bardóczi ákos @post.r

A Facebook még a 2014-es F8 fejlesztői csúcson jelentett be több, Facebook-kisalkalmazást gyökeresen érintő változtatást. 

A módosítások április 30-ától hatályosak és azoknál az appleteknél lehetnek különösen feltűnőek, amik a felhasználó ismerőseinek körét használják egyik adatforrásként, egyébként pedig szinte mindnél.

Amikor egy Facebook appletet indít valaki, a FB illedelmesen rákérdez, hogy a szükséges engedélyeket megadja-e a felhasználó az alkalmazás számára, így például a születésnapot, az életkort, a profilkép lehívását, azt, hogy a felhasználó nevében posztolhat-e a falára, lényegében bármit, olyan információt is, ami egyébként minden ismerős elől rejtve van. A egység sugarú júzer pedig szokás szerint ekkor zsigerből kattint az engedélyezés gombra, az applet pedig lekérdezi a szükséges adatokat. Mindezt az alkalmazás az ún. Facebook API-n [application programming interface] keresztül teszi, aminek megvannak a maga játékszabályai, amik értelemszerűen időnként frissítésre szorulnak.

Alapvetően szinte az összes korábbi alkalmazásnak újra engedélyt kell kérnie a további működéshez az API 2.0-ás verziójának életbe lépése miatt, bizonyos alkalmazások egyáltalán nem lesznek működőképesek: eddig a függvénykönyvtár egy igencsak népszerű részét képezték azok a függvények, amik le tudták kérdezni a felhasználó ismerőseinek körét, sokszor az ismerősök ismerőseit, az ismerősökkel kapcsolatos cimkéket, hogy majd azzal kezdjenek valamit. Például az alkalmazás kiolvasta az ismerőseid, annak az ismerősi körét is a nevedben, majd mindebből rajzolt egy pofás kis gráfot, amiben vagy egyszerűen csak lehetett gyönyörködni, megint mások használhatták adathalászatra, a kutatók pedig természetesen a közösségek legkülönfélébb szempontú vizsgálatára.

Ez utóbbi műfajban az egyik kedvenc tudományos cikkem azzal foglalkozik, hogy egy jól irányzott kisalkalmazással még akkor is lekérdezhető, hogy az adott felhasználó kivel kavar, ha nincs is fenn az ismerősei közt az illető. Már volt róla szó, magyar nyelven ezzel a Precognox blogja foglalkozott A Facebook tudja kivel kavarsz - akkor is ha nem jelölöd a profilodon címmel. Amit azért fontos hozzátennem, ami úgy minden facebookos információra igaz, hogy itt sem maga a Facebook jelent kockázatot a felhasználó magánszférájára nézve, hanem az, ha a felhasználó mindenféle barom kisalkalmazásnak megad mindenféle engedélyt, aztán meg alaposan megfeledkezik róla. Ha történetesen adathalász alkalmazásról van szó, az alkalmazás készítője gyakorlatilag mindent láthatott a felhasználóról, az ismerősi körön keresztül például abból is adatbázist építhetetett a fejlesztő, hogy valaki mikor, kivel, hova checkolt be, teljesen észrevétlenül, egészen eddig akár évekig.

Az appok közül egyébként itt lehet kegyetlenül legyilkolni azonnal azt, amiről nem tudod azonnal, hogy micsoda, míg az Apps Others Use alatt azt szabályozhatod, hogy milyen adatokat tudjanak az appletek rólad lekérdezni. A Facebook Platform teljes kikapcsolása nem ajánlott.

Nem mennék bele abba a kérdésbe, hogy az előbb vázolt kockázat végülis a Facebook, a felhasználó vagy a rosszindulatú kisalkalmazások bűne, a mi szempontunkból a lényeg, hogy az API legújabb változatában az ilyen típusú kukkolásra csak sokkal körülményesebben van lehetőség, mivel kiherélték az ismerősök és velük kapcsolatos adatok lekérdezésével kapcsolatos függvénykönyvtár használhatóságát.

A F8 hivatalos bejelentésének leglényegesebb mondandóját ennél rövidebben aligha lehetne összefoglalni:

Any deprecated permissions will be removed from existing users, and won't be grantable by new users. This includes the friends_* permissions, xmpp_login or user_checkins.

A dokumentációban pedig az indoklás valahogy így néz ki:

To put people first. This update was in response to feedback from people who were uncomfortable knowing that a friend could share their information with an app. With Graph API v2.0, we wanted to make sure that people had more control over their information.

Na már most normális emberben felmerül a kérdés, hogy akkor eddig mégis miért nem eleve így volt? IMHO azért, mert a FB attól tartott, hogy a felhasználói élmény csökkent volna, ami miatt ugye eleve az egész Facebook lett volna valamivel kevésbé népszerű. A "To put people first" igaz, csak éppen nem abban az értelemben, ahogy a Facebook láttatni akarja: a felhasználók biztonsága nem érdekli őket jobban, mint korábban, egészen addig, amíg nem érkeznek olyan visszajelzések tömegesen, amiből arra következtetnek, hogy a felhasználók kevésbé érzik magukat biztonságban, ami nyilván nem azt jelentené, hogy a felhasználó ésszel él, aztán korlátozza a róla lekérdezhető adatokat illetve lelövi az általa futtatott, de ismeretlen, tisztázatlan működésű kisalkalmazásokat, hanem inkább kevésbé használja a FB-t. Emlékeztető: a felhasználók egy részének még így is túl bonyolult a felület!

