bardóczi ákos @post.r

Makacsul tartja magát a hiedelem, ami szerint Svájc azoknak az országoknak az egyike, amelyik a leginkább kényes, ha a felhasználói adatok védelméről van szó, a nemzetközi jogi helyzete miatt. Féligazság, írom is, hogy miért. 

Ha mással kapcsolatban nem is nagyon került szóba a személyes adatokra olyan érzékeny Svájc a Snowden-bohózat óta, többen olvashattak arról, hogy a PRISM-parát meglovagoló viccesebbnél viccesebb cégek közül a világ egyik legbiztonságosabb email szolgáltatását ígérő Protonmail többek közt azzal az eszelős hülyeséggel bizonygatja a Svájcban tárolt információk sérthetetlenségét, hogy a szervertermük gyakorlatilag be van vájva egy hegy gyomrába, ami egyébként akár még igaz is lehet, de egy levelezőrendszer nem ettől lesz biztonságos. A Protonmail egyébként ugyanaz a vicces szolgáltató, amelyik ugyanakkor teljesen védtelen volt egy tankönyvi bonyolultságú ún. cross-site scripting támadás ellen, azaz sokáig szinte tetszőleges szkriptet, így rosszindulatú kódot is be lehetett illeszteni a levelek törzsébe, amik szépen le is futottak amikor a Protonmail-felhasználó megnyitotta a levelet. 

Mindez semmi ahhoz képest, hogy az ugyancsak ultrabiztonságosnak tartott Google-től a hatóságok az esetek felében-kéthamadában megkapták azokat a felhasználói adatokat, sejthetően svájci felhasználókról, amiket különböző hatóságok kértek, ami azért minimum elgondolkoztató arány. Swiss Federal Data Protection Ordinance ide, Swiss Federal Data Protection Act oda, az USA-tól és az EU-tól való viszonylagos függetlenség ide vagy oda, ha a svájci hatóságok valamit kikérnek, nagyon sokszor meg is kapják, azt pedig egy pillanatig se felejtsük el, hogy mindehhez az érintett felhasználónak nem kell rablógyilkosnak, terroristának vagy tonnás mennyiségekben seftelő drogdílernek lennie. Mivel egy kellően jól összerakott jogi indoklást követően az alapos gyanú is elég lehet ahhoz, hogy a Google már küldje is az adatokat, díszdobozban. Ugyan a transparency report nem tér ki rá, de eléggé világos, hogy döntően Gmail-fiókokról és adott Google-felhasználókhoz kapcsolódó, azonosításra alkalmas információkról lehet szó, ráadásul a kaliforninai bíróságon, amelyik szerintem illetékes lehet, általában meg sem próbálja a Google megfúrni az adatigényléseket, de nem is köteles a Google vizsgálni azoknak az indokoltságát. 

Mindeközben Magyarországon... Ha megnézzzük, hogy mi a helyzet a magyar felhasználókat érintő, magyar hatóságok által kezdeményezett adatigénylésekkel kapcsolatban hízhat a májunk, mert az látszik, hogy az egyébként kis számú adatigénylésből egészen pontosan nulla százaléknak tett eleget a Google. 

Innentől már csak lehet tippelgetni, hogy miért. Valószerűtlennek tartom, hogy a magyar nyomozó hatóságok annyira tompák lennének, hogy ne tudják, hogy hogyan állítsanak össze olyan adatigénylést, amire majd érdemben kapnak is választ, ezen kívül vannak azért kemény kötésű és tájékozott telco jogászok Magyarországon is bőven. Az egyik optimista feltételezett ok az lehet, hogy magát a nyomozást kellően bravúrosan végzik ahhoz, hogy ne kelljen a Google-hez rohangálni felhasználói adatokért, az átlagosan hülye bűnöző – vagy annak vélt bűnöző felhasználó – úgyis millió meg egy ponton elcsúszik máshol, ha valamit el akar titkolni, ami viszont tény. Azaz nem is kellenek olyan adatok a bizonyítási eljárásban, amit csak a Google-től közvetlenül lehetne beszerezni. 

A legpesszimistább, már-már a jó hírnév megsértését karcolászó feltételezés pedig az, hogy valóban előfordul Magyarországon is, ami elterjedt szerte a világon, csak államonként eltérő mértékben: azaz hogy a szükséges adatokat a nyomozók nem törvényes úton szerzik be, majd ha megvan, az eljárás későbbi szakaszában, közben találják ki, hogy a gyanusítottal kapcsolatban honnan tudják azt, amit tudnak. Arról már volt szó, hogy a magyar felhasználókat kiszolgáló Google-adatközpontokhoz hozzáférni nem olyan eszelősen bravúros dolog, mint ahogy arról is vannak legendák, hogy milyen mértékű rálátásuk van a hatóságoknak a magyar hálózatokra a netszolgáltatókon keresztül, amiken még ha titkosítva is szaladgál az adat, függetlenül a titkosítás erősségétől, a gyakorlatban sokszor kijátszató. 

És azt az ortó nagy blamát még nem is emlegettem, amikor kiderült, hogy a legnagyobb levelezőrendszerek, azaz az AOL, Google, Yahoo adatközpontjai közt az USA-ban teljesen titkosítatlan volt a forgalom, persze nem azért, hogy könnyebb dolga legyen az NSA-nek, hanem azért, mert a titkosítás és visszafejtés nagyon komoly számításigénnyel jár, ilyen módon drágább is, ha olyan gigantikus mértékű adatforgalomról van szó, mint amilyet ezek a rendszerek lebonyolítanak. Ne legyenek illúzióink: egyáltalán nem biztos, hogy Európán belül dedikált vonalakon a Google titkosítva tolja az adatforgalmat Magyarországra a maga "kis" 60 gigabit/másodperces peeringjén keresztül, az már egy teljesen más kérdés, hogy a budapesti vagy annak közelében lévő adatközpontok és a felhasználók gépei közt már valóban titkosított a kapcsolat, legyen szó szinte bármelyik Google szolgáltatásról. 

