bardóczi ákos @post.r

Felderengett az, amit egy ismerősöm ismerőse mondott azzal kapcsolatban, hogy hogyan mentek be ingyen zabálni egy esküvőre középiskolás korukban. Egyrészt ismerős ismerőse volt, másrészt simán lehet, hogy kamu, a lényegen nem változtat. Ilyen nyilván csak akkor fordulhat elő, ha nincs vendéglista vagy van éppen, csak nem ellenőrzik eléggé, így annak, aki bejut és le is bukik, esetleg kevésbé kell retorzióktól tartania, konkrétan attól, hogy kidobják. A hatékony megtévesztésen alapuló bejutás kivitelezésének esélye sokkal jobb abban az esetben, ha a megtévesztő úgy gondolja, meggyőződése, hogy a másikat meg tudja téveszteni, így nem kell tartania a lebukástól vagy annak esélye csekély, ilyen módon nem jelentkeznek az olyan, izgatottságra utaló jelek, amik többek közt akkor figyelhetők meg, ha valaki a másikat meg akarja téveszteni. Paul Ekman klasszikussá vált könyvében többek közt gyakorlatilag ugyanezt írja le a hazugságok természetével kapcsolatban.

A most következő történet mutat hasonlóságokat az esküvőre való belógással, mégis többször meggondoltam, hogy megírjam-e. Nem, én nem esküvőre mentem be ingyen majszolni a krémest, hanem egy minisztériumba, ahol a vendégek jórésze a polgári- vagy katonai nemzetbiztonság alkalmazottja volt, konyhanyelven kém, hírszerző, titkosszolga. Ja és volt krémes is ebéd után, de az most annyira nem releváns.

Mindegy, hogy melyik országban, melyik minisztériumban történt, ahogy az is mindegy, hogy mikor. Alighanem nem okozok meglepetést azzal, hogy elsők közt értesülök az olyan szakmai rendezvényekről, amik esetleg az érdeklődési területembe vághatnak. Figyelmes lettem egy rejtélyes rendezvényre, amiről alig volt információ egy általános meghívón kívül, amit egy automatizált keresőeszköz dobott elém. Gyakorlatilag csak az volt a neten keresztül elérhető, hogy mikor lesz és hol lesz az esemény, valamint ki a kapcsolattartó személy. A konferencia neve alapján viszont világos volt, hogy a téma erősen az érdeklődési területembe vág, tehát okosodhatok, ha oda megyek.

Telefonon felhívtam a konferencia szervezőjét azzal kapcsolatban, hogy nem találom a konferencia programját a neten, gondoltam, hogy még nem töltötték fel. Nem lett kimondva, de gyakorlatilag világossá vált, hogy a rendezvény nem nyilvános, pláne nem sajtónyilvános. Ezt követően a szervező kérdezte, hogy egyébként melyik rendvédelmi, katonai vagy nemzetbiztonsági szervtől vagyok, mire mondtam, hogy egyiktől sem, egyébként magyar az állampolgárságom és a szakmai tartalom miatt érdekelne a rendezvény. A szervező mondta, hogy hirtelen nem tud válaszolni, de dobjak rá egy emailt, aztán majd válaszol. Küldtem is neki emailt, viszont arra nem érkezett válasz, azaz nem írta, hogy nem mehetek.

Még a rendezvény előtti estéig sem érkezett válasz, így gondoltam, hogy ha már úgyis abban a városban vagyok, yolo, swag, miegymás, egyszer élünk, ugyan szinte sosem veszek fel öltönyt, felveszem a legelegánsabb hacukámat, megyek, a legrosszabb, ami történhet, hogy nem engednek be.