Elsőre nem nagyon bonyolult dolgokra gondoljunk az ismerőskukkolda kapcsán! Láttam egy tucat olyan alkalmazást, ami persze pénzért figyeli, hogy ki törölt az ismerőseid közül, mindezt nyilván úgy, hogy periodikusan lekérdezi az ismerősök halmazát és összeveti a korábbival. Persze annak, hogy egy ismerős eltűnik, lehet oka az is, hogy az illető deaktiválja a profilját, törli magát a Facebookról vagy letiltja emberünket, azon a lényegi dolgon nem változtat, ami szerint a Facebook a hivatalos súgóban szavatolja, hogy nem jelzi, ha egy ismerős töröl a kontaktjai közül. Erre nyitott kiskaput néhány fizetős mobilapp a kezdetektől azok számára az egoista türhők számára, akik képesek voltak ezért még pénzt is kiadni, azzal kapcsolatban pedig most inkább nem mondanék véleményt, ha valakinek annyira gesztus értékű az, ha más törli ismerősei közül, hogy szükségesnek látja ezt kisalkalmazással figyeltetni, valamit az életben nagyon rosszul csinál...

Végülis amellett, hogy a Facebook - pontosabban ahogy tisztáztam, az API-ja – biztonságosabbá is vált, sajnos sok-sok kutató alaposan szívhatja a fogát, aki például szociometriai kutatásaihoz a Facebookot használta adatforrásként. Az ismeretségi kör továbbra is lekérdezhető bizonyos esetekben, így például, ha a másik, adatforrásként használt ismerős szintén használja ugyanazt az alkalmazást az összes szükséges permissionnel, de nyilván teljesen életszerűtlen, hogy egy alkalmazást az összes ismerősünk használjon, körülbelül annyira, mintha azt mondanád valakinek, hogy "lécci tedd már fel ezt az appletet, mert szeretném tudni, hogy mikor tiltasz le".

Ma amolyan fészezős napot tartok, hamarosan jön még egy poszt arról, hogy hogyan értesülhetsz általad meghatározott szabályok alapján SMS-ben vagy Google Talk üzenetben egy-egy facebookos történésről, a friss posztjaim követéséhez itt tessék csengetni a Követés gombra kattintással: https://www.facebook.com/bardoczi

kép forrása: http://qz.com/140357/what-your-facebook-friends-list-reveals-about-your-love-life/

A középiskolások tehetséggondozásával évtizedek óta foglalkozó Csermely profnak volt egy TED talkja, amiben többek közt arról is beszélt, hogy hogyan orvgyilkolható le egy teljesen nyitott diák érdeklődése egy-egy téma iránt, rosszabb esetben teljesen és végleg.

Tegnap vittem magammal egy tudományos meetupra egy elitgimnáziumban tanuló, ott is 4,5+os átlagot villantó diákot a SZTAKIba, hogy lássa, a nyelvtechnológia milyen csudajó dolog. Nem láttuk az összes előadást, az a három pedig, amit igen, nem csak emberiségellenesen bűn rossz volt, valósággal kínzott-büntetett, ha készült videófelvétel a "performanszokról", alighanem érdemes lenne lepasszolni a felvételt CIA-nak, hogy Guantanamoban a loopolt lejátszásukkal vallassák a terroristákat full HD képernyő és Dolby Surround mellett.

Nem tudom, hogy ki mondta, de legalább félig igaz: mindegy, hogy mit csinálsz, ha azt nem tudod úgy előadni pár perc alatt, hogy egy általános iskolás is megértse, alighanem valami alapvetően el van cseszve. Miért?

Félve írom, de ha valaki nem tudja kifejezni magát a többiek előtt elfogadható szinten, legyen klasszikus értelemben akár jó, akár rossz előadó, erősen gyanus, hogy ő maga sem érti vagy látja át, amiről beszél, számomra mondjuk teljesen más műfaj előadást tartani, na meg utána még beszélni róla a többiekkel kötetlenül. Találkoztam már olyan esettel, hogy a bűn rossz egyetemi előadás után azt hittem, hogy az előadó szimplán nem tud, aztán amikor előadás után kérdeztem tőle, mintha átvedlett volna és minden kérdésre olyan nívós választ adott, hogy csak pislogtam. Kivételek persze vannak, amikor egy nagytudású előadó tart egy iszonyúan tré előadást, még akkor is érződik, hogy az előadó tudja, hogy miről beszél, de kevésbé lesz emlékezetes. Míg ha valaki beszél egy témáról, amiről mondjuk kimondottan keveset tud, de mesterien adja elő, a hallgatóság pici része levágja, hogy nincs a mondóka mögött olyan dörgedelmes mennyiségű szaktudás, a nagyobb része pedig élvezi, mi több, gyakori, hogy nem csak jobb előadónak, jobb szakértőnek is fogja tartani.

Kivétel persze minden alól van, 3-4 éves lehettem, amikor megállapították, hogy én márpedig soha az életbe nem fogok érthetően beszélni és az írás is maximum csökkentett módban megy majd. Nagyon korán megtanultam olvasni és hangosan próbáltam olvasni veszett hosszú könyveket, amiket találtam otthon, de érdekesség, hogy csak olyan 5-6 éves koromtól tudnám felidézni, hogy mit is olvastam akkor. Már általános iskolába kerülhettem, amikorra alighanem ember meg nem mondta volna meg, hogy a beszédemmel valami nem volt rendben, amit viszont sokan nem tudnak, hogy a beszédkészségemet a mai napig trenírozni kell hangosolvasással, különben egy idő után nem tudnám kifejezni magam az anyanyelvemen, amihez egy dadogásszerű beszéd és valszeg valamilyen rettegett afázia társulna lévén, hogy a neuropszichológiai működések egy része hajlamos visszagravitálni az eredeti állapotába. Azaz mondjuk biciklizni nem lehet elfelejteni, viszont a hiedelemmel ellentétben az anyanyelvét is simán elfelejtheti egy (egészséges) ember is.

