bardóczi ákos @post.r

Több nagy-nagy lap is majdhogynem egyszerre, újdonságként írt róla, hogy a Facebook rendelkezik egy bűvös "titkos üzenetmappával", ami egy egyszerű trükkel persze meg is jeleníthető. Azt most hagyjuk, hogy komoly helyeken ezeknek a cikkeknek akkor lenne értéke, ha akkor írják meg, amikor az új funkciót bevezetik, nem hónapos vagy éves késéssel, de erre még visszatérek.

Korábban már írtam, róla, hogy a Facebook üzenetszűrési logikája az idő folyamán milyen evolúción ment keresztül és ezt bizony figyelembe kell vennie annak, aki használja a FB-t üzenetküldésre, ne adj' Isten, elsősorban azt használja levelezésre.

Az email küldésnél eléggé egyszerű a helyzet, a feladó a levelet feladja, a címzett pedig fogadja, ha azt nem nyelte el a spamfilter valamelyik szinten. A Facebookon gyakorlatilag nincs két ugyanolyan üzenetküldés, ugyanis a FB a feladó és a címzett közti finom kapcsolatokat is figyelembe veszi, mint például azt, hogy ha nem ismerősök, van-e közös ismerősük, tartoznak-e közös csoportba vagy azonos-e a munkahelyük és még ki tudja, hogy mit, az első üzenetküldést követően ez dönti el, hogy a címzettnél az üzenet egyből az Inboxban fog megjelenni vagycsak a  Message requests mappában. Újabban szerencsére már gyakrabban benéznek a felhasználók. Van viszont két eset, amikor az üzenet gyakorlatilag elveszett: ha a Facebook túlságosan spamgyanusnak vagy scamgyanusnak talál egy üzenetet, az a "filtered requests" kategóriába kerül, amit szinte már sosem néz meg a felhasználó, esetleg csak webes felületről érhető el, de az is előfordulhat, hogy az üzenet egyszerűen nem kézbesítődik.

Éppen ezért időnként érdemes megnézni a Message reuqests mappán túl azt, hogy mi jelenik meg, ha azon belül a Filtered message reuqests-re kattintunk a Message requests-en belül. Persze snaszos, hogy jórészt tényleg egy jó adag spamen kívül nem nagyon van ott semmi, ahogy a felkéréseket tartalmazó mappa is, itt is előfordulhat tévesen számunkra irrelevánsként félreosztályozott üzenet, ami a fenti ábrán látható módon jeleníthető meg teljes egészében.

A dologban a webergonómiai megvalósítás a legirritálóbb: azaz, hogy a rendszer nem hívta fel a figyelmet a bevezetéskor sem arra, hogy van egy kvázi-spamfolderként is működő mappa, így a felhasználók azt sosem nézik meg, a hozzájuk érkezett levelek egy részét ennek megfelelősen sosem olvassák el.

Nem először fordult elő velem, hogy egy témával kapcsolatban úgy gondoltam, hogy túl általános vagy köztudott ahhoz, hogy írjak róla, aztán amikor újdonságként megjelent egy-egy szépnevű nemzetközi lapban, még mindig nem tudtam eldönteni egy ideig, hogy érdemes-e posztolni róla, ez esetben is erről volt szó. Mostantól viszont fogok, ezek a posztok pedig mostantól a villámokosság címke alatt lesznek elérhetőek.

kép: Huffingtonpost

Még májusban nem kis botrány kerekedett belőle, amikor kiderült, hogy szó sincs arról, hogy a Facebook teljesen automatizáltan jelenítené meg, átkattintások, lájkok, megosztások és egyéb interakciók alapján, hogy a felhasználó falán milyen cikkajánlók jelenjenek meg a nagy lapok tartalmai közül. Konkrétan egy ex-Facebook-alkalmazott először a Gizmodo-nak talált ki azzal kapcsolatban, hogy egy részletes guidelinet kell követnie egy jókora szerkesztőségnek, amivel befolyásolják, hogy milyen forrásból, milyen típusú hírek kerüljenek előtérbe, azzal kapcsolatban pedig a Facebook nem állt elő polkorrekt magyarázattal, hogy miért is. Ugyan erre bármit is mondani kommunikációs hiba lett volna, hiszen enélkül is rájuk verték, hogy az USA-beli liberális tartalmakat preferálják a szerkesztők.

