bardóczi ákos @post.r

A napokban a 444-en kolumnás cikk jelent meg Szily Lászlótól egy esettel kapcsolatban, aminek a lényege, hogy egy Facebook felhasználó fedetlen testtájnak, konkrétabban női segg vagy suncinak látszó videót küldött át egy másik felhasználónak magánüzenetben, mire a Facebook a felhasználót felszólította, hogy ne sértse meg a Facebook felhasználási feltételeit, majd egy időre ki is zárt a szolgáltatásból. A 444 jól megtermett lebuktatásként tálalta az információt, ami szerint lám-lám a Facebook tényleg elolvassa még a magánüzeneteinket is és meg is van rá a bizonyíték. Számomra a megmosolyogtató az egészben, hogy az egész cikket én is írhattam volna 3-4 évvel ezelőtt – már ha tudnék legalább tized annyira írni, mint a 444-es szerző, mint ahogy nem tudok.

Akkor most mi van? A Facebook nem csak olvassa, hogy milyen üzeneteket küldünk, hanem még bele is pofázik? Megteheti ezt törvényesen? Mennyire etikus és mennyire törvényes mindez? Nosza, jöjjön egy kis szájbarágó.

Ahogy már írtam róla számtalanszor, a Facebook nem céges intranet-rendszer, nem is népjóléti intézmény, amikor pedig valaki regisztrál és elkezdi használni a szolgáltatást, beleegyezik abba, hogy gyakorlatilag minden információt felhasználhasson a Facebook, ami csak kinyerhető. A kezelt információk köre pedig elképesztően tág, így például azt is felhasználják, ha a felhasználó valamilyen tartalmat feltöltött vagy megosztott, majd utólag törölt, de ide tartoznak még olyan pszeudo-biometrikus adatok is, minthogy a felhasználó milyen patternek szerint kattintgat az egérrel és hova, mi több, ezeket az adatokat még azt követően is tárolja, miután a felhasználó végleg törli magát a szolgáltatásból [ugyan ennek megakadályozására rendszeresen gyurmázik-jogászkodik az EU, nem nagy eredménnyel]. Természetesen a kezelt adatok körébe tartoznak a magánüzenetek is, hiszen az üzenetekben lévő tartalom automatizált, kőkeményen nyelvtechnológiai alapú szemantikai értelmezése, azaz tartalmi elemzése rendkívül értékes információ olyan szempontból, hogy az adott felhasználónak milyen hirdetést érdemes az orra alá tolni. Szóval innen is csókoltatom azokat a végtelenül naiv lelkeket, akik egy pillanatra is elhitték, hogy valóban lesz a FB-n belül végponti titkosítás az üzenetküldésben alapjáraton, ami azt jelentené, hogy a FB valóban nem érné el a magánüzeneteket, ami érthetően nem érdeke, másrészt pedig kivitelezhetetlen, aminek a magyarázatába most nem megyek bele.

Közel 18 milliárd dollár! Ez az az összeg, ami bevételként jelentkezett a Facebooknál csak a 2015-ös évben, körülbelül 1 milliárd aktív felhasználóból. Ez alapján nem nehéz kimatekozni, hogy – ha úgy tetszik - felhasználónként mennyit kell keresni ahhoz, hogy a rendszer nyereséges legyen. Miközben egy pillanatig se felejtsük el, hogy a gigantikus IT infrastruktúra mellett meg kell fizetni sok-sok kutatót, fejlesztőt és ki kell fizetni a házon kívül vásárolt technológiákat is!

Visszatérve az eredeti témához, az első dolog, ami eszembe jutott, hogy még évekkel ezelőtt több tech-szaklap is azon pörgött egy rövid ideit, hogy a patás ördög Microsoft elolvassa a Skype-beszélgetéseket. Mindezt arra alapozták, hogy egy felhasználó olyan képet linkelt egy csetpartnerének, amit a saját webszerverén tárolt. Aki akár egyszer is látott már webszervert belülről, jól tudja, hogy akár IIS, akár Apache, az alapértelmezett működés az, hogy a rendszer naplózza, hogy milyen IP-ről, milyen fájl letöltését kérte valaki, mikor, milyen böngészővel [ún. User-Agent], a kérést sikerült-e kiszolgálni és így tovább. A gyakran raw access log persze nem azért van, hogy galád módon kukkolja a látogatókat, hanem elhagyhatatlan része a rendszer működésének, például ha nem történne ilyen naplózás, utólag nem lehetne megállapítani, hogy például egy nagyobb oldal miért működik hibásan alkalom adtán.