A tegnapi meetupon hacreddzett elitgimnazista alanyunk próbált figyelni és megérteni a bűn rossz előadásokat, de mindössze egy órán keresztül sikerült neki. Kitűnő minőségmérő faktora lehet egy előadásnak és a diáknak is, hogy mikor kerül elő az okosmobil. Aki gimnazistaként kötelező jelleggel napi 5-7 órát ül a padban naponta úgy, a tanórák hagyományosan csak minimális interakciót engednek, testmozgást pedig semennyit - mi ezt már el sem tudjuk képzelni, egy tanár viszont kipróbálta önmagán és két napig bírta - n+1-szer meggondolja, hogy padba ül-e, ha nem muszáj, ha pedig már beült valahova, sokat mondó, hogy hogyan reagál, ha feltételezzük, hogy érdekli a téma, hiszen azért van ott.  

Amikor mentünk haza, először azt tisztáztam, hogy ha nem élvezte és nem értette, nem azért történt, mert az ő készülékében lenne a hiba, az meg már egy kevésbé védhető dolog volt, hogy a nyelvtechnológia tényleg cool dolog, érdemes meetupra jönnie máskor is.

A tegnapi meetupból kiindulva összeszedtem néhány finomságot, amit ha az előadók és a szervezők nem tartanak be, azzal akár egy pici meetupot, akár egy több ezer résztvevős kongresszust kasztrálhatnak.

0x100. Elemi...
0x110. Ha az előadás nem lett elpróbálva, az előadónak már a diasor összerakásakor úgy kellene gondolkoznia, hogy a hallgatósághoz is beszél, nem pedig önmagában, ez ugyanis kiküszöböli többek közt a didaktikai-logikai jumpokat, leesik, hogy mi az, amit triviálisként kezelünk, de a többiek számára nem feltétlenül az, így bővebb kifejtésre szorul és sorolhatnám.

0x120. Ha a hallgtóság nem érti meg az első fél percben, hogy a szóban forgó - akár teljesen új - témát milyen keretbe helyezze, milyen korábbi ismereteihez kapcsolja hozzá, szar az egész, így műhiba értékű kihagyni az elején annak az ismertetését, hogy (1) miről lesz szó, (2) mi a haszna/miért cool ÉS amennyire lehet, venni a feedbacket a hallgatóság felől, ha nagyon nem értik, akkor a bevezetésre kicsit több idő szánható.

0x130. Minden elhagyható, ami nem feltétlenül szükséges! Miután a saját diasorunkat ilyen szempontból ellenőriztük egyszer, ellenőrizzük még egyszer. Aztán még háromszor. Na ugye, hogy jobb lett? :)

0x140. Alighanem a tengerentúlról jött az az idióta manír, hogy a prezentáció elején a bemutatkozáson túl az előadó storytellinges felütéssel olyan,  a téma szempontjából irreleváns dolgokról kezd beszélni, hogy amúgy imádja a kutyáit, lovait, vadászgörényét, unokáit van egy három hónapos kisfia, aki most mindenkinek szeme fénye, hogyegyemmeg és hasonlók. Aki ismeri az előadót, úgyis tudja, aki pedig nem, az nemcsak, hogy leszarja, hanem valósággal úgy irritálja, mint amikor a Facebook falon megjelenik 200 friss babafotó. Nem tudom, hogy eddig volt-e eddig ember a Földön, aki ezt le merte írni, én most megejtettem: csodálatos dolog a gyermekáltás/unoka, de a szülőkön és a rokonokon kívül baromira senkit sem érdekel, egy konferencián meg pláne nem.

Ugyanakkor a bemutatkozásnál értelemszerűen fontos lehet, ha fent van a dián, hogy mennyi ideje foglalkozik az előadó a témával és a hallgatóság figyelmét rendszerint felélénkíti például a diszkréten odabiggyesztett, jól kinéző  OSCE vagy CHFI titulus például egy ITsec dzsembori esetén.

0x150. Az egész prezentációban a betűméret legyen olyan nagy, amekkora csak lehet, mert ha azzal vannak többen elfoglalva, hogy mi is van ott a síkon távolba, nemcsak megtöri, de el is terelheti a figyelmet, egy idő után pedig már nem is próbálja kibogarászni a hallgatóság, hogy mi van a dián.

0x160. Vázlatot vetítünk! Ha feltételezzük, hogy a hallgatóságunk tagjai tudnak olvasni, csak kulcsszavak és ábrák kerülhetnek egy átlagos diára ÉS semmiképp sem tartalmaz háromnál több tézisszerű megállapítást illetve öt-hétnél több logikai következtetést!  

0x170. Sok hallgató előtt fontos, hogy még akkor is tudjuk megtartani az előadást, ha mondjuk, elfüstölt a projektor, áramszünet vagy ufótámadás van, a slideokat a hallgatóságnak készítettük, nem pedig saját magunknak, puskaként.

