bardóczi ákos @post.r

Se szeri, se száma azoknak a videóknak, amiben valami korábban sehol sem látott, pocakosodó fószer löki a vakert arról, hogy mi a biztos módja annak, hogy valaki felszedjen egy csajt, amit vissza is igazolnak azok az esetek, amikor a PUA-növendékeknek sikerül is koppintania valamelyik módszert és véletlenül olyan csajba akadnak, akinél pont működik. Azt meg hagyjuk, hogy ezeknél a hölgyeknél könnyen lehet, hogy bejönne bármilyen más módszer is, szóval abszolút nem az unikális jelleget keresik a pasiban.

Na jó, nem vagyok én akkora nagy párkapcsolati szakértő, mint Kiss Ádám eredetileg amúgy molekuláris bionikus, mérnök informatikus kolléga, akinek a videója olyan parádésra sikerült, hogy azt először valami Viktória nevű zsebpolihisztor utána pedig Paintshop Noémi  szedte darabokra, ahogy kell.  

Szóval mi a helyzet akkor, ha nincs időd vagy kedved emberek közé menni, de azért felszednél valakit, akár komoly, akár komolytalanabb kapcsolat céljából? Nosza, ott a mobilos-kattintgatós-ismerkedős appok luxusverdája, a Tinder, aminek a lényege így foglalható össze, ha valakinek kimaradt volna: az app dobálja fel a hölgyeket, aztán jobbra vagy balra húzod a fotót, függően attól, hogy bejön-e, ha pedig kölcsönösen bejöttök egymásnak, akkor a match alapján el lehet kezdeni a chatelést. A helymeghatározásnak különös szerepe van abban, hogy kiket dobál fel ajánlatként. Az ötlet egyébként nem új, olyannyira nem, hogy a helymeghatározáson alapuló mobilos ismerkedő alkalmazások közül bő 3 évvel korábban jelent meg a melegek által használt Grindr,  így történetileg akár helyesebb is a Tindert a heteró grindr-nek nevezni, nem a Grindr-t meleg tindernek, na de maradjunk a polkorrektek.

Nem mintha olyan eszelősen bonyolult lenne a Tinder használata, viszont a megfelelő stratégiával sokkal nagyobb hatékonysággal lehet hölgyeket fogni és ez a lényeg. Én amikor a minap telepítettem az appot, elsőre nem működött, ahogy szerettem volna, aminek az oka az volt, hogy a Facebookból importált adatok alapján a felhasználóm nemét nem tudta meghatározni, mivel az már nem csak male vagy female lehet, egy ideje bármi beírható,  nekem ekkor jutott eszembe, hogy néhány hónapja beírtam, hogy „szeretem a sört”, amivel nem nagyon tudott mit kezdeni szegény app. Nosza, vissza is állítottam a felhasználót férfi neműre. Minimális finomhangolás után nekifutottam a böngészésnek, ahogy írtam, nem egy rocket science használni az appot, ami azt illeti, annyira nem, hogy akár egy pszeudokódban is kényelmesen, röviden meg lehetne adni, hogy hogyan nőzzön valaki helyettünk, ha esetleg még mobilnyomkodáshoz is elfoglaltak lennénk.

Ne legyenek illúzióink, egy hölgy akár komoly, akár kevésbé komoly kapcsolatot keres, az alapján dönti el a másodperc tört része alatt, hogy érdekes-e neki a csávó, akit éppen a képen lát, szóval ha valakinek nem lett volna fenn valami nyaralós képe fénykorából, érdemes feltenni. Ami viszont fontos, és ami inspirált arra, hogy írjak erről: előfordulhat, hogy a hölgynek nem jössz be, aztán ha ő dislike-ol, akár véletlenül is, nálad már fel sem fogja dobni az alkalmazás, holott lehet, hogy egy kis facebookos böködés után kiderülne, hogy pont az a típusú játékos a húspiacon, akit te keresel és persze vice versa. Ergo oldjuk meg, hogy ne dislike-oljanak, mielőtt mi nem néznénk meg valakinek az adatlapját.

A következő stratégiát követtem: ha nem volt bűn ronda a szentem, kapta a lájkot, ami egyébként ilyen módon gyorsan el is fogyott, mivel csak 12 óra elteltével oszthattam volna ismét a virtuális gesztust, inkább összeszorított farpofával előfizettem 1 hónap premium tinderezésre. Ha a hölgy jól nézett ki, nem merültem bele, a többi képének nézegetésébe [hiszen kevésbé helyes csajról is lehet nagyon jó képeket lőni], hanem megnéztem az adatlapot, ahol általában vannak kiegészítő információk. Nos, ha ott látszódott Insta, snapchat vagy bármilyen azonosító vagy ritka névvel találkoztam, már tapostam is a screenshotra, majd aztán a lájkra. Ha ciki képbe botlottam, akkor természetesen nem. Na, ezt el lehet játszogatni pár száz felhasználón keresztül vagy akár tovább is, ami a lényeg, hogy amint a screenshot elkészült, az ugye mobilplatformtól függetlenül, alapértelmezés szerint már megy is fel az iCloud/Google Drive/Onedrive felhőben. Pont, ami kell: a név, rajta az Insta-azonosító, ami sokszor linkelve van a FB-fiókkal vagy más kereshető adat. Aztán majd ha valamikor rémesen sok időm lesz, akkor megnyitom ezt a mappát, aztán már keresem és bököm is a hölgyet a Fészen, ha nagyobb szerencsém van, nem sokkal később meg személyesen. Mondjuk nekem sosem a kapcsolatfelvétellel van problémám, hanem az érdeklődés fenntartásával, de ez most senkit sem érdekel. Szóval ha visszabök, akkor indulhatnak a szokásos tiszteletkörök az üzenetküldőben – mondjuk erre alighanem sosem lenne időm, de azért eljátszani a gondolattal érdekes.

