bardóczi ákos @post.r

A minap jelent meg az Origo Tech rovatában egy cikk Túl lassan reagált a Facebook a terrortámadásra  címmel, szintén nemrég a Subba Blogon egy poszt 2 girls 1 csicska címmel, videó amúgy itt.

Az Origo cikke részletekbe menően beszámol róla, hogy a Facebookon többen számon kérték, hogy a terrorista szervezkedésekkel szemben túl lassan lépett, egészen pontosan, a terroristaakciókat pozitív színben feltüntető posztokat nem távolította el elég gyorsan, holott a Facebook egy fejese is kifejtette: „Terroristáknak, terroristapropagandának nincs helye a portálon.” Ezen kívül szóba került, hogy ilyen eseményeknél a Facebook akár plusz alkalmazottakat is behívhat, hogy felvegyék a harcot azokkal a felhasználói tartalmakkal. Ez több ponton ütköznek a gusztustalanul álszent és ostoba community guidelines-szel, másrészt nagyon veszélyes hülyeség.

Meanwhile in Hungary…

Ezzel körülbelül egy időben, ahogy a Subba hivatkozott posztja is felkapta a hírt, felkerült egy facebookos videó, amiben egy tinicsaj alighanem a haverjaival való megveretésével arra kényszerített egy hasonló kultúráltsággal és intellektussal megáldott jómadarat, hogy nyilvánosan kérjen tőle bocsánatot azért, mert azt posztolta róla, hogy fugáztak.

Ez utóbbi videó amúgy amellett, hogy röhögünk rajta, amellett, hogy ízléstelen, amellett, hogy egy olyan világba repít el bennünket, ahol semmi pénzért sem élnénk 5 perccel több ideig, a napnál is világosabb, hogy egy zsarolási bűncselekmény bizonyítéka, ugyan ez kutyát se zavar. Ja, a linken mindenki számára elérhetőek a hozzá tartozó kommentek is, most komolyan, mennyi van, amelyikből nem a kőprimitív arrogancia jön le?

Minden mindennel összefügg

Nemrég számoltam be a webes óriások eszelős ostobaságáról, amiben arról írtam, hogy a fene nagy szociális érzékenységük közepette bizonyos tartalmak moderálásával gyakran bizonyítékokat semmisítenek meg és hogy ez miért is baj.  

Vegyük észre, hogy itt aztán ezer fokon lobog az elmebaj – na meg a gusztustalan álszentség

Nem mélyedek bele ismét abba, hogy miért hatalmas hiba egy-egy közösségi szolgáltatás részétől, ha azonnal lemoderál bármit, amit szerintük a felhasználóknak nem szabadna látniuk valamilyen okból, okot pedig gyártanak hozzá bármikor. Leginkább azért, mert ha nem törlik azonnal azokat a tartalmakat, amiket a net leggátlástalanabb, morális téren állati szinten lévő  csőcseléke vagy éppenséggel elővigyázatlan, iszlamista szélsőségesekkel szimpatizáló arcok töltenek fel, ezek a tartalmak kutathatóak maradnak mind a nyomozó hatóságok, mint a külső kutatók, szociológusok, kriminológusok, kriminalisztikai módszereket fejlesztők és mások számára egyaránt. Ugyanis ha nem törlik, a tartalmakhoz kapcsolódó metaadatok, a kirívó vagy közösségre veszélyes tartalmakat terítő felhasználók aktivitása és az ő rajongói bázisuk felgöngyölíthető és követhető is marad, míg ha ostoba módon ezeket a tartalmakat eltávolítják, nyilván ezzel ezek az információk elérhetetlenné válnak – azaz valamivel később már sokkal nehezebb lesz azonosítani a potenciális bűnözőket, szélsőségeseket, egy szóval a legsúlyosabb arcokat.  

Ez nem az óvodában verekedő Pistike!

Ha Pistike verekszik az óvoda udvarán és az ovónéni leállítja, annak megvan a maga logikája. De a közösségi web kicsit más: ha megfigyeljük, hogy a webkettőn verekedő Pistikével kik szimpatizálnak, Pistike általában miért kezd verekedni, általában kik a veszélyeztetett csoport és hogyan verekszik, ezzel később, de sokkal több ismeret birtokában állítjuk le a gondolatkísérletbeli Pistikét, de már a hasonlóan problémás 100 másik társával együtt és ez a lényeg!