A hacacáré nagyobb, volt, mint hittem, konkrétan a minisztériumi épület bejárata előtti utcát lezárták a rendőrök az autós forgalom elől. Mentem, szépen beálltam a sorba, majd amikor sorra kerültem a bejáratnál, a beléptetést végző alkalmazott kérte, hogy minden fém tárgyat tegyek ki egy tálcára, majd menjek keresztül a mágneskapun. Na, ez simán ment, igazából nem volt konkrét forgatókönyvem azzal kapcsolatban, hogy a regisztrációt hogyan fogom megoldani. Miután megállapították, hogy nincs nálam dobócsillag, uzi, kézigránát, meg úgy semmi, felhívták a figyelmet rá, hogy fényképezni nem illik és jött a regisztráció. Mire gyorsan improvizáltam egy közepesen erős majdbehuggyozok-magánszámot és megkérdeztem fogcsikorgatva a regisztrációs pultnál, hogy ez ráér-e később és hogy merre találom a mosdót. Mire mondták, hogy melyik emeleten merre kell kanyarodni, én pedig már vettem is arra az irányt, azaz nem vettem át sem a badge-t, sem pedig a konferencia köszöntő csomagját, mivel a vendéglistából kiderült volna, hogy nem delegált semmilyen szervezet. Miközben sietősen bementem a mosdóba megfigyeltem, hogy a résztvevőkön milyen színű a konferenciakitűző szalagja és maga a badge. Ős bölcsesség: mindegy, hogy mennyire védett egy épület, a retyóban sosincs kamera.

A mosdóból már eleve a megfelelően megválasztott színű szalag és megfelelően megválasztott formátumú kitűzővel jöttem ki. Ekkorra már volt egy konferenciafüzetem benne a programmal. A rendezvényen egyébként nem hangzott el valami olyan őrült titkos nagy okosság, amit valamelyik könyvemből fellapozva vagy a neten célzottan keresve ne találtam volna meg, a rendezvény védelme minden bizonnyal azért volt annyira fontos, mert nagyon blama lett volna, ha valaki megzavarja. Másrészt elhangzottak olyan információk, amik nem olyan nagy titkok, viszont semmiképp sem sajtónyilvánosak.

Amit ugyancsak a helyszínen tudtam meg, hogy a vendégek majdnem mindegyike valamelyik szépnevű szerv állományába tartozik, olyan meg konkrétan egészen addig nem láttam, hogy minden sarokra jusson egy kommandós civilben – szóval olyan, mint Magyarországon a TEK-es.

Szakmai szempontból tényleg az aktuális témákon volt a hangsúly, többségében egészen jó minőségű előadásokkal. Ahhoz képest, hogy a konferenciákon a vendégek zsigerből imádnak fotózni, főleg kajával pózolni, na itt senki, még egyszer írom: senki! sem fotózott semmivel, egyedül a fotós srácnál volt fényképezőgép, na ő kattintgatott. Az ebédnél ülésrend nem volt, miután összekanalaztam magamnak a svédasztalnál a legmagyarosabb kombót, leültem a kör alakú asztalok egyikéhez. Jó étvágyat kívántam, mire az ott beszélgető fejesek látványosan azonnal elhallgattak, szóval nem is tudom, hogy mi lehetett a téma. Ez viszont már amennyire tudható eléggé általános gyakorlat – akár érzékeny témáról van szó, akár olyan hangzik el, amiből érzékeny információt lehetne kimozaikozni, nyilván nem beszélnek róla, ha valaki ismeretlenül ül le a közelben. Aztán megtörve a néhány másodperc kínos csendet belecsaptam a lecsóba és megkérdeztem, hogy szerintük milyen szervezetek foglalkoznak az információbiztonság magatartástudományi vonatkozásaival, amivel kapcsolatban van elérhető publikáció is. Ezt vagy nem akarták megmondani, de valószínűbb, hogy ők sem tudták. Mire kérdeztem, hogy egyébként mi a különbség a két különböző színű szalag közt, ami a vendégeken van. Erre, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, mondták, hogy az egyiket a polgári-, a másikat pedig a katonai titkosszolgálatoktól érkező vendégek kapják. Király!

