bardóczi ákos @post.r

Ha olyan telefonál, akinek a száma nincs elmentve a mobilunk telefonkönyvében, de nem tudjuk fogadni a hívást, a többség utólag megpróbálja visszaívni a számot, hogy megtudja, ki és miért is kereste. Viszont több, mindössze néhány másodpercet igénylő módszer is van rá, amivel megállapítható, hogy egy telefonszám kihez is tartozik.  

A számra rákeresni persze a netes tudakozókban a legkézenfekvőbb, egyrészt ha az előfizető kérte, hogy ne szerepeljen a telefonkönyvben, ez nem fog sikerrel járni, másrészt ha van is találat, figyelembe kell venni, hogy a feltöltőkártyás előfizetők közül sokan olyan SIM-et használnak, amit esetleg használtan vettek, a családban vásárolta valaki, akinek a nevén maradt a szám, ezen kívül ha céges mobilról van szó, csak egy cég neve jelenik meg a találatok közt, ami nem sokat mond. Ezen kívül számos országban a mobilszám név szerinti regisztrálása nem kötelező, mint például Magyarországon vagy Svájcban, hanem teljesen opcionális, csak kényelmi funkciók elérése miatt érdemes beállítani, mint például Ausztriában.  

Azaz ha a tudakozó nem dob eredményt, akkor ötletesebb módszerekkel érdemes próbálkozni. Ha kilépünk a Facebook-fiókunkból, majd kattintunk az elfelejtett jelszó opcióra, majd megadjuk a mobilszámot nemzetközi formátumban, nagyon sok esetben kidobja a felhasználót névvel együtt, aki az adott mobilszámhoz hozzákapcsolta a Facebook fiókját, természetesen ne kérjünk új jelszót és az érintett semmit sem fog észrevenni az egészből. Viszont miután megvan a név, visszaléphetünk a Facebookra és rákereshetünk név szerint és ismét telefonszám szerint is az illetőre. Az egység sugarú felhasználó számára ezt olvasva jó ötletnek tűnik a Facebookról leszedni a hozzákapcsolt mobilszámot, valójában ahogy korábban írtam, nagyon rossz ötlet. A megoldás nem a hívószám foggal-körömmel való eltitkolása, hiszen az úgysem működik, hanem az ésszerű hívásszűrés.  A jelszóemlékeztetőben a +1 650 416 6464 -es számra kerestem.

Abban az esetben, ha nem járt sikerrel a facebookos keresés, a számot ugyancsak nemzetközi formátumban kell elmenteni egy tetszőleges névvel a mobilunkba, majd ezt követően újraindítani a Vibert. A Vibert szinte mindenki használja, az alapértelmezett beállítás pedig az, hogy aki a telefonkönyvünkben szerepel, azt azonnal mutatja a Viber-kontaktok közt is, ami a mi szempontunkból fontos, hogy általában képpel együtt. Ugyanis amikor valaki elkezdi használni a Vibert, az alkalmazás rákérdez, hogy a felhasználó szeretne-e avatarképet feltenni magáról és azt is, hogy a képet a Facebook profilképéből importálja-e, amire a felhasználók többsége nyájasan igennel válaszol. Van egy apró arcképünk, na és? Ha az arc nem ismerős, nyilván lehet screenshotot készíteni róla, majd egy képszerkesztővel kivágni az apró avatarképet, majd bedobni a Google Képkeresőbe. Szinte biztos, hogy lesz érdemi találat, mivel nagyon sokan azonos avatarképet használnak különböző közösségi szolgáltatásokban, amikor közül több a böngészőmotorok számára kereshető, ahogyan az is gyakori, hogy valaki egy jól sikerült Instagram-fotóját használja több helyen avatarképként. Megjegyzem, értelmesebbnek tűnik a screenshotot a mobilon keresztül kinyerni, mivel ott a fotó nagyobbnak tűnik. Valóban nagyobb, viszont rosszabb felbontású. Ha az asztali klienst használva készítünk screenshotot, az avatarkép pici lesz ugyan, de teljes, a Google Képkereső mintázatfelismerőjét pedig nem a kép mérete, hanem tényleges felbontása érdekli, ha egy 30x30-es arcképre például egy 300x300-as kép illeszkedik, az ugyanúgy meglesz.  

A LINE szolgáltatással teljesen hasonló a helyzet, mi több, még jobb. Ha a telefonkönyvünkben fenn van egy szám, a LINE újraindítása után a kontaktok közt megjelenik a felhasználó, akihez a mobilszám tartozik. Sok hasonlóságot mutat a Viberrel, viszont itt sokszor a teljes név vagy Facebook nicknév, kapásból látszódik, amit a Facebookból importált az app, azt pedig a felhasználónak rendszerint eszébe sem jut átírni, miért is tenné. Már csak azért is, mert az alkalmazás tervezői is abból az alapfeltevésből indultak ki, hogy akik fenn vannak egymás címjegyzékébe, úgyis ismerik egymást. Amit jó tudni, hogy a LINE viszont jelez a másik félnek, ha a mobilszáma alapján hozzáadtad a saját kontaktjaidhoz, de a mobilszámod nem látja, ehelyett a nevet, ami bármi lehet, amit megadsz. A screenshotos trükk természetesen itt is megjátszható.  

Megjegyzem, mindkét alkalmazásnál sokáig alapértelmezés volt, hogy még az utolsó belépés idejét is mutatta, amiből lehet következtetni nem csak arra, hogy az illető a szolgáltatást használja-e, hanem arra is, hogy a szám milyen valószínűséggel tartozik hozzá még mindig: ha valaki mondjuk 3 éve lépett be utoljára, nem biztos, hogy már hozzá tartozik a szám. Ezen kívül a Viberre és a LINE-ra is igaz, hogy esetleg az avatarképet mobilon mutatja, asztali kliensen viszont nem, esetleg éppen fordítva. A jelenség magyarázata, hogy ha valakinek egyszer volt fenn képe, amikor felkerült a kontaktjaink közé, majd a szolgáltatást nem használta a felhasználó, ezt követően telepítettük a saját kliensprogramunkat, a mobil a gyorsítótárából az avatarképet előcibálja, az asztali kliens viszont nem. A Viberre, a LINE-ra és a Whatsapp-ra is igaz, hogy nem szűnik meg az account önmagában attól, hogy valaki nem használja, mert például törli az alkalmazást.  

Ha a Google Hangounts-ban és a Facebook Messengerben engedélyezett, hogy kereshetők legyünk mobilszám alapján [igen, ez az alapértelmezés], akkor ott a kontaktlistához hozzáadva az ismeretlen számot, az illető profilja fel is fog tűnni képestől-nevestől az instant üzenetküldőben, ugyan a Facebook Messengernél ezt nem próbáltam ki most, mivel nem csak, hogy nem használom, nincs is telepítve. A Google Hangouts esetén pedig egyszerűen ki kell szedni a pipát a megfelelő helyről. 

A mobilszámok fellelhetősége szinte határtalan, sokszor a Skype-keresőjébe megadva egy mobilszámot, ugyancsak megjelenik a hozzá tartozó felhasználó, esetleg a valódi nevével együtt, beállítástól függően, ugyan ott nem alapértelmezés, hogy a mobilszám alapján kereshető legyen a felhasználó.  