Hosszasan lehetne még sorolni az érveket azzal kapcsolatban, hogy a Facebook mostani elképesztően ostoba moderációs gyakorlata miért helytelen. Ide tartozhat az az elvi ok is, hogy a Facebooknak egész egyszerűen nem feladata, hogy elvi szempontból veszélyes tartalmaktól – azaz a vírusos és spammer hivatkozások például nem tartoznak ide – megvédjék a felhasználóikat, mintha azok taknyos orrú óvodások lennének. Másrészt van egy olyan, rendkívül rossz olvasata a dolognak, hogy a felhasználóknak nem kell tartaniuk semmitől, mert majd a nagy és okos Facebook megvédi őket – holott nem, minden ilyen lépést a Facebook nyilván csak azért tesz, hogy családbarát legyen úgymond.

Magyar vonatkozás – polkorrektek maradunk vagy hagyjuk, hogy kinyírjanak a Mekiben?

Az első komolyabb eset, amikor egy rázós arcra a neten keresztül lettek figyelmesek a hatóságok az volt, amikor Somogyi Ábel blogját elkezdte figyelni a rendőrség, majd megtették a szükséges lépéseket. Na most képzeljük el, ha akkor a csávó blogját csak úgy törli a blogszolgáltató mondjuk arra hivatkozva, hogy uszító tartalomnak náluk nincs helye! A türelmes megfigyeléssel a magyar zsaruk sokkal többre mentek, gyakorlatilag nem kellett bizonyítani a lementett tartalmak alapján, hogy az eszelősen elborult versek nem csupán a szerzői szabadság eredményeként születtek. Igaz, hogy a Móriczon kellett a tagnak lövöldöznie egy picit mire tényleg lekapcsolták, de semmi sem zárja ki, hogy valóban emberekre lőtt volna mondjuk az egyetemen, ha teheti – amiről értelemszerűen nem tudtak volna honnan értesülni időben a bűnüldöző szervek, ha a blog nincs.

Nemrég szereztem be Wiil Counterterrorism and Open Source Intelligence kötetét, de számos könyvet meg tudnék még nevezni, ami azokat a metodológiákat mutatja be, hogy hogyan kutassunk radikalizálódó csoportok, potenciális bűnözők és egyéb rázós arcok után a közösségi weben és egyéb, nyílt netes forrásokban. Ezek a módszerek viszont mind feltételezik, hogy egy-egy szolgáltatás működtetője nem olyan ostoba, hogy törli azt a tartalmat, ami kiindulópont lehet egy terrortámadás megakadályozásához. Nos, a Facebook most mást sem csinál – de legalább jól jár vele, fő az imidzs, nemde?

Képek forrása: web, kuruc.info

Korábban alighanem még senki sem ábrázolta annyira szemléletesen a gyógyszerek hatásmódját, mint annak a videónak a készítője, amelyikbe tegnap akadtam bele. Hozzáteszem, persze akinek volt ilyen tárgya, annak semmi újat nem fog mondani, ha mégis: azt, hogy olyan módon is összeállítható egy animáció, hogy abból tényleg szinte mindenki megértse, hogy hogyan is működnek a gyógyszerek.

Természetesen nem minden gyógyszer ugyanígy működik, de a gyógyszerek szinte mindegyikének általános sémája az, hogy a hatóanyagmolekulát megfogja egy tőle jelentősen nagyobb szállítófehérje, amelyikkel idővel el nem jut egy, a sejt felszínén lévő fehérjéhez, a receptorhoz. A hatóanyag a transzportermolekulával úgy kapcsolódik a sejtfelszínen lévő fehérje, a receptor kötőhelyére, mintha egy kulcsot tennénk a zárba, azaz nem kötődik össze-vissza minden-mindennel, a receptorok többnyire specifikusat arra a molekulára, amit kötnek és ligandnak is hívjuk. Miután a kötődés megtörtént, a receptorfehérje konformációja megváltozik, olyan módon, hogy az valamilyen változást indít el a sejt belsejében. Lényegében ez nem csak a gyógyszerek, hanem úgy általában minden életműködésnek az egyik alapja.

