bardóczi ákos @post.r

Előre láthatóan október 3-án, hétfőn, 11:30 után nem sokkal jelentik be, hogy kik is kapták az orvosi-fiziológiai Nobel-díjat idén, 2016-ban.

A bejelentés idejében folyamatosan kommentálom, illetve először rövidebben, aztán kicsit bővebben el is magyarázom, hogy mi ért Nobel-díjat idén és ha tudom, azt is, hogy miért érett meg a felfedezés vagy találmány éppen idén a Nobel-díjra. A poszt folyamatosan frissül, a live streamet itt lehet majd követni, a poszt folyamatosan frissül.  

11:27 2016.10.03. Közel 3200 felhasználó nézné élőben a Nobel-díj bejelentését - ha menne - többen jelezték kommentben, hogy egyszerűen valamiért nem működik a stream :(
11:28 2016.10.03. elindult, de durván fapadosan, hang nélkül.

11:35 2016.10.03. - a Youtube-on még mindig nincs hang, viszont a live stream itt követhető hanggal: https://www.facebook.com/nobelprize/videos/10153942531154103/
11:36 2016.10.03. - az idei díjazott egyébként Yoshinori Ohsumi, aki az autofágiával kapcsolatos kutatásaival érdemelte ki a díjat, hogy ez mi is, azt hamarosan magyarázom, a press release egyébként itt: http://www.nobelprize.org/nobel_prizes/medicine/laureates/2016/press.html

11:49 2016.10.03. Az autofágia, ahogy a neve is sejtetei, az a folyamat, amikor a sejt a saját sérült vagy egyéb módon fölöslegessé vált organellumait, azaz sejtszervecskéit több, szabályozott lépésben „megemészti”, ezzel biztosítva a sejtek belső homeosztázisát.

A folyamat egyébként a huszadik század dereka óta ismert, viszont a szabályozásának apró lépéseit csak később sikerült tisztázni. Így például azt, hogy a sejt hogyan ismeri fel a sérült, lebontásra ítélendő sejtszervecskéket, ezek elbontását hogyan szabályozzák az erre specializálódott más sejtszervecskék, az ún. lizoszómák, autofagoszómák.

A törmelékként keletkező szénhidrátok, főként membránokból származó zsírok és természetesen fehérjék lebontásával már korábban is intenzíven foglalkoztak, mi több, többen is Nobel-díjat kaptak ezzel kapcsolatos kutatásaikért.

A mostani díjazott a 90-es évektől kezdve a molekuláris genetikai kutatások során általánosan használt nyálkagombán kezdte vizsgálni a folyamat szabályozásának részleteit, nem meglepő módon a sejtek belső kitakarításáért felelős gének hibás működése minden élőlényben kóros, esetleg az élettel összeegyeztethetetlen állapotot jelent.

Sokáig az sem volt világos, hogy mik is azok a szignálok a sejten belül, aminek hatására az autofágia egyáltalán megindul.

 

A Facebook nemrég felhasználók tömegének születési dátumát láthatóvá tette, függetlenül attól, hogy annak láthatóságát a felhasználó korábban hogyan állította be.

Tekintettel arra, hogy nem kevés helyen az ügyintézésnél az ügyfelet többek közt a születése napja alapján azonosítják vagy például a kellően szigorúan beállított más webes szolgáltatás esetén az elfelejtett jelszó újból történő megadása csak a születési dátum megadása után lehetséges, ez az adat bőven az érzékeny adatok körébe tartozik.

Miről is van szó? Nem láttam, hogy máshol cikkeztek-e róla, konkrétan ma vettem észre, hogy gyanusan sok, tetszőlegesen kiválasztott felhasználónál látható a születési éve és dátuma.  Más számára kicsit zavaros lett volna a dolog, én viszont azonnal láttam, hogy dátumról van szó, az iszlám naptár szerinti formátumban. Amiből ugye nem nagy művészet átkonvertálni a Gergely-naptár szerinti formátumra.