Évekkel ezelőtt a Google keresőjének a "phone:" operátora kiadta az összes webhelyet, ahol a keresett telefonszám előfordult, mára sajnos ebben a formában ez a lehetőség nem érhető el. Az operátort a Google alighanem néhány felhasználó ostoba, de annál hangosabb jajveszékelése miatt szüntették meg, jobban belegondolva viszont mi a jó égnek írta ki valaki a mobilszámát egy webhelyre, azaz teljesen nyilvános felületre, ha nem akarta, hogy kereshető legyen? Ja, hogy véletlenül? Na erre helyesen azt kellett volna válaszolnia a Google-nek, hogy "tetszettek volna használni a józan eszüket" és kész. Viszont ne felejtsük el, hogy léteznek más általános célú keresőmotorok is, amikben még elérhető kimondottan a telefonszámok keresésére élesített keresőoperátor, ezeknek a hatékonysága azért egyre kisebb, mivel sok esetben magára a Google Search Engine-re támaszkodnak.  

Ez viszont nem jelenti azt, hogy telefonszámokat ne lehetne keresni a Google-ben, lehet éppenséggel, csak jóval nehezebb. A keresésnél az egyik, amit figyelembe kell vennünk, az országonként eltérő telefonszámformátum, amit a Wikipedián is megtalálunk másrész ami ehhez egyes államoknál szorosan, más államoknál szinte sehogy sem kapcsolódik, hogy az adott területen milyen a telefonszámok írásmódja és ehhez mennyire tartják magukat az ottaniak. A helyzeten tovább bonyolít, hogy számos országban a telefonszámok hossza sem kötött. Első lépésben meg kell állapítani, hogy a hívás melyik országból érkezett, ami eléggé egyértelmű. Ezt követően nézzük meg, hogy az adott országban milyen telefonszámformátum vagy formátumok vannak és ezeknek mi a többé-kevésbé konvencionális "helyesírása".  Egyszerűnek tűnik? Gyakorlat kérdése.

Magyarországon az általános 11, azaz 2+2+7 számjegyű telefonszámok a szerződéseken és a SIM-kártya csomagolásán azért szerepelnek +36 aa bbb-cccc formátumban, mert a szolgáltatók a saját tartományukon (aa) belül  három számjegyű altartományokat (bbb) használnak, majd ha az (cccc) megtelt, akkor új altartományt nyitnak, és azt kezdik feltölteni. Ezen kívül amolyan hungarikum, hogy a telefonszámok körzetszám után álló része sosem kezdődik 1-es számjeggyel, holott technikailag pár éve már kezdődhetne. A telefonszámok leírásának formátuma is ehhez igazodik, de nem mindig, a körzetszámok sosem olvadnak egybe a hívószámmal, gyakran perjel választja el a hívószámtól, ami 3+4-es tagolású, de nyilván előfordulhat ettől eltérő, például 4+3-as tagolás is. Ez a magyarázat fejfájdító bonyolításnak tűnik ugyan, de nem az. A keresésnél a hívószámokat idézőjelbe kell tenni, hogy ne matematikai műveletként értelmezze a kereső, viszont míg a "70 270-1700" kifejezésre keresve biztosan az életrajzi oldalam az első találat, addig a "70/270 1700"-ra keresve vagy az vagy sem. Ha eddig nem lenne elég bonyolult a dolog, hozzáteszem, hogy a Google nyilván nem tudja, hogy amit keresnénk telefonszám, azt viszont figyelembe veszi, hogy a keresést honnan indítjuk, így az előző hívószámra keresve Magyaroszágról az életrajzi oldalam az első találat, Japánból keresve például már egyáltalán nem biztos, ezért a haladóknak erősen ajánlott, hogy az adott ország VPN-jén vagy webes proxyján keresztül kapcsolódjanak a netre.

 

Visszatérve a telefonszámok hagyomány szerinti írásmódjára, sokszor semmi köze az írásmódnak ahhoz, hogy a számokat a szolgáltatók milyen szisztéma szerint osztják. Így például az ilyen téren igencsak mazochista franciák a 0A BB BB BB BB formátumtól sosem térnek el, hiába nehezebb megjegyezni kettesével a teljes számot, azonban akik nem tősgyökeres franciák, nagyobb valószínűséggel írják értelmesebb módon.

Míg a magyar példa ellentéte, hogy az USA-ban a +1 aaa bbb-cccc formátumtól gyakorlatilag sosem térnek el és tükrözi a szolgáltatók számkiosztásának logikáját, ahol az aaa jelzi a körzetszámot, amiről ugyan nem lehet megállapítani, hogy landline, azaz vonalas, adott államhoz kötött szám vagy olyan mobilszolgáltató száma, amit az előfizető az adott államban vásárolt. A bbb-cccc kiosztást pedig nem lenne érdemes megbolygatni, mivel a kognitív pszichológusok szerint éppen hét jel az, ami még kényelmesen fejben tartható.
 
Most pedig képzeljük el, hogy például a Google keresője már sok-sok évvel ezelőtt az ilyen szabályokat megtanulta évekkel ezelőtt az összes országra vonatkozóan, mivel szinte sosem tévedett a phone: keresőoperátor, amíg nyugdíjba nem küldték!  

A számok keresése sokszor hatékonyabb olyan keresőkkel, mint a nagy keresőmotorok találatait összesítő vagy éppenséggel a keresési előzményektől független módon listázó Dogpile vagy éppen a Duckduckgo,  de hasznosak lehetnek az olyan webkettes matuzsálemek is, mint a MyVIP vagy a HI5, amire nagyon sokan felregisztráltak valamikor, aztán el is felejtették, de fenn lehetnek még olyan adataik, amik még aktuálisak.

Még egy gondolat erejéig visszatérve a telefonszámok írásmódja szerinti keresésre, ha nagyon nem boldogulunk, magyar hívószám keresése esetén szóba jöhet az idézőjelek elhagyása mellett a "mobil", "tel" vagy "telefon" kifejezés hozzáadása. Viszont más nyelvek esetén némi nyelvismeretet igényel, hogy a telefonszámokat hogyan hivatkozzák az adott nyelvben. A németek nem sűrűn írják le, hogy "Rufnummer", annál gyakrabban, hogy "RN", míg az angol nyelvterületek némelyikén úgy hivatkozzák, hogy "handy". Ha ilyen megjelölésekről szeretnénk tájékozódni, a SZTAKI Szótára összehasonlíthatatlanul hatékonyabb, mint például a Google Translate vagy a Yandex Translate, amiről sokan nem tudják, de a szókincsét gyakorlatilag csak gépi tanulással bővíti, egészen kivételes esetekben nyúlnak bele kézileg, míg a hazai Origo-SZTAKI Szótár lektorált szótár.

Ami még fontos, hogy sose használjunk olyan szolgáltatást, ami pénzért kínálja az előfizetői adatokat. Ha valaki ilyen helyen rákeres a saját számára, könnyen belefuthat, hogy a szolgáltatás azt mondja ugyan, hogy mindent tud az előfizetőről, csak fizetés ellenében adja meg, holott a számot esetleg sehol sem adta meg a tulajdonosa, mert aznap vette feltöltőkártyás SIM-mel.