Valahogy így:

Persze a gyógyszerek általában nem önmagukban kerülnek be a szervezetbe, hanem a gyógyszer vivőanyagával együtt. Azok a molekulák, amik még messze nem gyógyszerek, csak hatóanyag-jelöltek, ún. lead compound-ok, olyan molekulák, amik ha nem buknak el egyik teszten sem és a leghatékonyabbak a csoporton belül, esetlegesen gyógyszer lehet majd belőlük. Viszont amikor egy adott életműködés megváltoztatása érdekében elkezdik kutatni, hogy milyen típusú molekulák jöhetnek szóba, amik megfelelő ligandként tudnak viselkedni, nem bomlanak el, kellően nagy affinitással kötnek a helyükre és eléggé specifikusak, nem szintetizálják meg rögtön az összeset, hanem van több ezer, esetleg több tízezer játékos, amik közt tekintélyes számítási kapacitással rendelkező szoftverek elvégzik az első selejtezőt. Aztán akik benn maradtak a körben, alaposabban megnézik, a legesélyesebb játékosokat megszintetizálják, majd ezt követően tesztelik sejtkultúrákon, majd állatokon, ezt követi a klinikai kipróbálás. Vegyük észre, hogy egy teljes szervezetre kiható életműködés megváltozását végülis egy-két fehérje szerkezetének megváltozása okozza, ezért adom utólag azt a címet a posztnak, hogy "pillangó-effektus".

Az egyszerűsítések mellett rokonértelműként használtam a gyógyszer és a hatóanyag kifejezést, holott szigorú értelemben nem az, a gyógyszer a hatóanyag mellett az a vivőanyag is, amiben a hatóanyag kötve van, ettől is függ egy gyógyszer hatékonysága. így fordulhat elő, hogy egy gyógyszer generikuma sokkal kedvezőtlenebb, mint az eredeti, pedig a hatóanyag azonos. Ami érdekesség, hogy a gyógyszer hatóanyagát a legtöbb államban 10-15 évig szabadalom védi, ezalatt az idő alatt kell, hogy visszahozza az árát, ezt követően más gyógyszercég is legálisan szintetizálhatja, viszont a vivőanyag továbbra is titkos marad vagy legalábbis a részleteket az eredeti gyógyszercég megtartja magának.

Természetesen egy hatóanyagmolekula még működhet ezer meg egyféle képpen, alapvetően sokszor a ligandot felismerő hely és a kötőhely nem is azonos, egy receptornak több ligandja is lehet, az is előfodulhat, hogy a fehérje konformációváltozása nem attól következik be, mert a kötőhelyére kötődött volna valami, az is lehetséges, hogy az kmau-ligandnak nincs is kötőhelye, viszont a fehérje hátára vagy oldalára kapaszkodva úgy változtatja meg a receptorfehérje konformációját, hogy az a természetes ligandjait sokkal nagyobb valószínűséggel köti meg vagy éppen fordítva, ennek a torzulásnak a következtében a kötőhely is torzul, így hiába van ott a ligad, az nem tud kapcsolódni a receptorra. Izgalmasabbnál izgalmasabb gyógyszer-interakciók oka lehet, hogy két ligand van jelen és kötődne ugyanarra a helyre, hely viszont nyilván csak egy van, ekkor az kerül ki győztesen, amelyik nagyobb affinitással, nagyobb erősséggel kötődik a receptorhoz. De maga a kötődés is többféleképp létrejöhet.  

A gyógyszerekre való eltérő érzékenységet és azt, hogy a mellékhatásprofil betegenként más, az magyarázza, hogy vannak örökletes tényezők is, amik befolyásolják, hogy milyen típusú receptorból mennyi van, milyen eloszlású, az milyen gyorsan bomlik el, ez már "néprajz".

Ritka, több éves, ámde annál irritálóbb bugba akadtam az iMessage-ben, alighanem nem csak én. Pontosabban, hogy ez most bug vagy feature, ki-ki döntse el, ami szinte biztos, hogy alighanem problémát a legharceddzettebb Apple-idomár sem tudná megoldani, hacsak nem olvasott utána az iMessage protokoll, na meg azonosítás lelki világának, ha nem olvasott utána a témának. Ilyen szempontból egészen jó kiindulópont mondjuk ez a fórum. Az iMessage-t annak idején többek közt több, nem ritkán több Apple-eszközt egyszerre érintő sebezhetőség bejelentése után kapcsoltam le, amik közt olyan is előfordult, ami elvben távoli kódfuttatásra  adott lehetőséget a legfrissebb üzenetküldőben is. 