Az előadások párhuzamos szekciókban folytak, a programfüzetben pedig volt egy olyan szekció, ahova csak azok mehettek be, akik megfelelő tanúsítvánnyal rendelkeztek. Az übertitkos előadások bejárata előtt újra ellenőrizték a vendégeket, majd kaptak egy sorszámot, ismét átmentek egy mágneskapun, a mobiljukat le kellett adniuk egy zacskóba, a megfelelő sorszámmal, amit kifelé jövet kaptak vissza, nyilván azért, hogy ott aztán már tényleg eszébe ne jusson senkinek fotózni. Persze ha valaki nagyon akart volna, úgyis tudott volna, még nekem is van olyan golyóstollam, ami elvben HD minőségben rögzít akár videót is, az egy dolog, hogy ilyen bárki vehet az Amazonon, esetleg ha valaki ilyennel próbálkozik olyan helyen, ahol tényleg tilos a fotózás, kiszúrhatják a dolgot.

ilyesmit láttam már

Miután láttam, hogy eléggé kérlelhetetlenek a titokzatos szekció termét védő arcok, ezért nem kockáztattam meg, hogy oda is megpróbáljak bemenni, aztán a vendéglistán ellenőrizzenek, mert ha lebukok, fix, hogy az lett volna a vége, hogy kidobnak. Ami viszont jópofa volt a dologban, hogy az adott teremnek volt egy olyan karzata, ahova a feljutást senki, és semmi sem akadályozta, már ha nem számítjuk azt a mozdítható kordont, amire eléggé világosan rá volt írva, hogy idegeneknek belépni tilos. Remek kérdés, hogy zárt szekción miről lehetett szó, mert a fotós srác mondta, hogy sajnos oda őt sem engedték be, akiket pedig igen, azt mondták, hogy nem érezték különösebben titkosnak azokat a dolgokat, amik elhangzottak ott, a szekció programjában feltüntetett előadások címéből pedig nem derült ki sok.

Ha már mégiscsak egy konferenciáról van szó, legyen benne networking! A rendezvényen mondta a fotós csávó, hogy igazából csak a Facebookon van fenn, mondtam neki, hogy ha érdekli az, amivel foglalkozom, nyugodtan írjon rám, én meg írok neki, hátha kapok olyan képet tőle, amin előnyösen nézek ki. Erre mi történt? Alighanem nem értettem jól a srác nevét, de nem találtam meg! Olyan egyébként simán előfordulhat, hogy valaki a neve alapján nem lesz meg a Facebookon egyszerűen azért, mert úgy állította be, a kapcsolatfelvételt az Ismerősök ismerőseire korlátozta és beállította, hogy a neve alapján ne legyen kereshető ennél nagyobb kör számára. Viszont vegyük észre, hogy ez általában semmi sem jelent, tudva, hogy a Facebookon két véletlenszerűen választott felhasználó átlagosan kevesebb, mint 3,5 ismerősnyi avagy „kézfogásnyi” távolságban van egymástól, ami egy adott államon vagy kontinensen belül nyilván kisebb. A bűvös három és feles értéknek ráadásul bizonyára kicsi a szórása [azaz nagyon ritka az olyan felhasználó, akinél ez az érték jelentősen több vagy kevesebb lenne, nekem 155 ismerős mellett is 3,49], külön érdekessége a dolognak, hogy mindenki megnézheti, hogy a Facebook egy másik, véletlenszerűen választott felhasználójától milyen távolságban van, ezen a linken. 

Lényeg, hogy mivel nekem kevés ismerősöm van, robotot meg nem vetettem be, a csávót máig nem találtam meg.

Összességében egy nagyon tartalmas, érdekes konferencia volt, még az is lehet, hogy a következőre is megpróbálom behakkolni magam.

Mindegy, hogy esküvőről vagy kémbuliról van szó, a vendégek regisztrációjakor alighanem kevesen lennének olyan szőrös szivűek a rendezvény lebonyolítói, hogy nem engedik tovább a vendéget, ha fogcsikorgatva a vécéről érdeklődik és arra következtetnek, hogy ha becheckolt az előző kapun, akkor már csak personne autorisée lehet.