Első blikkre nincs sok értelme, hogy egy bankrablás pontosságával írjam le, hogy hogyan érdemes a webkettőn puáskodni, tény, hogy nagyon sok komoly emberi kapcsolatot alakít, a Facebook. Olyan komoly kapcsolatokat, amiknek egy részéből később házasság lesz, a felhasználók a saját, másodszintű ismerőseik közt találják meg, akárcsak a való életben, ez itt módosulhat olyan módon, hogy a Tinder összesodor olyan hölgyekkel, akikkel közös ismerős ugyan nincs, viszont közös érdeklődési terület a lájkolt tartalmak alapján van!

Az világos, hogy a Tinderen egyszerű, [matematikailag] diszkrét adatok alapján dől el, hogy egyáltalán milyen körből kerülhetnek eléd a játékosok, ez pedig, hogy milyen neműt keresel és a másik olyan neműt keres-e, mint a te nemed, milyen korosztályban és földrajzilag milyen széles körben. Van viszont számos más adat, ami a felhasználó előtt nem világos, leginkább csak gray box tesztek  alapján tudható, hogy az app nagyobb valószínűséggel dobálja fel azokat a felhasználókat, akikkel van közös ismerős, akik korábban már megnéztek, hasonló tartalmakat lájkolt és hasonlók.

Haladó kiber PUÁknak javasolható mobil helyett, kapásból mobilfejlesztői környezetben, gépen futtatni az appot, gusztus szerint egy rakás robottal.

Amit azért fontos észben tartani, hogy ha már a Tinder átcibál adatokat a FB-ról, kizárólag olyat információkat tegyünk ki magunkról a húspiacra, amikben vélhetőleg nem nagyon van semmi rázós. Egyrészt, mert a Tinder megmutathat olyan információkat is, amik egyébként nem voltak láthatóak, mint például közös ismerősök vagy lájkolt oldalak. Arról nem is beszélve, hogy a Tindert komoly kritikával illették  többször is egyszerűen a szoftveres megvalósítása miatt. Ezek közül talán a legsúlyosabbak azok voltak, amikor a Tinder egy korábbi verziója értelmetlenül sok képet áttöltött a saját szerverére, amik állítólag elérhetőek is voltak, kívülről is, bárki számára.

Arról lehet vitatkozni, hogy ilyen-olyan szempontból mennyire érdemes szemérmeskedni egy ilyen alkalmazásban, viszont tartsuk észben, hogy attól, hogy az app elvben csak a fotót, az életkort és a keresztnevet mutatja – illetve, ha valaki olyan hülye volt a FB-regisztrációnál, hogy összekeverte a családnevével, akkor azt – ettől még a játékosok szinte mindig megtalálhatóak, az előbb emlegetett adatokon túl például a Google Képkeresőjével is.

Többek közt a Tinderről is esett szó a múltkori Netacademia Ethical Hackingen, Reiter István mobilos API-k sebezhetőségét érintő előadása itt tekinthető meg.

Mindezek után felmerülhet a kérdés, hogy ha ekkora szarvashibák voltak a Tinderben korábban, akkor hogyhogy nem lett belőle akkora vagy hasonló botrány, mint az Ashley Madison meghakkolásakor? A magyarázat szerintem az, hogy minden olyan szolgáltatásban, ahol felhasználói adat tárolódik, az adatszivárgás sajnos annyira mindennapos, hogy biztosan nem éri el az újságolvasók ingerküszöbét és csak másodlagos, hogy az Ashley Madison egy deklaráltan félrekúrós oldal volt, míg a Tinder nem az. Illetve az előbbi esetben hirtelen történt a disclosure nagy mennyiségű adattal, amit alaposan meg is hype-oltak, ezek után már tényleg csak részletkérdés, hogy ahogy az utólag kiderült, az Ashley Madison hölgy felhasználói mögött többségében nem is állt valós személy.

Kisebb-nagyobb csalással vagy spammel minden szolgáltatásban számolni kell. Én csak a napi gyöngyszemet emelném ki: az egyik felhasználónál a kép helyén az alábbi pazar marketingszöveg áll… Értitek! 22 éves és idén érettségizett. Oké, én ha önmagam helyett küldenék valakit érettségizni valamilyen tárból, alighanem élnék némi korbeli diszkriminációval : )

Könyvajánló, nem csak emberi kapcsolatokról: Nicholas A. Christakis, James H. Fowler - Kapcsolatok hálójában

Képek: libri.hu, animalnewyork.com

Augusztusban eléggé erős videót töltöttek fel a 14 éves fiúról, aki egy meglehetősen ritka örökletes betegséggel született, ami miatt a bőre annyira sérülékeny, hogy gyakorlatilag folyamatosan kötözni kell, hogy a helyén maradjon. 

Az emberi bőr ugye egy több rétegből álló szövet, a rétegeket pedig a bőr extracelluláris mátrixa rögzíti egymáshoz, aminél igen súlyos elváltozásokat okozhat, ha valamelyik struktúrfehérje valami miatt nem úgy viselkedik, ahogy kellene, esetleg hiányzik. A szóban forgó betegségnél az extracelluláris mátrix fehérjéi közül a kollagén csoport tagjainak egyik, a 7-es típusú kollagén érintett, ami több, rostokat alkotó fehérjével együtt a sejtközötti mátrix stabilizálásában elengedhetetlen. Ennél a betegségnél a fehérje létrejön ugyan, viszont egy szerencsétlen mutáció miatt autoimmun választ jelenik meg, azaz az immunrendszer idegenként ismeri fel és ennek megfelelően támadja, jelen esetben a bőr legfelső és alatta lévő rétege nem tud egymáshoz rögzülni. 