Amiket eddig írtam, szerintem annyira elemiek, hogy az ettől való eltérés bármilyen előadást menthetetlenül gallyra vághat, mivel vagy valamilyen módon a figyelem elterelődik vagy a figyelem annyira lelankad, hogy az egész előadást fölösleges megtartani.

0x210. Konferencián, meetupon legalább 45 percenként legyen kisurranási lehetőség, 1-1,5 óránként pedig egy pisiszünet, amiben át lehet ülni más mellé vagy éppenséggel az előző előadót lehet kérdezni. Ha csak az összes előadás lezavarása után van lehetőség kérdezni, egyrészt addigra egyáltalán maga az intenció, hogy valaki kérdezzen, amire eredetileg kíváncsi volt, drámai mértékben lecsökken, másrészt az elhangzott logikai összefüggések mindenki emlékezetében valamivel kevésbé lesznek frissek, mivel azokat a rákövetkező 3-4 előadás információtartalma és számos más inger részben felülírja [l. Bevezetés a tanulás lélektanába, P. Bednorz - M. Schuster]

0x220. Sok-sok megfigyelés igazolja, hogy az előadások közti beszélgetések, esetleg a szekciót követő sörözés szakmai értéke jóval meghaladja magának az előadásnak a szakmai értékét! A szünetek elhagyásával időt spórolni IMHO egyenesen tilos! Mivel ahogy írtam többször is, a tanulási és együtt-gondolkodási  folyamat része.

0x230. Az a vélemény, hogy egy kutatónak nem kell tudnia elfogadható szinten előadnia magát, veszélyes hülyeség. Ugyanis a szakmai összeröffenéseken látottak, hallottak visszahatnak a közösség önképére, azaz ha lemegy több bűn rossz előadás, annak a hatása nem csak annyi, hogy konstatáljuk: "ezdeszarvolt", a többi kutató is elbizonytalanodhat, ne adj' isten átmenetileg kiábrándultabbá válhat, a jó előadások viszont segítenek megelőzni a kiégést.

Tudnunk kell előadni és eladni önmagunkat. Több kultúrában akár egy CEO részvényárfolyamot megcibáló bejelentéséről, akár egy alapkutatási témában tartott előadásról van szó, kisebb vagy nagyobb mértékben show-t kell csinálni, nem véletlen. Az okoskodóknak jelzem, hogy a jól eltalált performansz szórakoztató elemei, akár egy vicces animgif a slideon, akár egy merész nyelvi manőver, nem, nem fogják elterelni a lényegről a figyelmet, pont ellenkezőleg, fenntartják az éberséget a hallgatóságban, így a témát is könnyebben és persze élvezetesebben fogadják be.

Hogy a tengerentúli konferenciákon, ITsec terepen milyen kultúrája van mindennek, többek közt a Buhera Blogon lehetett olvasni korábban.

Többen úgy vélhetik, hogy a megszokott retorikai módszerektől való eltérés tudományos és üzleti közegben - legyen szó akár egy tudományos szempontból helyes, de botrányosan megfogalmazott megállapítástól, akár Steve Ballmer legendás üvöltözéséről - egyszerűen nem passzolnak bele az előadások [tág értelembe véve] megszokott kultúrájába. Nos, nekik érdemes végiggondolniuk, hogy a pedagógiának, didaktikának milyen módszertani változtatásokat kellett eszközölnie a 20. század második felétől ahhoz, hogy egyáltalán működőképes maradjon!

Mindegy is, hogy konvencionális vagy amerikai-stílusú előadásról van szó, lényeg, hogy a felsoroltak mellett azt kell különösen gyakorolni, hogy úgy gondolkozzon hangosan az előadó, hogy közben nem tér el a témától, amit kitéve-betéve ismernie kell. Ugyanakkor velem volt már, hogy előadtam és görcsösen ragaszkodtam ahhoz a tematikai sorrendhez, amit előre terveztem, sokat markoltam, keveset fogtam, tragikusan rossz előadás sült ki belőle, ami amúgy életem egyik legfontosabb előadása volt. 

Hozzáteszem, egy-egy botlás az előadáson pont annyira zavaró, amennyire azt a hallgatóság észreveszi az előadón. Szóval ha lefagy a prezi, lángcsóva kíséretében lesz zárlatos az előző nap vett laptopunk, amiről a prezi megy, keep calm and continue.

Amondó vagyok, hogy minden kutatónak, szakértőnek valamilyen szinten felelőssége az ismeretterjesztés, rendszeresen emlékeztetnie kell a tudomány elefántcsonttornyán kívül lakókat, hogy ő is létezik és mit csinál.

Ehhez látszólag egész meredek, de szórakoztató módszereket is választottak már, mint amilyen Ali G interjúja Noam Chomsyval,  vagy éppen Heinz Wolff-fal vagy a Nobel-díjas Jerome Isaac Friedmannel.

Kiábrándult értelmiségi képek innen meg innen.

