bardóczi ákos @post.r

Világszerte kriminológiai iskolák véleménye definíciós és mérési–módszertani eltérések miatt megoszlik azzal kapcsolatban, hogy a társadalom tagjainak mekkora része bűnöző, de az 1-5% egész reálisnak tűnik. Azt nem tudom, hogy Magyarországon a rendvédelmi szervek hivatásos állományába tartozók hány százalékot tesznek ki, az meg aztán pláne megállapíthatatlan, hogy mennyien lehetnek azok, akiket valamilyen nyomozó hatóság szakértő tanuként szólíthat meg. Amit egy percig se felejtsünk el: a bűnözőktől az utóbbi két csoport tagjai védenek meg, nem pedig az ügyvéded, az ügyész vagy a bíró.

A 2015-ös év egészen bolondosan indult. Alapvetően olyan történet, ami megtörténhet bárkivel: sokadjára beugatott valaki, mire én egy amúgy sosem látogatott felületen megírtam róla, hogy őt meg konkrétan mindenki Takarítónak hívja. Miután azt valaki megosztotta egy Facebook-csoportban, a Takarító bepöccent, aztán úgy gondolta, hogy… alighanem nem gondolt semmit, csak gondolta, hogy perel. Ja, amúgy ellenem, nem az ellen, aki megosztotta vagy akik körberöhögték minimum száz komment kíséretében. Ezzel kezdetét is vettek a Takarítógate, amihez Takarító – a továbbiakban Tökfej – keresett egy erre kapható ügyvédet, K. Rékát – a továbbiakban Nyuszimuszi – akivel jól kijogászkodták, hogy itt bizony esetleg rágalmazás történt. Mármint, hogy én rágalmaztam meg a Takarítót, követed? Eléggé komoly gondok vannak egy olyan rendszerben, ahol ilyen vád eljut a bírósági szakaszik, de ezt nem is boncolgatnám tovább, a gumicsont per zárult nullával és emberünk alighanem máig nem tudja, hogy ezzel mekkora mákja volt, viszont emiatt kellett utaznom. Amúgy a szóban forgó városban lehet valami a levegőben, 2006-ban két pécsi ügyvédet kábszicsempészet miatt  kapcsoltak le, egy másik pécsi ügyvéd kábszit vitt az ügyfelének a hűvösre, ismét másik halott személyekkel tolta a bizniszt, az egymilliárdos sikkasztásban ezek után már a világon semmi meglepő sincs.

Aztán jött egy rész, amit most praktikusan átugornék, de sokatmondó, hogy bűnügyi témában sosem posztoltam a Reblogon, meg úgy egyáltalán máshol sem, amikor pedig egyszer igen, akkor Nyuszimuszi zsaroló levelet küldött a blogszolgáltatónak a "tilcsák be a zinternetet" szellemében, közben próbált percsizni még egyet, csak a nyomozati szakaszban nem volt meg a bűncselekmény, amit a büntijogász nagyasszony szerint elkövettek ellene.

Azt gondolnánk, hogy ez után már csak-csak lenyugszik, de nem, most látom, hogy már megint feljelentést tett bízva abban, hogy harmadjára már csak sikerül kipréselnie magából valamit, ugyan láthatóan a dolog az összes bíróságnak kínos, meg büdös, mint a dög. Írhatnék többet is, csak akkor már nem lenne a dolog fair play.

Nos, ne legyenek illúzióink, attól, hogy valaki ártatlan, még simán nyerhetnek ellene pert, ha elég sokszor próbálkoznak, a feljelentő eléggé sokat hazudik hozzá a hatóságoknak, ami viszont elvi szempontból a legfontosabb: a büntetőjog nem játék! Azaz nem olyan dolog, amit csak úgy be lehet dobni, ha valakinek nem tetszik az arca. Ebben az esetben a kisebb probléma, ha valaki szociopata és megrögzött hazudozó, az viszont már nagyobb, ha a szociopata mivoltát nem tudja otthon hagyni a csirkeólban, hanem büntetőjogász ügyvédként is szociopata módon jár el. Hogy ezzel kapcsolatban milyen elvi problémák vannak még, az egy webhelyen egész jól össze is van szedve.