Itt konkrétan az disztrófiás epidermolysis bullosáról van szó, amivel kapcsolatban eloszlatnék egy gyakori, genetikához kapcsolódó félreértést. Általános iskolában, majd középiskolában is szóba kerülnek a Mendel-törvények kapcsán a klasszikus példák, de azért nagyon röviden fussuk át. A [diploid] élőlények testi sejtjeinek két kromoszómája alkot egy párt, aminek azonos pozícióin ugyanannak a génnek két különböző változata fordulhat elő, ez jelenik meg a fenotípusban, azaz valamilyen látható vagy mérhető sajátosságban. Ennek tankönyvi példái a kodomináns öröklésmenet, mint amilyen az AB0 vércsoportrendszerre jellemző, azaz mindkét gén, az A, B is kifejeződhet, ha annak jelen van a domináns típusa,  AB, ha mindkettőnek jelen van a domináns típusa, esetleg egyik sem. Az intermedier öröklődés esetén egy köztes tulajdonság jelenik meg két eltérő szülő esetén, azaz például a fehér és a fekete kakas utóda legnagyobb valószínűséggel szürkésebb lesz. A domináns-recesszív öröklődés esetén az egyik génváltozat által meghatározott tulajdonság megjelenik, míg a másik egyáltalán nem, azaz ha például egy betegséget kiváltó gén domináns az ún. vad típussal szemben, akkor az lesz a meghatározó, egy örökletes betegséget kialakítva, de a lényeg, hogy genetikailag minél távolabbi szülők utódáról van szó, a hátrányos, betegséget okozó gének megjelenése annál kevésbé valószínű, hiszen nagyon kicsi az esélye, hogy éppen mindkét szülő ugyanazt az előnytelen allélt hordozza. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a domináns-recesszív öröklésmenet minden esetben így jelenne meg a fenotípusban. 

Érdemes tudni, hogy bizonyos esetekben – ami azt illeti, ez a gyakoribb – vannak fenotípusos megjelenést módosító hatások, azaz olyan folyamatok, amik a klasszikus mendeli genetika alapján nem érthetőek meg, természetesen nem állnak szemben vele. A tankönyvi példában domináns episztázisról van szó, egyetlen domináns gén elegendő, hogy elnyomja a párja hatását, míg recesszív esetén elegendő, ha csak az egyik példány hibás, erre példa a fenti kisfiú esete is. 

A fenti példában szinte ugyanolyan tünetegyüttest vált ki a domináns módon öröklődő disztrófiás epidermolysis bullosa és ennek a recesszíven öröklődő típusa. A domináns öröklődésű esetben a 3-as kromoszóma kis karján 21.3 pozícióban ha a kromoszómapár mindkét tagján ugyanolyan hibás változata van jelen a COL7A1 génnek, csak akkor alakul ki a betegség, míg ha csak az egyiken, akkor az utód sanszos, hogy egészséges. 

Szinte ugyanennek a betegségnek, azaz a recesszíven öröklődőnek viszont teljes más a genetikai háttere, lényeg, hogy az MMP1 gén egy mutáns típusa van jelen és a COL7A1 hibás változata ekkor önmagában is kialakítja a betegséget, akkor is, ha az egészséges változatot meghatározó jelen van. 

A helyenként nagyon pongyola, de érthetőbb megfogalmazásért elnézést, többek közt csak arra szerettem volna ebben a posztban rámutatni, hogy a genetikában az az izgalmas, hogy gyakorlatilag minden alól van bizonyos szempontból kivétel, amiknek az azonosítását viszont csak a molekuláris biológiai módszerek tették lehetővé ésszerű idő alatt, klasszikus genetikai módszerrel nem voltak kimutathatóak. A fenotípusos és genotípusos arányokat eltoló tényezőkből persze még számos van, hogy fokozzam a dolgot, itt megjegyzem, hogy akár genetikailag tökéletesen identikus vagy szinte identikus egyedek, azaz egypetéjű ikrek, azonos génváltozatokkal sem tökéletesen egyformák fenotípusosan, aminek oka, hogy az ún. metilációs mintázat eltérhet és el is tér.  

Avagy néhány tény, amit eddig nem tudtál a témában, pedig érdemes tudni róla, szigorúan szubjektíven.

A 444 már egy augusztus 27-ei cikkében azon vicceskedett, hogy jön az új "helyesírási szabályzat" (sic!)  #ésezmijengázmár, a cikket ugyan nem olvastam végig, viszont így is világos, hogy a lényeget még azok sem vágják, akiknek nagyon illene, például az újságírók.

Az első és legfontosabb, hogy a helyesírás avagy ahogyan sokan ismerik nyelvtan és nyelvhelyesség több irányzat szerint nem előírja, hogy hogyan KELL, használni a nyelvet, hanem pont ellenkezőleg, arról ad egy leírást, ahogyan a nyelvet aktuálisan általában hogyan használjuk és ajánlásokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy az adott nyelv logikája alapján, egy-egy kifejezést hogyan érdemes leírni /*helyesírás*/ illetve szövegkörnyezetében használni /*nyelvhelyesség*/.

Amit alighanem szintén nem tud a többség, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének helyesírással foglalkozó kutatócsoportja nem valamiféle zombikból álló ultrakonzervatív gittegylet, ahol még a golyóstoll is újdonság, hanem többek közt olyan mesterséges intelligenciával rokon, számítógépes nyelvészeti eszközkészleteket vetnek be a nyelv elemzésére, mint amilyen a machine learning és igen, ők történetesen nem csak beszélnek a big datáról, hanem használják is. Amolyan modoros-maníros fanyar tény, hogy programozás területén pont azok a helyesírás kutató nyelvészek vernék le az átlagos képességű programozókat és más, műszaki-természettudományi jómunkásembereket, akik most az új helyesíráson röhögnek és minden valószínűség szerint hülyén halnak meg, ha nem értik meg, hogy hol is a humanities helye a tudományok térképén.

Szóval nem, drága barátaim, nem kevesen épphogy ti vagytok az elmaradott buta faszok, mert nem tudjátok, hogy mi a helyesírás feladata, szerepe, kutatásának módja és mi nem az.

Mindennek a legalja amúgy az volt, amikor néhány éve egy erősen Zs-kategóriás egyetemi informatikus hallgatókat tömörítő csoportban arra pörögtek rá többen, hogy a kommentjeimben helyesírási hiba fordult elő, ésháteztígyhogy. Na, akkor segítek: egy nyelvésztől vagy olyantól, aki foglalkozott nyelvészettel, azt elvárni, hogy a helyesírása tökéletes legyen, pont akkora ostobaság, mintha mondjuk egy matematikustól várnák el, hogy 8-10 számjegyű számokkal tudjon egy pillanat alatt pontosan fejben számításokat végezni.

