapcsolt ledet nem veszi észre az illető, esélyes, hogy a sokkal hatékonyabb, rázósabb támadást sem venne észre, azaz alighanem nem ez a legnagyobb biztonsággal kapcsolatos rá néző kockázat, hiszen sokkal könnyebb - és értelmesebb - ha a támadó sokkal konvencionálisabb módszerekkel próbálkozik.

Felmerülhet a kérdés, hogy be lehet-e kapcsolni a felhasználó tudta nélkül egy webkamerát úgy, hogy a led ne gyulladjon ki. Közhelyes, hogy éppenséggel mindent lehet, csak az esemény valószínűsége változó. Ezzel kapcsolatban épp a napokban kérdeztem egy, többek közt webkamerák hekkelhetőségével foglalkozó ismerőst, akinek a válasza végülis abban erősített meg, ahogyan korábban is gondoltam, na meg pontosította az ezzel kapcsolatos tudásom. Azaz: egy dolog malware-t telepíteni egy elterjedt, ritkán frissített, elhanyagolt operációs rendszerre, egy teljesen más dolog az, amikor a webkamera firmware frissítésével kerül fel egy olyan, támadó által "patkolt" firmware változat, ami finoman szólva nem csak azt csinálja, amit kellene. Ez még nem is olyan nagyn-nagyon életszerűtlen, hiszen kamerák tömegében ugyanolyan beágyazott linux-like rendszer fut, ami eléggé jól dokumentált, ennek megfelelően hekkelhető is, ha az áldozatot valahogy ráveszik, hogy a támadó által kipreparált firmware frissítést telepítse a gyári helyett, kifinomultabb támadás esetén esetleg teljesen más programként van belógatva a telepítő és nem úgy, mint egy webkamera szoftverfrissítője, hiszen a kamera szoftverét frissíteni egyébként sem egy mindennapos dolog.

És itt jön a lényeg: azért, hogy a led ne gyulladjon ki működés közben, elméletileg a mikrokontroller is exploitálható, viszont egyrészt ekkor pontosan tudnia kell a támadónak, hogy milyen típusú kameráról van szó és az milyen mikrokontrollert használ, a mikrokontroller vagy sérülékeny vagy sem, de még ha sikerül is rábírni, hogy a ledet ne gyújtsa ki a kamera bekapcsolódásakor, ezt az egészet nagyságrendekkel nehezebb kivitelezni egy egyszerű kémprogram telepítésénél vagy éppen megbolondítani a kamera eszközmeghajtóját, vagy olyan alkalmazást csempészni az oprendszerre, ami egyszerűen bekapcsolja a kamerát, majd a streamet továbbítja a támadó felé.

Azaz egy tökéletes kamerás támadásnál még annak is nagyobb az esélye, hogy az áldozat irodájába például elhelyeznek egy miniatűr eszközt, ami kameraként, poloskaként is működik, mindezt GSM-hálózaton keresztül továbbítja a támadónak és mindez valamilyen irodai eszköz elektromos adapterének van álcázva a folyamatos áramellátás érdekében.

Jópofa dolog az informatikai biztonsági megoldásszállító cégektől olyan promóciós műanyag ablakot osztogatni szakmai rendezvényeken, amivel egyszerűen kitakarható a kamera, ha nincs használatban, csak értelme nincs. Nagyban gondolkodva pedig nem lennék meglepve, ha kimatekozva kiderülne, hogy világviszonylatban, összesen a felhasználók többet költöttek ragtapaszra, sebtapaszra, szigszalagra, a kamerák letakarására tervezett bizbaszokról nem is beszélve, mint amekkora kár eddig összesen keletkezett webkamerán keresztül történő kukkolásról.

Fontos megjegyeznem, hogy itt most a laptopokba hagyományosan beépített, videóhívásoknál használt webkamerákról van szó, teljesen más a helyzet például az olyan IP-hálózatra kötött kamerák esetén, amit kimondottan azért telepítettek, hogy folyamatosan figyeljenek.

Akit behatóbban érdekelnek az informatikai biztonság legizgalmasabb kérdései, érdemes lehet elnézni a Közép-Kelet-európai régió egyik legkomolyabb IT biztonsági konferenciájára, az idei Hacktivtyre, aminek a programja ide kattintva már elérhető.

Amikor valaki azt kérdezi tőlem, hogy milyen routert érdemes venni otthonra, mindig azt mondom, hogy szinte mindegy, csak ne valamilyen néhány ezer forintos fröccsöntött kínait. Igazából legfeljebb annyit tudok óvatosan mondani, hogy mennyi lehet az az összeg, amennyi fölött szabad otthonra vagy irodába routert venni.

A manapság használt routereket szokásosan már next-next-finish-tematika alapján gyakorlatilag egy perc alatt be lehet üzemelni, bármiféle szaktudás nélkül, hiszen érthető módon a hálózati eszközök gyártóinak egyik elemi érdeke, hogy a vásárlónak csak ki kelljen vennie az eszközt a dobozból, majd kapásból működjön is.