Többet nem is írnék, csak annyit, hogy mostantól policyt változtatok, ami hatályos mondjuk mostantól. Abban az esetben, ha megtudom, hogy valaki etikai szempontból elfogadhatatlan módon feljelentést tesz a magyar Rendőrség, bűnmegelőzési feladatokkal rendelkező egyéb szerv, terrorizmus elleni szerv, a Katasztrófavédelem, polgári- vagy katonai nemzetbiztonsági feladatokat ellátó szerv, egyéb rendvédelmi szerv hivatásos állományába tartozó személy illetve igazságügyi szakértői tevékenységet folytató személy vagy annak rokona, közeli ismerőse ellen, nos, mondjuk úgy, meglépem, amit kell. Márpedig megtudom. A rendvédelmi szervek állományának tagjai és a szakértők tudnak megvédeni a bűnözőktől, ahogy a poszt elején írtam. Ez persze nem jelenti azt, hogy mást bosszúból jelentgetni szabad lenne, de amit ezen a blogon írhatok, hogy a felsorolt csoport tagjait hamisan megvádolni különösen nem illik. Meg engem sem. Oké?

Mindenkinek azt javasolnám, ami szerint én magam is el fogok járni. Ha nyomozó hatóság, kivételes esetben [amikor a nyomozó hatóság ki van zárva a nyomozásból] az ügyészség kérdez, legjobb tudásomnak megfelelően válaszolok, de nem asszisztálok baromságokhoz, azaz nem vagyok köteles bírósági bohóckodásban részt venni. Pont.

Megjegyzem, én amellett, hogy ha tehetném, a rendfenntartó szervek jogkörét bővíteném. Például olyan módon, hogy felülbírálhassanak bírói döntéseket [mondjuk akkor már nem bíró a bíró], mivel a bíró nem dönthet felelősségteljesen azzal kapcsolatban, hogy valaki ártatlan, bűnös, esetleg picit, nagyon vagy kib***ottul, mivel nincs nyomozati feladata, nincs benne gyakorlata sem, ennek megfelelően nem is várható el tőle, hogy átlásson egy esetet annak megállapítására egy büntetőjogi kérdésben, hogy valaki milyen ítéletet is érdemel ténylegesen.

A kedvencem az az eset 2015-ből – hangsúlyozom ugyan lehet, hogy csak legenda – ami szerint lekapcsoltak egy drogdílert, majd a drogdíler totálisan betépve feljelentette a vele eljáró rendőröket [megj: a tanuvallomást ilyenkor nyilván nem ugyanaz a rendőrség veszi fel, a feljelentést nem ugyanaz fogadja]. Na most akkor képzeljük el, hogy ha minden eszelős baromság keresztülcsoroghat a rendszeren, mire a drogdíler felperesként a bíró elé tolja a dolgot, a bíró mennyit fog látni az egészből úgy mégis, ha hozzátesszük, hogy pillanatnyilag sajnos nincs igazán hatékony garancia arra, hogy emberünk ne hazudozza végig az egész eljárást?

Az én kedvenc kóborhülyém esetén sincs garancia arra, hogy sehol ne akadjon el a dolog, ha mondjuk azt mondja, hogy a baranyaszalontahejőfütykösi kertjében láncfűrésszel kergettem meg a kukoricásban, mert nem akart dugni velem, függetlenül attól, hogy a kóborhülyét nem is ismerem, sosem jártam Baranyaszalontahejőfütykösön, láncfűrészem sincs, dugni meg aztán pláne nem szerettem volna vele soha, ha ez máshogy látja a T. Bíróság. Szóval lehet mondani mindent, de kijogászkoni már nélkülem fogják a dolgot, az biztos. Nonszensz ügyek miatt ne utazzatok sehova, ami ugye eleve idő- és energiaráfordítás lenne, másrészt az igazságszolgáltatás megítélését is rontaná, ezt pedig ki kell fejezni valahogy. Ha meg hozza a postagalamb a pecsétes papírt, ami rád nézve hátrányos, fellebbezd meg.

Kedves Tökfej és Nyuszimuszi, alighanem az életbe nem tudjátok meg, hogy mekkora mákotok volt, de nem lesz több Takarítógate. Na ugye, hogy tudunk mi értelmesen is beszélni xD

Ígérem, ebben az évben már csak kevésbé nyomasztó és többeket érdeklő témájú posztot fogok írni.