Hogy szemléletes példával éljek: teljesen mindegy, hogy hindi nyelven mond nekem valamit az, aki mellettem ül és nem szeretné, ha rajtam kívül más is megértse abban az esetben, ha magába az épületbe az üzenet egy egyszerű képeslapon érkezett, amit majd hindi nyelven suttognak el, hiszen így csak az nem látja az üzenetet még titkosítatlan formában a képeslapon a postázástól kezdve a recepcióson keresztül a titkárnőkig mindenki, aki nem is akarja. 

Ez a titkosítás nem keverendő azzal a viszonylag friss, ámde annál ködösebb Google bejelentéssel, ami szerint lakattal jelzi a Gmail a webes felületen, hogy az, aki a levelet küldte, titkosítva küldte-e, de azt a bejelentés egyáltalán nem teszi konkréttá, hogy ez mit is jelentene. Ha valaki levelet küld például egy Gmail-es címre, nem a Gmail rendszeréből, olyan módon, hogy a további kézbesítésre szánt levelet az első szerver titkosítva kapja meg, egyáltalán nem biztos, hogy a levél út közben nem halad át olyan csomóponton, amelyik viszont már titkosítatlanul passzolja tovább azt. Az pedig nem világos, hogy a Google a fejléc alapján az összes hosztnévhez tartozó sort megnézi-e, hogy azok egymás közt „hindi nyelven” beszéltek-e vagy éppenséggel csak küldő gépe azzal a szerverrel, amelyiknek a levelet elsőként megkapta további kézbesítésre. Ami biztos, hogy a bejelentést követően nem kevesen joggal írhattak róla, hogy mekkora parasztvakítás ez már megint. 

Az adatigénylésektől indultam, megint a titkosításnál kötöttem ki. A lényeg viszont, hogy az információk továbbításának sérthetetlensége sosem egy vagy kevés számú mechanizmusra támaszkodik: ha azt szeretnénk, hogy ne nagyon legyen látható, hogy merre kóválygunk a neten, kinek milyen rendszeren keresztül küldünk üzenetet, használjunk VPN-t, ha pedig még biztosabbra akarunk menni, használjunk PGP-t, ami tényleg egyik végponttól, azaz felhasználótól a másikig titkosít és így tovább. 

Nem vagyok biostatisztikai szakértő. Sokan mások sem azok, akik meg tudják különböztetni a többségitől, megszokottól a kevésbé megszokottat, a ritkábbat, esetleg rendkívül ritkát.

Mindenek előtt nézzük meg ezt a remek videót, a biológiai nemét tekintve férfinek született emberről, aki miután a feleségével összehozott 6-7 gyereket, rájött, hogy ő valójában egy hat éves kislány, így annak megfelelően kezdett élni és most nevelőszülei nevelgetik Kanada valamelyik elborult részén.

Annak, hogy a ritkább megjelenésű vagy viselkedésű dolgokkal kapcsolatban amolyan triggerek mentén előítéletek kapcsolódnak be a tudatban, esetleg félelmet vagy undort keltenek, elengedhetetlen szerepe volt az ember evolúciójában, hiszen rég kihaltunk volna, ha emberelődeink nem kellő elővigyázatossággal viszonyultak volna az olyan dolgokhoz, aminek a viselkedését nem tudták eléggé jól bejósolni, lévén, hogy eltért a megszokottól. A természetben igen sok, élénk színű növény mérgező, ezeket az előemberek nem ették meg. Alighanem mindig is voltak különösen problémás, másoknak kegyetlen kárt okozó egyedek, őket kiközösítették, ami egyet jelentett a halálos ítélettel, majd a civilizáció megjelenésekor már pszichopatának nevezték őket és börtönbe zárták. Természetesen a külső jellegek alapján történő osztályozás messze nem volt tökéletes, még középkorban is a legtöbb helyen a görcsrohamokkal és pánikszerű állapotokkal járó rosszulléteket ördögi megszállásnak gondolták, aztán az ördögűző jó esetben nem verte halálra az érintettet ördögűzés apropóján. Azaz még egyszer: messze nem volt tökéletes a rendszer, de a többséget védte.

Aztán ahogy a civilizáció változott – szándékosan nem mernék úgy fogalmazni, hogy előre haladt vagy fejlődött – megfigyelések alapján rájöttek, hogy nem kell tartani például az albínóktól, átlagosnál több ujjal rendelkezőktől, egyáltalán bárkitől, aki kinézetében eltér a többségitől, ahogyan igaz ez a többségitől eltérő magatartásformra is. A túlságosan impulzívakat megpróbálják nevelni, akik bármilyen betegség miatt hajlamosabbak a szokatlan rosszullétekre, segítenek nekik és így tovább.

Idővel minden tudományág szempontjából egyre problémásabb lett meghatározni, hogy mi is a norma, mit nevezhetünk normálisnak, mit kórosnak, a kóros lehet-e normális, és így tovább, végülis szinte minden téren a normálisnak egy olyan megengedő definíciója vált elfogadottá, ami még az átlagostól való legszélsőségesebb, evolúciós szempontból pedig egyértelműen maladaptív, esetlegesen másokra nézve veszélyes magatartásformákat is a normális egy változatának tartja, részint azért, mert ha valamit nem sorolnának a normálishoz, annak idővel meglenne a társadalmi visszhangja is. Találunk olyan szexualitással foglalkozó, korszerű kötetet, amelyik tudományos alapon megmagyarázza, hogy a hullák vagy a széklet és kosz iránti szexuális vonzalom vagy éppenséggel az állatok, esetleg gyerekek iránt érzett szexuális vonzalom a normális egy változata, és tudománytalan lenne azt mondani rá, hogy „nem normális”. Érdekes, az intelligenciahányados esetén a túl alacsonyra szabad mondani, ami pedig a túl magasat illeti – aminek az objektív kimutatása méréstechnikai okból, azaz, hogy nincs rá elég jól standardizált teszt – ugyanúgy szabad mondani, hogy nem normális, na, itt nem ez a helyzet.

