bardóczi ákos @post.r

"Hülye ámerikaiak", mobiltarifák és gazdaságpszichológia. Mi bennük a közös?

Ma beszabadultam a könyvesboltba, ahol be is zsákoltam négy könyvet, alapvetően csak egy  gazdaságpszichológia és döntéselmélet kötetet szerettem volna venni, de csak az egyik volt elérhető ezért - hát nem is én lennék - választottam még három könyvet, amit amúgy eszembe sem volt megvenni odafelé menet.

Már majdnem a pénztárnál voltam, amikor eszembe jutott, hogy a vásárlások után az adott üzlet olyan kuponokat ad, amik 5000 HUF fölötti vásárlás esetén 500 HUF, 7000 HUF fölötti vásárlás esetén pedig 1000 HUF kedvezményt adnak. Hoppácska, drágább könyvek esetén nyilván költséghatékony megjátszani azt a stratégiát, hogy veszek valamilyen árban könyvet egy már meglévő kupon felhasználásával, ami után ugye kapok egy új kupont, majd külön veszem meg még azokat a könyveket, amiket olcsóbban kapok meg a frissen kapott kuponnal.

Hogy ne kelljen szegényeket A-nak, B-nek, C-nek meg D-nek csúfolnom, inkább nevén nevezem:

Gazdaságpszichológia - 3990 HUF

A Big Data ökoszisztémája - 3500 HUF

A magyar beszéd - 1000 HUF

Retorika - 4500 HUF

Tehát a kérdés, hogy milyen sorrendben érdemes összerakni az 1. és a 2. külön fizetett párost - esetkeg n-est - azért, hogy a legtöbbet spóroljak meg? Az eldöntési probléma pedig lebontható egy egyszerű matematikai feladatra, amit nem tudtam fejben kimatekozni!

Egyébként is siettem, a könyveket félretetettem, ezért inkább hazaballagtam, aztán persze sikerült összerakni a legnagyobb megtakarítást jelentő kombót, a feladaton pedig csavart még egyet az, hogy a törzskártyám után 10% kedvezményt kapok, a kupon pedig csak akkor érvényesíthető más kedvezménnyel összevonva, ha a törzskártyával fizetett ár még mindig 5000 HUF illetve 7000 HUF fölött lenne.

Vegyük észre, hogy a legmegfelelőbb vásárlási sorrend kiszámolása közel sem olyan triviális, mint amilyennek tűnik elsőre.

Nos, ha általánosan jellemző lenne a középiskolákra, hogy a tanár egy-egy ilyen feladattal szórakoztatja a lurkókat, na meg egyáltalán, a matematika sokkal inkább a mindennapi életben is használható gazdasági alkalmazásokra lenne kihegyezve, alighanem többen szeretnék és többen is értenék.

Aki ismer, tudja rólam, hogy mindig is utáltam, amikor azt hallottam, hogy az ámerikaiak milyen hülyék, igazából aki ilyet mond, előttem kiállította magáról a szegénységi bizonyítványt. Ugyanis azon túl, hogy pl. a legtöbb Nobel-díjast az USA adja a világnak, az elemi oktatás is a legfejlettebb, ugyanis lehet, hogy első blikkre gagyibb a tananyag a poroszos magyarhoz képest, mire valaki ott elvégzi az általános iskolát vagy leérettségizik, sokkal nagyobb eséllyel tudja is alkalmazni azt, amit megtanult, az már egy más kérdéskör, hogy ez az ottani fogyasztási szokásokra és árképzésre hogyan hat ki.
Az, hogy a magyar középiskolás korosztály nagy átlaga* sokkal hülyébb az amerikaitól, rendszeresen igazolódik a PISA-teszteken. 

Nem emlékszem egészen pontosan, de emlékeim szerint a magyar 10-11. évfolyamosok egyik feladatában az volt a kérdés, hogy adott egy r(1) sugarú pizza x forintért valamint egy r(2) sugarú pizza x forintért, melyiket érdemesebb megvásárolni /*feltételezve, hogy rohadt éhesek vagyunk és biztosan meg is esszük*/. Nos, ebben a feladatban két laza körterületet kellett volna számolni, aztán meg felállítani egy aránypárt, amin a magyar diákok elképesztően nagy része elvérzett!

Nos, ha valaki nem járt az USA-ban semmilyen iskolába, de érdekli a téma, ajánlom, hogy hasonlítson össze két matek könyvet, lehet az akár középiskolás akár felsőbb matematika is. Egy-egy témakör általános didaktikai sémája a magyar könyvben: picit bevezet, tételt mond, bizonyít, aprólékosan még egy kicsit foglalkozik a részletekkel, aztán jó esetben van apróbetűs rész, amiből vagy kiderül vagy sem, hogy egyébként a megtanult összefüggést mire is lehet alkalmazni. Lehet, hogy van más típusú is, olyan ez, mint a termodinamikai főtételek: bizonyítani nem tudom, de kivételt még nem láttam alóla. A didaktikai felépítés azokban az amerikai felsőbb matematika könyvekben, amiket használtam: felvet egy konkrét problémát, amit körüljár olyan összefüggéseken keresztül, amit az olvasó akkorra már ismer, amikor pedig ez megvolt, az új összefüggés szinte adja magát, ekkor amolyan fináléként jön a tétel kimondása és a bizonyítás.