Összességében a bejutásnál számos szituációban jelentősége van olyan általános kulturális, nyelvi, gesztusbeli tényezőknek is, amikre nem is gondolnánk ilyen vonatkozásban, viszont éppen ezeken keresztül hagyják magukat megtéveszteni azok, akik az ellenőrzést végzik.

Persze reptereken alighanem valaki hiába imitálna fosórohamot vagy éppen lökne bennfentes szlenget, amivel azt a benyomást kelti, hogy ott dolgozik, a szabályos beléptetés tervezési sajátosságaiból adódóan ez nem menne személyi igazolvány és beszállókártya nélkül. Ahogyan nem működne például egy szórakozóhelyen sem, hiszen ott a személyzet tagjai arcról ismerik egymást.

Viszont vegyük észre, hogy kritikus helyeken a beléptetést olyan módon tervezik meg, amik meggátolják azt, hogy valaki emberi tényezőket kihasználva be tudjon lépni olyan helyre, ahova egyébként nem lenne jogosult. Lényegében ezeknek a házirendeknek a meglétét ellenőrzik egy-egy audit során az auditorok is.

De nem ám a hallgató által adott válaszok, hanem az oktató által írásban feltett tesztkérdések!

Nos, ha a szellemi tulajdon védelméről van szó, az alatt a jónéhány év alatt, mióta elkezdtem foglalkozni ezzel a témával, láttam már a kategóriában a "bolti csokilopástól" kezdve a "profin kivitelezett terrorcselekményig" mindent. Azt hiszem, hogy nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért nem villantok rendszeresen konkrét eredményekkel ezen a területen, elvégre nem szeretném izgalmasabbá tenni az életem a delikvensek revansa miatt, akik vélhetően nem szeretik, ha a szakmai reputációjukat kidumálhatatlan veszteség éri, mert kimondom nekik: LOPTATOK. Az más kérdés, hogy bizonyos esetekben tudományetikai kötelességem az illetékeseket anonim módon tájékoztatni róla.

Nyugi, a minimálisan szükségesnél jobban nem megyek bele, hogy forrásmegjelölés nélkül elhappolni szellemi tulajdont miért sokkal súlyosabb dolog, mint azt a többség gondolja, a mostani eset pedig ugyan pitiáner, mi több, a műfajon belül a biciklilopás kategória, a régóta betegeskedő felsőoktatás egyik súlyos tünete.

Történt ugyanis, hogy közzétettek egy beugrót az arra adható válaszokkal együtt a Pécsi Tudományegyetem TTK-ján tanuló informatikus hallgatóknak az Operációs rendszerek tárgyhoz, a beugró egyébként ala' natúr itt tekinthető meg.

Jól látod. De ez nem ám valamiféle draft, hanem maga a dokumentum, magyar kérdésekkel, schmittelés-gyanus angol válaszokkal, összességében pedig már-már alulmúlhatatlan igénytelenséggel. PTE-s forrásaim tényként kezelik, hogy a kérdéssort az Operációs rendszerek tárgyat idén tanító Zaválnij Bogdán készítette és adta ki, azaz magának a dokumentumnak a metaadatait nem kellett megvizsgálni lévén, hogy azok nem relevánsak.

A kérdések kivétel nélkül I. A. Dhotre Operating Systems könyvéből illetve a Silberschatz, Galvin és Gagne Operating System Concepts Essentials szintén ARR jogvédett művéből származnak.

Nos, azzal - hangsúlyozom: a gyakorlatban - még különösebb probléma nem lenne, ha egy oktató egy sima kollokviumi vizsgaanyag elkészítéséhez - akár változatlan formában - máshonnan emel át szövegrészeket, azzal már igen, ha a közzétett anyagban semmilyen formában nem jelöli meg a forrást.