Kis színesként meg kell jegyeznem, hogy mi a legbűbájosabb kérdés, amit kapok néha: "Honnan tudod a számom?" xD

Két praktikus dolgot viszont nagyon érdemes megjegyezni: senki sem vonhat felelősségre azért, ha előtúrtad a számát, hiszen ő maga adta meg. Másrészt friss ismeretségnél nem érdemes azzal menőzni, hogy nagy valószínűséggel meg tudod állapítani valakinek a számát oda-vissza, mivel nagyon sokan alapvetően ostobák ilyen téren és valamiféle kukkolónak fognak gondolni.

Hogy a telefonszám görcsös titkolgatása olyan korban, amikor finomhangolható a bejövő hívások és SMS-ek szűrése, miért teljesen elhibázott és hogyan alakítható ki helyes policy ezzel kapcsolatban, számos pszichológiai vonatkozással is bír, amibe most nem megyek bele.

Amolyan össznépi tévhit a híres magyar leleményesség. Ami leginkább olyan, mint a magyar foci, a kiemelkedően erős közoktatás és hasonlók: valamikor volt talán egy pillanatig, azóta semmi jele, de az emléket dédelgeti a nép azóta is. Bezzzeg a.. Na kik? Nem, most az indiaiak. Most nem foglalkozom a olyan népcsoportokkal, akiknél többek közt a populáció átlag IQ-ja is magasabb meg van egy rakás paraméter, ami kell a leleményességhez.

Szóval: van ez a régi, lassan már csak papírnehezéknek alkalmas Blackberrym, de azért nem ártana, ha legalább egy vállalható telefon lenne, amelyik konkrétan fel is tudja venni a beszélgetéseket, elvben van rá app, nem? Na most ha az iPhone-osok vagy Windwos Phone-osok szétnéznek az alkalmazásboltban, egészen pontosan 0, azaz nulla darab olyan appot fognak találni, ami a telefonbeszélgetéseket rögzíti. Egyszerűen nem vállalja be a MS és az Apple az esetleges azzal kapcsolatos cirkusz, ami abból adódhat, hogy egy államban nem a törvénynek megfelelően használják az alkalmazást [pl. Magyarországon előre közölni kell a beszélgetőpartnerrel, ha a hívást rögzítik]. Az Android alkalmazásboltjai persze rogyásig vannak az ilyenekkel, de azt ugye bottal sem piszkálnám. Persze, persze, vannak központosított távmenedzsment szoftverek iOS-re és Windows Phone-ra is, amik lehetővé teszik a beszélgetés rögzítését, ezek nyilván a céges környezetre vannak szabva, egy magánszemély nem fog csillió' forintot fizetni csak azért, hogy a beszélgetéseit rögzíteni tudja.

Na de a Blackberry! Ha az alkalmazásboltról van szó, ha nem is akkora pöcegödör, mint a többi, azért itt is van szemét bőségesen: rendszerint a hívásrögzítő appoknak egy freemium változata, amelyik például  korlátozza a maximálisan felvehető beszélgetés hosszát és persze meg lehet venni néhány garasért a korlátozásoktól mentes teljes változatot.

Szembetűnő, hogy sokszor egy adott célra kitalált alkalmazás neve nagyon hasonló, a leírás akár  teljesen azonos is lehet, a review-k közt pedig a felhasználók egy része óva inti a letöltéstől a többieket scam-et kiáltva, megint másik része pedig kitűnő alkalmazásnak tartja, nem világos persze, hogy mennyi review valódi, több viszonyítási alap pedig nem nagyon van. Nos, ezeknél az alkalmazásoknál nem ritkán az a helyzet, hogy valamelyik zugcég, amelyiknek fejlesztő cégként még csak saját webhelye sincs, supportról nem is beszélve, feljeszt például beszélgetések rögzítésére egy alkalmazást, amelyik átmegy ugyan a Blackberry azon tesztjein, ami kell az alkalmazásboltban lévő feltöltéshez, de az alkalmazás minősége összességében nagyon silány. Főleg ezeknél az alkalmazásoknál, ha közben fut céges távmenedzsment alkalmazás is a szedres mobilon, a hülye felhasználó nem fogja érteni, hogy az ő saját hangrögzítője emiatt miért nem működik, holott az azért a jobb appoknál le van írva.
Amikor már vállalhatatlan a renoméja egy-egy ilyen alkalmazásnak, akkor a zugcég fogja magát, regisztrál teljesen más fejlesztői néven, aztán tolja fel gyakorlatilag ugyanazt az alkalmazást, ahogy írtam, sokszor még az app leírása is azonos, jobb esetben az app feljavított változata készül el, aztán a felhasználó ismét fizet érte.

Nincs mese, előfordulhat, hogy egy beszélgetést rögzíteni kell, amit meg lehet oldani persze telefontól függetlenül barkács módszerrel is, de egy stabilabb megoldás hosszú távon több hivatásban elengedhetetlen. Több munkakörben előfordulhat, hogy bejövő hívás érkezik egy olyan mobilra, amelyik rögzíteni ugyan nem tud, a hívó fél miatt mégis fel kellene venni a csevejt, ekkor egyszerűen a hívás átirányítható olyam mobilra, amelyik meg tudja rögzíteni és le van a gond. Konkrét példával: tételezzük fel, Mr. Csúnyabácsi hív a +36701234567 számomon, amit látok is a kijelzőn, viszont az iPhone-ommal használom a számot, akkor be van állítva egy olyan feltételes átirányítás például arra az esetre, ha nem veszem fel 15 másodpercig, ekkor átirányítódik a +36301234567 –es számomra, amit viszont a Blackberryvel használok vagy még kifinomultabb eszköz van a végére drótozva és azon a beszélgetés tökéletes rögzítésére alkalmas eszközzel fogadom a hívást.

Már maga a téma is nyomasztó, szóval nem fogok elmélkedni ezen, de megvan a bizarr bája, hogy évek óta minden mobilban van fotózási és videókészítési lehetőség, valahogy mégsem lihegik túl, hogy a felhasználó ne használja olyan módon, hogy azzal törvényt sértsen, ami szinte sosem valósul meg, hiszen például Magyarországon eleve csak arról készíthető kép vagy videó alapesetben, aki határozottan beleegyzett, akármekkora nonszensz is, egyébként törvénybe ütközik.  Márpedig ez a gyakoribb, mégsem állt elő soha senki azzal a gondolattal, hogy tilcsákbeakamerásmobilt. Bezzeg a hangfelvétel, hűűű, na annak aztán akkora a társadalmi veszélyessége, hogy na, azt már nem! Érti ezt valaki?

Visszatérve az eredeti témához, a BerryOS 7-et nem fejlesztik tovább, ergo új alkalmazás sem jelent meg rá már ezer éve, egy olyan fejlesztő cégtől pedig, amelyiknek még webhelye sincs, nem várható el, hogy a Blackberry 10-es oprendszerére is tegye elérhetővé az appot anélkül, hogy ismét meg kellene venni azt. Ami meg nekem perpillanat van, azt az appot 2012-ben (!!) frissítették utoljára, viszont pazarul működik.