A Google a keresési trendeket alapul véve minden év végén elkészíti a saját Zeitgeist videóját, ami a professzionális vágásnak, jól eltalált liftzenének és egyáltalán annak köszönhetően, hogy tényleg felismerjük a videóban azt, ami az adott évet meghatározta, nem csoda, hogy annyira népszerű. Az idei viszont erősen kilóg a sorból: ugyan eltelt néhány hét a feltöltés óta, de a Youtube-on a lájkok és a diszlájkok aránya alapján látszik, hogy ilyen elhibázott Zeitgeist videó még nem volt és alighanem nem is lesz.

Többek közt ami tetszett a korábbi évek videóiban, hogy egyrészt megmutatták a keresési trendek alapján, hogy mi az ami a világ alakulására hat, másrészt az emberi teljesítményt, kitartást, tehetséget és bátorságot helyezte középpontba, olyan emberi értékeket, amikre büszkék lehetünk. A 2015-ös esetén viszont egy nőnek öltözött pasas - óh, bocsánat, szakszerű gender szóhasználattal talán méh nélküli nő - dörmög a videó kétharmad részében, ami önmagában alighanem még nem verte volna le a biztosítékot a többségnél. A videó olyan témát helyez középpontba, ami nem szól emberi teljesítményről, végképp nem olyan dologról, amire büszkének lehetne lenni, ami persze nem jelenteni azt, hogy szégyelleni kellene. A központi téma az USA-ban általánosan, szövetségi szinten elfogadott melegházasság és az ezzel összemosott 2015-ös totális gender őrület, holott tény, hogy az első érinti mondjuk a népesség maximum 15%-át, ha hozzávesszük a hozzátartozókat is, az utóbbi meg – mármint a transzgenderkedés - a népesség néhány ezrelékét.

Korábban már írtam róla, hogy irdatlanul túl volt lihegve ezt az egész melegházasodós téma, mivel az USA-ban eddig is, ha valaki házasodott volna azonos neművel, de olyan államban laktak, ahol nem lehetett, simán elmehettek olyan államba, ahol erre megvolt a lehetőség. Persze, lehet mondani, hogy az elvi jelentősége nagy, de igazából én nem látom, hogy ez annyira eszelősen nagy lépés lett volna, mint amilyennek mutatták, mi több, igen káros módon többek közt pont azokról a problémákról vonja el a figyelmet, amivel a nem heteró hölgyeknek és uraknak szembe kell nézniük. Az lenne a történeti léptékű előrelépés például, ha mondjuk az ezzel kapcsolódó diszkrimináció tilalmát valóban sikerülne erélyesen érvényesíteni, ha nem is a teljes fejlett világban, hanem a jóléti államokban. Vagy éppen azt sikerülne megoldani, hogy a gyermekprostitúció tilalmának nemzetközi érvényre jutásához hasonlóan érjék el azt, hogy a nem teljesen heteró arcoknak ne kelljen retorziókkal szembenézniük a világ gazdaságilag fejlett, viszont ilyen téren kevésbé toleráns államaiban. Ugyan meg lehet csinálni, hogy az USA-ban az érintettek örömködnek nem törődve azzal, hogy a világ más tájain mi van - nem mintha kötelességük lenne törődni vele, viszont eszelősen gyökér dolog ez a típusú szelektív értelmezés, ami szerint ha valami nincs előtérben, mint megoldandó probléma, az olyan, mintha nem is létezne.

Ahogyan az sejthető volt, a normális fogalmi kereteinek elmosása magával hozza annak a lehetőségét, hogy ezzel többen jó alaposan vissza fognak élni. Egy kanadai transzgenderológiával vagy mi a jóéggel foglalkozó szervezet, aminek a webhelyét még nem mertem megnézni, előhúzott egy biológiai lényét tekintve hím fickót, aki családapaként éldegélt, összelőttek az asszonnyal hét gyereket, majd rájött, hogy ő valójában nem egy negyvenes pasas, hanem egy hétéves kislány. Ha mindez még nem lenne elég, hát persze, hogy volt egy házaspár, aki Kanadában örökbe is fogadta és hétéves kislányként nevelik.

Jó, oké, erre meg azt tudom mondani, hogy amíg másra nézve nem káros, addig miért ne éljen a fickó hétéves kislányként. Na ezen a ponton amúgy nem csak egy radikális portál, de úgy tényleg bárki azt mondaná, hogy az ilyeneket nemrég még a cirkuszban mutogatták. Viszont! Miért vagyunk annyira biztosak abban, hogy ha továbbgyűrűzik az, ami mai szemmel nézve maga a nettó őrület, legyen szó akár a nőről, aki macskának képzeli magát, akár a hétéves kislányként élő fasziról, hogy ez másra nézve biztosan nem káros? A homofóbok gyakran jönnek azzal az érveléssel, hogy nem jó, ha LMBTQIA bácsik, nénik, pöcsöslányok mászkálnak a belvárosban nyár közepén, mert meglátja a gyerek, aztán majd ilyen-olyan fejlődésbeli károsodást szenved. Ilyet mondjuk sosem igazolt a tudomány, mi több, tény, hogy a gyerek nem csak kiskorábban, hanem később is nagymértékben támaszkodik a modellkövetéses tanulásra, viszont olyan egészen egyszerűen nincs, hogy egy klasszikus családmodellben nevelkedő óvodás vagy kisiskolás meglásson egy pöcsöslányt, aztán azért váljon később pöcsöslánnyá például, egyszerűen azért, mert az idő többségében nem azt látja. Ez körülbelül olyan sötét hülye feltételezés, mintha azt állítanánk, hogy a gyerek lát egy pofozkodó párt egyszer az utcán, aztán élete végéig nőverő lesz.

Amikor viszont polkorrektségből túl gyakran sorolja a normához a tömegkommunikáció azt, amit nagyszüleink alighanem nem neveztek volna annak, az már könnyen lehet, hogy más eset.

Nem leszek polkorrekt, de legalább őszinte igen: most nézzük meg ezt a négykézláb mászkáló, szegecselt pofájú gnómnőt, aki arra döbbent rá, hogy egy ember testbe született macska és persze aki azt mondja, hogy ez nem normális, az bebörtönözni való maradi büdös bunkó, hát persze...