Zaválnij Bogdán egyébként PTE-s körökben egy fogalom a maga módján, az olvasó számára pedig érdekes lehet, hogy mégis ki lehet az, aki ilyen remek mestermunkát ad ki a kezéből. Az egyik személyes oldalát elnézve nem egy webergonómia zseni, az biztos, a MarkMyProfessor oldalon megjelent review-k pedig szintén magukért beszélnek.

A PTE TTK egyik kiadványában saját maga beszél arról, hogy az ELTE fizikus szakát félbehagyva átment az ELTE orosz szakára, amit ismétcsak megszakítva a BME mérnök informatikus szakán tanult, amit megszakítva ismét visszament orosz szakra, ahol orosz szakos diplomát szerzett orosz anyanyelvűként vélhetőleg cca. 10 év alatt, amiért innen is gratulálok! Ezt az értéket egyébként a neten fellelhető információk alapján saccoltam be, például az alapján, hogy a 2003-as OTDK munkájának elkészítése idejét harmadéves volt.

Egyetemi oktatói pozíciókat jobb családokban kemény szakmai sztenderdeknek megfelelő pályázat útján lehet elnyerni, ehhez képest az interjúban Zaválnij saját maga mondja el, hogy őt egy ismerőse hívta a PTE-re és ment is.

Teljes interjú innen tölthető le http://ptettkhok.hu/tietekp/2011/december.pdf‎ ha esetleg "elveszne", akkor innen. 

Ha eddig nem dobtad volna el az agyad azon, hogy a PTE több, saját maga által felállított szabályzatnak ill. az akkor hatályos jogi környezetnek szembemenve felvett egy bölcsészt egyetemen programozást tanítani, aki anno még PhD-fokozattal sem rendelkezett [az interjú azt a téves benyomást kelti, hogy a PhD akkor már megvolt], majd most fogod: végül szerzett ugyan PhD-t jópár évvel később filozófiából. 

A dolog pikantériája, hogy már a PhD-tézisek is az általam megkérdezett két, filozófiával hivatásszerűen foglalkozó kutató véleménye szerint tudományos nívóját tekintve finoman fogalmazva alacsony.

Hagyjuk is Zaválnij Bogdánt, így is jobban belementem a kelleténél ökörhúgy egyenességű életútjának felvázolásába, vissza a plágiumhoz és főként annak beláthatatlan következményeihez.

Ahogy írtam, az egész beugró-kérdéssorral az igénytelenségét leszámítva nem lenne semmi gáz, ha meg lenne jelölve, hogy honnan lettek az anyagok átvéve. Nem lettek. Ez pedig rendkívül rossz üzenet a hallgatók felé. Hogyan várható el a hallgatótól, hogy kellő tudományos és etikai normáknak megfelelően készítsen el akár egy órai beadandót, akár a tudományos diákköri dolgozatát, akár a diplomamunkáját, ha még az oktatótól is azt látja, hogy még a beugró kérdések is mindössze két könyvből lettek összekukázva? Hogyan várható el a hallgatótól az, hogy a tudományhoz egészséges mértékű alázattal viszonyuljon, amikor azt tapasztalja, hogy egy szakmailag megkérdőjelezhető kompetenciájú oktató a már emlegetett, nyilvánosan elérhető források alapján gyakorlatilag random osztályozza a Drága Jó Népet? És egyáltalán: mi várható az utánpótlástól, ha ilyen mintákat lát az erre fogékony egyetemista korosztály? Ezek bizony törpegalaxisok fajsúlyával bíró kérdések, amire sok mindent lehet mondani, csak éppen megnyugtató választ nem.

A posztban felhasznált képek forrása a hvg.hu.

UPDATE (13:28 CEST): egy másik forrás szerint úgy fest, hogy "csak" fordítási plágium történt, ezt a fájlt maga az oktató készítette.

http://bardoczi.net/static/zavalnij-bogdan/beugro.pdf (md5: BE3CBF90CEE51993EC8F49BE64C14A6B)