Nehezen hihető, de állítólag nemrég a Facebook a teljes kurátorként dolgozó csapatot menesztette és azt állítják, hogy már valóban csak algoritmusok döntenek arról, hogy mi legyen előtérben a nagy lapok által posztok tartalmak közül, csak különösen indokolt esetbe nyúlnak bele ebbe kézzel. Az eredmény teljesen bejósolható volt: az oldalak elkezdték önteni a veszélyes baromságot, kevésbé rossz esetben álhíreket mindenhonnan, elsősorban a szolgáltatást USA-ban használó felhasználók falára. Másrészt mindez meglátszott azoknak a felhasználók falán is, ahol látszik a Trending box, ami egyenlőre csak amerikai angol nyelven érhető el, bizonyos államokban illetve ha a felhasználó megjelölte a beállítások közt, hogy tud az adott nyelven. A képet az Arsról friss cikkéből csentem:

Probléma-e ez? Ha azt nézzük, hogy több friss tudományos kutatás szerint az emberek döntő többségét témafüggően ugyan, de sokszor nem is érdekli a hírek valóságtartalma, még ha érdekelné is őket, nyilván nem mennének minden hír forrásának utána, mondhatni tragikus a helyzet. Ez az egyik magyarázat arra, hogy alapvetően az ostobaság sokkal gyorsabban terjed a neten, amivel összefügg, hogy a nagy átlag jobban harap a gyorsan fogyasztható, érzelmekre, attitűdökre, egyéni értékrendre ható, társadalmi konvenciókat súroló vagy sértő  tartalmakra.

Mindez egyébként nem csak a közösségi médiában figyelhető meg. A legnépszerűbbnek számító Google Kereső többek közt annak megfelelően rangsorolja a találatokat, hogy korábbi keresések során, azonos vagy hasonló jelentésű kulcsszavakra keresve a felhasználók mely webhelyekre kattintottak rá, hiszen ebből is következtet arra, hogy mit találtak hasznosnak. Ennek megfelelően az információszerzésnek vannak olyan területei, amire tökéletesen alkalmatlan a Google keresője, tipikusan ilyen az, amikor valaki egy számára ismeretlen gyógyszerre keres rá. A top 10 találatban szinte biztos, hogy olyan leírásokkal fog találkozni, hogy valakinek a gyógyszertől felrobbant a szive, agya, tüdeje, megőrült, detoxba került és így tovább, mivel az sokkal érdekesebb, mivel ezek egyszerűen érdekesebbek, hiába lenne az angol nyelvű Wikipedia egy egészen használható forrás a laikus felhasználóknak is, az pedig szégyen, hogy egy-egy készítményre keresve mennyire sokadik találatként jön elő a gyógyszer ChEMBL,  Medlineplus,  PubCHEM,  IUPHAR, DrugBank, UNII, KEGG, ChEBI vagy éppen Drugs.com adatlapja, holott a legrelevánsabbak nyilván ezek lennének, az más kérdés, hogy nem a leghasznosabbak, mivel az átlag netező fix, hogy nem értené meg. Ebből is látszik, hogy a keresés külön művészet, de most nem ez a poszt témája.

Itt-ott már slágertéma volt, hogy maholnap nem lesz szükség újságírókra és szerkesztőkre azért, mert annyira kifinomult algoritmusok léteznek ma már, hogy azok is képesek lesznek elvégezni a feladatukat. Való igaz, hogy alkottak már olyan algoritmust, ami olyan pontos cikket szerkesztett, amit nem tudtak megkülönböztetni az ember által írt cikktől, ebből azért ennyire messzemenő következtetéseket levonni nem szabadna.