Már így is meglehetősen eltértem a blogon megszokott témától és szóhasználattól, de nem érezném a dolgot polkorrektnek, ha ezek után nem ejtenék néhány szó, ha a macskanő után nem írnék néhány sort a kutyanőről, egészen pontosan arról a hölgyről, aki egy videó tanusága szerint a kutyákhoz hasonlóan a szökőkútba mártja a fejét, abból iszik kutya módra, otthon alighanem ketrecbe van tartva, az urának pedig mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy néha kiviszi a közeli plázába sétáltatni, természetesen pórázon, ahogy illik.

A kínos, erősen tizennyolc pluszos kérdés már csak az, hogy amikor az ürge otthon kifejezi vonzódását párja iránt, az most akkor parafiliának számít lévén, hogy a csaja egy kutya vagy éppenséggel valami teljesen másnak, amire a gender-aktivisták még nem találtak ki megfelelő terminust?

A Google 2015-ös Zeitgeist videójának szokatlan fogadtatásáról szerettem volna először csak írni, aztán írtam teljesen másról is. A nagy-nagy kérdés többek közt az, hogy hogyan harmonizálható a polkorrektség, kisebbségek felé mutatott szolidaritás a többség számára még elfogadható nézetekkel és egyáltalán a normális ésszel. Ezen kívül, milyen hatásokkal járhat, ha elmosódnak a normák határai, mert határozottan ez a trend, ha azt nézzük, hogy nemrég az Oxford Egyetemen azért mondtak le egy abortuszról szóló vitát, mert a hölgyek kifogásolták, hogy a méh nélküli személyek [dafuq?] is felszólalhatnak a kérdésben, míg a Cardiff Egyetemen egy feminista előadását fújták le, mivel egy korábbi könyvében azt írta, hogy egy herélt férfi nem feltétlenül viselkedne nőként, amit a transzneműekre nézve találták túl sértőnek a hallgatók. Hogy a polkorrektség jegyében módszeresen hogyan nyírják ki a véleménynyilvánítás szabadságát egyes egyetemeken, a Telegraph sederített egy – számomra sokkoló – összeállítást nem is olyan rég.

IMHO az egészben talán a legszomorúbb, hogy ha ez így megy tovább, pont úgy üt vissza a dolog, hogy a többség azokkal nem lesz szolidáris - függetlenül attól, hogy milyen kisebbségben lévő csoportról van szó - akiknek elemi érdekük lenne, hogy elfogadják őket és ne szenvedjenek hátrányt amiatt, hogy eltérnek valamilyen szempontból az átlagtól. És Ti, hogyan gondolkodtok a normáról és a normával kapcsolatos helyes közbeszédről? Pollbox szándékosan nincs, kommentben vagy emailben tessék csengetni!

Microsoft OneDrive, Google Drive, MEGA, Yandex Disk, Apple iCloud vagy Dropbox? Nem, nem fogok írni sokak után egy ezer plusz egyedik cikket arról, hogy ezeket összehasonlítgassam, inkább írok arról, hogy milyen szempontok alapján érdemes fájlhoszting szolgáltatót választani személyes célra.

Sokakkal előfordult már, hogy otthon felejtettek egy fontos pendrive-ot, esetleg ellopták a gépét vagy más módon, de fontos adatokat vesztett el, amikről ugye a felhasználó sosem készít mentést, amíg először meg nem történik a baj. A cloud fájlhoszting szolgáltatók ugyan ezt a problémát gyakorlatilag egy az egyben ki tuják küszöbölni, használják is egyre többen, viszont nagyon nem mindegy, hogy melyiket, több szempontból sem.

Nagyon gyors felzárkóztatóként írom, hogy ezekhez a szolgáltatásoknak része egy gépre telepíthető kliensprogram, amivel ki lehet jelölni azokat a mappákat a gépen, amiket szeretnénk a saját gépünk mellett a felhőben is tárolni. Azaz ha egy ezen belüli fájlt módosítunk, a módosítás  szinte azonnal megtörténik a felhőben tárolt példányon is, hasonlóan minden  más fájlművelethez, azaz az egész olyan, mintha egy hálózati meghajtó lenne. Itt most a személyes használatra szánt szolgáltatásokkal fogok foglalkozni, főleg információbiztonsági és stabilitási szempontból, de emészthetően.

Ahhoz képest, hogy mennyi fájlhoszting szolgáltató van meglepően kevés az olyan, aminek a freemium változata szerintem megfelel az átlagos felhasználói igényeknek és azoknak a biztonsági követelményeknek, amiket ha mindenki követne, egy boldogabb világban élnénk.

Korábban már írtam róla, hogy a PRISM-para után számos semmiből előtűnő netes cég, legyen szó levelezésről, fájlhosztingról vagy csevegőprogramról, úgy fogta ki a szelet a vitorlából, hogy a felhasználók tájékozatlanságára építve olyan ostobaságokkal bizonygatta azt, hogy ők aztán tényleg a legbiztonságosabbak, mint például hogy a szervereik valamilyen egzotikus országban vannak, ahova nem ér el sem az EU sem az USA mocskos mancsa /*#LOL!*/, illetve egymást akarták túllicitálni azzal kapcsolatban, hogy a szervereiken milyen erősségű titkosítás mellett tárolják a felhasználóik adatait.