Messze nem ez az első olyan eset, amikor a Facebook úgy fedett fel tömegesen adatokat mindenki számára elérhető formában a saját felhasználóiról, hogy azt még csak nem is jelezte előzetesen: amikor évekkel ezelőtt mindenki kapott email-címként is működő nicknév@facebook.com formátumú email címet [ezt a feature-t egyébként kivezették], érthetetlen módon ezzel együtt a felhasználó által korábban megadott email-címeket tette láthatóvá.

Érdemes fejben tartani: a születési dátumot csak olyan szolgáltatásoknál adjuk meg, ahol ez feltétlenül szükséges és ne tegyük láthatóvá!

UPDATE: a lényegen nem változtat, de úgy fest, hogy akkor jelenítette meg a felhasználók születésnapját tömegesen az iszlám naptár szerint, ha a Facebook nyelvi/területi beállításai azt feltételezték a felhasználóról, hogy az arab országok valamelyikéből netezik

Több nagy-nagy lap is majdhogynem egyszerre, újdonságként írt róla, hogy a Facebook rendelkezik egy bűvös "titkos üzenetmappával", ami egy egyszerű trükkel persze meg is jeleníthető. Azt most hagyjuk, hogy komoly helyeken ezeknek a cikkeknek akkor lenne értéke, ha akkor írják meg, amikor az új funkciót bevezetik, nem hónapos vagy éves késéssel, de erre még visszatérek.

Korábban már írtam, róla, hogy a Facebook üzenetszűrési logikája az idő folyamán milyen evolúción ment keresztül és ezt bizony figyelembe kell vennie annak, aki használja a FB-t üzenetküldésre, ne adj' Isten, elsősorban azt használja levelezésre.

Az email küldésnél eléggé egyszerű a helyzet, a feladó a levelet feladja, a címzett pedig fogadja, ha azt nem nyelte el a spamfilter valamelyik szinten. A Facebookon gyakorlatilag nincs két ugyanolyan üzenetküldés, ugyanis a FB a feladó és a címzett közti finom kapcsolatokat is figyelembe veszi, mint például azt, hogy ha nem ismerősök, van-e közös ismerősük, tartoznak-e közös csoportba vagy azonos-e a munkahelyük és még ki tudja, hogy mit, az első üzenetküldést követően ez dönti el, hogy a címzettnél az üzenet egyből az Inboxban fog megjelenni vagycsak a  Message requests mappában. Újabban szerencsére már gyakrabban benéznek a felhasználók. Van viszont két eset, amikor az üzenet gyakorlatilag elveszett: ha a Facebook túlságosan spamgyanusnak vagy scamgyanusnak talál egy üzenetet, az a "filtered requests" kategóriába kerül, amit szinte már sosem néz meg a felhasználó, esetleg csak webes felületről érhető el, de az is előfordulhat, hogy az üzenet egyszerűen nem kézbesítődik.

Éppen ezért időnként érdemes megnézni a Message reuqests mappán túl azt, hogy mi jelenik meg, ha azon belül a Filtered message reuqests-re kattintunk a Message requests-en belül. Persze snaszos, hogy jórészt tényleg egy jó adag spamen kívül nem nagyon van ott semmi, ahogy a felkéréseket tartalmazó mappa is, itt is előfordulhat tévesen számunkra irrelevánsként félreosztályozott üzenet, ami a fenti ábrán látható módon jeleníthető meg teljes egészében.

A dologban a webergonómiai megvalósítás a legirritálóbb: azaz, hogy a rendszer nem hívta fel a figyelmet a bevezetéskor sem arra, hogy van egy kvázi-spamfolderként is működő mappa, így a felhasználók azt sosem nézik meg, a hozzájuk érkezett levelek egy részét ennek megfelelősen sosem olvassák el.