Ha a routerben valamit be kell állítani, általában a böngésző címsorába beütve a 192.168.0.1-es címet máris egy pofás kis webes kezelőfelületre jutunk a belépést követően, de erre az átlag felhasználónak csak a beüzemeléskor van szüksége. Hát persze, hogy voltak gyártók, akik jó ötletnek gondolták, hogy a felhasználónak még csak ne is IP-címet, hanem egy hosztnevet kelljen nyájasan begépelni, mert az hülyebiztosabb. Így tett a TP-Link is, amelyik de facto standarddá tette a saját routerei esetén, hogy a beállítópanel a tplinklogin.net címen legyen elérhető. Fél fokkal növelt user experience, hol itt a probléma?

A tplinklogin.net hosztnév persze nem csak egy belső, routernek szóló név, hanem egy, a weben is létező szabályos domain név, amire ha valaki ellátogatott, TP-Link felhasználóként átirányította a böngésző a saját routere beállítópaneljének bejelentkező oldalára. Még egyszer: routerek milliói működnek így!

Erre olyan történt, amit olvasva néhány másodpercig csak néztem ki a fejemből: egyenlőre nem világos, hogy hogyan, de a nagy és okos TP-Link elfelejtette meghosszabbítani a tplinklogin.net domain nevet! Amire persze rögtön le is csapott egy domainbróker cég, de arról kicsit később.

Mit is jelent ez a gyakorlatban? A domain-lopás vagy domain-eltérítés az elképzelhető incidensek közül az egyik legpusztítóbb, hiszen ha valaki tudja módosítani például az example.org domain név DNS-rekordjait, a mögötte lévő webszerverhez, levelezéshez, minden szolgáltatáshoz hozzáférhet és módosíthat, ami az adott domain alá van bekötve. Ezért is nagyon fontos, hogy például magáncélra megbízható domain regisztrátort és névszerver szolgáltatót válasszunk. Míg egy olyan incidens esetén, amikor a domainnév egy adott nemzeti legfelső szintű domainnév alá tartozik, az adott országban könnyebb lépéseket tenni az elhappolt domain visszaszerzésére, ún. generic TLD-k esetén ez gyakorlatilag esélytelen nemzetközi vizeken.

Az Arstechnica néhány nappal ezelőtt számolt be arról a lehetséges forgatókönyvről, hogy a tplinklogin.net domaint ha olyan vásárolja meg, aki egy adathalász oldalt tákol mögé, a mit sem sejtő TP-Link felhasználók millióinak bejelentkezési adatait és beállításait lophatja el, ezt követően pedig ha átirányítja őket a router valódi bejelentkező felületére, hogy mindez ne legyen feltűnő. Ha első olvasásra annyira nem tűnne problémásnak, hogy valaki hozzáfér más nethozzáférési adataihoz, nos, írom, hogy innentől kezdve bármit megtehet az ügyfél nevében egy kis trükkel.

Viszont nem valószínű, hogy egy adathalász venné meg az elévülését követően azonnal felvásárolhatóvá vált domaint, mivel arra már lecsapott a SEDO domainbróker cég, amelyik a hírek szerint nem kevesebb, mint 2-3 millió dollárért árulja a nevet. A dolog pikantériája, hogy a SEDO-nál nem sok nagyobb féreg van a netes cégek világában, mivel kimondottan arra szakosodott, hogy olyan domainek tulajdonjogát szerzik meg, amik van éppen lejártak és várhatóan a valódi tulajdonosuk jelentkezni fog érte, ezen kívül olyan domainneveket is tulajdonolnak, amik esetleg nem is voltak használatban, viszont valószínűsíthető, hogy egy cég nemzetközi piacra lépése esetén levédené a saját nevét, amit ugyancsak a SEDO-n keresztül tudna majd megvásárolni. Persze annyiért, amennyit a SEDO kér érte.  

Hogy a domain brókerek világánál nem igazán van aljasabb a neten, ami még nem ütközik törvénybe, jól mutatja, hogy a domain brókerekhez általában eleve regisztrációs díj befizetése után lehet bejelentkezni, az ajánlattételhez plusz összeget kell fizetni, amit ugyancsak nem térítenek vissza, majd ezt követően mondják meg a tényleges árat, ráadásul gyáva módon, fedett identitással.

Visszatérve a TP-Linkre, nem világos, hogy egy ekkora cég hogyan lehetett annyira ostoba, hogy hagyta a nevet elévülni, mivel a regisztrátor a nevek lejárta előtt több figyelmeztetést is küld a domain név tulajdonosának. A TP-Link alighanem kénytelen lesz fizetni, de nem 10 USD-t, amennyibe kerülne egy éves hosszabbítás, hanem annyit, amennyit a SEDO kér tőlük.

Abban az esetben, ha egy adathalász szerezné meg a nevet, olyan esetben, ha valaki egy TP-Link routert beállításakor a tplinklogin.net címen lépne be, az történne, amit fentebb már ismertettem, csak akkor irányítódna át a normál bejelentkező felületre, ha a router még nincs csatlakoztatva a nethez, ilyen módon a tplinklogin.net adathalász oldal nem érhető el, mivel a router netkapcsolat nélkül nem tudná feloldani a címet.