Szerkesztőkre, kurátorokra egyszerűen szükség van és ezt sokan így érzik helyesnek. Tudom, tudom, már-már rögeszmém a téma, de a net hőskorában az volt a szép, hogy mindenkinek a szava nagyjából egyenértékű volt, akár fórumozásról, akár korai blogbejegyzésekről volt szó, a kommentekből pedig a szerző tanulhatott az olvasóitól. Ez a rendszer nagyon szépen működött addig, amíg körülbelül a népesség legiskolázottabb 10-20%-a fért hozzá az internethez, remek kérdés, hogy mikor és mekkora netpenetráció elérésekor jutott el a net egy olyan átbukási ponthoz, amikor a liberális tudásmegosztásból hirtelen anarchia és ordítozás lett, amire különböző szolgáltatók különböző módon válaszoltak. A mindenki által szabadon szerkeszthető hírportálok, mint amilyen volt például a Virtus vagy az Exergum, nem tudták kezelni a jelenséget és megszűntek, a nagy hírportálokhoz becsatornázott blogszolgáltatásokban keletkező posztokat pedig harceddzett szerkesztők lapátolják olyan felületre – magyarul az anyaoldal nyitólapjára - ahonnan történik is átkattintás, különben ma már minden szolgáltatót elöntene a szar. Mi több, ahol heterogén környezetből kell mindig a legfrissebb híreket kiválogatniuk szerkesztőknek, AI-val alaposan megtámogatott szoftverrendszerek segítik a feladatot, az emberi beavatkozás nélkül, ámde hatékonyan működő híraggregátorok, mint amilyen a felhasználó ízlését tanuló Flipboard eleve kézileg előzetesen szűrt forrásokból dolgoznak, azaz annak az ajánlójába aligha kerül be egy 10 perce létrehozott blogról Droid Pisti épületes bölcsessége.

Miért feltételeznénk, hogy a Facebook máshogy működik, ha hírportálok FB-oldaláról van szó? A szerkesztők saját ízlése szükségszerűen mellélőhet azzal kapcsolatban, hogy mi érdekes a felhasználók számára, viszont még mindig összehasonlíthatatlanul kedvezőbb állapot, mintha okos algoritmusok vennék át a gyeplőt, aztán jobb esetben csak a környezetünknek tetsző, ilyen módon némileg egyhangú tartalmakat kapnánk folyamatosan [mivel a FB mindennek kapcsolatban feltételezi, hogy a felhasználó ismerősei hasonlítanak hozzá, így például érdeklődés szempontjából is]. A rosszabb eset pedig az lenne, ha a tömegesen lájkolt, megosztott, kommentelt silány minőségű vagy akár uszító tartalomtól nem lehetne látni a normális tartalmakat vagy csak ésszerűtlen idő- és energiaráfordítással lehetne megtalálni azokat.

Szinte kizárt, hogy a Facebook teljesen és végleg kiiktatta az emberi tényezőt, pláne azért nem, mert emiatt ideig-óráig hőbörgött pár hülye egybites aggyal, a mostani lépés pedig érthetetlen, ugyan ötletelésnek van helye.

Még egyszer: a változtatás csak a nagy, angol nyelvű lapok tartalmait érinti és nem a teljes hírfolyamot, viszont rendkívül tanulságos még így is, ha figyelembe vesszük, hogy mekkora befolyása van annak a tömegre, amit lát.

Nemrég ismét vezető hír volt, hogy a Facebook ismét meghúzott néhány csavart a motorháztető alatt, ami miatt ismét változik az az algoritmus, ami a besaccolt érdeklődési körünk és aktivitásunk alapján eldönti, hogy milyen tartalmakat jelenítsen meg a falon.

Ez pedig nagyon nem mindegy. A nemrég megszűnt cink.hu olvasói jórészt a Facebookról kattintottak át az oldal cikkeire, azonban amikor a Facebook olyan módon változtatott, hogy valami miatt kevésbé jelenítette meg a Cink oldalán megjelenő posztokat, ez kapásból azt eredményezte, hogy nem tudta a Cink.hu növelni a saját látogatottságukat. Megint más óriáscégek, amik felfoghatatlan összegeket fizettek azért, hogy az oldalukon megjelenő szponzorált posztok a lájkerek előtt megjelenjenek, hatalmasat zakóztak egy hasonló, tisztázatlan módosítás miatt.

Hozzáteszem, sokkal gyakrabban finomít a FB ezen, mint amennyi alkalommal bejelentik, ami eléggé világos, hogy a Facebook az eredeti képes és videós tartalmakat szeretné előtérbe húzni. De mi a helyzet akkor, ha a Facebook helyett mi magunk döntenénk el, hogy mi kerüljön elénk mindenképpen?