Amikor elkezdtem használni az iMac-emet, arra gondoltam, hogy létrehozok egy külön iCloud-fiókot neki, amit az egyik iPhone-omon is bekapcsoltam, eléggé gyorsan kiderült, hogy volt nem túl jó ötlet, ezért használtam ismét az eredetit a mobiljaimon is, viszont hiába száműztem, mi több, töröltem az új AppleID-t, az iMessage aktiválásánál mégis azzal próbált a szolgáltatáshoz kapcsolódni annak ellenére, hogy az újonnan létrehozott AppleID már nem is létezett. 

A hibajelenség valahogy így nézett ki, nem a posztban lévő mailcímeket használtam, de ez a lényegen nem változtat. Amikor próbáltam aktiválni az iMessage-t az érintett iPhone-omon, akkor az a korábbi, már nem létező apple @ brdczi.net AppleID-vel akart kapcsolódni és nem is ajánlotta fel, hogy azzal a címmel kapcsolódjak, ami a mobilhoz hozzá volt rendelve a többi iCloud szolgáltatáshoz, azaz az akos @ brdczi.net –tel. 

A dolog meglehetősen reménytelennek tűnt, megnéztem a fent emlegetett fórumot, majd Macbookon a meglévő AppleID-vel belépve megnéztem, hogy milyen feladói címmel „envelope”-pal engedélyezett az üzenetküldés, amiben látszódott a mobilszámon kívül több email cím is. Ezek egyike a korábbi AppleID-hez kapcsolódó feladói cím volt, ezért emlékezett – messze nem világos módon – az eszköz arra, hogy valamiért azzal kellene a szolgáltatást bekapcsolnia a mobilomon is. Az összes hozzárendelt envelope email-címet kiszedtem, csak a mobilszámot hagytam benn, a szolgáltatást az iMac-en és a Macbookon is kikapcsoltam, majd ismét be, hozzáadva egy, az új AppleID-hez kapcsolt email-címet. Ezt követően az iPhone-on az iMessage aktiválásnál már nem a régi AppleID-vel próbált kapcsolódni az iMessage-hez, hanem azzal, amit a többi szolgáltatás is használt az eszközön. És működött. 

A jelenség egyrészt felveti azt a kínos kérdést, hogy milyen programozástechnikai hibák lehetnek az almás felhő szolgáltatásaiban, amik esetleg nem csak kellemetlenek, hanem biztonsági szempontból is hagynak maguk után kivetnivalókat, mint amilyen volt a szintén éveken keresztül észrevétlenül maradt „goto fail” néven elhíresült SSL-t érintő sebezhetőség. Másrészt, persze nem Apple sajátosság, de jól tudjuk, hogy az Apple Care, na meg az Apple szervizei a gyakran előforduló problémák megoldására vannak berendezkedve, olyan probléma megoldására, ami a felhasználóknak legfeljebb néhány ezrelékét érinti, alighanem nem, így ha ritka issue miatt kerül az eszköz szervizbe, szinte biztos, hogy nem ússza meg a factory resetet, a felhasználó pedig egy kiadós adatvesztést. Ez utóbbinak az az oka, hogy ha a szerviz vagy a felhasználó teljes biztonsági mentést csinál az iPhone-járól vagy iPad-járól, az minden lesz csak nem teljes. Az Apple-felhasználóknak érdemes tudniuk többek közt azt is, hogy egy-egy teljes mentés utáni visszaállítás az alkalmazásokat, üzeneteket, emaileket visszaállítja persze, viszont a belső alkalmazásadatokat, mint mondjuk egy üzenetküldő app chatlogjai, amiről az app szerveroldalon nem tárol mentést, azt nem. Márpedig bőven van olyan alkalmazás, amelyik például a belső üzeneteket nem tárolja szerveroldalon spórolva az erőforrásokkal, egy ezer éves beszélgetés csak azért húzható elő, mert a mobil SQLite-adatbázisa tárolja, ami egy iTunes-os teljes  mentésbe vagy bekerül vagy sem, ezeket pedig iOS esetén messze nem triviális ledumpolni. Azaz sajnos vannak olyan alkalmazásadatok, amik gyakorlatilag tényleg csak addig léteznek, amíg az eszköz megvan és működik. 