Ott ugyan próbáltam kiemelni, hogy amire ők gondolnak, az helyesírás avagy "nyelvtan", ami egy külön terület, én viszont nem foglalkoztam ezzel soha, mindez az érvelés hiábavaló volt, mert egy csoportban lévő, korábban egyetemi oktatóként dolgozó, jobb sorsra érdemes szerencsétlen borgőzös, cefreszagú demagóg hőbörgése adta a lovat az Isten adta nép alá, aki pedig értelmesen tudott volna hozzászólni a dologhoz, inkább bölcsen hallgatott.

Szintén fontos megjegyeznem, hogy a témában minimálisan is jártas ember általában nem köt értékítéleteket ahhoz, ha a konvencionálistól eltérő helyesírással vagy nyelvhasználattal találkozik. Amihez már lehet értékítéletet kötni - csak nem feltétlenül elegáns - ha olyan szöveggel találkozunk, amiben amellett, hogy ordas helyesírási hibák vannak, olyan nyelvhasználati kultúrára enged következtetni, ami alapján feltételezhetjük, hogy az írásmű szerzője tényleg nem olvasott összesen 5 könyvet életében :) :) :) Viszont önmagában a szokásostól eltérő nyelvhasználat láttán értékítéletekben gondolkozni, nem elegáns és tudománytalan. Ha én szögletes illetve kerek zárójel jelölésére a C-stílusú kommentjelent használom szivesen, ezen kívül a mondatot néha kötőszóval nyitom, mert csak, ez az idilektusom része, legfeljebb van, akinek nem tetszik. 

Márpedig ez fontos, ugyanakkor olyat is láttam, amikor valakinek a helyesírása ugyan nem tért el jelentősen a megszokottól, viszont a nyelvhasználati kultúra mégis annyira gyatra volt, hogy gyakorlatilag a figura képtelen volt egy szövegnek felismerni egynél több konnotációját, aztán feldobta, hogy egy kommentben definiáljam neki a plágium mibenlétét... #szellemi_ökölcsapás_a_múltból #nyomokban_pécsezést_tartalmaz

Sokszor egészen egyszerűen a lényegét értjük totálisan félre annak, ami elénk kerül - ezt lehet használni és kihasználni egyaránt. 

Tegnap egy számomra fontos arc lecserélte a profilképét a FB-n, én meg nem lájkoltam vagy kommenteltem, hanem magánba küldtem neki egy képet, csak épp mellékattintottam és olyan képet, amit nagyon, nagyon, de nagyon nem akartam - konkrétan egy gyorsba generált mém olyan felirattal, hogy le van szarva, azt kábé. Üzenetet nem lehet visszavonni ugye, aztán azt csináltam, hogy küldtem neki egy targoncányi képet a a Tumblr-ről összelopkodva külön-külön üzenetként. (aztán elmentem sétálni, mert ez a tévedés jelezte számomra, hogy igencsak le vagyok merülve agyilag) Az eredmény: valóban nem vette észre, amit első, félreküldött üzenetként küldtem neki. Azaz annak felismerése, hogy ha több üzenetet küldesz valakinek, az azt megelőzőek mintha nem is léteznének, annak ellenére, hogy lehetnek fontosak, de a címzett még nem olvasta, hasonló kicsit ahhoz, hogy az emberek beszopnak mindent pusztán a lead és a hozzá tartozó kép alapján. Ezzel kapcsolatban néhány klasszikus: 
- néhány éve Magyarországon is végigsöpört az a hoax egy tiltakozó FB-oldalban, ami szerint fizetős lesz a Facebook, de az oldal leírásában már benne vagy, hogy az egész csak egy vicc, amit persze már kutya sem olvasott el. 

Az eredmény: létrejött az év, ha nem az évtized legzseniálisabb tumblija, amit elnézve ismét elgondolkoztam rajta, hogy valóban jó-e az, ha mindenkihez elér az internet: http://hungaryvsfacebook.tumblr.com
- A NeedADebitCard Twitterén arra kérik a felhasználókat, hogy ne posztolják ki a bankkártyájukról készült fotót. Ja, de a figyelmeztetést már általában nem olvassák el. Mostanra már aki nagyon posztolni akarja a bankkártyájáról készült képet, nem azért takarja ki a bankkártyaszámot, mert úgy gondolja, hogy azt közzétenni nem a legbölcsebb, hanem azért, mert a többi képnél is ezt látja:  https://twitter.com/needadebitcard vö. sokig fullba nyomták a kretént teljes bankkártyával, talán még a Twitter is beavatkozott és eltávolított egy rakás twitet. 

- a harmadik példa, a net egy nagy klasszikusa, hol egy nyelvi versenyről készült videóban a gyerekeknek ritka szavakat kell helyesen lebetűzniük, itt konkrétan azt, hogy "negus". A 8 évvel ezelőtt feltöltött videó címében is szerepel hogy előtte kéretik a kommenteket elolvasni, na meg végignézni a teljes videót, ennek ellenére amíg lehetett kommentelni, annyi gyalázkodó komment érkezett, hogy a videó feltöltője inkább letiltott a kommentelést, ami IMHO eléggé hülyeség volt, ugyanis az emberi ostobaság bizonyítékait, ahogy sokminden más sem szabadna a netről eltüntetni: 

Még nem tudni, hogy milyen újdonságok várhatóak a megújuló freemail.hu-tól, viszont elvben elképzelhető lenne az is, hogy világszerte használt óriás levelezőrendszerek versenytársa legyen. Ehhez persze szükség lenne angol nyelvű változatra, ezen kívül olyan feature-ökre, amiket más, mezei levelezőrendszerben nem talál meg a felhasználó.