*úgy fogalmaztam, hogy "nagy átlaga"? Bocsánat, nem szeretnél olyan türhő lenni, mint amikor valamivel kapcsolatban olyan hírt lehet olvasni, hogy egy mérés az első mért tényezővel kapcsolatban átlagosan ennyi, a másik mért tényezővel kapcsolatban pedig annyi, pont azért, mert az átlag /*itt: számtani közép*/ a legtöbb esetben nem mond semmit, másrészt súlyosan félrevezető. Hogy a középiskolások matekos skilljeinél maradjunk, gyakran elhangzik az, hogy a magyar oktatás ilyen téren milyen piszok erős, ami igazából sosem volt igaz és ezt azzal próbálják alátámasztani, hogy Magyarország hány diákot küldött a matematika diákolimpiára és ott milyen szép helyezéseket értek el, ami viszont kétségtelenül igaz. Viszont nagyon fontos, hogy Magyarország ebben - mint nagyon sok más téren is - a szélsőségek hazája. Igaz, hogy a népesség számához képest tényleg sok a diákolimpikon, viszont tömegjelenség, hogy nagyon sok középiskolából gyakorlatilag full hülyén kerülnek ki a diákok, ezen a helyzeten pedig csak ront az az általánosan elfogadott mentalitás, hogy "hülye vagyok a matekhoz, de nem szégyenlem". Azt pedig nyilván nem várjuk, hogy amikor kijön egy-egy újabb PISA report, - aminek amúgy szerintem az újságírók jó részének még a végkövetkeztetését sem tudja értelmezni - a cikkekben az átlagok mellett megjelennek olyan finomságok, mint az értékek szórása, na meg mediánja amiből még mindig igen merész lenne bármiféle trendet is megállapítani, de legalább kevésbé lenne félrevezető.

Egyébként ami csúcsra járatva mutatja, hogy nagyon sokan mennyire ostobán döntenek matematikai szempontból, nem más, mint a magyar mobilcégek promócióinak hatása. Óriás betűvel tolják az ügyfél arcába, hogy mennyi a percdíj, ami mondjuk csak hálózaton belül, adott időszakban érvényes, ez a first impression hatás pedig már bőven elég ahhoz, hogy csórikám írja is alá a hűségszerződést ezer évre és még ő gondolja majd úgy, hogy jól járt.

Praktikus tanácsa azoknak, akik tarifacsomagot választanak: ha nincs meg több hónapra visszamenőleg az, hogy korábban milyen hálózatok irányába hány percet telefonáltál /*így az nem tölthető pl. Excelbe*/, egyszerűen vegyük alapul a különböző mobilszolgálgatók piaci részesedését, ami nagyon nagyjából mutatja, hogy valószínűleg milyen gyakorisággal fogod hívni a vérgőzösen vörös, a bugyirózsaszín, na meg a bilikék mobilhálózat ügyfeleit.

Ehhez hozzárendelhetők súlyok, most egyszerűsítve nem az ügyfelek száma, hanem a piaci részesedés alapján, azaz
Bugyirózsaszín: 46,6%-ból adódóan 0,466
Vörös: 22,5%, ebből adódóan 0,225
Bilikék: 30,9, ebből adódóan 0,309

Figyelmen kívül kell hagyni azt, hogy reggel 8 előtt és este 8 után mennyi a percdíj, mivel 20:00-tól 8:00-ig nem nagyon telefonálunk, szóval marad a 12 órás intervallum, de az egyszerűség kedvéért képzeljünk el egy olyan tarifacsomagot, amiben a percdíj független a hívás idejétől.

Ugyan már a magyar mobilszolgáltatók árképzése olyan irányba tart, ami próbálja konszolidálni azt, hogy milyen irányba telefonálunk, a Bugyirózsaszín szolgáltató sokáig csúcstartó volt abban, hogy hálózaton belül kedvező volt a percdíj, hálózaton kívül telefonálni pedig olyan méregdrága, mint egy adag nyílméregbéka-turmix ciánkálival.

Tegyük fel, hogy a Hülyevagyokmatekból díjcsomag hálózaton belül 15 HUF-os percdíjat kínál, hálózaton kívül pedig 30 forintosat. A piaci részesedésre alapozott adatok alapján tehát a hívásaink 46,6%-a fog 15 forintos percdíjjal számlázódni, míg a fennmaradó 100-46,6=53,3%-a viszont piszok magas, 30 forintos percdíjjal! Ez mondjuk havi 200 perc beszélgetéssel számolva (200x0.466x15)+(200x0.533x30)=1398+3198=4596 forintos telefonszámlát jelent majd átlagosan. Ezt eljátsszuk mondjuk a többi tarifacsomaggal is, aztán kiderül, hogy milyen telefonszámla várható végülis nem percdíjat fizetünk majd, hanem telefonszámlát.

Az egyszerűsített példában feltételeztem, hogy nem akkor és olyan irányba telefonálunk, amikor olcsó, hanem, amikor tényleg telefonálni szeretnénk [ez ugye nappal nagyjából véletlenszerű] illetve jó tudni minél több időre visszamenőleg, hogy addig tipikusan hány percet telefonáltunk havonta és milyen irányokba. Ha egy tarifacsomagnál számít a hívás ideje is, ahogy emlegettem, az életszerű 12 órát vesszük figyelembe, ez hasonló logika mentén kialakított szorzó lesz, mint a hívás irányából számított érték. Ezen kívül a szolgáltatók imádnak trükközni már kábé mindennel, amit észben kell tartani, hogy a telefonálási szokásaink nem változnak attól jelentősen, mert a telefonálás össz-díja más, hacsak nem vagyunk irdatlanul zsugoriak.

Erről villantott egy remek cikket a Mashable Here’s How People Look at Your Facebook Profile — Literally címmel, ami szépen számba veszi a különböző webszolgáltatások "bámulási szokásait".