Kép: pix-hd.com
 

A bosszúpornó nem jó ötlet. A kutathatóságát korlátozni szintén nem.

Legalábbis szerintem. Lehet, hogy nincs igazam. Igencsak sűrű volt az elmúlt néhány nap internetügyileg - instant felzárkóztató a Wireden itt -, ezek közül az egyik szerintem ami a netes kultúra és cybercrime szempontjából együttesen leginkább elgondolkodtató, hogy a Google úgy változtatta meg a keresőszolgáltatását, hogy az ne nagyon dobjon bosszúpornó oldalakat találatként akkor, ha valaki a revenge porn keresőszóra keres. Ha valaki nincs képben, a Google a találatok felsorolásánál, relevanciájuk meghatározásánál az egyik szempont, amit figyelembe vesz a ranking algoritmusokkal, hogy miután - nagyon-nagyon sok - felhasználó egy adott kifejezésre keresett, utána mire kattintott rá. Nagyon durván egyszerűsített példával, ha nagyon sokan Martin Garrix nevére keresnek rá, majd ezt követően a vele kapcsolatos Wikipedia-szócikkre kattintanak, akkor az a találat be fogja előzni idővel a www.martingarrix.com oldalt, hiszen a felhasználók a Wikipedia-szócikket tartják relevánsabbnak  most ne menjünk bele, hogy persze sokminden mástól is függ.

Szóval ha valaki eddig bosszúpornót keresett, akkor a top találatok közt valóban bosszúpornó oldalakat is talált.

18 év börtönre ítélték nemrég azt a Kevin Bollaer nevű pofát, aki olyan oldalt üzemeltetett, amire bárki beküldhette az exéről vagy más haragosáról készült házipornós képeket. Ja, meg egy olyan oldalt is üzemeltetett, amin pénzt kért az áldozatoktól az adott tartalmak eltávolításáért.

Ha a Google hatalma nagy, akkor érthető, hogy a társadalmi szerepvállalása és felelőssége is legyen az, nemde? Szerintem ez nem kérdés. Viszont! Van egy másik alapelv, ami szerint nem manipulálják művileg azokat a találatokat, amiket az általuk működtetett algoritmusok relevánsnak találtak, ez alól kivételt jelentenek olyan esetek, amikor az algoritmusok hibájából mégsem az adódik releváns találatnak, ami józan ésszel belátva az, ez az ún. SEO-poisoning, más néven spamdexing.

Ilyenkor a durva beavatkozásra nyilván azért van szükség azon túl, hogy a használhatóságot rontja, ha nem nyúlnak bele, mert megvédi a felhasználókat az esetleges, másodlagos veszteségektől, például vírusfertőzésektől, nem-többségi véleményt tükröző, a szólásszabadsággal visszaélő tartalmaktól, de hosszasan lehetne még taglalni ennek az elvi magyarázatát.

A revenge porn kifejezéssel kapcsolatos módosítás viszont egész egyszerűen nem ilyen, igaz, ha a bosszúpornót kereső arcok nem találnak bosszúpornó oldalakat - itt meg tudnék nevezni egy rakás keresőmotort, amivel továbbra is simán! - akkor nyilván a bosszúpornó áldozatait megvédi ezzel a Google. A gondolkodó, de a témában nem tájékozott ember egyik gondolata az lehet, hogy aki volt olyan hülye, hogy hagyta magát egy kiadós bukakee partin fotózni, az meg is érdemli, mi több, majd ebből tanul, ettől nevelődik a nép - ugyanis az esetek többségében nem arról van szó, hogy a képeket ellopják, hanem arról, hogy egy rakás idióta az általa szűknek vélt körnek átküldözgeti ezeket a képeket azzal izmozva, hogy mekkora jó csaja van, a kép meg persze nem parkol végleg még a legjobb barátja mobilján sem, hanem kikerül. Az igazság szempontjából viszont félrevezető lehet ez a logika, hiszen teljesen mindegy, hogy valami kinek a sérelmére történik, sosem hibáztatható a sértett azért, mert valaminek az áldozatává vált, még akkor sem, ha egyébként megelőzhette volna.