Ami fontos, hogy az User-Agent érték nem csak valódi felhasználóra utalhat, amikor a Google vagy a Baidu keresője időnként megnézi az oldalunkat, egyértelműen azonosítja magát például úgy, hogy „googlebot”, míg ha a Facebookra linkelünk egy tartalmat, a logban biztosan meg fog jelenni egy „facebookexternalhit” érték és így tovább. A skypeos sztoriban amikor emberünk átlinkelte a csetpartnerének a fotót, azt látta, hogy az első látogató nem ő volt, hanem egy Microsoft hálózatához köthető bot, ami az egész gigafelfedezést alapozta… Megjegyzem, ebből a logból nem lehet megállapítani, hogy amit egy felhasználó böngészője vagy egy kereső crawlerje egyszer letöltött, arra csak ránézett és elolvasta vagy tárolta is.

Apu, de miért? Több magyarázat is van, amit hosszú lenne kifejteni, az egyik, hogy a nagy, gonosz, galád szolgáltatók a felhasználót a saját hülyeségüktől próbálják megvédeni olyan módon, hogy egy közvetlenül küldött tartalmat vagy linket megvizsgálnak a saját oldalukon annak megállapítására, hogy tartalmaz-e valamilyen vírust, esetleg a kísérletező kedvű felhasználó pont magát az üzenetküldő rendszert akarja megtámadni, amiből szintén van szép számmal.

Ezt a Google Hangouts és a Gmail annyira komolyan veszi, hogy futtatható fájlt konkrétan nem enged csatolmányként küldeni, mi több, ha a futtaható állományt a felhasználó még be is csomagolta, a Google azt szépen ki fogja bontani és ha észleli, hogy bináris, egyszerűen megtagadja az üzenet elküldését a csatolmány miatt. Más kérdés, hogy futtatható fájlt normális ember nem küld emailen, amikor az informatikustanoncoktól a tanár emailen kéri a beadandó házi feladatot – ha nincs normális elearning rendszer – de akkor is forráskódot küldenek az oktatónak és nem pedig magát a futtatható fájlt.

Ami a Facebookon küldött, pucér seggre mutató hivatkozást illeti, a dolog bonyolultabb, de azért nem érthetetlen. Aki követi a tech-híreket, az tudja, hogy a web gianek már évek óta alkalmaznak olyan algoritmusokat, amik a rajtuk keresztül küldött képeket és videókat a feltöltést vagy linkelést követően azonnal több oldalról megszagolgatják, alapvetően olyan mintázatokat keresve, amiből arra lehet következteni, hogy azon explicit erőszak, gore tartalom, gyermekpornográfia lehet. [ugyancsak ezért írtam korábban, hogy a Onedrive, Google Drive, stb. bűnügyi dokumentumok tárolására alkalmatlan]

Ezek az algoritmusok pedig egyre ritkábban tévednek, ha azt találják adott valószínűséggel, hogy a felhasználói tartalom valami olyan gyomorfogató dolog, aminek ha köze van a feladóhoz, az a világ összes országában törvénysértő, nos, akkor foglalkoznak a dologgal behatóbban. Hogy melyik cég hogyan kezeli ezeket az eseteket, nagyrészt rejtély, viszont korábbi esetekből lehet rá következtetni. Ha az algoritmus megszólaltatja a vészcsengőt, az adott, konkrét tartalmat [de csak azt] átadják egy amolyan first level safety staffnak, amit valahogy úgy kell elképzelni, hogy egy relatív alacsonyabb képzettséggel rendelkező, sejthetően kiszervezett moderátori csoport egy tagja megkap mondjuk Indiában, majd egy jól meghatározott forgatókönyvet követve eldönti, hogy a tartalom egy túlságosan jól sikerült halloween-i baba vagy valaki a frissen feldarabolt anyósával szelfizett egyet. Hogy ez után mi történik, remek kérdés, de életszerűen feltételezhetjük, hogy a tartalom jellegétől függően a moderátoron keresztül a rendszer rámorog a felhasználóra vagy az ügy tovább kerül egy magasabb szintekre, ahol már magának a cégnek a sokat látott forensic-csapata kezd el foglalkozni vele. Ekkor már belenézhetnek, hogy a felhasználó miket irkált korábban, hogy kontextusba helyezzék a kérdéses tartalmat és tényleges nyomozás történhessen, persze függetlenül attól, hogy milyen nyelven üzengetett a felhasználó.

