Néhány órával ezelőtt gyakorlatilag minden valamire való hírportálon hasított a hír, ami szerint Münchenben terrortámadásra készülnek, ezért fokozták a helyi rendvédelmi szervek a készültséget.

Nekem azonnal az jutott eszembe, hogy ugyanezt a viccet már olvastam valahol, csak 2003-ban volt és Las Vegassal, de haladjunk szépen sorjában.

terrorizmus elhárítás München biztonságpolitika óóó Európa német hírszerzés

Nemzetbiztonsági és terrorelhárítással kapcsolatos kérdésekkel nem nagyon foglalkozom, írom is, hogy miért. Már magában a biztonságpolitika kifejezésben benne van, hogy politika, amivel van két-három nagyon súlyos probléma, pontról pontra haladok – elnézést a gyuribácsis fordulat miatt. Az első, hogy hirtelen mindenki biztonságpolitikai szakértő lett, újságírók, médiamunkások tömege beszél és ír a témáról, ráadásul átpolitizálva nem tudva a legfontosabb dolgot, nevezetesen azt, hogy ez egy külön tudomány. Ha hirtelen valami miatt fontossá válna foglalkozni mondjuk a szívkatéterezéssel, embernek eszébe nem jutna, hogy arról rendszeresen olyanok irkáljanak és nyilatkozzanak, akiknek nincs urológus szakorvosi képesítésük. A nemzetbiztonság pont ilyen, ahogy nem létezik alternatív tudomány, nem létezik alternatív nemzetbiztonság sem, ezért irritáló, de teljesen megszokott tény, hogy irkálnak róla olyanok, akiknek lövésük nincs az egészhez. Másrészt mivel tudományról van szó, a témában a tények és összefüggések nem attól függnek, hogy ki mondja, na meg kinek milyen vélemény a szimpatikusabb, ahogy a szívkatéterezést sem érdemes annak megfelelően csinálni, ahogyan éppen tetszik. Mondanom sem kell, hogy attól meg aztán pláne független, hogy aki mondja, annak milyen politikai irányzathoz húz, ahogyan például a Pitagorasz-tétellel kapcsolatban is ki lehet jelenteni ortó ostobaságokat, de attól azok még nem lesznek igazak. Ezt az értelmesebb politikusok alighanem tudják is, ahogy azzal is tisztában vannak, hogy a témában ennek ellenére mégis úgy kell nyilatkozniuk és gesztusokat tenniük, hogy azzal ne menjenek nagyon szembe a saját választóikkal.

terrorizmus elhárítás München biztonságpolitika óóó Európa német hírszerzés

Tény például az, hogy ha akkora embertömeget akar befogadni Európa, aminek az ellenőrzésére egyszerűen nincs kapacitása, ezt a helyzetet terroristacsoportok gyakorlatilag biztos, hogy megpróbálják kihasználni, azaz a migráció valóban növeli terrorveszélyt, persze áttételesen, egyáltalán nem abban az értelemben, ahogyan az a közbeszédben él.

Azok a szakértők, akik felelősségteljesen tudnának nyilatkozni ilyen kérdésekben, egyrészt annyira sok részletet nem mondhatnak el, hogy végülis csak általánosságokban tudnának nyilatkozni, de ha nem így lenne, alighanem akkor sem mondanának semmit, hogy ne kerüljenek egy lapra azokkal, akik összehordanak hetet-havat. Magyarországon ráadásul ehhez még hozzáadódik az a jelenség, hogy a jól ismert beszélő fejek úgy kellenek a rendfenntartó erőknek, mint egy falat kenyér, ugyanis amíg valaki beszél az isten adta néphez, addig másnak nem kell.

Ahogy valakinek magyaráztam múltkor, kezdjük az egyszer egynél, ha terrorizmusról van szó: azzal az alapvető dologgal kell tisztában lenni, hogy a terroristának a célja végülis az, hogy olyan állapotot alakítsanak ki a tömegkommunikációt kihasználva, ami egyrészt zavart, félelmet kelt, ezzel közvetetten nyomást gyakorol a célzott politikai erőkre, ami előfeltétele annak, hogy több országban nagyobb mozgásterük legyen, ha befolyásolni akarják azt. Ennek célja pedig szinte mindig áttételesen, hogy gazdasági hasznot húzzanak az adott országon keresztül. Ha felrobban néhány bomba, aztán meghal 50, 100 vagy 150 ember, szörnyű, de tudományos szempontból a terrorizmus járulékos vesztesége, a terroristának pedig csak egy módszer a sok közül és nem emberek meggyilkolása a cél, csupán egy módszer!

Ha valaki ezt a tudományos alapvetést nem képes megérteni, onnantól kezdve az összes logikai érvelés eleve csak hibás lehet – és persze emiatt értelmetlen lenne vitatkozni szinte mindenkivel a témában, leszámítva azt, aki kimondottan ezt tanulta. Például, ha valaki azt állítja, hogy a migrációnak nincs hatása Európa fenyegetettségére, ugyanúgy demagóg ostoba pöcs, mint aki azt állítja, hogy az összes bevándorló terrorista, végső soron ez az egybites gondolkodás itt is általános, politikusoknál ugyan megérthető, persze ott sem elfogadható.