Csak érzékeltetésképpen: mivel az ún. generic legfelsőbb szintű domainvégződésekre nem vonatkoznak olyan korlátozások, mint több nemzeti, adott ország domain-felügyelete alatt álló domainvégződésre, így számos nevet még a net hőskorában lefoglalták, majd egészen elképesztő összegekért adták tovább a tulajdonosoknak.

Ami a TP-Linket illeti, belegondolni is rossz, hogy az eszközök firmware-jeik mennyire lehetnek biztonságosak, ha ilyen előfordulhat. „Megbízható választás”, mit ne mondjak.

Amikor kezdem azt hinni, hogy én már semmin sem lepődök meg, tényleg nincs lejjebb, ha Android platformról van szó, jön valami olyan elképesztően durva hír, ami kapcsán már nem is az informatikai-biztonsági vonatkozás az, ami elgondolkoztat, hanem sokkal inkább az a mikroökonómiai vonatkozás, hogy tényleg nem lehet eléggé silány minőségű egy termék vagy szolgáltatás az IT-piacon sem, hogy ne legyen rá kereslet, aminek az okait korábban fejtegettem már.

Közismert, hogy az androidos mobilokon számos funkció érhető el, a mobil gyakorlatilag a végtelenségig testre szabható, ha rootolva van, azaz a felhasználó az összes, biztonsági és stabilitási szempont miatt beállított korlátozást kiiktatja. Az Androidot futtató mobil rootolás nélkül is egy ön- és közveszélyes, ahogy azt az összes független kutatás alátámasztja, ezt gyakorlatilag csak a teljesen bigott Android-fanatikusok cáfolják az elmúlt évek androidos botrányai után. [Azokkal a fanatikusokkal meg konkrétan nem tudok mit kezdeni, akik azzal jönnek, hogy az Android mennyivel van előbb, mint az iOS, ami lehet, hogy jól hangzik, csak egy-két keresés után azonnal kiderül, hogy egyszerűen nem igaz. ] Lényeg, hogy a rootolást követően a felhasználó az eszköz teljhatalmú ura lesz, tehát a rootolás csak egészen kivételes esetekben lehet indokolt, például ha egy Android-fejlesztő alaposan vizsgálni szeretné a rendszer valamilyen részét, amihez addig nem fért hozzá. Vagy esetleg egy hardeningelt Android-klón operációs rendszert fejlesztene, egyékbént még a témában legjártasabb felhasználók is azt javasolják,  hogy ha már Androidot használ valaki, ne rootoljon, ha nem tudja pontosan, hogy mit csinál, márpedig a többség nem harceddzett mobiloprendszer-fejlesztő.

Erre mi történtik? A Google Playben, ami a legbiztonságosabbnak mondott alkalmazásbolt az Androidhoz, ahova az alkalmazások elvben többlépéses ellenőrzést követően kerülnek fel, felkerült több olyan alkalmazás is, ami képes a jelenleg futtatott androidos mobilok 90%-át rootolni néhány kattintással!

Azaz nem, az androidos felhasználó még akkor sincs biztonságban, ha kizárólag a Google Playből telepít alkalmazást, rendeltetésszerű használat mellett folyamatosan frissíti az eszközön lévő rendszert és alkalmazásokat, ha egyrészt a részben Google által felügyelt alkalmazásbolt, másrészt maga az operációs rendszer ilyet lehetővé tesz. Androidos sebezhetőséggel kapcsolatos hír, a legtöbb esetben már az ingerküszöböt sem éri el, mondjuk azok után, hogy az alkalmazásboltban feltöltött alkalmazásokat utólag lehetett módosítani tetszőlegesen éveken keresztül vagy éppen, hogy az iOS-en potom 8 éve natív és kikapcsolhatatlan fájlrendszeri szintű titkosítás az Androidon kevesebb, mint 3-4 éve érhető el, opcionálisan. Ráadásul az egész azzal lett önmaga paródiája, hogy miután bejelentették, hogy az összes felhasználói adat titkosítását lehetővé tevő lehetőséget továbbfejlesztették a 4.1-es verzióban, néhány héttel később már nyilvánosságra is került, hogy az elvben teljesen titkosított andoridos mobil teljes adattartalma dekódolható a titkosítási kulcs ismerete nélkül. A titkosítást azért emelem ki, mert évről évre számtalan mobilt hagynak vagy lopnak el szerte a világon, így elvárható lenne, hogy a rajta lévő adatok ne legyenek háztáji módszerrel kinyerhetők, amire ráadásul a felhasználó összes adata rá van drótozva a Google Accountnek "hála", csak csatlakoztatni kell az eszközt egy géphez fejlesztői módban vagy simán kivenni a memóriakártyát.

A mostani esetről részletek az Arstechnica-n.

kép: Techshift