Nos, több tárhelyszolgáltató valóban megvalósította, hogy a felhasználó amikor adatot feltölt, azt kliensoldalon a kliensprogram vagy a böngésző titkosítja, eleve titkosítva tolja fel a szerverre, a szerver azt tárolja, amikor pedig a felhasználó letölt a tárhelyéről, letöltődik a szerverről az igencsak erősen titkosított adatmassza, amit a felhasználó a saját kulcsával, amit jelszó véd, szépen kibont. Eléggé gyorsan belátható, hogy ugyan ilyen esetben nyilván a szolgáltató sem látja, hogy milyen adatot is tárolnak nála ténylegesen, viszont egyrészt nagyban korlátozza a lehetséges kényelmi szolgáltatásokat, másrészt eszközfüggő ugyan, de a fájlok szinkronban tartását lassabban végzi. Harmadrészt pedig olyan kockázat ellen véd, aminek a bekövetkezési esélye meglehetősen kicsi, nevezetesen, hogy valaki közvetlenül a szerverhez férjen hozzá valamilyen módon, aztán arról emeljen le adatokat, amihez ugye eleve tudnia kellene, hogy egy sok(tíz)ezer gépből álló privát cloudban melyik gép is az, amelyiken az ellopni, hatóságok esetében pedig lefoglalni kívánt adat van. Nos, igen, a jó öreg MEGA-ra gondolok, amivel végfelhasználói szempontból a legnagyobb para látszólag paradox módon éppen az, hogy nincs lehetőség jelszóhelyreállításra vagy a fiók teljes törlésére, ha a felhasználó nem tud belépni. Az viszont igenis életszerű, hogy valaki az áldozat  MEGA-jelszavát egy keyloggerrel ellopja, belépés után megváltoztatja, a fiók tulajdonosa pedig nem tehet semmit.

A MEGA-t azért emeltem ki, mert a legbiztonságosabb szolgáltatónak tartják, elméletben az is, gyakorlatban viszont épphogy ezért nem.

Ha belegondolunk a jelszólopás rizikója miatt, a felhasználói név és jelszó páros egy-egy belépéshez mindenhol édeskevés, pláne abban az esetben, ha az összes dokumentumunk fenn tanyázik a fellegekben, ugyanakkor a többlépcsős hitelesítést aminek a legegyszerűbb megvalósítása, hogy a felhasználói néven és jelszón kívül egy SMS-ben érkező vagy mobilapp által generált, fél percig érvényes tokent is meg kell adni belépéskor, ha olyan eszközről lép be, amiről korábban nem lépett még be. Azaz az azonosítás kétlépcsős, 2-FA. Viszont egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány normális fájlhoszting szolgáltató van, amelyik ezt lehetővé is tenné, legalábbis a freemium változataiban.

Nem teljesen mindegy, hogy szerveroldalon az adat mennyire titkosított abban az esetben, ha egy közönséges jelszólopással is elérhető mind a kliensoldalon keresztül? Na ugye! A saját fájljainkhoz tipikusan csak a saját eszközeinkkel szeretnénk hozzáférni, ugyanakkor a jól kialakított 2-FA lehetővé teszi, hogy ha idegen gépen kell belépnünk egy fájl eléréséhez, a munkamenet egyszeri legyen, azaz más gépén ne jegyezze meg a böngésző, mint saját eszközt. Tehát a 2-FA elemi feature kell, hogy legyen!

A MEGA-t még akkor kezdtem el használni, amikor nekem alkalmasabb még nem volt, nemrég az átköltözésnél pedig volt szerencsém kipróbálgatni a komolyan vehető alternatívákat, amikkel kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy több téren éppen arra alkalmatlanok, amire kitalálták őket.

Szép dolog, ha nagy az ingyenesen használható tárhely, ez viszont teljesen mellékes, ha nem talicskával hordjuk fel a HD pornót, hogy ne a gépen foglalja a helyet, hanem valóban dokumentumokat, forráskódokat és fotókat tárolnánk rajta, ami pedig nyilván sok apró fájlt jelent, amit a szolgáltató esetleg egyszerűen nem tud kezelni. Márpedig tényleges felhasználói adatból átlagosan 10-20 GB-nál több aligha van, aminek folyamatosan frissnek is kell maradnia.  

Google szolgáltatást a Youtubeon kívül elvből nem használok ugye, viszont eleve titkosított fájlokat próbáltam feltolni a Google Drive-ba, aminek a kliensprogramja az első volt, amelyik egyszerűen megadta magát, mivel nem tudta kezelni a túl sok fájlt a feltöltésnél. Kiírta ugyan, hogy behalt, azt már nem, hogy milyen fájloktól dobta el az agyát. Viszont abban az esetben, ha valakit nem zavar, hogy a Google-felhőben tárolt adatok olyan infrastruktúrán működnek, aminek a kialakításánál a költséghatékonyság volt az egyik fő szempont, a Google semmiféle felelősséget nem vállal egy-egy adatvesztés miatt, hajrá! Ugyanakkor a Google Drive jól teljesít nagy méretű fájlok feltöltésénél, de itt különösen igaz, hogy a felhőbe eleve titkosítva kellene feltolni az adatot. A Google mezei és üzleti felhasználásra szánt Google Apps változata közt semmiféle lényegi különbség nincs.

A Google Drive szerveroldalon ugye nem titkosít. Hogy miért eleve titkosítva? Egy fél pillanatig se felejtsük el, hogy az adatok védelme elméletileg a Google európai leányvállalatának policyjától függ, gyakorlatilag meg ugye annak az államnak a jogbiztonságától, ahol az adott konkrét felhasználó adatait ideiglenesen vagy tartósan tároló szerverek vannak. A Google pedig stílusosan a felhasználó földrajzi helyéhez legközelebbi adatközpontba fogja az adatot lapátolni, nos, Magyarország meg nem egy olyan ország, ahol különösebb visszhangja lenne egy adatlopásnak.

Az Európában kevésbé ismert Yandex Disk kliensprogramja már lényegesen jobban teljesített sok apró fájl esetén, de alapvetően szintén megadta magát idővel, de nem ez volt benne a legirritálóbb, hanem az, hogy az én esetemben pont akkor nem működött a kliensprogram, amikor a 2-FA-t bekapcsoltam, innentől kezdve pedig felejtős a dolog, ugyan alighanem a hibát előbb-utóbb javítják. Webes felületen 2-FA mellett viszont problémamentesen működik, tökéletesen alkalmas olyan adatok tárolására, amiknek az elérésére, módosítására csak ritkábban van szükség.