Összegyűjtöttem néhány ötletet, közben pedig négy szempontot tartottam előtérben, mégpedig az egyszerűséget, a felhasználói élményt, máshol nem látott, haladó funkciók elérhetővé tételét és azt, hogy mindezt viszonylag egyszerűen le is lehessen programozni. Ezen kívül feltételeztem, hogy a felhasználók legalább egy nagyobb közösségi szolgáltatásban már regisztráltak. Az ötletek egy része az agyamból pattantak ki vagy egy enterprise level levelezőrendszerben, esetleg közösségi szolgáltatásban találkoztam velük, míg néhányat más levelezőrendszerekből loptam át. A feature-öknek önkényesen még egy-egy fantázianevet is adtam néhol, persze minden extra funkció opcionális lenne.

A felhasználói élményt és kényelmet fokozó lehetőségeket soroltam előre, míg az inkább technikai vagy haladó felhasználók számára érdekeseket a végére.

A felhasználók időnként hiányolják azt, hogy egy levél nem vonható vissza, amit egyszer elküldtünk, az kézbesítődik is, ha tud, viszont egyre több levelezőrendszernél bekapcsolható olyan lehetőség, ami azt a benyomást kelti, hogy a levelet vissza lehet vonni. Ilyen esetben nem valódi visszavonásról van szó, hiszen az eleve lehetetlen, hanem arról, hogy a levél bekerül egy várakozási sorba, majd ha a felhasználó nem gondolja meg magát, akkor történik meg a levél tényleges kiküldése. A funkció beépíthető lenne olyan módon, hogy a felhasználó beállítja, hogy a levél percben mennyi ideig tanyázzon a Kimenő mappában, ha addig nem gondolja meg magát, a levelezőrendszer már küldi is.

Gondolom sokakkal előfordult már, hogy vasárnap hajnalban, sakálrészegen álltak neki SMS-t vagy email írni, amit azt alaposan megbántak. Korábban erre a problémára kínált megoldást a Google Labsból a Gmail-hez elérhető kiegészítő Mail Goggles néven. Lényeg, hogy a Freemail [Másnap] funkció bekapcsolásával előre beállított nehézségű, de alapvetően fejben elvégezhető matematikai feladatok közül kellene ötöt megoldani egy perc alatt, a megfogalmazott levelet pedig a rendszer csak akkor engedné elküldeni, ha ezt az akadályt sikerrel vitte a felhasználó. Beállítható lenne egy időintervallum, amikor ennek mindenképp működnie kell, azaz hétvégén estétől hajnalig. A funkció lényege, hogy ha a józanul seperc alatt megoldható feladatokat nem sikerül megoldani részegen, akkor az a felhasználók többsége számára egy nyomatékos figyelmeztetés önmaguk felé, hogy akkor nagyon nem lenne érdemes üzenetet küldeniük.

Ma már minden valamire való szolgáltatástól elvárható, hogy legalább a legnagyobb social media felületekkel összedrótozhatóak legyenek. Ennek megfelelően ha a felhasználó a Freemail [Szülinap] funkciónak megengedné, hogy hozzáférjen a facebookos/Google plusos ismerőseihez, így az ő születési dátumukhoz, és beállítana egy előre megadott sablont, a Freemail [Szülinap] az ismerős email-címére automatikusan születésnapi köszöntő üzenetet tudna küldeni – még akkor is, ha mi simán elfelejtenénk. Persze érdemes lenne elvégezni azt a finomhangolást, hogy az összes ismerős kaphasson automatizált köszöntőt vagy csak az ismerősök egy bizonyos köre.

Ismerve, hogy a felhasználók átlagosan mennyi időt töltenek más közösségi szolgáltatásokban, ha már az összekapcsolás megtörtént, hasonlóan ahhoz, ahogy beállítható a Skype-kliensünkben, hogy ott is megjelenjen az, ami a Facebook-falunkon, a Freemail [Social]-lel megoldható lenne, hogy az oldalsávban a facebookos, twitteres, linkedines falunk tartalma pörögjön vagy éppenséggel egy RSS-feed.

Gyakori jelenség, hogy egy levelet félrecímeznek, nem véletlenül van minden levelezőrendszerben automatikus kitöltés a címzett mezőhöz. Viszont ha a levelezőrendszer még látja is a különböző szolgáltatásokban lévő kontaktjainkat, az első címzés után felajánlaná, hogy egy arcot kapcsoljunk az automatikusan mentődő címhez. A további levélküldést pedig többféleképp tenné egyszerűbbé.

A félreküldést küszöbölné ki és a címzést tenné kényelmesebbé, ha egy gyorskeresővel ellátott oldalpanelben az apró avatarképpel és névvel látszó ismerős nevére kattintva a levelezőrendszer autofillezné a címzett mezőt, ha korábban a levelezőpartnernek küldtünk levelet – a lényeg a képen van! Itt megjegyzem, hogy nem a Gmail sajátossága, hogy betölti a feladó fotóját is, ha tudja, a Gravatar [Globally Recognized Avatars] szolgáltatásban szinte már mindenkinek a fotója fenn van – legfeljebb nem tud róla – ennek megfelelően pl. a Fastmail és a Yandex Mail is megjeleníti webes felületen a feladó képét, ha az elérhető az email címe alapján. Ha pedig ilyen módon az avatar betöltése nem lehetséges, a rendszer lepecázhatná a képet egy olyan közösségi szolgáltatásból, amivel már összekapcsolta a felhasználó, illetve ha valakinek a profilja kívülről is látható, még erre sem lenne szükség a kép megjelenítéséhez.

Egy Freemail [Időzítő] lehetőséget bekapcsolva megoldható lenne, hogy egy előre megírt levelet a Freemail adott időpontban küldjön ki, ez ha nappalra van beállítva, egy fontos címzett mobilja akkor sem vinnyogna, ha a levelet az éjszaka közepén írtuk meg neki, de fontos, hogy mielőtt megkapja, azaz például reggel, amikor már esetleg nem vagyunk gép előtt.