Hogy Tökfej is elégedett legyen, sorolom a képek forrását:

[1] Tarantino - Pulp Fiction

[2] Tom Shadyac - Liar Liar – kép nem is akárhonnan, hogy témánál maradjunk, ami Tökfej szerint vicces dolog :)

Nem semmi webhelyet dobott a gép nemrég: az gondolom mindekinek megvan, hogy diplomát, útlevelet, mindent lehet már rendelni a netről régóta, ráadásul le sem kell merülni a deep web mocskába ezekhez. Igazából semmi meglepő nincs benne, hogy vannak olyan vállalkozások, amik megrendelésre gyártanak szövegeket mások számára úgy, hogy azokat állításuk szerint nem szúrja ki semmilyen plágiumszűrő.

A http://evolutionwriters.com/ oldalon csak meg kell adni az írásmű típusát, terjedelmét, szintjét, valamint a határidőt, aztán dobja is az árajánlatot az oldal.

Ha az oldal nem kamu, még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy bizonyos témában megrendelésre tényleg írnak valahol más nevében és más helyett jó pénzért cikkeket, diplomamunkát, házi feladatokat, meg amit csak el lehet képzelni. Belegondolva piaca is van ennek bőven, mi több, az sem tartom kizártnak, hogy ha eleget fizet az ügyfél, akkor tényleg eredeti szöveget kap, amit ennek megfelelően nem szűrnek ki a plágiumszűrők sem.

Azért mégsem a legbölcsebb dolog ilyenkért fizetni azon túl, hogy ha valaki szellemi tulajdont lop és az kiderül, könnyen lehet, hogy egy életre oda a hitelessége normálisabb környezetben, de egy szellemi tulajdonnal való súlyos visszaélés megítélése nagyon sokmindentől függ. Viszont a bukófaktor normálisabb helyet hatalmas: ugyanis jobb helyeken egy-egy komolyabb írásművet szóban meg is kell védeni, márpedig ha valaki mondjuk energiatakarékos módon készített diplomamunkát szóban véd és nem nézett utána nagyon alaposan a forrásoknak, nem érti tökéletesen az egész koncepcióját, nem tudja elmondani normálisan, hogy milyen gondolatmenet alapján jutott azokra a következtetésekre, amikre, milyen fázisai voltak a kutatásának, akkor azt a bírálóbizottság úgyis kiszúrja, feltéve, hogy nem hülyékből áll. Ha ehhez még hozzákalkuláljuk azt is, hogy ha valaki nem professzionális hazudozó [ami rendkívül ritka], akkor annak a tudata, hogy mekkora tétje van a lebukásnak, a lebukástól való félelem szintjét növeli, ami minden esetben megnöveli annak a valószínűségét, hogy az illető tényleg lebukjon egy átveréssel vagy hazugsággal kapcsolatban. [via Paul Ekman et al.]

Annak vizsgálata, hogy hogyan azonosítható az, amit magyartalanul írásmű szerzőség-azonosításnak nevezhetnénk [authorship attribution], tényleg mélyvíz, de vannak egészen egyszerű, laikusok számára is könnyen érthető módszerei annak, hogy hogyan mutatható ki, ha egy írásmű eredetisége erősen megkérdőjelezhető. Teljesen mindegy, hogy valaki 5, 10, 15 vagy 30 évvel korábban szerezte a diplomáját vagy írta a doktoriját, meglepő részletességgel emlékszik az egész elkészítésének részleteire még abban az esetben is, ha azóta nem is foglalkozott a témával. Azaz ha egy felülbírálat során kérdeznek valakit, a kapott válaszoknál gyakran nem is kell sokkal több annak az eldöntésére, hogy valóban az ő szellemi terméke vagy sem.