Ha egy ismerősünket a Close friends listába soroljuk, automatikusan beállítódik, hogy szinte minden tartalma jelenjen meg előttünk is. Valamivel később bevezetett beállítási lehetőség, hogy felhasználók és oldalak esetén egyaránt dönthetünk arról, hogy az adott ismerős, követett felhasználó vagy oldal tartalmait alapértelmezés szerint jelenítse meg a Facebook vagy mindenképp, azonnal, ez lenne a „See first” beállítás. Igen ám, az viszont korlátozott, hogy összesen mennyi felhasználónál adható meg ez a beállítás, talán maximum 40 felhasználónál állíthatjuk be, hogy azonnal jelenjenek meg nálunk az ő tartalmai is.

Az oldalakkal van egy kis „baj”, már főleg annak, aki ebből él: pusztán azzal, hogy a felhasználó lájkolt egy oldalt, még messze nem jelenti azt, hogy az oldal tartalmai meg is jelennének nála, holott ez lenne a lényeg. Mindenkit megkímélnék az olyan online marketinges bullshitektől, mint például, hogy az ideális jelenléthez hetente mennyiszer, milyen napszakban, mit érdemes posztolni. Ugyanaz a szánalmas szituáció, mint a SEO esetén, ahol a SEO/SEM-szakik megpróbálnak okosabbak lenni a Google-nél. Próbálkozni lehet, viszont a Facebook a ténylegesen értéket teremtő oldalak tartalmait alapértelmezés szerint is meg fogja jeleníteni, a szennyet illetve kevésbé karbantartott oldalak posztjait pedig nagyon helyesen elrejteni.

Na de mi a helyzet akkor, ha egy oldal összes posztját szeretnénk látni a falunkon, alapból, például szakmai érdeklődés miatt? Nos, a See first-öt nekem nem engedte beállítani valami miatt oldalaknál, megoldás viszont természetesen van. Amikor lájkolunk egy oldalt, a belső videós illetve live tartalmak lesznek azok, amik mindenképp megjelennek az oldaltól, míg a többi tartalom vagy vagy pedig nem, függően attól, hogy mennyire tartja számunkra relevánsnak a Facebook. Az adott oldalon a lájk gombra kattintva ha az értesítésekre kattintunk, azt láthatjuk, hogy csak a videós tartalmak jelennek meg. Ha kattintunk az „All off” lehetőségre, majd az „All on” beállítást választjuk, látható, hogy a Facebook vette az adást, az oldal minden tartalma meg fog jelenni a falunkon. Attól nem kell tartani, hogy az értesítések menü áttekinthetetlen lesz, hiszen ha egy oldal posztol mondjuk 10-szer egy nap, az esti belépéskor csak egy értesítés lesz azzal kapcsolatban, hogy az adott oldal 10 posztot tett ki, míg ha éppen be vagyunk jelentkezve, külön-külön megjelennek az értesítések.

Hasznos lehet még, ha belépést követően az oldallécben az ismerős[lista] nevére kattintunk, ekkor az összes poszt megjelenik, amit aznap helyeztek el az ismerőseink, minden aprósággal együtt. Míg ha oldalak tartalmairől tájékozódni megyünk fel, ugyancsak az oldallécben kiválasztjuk a Pages Feed menüpontot, ami az összes posztot megjeleníti, amit az általunk kedvelt és fullos megjelenítésre beállított oldalon elhelyeztek.

Ahány felhasználó, annyi féle, van, aki mindenkit felvesz ismerősnek udvariasságból, aztán legfeljebb némítja, ha már túl sok marhaságot posztol, megint más felhasználók pedig csak azokat veszik fel ismerősnek, akinek a tartalmai kimondottan érdekesek számukra. Az viszont világos, hogy a Close friends elődefiniált csoportot sem érdemes 100-asnál nagyobbra venni, különben követhetetlen lesz, hogy milyen tartalmakat posztoltak az ismerőseink, feltéve persze, ha FB-függő zombiként nem lógunk folyamatosan azon a szaron egész nap. Hasonlóan, hiába van nagyon sok, kimondottan értelmes tartalmat terítő oldal a Facebookon, gondosan ki kell válogatni, hogy mik azok, amiknek az összes bejegyzése érdekel, különben ugyancsak követhetetlen lesz az egész.