Szintén hasznos kényelmi szolgáltatás lenne, ha egy oldalpanelből egy levelezőpartner nevére kattintva egyszerre lenne megjeleníthető az összes tőle érkezett és neki küldött levél.

A fontos, megválaszolandó levelek csillagozása hasznos dolog, viszont ha közben érkezik egy rakás levél és a megcsillagozott nincs a felhasználó szeme előtt, nagyobb valószínűséggel fogja elfelejteni. Így beállítható lehetne, hogy a felső vagy az alsó sávban a rendszer jelezze, hogy mennyi fontos levél várakozik még és azok egy kattintással a figyelmeztetősávból elérhetőek lennének.

Több levelezőrendszerben már rég alapszolgáltatás, hogy ha a levél szövegében előfordul például az a szó, hogy „CV”, „életrajz”, „csatolt” vagy bármi, aminél valószínűbb, hogy valamit valóban csatolni terveztünk a levélhez, de mégsem tettük, a levelezőrendszer a küldés gombra kattintás után rákérdez, hogy nem felejtettünk-e el mellékletet csatolni a levélhez esetleg.

A Freemail [Metatag] a kimenő, bejövő levelek feladóinak nevéből, a tárgyban előforduló szavakból, benne előforduló linkekből és különböző tartalmi elemekből generálhatna egy halmazt, aztán pedig a metacímkéket oldalpanelen megnyitva gyakoriságuk sorrendjében mutatná azokat, valamint ugyanitt kereshetőek is lennének. Így például előkukázható lenne az összes olyan levél, ami esetleg teljesen különböző feladótól jött teljesen különböző okból, de szerepel benne például a „pályázat” kifejezés.

Ha már metáknál tartunk, a Freemail [Sherlock] az előző elven működne lényegében, de nem a gyakori, releváns, hanem épphogy a legritkább kifejezéseket, szokatlan szófordulatokat gyűjtené össze. Így például be lehetne saccolni, hogy nem azonos-e esetleg a feladója két, különböző címről és névvel küldött levélnek, még akkor is, ha a levelek több éves időbeli különbséggel érkeznek.

Ha már úgyis bölcsészkedésnél tartunk, a leveleket opcionálisan fel lehetne dobni a Freemail [Coelho] bekapcsolásával, ami az aláírás elé vagy után tenne valamilyen rémes közhelyet Freemail [Coelho] aláírással. Ugyanezen az elven lehetne egy beépített mémgenerátor is, ahol a felhasználó kiválaszthatná egy jól ismert mém képét, amire a Freemail [Coelho] automatikusan rátenne egy feliratot a levél tárgya alapján, amit persze a felhasználó szerkeszthetne, majd pillanatok alatt hasonlóan az aláíráshoz illeszthetne.

Egy levelet PDF-be exportálni nem egy nagy bravúr, viszont teljesen más a helyzet, ha ez a lehetőség egyetlen klikkel elérhető. A Freemail [PDF] bekapcsolása után egyetlen kattintással a levelezőrendszer elkészíthetné a levél PDF másolatát és már kérdezné is, hogy hova mentse le. Ennek lenne egy másodlagos funkciója is: nagyon sok helyen a HTML formátumú levelekben lévő képek nem töltődnek be automatikusan adatvédelmi okból, hiszen ilyenkor a levél feladója láthatja, hogy a címzett a levelet elolvasta és azt is, hogy honnan, milyen operációs rendszerrel, milyen böngészővel, hiszen a kép végülis egy külső webszerverről töltődik be, ami ugye naplózza a letöltéseket, így a képek letöltését is. Ebben az esetben viszont a Freemail egyik IP-címét tudná csak naplózni, hiszen az tölti le önmagának és nyomtatja ki PDF-ben a levelet képekkel együtt.

Az automatikus mentés elemi minden olyan felületen, ahol szöveget írunk. Viszont előfordulhat, hogy egy átfogalmazott szöveg sokkal rosszabb, mint az eredeti és egy 10 perccel korábbi változatát szeretnénk előszedni. Ha a levelet a rendszer percenként mentené, akkor egy 25 percen keresztül fogalmazott levél esetén, percenkénti mentéssel persze 25 példány lenne a piszkozatok közt, ami persze eltűnik, amint a levelet elküldtük, addig viszont egy tetszőleges, korábbi változat előkukázható, ami sokkal egyszerűbb, mint a visszavonás gombbal játszani, hiszen lehet, hogy olyan szövegrészt is eltüntetünk vele, amit viszont szeretnénk meghagyni. A Freemail [Croquis] megoldaná.

Előfordulhat, hogy nem vagyunk otthon, egy publikus gépet használunk, valamilyen kisebb vagy éppen óriási fájlt le szeretnénk tölteni magunknak későbbre, viszont nincs nálunk pendrive sem, sem más egyéb, ráadásul még a netkapcsolat is siralmasan lassú, esetleg a tartalmat helyben le sem lehetne tölteni. Ekkor a Freemail [Crawl] használatával a Freemail a megjelölt URL-ről letöltené saját magának a tartalmat, amit ésszerű ideig tárolna, otthon le lehetne tölteni, majd küldene a levelező egy figyelmeztetést, hogy a félretett fájl meddig tölthető le, hasonlóan az ún. óriáslevelekhez, ahol a csatolt fájl szintén nem magában az emailben van, hanem fel van töltve a levelezőszolgáltatás tárhelyére.

Ha már tárhely, igaz, hogy ez nagyban függ attól, hogy az adatok tárolása hogyan van megoldva, szolgáltatói részről lehet, hogy praktikusabb lenne, ha a felhasználók nem kapásból 10 GB-t kapnának, hanem a regisztrációkor mondjuk 500 MB-t, ami aztán a felhasználói használati szokásaihoz alkalmazkodva – például a levelezőben töltött idő, a regisztráció óta eltelt idő és a forgalom függvényében - növekedne, ahogy ez működött régen a Yahoo levelezőjénél is.  