Nem először fordult elő velem, hogy egy témával kapcsolatban úgy gondoltam, hogy túl általános vagy köztudott ahhoz, hogy írjak róla, aztán amikor újdonságként megjelent egy-egy szépnevű nemzetközi lapban, még mindig nem tudtam eldönteni egy ideig, hogy érdemes-e posztolni róla, ez esetben is erről volt szó. Mostantól viszont fogok, ezek a posztok pedig mostantól a villámokosság címke alatt lesznek elérhetőek.

kép: Huffingtonpost

Állítólagosan az Alkotmányvédelmi Hivatal alkalmazottjai megzsaroltak egy újságírót még 2015 decemberében a 444.hu egyik eheti cikke szerint. 
Gondoltam nem írok róla azonnal, hanem előtte kicsit utánascrollolok, utánalapozok, na meg ha kell, utánakérdezek a dolognak és aztán írok róla akkor is, ha ilyen módon a hír már annyira nem aktuális. Megjegyzem, a 444.hu a magyar lapok közt a nagyon kevés magyar lap közt az egyik kedvenc, viszont ezúttal több jel is arra mutat, hogy nagyon mellényúltak illetve a sztoriban érintett újságíró is túlgondolta egy kicsit azt, ami vele történt.

Akinek nincs meg a sztori, annak összefoglalom röviden: Plankó Gergő egy bizonyos, közelebbről meg nem nevezett G-ként hivatkozott újságíróról ír, ami szerint G-t munkába menet megkeresték az Alkotmányvédelmi Hivatal alkalmazottjai, aláírattak vele egy titoktartási nyilatkozatot, elővették a magánélete érzékeny részleteit, szóba hozták, hogy az adatok nem tőlük származnak, de tudnak segíteni abban az esetben, ha segít G együttműködni az AH munkájában, persze fedve. Hogy pontosabban mi lett volna a feladat, nem derül ki. A cikk gyorsan párhuzamot is von a pártállami rendszer beszervezési gyakorlata közt. Az egész sztorival annyi a baj, hogy millió sebből vérzik, részben azért, mert a történet érintettjét legvalószínűbb, hogy alaposan megtévesztették, a 444 pedig hiába próbált meg kellő alapossággal eljárni, mégis egy sötét beszervezős sztorit sikerült sederíteni az egészből. A cikkből persze az sem derült ki, hogy kik voltak a 444 „titkosszolgálati téren jártas” forrásai. Ami pedig G-t illeti, könnyen hihette, hogy valódi nemzetbiztonsági alkalmazottak keresték meg, ha orra alá dörgöltek pár magánéleti részletet, amiről úgy gondolta, hogy arról csak hatóság tudhat.

A legvalószínűbb alternatíva, hogy a magán-titkosszolgálatok valamelyike, azaz nem hivatalos szerv találta be az érintett újságírót, úgy, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal alkalmazottjainak adták ki magukat. Az pedig a magyar, komolyan vehető szakirodalomból is tudható, hogy a magán-titkosszolgálatok, azaz titkosszolgálati-jellegű tevékenységet végző privát cégek pofátlanságuktól és szakszerűtlenségüktől függően alkalmazhatnak zsarolást ugyan ehhez az előbbi jellemzőkön túl egyrészt nagyon igencsak hülyének kell lenniük és nagyon nagyot kockáztatnak, ha rossz embert találnak meg.

Márpedig szinte minden jel arra utal, hogy itt ez történt.

Kezdjük ott, hogy valóban nem elképzelhetetlen olyan eset, amikor civil segítségét kéri valamelyik magyar polgári, esetleg katonai rendvédelmi szerv, viszont ilyen esetben sokkal valószínűbb, hogy a megkeresést nem közvetlenül az Alkotmányvédelmi Hivatal, hanem a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vagy a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ alkalmazottai végzik. Egész egyszerűen azért, mert kimondottan közvetlen operatív feladatról van szó, az AH tevékenysége pedig jellegénél fogva egyszerűen más.

A fedett informátor alkalmazása egyébként nem az ördögtől való dolog, viszont egyszerűen idióta az összehasonlítás a pártállami rendszerben dolgozó, kimondottan ideológiai okból pártérdeket szolgáló besúgók alkalmazásával, sajnos az eredeti után átvett cikkek is mégis azt sejtetik, hogy a kettő hasonló.