Ezek a fejlesztő cégek persze indiai fejlesztőkhöz köthetők, ahogy az néhány laza klikkeléssel megállapítható.

Ráadásul extra szoftver telepítése nélkül. Ismét egy technika, amiről a többség alighanem úgy gondolja, hogy az életbe nem lesz rá szüksége, holott gyakorlatilag bármikor lehet.

A telefonbeszélgetések rögzítésére úgy igazából sosem volt elegáns megoldás, pláne Magyarországon nem. Elegáns alatt itt azt értem, hogy legális, nem ésszerűtlenül drága, az elkészült felvétel pedig nem tré minőségű. Konkrétabban:

Legalitás: telefonbeszélgetés rögzítésével kapcsolatos jogi hátteret teljes egészében persze nem tudom, abban viszont biztos vagyok, hogy a bíróság előtt csak akkor áll meg egy hangfelvétel, mint bizonyíték, ha az úgy készült, hogy a másik felet előre tájékoztattad róla, hogy a beszélgetést rögzíted. Kis magyar abszurd: igen, még akkor is, ha amúgy az illető konkrétan azt mondta, hogy kiirt a családoddal együtt, aztán meg letagadja, akkor is lehet, hogy a bíró nem veszi figyelembe, ha olyan kedve van, mivel nem tájékoztattad előtte a másikat a rögzítésről. A nyomozati szakaszban ugyan komoly jelentősége van a hangfelvételnek és persze komolyan veszik a nyomozók, akár megtörtént részedről a tájékoztatás, akár nem egy átadott hangfelvétel kapcsán, viszont azt a bíróság, ahogyan írtam, simán figyelmen kívül hagyhatja.

Anyagi ráfordítás: na, ez egy furcsa dolog. Akár mobil, akár asztali gép, mobil esetén földrajzi régiótól is függ ugyan, de hangrögzítő alkalmazás vagy van vagy nincs. Windows Phonera emlékeim szerint nincs, iOS-re szintén nincs, ahogyan Blackberry (OS 7) rendszerre sincs, legalábbis a standard alkalmazásboltból letölthető. Amilyenek vannak, sokszor valamilyen vállalati suite részei és mocsok drágák. Ami az Androidot illeti, nagyon sok az egyszerűen rossz minőségű felvételt készít, az olyan, aminél a freemium verzióban csak bizonyos hosszúságú beszélgetést vehetsz fel vagy fél percenként belesípol, közben pedig örülhetsz, ha nem fagy le az egész. Most persze az underground platformokkal, mint a Cydia vagy a CyanogenMod, nem foglalkozom. Persze, lehet próbálkozni ahhoz, hogy kihangosított telefon mellé tesz valaki diktafont, de azért érezzük, hogy messze nem az igazi a dolog.

Hát persze, hogy a legegyszerűbb és legfrappánsabb megoldásról sehol sem írnak a neten – ha mégis, akkor bocs – vagy csak nagyon sokadik találatként, ami biztos, hogy ez nekem magamtól jutott eszembe.

Az ugye mindenkinek megvan, hogy évek óta gyakorlatilag már szabvány, hogy minden mobilba a 80-as évek óta ismertős TRS-csatlakozóval, ismertebb nevén audio jackkel lehet csatlakoztatni  a headsetet. Ami pedig a mi szempontunkból fontos, bármi mást is, aminek a csatlakozója szintén ilyen, azaz például diktafont, aminek van külső mikrofon bemenete.

A megoldás nem olyan veszett bonyolult, a fotó magyarázata:
1. a mobil headset csatlakozójának helyére csatlakoztassunk egy rövid TRS-elosztót, az egyik kimenő végére csatlakozik maga a headset, amin beszélünk, a másikra egy hosszabbító, ami amúgy minél rövidebb, annál jobb
2. a hosszabbító másik végét - aminek mindkét vége ún. male-típusú – pedig egyszerűen csatlakoztassuk egy normálisabb diktafon mikrofonbemenetéhez – ekkor a mikrofon csak a bejövő jelre fog figyelni, a beépített mikrofonját magától kikapcsolja

Ennyi!

Az egyetlen, amire érdemes odafigyelni, hogy a hosszabbító legyen minél kisebb ellenállású, azaz minél rövidebb. A kicsit is normálisabb diktafonokban egyaránt van külső mikrofonbemenet és olyan funkció is, ami csak hangra kapcsol be, azaz bejövő híváskor a diktafont kézzel be sem kell kapcsolni, mert magától elkezdi felvenni, amit a kábelen keresztül kap.  

Ha úgy gondolnád, hogy neked ilyenre sosem lehet szükséged, csak úgy írom, hogy nemrég egy jogi területen dolgozó, ámde primitív lélek feljelentést tett a rendőrségen, konkrétan behazudta a nyomozó hatóságnak, hogy én telefonon megzsaroltam őt – ami már kapásból hamis vád és hamis tanuzás és ki tudja még, hogy mi a jómadár munkaköréből adódóan – aztán a rögzített telefonbeszélgetést elemezve a nyomozók megállapították, hogy erről szó sincs. Valóban ő zsarolt meg engem, ez már magánügy, ilyen módon nem ide tartozik, arra mutattam rá, hogy bizony, igenis életszerű és komoly tétje van annak, hogy egy telefonbeszélgetést feketén-fehéren rögzíteni kell.  

Hivatalos alkalmazásboltból lett letöltve, több százezer felhasználó által, akik 4+ pontosra osztályozták, legitim alkalmazásnak tűnik és a mobilplatform bármely mobilját érinti, nem csak a megbuheráltakat, mi az? Igen, androidos kémprogram, mi más.

Már ha egyáltalán hírértékű az Android-mezőnyben, hogy a Google Play Storeban azonosítottak néhány olyan alkalmazást, amit letöltöttek és kitűnőre értékeltek több százezren, és teljesen mindegy, hogy az adott mobil rootolva van vagy sincs, így is, úgy is viszi az egész házat, pofátlanul gyakorlatilag minden adatot, amit csak lát. Ne legyenek illúzióink, a válogatás nélkül, minden áldozattól kilopott és összegyűjtött információ minden bizonnyal megvehető a feketepiacon, akár konkrét adatmasszaként, akár csak belépéshez szükséges felhasználói név-jelszó párosként, alighanem a díler csak annyit kérdez, hogy dekára vagy tonnaszámra venné a vásárló. Ilyesmit tesz lehetővé az a heti házikedvenc is, amit az ESET azonosított nemrég.

Az Android manapság olyan, mint a Windows 98 és Windows Millenium volt sokáig: mindenki tudta, hogy ön- és közveszélyes, de azért továbbra is mindenki használta, olyan sebezhetőségek illetve malware-ek megjelenése pedig, amik eget rengető, na meg részvénycibáló hatással lennének más platformokra, az Androidnál épphogy hírértékűek.