A Facebook igenis használható értelmesen is, információszerzésre, de ehhez a tudatos beállítás elengedhetetlen, ha nem akarunk lemaradni semmi fontosról, ugyanakkor este belépve ne az egy nap alatt összegyűlt, végeláthatatlan streamet kelljen pásztázni annak reményében, hogy az érdekes tartalmak közt megtaláljuk a legérdekesebbeket.

Aki nem egy kavics alatt töltötte az elmúlt néhány évet, annak nem új, hogy alapértelmezés szerint a falon azoknak az ismerősöknek a posztjai jelennek meg minél előkelőbb helyen, minél több lájk és komment érkezett a poszthoz. Azóta persze ezen sokan finomítottak, az alapelv még mindig ez. Viszont hiba lenne azt hinni, hogy az jelenti az értéket, amire minél többen reflektálnak valamilyen módon. Nem, az adott kört kimondottan érdeklő témáról szóló poszt mellett legalább akkorát lehet menni’ egy egyszerűen befogadható, ámde bugyuta képi poszttal, hűtőmágnes-bölcsességgel, életvezetési tuti tippet sugalló grafikával és hasonlókkal amik a LinkedIN-en is úgy terjednek újabban, mint a lepra. Az érzelmekre ható posztok ütnek a legjobbak, bejósolható, hogy ami valamilyen módon kapcsolódik a politikához vagy kimondottan politikai tartalmú poszt, az alatt várható igencsak nagy aktivitás.

Slágertéma, hogy a Facebook túl kemények akar beleszólni abba, hogy mi kerüljön elénk, fontos tudni, hogy van más lehetőségünk is, mint rejtélyes algoritmusokra bízni annak eldöntését, hogy mi érdekel.  

Kép: VICE

Viszonylag gyakran szokták mondani, hogy a tömegtájékoztatás feladata a minél pontosabb, gyorsabb és hiteles tájékoztatás, azaz egy-egy hír közzétételének esetleges következményei miatt már nem vonható felelősségre a hír előállítója. Személyes véleményem, hogy ez még akkor sem állná meg a helyét bizonyos esetekben, ha egy hírt teljesen objektíven közölnének.

1992. áprilisában Los Angelesben négy rendőr igazoltatott gyorshajtás miatt egy fekete sofőrt, aki ellenszegülni próbált a közúti ellenőrzés során, mire a négy – nem mellékesen fehér illetve hispán – rendőr alaposan helybenhagyta, amiről videófelvétel készült, majd megjelent a helyi televízióban. Ezt követően nem sokkal elszabadult a városban a pokol: szinte példátlan lázadás tört ki a városban, a keletkezett kárt egymilliárd dollárra becsülik, több, mint ötven fő életét vesztette, a rend helyreállításához többek közt a nemzeti gárdát kellett segítségül hívni. Ami külön érdekesség, hogy a példásan liberális amerikai sajtó történetében szinte példátlan módon bírósági végzés született azzal kapcsolatban, hogy a felvételt tilos a továbbiakban bárhol is közzétenni, persze már késő volt.

A sok-sok tanulság közül amit mindenképp kiemelnék, hogy a tömegtájékoztatásnak egészében igenis van felelőssége, másrészt akár egy-egy hír esetén is mérlegelni kell, hogy annak közzététele nem sért-e olyan mértékben közérdeket vagy társadalmi érdeket, hogy az már masszívan szembe megy azzal a társadalmi érdekkel, amit a sajtó hivatott szolgálni.

Bizonyos területeken a teljes sajtóhoz viszonyítva szokatlanul gyakran találkozni olyan információval, aminek az idő előtt történő közzététele súlyos érdeksérelemmel járna. Ez az oka annak, hogy ha a tesztelők, külső etikus hekkerek például a pénzintézeti adatbázisok de facto standardjának tekintett Oracle motorban találnak valamilyen sebezhetőséget egy adott bank esetén, akkor ennek a részleteit csak azt követően teszik közzé, miután az érintett bankot tájékoztatták és a hibát kijavították. A kutatók véleménye megoszlik azzal kapcsolatban, hogy melyik a legjobb reporting gyakorlat, az ún. partial disclosure, azaz amikor csak érzékeltetik egy-egy érintettel, hogy a rendszerében hiba van vagy esetleg a full disclosure, amikor a hibát teljes egészében, minden részletével együtt közzéteszik, így kényszerítve például az érintett pénzintézetet, hogy a hibát azonnal javítsa. Az utóbbi nyilván az a kockázatot hordozza magában, hogy a hibát kihasználhatja egy támadó még az előtt, mielőtt a szóban forgó hibát javítani tudnák.