És akkor ott a szürkezóna... Volt nap, hogy már a fejem belefájdult, annyi olyan anyagot néztem át, ami nem volt plagizált ugyan, viszont annyira sok alkalommal merített a szerző másoktól, hogy gyakorlatilag ezzel előttem lenullázta az írás tudományos értékét. [alapvetően olyan tudományos írásműveket és szakcikkeket nézegettem, amiknek a témájához van valami közöm is] Éppen tegnap írtam róla, hogy bizonyos doktori iskolákban szinte bármilyen hülye szerezhet PhD-t, ami még nem zavarná az igazságérzetemet, az viszont már halálosan, hogy közben tudom, hogy több helyen kőkeményen meg kell dolgozni érte. A PhD-nél az élettudományok területén kimondottan gyakori, hogy korábbban már elvégzett kísérleteket egyszerűen megismételnek nagyon hasonló vagy akár teljesen azonos metodikával, majd a kapott mérési adatok végülis hibahatáron belül, de ugyanazon lesznek [a tudományos kutatásban egyik kritérium, hogy a vizsgált jelenség a kísérleti körülmények közt való reprodukálható legyen]. A metodika forrását persze megjelöli a trükkös szerző, hogy nehogy szó érje a ház elejét. Nos, a dolgot tovább lehet fokozni azzal, hogy a szerző a kapott adatok alapján ráadásul még hasonló következtetésekre is jut, mint annak a kutatásnak a szerzői, akiktől a kísérleti módszertant koppintotta*. Ennek mentén akár egy doktori disszertációt is össze lehet kalapálni úgy, hogy abban alig van tudományos hozzáadott érték, amit simán lehet, hogy a témában nem kellően jártas bírálók nem vesznek észre. Amit viszont ilyenkor érdemes figyelembe venni, hogy komoly felelősséggel járó helyeken a felvételnél a HR-csoport nem hülyékből áll, tisztában vannak egy-egy fokozat értékével. Illetve egy olyan korban, ahol már nagy hatékonysággal működő fordítási plágiumot azonosítani is képes rendszerek vannak, küszöbön állnak azok az algók is, amik egy-egy írásmű tényleges értékét meg tudják saccolni amellett, hogy határozottan egyre több kritika éri a legnagyobb nemzetközi lapok nívóbeli besorolását is.

*nem véletlen, hogy az élettudományok területén, ahol anyagilag megtehetik például PPP-szerint dolgozó,  hatóanyagkutatásban érdekelt cégek jelenlétével, bizonyos eljárásokat akár szabadalommal is védhetnek számos különböző országban [olyan, hogy "világszabadalom" nem létezik, ha valaki minden országra kiterjedő szabadalmat szeretne, akkor minden országban külön-külön végig kell vinni ezt, ami nem olcsó] illetve a különböző országok szabadalmi joggal kapcsolatos törvényei értelmében akár a nyilvánosság elől is el lehet rejteni egy módszert vagy kutatást például üzleti titokra hivatkozva. Amit viszont totális idiótaságnak gondolok, hogy bármilyen blődségre hivatkozva még egy diplomaszerzésnél is lehet kérni a több helyen, hogy a diplomamunka ne legyen nyilvános, ne legyen kereshető, ehhez akár egy témavezetői engedély is elegendő lehet. A probléma csak az, hogy a témavezető általában nem szellemi tulajdon jogvédelmére szakosodott szakjogász, így esélye sincs eldönteni, hogy a példánál maradva a kockázata annak nagyobb, hogy a kereshetőség hiányában esetleg plagizált anyag megy át simán a szűrőkön vagy amit leírtak benne, olyan értékű szellemi tulajdon, aminél valóban indokolt, hogy ilyen módjon védjék. Azt viszont egyszerűen nem tartom életszerűnek, hogy egy alap diplomamunkába olyan hatóanyagkutatással kapcsolatos adatok kerüljenek, ami mögött mondjuk egy gyógyszercég 100-500 millió dolláros, még szabadalom nélküli fejlesztése áll.

kép: wipo.int

Ráadásul extra szoftver telepítése nélkül. Ismét egy technika, amiről a többség alighanem úgy gondolja, hogy az életbe nem lesz rá szüksége, holott gyakorlatilag bármikor lehet.

A telefonbeszélgetések rögzítésére úgy igazából sosem volt elegáns megoldás, pláne Magyarországon nem. Elegáns alatt itt azt értem, hogy legális, nem ésszerűtlenül drága, az elkészült felvétel pedig nem tré minőségű. Konkrétabban:

Legalitás: telefonbeszélgetés rögzítésével kapcsolatos jogi hátteret teljes egészében persze nem tudom, abban viszont biztos vagyok, hogy a bíróság előtt csak akkor áll meg egy hangfelvétel, mint bizonyíték, ha az úgy készült, hogy a másik felet előre tájékoztattad róla, hogy a beszélgetést rögzíted. Kis magyar abszurd: igen, még akkor is, ha amúgy az illető konkrétan azt mondta, hogy kiirt a családoddal együtt, aztán meg letagadja, akkor is lehet, hogy a bíró nem veszi figyelembe, ha olyan kedve van, mivel nem tájékoztattad előtte a másikat a rögzítésről. A nyomozati szakaszban ugyan komoly jelentősége van a hangfelvételnek és persze komolyan veszik a nyomozók, akár megtörtént részedről a tájékoztatás, akár nem egy átadott hangfelvétel kapcsán, viszont azt a bíróság, ahogyan írtam, simán figyelmen kívül hagyhatja.