Hasonlóan egyrészt a felhasználót és a szolgáltató erőforrásait is védené, ha beállítható lenne, hogy a különböző mappák mennyi ideig tárolják a leveleket, a megadott idő lejárta után pedig törlődjenek, kerüljenek a kukába vagy kerüljenek át tömörített archívba, amit a belső keresőnek már nem kellene indexelnie.

Az előző megoldás mellett vagy helyett bevezethető lenne az a funkciói is, ami disaster prooffá teszi a levelezést, hasonlóan a nagyvállalati megoldásokhoz, csak éppenséggel fapados kivitelben: ha például a alicebobandeve@freemail.hu cím regisztrációjakor létrejönne egy alicebobandeve-bak@freemail.hu fiók is, aztán abba minden kimenő és bejövő levelünkből érkezne egy-egy példány, a néhány napnál régebbi leveleket pedig a rendszer alaposan betömörítené. Ekkor, ha valaki véletlenül törli az összes levelét mondjuk egy elszart  POP3-letöltéssel, az egész előkukázható lenne a másik fiókba való belépés után és nem kellene a szolgáltatónál könyörögni a mentésért, ezen kívül ha valaki más felhasználó fiókjába belépve a nevében küldene levelet, annak egy ilyen backup fiókban ugyancsak nyoma maradna, hiába törölné a támadó a levelet a kimenő levelek közül.

Tudjuk, hogy nagyon gyakori, hogy valaki egész egyszerűen úgy hagyja a gépét használat után mondjuk nyilvános helyen vagy iskolában, így utána bárki odaülhet, aztán úgy trollkodhat a másik fiókjában, ahogy csak akar. Ezt a kockázatot többféleképp lehetne csökkenteni. Ha mondjuk a felhasználó be akarna keményíteni, akkor beállíthatná, hogy egy-egy levél megnyitásához, új levél küldéséhez vagy a beállítások átállításához ismét be kelljen írni a jelszót valahány perc inaktivitás után. Inaktivitás alatt itt azt értem, amikor a felhasználó nem navigál el másik felületre mondjuk 1 percig.

A belépéskor opcionálisan lehetne kétlépcsős azonosítás, amiről itt a blogon már többször írtam, illetve a Yandex megoldásához hasonlóan mondjuk Freemail [Kulcs] mobilapp, ami az alkalmazás előre beállított PIN-kódjának megadása után kiköp egy olyan karaktersorozatot a felhasználó okosmobilján, ami érvényes belépési jelszó 1 percig. A hagyományos jelszólopással kapcsolatos kockázatot egy csapásra kiküszöbölné.  Az más kérdés, hogy ha valakinek a fiókjába nagyon be akarna lépni valaki, akkor ellopná az okosmobilját, miután leleste a Freemail [Kulcs] mobilalkalmazás PIN-jét...

Hasonlóan, a felhasználó a Freemail [Kulcs] vagy adott számra küldött SMS segítségével azonnal le tudná zárni a felhasználó a fiókját /*kényszerített átmeneti jelszó + minden aktív session lezárása*/, amint tudomást szerzett róla, hogy valaki belépett a fiókjába, majd az otthoni gépén fel tudná oldani a blokkolást.

A levelezőrendszerek körében szintén eléggé eredeti lenne, ha kiiktatható lenne a jelszóemlékeztető kérdés lehetősége [igaz, ezt most sem kötelező megadni], ami ugye nagyobb kockázatot jelent, mint amennyire a biztonságot fokozza, le lehetne tiltani, hogy másodlagos email-címre jelszóhelyreállítot küldjön a rendszer. Viszont meg lehetne adni 3-5 ismerős email címét, akik kapnának egy-egy rövid karakterláncot, majd ezeket külön-külön megkapná a fiók tulajdonosa, összeillesztené és csak úgy tudna új jelszót beállítani, ha már kicsukta magát. Na, ezt az ötletet a Facebooktól csentem.

A kényelmet nagyban fokozó szolgáltatás lenne, ha a Freemail [IMAP]-pal meg lehetne adni más postafiókunk IMAP4-elérését. Az ilyen módon bedrótozott külső postafiók egy új mappaként jelenne meg a Freemailben, de nem töltené le az összes levelet a másik helyről fölöslegesen, hanem hasonlóan a jól nevelt levelezőprogramokhoz csak a levelek fejlécét. Aztán az töltődne át ténylegesen, amit a felhasználó meg is nyit. Ezen kívül a Freemail-ből a külső fiókba lehetne átmásolni leveleket az IMAP-os mappába másoláson keresztül. A Freemail ilyen módon levelezőkliensként is működne, viszont nem zabálná a tárhelyet.

A Freemail [fancy] bekapcsolásával a Freemail magától generálna egy ékes-grafikus aláírást, ami a social webes elérhetőségeinket is tartalmazza, ha engedélyeztük azt. Hasonló elven, amikor levelet kapunk valakitől, a rendszer előkukázná az illető LinkedIN-profilját név vagy email-cím alapján és mutatná is az oldallécben, ahogy erre a Microsoft Exchnage-ben és a Google Appsben egyaránt van lehetőség egy kiegészítővel.

Persze, persze, az emailjeink aláírása lazán átszerkeszthető a beállításoknál, viszont ha bekapcsolható lenne a Freemail [szignó]-n keresztül több aláírás, a levél megírása után, alul, legördülő menüből választhatnánk ki, hogy az adott levél aljára melyik kerüljön, esetleg ne is legyen aláírás.

Az Out of Office jó ötletnek tűnt, amikor kitalálták, viszont ha valaki elmegy nyaralni, aztán minden, levelezőlistán keresztül neki is kézbesítődő levélre automatikusan küld Out of Office választ, az már zavaró lehet. Ha pedig spammernek, akkor kínos, mert a spammer biztos lesz benne, hogy élő postafiókot talált be. Kifinomultabban a Freemail [OOO]-val be lehetne állítani, hogy csak bizonyos, például címjegyzékben lévő, nem levlistás címzettek felé küldjön automatikus választ a távollétről.