Na de akkor mégis mi a jóég a probléma azzal, hogy a Google így moderál? Ugyanaz, ami a még hülyébb Facebook moderációs elveivel, nevezetesen, hogy gyakorlatilag bizonyítékokat semmisít meg, így egy-egy ilyen törvénysértés, na meg az azzal összefüggésbe hozható személyek és egyáltalán maga a jelenség nem lesz kutatható sem a hatóságok, sem pedig a nem hatóságok körében munkálkodó többi kutató számára.

Tegnap nagyon rápörgött a net arra a témára, hogy az USA-ban mindenhol engedélyezett lett a melegházasság*, ennek kapcsán jutott eszembe, hogy Oroszországban pedig nemrég gyakorlatilag kriminalizálták, ehhez képest ismét jóidőre lecsukták Alexander Marcinkevicset, a pofát, aki szervezetten uszított a melegek ellen olyan módon, hogy a mozgalmát amúgy pedofilellenes szervezetnek tüntette fel, de a hülye is látta, hogy nem az.

A 444 egy-másfél éve írt róla egy egészen sokkoló cikket a jelenségről amin a beágyazott Youtube-videókat már nem lehet megnézni - mily' véletlen, szintén a Google tartalompolitikai gyakorlata miatt, amiről most írok. /*a Youtube ugye Google-szolgáltatás*/

Na de hogyan sikerül az Oroszországi Föderáció területén az ottani hatóságoknak mégis töménytelen mennyiségű bizonyítékot összegyűjteni - mi több, ezt megteheti bármelyik olvasó is, már ha bírja a gyomra - a terror ezen formájáról és nagyon-nagyon sok más bűncselekménnyel kapcsolatban is? Nos, úgy, hogy az "orosz facebookon" a VKontakte-ként is ismert vk.com -on, ami legalább harmad akkora, mint a Facebook, de talán volt idő, amikor nagyobb is volt annál, semmilyen, még egyszer semmilyen vagy szinte semmilyen tartalmat nem távolítanak el, ha mégis, akkor sok idő után, viszont például a spammerekket és a kamu felhasználókat ők is irtják, ahogy tudják. Ha viszont azokat a videókat, amiben embereket aláznak, vertek, lincseltek rommá, a Google-höz és a Facebook-hoz hasonló puhapöcs módon azonnal törölték volna néhány bejelentés után, azzal egyrészt bizonyítékok tömegét tüntették volna el, mi több, esélytelen lett volna feltérképezni a lájkok és kommentek alapján azokat a felhasználókat, akik ilyen-olyan radikalizálódó csoporthoz tartoznak és ez a lényeg!

Ha valaki csinálna egy olyan oldalt, amin mondjuk én látszódom professzionális módon photoshoppolva mondjuk thai kurvákkal, akiknek mondjuk az arcára ráengedtem néhány patront - ilyen rajzolásához amúgy tutorial is van :) - és az oldalon fel lenne tüntetve, szó szerint, hogy "bardóczi ákos, meg fogunk gyilkolni", akkor hülye lennék lemoderáltatni, akár Facebook-oldalról, akár más felületről van szó, hiszen akkor aztán biztos, hogy nem lehetne megtalálni az elkövetőt, míg ha a tartalom fennmarad, akkor teljesen más a helyzet.

Persze lehet, hogy tévedek. De nagyon úgy fest, hogy a keresőóriás olyan döntést hozott, amit rövid- és középtávon üdvözölnek a jogvédő szervezetek, na meg úgy mindenki, ők pedig elbújhatnak a társadalmi szerepvállalás mögé. Megjegyzem, számos eszköz van még, amivel a már törölt/nem kereshető tartalmak is kutathatóak, viszont a Google mégiscsak egy olyan hatékony eszköz, amit sokszor körülményes mellőzni.

Alapvetően a cyberbullying megelőzésére mindenkinek, különösen pedagógusoknak és szülőknek a Safer Internet Hungary webhelyét ajánlom.  