Nemrég vettem részt egy kicsi, ámde kiváló szakmai rendezvényen, ahol az ország egyik legelismertebb etikus hekkere beszélt a Sony Entertainment elleni támadásról. A Sony elleni támadást a fősodrú média, ahogyan ez lenni szokott, úgy mutatta be, mintha egy igencsak kifinomult, nagy szakértelmet igénylő, nehezen kivédhető támadásról lett volna szó. A látványos breach-ekről olvasva rendszerint az olvasókban az a benyomás alakul ki, hogy itt aztán tényleg egy komoly technikai bravúrt hajtottak végre valamiféle guru csúcshekkerek.

És ez baj. Komoly baj.

Kisebb részben azért, az olvasókban torz benyomást alakítanak ki az információbiztonsággal foglalkozó közösséggel kapcsolatban, ha a prosztó módon, amatőr módszereket használó támadókat úgy kezeli a mainstream sajtó, mintha tényleg hekker guruk lennének. Egyrészt ez sérti azok önérzetét, aki tényleg értenek hozzá, másrészt a tömegekben össze fog kapcsolódni az információbiztonsággal kapcsolatos tevékenység a számítógépes bűnözéssel. Egyszerűbben fogalmazva: simán elképzelhető, hogy egy laza, de személyes ismerősömnek hozzáférnek valamilyen netes fiókjához, aztán azt fogja gondolni, hogy biztosan én voltam úgy szórakozásból, csak azért mert úgy gondolja, hogy én képes lehetek rá.

Mi a másik súlyos következménye annak, ha a hírekben megjelenő támadásokkal és támadókkal kapcsolatban téves kép él az emberek fejében? Ahogy a meetup előadója nagyon frappánsan megfogalmazta, egyfajta nihilisata hozzáállás felé sodorja a felhasználókat. Azaz aszerint a séma szerint fognak gondolkozni, hogy fölösleges odafigyelni az információbiztonságra, hiszen "úgyis van valaki", aki fel tudja törni a hozzáféréseit, ha nagyon akarja. Ennek a nihilista hozzáállásnak lehet következménye vagy ha úgy tetszik tünete, hogy manapság a gépek közel felén semmilyen antivírus szoftver nincs telepítve. De alighanem a jelenség része az is, hogy a végfelhasználók nem titkosítják az adataikat, holott ez mindössze néhány kattintás lenne már a Windows XP elterjedése óta, illetve már közhely emlegetni, hogy gyenge jelszavakat használnak, ráadásul több helyen azonosat. Korábban már részletesen taglaltam, hogy miért nem mondhatja senki azt a mai világban, hogy "az én adataimra senki sem kíváncsi".

Visszatérve az előadásra, a Sony elleni támadást valószínűleg nem az Észak-koreai kormány követte el, de ha már hírbe hozták őket, nyilván nem mondták azt, hogy nem ők voltak. Gondoljunk csak bele, ha történne egy olyan kísérleti atomrobbantás, amire felfigyel a fél világ, de csak hírbe hoznák Észak-Koreával, az fix, hogy nem tiltakozna kézzel-lábbal a diktatúra jóllakott napközis hülyegyereke Kim Jong Un személyében azzal, hogy nem ő voltak.

A Sony elleni támadás kivizsgálása során kiderült, hogy a cég éveken keresztül tömegesen kapott teljesen közönséges adathalász leveleket, így csak idő kérdése volt, hogy minél több alkalmazott hozzáférését tudják elhappolni. Ezen kívül természetesen a kutatók visszafejtették azoknak a kémprogramoknak a kódját, amiknek szerepet tulajdonítottak az adatlopásban, abból pedig kiderült, hogy ha nem is egy kontármunkáról van szó, több jel is arra utal, hogy a támadók igencsak béna módon hagytak nyomokat maguk után.