A Microsoft OneDrive kliensprogramja szintén a sok apró fájlba döglött bele először, viszont ha ezeket a húzós tartalmú mappákat külön-külön töltöttem fel, problémamentesen működött. A OneDrive-val kapcsolatban többször emlegetett adatvédelmi aggály, hogy folyamatosan pásztázza a felhasználók által feltöltött tartalmakat, alapvetően illegális tartalmak után kutatva, például a nagy mennyiségű, szerzői jogvédelem alá eső, megosztott könyvek, na meg a visszaélésre esetlegesen alkalmas fotók miatt harap. Szép és jó, hol itt a probléma?
Természetesen mindezt egy mintázatfelismerő algoritmus végzi, az viszont ismétcsak nem világos, hogy ha az algó talál ilyet, akár falspozitívan gyilokpornóként azonosítva egy farsangi képet, azonnal szögre akasztja a felhasználót vagy éppenséggel bekerül egy nagy kalapba, ahol már emberi ellenőrzésen is átmegy a dokumentum. Természetesen az is előfordulhat, hogy egy leendő, még nem szabadalmaztatott gyógyszerhatóanyaggal kapcsolatos részletes dokumentumot tekint a nagyokos algoritmus valami drogos cuccnak, ami enyhén szóval nem szerencsés, ha egy teljesen kívülálló alkalmazott elé kerül ellenőrzésre. Ugyan lehet még olvasni az Onedrive-on szinkronizálható fájlok számát érintő 20000-es limitről, ezt nem tapasztaltam.

Fontos tudni, hogy ilyen tartalmi ellenőrzést végez az összes nagyobb cloud szolgáltató, amelyiknek van rálátása a felhasználói adatokra, egyetlen megoldásként ismétcsak az javasolható, hogy a különösen rázós doksikat eleve titkosítva töltsük fel.

Szintén lényeges, hogy ne bízzunk ezer százalékig a felhőben, legyen air gapped másolata is mindennek olyan pendriveon, amit csak akkor húzunk elő, amikor nagyon kell. Ugyanis hiába, hogy a fájlhoszting szolgáltatókat arra találták ki, hogy kényelmesebbé és egyszerűbbé tegyék a fájlok kezelését különböző eszközök közt, simán előfordulhat, hogy pont ez okoz adatvesztést.

Ugyan nem mentem bele részletekbe, de ha egy fájlt módosítunk a saját gépünkön mondjuk Windowsban és természetesen nem sokkal később az OSX-et futtató almás laptopunkkal szeretnénk elérni, a szinkronizáló kliensprogramnak nyilván meg kell oldania, hogy a fájl újabb verzióját érjük el. Hogy ezt melyik kliensapp hogyan csinálja, annak nem mentem utána nagyon, a MEGA például a fájlok korábbi verzióiról készít egy-egy példányt, ami alapértelmezés szerint a felhasználó elől el van rejtve, de előhúzható szükség esetén. Annak felismerése, hogy melyik fájl a legújabb és melyiket kell figyelembe vennie a szoftvernek, valószínűleg úgy történik, hogy a szoftver megvizsgálja egyrészt az utolsó módosítás pontos idejét időbélyeg  szerint vagy éppen nyilvántartja a fájlok kiszámított hash értékét ami azonnal megváltozik, ha a fájlban módosítás történik. Az időbélyeget vagy a hash-ellenőrzőösszeget pedig ügyesen tárolja és kezeli olyan sebességgel, hogy ebből a felhasználó semmit se vegyen észre.

Aki szinkronizált már életében bármit bármivel találkozhatott azzal a jelenséggel, amikor éppen ez a kényelmi funkció okoz adatvesztést. Például a hülye box.com cloud esetén, amiről még nem írtam, ha a szinkronizálás rosszul van beállítva – jobb családokban a felhasználónak eleve szinte semmit sem kell állítgatnia – olyan módon, hogy egy helyben tárolt üres mappát szinkronizáljon egy olyannal, ami a felhőben már megvan vagy éppen fordítva, a box.com képes és az üres mappához igazodik úgymond, azaz törli a teljes tartalmát, ráadásul úgy, hogy azt esetleg vissza sem lehet állítani.

A cloud tároló vállalati környezetben gyakorlatilag megkerülhetetlen, személyes használat esetén pedig könnyebbé teszi az életet, viszont érdemes figyelembe venni, hogy mi az, amire alkalmatlan valamilyen szempontból – például a darkwebről bizonyítékként lementett tartalmak tárolására nem a legalkalmasabb.

Egy nem is olyan régi hír szerint pedig a legkomolyabb versenyzők esetén sem szavatolható 100%-ig, hogy valaki valamilyen újfajta technikával ne lásson át a felhőkön: Man-in-the-Cloud

SMS-értesítések facebookos történésekről? Gyakorlatilag bármilyen aktivitásról? Vagy akár a Google-szolgáltatások használata közben is jelenjen meg egy kis buborék, ami értesít, ha valami történik a Facebookodon? Nem tűnik túl értelmes dolognak, bizonyos esetekben hasznos lehet. Például, ha munkahelyen a FB tiltva van, de a Google-szolgáltatások nem.

Először is leszögezném, hogy én Google-szolgáltatásokat saját célra elvből csak annyira használok, amennyire nagyon kell, másrészt szintén elvből számomra a Facebook csak az asztali gépen létezik, egészen kivételes esetben lépek fel rá a mobilom böngészőjén keresztül, ha valahol esetleg várakoznom kell, egyébként például a Messengert sem telepítettem, tőlem aztán történhet bármi, nem hagyom, hogy a "Kéktakony" nyomkodjon engem. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne kellene ismernem behatóan ezeket a szolgáltatásokat, viszont ennek az elterjedtségükön - ilyen módon megkerülhetetlenségükön - kívül semmi más oka nincs, akár hagyományos használatról, akár kutatásról vagy fejlesztgetésről van szó.