Mi több, előfordul, hogy még csak nem is kell alkalmazást telepíteni az androidos mobilra, mivel a felhasználó eleve úgy veszi meg hivatalosan a szolgáltató üzletében, hogy az eszközre  előtelepített alkalmazások lopják a felhasználói adatokat, ahogy az történt egy magyar szolgáltató által értékesített telefonszériával is. A hírt most nem keresem meg, de írom  egyszerűsítve, hogy mi történik a mobillal, mielőtt kikerül a polcokra. Úgy kell elképzelni a dolgot, hogy amikor az adott szolgáltató megrendel raklap számra adott márkájú, adott típusú mobilt, ahogyan azt is be kell állítani, hogy a mobil csak egy adott hálózattal álljon szóba – amíg nem függetlenítik – legyen rajta egy előtelepített Android, előtelepített alkalmazásokkal, ezt pedig ott csinálják, ahol a legolcsóbb, mondjuk Kínában, hol máshol. Miután elvégezték az előtelepítést, megy mondjuk Magyarországra, aztán persze kutya sem ellenőrzi, hogy a mobil nem küld-e a kelleténél több felhasználói adatot bárkiknek, a felhasználó tudta nélkül. Olyan ez a téma, mint a globális klímaváltozás vagy az éhínség, nem lehetne dokumentumfilmet csinálni abból, hogy az Android mindössze azzal, hogy olcsó, a mobilszegmens egy részét valahol a pattintott őskorban tartja, ehhez képest ha találnak egy bugot az iOS, Windows Phone vagy Blackberry egy ezer éve nem frissített verziójában, bégethet a nyáj, ha kihasználható a bug, ha nem. Ami meg aztán már végképp érthetetlen, hogy ha a felhasználók otthon, na meg a cégnél használnak személyi tűzfalat, vírusirtót, miért vesznek olyan mobilokat, amiről konkrétan tudják, alighanem lopható róla az égvilágon minden?  

Nos, normális ember nem engedné, hogy egy teljesen ismereten személy kattintgasson a LinkedINjén, Facebookján, Google-fiókján, Tinderjén, turkáljon az SMS-ei közt, ráadásul mindent lementsen és bárkinek el is adja, aki fizet érte. Androidot bezzeg használ a fél világ. Hát így.

Ha eltűnnék több napra, túlságosan belemerültem az irracionális fogyasztói döntések kutatásába, eltűntem az óceánon, esetleg csak a Balatonba fulladtam bele.

A Linux Torvaldsnak tulajdonított idézet szerint „Talk is cheap. Show me the code.”, szóval mostantól majdnem minden poszthoz írok példakódot könyvajánlót is annak, akit behatóbban érdekelnek a témák.  

Android-alapú szoftverfejlesztés - Az Android rendszer programozásának bemutatása (Ekler Péter - Fehér Marcell - Forstner Bertalan - Kelényi Imre)

Kép: phandroid.com

Térképek, keresők, mobilos társkereső rendszerek és közösségi szolgáltatások – mindnél természetesnek vesszük, hogy figyelembe veszik, honnan netezünk éppen vagy konkrétan működésképtelenek is lennének enélkül.

Gondoljunk csak bele: amikor elindítod a Google, Yandex, Bing vagy OpenStreetMap térképszolgáltatását, kisebb-nagyobb pontossággal eleve azt a területet mutatja, ahol vagy, nem pedig a teljes bolygót. Akár termékre, akár szolgáltatásra keresel rá, természetes, hogy ha az kapható illetve elérhető Magyarországon, a magyar találatokat fogja dobni, azaz ha Tihanyban ráguglizol arra, hogy „cafe”, nem a világ legtöbbször hivatkozott weboldalait fogja kiadni, amik valamilyen kávézó webhelyei, hanem azt, ami ésszerű közelségben van. Ha elindítod a Tindert, azt veszi alapul a választék megmutatásakor, hogy milyen közelségben vannak a csajok illetve pasik, enélkül működésképtelen lenne az egész, de olyan mobilos társkeresőt is láttam már, ami plusz/mínusz néhány méteres pontossággal mutatta a másik felhasználó pozícióját.

Ráadásul mindez független attól, hogy helymeghatározó funkciót használó mobileszközt használsz, asztali gépet vagy laptopot, csak a pontosság tér el. Hogyan? Honnan tudják a webes szolgáltatások, hogy éppen honnan netezel, ráadásul ilyen pofátlanul pontosan?

Ahelyett, hogy belemennék a részletekbe, ismét az elvi működést ismertetem nagyvonalakban, a geolokáció felhasználási lehetőségei nyilván végtelenek, ami nem kevés kérdést vet fel, amit inkább meghagynék azoknak idióta privacy fetisisztáknak akiket behatóbban érdekel a téma.

Ha nagyon vissza akarok menni Ádámig és Éváig, mindig eszembe jut, hogy micsoda össznépi őrjöngés volt még 10-15 évvel ezelőtt is annak kapcsán, hogy a mobilszolgáltatók naplózzák azt, hogy az előfizetők mobilja mikor hol volt éppen, ennek megfelelően azt is pontosan tudják, hogy merre volt maga az ügyfél és persze legalább annyi rémes ostobaságot hordtak össze a témában, mint manapság. A szolgáltatók pedig számomra érthetetlen módon első reakcióként lehazudták, hogy tárolnának a földrajzi hellyel kapcsolatos adatokat, holott ha bárki megnézi, hogy hogyan működnek a GSM hálózatok, - mondjuk ebből a jó régi, de az elméletet jól summázó könyvben – abból világosan kiderül, hogy nem is működne az egész, ha a hálózat nem tudná, hogy a mobil hol van, dióhéjban azért, mert az eszköz helye alapján tudják egyszerűen eldönteni a mobilhálózatok, hogy mely tornyot vagy tornyokat használja az eszköz, jelerősség, terheltség és egyebek alapján. Ez még jócskán a 80-as évek elején is így volt, de ha nem naplóztak volna ilyen-olyan adatokat, akkor esélytelen lett volna diagnosztizálni visszatérő problémákat, normálisan fejleszteni a hálózatokat, hiszen ha nem tudható, hogy egy-egy torony mennyire leterhelt, esetleg milyen típusú mobilok problémásak, azt sem lehet előre bejósolni, hogy hova kellene építeni még tornyot. Ezzel gyakorlatilag egy időben kötelezővé is tették a jogalkotók a szolgáltatók számára, hogy ezeket az adatokat jó sokáig tárolják is, aztán több bűntényt így sikerül megoldani, a mainstream sajtóba csak olyasmi néven vonult be a fogalom, hogy cellainformáció-alapú helymeghatározás.