Nem merülnék technikai részletekbe, de lényeg, hogy a klasszikus vírusokat, rootkiteket, spyware-eket, a professzionális támadók úgy írják meg, hogy azok visszafejtése után ne lehessen következtetni a kilétükre illetve arra sem, hogy a rosszindulatú program milyen korábbi kártékony kód továbbfejlesztése lehet. Erre példa az első valódi informatikai fegyvernek tekintett, urándúsító üzembe bejuttatott Stuxnet és az abból származtatott, később azonosított csúcskártevők, amiknél nemcsak arra nem lehet következtetni, hogy melyik állam állhatott a létrehozásának hátterében, de sokszor még olyan részleteket is elhelyeznek ezekben a malware-ekben, amik megpróbálják félrevezetni a kutatókat!

Ehhez képest a bénább kártevők írói egy halom olyan jellegzetességet hagynak a kártevőjükben a programozásuk során, ami később könnyebben azonosíthatóvá teszi őket.

Az is szóba kerül, hogy az olyan rémes buzzwordök, mint a "nulladik napi sebezhetőség", vagy "szofisztikált támadás" eleve gyanakvásra adnak okot a figyelmes olvasókban.

Hatalmas hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a média mellett az IT biztonság is egyre meghatározóbb biznisz, így az bizonyos informatikai biztonsági megoldásokat kínáló cégek jórésze ki is fogja a szelet a vitorlából és a kommunikációjukat szándékosan úgy alakítják, hogy azzal maximalizálják a bevételüket azon keresztül, hogy eladnak olyan terméket is az ügyfeleiknek, amikre valójában nem is lenne szükségük vagy éppenséggel nem olyan módon. Nem is tudom már, hogy hol olvastam, de hatalmas igazság, hogy nem a biztonságot szavatoló technológiai megoldást kell eladni, hanem a biztonság érzetét. Ami nyilván sokkal könnyebb, ha bizonyos szintű félelemérzetet keltenek az ügyfelekben.

Ebben pedig a fősodrú média nagyon gyakran akaratlanul és tudattalanul partner, mi több, a jelenségnek már réges-régen neve is van: FUD, azaz fear, uncertainty, doubt.  

A FUD mögött gyakran könnyen felfedhető az üzleti érdek, ha magyar példát kell hoznom, alighanem nagyon sokan emlékeznek rá, amikor a szolgáltatók a mobiltelefonálás hőskorában azt állították, hogy a mobil függetlenítése olyan bűncselekmény, amiért börtön jár, holott, nem több, mint egy polgárjogi szerződésszegés a telkószolgáltató és az ügyfél közt, de ilyen miatt még az életbe nem indult per az országban. Az már más műfaj, amikor valaki tömegesen és pénzért halomra függetlenítette a mobilokat. Amikor a szolgáltatók látták, hogy ezzel nem lehet gátolni a folyamatot, később azt hangoztatták, hogy a függetlenítés károsítja a mobilt, ami a régi mobilok esetén szintén nem volt igaz.

De ha FUD-ról van szó, a legkomolyabb, leginkább autentikusnak nevezhető cégek is nyilatkoztak már olyan módon, hogy amögött az üzleti érdekek eléggé világon kivehetőek voltak. Például az Apple nem kevesebbet állított néhány évvel ezelőtt, mint hogy a jailbreakelt mobilok kinyírhatják a mobil adótornyokat, míg hivatalosan egy szó sem esett sokáig a jailbreakeléssel járó valós kockázatokról.

Átverések és visszaélések persze a net előtt is léteznek, – kultúrafüggően ugyan – sokszor addig nem szorultak vissza, amíg valaki a saját bőrén nem tapasztalta meg azt a kárt, amit azzal szenvedett el, hogy átverték olyan esetben, amikor tevőlegesen ő maga tette mindezt lehetővé. Az már látszik, hogy a netes közegben teljesen hasonló a helyzet, a kérdés csak az, hogy szervezeti szinten milyen módszerek lehetnek a leghatékonyabbak arra, hogy mintegy immunizáljuk az alkalmazottakat a tipikus átverésekkel szemben.