Fedett informátort rendvédelmi szerv egyébként egyre ritkábban, alapvetően akkor alkalmaz, ha már igencsak sok más lehetőséget kimerített, ami valamilyen információ megszerzésére irányul, ennek megfelelően túlzó az a megfogalmazás, hogy Magyarországon civilek bevonása gyakorlat lenne.

Mi van akkor, amikor mégis alkalmaznak? Nyilván miután megállapították, hogy ki lenne alkalmas ilyen feladatra, nagyon alapos környezettanulmányt készítenek róla, amiből eleve nem csak az derül ki, hogy milyen értékű információ lenne várható tőle, hanem ami legalább ennyire fontos, olyan karakterű figura-e, akitől egyáltalán nyugodtan kérhetnek segítséget a hatóságok, padlógázzal nyomott szakszerűtlenséggel fogalmazva „beszervezhetik”.

Ezért is totál életszerűtlen, hogy bárkit is úgy akartak volna „beszervezni”, hogy olyan dumával nyitnak az első kapcsolatfelvételkor egy újságírónál, aminek következtében megfélemlítve érzi magát, mivel azt azért általában senki sem szereti függetlenül attól, hogy a környezettanulmánya szerint milyen karakterű civilről van szó. Ahogy az is nagyon életszerűtlen, hogy ilyen-olyan titoktartási megállapodásokat írattatnak alá vele a legelején, ami szintén teljesen hülyén venné ki magát. Alapvetően a fedett ügynökök úgy dolgoznak, hogy teljesen más kapcsán lépnek kapcsolatban a civillel, megalapoznak egyfajta szükséges bizalmat és élnek a puhatolás módszerével, azaz a civil nem is fogja ismerni, hogy ténylegesen mire is kíváncsiak a fedett nyomozók. Ezt követően már a konkrét szituáció alapján következtetnek arra, hogy az illető mennyire lehet alkalmas, mint olyan civil információforrás, amelyiknek érdemes felfedni, hogy valójában melyik szervezetnek is van szüksége arra, amit tud.

Az eredeti cikk még kitér rá, hogy olyan szenzitív információkat szedtek elő az újságíró múltjából, amit csak titkos adatgyűjtésen [hogy precíz legyek, alighanem a cikk szerzője itt titkos információszerzésre gondolt] keresztül elérhető információ. Csakhogy a gyakorlatban ma már nem lehet megállapítani azt, hogy egy információhoz biztosan valamilyen hatóságon keresztül fértek hozzá vagy valakik ennél trükkösebbek voltak.

Hogy a tengernyi lehetséges forgatókönyv közül egyet említsek, ha valakit leszólít valaki öblös hangon és villant egy szépnevű szervezet által kiállított igazolványt, az illetőnek esélye nincs megállapítani, hogy az valódi vagy hamisítvány-e másrészt, ha ad absurdum az illetőnek az orra alá dörgölik valamilyen módon, hogy milyen betegségekkel kezelik vagy kezelték korábban, nem jelenti azt, hogy az biztosan a TB-nyilvántartásból származik, ezer más módon beszerezhető. A példánál maradva, orvosi titoktartás ide vagy oda, azt hiszem, hogy erős kisebbségben vannak azok az orvosok, akik például egy kollégájuk nevében érkező, jól megtervezett telefonos megkeresés alapján nem adnának ki információkat egy adott betegükről, hiszen sokkal életszerűbb, hogy egy kollégának vagy más egészségügyi dolgozónak ténylegesen szüksége legyen valamilyen betegadatra, mint az, hogy valaki így próbáljon meg információt kicsalni. De írok még prosztóbb, ugyancsak bárki által kivitelezhető és szintén igencsak hatékony technikát: az üres gyógyszeresdobozokat csak az nem dobálja egészben a kommunális hulladékba, aki nem totál paranoid. Sokszor, ha valakinek a tevékenysége indokolná az elővigyázatosságot, még akkor sincs tisztában azzal a nagyon is reális kockázattal, hogy az információszerzés egyik legértékesebb eszköze sokszor a dumpster diving, azaz kukabúvárkodás, amikor a nyomozók szabályosan az érintett kukáját túrják át rendszeresen például gyógyszertárban kiadott számlák, kidobált régi dokumentumok és hasonlók után kutatva, ennek egyébként valóságos szakirodalma van a social engineeringben. Magának a háztartási szemétnek egyébként sokkal nagyobb az információértéke, mint amilyennek tűnik, hiszen nem csak az derülhet ki belőle, hogy valakinek ilyenek a fogyasztási preferenciái, hanem az is, hogy hol szokott vásárolni, de a szükségtelenné vált dokumentumok és szolgáltatói számlák is igencsak beszédesek lehetnek. Máig több olyan telkó szolgáltató van az országban, amelyiknek a telefonos vagy emailes ügyfélszolgálata beéri a felhasználó azonosításakor annyival, ha az ügyfél megadja az ügyfélszámát, ami ott van minden szolgáltatói számlán. Ha pedig valaki idáig eljutott, az előfizetőnek kiadva magát lekérheti a szolgáltatótól a híváslistát például.