Nos, ehhez képest ma a felhasználók egy jókora része rendszeresen becsekkol ide-oda-amoda a webkettőn, még azt is megjelöli, hogy pontosan hol lakik, na meg, hogy mettől meddig nyaral. Az Antivírus Blogon visszatérő téma, hogy a betörők elképesztően nagy része a social weben keresztül előre tájékozódik róla a betörés tervezésénél, hogy hova törjön be, elég csak megnézni néhány palimadarat, amelyik geotaggel Fészen, Instán, Foursquareen – ami aztán már tényleg az agyrém netovábbja – ha ezek esetleg nem lennének kint publikusként, és a betörőnek van egy csöpp esze, akkor létrehoz egy vonzó kamu karaktert, majd felveteti magát ismerősnek emberünkkel. Kihasználva azt, hogy ilyen téren annyira illedelmes a többség, főleg a jól kinéző szőke hölgyekkel, akiknek az adatlapja szerint egy iskolába jártak, hogy felvesz ismerősnek boldogot boldogtalant, de még akkor is, ha a kamu karakter képét egyébként ezer helyen dobná a Google Képkeresője és az illetőnek eszébe sincs megválaszolni azt a kérdés, hogy "bocs, honnan ismerjük egymást". [1]

Jókora patália volt belőle, amikor a Google Streetview kocsijairól kiderül, hogy nem csak utcákat fotózgattak, hanem menet közben összegyűjtötte a hatótávolságába kerülő wifi-routerek hálózati nevét, ún. BSSID-jét és el is mentette azt a kapcsolódó GPS-koordinátákhoz kötötten. Persze nem adta ki senkinek, viszont óriási adattárházat épített belőle. Persze sok-sok hülye és kevésbé hülye ország illetékes szervei kötelezték a Google-t, hogy ezeket az adatokat töröljék, mivel a routerek tulajdonosai explicit módon ebbe nem egyeztek bele. Mit csinált a Google? Like a boss, törölte az így begyűjtött adatokat, majd egy még precízebb helymeghatározást lehetővé tevő, gyakorlatilag megkerülhetetlen módszert alkalmazott. Itt most arról fogok irkálni, hogy hogyan működött az adatgyűjtés korábban, a legtöbb helyen már nem így működik a Goolge esetén, de millió meg egy más szolgáltatás csinálja.

Nagyon nagy vonalakban a helyzet valahogy így néz ki: amikor valaki használatba vesz egy mobiltelefont, akkor vagy elfogadja a felhasználási feltételeket vagy felteheti dísznek a polcra kikapcsolva. Ha elkezdünk például egy andoridos mobilt használni, akkor kapásból beleegyezünk abba, hogy a mobil a háttérben leolvassa a hatótávolságában lévő BSSID-ket és elküldje a Google-nek, amit több adattal kapcsol össze, ezek többek közt
-    a korábbról már meglévő pozícióadatok
-    a mobilteló cellainformációja alapján helymeghatározásra használható adatok
-    az IP-cím, amit akkor kap meg, amikor a felhasználó kapcsolódik az egyik hálózathoz wifin keresztül, az Android core szolgáltatásain kívül pedig még kismillió Google-szolgáltatásnak ezt úgyis tudnia kell, például amikor a Gmail-es levelek automatikus letöltése történik, a felhasználó elindítja a Chrome-ot, amelyik szinkronizálja a könyvjelzőket, stb.  

Mielőtt most azt mondanák az almás és ablakos felhasználók, hogy ugyehogyugye, gyorsan megírom, hogy az Apple és a Windows Phone-os eszközök lényegében ugyanezt csinálják, csak éppenséggel a szolgáltatások neve más.

Na de még mindig nem világos, hogy a fent említett néhány adatból honnan tudja akkora pontossággal Android esetén a Android Device Manager, iPhone esetén pedig a Find my phone, hogy hol is az a mobil, ha elveszik, aztán megkeressük a térképen, hogy hol van.

A durván egyszerűsített magyarázat az, hogy egy cella alapján még a torony is csak kilométeres pontossággal tudná megállapítani a mobil helyét, de a mobil általában egyidejűleg több cellára kapcsolódhat, amiknek eltérő a jelerőssége, amiből besaccolható ezek távolsága, márpedig ezeket az adatokat az okosmobil elérheti. Ráadásul hacsak nem egy oázisban vagyunk, ahol még ember nem járt előttünk, akkor nyilván korábban más mobilja is lekérte és használta ugyanezeket az adatokat, másrészt tőlünk egy városon belül minden égtáj irányába kisebb vagy nagyobb távolságra, de van wifije a szomszédnak északra, délre, keletre és nyugatra egyaránt, ahol más mobilok ugyanezeket az adatokat már átadták a helymeghatározó szolgáltatásnak.

Innentől kezdve pedig már nettó matek az egész, egy-egy pont térbeli helye meghatározható más, ismert helyen lévő pontokhoz viszonyított távolsága illetve szögek alapján, ennek az egyik legegyszerűbb, de nyilván nem egyetlen módszere a háromszögelés.

Nos, egy mobiltorony ennyi kilométerre, a másik annyi kilométerre, hogyan adódik mégis a néhány méteres pontosság? Anélkül, hogy csukafejest ugranék konkrét adatbányászati módszerekbe, amik többségéhez amúgy nem értek, lényeg, hogy az adatbányászatnál, na meg egyáltalán amikor napjaink egyik legrémesebb buzzwordje, a big data kerül szóba, a lényeg azon van, hogy minél több adat áll rendelkezésre, még ha azok pontatlanok is, a nagyon sok pontatlan adatból kikövetkeztethetők nagyságrendekkel pontosabb, már használhatóbb információk. Lásd: machine learning,  ami végülis a mintázatfelismerés alapja és felhasználható szinte bárhol. [2]

Nagyjából ennyi! Fontos tudni, hogy a mobilokban szigorú értelembe véve sosem valódi GPS van, hiszen ekkor egyrészt a mobil nagyobb és drágább is lenne, másrészt pedig amikor a pozícióját le akarja kérdezni, mindig fel kellene vennie a kapcsolatot több műholddal, amire vagy pont van rálátás vagy nincs, de egy-másfél percig bőven eltartana, ráadásul olyan pontosságra nincs is szükség.

Tisztázzuk: a mobilokban használt, előbbi adatok feltöltése és lekérdezése alapján működő helymeghatározó technológia az AGPS, azaz Assisted Global Positioning System.

A mobileszközöket túl is tárgyaltuk, az esetleges pontatlanságokért pedig elnézést. Na de honnan tudja az asztali gép, hogy hol van?

Ahogy írtam, a mobil felküldözgeti a cellainfóit és az általa látható vagy általa használt hálózatok BSSID-jét is, ezen kívül a netszolgáltatótól kapott IP-t [mármint amit wifin keresztül használ]. Márpedig túl gyakran nem változik sem a netszolgáltatónk, ennek megfelelően az sem, hogy a netre csatlakozott eszköz milyen IP-címtartományból kap IP-címet, mi több, nem csak a címtartomány marad változatlan, a netszolgáltatók nem osztanak új IP-címet sem, ha nem feltétlenül szükséges, így akár hónapokig is ugyanaz marad a dinamikus IP, az pedig, hogy egy IP-cím milyen internetszolgáltatóhoz tartozik, lekérdezhető – Európában – a RIPE adatbázisán keresztül automatizáltan is, amit a GIS-szolgáltatások meg is tesznek. Egy-egy IP-tartományhoz tartozó blokk valahogy így néz ki:

https://apps.db.ripe.net/search/query.html?searchtext=188.36.223.0#resultsAnchor

A netszolgáltató persze elvben azt kamuzik be bizonyos korlátok közt, amit csak akar, viszont ez egyszerűen nem érdeke, az érdeke az, hogy olyan pontossággal adjon meg adatokat, ami a hálózatok közti adatcsere folyamán az útválasztást segíti, a sebesség érdekében pedig úgymond tudniuk kell a hálózatoknak, hogy hol vannak, tipikusan egy-egy országnyinál sokkal nagyobb pontossággal. Ez az alapja a távolság-vektor alapú útválasztásnak
ami biztosítja, hogy az adatcsomagok ne csámborogjanak a neten egyik géptől a másikig, mint gólyafos a levegőben, hanem minél gyorsabban jussanak el a feladótól a címzettig.