A social engineering élt, él és élni fog… A rendezvény végén több gondolatindító kérdés is felmerült azzal kapcsolatban, hogy a gyakori, nagy kockázattal járó és emberi gondatlanságból adódó incidenseket hogyan lehetne megelőzni figyelembe véve azt, hogy a céges hálózatokba érkező kártevők több, mint fele email csatolmányként érkezik, amit egyszerűen csak nem kellene megnyitni, nem is beszélve a klasszikus adathalász levelekről, amit egyre inkább személyre szabottan próbálnak eljuttatni egy-egy címzettnek. Ismétcsak úgy tűnik, hogy a technikai fejlődéssel és benne lévő kockázatokkal egyszerűen nem tudott lépést tartani kultúránk, nem tartom kizártnak, hogy ezt lényegesen siettetni nem is lehet. Azaz a technikai evolúciót utolérni sincs esélye a kulturális evolúciónak, ugyan előremutatónak tűnnek azok az ötletek, mint például az, hogy a biztonságtudatosságra egészen a kezdetektől kellene szocializálni mindenkit kisiskolás kortól.

Ha visszaélésekről van szó, világos, hogy mik nem jelentenek megoldást. Például a Magyarországon ezerszer módosított, információs önrendelkezésről szóló törvény a netes közeg vonatkozásában annyit nem ér, mint amennyi a papír, amire valaha is kinyomtatták: még évekkel ezelőtt a jól ismert fikaoldalak a jog betűjére teljesen fittyet hányva hordták fel a felhasználók közösségi webes szolgáltatásból származó fasztortás, bepiálós vagy más módon kínos fotóikat, a törvénynek semmiféle visszatartó ereje nem volt. Viszont eléggé világosan látszik, hogy a náluk néhány évvel fiatalabb és rugalmasabb, most 14-22 éves generáció már jóval elővigyázatosabb azzal kapcsolatban, hogy mit tesz közzé a neten, ha a nagy átlagot nézzük. Azaz a technológiai kockázat és az internet természete maga szankcionálta a felhasználót a saját hülyesége miatt, aminek a hatása néhány év alatt érezhető lett.

Egy munkahelyek ugyanakkor nem tűnik túl életszerű megoldásnak az, hogy a fertőző hivatkozásokra kattintó vagy Google Docs-ban érzékeny adatokat feltalicskázó alkalmazott felkerüljön mondjuk egy hülyetáblára és más szankcionálási formák is vélhetően inkább a szervezeten belüli feszültséget növelnék, mint a biztonságtudatosságot, éves, évtizedes beidegződések nem változtathatóak meg csak úgy.

Az Adecco IT Academyben különösen az tetszett, hogy különböző területről érkezett szakértők, érdeklődők oszthatták meg a tapasztalataikat, aminek hatalmas előnye, hogy ekkor olyan új következtetésekre juthat az érdeklődő, amire egy szűkebb körnek szóló szakmai rendezvényen alighanem kevésbé.

Igazából nem világos, hogy miért csak most, de a Techcrunch értesülése szerint az Instagram bevezeti a kétlépcsős hitelesítést, ami a felhasználókat megvédi a közönséges jelszólopáson alapuló támadásoktól azzal, hogy ha szokatlan helyről próbál valaki belépni az Insta-fiókjába, pluszban egy, a mobilszámára érkező, számjegyekből álló tokent is meg kell adnia a felhasználói név és a jelszó megadásán túl a sikeres belépéshez.  
 
Egy 400 milliós felhasználói bázissal rendelkező közösségi szolgáltatás esetén ez már erősen időszerű volt, akinek pedig nincs beállítva mobilszám az Instagram-fiókjához, érdemes megadni azt a későbbi fennakadás megelőzése érdekében.  
 
Ami miatt még nem biztos, hogy mindenki találkozik a jelenséggel, ha kilép az Insta-accountjából, majd megpróbál ismét belépni, az egyik oka lehet az, hogy az Instagram az új featuret folyamatosan vezeti be, azaz nem feltétlenül érhető el még mind a sokszázmillió felhasználó számára már holnaptól, a másik, sokkal valószínűbb ok pedig az, hogy az Insta-fiók tipikusan össze van drótoza a Facebook-fiókkal, márpedig ha él egy legitim Facebook-munkamenet, azaz asztali gépen be vagyunk jelentkezve, mobilon pedig a Facebook-alkalmazás szabályosan fut, az is képes azonosítani a felhasználó kilétét, így nem érkezik pluszban SMS-token, amit meg kellene adni.  
 
A 2-FA egyébként a Facebook esetén hasonlóan a többi webes óriáshoz, 4-5 éve érhető el világszerte és érdemes is bekapcsolni.  
 
Kép: techcrunch.com