Hogy ezt követően mi történhet, az több, mint szövevényes. Ugyanis függően attól, hogy a felhasználó melyik államból használta a szolgáltatást, a forensic-csapat jelezheti ezt a hatóságoknak, aztán a szolgáltató és a nyomozó hatóság tovább figyelik a jómadarat, indokolt esetben pedig ésszerű időn belül meg is történik a gyanusítás és vádemelés. A nemzetközi együttműködés sosem egyszerű, bizonyos esetekben pedig szinte lehetetlen. A világ legnyomorultabb részein, például a pedofilparadicsomként is ismert Fülöp-szigeteken tevékenykedő nagypályás erőszakos bűnöző miatt hiába szólnának oda a hatóságoknak, sajnos értelme nem sok lenne. [Sokat mondó, hogy a holland Sweetie-projektben hatósági eszközök nélkül 2 hónap alatt a kutatók több, mint ezer pedofilt azonosítottak egyértelműen a neten keresztül, majd ezt át is adták az Interpolnak, nem nagyon lehet információt találni róla, hogy a nyomozásnak különösebb következménye lett volna.]

A fájdalmasan hosszú szájbarágó után visszatérek a 444-ék által talált seggnek tűnő videóhoz. Az ugye világos, hogy azt a tartalmat, amit ráadásul nem is a Facebook tárolt vagy továbbított, csak egy rá mutató hivatkozást első körben megvizsgálta egy okos algoritmus, nem valószínű, hogy eljuthatott az első moderátori szintre. Egy több tízmillió picsás és nem-picsás képen idomított gép döntött: ami a videón van, az bizony egy segg vagy pina. Itt jön be a sztorinak az a része, amire a 444 már egyáltalán nem tért ki. Adott egy világméretű szolgáltatás, aminél a felhasználás feltétele a betöltött 13. életév, ebben az esetben nem a felhasználó falán vagy egy csoportban jelent meg kérdéses tartalom, hanem magánüzenetben, akkor miért izmozik a Facebook mégis?

Éppen azért, mert világméretű szolgáltatásról van szó. Különböző államok törvényi berendezkedése közt pedig elképesztő különbségek vannak európai aggyal érthetetlenül megengedő és szigorú irányban egyaránt. Hogy mást ne mondjak, még néhány évvel ezelőtt is Japánban a legbetegebb pedofil tartalomnak csak az előállítása volt büntetendő, de a pedofilok minden további nélkül fogyaszthattak pedofil tartalmat, amíg a törvényhozók nem változtattak a helyzeten. Hasonló módon európai aggyal érthetetlen, hogy bizonyos magasan fejlett, de erős iszlám gyökerekkel rendelkező államokban törvénybe van foglalva, hogy bármilyen pornográf tartalom bármilyen módon történő fogyasztása tilos. Ezek közül az államok közül kurvázni illetve prostiként dolgozni bezzeg lehet orrba-szájba.

Ha valakinek nem szakterülete a nemzetközi jog, azon belül is a nemzetközi büntető- és büntető-eljárásjog, esélye sincs pontosan kiigazodni azon, hogy egy-egy államban mi valósíthat meg törvénysértést és mi nem. Hogy egy nagyon szemléletes példát hozzak, az olyan, egyébként fejlett demokratikus berendezkedéssel és jogi kultúrával rendelkező országban, mint amilyen Izland, betiltották a Texasi láncfűrészest, a Nekromantikot és a Cannibal Holocaustot, amivel az én tudomásom szerint mindössze annyi a baj, hogy túlságosan erőszakosak. De még ha a közelmúltat nézzük, egész Ausztrália betiltotta többek közt az Emberi százlábú 2-t, amiről csak annyit tudok, hogy egy nagyon beteg horror, viszont betiltotta az általam látott Ken Parkot is, ami csak tabukat dönget hűvös halomra, viszont olyan dolgokat mutat be, amik sajnos a valóságban is léteznek. A betiltott filmek közt többek közt erre lehet mazsolázni.  