Távol álljak tőle, hogy most azokat a felhasználókat kezdjem el ekézni, akik akár még társaságban is képesek ezerrel nyomkodni a Facebookot, véleményem persze van, de ez a poszt nem erről szól. Másrészt az a felvetés, hogy SMS-ben értesüljünk mindenről, már csak azért is bizarrnak tűnik első látásra, mert az okosmobilok úgyis tudnak push-üzeneteket fogadni, az erre épülő instant üzenetküldők pedig lassan kiszorítják a jó öreg SMS-t. Mégsem mindegy, hogy valaminek az SMS értesítései elérhetőek-e ingyenesen.

Végülis már ezer éves, nem valamilyen kiegészítőhöz, hanem a Facebook core részéhez tartozó feature, hogy amilyen szolgáltatókkal megállapodást kötött a Facebook, azoknak a szolgáltatóknak az ügyfelei akár egy ezer éves mobilon is SMS-ben értesülhetnek testreszabottan olyan FB-aktivitásokról, amik fontosak lehetnek számukra, de akár mindről is. így például ha valaki egy osztrák A1-es SIM-kártyával használja a mobilját, gyakorlatilag bárhol értesülhet egy új üzenetről SMS-ben vagy egy fontos ismerős új posztjáról anélkül, hogy az adatforgalmat jelentene számára. Bizonyos országokban több ilyen szolgáltató is van, míg például Magyarországon máig egy sem.

Ha például a munkahelyen a Facebook tiltva van, ésszerű összedrótozni valamivel, amivel mégiscsak használható több-kevesebb funkcionalitással, viszont ahogy erről korábban írtam, a dolog veszélyes üzem, hacsak nem egy jól ismert szolgáltatásról van szó, mint például a Skype, amivel korlátozottan, de lehet Facebookozni, ha össze vannak drótozva a fiókok. Az is előfordulhat, hogy nincs tiltva, de valami miatt nem szeretnél új ablakot nyitni vagy célzottan csak bizonyos történésekről értesülni, arról viszont azonnal, viszont nincs nálad olyan külföldi SIM-kártya, aminek a szolgáltatójával a fent leírt módon megállapodott volna a Facebook. A mindig elérhető alternatíva az, hogy a Facebook egyszerűen küldjön ezekről email kivonatot, ami viszont pörgősebb és sokkal dinamikusabb, az az SMS-ben/Gootle Voiceban/Hangoutban rejlő lehetőség.

Itt meg kell jegyeznem, hogy amit leírok, annak az alkalmazása formálisan nem teljesen legális, mivel például a Google a voIP-hívószámot eleve csak az USA állampolgárainak biztosítja. Tehát a funkció eléréséhez vagy kint kell lenni az USA-ban vagy el kell hitetni a Google-lel, hogy ott vagy, azt pedig többek közt az IP-címhez tartozó földrajzi hely alapján dönti el.

Ha el kell hitetni valamilyen szolgáltatással, hogy adott országban vagy, virtuális magánhálózat [VPN] használata kézenfekvő, a VPN szolgáltatók közt pedig a fizetősök mellett vannak ingyenesek is, mint például amit a VPNbook ajánl, de az ingyenesek használata tartósan nem ajánlott, nem csak azért, mert rémesen lassúak. Nem büntetnék senkit azzal, hogy különböző operációs rendszerekben egy-egy VPN-hálózatra hogyan kell csatlakozni, lényeg, hogy a beállítás fél percnél általában nem tart hosszabb ideig. A teljes folyamathoz pedig természetesen használjunk szűz böngészőt vagy használjuk a "pornó módot", azaz privát böngészést, lényeg, hogy a megtévesztendő szolgáltatás az általa korábban elhelyezett webhelyadatokhoz, sütikhez ne férjen hozzá.

Miután csatlakoztunk egy USA-beli VPN-re, első lépésben a Google-fiókba való bejelentkezés után ugorjunk el a http://google.com/voice oldalra. Ezen a fülön teljesen más jelenik meg az USA-ban és az USA-n kívüli területeken. A beállítás után viszont a saját fiókodban már Európából is elérhető lesz az, amit beállítottál. Ekkor jön az USA-beli telefonszám létrehozása [nem saját mobilszám használata!], amivel kapcsolatban nem nagyon van megkötés, viszont pofás dolognak tűnik a saját magyar mobilszámodat beírni a keresőbe, ekkor a Google keres egy olyan számmezőt, ahol az adott szám még szabad és ha talált, felajánlja regisztrációra, teljesen ingyenesen. Azaz ha mondjuk a magyar mobilszámod 70 1124545, akkor kihasználva azt, hogy az USA egy körzetén belül a telefonszámok szintén hét számjegyűek, érdemes a 1124545-ra rákeresni, így a Google-számod mondjuk +1 555 1124545 lesz, ami az ismerősök számára ismerősebb, könnyebben megjegyezhető.

A telszám létrehozása tehát értelemszerű, a Google-fiókodhoz fog tartozni:

Ezt követően gyakorlatilag azonnal lehet SMS-eket fogadni, a hívások fogadásához érdemes telepíteni a Google Voice böngésző plugint, de ezt a Google úgyis felajánlja. Ha zavaros lenne, hogy melyik a Google Voice, Google Talk, Google Hangout, mindenkit megnyugtathatok, hogy ennek végfelhasználói szempontból most semmi jelentősége.

Miután a telefonszám létrejött, finomhangolható az ún. portolással, hogy az SMS-ek az adott felületen kívül melyik email-címre érkezzenek, a hanghívások át legyenek-e irányítva, ezen kívül finomhangolható a hangposta, de alapvetően csak az olyan szolgáltatásokért kell fizetni, amik átirányítással járnak, mivel az egyszerűsítve olyan, mintha az előfizető hívást indítana illetve fizetős az SMS-küldés az USA-ban a legtöbb hálózat felé, ezen kívül az ún. végződtetési szolgáltató is számít, ami ebben az esetben ingyenes lesz. A beállítás végén a böngészőben valami ilyesmi látható:

Amint ez megvan, a Facebookba való bejelentkezés után a fiókhoz adjuk hozzá a frissen sült számot, a Mobile menüpont alatt, országként az USA-t, szolgáltatóként a Google Voice-t választva

Ezt követően egy megerősítésre van szükség a Facebook által SMS-ben kiküldött azonosító megadásával.

