Nemrég részt vettem egy workshopon, aminek az volt a tárgya, hogy aki tényfeltáró újságíróként dolgozik, milyen informatikai fenyegetésekre érdemes figyelnie, hogyan lehet a kockázatokat alaposan csökkenteni. Nos, a teljes egynapos workshopon mindössze egyetlen eszközt mutattak be, ami számomra új volt, viszont annál inkább jópofa. Nem innovatív, nem technikai újdonság, de igencsak látványos.

Bizonyára mindenki találkozott már azzal a jelenséggel, hogy hiába csapkodta le a reklámokat ilyen-olyan módszerekkel a böngészőben és az általa látogatott szolgáltatásokban is, ezt követően például egy Googleben indított, fogfájással kapcsolatos keresés után a Facebook oldallécében egy fogorvosi rendelő reklámja virított...

A magyarázat, hogy a személyre szabott hirdetések világában a hirdetések személyre szabott megjelenését nem úgy kell elképzelni, hogy egy adott szolgáltatás határain belül érvényesek, hanem szolgáltatások közt is. Ennek a nagyon rövid technikai magyarázata az, hogy a hirdetéselosztó hálózatok összességében gyűjtik az információkat a felhasználókról, majd azt osztják meg az ügyfeleikkel /*tartalomszolgáltatókkal és közösségi szolgáltatásokkal*/, nem pedig külön-külön, ami érthető módon az egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb hirdetési forma, hiszen ha valaki szabad perceiben csak a magyar hírportálok közt nézegeti meg a legfrissebb cikkeket, akkor a célzott hirdetést megjelenítő hálózat nem kezdi újra vizsgálni a felhasználó érdeklődési körét az alapján, hogy hova kattintott, mire keresett vagy éppen hol tartotta az egérmutatót, hanem figyelembe veszi azt is, hogy a korábban meglátogatott szolgáltatásokat és portálokat hogyan használta.

A gráfként megjelenített ábrákat mindenki szereti, mert szépek, elforgathatóak, nagyíthatóak és nagyon beszédesek, bárki számára elérhetőek /*mármint az is tudja használni, aki egyébként nem web-kórboncnok*/. Nincs ez máshogy ebben az esetben sem, maga a Mozilla egy roppant jópofa eszközt ad arra, ha szeretnéd látni, hogy hogyan "beszélnek össze" veled kapcsolatban a hirdetői hálózatok. Néhány pillanat alatt telepíthető a Firefoxhoz a Lightbeam kiegészítő, ami azonnal mutatja is, hogy melyek és mennyire. Persze akkor a leglátványosabb, ha átlag felhasználóként használjuk a netet, azaz nem használunk semmilyen reklámgyilkolót, nem mókoljuk meg a földrajzi pozíciónkat, nem trükközünk kliensoldalon. Az én esetemben valahogy így néz ki a dolgot egy perc kattintgatás után, ugyan szándékosan megnéztem egy review oldalt is, amiről tudom, hogy különösen pofátlan ebben a műfajban:

Google Chrome-ot használsz? Ez esetben sajnálom, lehet, hogy ott is van hasonló eszköz, nem tudom, meg annyira nem is érdekel, pont azért, mert Google, na meg Chrome, nem használom. Viszont érdemes tudni, hogy a nyílt forrású Chromium motor felhasználásával nem a Google Chrome az egyetlen böngésző, ami valaha készült, ha nagyon ragaszkodsz a Chrome-szerű böngészőhöz, a Comodo kapásból háromfélét is ajánl, ami nem akarja eladni az adataid kilóra, sőt, pont az ellenpólust képviseli mind:  
https://www.comodo.com/home/browsers-toolbars/browser.php

Ha már böngészők.

Nem új, de még mindig zseniális az az ismeretlen szerzőtől származó, de erősen Microsoft-gyanus reklámparódia, ami annak idején az egyik Chrome verzió reklámját figurázta ki még az eredeti reklám megjelenésének napján.

Ha pedig már videó, "Kutyával és gyerekkel maguk mindent beszopnak", ahogy mondta a Kiábrándult értelmiségi, és valóban, egy jóval kevésbé offenz', de esztétikus és hatásos böngészőreklámot is ide teszek.

Ebben a posztban egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy enélkül finanszírozhatatlan lenne szinte minden valamire való - nem-fizetős - szolgáltatás a neten, azzal sem, hogy akár elhiszed, akár nem, ez a hirdetési modell igenis hatással van a fogyasztói döntéseidre, még akkor is, ha tudatosan egy-egy cikk olvasása közben a reklámot nem is olvasod, csak a szemed látókörébe kerül, azzal sem, hogy a reklámdobáló hálózatokat természetesen lehet korlátozni vagy blokkolni, viszont nem szabad túltolni a dolgot, mivel nagyon sok helyen ha a reklám nem jeleníthető meg, nem jelenik meg a tartalom sem, amit megnéznél vagy olvasnál. Amivel szintén nem foglalkoztam, hogy a privacy-fetisiszta jogvédők paranoid óbégatása miért iszonyúan károsak, lévén, hogy nem reális veszélyekről beszélnek, az igenis reális veszélyekről pedig gyakorlatilag sosem ejtenek szót érdemben, ami érthető is, mert ez olyan technikai rálátást és szemléletmódon igényelne, amivel ők maguk sem rendelkeznek. Szintén nem mennék bele, de érdekes téma, hogy a felhasználókról készülő profilalkotás bőven ad lehetőséget visszaélésekre például olyan módon, hogy egy webshop ugyanazért a termékért eltérő árat kér két különböző felhasználótól olyan tényezők alapján, hogy valószínűleg mennyit lenne hajlandó a termékért fizetni, van-e hasonló termékporfólióval rendelkező üzlet hozzá földrajzilag közel és még ki tudja, hogy mi alapján. Ez utóbbi amúgy nem egy konteós elméleti felvetés, hanem bizony-bizony van, ahol már rég alkalmazott módszer: WSJ: Websites Vary Prices, Deals Based on Users' Information. A témát magyar nyelven anarki is alaposan kivesézte pár hónapja.