*globális emberjogi problémákhoz, biztonságpolitikához nem értek behatóan, viszont annyira leszarom az USA-beli melegházasságot, hogy el se tudjátok képzelni, lévén, hogy globális téren, de még az USA-ban is az emberkereskedelem, fegyverkereskedelem, gyermekprostítúció, pedoporesz és még sokminden más, gyakorlatilag minden fajsúlyosabb emberi jogi probléma, mint hogy az egyik bácsi a másik bácsival házasodhat-e. Viszont nyert a cukiságfaktor, hiába, hogy ennek relatív kicsi a jelentősége egy olyan államban, ahol eddig sem volt túl necc melegnek lenni a világ számos országához képest. Azzal meg mégsem lehetne rommá hype-olni a világot, hogy sikerült felszámolni mondjuk a szervkereskedelmet, egyszerűen mert maga a téma annyira negatív érzeteket kelt a tömegben, míg az LMBTQIA-jogok nem - ebben a mozaikszóban amúgy az a legnevetségesebb, hogy évről évre hosszabb. Vigyázat! Lehet, hogy tévedek. De kicsit analóg a helyzet ahhoz, amikor egy kibszott állatkert jóval több támogatást kap civilektől, mint egy gyermekklinika, mert ház kiskecskéket simogatni, meg aranyhörcsögöket mégiscsak cukibb, mint lesoványodott gyerekekre gondolni, akik nem sokkal korábban még egészségesek voltak, a kórházban pedig beszerezhetőek lennének kedvezőbb mellékhatásprofilú terápiás készítmények, kialakíthatóak lennének sokkal barátságosabb kórtermek, csak éppen nincs rá pénz.

képek forrása: feminspire.com, kidshealth.org, worldwideweber2014.wordpress.com

Nemrég emlegettem, hogy a szoftverrendszerek egyre nehezebben tekinthetők át, egy-egy kiesés egyre súlyosabb társadalmi hatást vált ki, a különböző IT megoldások közti eligazodás pedig egyre nehezebb lesz. Nincs ez máshogy az IT biztonsági megoldásokkal és szolgáltatásokkal sem, ami jobb helyeken ugyan már nem vált ki viszolygást a cégvezetőkből, tény, hogy erre még mindig nem fordítanak elég figyelmet, na meg még inkább pénzt, a másik oldalon ennek megfelelően kell alakítaniuk a marketinges- és PR-csapatoknak a reklámjaikat, ami messze nem könnyű, hiszen nem pillecukor vásárlásáról kell meggyőzni a célcsoportot.

Komolyan nem tudom megmondani, hogy a következő néhány film kiket is célozna, ugyanis aki a stratégiai szintű döntéseket hozza, alighanem már úgyis hallott a legkomolyabb játékosokról, ami két reklámban is közös, hogy az elfogadhatónál nem teátrálisabb módon egy-egy történetet mutat be, ami pont a megfelelő mértékben – na jó, egy kicsit jobban – paráztatja be nézőt. Lehet mondani, hogy ezek inkább imázsfilmek, a lényeg nem is azon van, hogy most akkor reklám vagy imázsfilm, hanem azon, hogy pár perc alatt többet mondanak, mint amennyit egy-egy cégnél a vezetők szájába lehetne rágni azzal kapcsolatban, hogy miért nem érdemes az IT-biztonságon spórolni.

Ugyan ezek nem a legújabb filmek, lehet, hogy adott cégtől nem is feltétlenül a legjobbak, az összeállítás teljesen szubjektív.

A Deloitte egy korábbi reklámfilmjében Dzsimi görkorcsolyázó prostiktól kap egy pendrive-ot, amivel aztán persze az lesz az első dolga, hogy hazamegy és jól lefertőzi vele a céges gépet, majd kezdődik is a dráma. A film amúgy jó kezdő spanyolosoknak is, mert a felirat nélküli változatot hirtelen nem találtam. [update: eredeti videó frissítve]

Az IBM egyik legújabb filmjében Törpapa tabletjét fertőzik meg Törpilláék, aminek következtében romba dől fél Aprajafalva közlekedési rendszere. Aztán mégsem.

A Lockheed Martin mosóporreklámjában tényleg minden felvillan a kijelzőkön, ami éles környezetben garantáltan nem, sztorija mondjuk nincs, de nem is hiányzik, mivel a nagypapás hanghordozással vakeráló narrátor mindent visz.