Miután ez megvolt, a Facebook-fiók a virtuális mobilszámmal össze is lett kapcsolva. Fontos megkülönböztetni azt, amikor a Facebook egyszerűen csak tudja a mobilszámunkat és arra különösen indokolt esetekben tud értesítést küldeni, kétlépcsős azonosításhoz használod vagy éppenséggel arról van szó, hogy a FB úgy van beállítva, hogy maguk a standard értesítések is menjenek SMS-ben [mobilhálózatok közt ebben mutatkozik meg a különbség, ahogy fentebb írtam].

Ha minden jól ment, a dolog valahogy így fog kinézni a Mobile mezőben:

Azt pedig, hogy milyen esetekben zargasson SMS-ben a Facebook, már a Notifications-nél kell beállítani:

Az, hogy miről és milyen gyakorisággal érkezzen értesítő, ahhoz idomul, amiről egyébként is értesítene a Facebook, azaz ha például úgy van beállítva, hogy azoknak az ismerőseidnek a posztjairól értesítést kérsz, akik ott vannak a Close friends listában, szinte az összes aktivitásuk SMS-ben záporozik majd be. Amit megjegyzek, hogy a Facebooknak van annyi esze, hogy hiába van beállítva például az email kivonatok küldése bármivel kapcsolatban, ha be vagy jelentkezve, bizonyos eseményekről értelemszerűen nem jön kivonat. Azaz például nekem az összes üzenetem megérkezik emailen is, de ha pont be vagyok lépve, amikor valaki üzenetet küld és azt el is olvasom, arról már nem fog értesítő jönni. Az SMS-ekkel teljesen hasonló a helyzet, ezt a teszteléskor figyelembe kell venni! Ami az értesítések testreszabását illeti, érthetően erre nincs általános recept.

Készen is van! A gépet le is lehet választani a VPN-ről minden más már menni fog hagyományos netkapcsolaton keresztül. A Google-ben megjelenő FB-értesítések egyrészt megjelennek nyilván, ha a Gmail/Hangouts/ szolgáltatást éppen használod a böngészőben, akkor is, ha éppen nem használod, viszont nem jelentkeztél ki és az értesítések a böngészőprogram számára engedélyezettek [ekkor buborékok formájában], ezen kívül természetesen mobilra és asztali gépre is telepíthető a Google csevegője.

Az értesítések potyognak is be a postafiókba és ha például valaki üzenetet küldött, emlékeim szerint tudsz is neki válaszolni onnan, mivel az üzenetek azonosítója egy-egy nyolc számjegyű, USA-beli rövid hívószám, így az USA-beli számodról válaszolva a Facebook e kettő alapján tudni fogja, hogy az üzenetet kinek kell továbbítani, emlékeim szerint ez is ingyenes, valahogy így kell elképzelni webes felületen:

Amit megjegyeznék, hogy a leírt lehetőségeket kipróbáltam azért, hogy legyenek ábrák ehhez a poszthoz, viszont nem használom sem a Gmail-címem, sem a Google-számom, sem a Google Hangouts-ot és magát a Facebook SMS-értesítőt sem. Előfordulhat, hogy valami nem pontosan ugyanúgy működik a beállítás folyamatában másnál is, a beállítás nem egy rocket science, nem mentem bele minden részletbe.

Amit viszont nagyon fontos tudnod, mielőtt belecsapsz: sem a Facebook, sem pedig a Google nem hülye olyan értelemben, hogy ha azt tapasztalja, hogy 12:30-kor még Hejőszalontáról használtad a szolgáltatást, 12:35-kor pedig kapásból helyes felhasználói név és jelszó megadásával bejelentkezel VPN-en mondjuk Washington D.C-ből, és korábban ilyet még nem csináltál, akkor a Google és a Facebook szintén annak megfelelően fog eljárni, mintha a jelszavad esetleg ellopták volna. Érthető, hiszen életszerűtlen 5 perc alatt a világ másik végéről belépni. Ezért mindkettő rákérdezhet olyan adatokra, mint a másodlagos email-címed, a születési időd és hasonló olyan adatok, amikről feltételezi, hogy csak Te tudhatsz, ezeket mindkét szolgáltatásban előzetesen ellenőrizd. Ami igencsak komfortos, ha mindkét helyen korábban már adtál meg megerősített, azaz igazolt, mondjuk magyar mobilszámot, mivel egy kérdéses belépésnél egy arra érkező megerősítő SMS-ben lévő azonosítóval azonnal tudod igazolni magad a szolgáltatás előtt. Hozzáteszem, ha azt látja, hogy össze-vissza ugrálsz a vakvilágba VPN-en, webes proxyn, TOR-on keresztül vagy bármi olyan megoldással, ami ellehetetleníti, hogy a szolgáltatás azonosítsa a tényleges földrajzi pozíciód, néhány belépés után már egyáltalán nem picsog, úgy is mondhatnánk, hogy megtanulta.

Itt már egyszer megkaptam, ezért inkább írom, mielőtt valaki bekommentelné, hogy "itt a tavasz, inkább menjetek a friss levegőre, miért kell ennyit foglalkozni a FB-kal", egyrészt ahogy az a posztból is kiderül, itt egy elvi lehetőséget vázoltam fel, másrészt ahogy a korábbi posztokból is kiolvasható, a webes óriások azért nem kerülhetők meg a mindennapjainkban, mert olyan jók lennének, hanem azért, mert olyan információforrásként működnek, legyen szó akár a személyes kapcsolatokkal összefüggésben lévő információkról, akár szakmai információkról, amiket máshonnan ésszerű idő alatt nem lehet összekukázni. Viszont feltételezem, hogy a felhasználó nem közösségi web-heroinista középsúlyos Facebook-addikt, az elvi lehetőség adott, az már a felhasználó dolga, hogy normálisan, ésszerűen használja.

Tessenek szépen lenyugodni, hamarosan írok a Medium.com-ról, a Quibb-ről, Prismaticról és hasonló szolgáltatásokról is.