Nemrég vettem részt egy nagy-nagy online marketinggel foglalkozó konferencián - amit most nevezzünk csak Debilnet Hungary 2014-nek - ahol megkérdeztem néhány hardcore online marketinges [vagy annak tűnő] arcot, hogy a mi a véleményük a ELLOról, amiről már hónapokkal ezelőtt lehetett olvasni, miszerint egy olyan közösségi szolgáltatás, ami üzleti stratégia és privacy-kezelés szempontjából pont a Facebook ellenpólusa: egy olyan szolgáltatás, ahol többek közt nemhogy személyre szabott reklámok nincsenek, hanem semmilyenek, maximálisan tiszteletben tartják a felhasználók személyes adataihoz fűződő jogait, azokat semmilyen formában nem adtják tovább harmadik félnek, sőt eltekintenek az olyan baromságoktól is, minthogy a felhasználónak a valódi nevén kötelező használniuk a szolgáltatást. [csak megsúgom, hogy a netes kultúra kezdetén meg az volt teljesen természetes, hogy mindenki szabadon dönthetett róla, hogy a chatet, fórumokat, egyebeket, a saját nevén használja vagy inkább úgy dönt, hogy marad anonim, IMHO szerintem ma is ez lenne a természetes hozzáállás a webszolgáltatások részéről, ez akár passzol a működési modelljükbe, akár nem].

Szóval több szakértő szerint az ELLO csúfosan el fog bukni, mert ha nincs hirdetés, megfogható bevétel, ilyen módon működtetésre fordítható anyagi alap sincs. Lehet. De kinyilatkoztatásként ezt rávágni egyrészt amellett, hogy még túl merész, egysíkú csordaszellemet tükröz pont egy olyan közegben, ahol elvben az innovatív gondolataikkal keresnek az online marketingben utazó jómunkásemberek.

Persze, láttunk már színes-szagos webóriásokat óriási hype közepén születni, majd a felhasználók többsége előtt csúfosan elbukni, mint amilyen a Google+ és láttunk olyat is, aminek kezdetben nem is igazán volt üzleti modellje, egyszerű, mint a faék és máig virágzik, mint a Twitter.

Az ELLO esetén a szakértő urak és szakértő hölgyek amibe nem gondolnak bele, hogy az ELLO reklámmentesnek mondja magát ugyan, viszont azt nem állítja, hogy esetleg nem tér át például freemium modellre később, jó esetben olyan módon bevezetve, hogy a felhasználó továbbra is dönthet róla, hogy elfogad-e hirdetést esetleg extra funkciókért vagy továbbra sem, elfogadt, de limitált mértékben vagy egyáltalán nem. Ekkor pedig rögtön más lesz a leányzó fekvése. Hozzáteszem, az már most látszik, hogy nem követték el az ELLO-nál azt az ordas nagy hibát, mint amikor évekkel ezelőtt szintén a Facebook ellenpólusaként mások beindítottá a Diaspora Projectet ami meg persze túl zavaros volt az átlag júzernek, el is felejtettük körülbelül azonnal.

Legyetek erősek: már most is több, jól futó szolgáltatás is létezik, amelyik egyáltalán nem a targetált hirdetésre alapuló üzleti modellel működik.

Persze könnyen lehet, hogy az ELLO is, többek közt a minimalista stílusa miatt nem fogja meg azokat a felhasználókat, akiknek felhasználói élmény kell, de azonnal (l. később) azokat viszont idővel igen, akik ennek ellenére, cserébe minőségi közösségi tartalmat kapnak, mivel nem kell napi rendszerességgel hide-olni a többszörösen büntetett előéletű, jófejségből ismerősnek felvett általános iskolai osztálytárs alaposan dokumentált romcskocsmai bebaszásairól készül képeket és hasonlókat. És hasonlóan a Twitterhez vagy a Tumblrhez, _meg_kell_dolgozni_ azért, hogy share-eljenek, like-oljanak, fave-eljanak, retwit-eljenek, repost-oljanak stb, mégpedigleg _idegenek_számára_is_értékes_tartalom_megosztásával. Na ez az, amire egyrészt jónéhányan nem lesznek képesek, másrészt ezért nem kerül olyan égtelen mennyiségű értelmetlen mocsok a közösségi falra, harmadrészt pedig - az előző kettőből adódóan - ha szűrt a közösség, ilyen módon minőségi a kontent is, az meghozza a felhasználói élményt, ami miatt érdemes lesz rendszeresen belépni és időt ott tölteni. Mert igen, ahogy arra már korábban utaltam, az, hogy a Facebookról rendszeresen annyit mondanak, hogy évek óta "mindent visz", nem jelenti azt, hogy a felhasználók máshol ne töltenének időt, ha látják értelmét, így például a LinkedIN normálisabb csoportjait is rendszeresen látogatja az, aki minőségi tartalmat akar és nem Macavagyok Fákkyeah Osztcső, mint másod-harmadszintű ismerőseinek baromságai, amik a FB működésmódjából adódóan átszivárognak az elsőszintű ismerősök falára, onnan pedig nekünk is kerülgetnünk kell.

Szóval lehet még ebből az ELLO-ból valami, persze az is simán lehet, hogy nem lesz, de óva intenék mindenkit, a nyáj után bégesse kinyilatkoztatásként, hogy ha valahol nincs reklám vagy freemium, az a web 2-es próbálkozás halálra van ítélve.

Korábban írtam már - és később még majd fogok is - a szűk elit közösségi webes szolgáltatásairól, amik élnek és virulnak, egész egyszerűen csak alaposan meg van szűrve valamilyen mechanizmussal, így szabályozva van, hogy ki az, aki oda tolhatja az egérmutatóját és ki az, akinek az alaposan dokmentált nyaralásaiból és céges bebaszásaiból köszöni szépen, de nem kér az ottani felhasználó tábor, aztán fel sem tud rá regisztrálni, aki nem oda való. Holott ezek egyike sem követi a klasszikus netes szolgáltatás-fenntarthatósági modelleket.