Ezen kívül a megfigyelt személy közvetlen környezetében lévők jelenthetnek még olyan információforrást, akin keresztül igencsak sok tudható meg.

 

Miután hoztam rá néhány példát, hogy nem kell itt MI6-nek lenni ahhoz, hogy valaki szinte mindent tudjon valakiről – csak idő-, energiaráfordítás és ötletesség kérdése, aminek tényleg csak az szab határt, hogy valaki meddig hajlandó elmenni, amikor valaki után kutat, vissza az eredeti sztorihoz.

A konkrét sztoriban valószínűbb, hogy egy rutinos kukabúvár cég emberei adták ki magukat AH-alkalmazottaknak, ami persze nem zárja ki, hogy ne használtak volna fel olyan érzékeny információt is, amit egy hatóságtól szereztek be illegálisan, nem nagyon van olyan, amit csak onnan lehetne és ez a lényeg.

Egyébként az ál-ügynököket – már amennyire ismerem a törvényességi hátterét a dolognak – esetleg könnyűszerrel lebuktathatta volna maga az újságíró is. Például, ha a találkozókat a Gábor Áron úti Rózsakert Bevásárlóközpontba beszéli meg, a helyszínen pedig kitalál valamilyen jól tervezett ürügyet arra, hogy ugorjanak át a szembeszomszéd NBSZ-főhadiszállásra, különben nincs biznisz. Ha ezt nem tudják megoldani egy kellően fontos civil informátor esetén, akinek a segítségét kérik, de ezt nem tudják megoldani, akkor világos, hogy ál-ügynökök voltak. Az NBSZ-t írtam példaként, de lényegében lehetne még számos más hasonló profilú intézmény épülete is.

De alighanem még ennyire se lett volna szükség: én hasonló esetben a találkozó helyszíneként fix, hogy valamilyen szépnevű hatóság épületét jelölném meg, ahonnan a megkeresés érkezik, amennyire én tudom, ennek nincs törvényes akadálya. Ez nem lenne probléma egy valódi rendvédelmi szerv alkalmazottjának, az ál-titkosszolga pedig a válasza alapján rögtön lebukna.

A 444-cikk hivatkozik még rá, hogy megkereste az Alkotmányvédelmi Hivatalt a konkrét esettel kapcsolatban, ahonnan csak egy se íze-se bűze levelet kaptak válaszként, ami olyan rejtélyes ugye, de valójában nem jelent semmit. Nincs viszont ebben semmi meglepő, olyannyira nincs, hogy ha valaki azzal keresi meg akár a Rendőrséget, akár az Ügyészséget, hogy konkrétan őellene folytatnak-e nyomozást például, szintén hasonló sablon válaszlevelet kap vissza, holott ebben az esetben az állampolgár egy általa eltartott és az ő biztonságáért dolgozó szervezetet kérdez meg mondjuk egy saját ügyével kapcsolatban.