Anyagi ráfordítás: na, ez egy furcsa dolog. Akár mobil, akár asztali gép, mobil esetén földrajzi régiótól is függ ugyan, de hangrögzítő alkalmazás vagy van vagy nincs. Windows Phonera emlékeim szerint nincs, iOS-re szintén nincs, ahogyan Blackberry (OS 7) rendszerre sincs, legalábbis a standard alkalmazásboltból letölthető. Amilyenek vannak, sokszor valamilyen vállalati suite részei és mocsok drágák. Ami az Androidot illeti, nagyon sok az egyszerűen rossz minőségű felvételt készít, az olyan, aminél a freemium verzióban csak bizonyos hosszúságú beszélgetést vehetsz fel vagy fél percenként belesípol, közben pedig örülhetsz, ha nem fagy le az egész. Most persze az underground platformokkal, mint a Cydia vagy a CyanogenMod, nem foglalkozom. Persze, lehet próbálkozni ahhoz, hogy kihangosított telefon mellé tesz valaki diktafont, de azért érezzük, hogy messze nem az igazi a dolog.

Hát persze, hogy a legegyszerűbb és legfrappánsabb megoldásról sehol sem írnak a neten – ha mégis, akkor bocs – vagy csak nagyon sokadik találatként, ami biztos, hogy ez nekem magamtól jutott eszembe.

Az ugye mindenkinek megvan, hogy évek óta gyakorlatilag már szabvány, hogy minden mobilba a 80-as évek óta ismertős TRS-csatlakozóval, ismertebb nevén audio jackkel lehet csatlakoztatni  a headsetet. Ami pedig a mi szempontunkból fontos, bármi mást is, aminek a csatlakozója szintén ilyen, azaz például diktafont, aminek van külső mikrofon bemenete.

A megoldás nem olyan veszett bonyolult, a fotó magyarázata:
1. a mobil headset csatlakozójának helyére csatlakoztassunk egy rövid TRS-elosztót, az egyik kimenő végére csatlakozik maga a headset, amin beszélünk, a másikra egy hosszabbító, ami amúgy minél rövidebb, annál jobb
2. a hosszabbító másik végét - aminek mindkét vége ún. male-típusú – pedig egyszerűen csatlakoztassuk egy normálisabb diktafon mikrofonbemenetéhez – ekkor a mikrofon csak a bejövő jelre fog figyelni, a beépített mikrofonját magától kikapcsolja

Ennyi!

Az egyetlen, amire érdemes odafigyelni, hogy a hosszabbító legyen minél kisebb ellenállású, azaz minél rövidebb. A kicsit is normálisabb diktafonokban egyaránt van külső mikrofonbemenet és olyan funkció is, ami csak hangra kapcsol be, azaz bejövő híváskor a diktafont kézzel be sem kell kapcsolni, mert magától elkezdi felvenni, amit a kábelen keresztül kap.  

Ha úgy gondolnád, hogy neked ilyenre sosem lehet szükséged, csak úgy írom, hogy nemrég egy jogi területen dolgozó, ámde primitív lélek feljelentést tett a rendőrségen, konkrétan behazudta a nyomozó hatóságnak, hogy én telefonon megzsaroltam őt – ami már kapásból hamis vád és hamis tanuzás és ki tudja még, hogy mi a jómadár munkaköréből adódóan – aztán a rögzített telefonbeszélgetést elemezve a nyomozók megállapították, hogy erről szó sincs. Valóban ő zsarolt meg engem, ez már magánügy, ilyen módon nem ide tartozik, arra mutattam rá, hogy bizony, igenis életszerű és komoly tétje van annak, hogy egy telefonbeszélgetést feketén-fehéren rögzíteni kell.