IMHO az Debilnet Hungary már rég az a konferencia, ahol többségében a végtelenségig beképzelt önjelölt atyaúristenek, a wannabe-matketingesek által sztárolt véleményvezérek játszanak óvodás messzirepisáló-versenyt, aki pedig az online marketing szakmai vagy a tartalomszolgáltatás tényleg kiemelkedő alakja esetleg szürke eminenciása, vagy eleve el sem megy, mert el nem ítélhető módon az egészet leszarja. Vagy elmegy éppen, viszont vagy azért mert a cége küldte előadni és annak reményében megy, hogy tud értékes tudást átadni [na erre az Debilnet Hungary szinte teljesen alkalmatlan közeg], vagy azért megy, hogy körberöhögje a sok idiótát és este ingyen egye a marhapörit', na meg úgyszintén ingyen megpróbálja leinni magát a közeg átlag IQ-jáig. Hozzáteszem, hogy az IH azért nem egy pentagon, engem mondjuk senki sem hívott, senki sem fizette a belépőm, mégis ott voltam, ennek a részletezésébe nem megyek bele, elvégre nem a social engieeringről szól ez a poszt.

Szóval pudig próbája az evés, csak megkérdeztem néhány résztvevőt.

Sikerült beszélnem olyan vendéggel, akit azt hiszem, hogy nyugodtan nevezhetünk a hazai netes tartalomszolgáltatás egyik megteremtőjének, a beszélgetés közben pedig igazolódott, hogy ebben a közegben is érvényesül az a szabály, ami a tudományos világban általában vagy éppen az IT security terén is: a kompetencia és a szerénység egyenesen arányos. Életemben először beszéltem vele - közel egy órát - és azon túl, hogy az illető egy példásan közvetlen, szerény és tényleg meglepően nagytudású arc, sok újdonságot tudtam meg tőle. Többek közt az is leszűrtem, hogy az a berendezkedés, ami Magyarországon alakult, ahogy alakult internettörténeti szempontból, finoman fogalmazva átalakította a tartalomszolgáltatást, de inkább ne így történt volna: számos téren olyan negatív irányba, hogy egy-egy tőkeerősebb kiadói csoport, lazán előtérbe tudja hozni és előtérbe tudja is tartani a szart, míg értékes sajtótermékek relatív kisebb körhöz jutnak el, mivel azok mögött nem állnak annyira tőkeerős tulajdonosok.

Aki pedig nem egy barlangban töltötte az elmúlt 2-3 évet, annak mondanom sem kell, hogy a tulajdonosnak elvben nem nagyon lenne szabad beleszólnia egy általa tulajdonolt tartalmak kialakításába, ez nem kevésszer előfordult már, mondjuk itt, aztán itt, aztán meg máshol is, és nem várható, hogy az ezzel kapcsolatos tendencia javulni fog belátható időn belül.

Ugyanazon az estén megkérdeztem egy másik formát, akit a blogjában megjelenő banális Facebook tippeket, bullshitben gazdag ökörségeket, totál infantilis prognózisokat és máshonnan jópár hónap vagy jópár év elteltével átlopott, magyarra fordított trivialitásokat tartalmazó blogposztjai ellenére mégis A Magyar Online Marketing Atyaúristenének tartanak. Az "úriembernek" amúgy ugyanazt a kérdést tettem fel, amit egy nagy-nagy magyar egyetemen elsős hallgatók egy részének, akik jórésze azt sem tudja, hogy mi az az online marketing: indokolt lehet-e a szakmai tartalmat és a személyesebb tartalmat elkülöníteni különböző social webes csatornákon és ha igen, milyen esetekben? Azaz elkülöníteni azokat az üzeneteket, ami szakmai tartalom részét képzik és jobb ha saját nevén mennek ki, valamint a lazább, baromkodósabb tartalmakat, amit inkább a közvetlen környezetének szán az ember, lévén, hogy egy HR-es, egy lazább ismerős és egy szakmai kör mégiscsak ez alapján ítéli meg, függetlenül attól, hogy milyen területen dolgozik. Először is a szóban forgó onlájnmarketinganyaúristen-sztárlófasz válasz helyett megnézte a mobilján az aktuális meccs állását, aztán pedig semmivel sem adott kiforrottabb választ, mint a kiselsős bölcsész egyetemisták egyharmada! Ja, a beszélgetés alatti három percben ki nem hagyta volna megjegyezni, hogy az őt sztároló tumblr mikrobologot amúgy TÉNYLEG nem ő csinálja. Húbazdmeg...

El szokott hangzani az az eléggé vitatható álláspont, hogy egy zenei fesztiválra nem a zene miatt megy el a vendég, hanem kikapcsolódni meg bekúrni. Az Debilnet Hungaryvel kapcsolatban több mondták, hogy az előadások jórészének nívója minősíthetetlenül szar ugyan, de egy konferenciára úgysem azért megy az ember, hanem kapcsolatot építeni, bizniszelni. Tudva, hogy az Debilnet Hungary nevetségesen túlárazott, ha naivabb lennék, meglepődve kérdezhetném, hogy "mivaaan"? Viszont. Ha valaki elmegy egy ilyen helyre, akkor elvárná, hogy az idióták által megtartott szar előadások és a tényleg hozzáértők által tartott gondolatébresztő performanszok aránya mégse legyen ennyire tragikus. Ezek szerint a nagyrészt magyar közösség nem várja el. Egészségetekre! 