Még májusban nem kis botrány kerekedett belőle, amikor kiderült, hogy szó sincs arról, hogy a Facebook teljesen automatizáltan jelenítené meg, átkattintások, lájkok, megosztások és egyéb interakciók alapján, hogy a felhasználó falán milyen cikkajánlók jelenjenek meg a nagy lapok tartalmai közül. Konkrétan egy ex-Facebook-alkalmazott először a Gizmodo-nak talált ki azzal kapcsolatban, hogy egy részletes guidelinet kell követnie egy jókora szerkesztőségnek, amivel befolyásolják, hogy milyen forrásból, milyen típusú hírek kerüljenek előtérbe, azzal kapcsolatban pedig a Facebook nem állt elő polkorrekt magyarázattal, hogy miért is. Ugyan erre bármit is mondani kommunikációs hiba lett volna, hiszen enélkül is rájuk verték, hogy az USA-beli liberális tartalmakat preferálják a szerkesztők.

Nehezen hihető, de állítólag nemrég a Facebook a teljes kurátorként dolgozó csapatot menesztette és azt állítják, hogy már valóban csak algoritmusok döntenek arról, hogy mi legyen előtérben a nagy lapok által posztok tartalmak közül, csak különösen indokolt esetbe nyúlnak bele ebbe kézzel. Az eredmény teljesen bejósolható volt: az oldalak elkezdték önteni a veszélyes baromságot, kevésbé rossz esetben álhíreket mindenhonnan, elsősorban a szolgáltatást USA-ban használó felhasználók falára. Másrészt mindez meglátszott azoknak a felhasználók falán is, ahol látszik a Trending box, ami egyenlőre csak amerikai angol nyelven érhető el, bizonyos államokban illetve ha a felhasználó megjelölte a beállítások közt, hogy tud az adott nyelven. A képet az Arsról friss cikkéből csentem:

Probléma-e ez? Ha azt nézzük, hogy több friss tudományos kutatás szerint az emberek döntő többségét témafüggően ugyan, de sokszor nem is érdekli a hírek valóságtartalma, még ha érdekelné is őket, nyilván nem mennének minden hír forrásának utána, mondhatni tragikus a helyzet. Ez az egyik magyarázat arra, hogy alapvetően az ostobaság sokkal gyorsabban terjed a neten, amivel összefügg, hogy a nagy átlag jobban harap a gyorsan fogyasztható, érzelmekre, attitűdökre, egyéni értékrendre ható, társadalmi konvenciókat súroló vagy sértő  tartalmakra.

Mindez egyébként nem csak a közösségi médiában figyelhető meg. A legnépszerűbbnek számító Google Kereső többek közt annak megfelelően rangsorolja a találatokat, hogy korábbi keresések során, azonos vagy hasonló jelentésű kulcsszavakra keresve a felhasználók mely webhelyekre kattintottak rá, hiszen ebből is következtet arra, hogy mit találtak hasznosnak. Ennek megfelelően az információszerzésnek vannak olyan területei, amire tökéletesen alkalmatlan a Google keresője, tipikusan ilyen az, amikor valaki egy számára ismeretlen gyógyszerre keres rá. A top 10 találatban szinte biztos, hogy olyan leírásokkal fog találkozni, hogy valakinek a gyógyszertől felrobbant a szive, agya, tüdeje, megőrült, detoxba került és így tovább, mivel az sokkal érdekesebb, mivel ezek egyszerűen érdekesebbek, hiába lenne az angol nyelvű Wikipedia egy egészen használható forrás a laikus felhasználóknak is, az pedig szégyen, hogy egy-egy készítményre keresve mennyire sokadik találatként jön elő a gyógyszer ChEMBL,  Medlineplus,  PubCHEM,  IUPHAR, DrugBank, UNII, KEGG, ChEBI vagy éppen Drugs.com adatlapja, holott a legrelevánsabbak nyilván ezek lennének, az más kérdés, hogy nem a leghasznosabbak, mivel az átlag netező fix, hogy nem értené meg. Ebből is látszik, hogy a keresés külön művészet, de most nem ez a poszt témája.