Márpedig ha korszerű jogi berendezkedéssel rendelkező országok konkrétan betiltják egy műalkotás bemutatását, annak helyi jogalkalmazói szempontból komoly oka kell, hogy legyen. Hogy mi sért törvényt a jog betűje szerint, elképesztő változatosságot mutat, példaként ha valaki titkosított levelet fogad Mianmarban [azaz még csak nem is ő küldi], legrosszabb esetben le is fejezhetik. Ha most az Olvasó úgy gondolná, hogy nem lehet csak úgy betiltani egy bizonyos területen egy világméretű szolgáltatást, annak ajánlom figyelmébe azt az egészen friss esetet, amikor a moszkvai bíróság a világ legnagyobb professzionális közösségi hálózatát, a LinkedIn-t egész Oroszországból kivágta egy meglehetősen zavaros jogi hercehurca után.

Na de hogy jön ide a Facebook? Úgy, hogy a Facebook jogi staffja nagyon jól tudja, hogy egyszerűen lehetetlen bevezetni olyan policyt, ami az összes állam törvényeivel harmonizál, ahol elérhető a Facebook. Röviden: a konkrét esetben az sem zárható ki, hogy valamelyik országban, ahol a Facebook szolgáltat, még az is felvetné a törvénysértés gyanuját, ha valaki átküld egy másik felhasználónak egy segget vagy valamit, ami annak látszik. A Facebookot márpedig így is perelik sokan, sokszor egészen elképesztő abszurd baromságok miatt, így inkább nem kockáztat és ezért nem enged vagy korlátoz feature-öket, amiket korlátozni egyébként teljesen értelmetlennek tűnik, de bizonyos országokban törvénysértő lehet. Piacot veszíteni pedig pláne nem szeretne a FB.

Nem könnyű a Facebook agyával gondolkozni. Amikor sok-sok évvel ezelőtt Magyarországon az elsők közt regisztráltam rá, az Agree gombra kattintva a Facebook Ireland-del kötöttem végfelhasználói szerződést. Ugyanakkor tapasztaltam olyat is, hogy [látszólag] különböző országokból bejelentkezve a szolgáltatás egyszerűen máshogy működik, ami lehet kevésbé látványos, mint amikor az USA területéről kellett kapcsolódnom ahhoz, hogy átnevezzek egy 200-nál több lájkerrel rendelkező oldalt ami európai országból alighanem nem ment volna, de nem is keresek benne logikát. A jelenség messze nem Facebook-specifikus. A Google-nek teljes szolgáltatásai vannak, amik Európából bejelentkezve meg sem jelennek, az USA-ból vagy USA-ban lévő VPN-en belépve viszont kapásból elérhetőek, így például a Hangoutshoz szorosan kapcsolódó Google Voice ingyenes SMS-küldözgetést lehetővé tevő része.

Röviden összefoglalva tehát Cukorhegyi Márk Kéktakony szolgáltatásában azt tehetsz meg, ami szerintük szabad, a fejős tehénként tartott felhasználóval pedig azt tehetnek meg, amit csak akarnak. Véget nem érő vita lenne, hogy morálisan ez részleteiben és egészében mennyire fogadható el, ami viszont tény, hogy egy ilyen méretű és ilyen kiterjedésű szolgáltatás nem azért viselkedik a felhasználóval úgy, ahogyan, mert gonosz lenne, hanem azért, mert máshogy egyszerűen nem is működhetne fenntartható, pláne gazdaságos módon. Pereskedni, na meg hatósági megkereséseket teljesíteni márpedig igencsak drága, egy ország elvesztése pedig sosem zárható ki és persze az aztán még drágább.

Nem arról van szó tehát, hogy a Facebook a hülye, gonosz, öntörvényű és prűd, hanem éppen arról, hogy védi elsősorban önmagát, másodsorban a felhasználóit még ha ez laikus számára egészen idióta korlátozások alkalmazásával is jár néha.