Amúgy értem én, hogy a házirendbe miért foglalták bele a szervezők, hogy nem készíthető kép- és videófelvétel [értitek, 1. a mai világban 2. egy ONLINE marketing konfon!]: ugyanis ha lehetne és élnék is a lehetőséggel, féllegálisan rommá tudtam volna trollkodni az egészet, elég lett volna csak néhány banális szakmai fogalommal kapcsolatban megkérdezni a megjeleneket, majd készíteni egy pofás kis Youtube-videót arról, hogy például mennyien tudják, hogy mi is az a SWOT-elemézés ők, "mint szakértők". Amit igaz, sokan nem tudnak, ha valakinek akár egyetlen marketinges kurzusa is volt az egyetemen vagy egyetlen normálisabb könyvet is olvasott a témában, nyilván olyan elemi, mint biológusok körében, hogy a lónak patásként négy lába van, a katicabogárnak pedig rovarként hat.

Az ebolával kapcsolatos megnövekedett érdeklődés akkora, hogy most az uborkaszezonban nem is lehetne népszerűségében más hírhez hasonlítani olyan módon, hogy közben megőrizzük a téma komolyságát, pedig pár dolog eszembe jutott: mondjuk amikor minden idők kedvenc pop-pedofilja, Michael Jackson propofollal a vénájába kötve átlépett az örök vadászmezőkre, Zsüsztin' Bíber visszavonult, Britney Spears várandós lett és hasonlók. Higgyék el, egyiknek sincs nagyobb hatása az életünkre, mint a mostani ebolabalhénak, írom is, hogy miért. 

A most szóban forgó ebola kórokozója nem túl jó családból származik, besorolását illetően a nyugat-nílusi láz, az influenza és a hepatitis C kórokozójához hasonlóan az egyszálú RNS-vírusok közé, viszont mivel a molekuláris biológiája alighanem senkit sem érdekel, ez most át is ugorhatom. Ami mindenkit érdekel: tkp. kinek is kell tartania az ebolafertőzéstől? Ha Ön rendszeresen fogyaszt majomhúst, Közép-Afrikában él nőként és átmegy Önön a fél falu hagyománytiszteletből, ha megözvegyül, esetleg szimplán csak végigcsókolgatja az elhunytakat a temetésen ugyancsak hagyománytiszteletből vagy éppen olyan folyóból iszik, amelyikbe amúgy a szomszéd rendszeresen belevizel, belefos, beleszül, na meg a csalfaságon kapott és agyonütött feleség holttestét is becsúsztatja, akkor van ok az aggodalomra.

A HIV-vel kapcsolatban is gyakran hangoztatták, hogy rekombináns DNS-technikával szabott-varrt kórokozó, ami aztán nem vált be biológiai fegyverként, de azért itt maradt, nem is bonyolítom a képet azzal, hogy attól, hogy egy kórokozó DNS/RNS-szekvenciája visszavezethető más, korábbi kórokozók szekvenciáira, még nem jelenti azt, hogy biztosan mesterségesen jött létre illetve ha mesterségesen mixelnek ki egy kórokozót, az nem jelenti feltétlenül, hogy könnyen visszavezethető lenne meglévő kórokozók szekvenciájára. Mi több, a természetben még civilizációs időbeli léptékben is ismerünk olyan megjelent kórokozókat, amik ha nem is a semmiből jelentek meg, alaposan eltértek az összes addig ismert kórokozótól, aztán eltűntek az evolúció süllyesztőjében anélkül, hogy kiirtották volna az emberiséget. Annak a jelenségnek, ami miatt egy pandémia megtorpan, sok oka lehet, így például ha a kórokozó a gazdával előbb végez, minthogy az tovább adhatná a kórt. Tudvalevő, hogy például a baktériumok körében a szifilisznek még a korai középkorban volt egy sokkal durvább alfaja, ami tünettanát tekintve olyan módon tért el a fennmaradt szifilisz lefolyásának tüneteitől, hogy sokkal gyorsabban jelent meg és olyan rusnya tüneteket produkált, hogy szegény beteget más bottal sem piszkálta volna meg, nemhogy nemi kapcsolatba lépjen vele, ez pedig a szóban forgó alfaj vesztét jelentette.

Tehát szinte mindegy is, hogy az ebola a természet vagy az ember teremtménye, ami biztos: mintha Afrikára, hogy precízebb legyek, az afrikai kultúrára lenne szabva, Európában viszont aligha rúg labdába. Európában, na meg a fejlett világban, ahol seperc alatt a debilitásig hypeolja a tömegkommunikáció egy-egy új kórokozó feltűnését, amihez szinte a WHO a sajtónyilatkozataiban igazodik, nem pedig a WHO-nyilatkozatokhoz igazodik a sajtó, ahogy az ildomos lenne megvan ennek a parának a jótét hatása is. Sokkal felkészültebben áll a problémának az egészségügy és a lakosság egyaránt [pl. kevésbé eszünk dögöt], így nem néz komoly karrier elébe egy ilyen kórokozó. Ha valaki szerencsétlenül megfogalmazott press release-t szeretne olvasni, ajánlom figyelmébe mondjuk ezt: http://www.who.int/mediacentre/news/releases/2003/pr31/en/ . A 2003-as SARS-őrület alatt 200 fő halt meg, Európában összesen 29-en fertőződtek meg, ehhez képest mondjuk az influenza évente 20-30 millió halálos áldozatot követel, ennek viszont nincs különösebb hírértéke, nem is eladható. Ha már megfékezésről van szó, nem csak a karantén alkalmazhatóságáról van szó, nemrég olvastam, hogy egy korábbi ebola-járványnál Afrikában amúgy képzetlen apácák oltogatták ezzel-azzal a betegeket úgy, hogy mindössze 5-6 steril tű jutott naponta több száz betegre, szóval akire nem jutott, azt kimosott (!!) tűvel szúrták, és még csak nem is ez a legcifrább sztori az infektológia történetében.