Lényeg, hogy amikor mondjuk megnézzük a Google Mapset asztali gépen, akkor az nyilván nem tudja átadni a routerünk hálózati nevét, viszont az IP-címét igen, amit kikeres az adattárházában, lévén, hogy ahhoz az IP-címhez vagy azzal egy címtartományban lévő címhez már kapcsolódtak korábban mobiltelók, amik fel is küldték a helyüket, ebből következik, hogy az adott IP-hez tartozó hely mi is. Ekkor hopp, minimum kerület pontossággal a Maps eleve arra a területre fókuszál, ahol vagyunk, nem pedig például csak Magyarországra. Azzal nem is bonyolítanám a képet, hogy az óriásszolgáltatók nem csak mobilok által kapott pozíciók alapján saccolgatnak, hanem néha méricskélnek is a szervereik és netszolgáltatók alhálózatai közt traceroutinggel, ami nem konkrét távolságokat mutat, hanem azt, hogy hálózati eszközök közt milyen sebességgel közlekedik az adat a mérés pillanatában. Ez csak nagyon durva becslésre adna lehetőséget, viszont ha sok-sok mérést végeznek és sok-sok útválasztó IP-címének hálózatát jegyzik fel [3], akkor a sok-sok pontatlan adatból legalább megye pontosságú adat jön ki.  Természetesen a szolgáltatások tudják, hogy egy IP-cím tartozhat mobilhálózathoz is, ami meg a címet mobileszközöknek osztja le, a mobilok ugyebár attól mobilak, mert mozognak, a geoinformatikai adattárházakat építő algoritmusok nem hülyék, ezt figyelembe veszik.  Egyrészt a már emlegetett RIPE adatok alapján, másrészt pedig az alapján, hogy alighanem már bőven volt mobil, amelyik éppen abból az IP-címtartományból /*azaz így szolgáltatón keresztül*/ használta korábban pont az ő egyik szolgáltatásukat, márpedig ha valaki mondjuk elkezd az iPhone-ján böngészni, a böngésző azzal kezdi, hogy jelzi a webhelynek, így az amögötti szolgáltatásnak, hogy ő egy mobileszköz, valahogy így  

80.99.xy.zw [URI] 7/2/15 11:17 PM Mozilla/5.0 (iPhone; CPU iPhone OS 7_1_2 like Mac OS X) AppleWebKit/537.51.2 (KHTML, like Gecko) Version/7.0 Mobile/11D257 Safari/9537.53

És ha nem is ebben a formátumban, a többi mobilalkalmazásnak is egyértelművé kell tenniük egy app elindításakor a szerver felé, hogy ő nem netre kötött kenyérpirító, hanem mondjuk egy Samsung Galaxy adott típusú és verziójú operációs rendszerrel.

A helymeghatározás többek közt ezeket a módszereket kombinálja, finomítja.

Amivel nem akartam bonyolítani a képet, hogy nem feltétlenül úgy kell elképzelni, hogy a Microsoft a Bing Mapshez, a Google a Google Mapshez, az Apple a Mapshez, a Yandex pedig a Yandex Mapshez külön-külön adattárházat épít, amik mit sem tudnak egymásról. Egyrészt nem ritkán az adatokat cserélgetik egymás közt és mindenki jobban jár, másrészt természetesen igénybe veszik olyan geoinformációs technológiákkal foglalkozó cégek technológiáit és adattárházait is, amik közvetlenül egyáltalán nem szolgáltatnak a végfelhasználók, csak a szolgáltatók felé, ilyen például a TeleAtlas aminek egy részéből rakták össze a Google Maps-et.

Ezen kívül alighanem mindenkinek a mobilján van olyan app, aminek egyáltalán nem szükséges tudnia, hogy hol vagyunk, mégis az ingyenes használat feltételévé teszi, hogy a pozíciónkat hébe-hóba felküldi egy partnerének, mi pedig nem olvassuk el a kilométeres T&C-t, na meg egyébként sem érdekelne.

Vannak olyan cégek, akiktől kilóra lehet venni olyan adatbázisokat, amik kizárólag az IP-címre támaszkodva adják vissza a látogató földrajzi helyét, ilyen például az IPteligence, az IPAddressLabs, az IP-DB, vagy az IP2location.  

A helymeghatározásnak olyan esetben is fontos szerepe lehet, amiről egyébként nem gondolnánk. Például a Skype alapértelmezés szerint egy hanghívásnál point-to-point, ha úgy tetszik, közvetlen kapcsolatot hoz létre a két fél közt, amihez nyilván egymás IP-címét tudni kell. A Skype-on ez letiltható ugyan, ekkor egy köztes szerveren fut át az adat, viszont olyan esetben, ahol csak lassabb netet kap a mobil, pont emiatt lesz a hangminőség rosszabb.

Amit írtam, hogy a Google esetében a BSSID-alapú adatgyűjtési gyakorlat számos országban már a múlt, amíg viszont nem volt így, addig a wifi BSSID-je végére írt _nomap jelölővel lehetett utasítani a Google-t, hogy ezt ne vegye figyelembe, a wifink neve a helyével együtt ne kerüljön fel az adatbázisba. Na és? Ott van még ezer másik szolgáltató, amelyik meg gyűjti látástól Mikulásig. Ráadásul értelmetlen is tiltani, mivel vannak olyan, az OpenStreetMap-hez hasonló, közösségi tudáson alapuló geoinformatikai megoldásokat is használó rendszerek, mint például a WiGLE amiknek az API-felületén keresztül mondjuk pont olyan BSSID-k kereshetők bárki számára, aminek a nevében benne van, hogy _nomap :)

Szóval eléggé gyorsan érdekessé tudja tenni magát az a felhasználó, aki mondjuk az otthoni routerét így nevezi el, addig csak a Google látta, az átnevezés után meg az egész világ. Az is lehetőség, hogy a router konkrétan ne boardcastolja a hálózat nevét, ekkor viszont ha valaki vendégségbe érkezik és wifit használna, kézzel kell bekalapálnia a hálózat nevét is a jelszó mellett, mivel az nem fog látszani a wifi hálózatok felsorolásában.