A Thunderbird Display Mail User Agent addonjához hasonlóan a Freemail [Spy] egy kis ikonnal jelezné, hogy a feladó milyen levelezőrendszerből küldte a levelet, aminek még nem lenne önmagában túl sok értelme, ugyan innen gyanítható lenne, ha a feladó címét meghamisították, ha például egy Yahoo-s logo virít egy bme.hu-s cím mellett. Ha ez kiegészülne olyan funkcióval, ami azt is mutatja, hogy a levelet földrajzilag honnan küldték, na, az aztán igazán főnök lenne. A https://www.iplocation.net/ -ról elérhető adatbázisok valamelyikét lehetne alapul venni, aztán pedig adatforrásként a levelezőrendszernek csak ki kellene olvasnia a hosszú fejléc sorai közül a küldői IP-címet tartalmazó X-Originating-IP értéket vagy ha ilyen nincs, akkor a megfelelő Received: sort, ahol, ha máshogy nem, a hostname reverse alapján adódó IP-címhez tartozó országot alapul vennie – persze a helymeghatározás hibás lesz, ha az így következtetett ország időzónája és az az időzóna, amit ugyanúgy tartalmaz a hosszú fejléc, nem egyezik. Az esetek többségében viszont mutatná, hogy melyik városból jött a posta. Az esetek döntő többségében működne. Nos, mivel a szolgáltatás olyan adatokkal dolgozik, amit eleve megkapott a hosszú fejlécben, ezért annyira azért nem lenne emberiség ellenes dolog kiírni a valószínűsített várost vagy országot.

a freemail - igencsak rég

Réges régen, talán igaz sem volt, a két nagy levelezőóriásnál be lehetett állítani, hogy a postafiókunkat a saját domain-nevünkkel használhassuk, aztán először a Google jelentette be, hogy a Google Apps free változatát nem támogatják tovább nem sokkal később pedig a Microsoft tett ugyanígy.

Mondjuk freemium változatban a saját domain beállítható például a mail.ru-n – feltéve, hogy valaki eléggé jól tud oroszul – vagy az Oroszországból érzékeny dolgokat kitelepített Yandexen, ha pedig valaki echte ámerikai megoldáshoz ragaszkodik, a Zoho Mail 10 felhasználóig ingyenes saját domain névvel. Nos, elvben a Freemail eléggé nagyot dobbanthatna, ha lehetne saját domaint beállítani a levelezéshez, de például olyan módon, hogy a full ingyenes változatban ott virít a Freemailt promózó sor a saját domaines címekről küldött levelek végén, míg néhány garas befizetése után már nem.

Egy közösségibb dolog lenne az opcionális Reblog oldaldoboz, ahova a felhasználó néhány klikkel tudná hajigálni a hírlevelekben érkező, érdekes híreket vagy linkeket egy-egy mikroblogposztba.

Mind küldtünk már levelet olyannak, akiről tudtuk, hogy a postafiókjába csak az nem lát be, aki nem is akar, de a dolog elkerülhetetlen volt. Erre frappáns megoldás lenne az önmegsemmisítő levél, ami végülis egy Freemail-tárhelyen tárolt levél lenne, a címzett pedig csak egy linket kapna, amire kattintva a levelet el tudja érni. Be lehetne állítani, hogy a levél az elküldéstől számítva, valamint a megnyitástól számítva mennyi ideig lehet olvasható, így talán még a legkreténebb, nulla biztonságtudatossággal és a teljes céges adatvagyonnal rendelkező CEO-t is sikerülne megvédeni önmagától :)

A biztonságot ugyan nem, de geek-faktort fokozná egy Freemail [Wordcloud], amelyik az adott szövegben lévő szavak gyakorisága alapján az aljára legenerálná a levélre jellemző szófelhőt, aztán jót röhögni rajta. Ha még nem játszottál ilyennel, erre tessék szórakozni erre vagy éppen erre.

Volt már róla szó, hogy a teljes iparág mennyire rápörgött az emailek titkosítására, aztán megjelent egy rakás levelezőszolgáltató, amelyik webes felületen keresztül nyújtott PGP-szolgáltatást, magyarul újra feltalálták a kereket. Hogy mást ne mondjak, a szanaszét hype-olt Protonmail 14 évvel (!!) később újra feltalálta a Hushmailt.

Viszont aki levelezéshez használt Horde rendszert, tudja, hogy ott is van lehetőség PGP-kulcspárt importálni, aztán úgy titkosított leveleket küldözgetni, az más kérdés, hogy ha a privát kulcs nem csak a végponton van meg, az pont a PGP koncepcionális lényegének lábbal tiprása.

Ugyanakkor ha minden, így a levelezés is a weben van, igény van rá, abban pedig bízzunk, hogy a kulcsot a szerver tényleg eléggé ellophatatlan módon tárolja. A Freemailbe simán be lehetne építeni olyan funkciót, ami lehetővé teszi a PGP-kompatibilis titkosítás és digitális aláírást – legalább megismerik többen, hogy mi a jóég az a PGP – és lenne rá lehetőség, hogy a felhasználó a privát kulcsát törölje a Freemail szerveréről és a saját gépén tartsa, amit együtt tudna használni bármilyen levelezőklienssel. Illetve ha weben használná a PGP-t, a Freemail levele letöltődne kliensoldalra, a felhasználó titkosítaná vagy aláírná a böngészőben a privát kulcs betöltése mellett, majd a kliensoldal visszaküldené szerveroldalra és úgy küldené a levelet.

Lehet, hogy amit leírtam, azok közül többminden olyan dolognak tűnik, ami túl kevés felhasználót érdekelne ahhoz, hogy érdemes legyen leprogramozni, viszont ami biztos, hogy felfigyelnének a sokat látott Freemailre, másrészt nemzetközi színtéren a felhasználók „kis része” nem is jelentene annyira kevés felhasználót. Ekkor persze alaposan megváltozna az üzleti modell, a rendszert angol nyelven használó felhasználók miatt, akkorát menne’ a dolog, amekkorát magyar levelezőrendszer még nem.

Képek: Gravatar, Iminet, ic.co.uk