Egy szó, mint száz, ha ezen a téren nem vagyunk túl szociálisan érzékenyek, ámde tárgyilagosak, akkor kijelenthető, hogy a mostani ebolavariáns európabeli kiterjedéséhez eszelős szakmai hibákat kellene egymásra halmozni, másrészt a mostani történetesen egy olyan helyzet, ahol a fejlett világot a pénze, ezen keresztül a felkészültsége védi meg egy hirtelen fellépő és veszélyes jelenségtől.

Ha valaki joggal szeretne szörnyülködni, inkább az Epocrates Bugs and Drugs mobilappot ajánlom figyelmébe, ahol arra lehet rákeresni, hogy városonként mennyi és milyen antibiotikumra érzéketlen baktériumot azonosítottak az USA-ban. 

Szóval amitől tényleg van okunk a parára kórságok terén, az sokkal inkább az antibiotikumrezisztencia, ami meghatározó vélemények szerint nagyobb veszélyt jelent majd, mint a terrorizmus. 

Képzeljük el azt a prózaian egyszerű szituációt, hogy valamilyen okból tudnunk kell, hogy valakinek kik az ismerősei a Facebookon [2], viszont az érintett felhasználó letiltotta, hogy az ismerősei listája látható legyen. Persze, persze, egy kamu adathalász FB-kisalkalmazással ami az felhasználó “szives hozzájárulása” után lekérdezi mindezt, nem nagy bravúr. Viszont a Facebook alkalmazásfejlesztői környezetében [API] egyrészt nem tud mindenki (adathalász) szoftvert fejleszteni, másrészt ha a felhasználó explicite letiltotta, hogy kisalkalmazások a kontaktlistájához hozzáférjenek, mindez meghiúsul.

Ebben a posztban egy arcpirítóan egyszerű megoldást mutatok be, amin keresztül bárkinek a kontaktlistája lekérhető egyetlen programkód megírása nélkül.

Amikor egy szűz böngészőn keresztül – azaz nem pl. meghívóval – regisztrálunk a Facebookra, az illedelmesen felajánlja, hogy bővítsd az ismerőseid körét és onnan dob fel ajánlatokat ahonnan tud: a rendszer feltételezi, hogy a meglévő ismerőseid ismerőseit nagyobb valószínűséggel ismered, mint véletlenszerűen ajánlott felhasználókat, így eleve őket fogja ajánlgatni a jobb oldallécben. Könnyen belátható, hogy ha még nem nagyon léptél kapcsolatba senkivel és csak egyetlen ismerősöd van, az ő ismerőseit dobja fel – és, most jön a lényeg – teljesen függetlenül attól, hogy a meglévő ismerősöd a saját kontaktlistáját mások előtt rejtettre állította vagy sem. Azaz ha elegendő alkalommal frissíted az ajánlott ismerősök listáját, az összes ismerősdét kigyűjtheted, függetlenül attól, hogy azt elvileg láthatnád-e vagy sem, de a módszer még akkor is működik, ha a célfelhasználó az emlegetett kisalkalmazások számára az ismerősök leolvasását az API-n keresztül is tiltotta [1]. Ez mondjuk – számomra – abszolút nem új.

Amit viszont nemrég vettem észre, hogy, hogy a felvázolt esetben nem csak azokat a felhasználókat dobja fel ajánlottként, akik már a meglévő ismerőseid ismerősei, hanem azokat is, akiket ő ismerősnek jelölt vagy őt jelölték ismerősnek, de még nem igazolta vissza a kapcsolatot. Mindenki döntse el magában, hogy ez mennyire kínos, nekem csak egy leendő számítógépes nyelvész kérdése jutott eszembe: “ez most bug vagy feature?”.

Ismétcsak azt tudom mondani, hogy egy közösségi szolgáltatásban teljesen fölösleges a privacy settings-szel és a hasonlóan szépnevű audience selectorral játszani, hasonlóan ahhoz, ahogy a képek láthatósága is kijátszható volt látható minden más is vagy így vagy úgy, legfeljebb az lehet kérdés, hogy egy-egy módszer mennyire ismert.

Nem kalandoznék el nagyon, de összességében ismétcsak azt tudom mondani, hogy nem az a megoldás, ha bojkottáljuk a közösségi webes szolgáltatásokat, hanem az, hogy csak olyan tartalmat töltünk fel, ami szigurúan publikus.

[1] ennek az egésznek természetesen semmi köze az API-hoz
[2] oké, persze ez sokkal egyszerűbb a LinkedIN-en vagy az iWiW-en, amíg van, ui. nyilván ezek általában átfednek
[3] haladó kérdés: az ismertetett logika + egy FB-sajátosság alapján hogyan kérdezhető le a teljes ismerőslista ha több ismerősöd van, de csak egyvalaki ismerőslistájára vagy kíváncsi, aki mindenki előtt rejtve próbálja tartani az ismerőseit. Megoldás jöhet kommentben és emailen egyaránt!