Még egy picit a Google-ön rugózva, mondhatni eléggé para, amikor 30 napra visszamenőleg meg lehet nézni, hogy merre mászkáltunk az androidos mobilunkkal, hacsak ez nem volt letiltva, trükkös dolognak tűnik az, hogy meghamisítjuk a mobilunk pozícióját, annyira nem az. Ez elvben elérhető Blackberryn, Windows Phone-on, Apple-n is, csak sokkal durvább beavatkozással, míg Android esetén elég a beállítások alatt bekapcsolni a Developer mode-on belül a Mock location engedélyezését, ezt követően a geek-ebbek az Android SDK-n keresztül idétlenkedhetnek vele, de vannak konkrétan olyan alkalmazások is, amiken egyszerűen csak rá kell bökni a térkép egy pontjára és rögtön azt kamuzza a mobil az összes alkalmazásnak, hogy valójában mondjuk a Déli-sarkon vagyunk. Nagyon gyorsan hozzáteszem, hogy egyetlen androidos mobilom van, amit szinte soha nem viszek el sehova otthonról, többen viszont elsődleges telefonként használják a saját androidos mobiljukat. Abban az esetben, ha valami hülyeség van bebökve a valódi pozíció helyett, a többi platform  esetében pedig például egy az egyben le van tiltva a földrajzi hely meghatározása, nos, teljesen mindegy, hogy Android, Windows Phone, iOS vagy Blackberry a mobilunk, garantáltan nem lesz meg, ha valahol ott felejtjük, hiszen maga a mobilkereső-lopásgátló szolgáltatás sem éri el.

Azt hiszem, hogy itt érdemes megjegyeznem, hogy lopás esetén a tolvajok kevésbé agytröszt részét nem tartja vissza az, hogy tisztában vannak azzal, hogy a mobil pozíciója könnyen meghatározható, ugyanakkor nem célszerű töltött lőfegyver, magánhadsereg, de minimum rendőri segítség nélkül a telefon után menni, ugyanis tragédiába is torkolhat a dolog, ugyan számoltak már be szórakoztató esetekről is amiknek a középpontjában nagyon hülye orgazdák állnak.

Lényeg, hogy az Android természetesen észleli, ha developer módban fut és az eszköz földrajzi helye pedig egész egyszerűen életszerűtlen módon változik, azaz például néhány másodperc alatt átkerül Zürichből Debrecenbe, a GIS-rendszerek pedig nem hülyék, azonnal észlelik, hogy a pozíció nem természetes módon változott meg és tudják is a helyzetet helyén kezelni – vagy a szolgáltatás, aminek szolgáltatják az adatot. Ahogy írtam korábban, a Facebook például annyira kifinomult, hogy ha valaki 13:00-kor még Budapesten lájkolgatott, 13:05-kor pedig rögtön beírja a helyes felhasználói nevet formálisan Rio de Janeiroban /*IP-cím alapján*/, annak túl sokféle magyarázata nem lehet. Az egyik, hogy valaki tényleg ellopta a jelszót és megpróbált belépni más nevében, a másik lehetőség pedig, hogy a felhasználó anonimizáló proxyt, VPN-t, TOR-t vagy hasonlót használ. Mindkét esetben a Facebook a szokatlan aktivitás miatt megpróbál róla meggyőződni, hogy valóban a tulajdonos szeretne belépni ezért még elkér ilyen-olyan adatokat. Viszont abban az esetben, ha valaki össze-vissza „ugrál” az IP-címe alapján, a Facebook nem fogja törni magát és valahanyadik belépés után már simán megy a belépés. Ebben az esetben nem az a GIS kifinomult, amelyik a Facebook alatt fut, hanem ahogyan a Facebook használja a GIS-től kapott körülbelüli pozíciót.

Az Apple esetén a Find my phone szolgáltatásnál nem világos, csak sejthető, hogy a Macbookokat és iMac-eket hogyan találja meg annyira gyorsan az Apple, de sejthető, hogy a logika lényegében az, ami a mobiloknál, ráadásul a Macbook akkor is folyamatosan figyelheti a BSSID-ket, amikor egyébként altatva van – hiszen például a leveleket is letölti még attól. És nem lehet olyan egyszerűen legyilkolni benne a helymeghatározást, mintha egy értékes nem-Apple laptop lenne, aminél a tolvaj rögtön kigyalulja az oprendszert az esetlegesen rajta lévő helymeghatározó szoftverrel együtt.

Ha valaki valami miatt nem szeretné, hogy a földrajzi pozíciójának nyoma maradjon, annak azt a protokollt tudom javasolni, amit én követek néha: a SIM-kártyát átteszem egy régi butamobilba és nem viszek magammal semmit, amiben egyáltalán van lehetőség a geolocationre. Persze, a mobilszolgáltatóknál megmarad, hogy merre jártam, csak éppenséggel ez egyáltalán nem zavar, hiszen nem valami félelmetes hárombetűs szervezet elől akarok elbújni.

Tehát a geolocationt lehet szeretni, nem szeretni, de alapvetően a felhasználói élményt fokozza, bizonyos alkalmazások működése erre alapul. Használjuk ésszel.

[1] én már a WiW-érában sem illedelmeskedtem, akit nem ismertem meg arc alapján azonnal, nem volt egyértelmű, hogy biztosan az, akinek mondja magát vagy biztosra vettem, hogy értelmes tartalmat nem fog a falra hányni, azonnal elutasítottam a bejelölést, ha ismét jelölt, bónuszként le is tiltottam.
[2] a biztonsági okokból felszerelt kamerák egy része alapvetően nagyon pocsék felvételt készít az arcokról, ez viszont nem jelenti azt, hogy értelmetlen lenne a begyűjtött adat. Amikor például valaki egy bankautomatát berhel, közben nyilván mozog. A nagyon sok, rossz minőségű képkocka alapján pedig már előállítható olyan kép, ami alkalmas a személyazonosításra.
[3] A traceroutinget egyrészt alapvetően nem erre találták ki. OSX-ben és linux shellben a traceroute, Windows parancssor esetén pedig a tracert paranccsal érhető el, de elvégezhető webes felületen is: például ha nem tudjuk, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem és valószínűleg annak webszervere melyik városban van, csinálhatunk felé egy nyomkövetést, amiből látszik, hogy a hoszt IP-je, annak „megfordítottja”, azaz reverse-elve az IP hosztnévvé Budapesten van, sokszor a végpont előtti IP-cím jelenti a hasznos információt vagy a hosztnév vagy az alhálózat alapján. Számos esetben viszont igen bonyolult technikákat alkalmaznak azért, hogy a földrajzi hely ne legyen egyértelmű, na meg azért, hogy a terheléselosztás biztosított legyen. Például ha valaki lekérdezi a Youtube.com IP-címét, kijön egy cím, ami az ARIN /*ez a RIPE USA-beli megfelelője*/ szerint Mountain Viewban van, Kaliforniában. Ha viszont lekérdezzük az IP-cím reverse-jét, akkor olyan hosztnevet kapunk, aminek a nevéből sejthető, hogy valójában az a szerver, amivel a böngésző felveszi a kapcsolatot, Budapesten van. Perpill. ezt a címet kaptam: 216.58.209.206, aminek a reverzje ennek feleltethető meg: bud02s22-in-f206.1e100.net. Amúgy a magyar felhasználók Gmail-es levelezését és Google Drive fájljait még csak véletlenül sem Magyarországon tárolja a Google :)

Képek innest: reddit.com, iconbeast.com, neilson.co.za