Itt-ott már slágertéma volt, hogy maholnap nem lesz szükség újságírókra és szerkesztőkre azért, mert annyira kifinomult algoritmusok léteznek ma már, hogy azok is képesek lesznek elvégezni a feladatukat. Való igaz, hogy alkottak már olyan algoritmust, ami olyan pontos cikket szerkesztett, amit nem tudtak megkülönböztetni az ember által írt cikktől, ebből azért ennyire messzemenő következtetéseket levonni nem szabadna.

Szerkesztőkre, kurátorokra egyszerűen szükség van és ezt sokan így érzik helyesnek. Tudom, tudom, már-már rögeszmém a téma, de a net hőskorában az volt a szép, hogy mindenkinek a szava nagyjából egyenértékű volt, akár fórumozásról, akár korai blogbejegyzésekről volt szó, a kommentekből pedig a szerző tanulhatott az olvasóitól. Ez a rendszer nagyon szépen működött addig, amíg körülbelül a népesség legiskolázottabb 10-20%-a fért hozzá az internethez, remek kérdés, hogy mikor és mekkora netpenetráció elérésekor jutott el a net egy olyan átbukási ponthoz, amikor a liberális tudásmegosztásból hirtelen anarchia és ordítozás lett, amire különböző szolgáltatók különböző módon válaszoltak. A mindenki által szabadon szerkeszthető hírportálok, mint amilyen volt például a Virtus vagy az Exergum, nem tudták kezelni a jelenséget és megszűntek, a nagy hírportálokhoz becsatornázott blogszolgáltatásokban keletkező posztokat pedig harceddzett szerkesztők lapátolják olyan felületre – magyarul az anyaoldal nyitólapjára - ahonnan történik is átkattintás, különben ma már minden szolgáltatót elöntene a szar. Mi több, ahol heterogén környezetből kell mindig a legfrissebb híreket kiválogatniuk szerkesztőknek, AI-val alaposan megtámogatott szoftverrendszerek segítik a feladatot, az emberi beavatkozás nélkül, ámde hatékonyan működő híraggregátorok, mint amilyen a felhasználó ízlését tanuló Flipboard eleve kézileg előzetesen szűrt forrásokból dolgoznak, azaz annak az ajánlójába aligha kerül be egy 10 perce létrehozott blogról Droid Pisti épületes bölcsessége.

Miért feltételeznénk, hogy a Facebook máshogy működik, ha hírportálok FB-oldaláról van szó? A szerkesztők saját ízlése szükségszerűen mellélőhet azzal kapcsolatban, hogy mi érdekes a felhasználók számára, viszont még mindig összehasonlíthatatlanul kedvezőbb állapot, mintha okos algoritmusok vennék át a gyeplőt, aztán jobb esetben csak a környezetünknek tetsző, ilyen módon némileg egyhangú tartalmakat kapnánk folyamatosan [mivel a FB mindennek kapcsolatban feltételezi, hogy a felhasználó ismerősei hasonlítanak hozzá, így például érdeklődés szempontjából is]. A rosszabb eset pedig az lenne, ha a tömegesen lájkolt, megosztott, kommentelt silány minőségű vagy akár uszító tartalomtól nem lehetne látni a normális tartalmakat vagy csak ésszerűtlen idő- és energiaráfordítással lehetne megtalálni azokat.

Szinte kizárt, hogy a Facebook teljesen és végleg kiiktatta az emberi tényezőt, pláne azért nem, mert emiatt ideig-óráig hőbörgött pár hülye egybites aggyal, a mostani lépés pedig érthetetlen, ugyan ötletelésnek van helye.

Még egyszer: a változtatás csak a nagy, angol nyelvű lapok tartalmait érinti és nem a teljes hírfolyamot, viszont rendkívül tanulságos még így is, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora befolyása van annak a tömegre, amit lát.