Ugrok egy nagyot: 2003-ban az FBI kapott egy fülest december 24-én, ami szerint terrorakció várható szilveszterkor Las Vegasban. Erre az összes oda utazót fokozottan ellenőrizték, átvizsgáltak mindent, amit csak lehetett, de nem találtak semmit, ami viszont fontos, hogy ez minden szempontból jókora ráfordítást igényelt, amit fordíthattak volna értelmesebb célokra is. Az ilyen eseteknél még számos mechanizmus megfigyelhető azon túl, hogy a politikusoknak azt kell nyilatkozniuk, hogy nagy a veszély, de majd ők megvédenek mindenkit, a rendvédelmi szervek fejesei nem tudják kihúzni magukat az alól az elvárás alól, ami szerint látványos eredményt kell felmutatniuk, még akkor is, ha jól tudják, hogy egy-egy konkrét esetben nem fognak találni semmit. Fel kell mutatniuk valami látványos eredmény, aztán utána elmondhatják, hogy éberek voltak, aztán nem is volt semmi dráma vagy éppen azt, hogy lekapcsoltak pár nyomorultat, sokszor a kockázatot teljesen máshogy mutatva be.

terrorizmus elhárítás München biztonságpolitika óóó Európa német hírszerzés

Mintha megértette volna az USA-ban, hogy annak az esélye, hogy valaki terroristaakció áldozatává váljon, jóval kisebb, mint annak, hogy derült égből egy villám pont telibe kapja. Az USA fentről indulva megy keresztül azon az érési folyamaton, aminek az eredményeként ezeket a folyamatokat gátolják, így idővel nem lehet csak úgy megfélemlíteni a tömeget, ennek egyrészről okaként, másrészről okozataként is a sajtó sem foglalkozik vele olyan módon. Na ez a totális kudarc a terroristáknak! Erre az útra Európa nem hogy nem lépett rá, hanem alighanem észre sem vette, hogy ez az egyik, ha nem egyetlen hatékony megoldás a terrorizmussal szemben. A terrorveszélyt és a félelemkeltést természetesen nem számolták fel teljesen az USA-ban, viszont jókora részben gyakorlatilag elfogadható szintre nyomták le.

Meanwhile in Europe… Eközben a totálisan hülye Európa szinte pontosan úgy viselkedik, ahogyan a terroristák szeretnék: parázik a kommunikációs- és politikai színtéren egyaránt.

Nem állítom, hogy teljesen megalapozatlanul vágta magát hadba tegnap fél München, viszont amit a fene nagy polkorrektség közepette gyakorlatilag semmilyen lap nem jegyzett meg, hogy a terroristáknak miért is lehetett érdekes éppen München? Az egyik, hogy München bizonyos részein bevándorlók bizonyos csoportjai a szociális kirekesztettség okozta feszültség miatt már gyakorlatilag inget-gatyát letépik az arra járókról, ennek megfelelően pedig a helyi társadalmi reflex, hogy egész München utálja őket, így kaphatóbban kommunikációs szempontból a terrorizmussal kapcsolatos hírekre. A másik dolog, hogy a Bundesamt für Verfassungsschutz alá tartozó Bundesnachrichtendienst, ami nagyjából a hírszerzés operatív központjának feleltethető meg, Pullachban van, ami Münchentől kemény 11 kilométerre található, azaz ha Münchenben lenne valami dráma, az hatalmas blama lenne egész Németországra és egész Európára nézve. Ez utóbbi vesd össze azzal, amit írtam előbb, akár kicsi a kockázat, akár nagy, a rendvédelmi szervek vezetői nyomásnak vannak kitéve, a terroristáknak pedig hülye szóviccel bombasiker, hogy sokmillió euróba kerülő pánikot tudtak kelteni és ingyen reklámot önmaguknak gyakorlatilag minden nagyobb lapban. Márpedig az alapgyakoriság figyelmen kívül hagyásával az ilyen fokozott készültségek szinte mindig eltúlzottak, amit végülis a nemzetbiztonsági szervek bénázásának kellene értékelni. Az viszont sokkal komplexebb üzenet és kisebb a hatása, mint annak, ha bejelentik, hogy megtartották a rendet vagy éppen ténylegesen elhárítottak egy terroristaakciót.

terrorizmus elhárítás München biztonságpolitika óóó Európa német hírszerzés

Az ugye mindenkinek megvan, hogy a valódi, időben észlelt és csírájában elfojtott fenyegetésekről egyik állam sem ad ki információt, néha derül ki valami piti dolog. Laikus számára úgy tűnhet, mintha érzéketlen lennék vagy elbagatellizálnám a problémát, holott csak próbálok objektív lenni, ha azt írom, hogy a terrorizmus azért is működik nagyon kis hatékonysággal ahhoz képest, ahogyan működhetne, mert a terroristák többsége egyszerűen reménytelenül hülye.

Hogy más ne mondjak, Richard Reid, aki a cipőjébe rejtett bombával akarta felrobbantani az egyik gépet még évekkel ezelőtt, annyira hülye volt, hogy elkezdett babrálni vele az ülőhelyén, mire a személyzet megfékezte, holott ha a mosdóban robbantott volna, azt nem lehetett volna megfékezni. És milyen hatást ért el vele? Azt, hogy emberek millióinak kell totál fölöslegesen levennie a cipőjét, amikor a reptéren becheckol, annak ellenére, hogy tisztában vannak vele a szakértők, hogy akadnak még kiszűrhetetlen módszerek bőven.

Hülye terroristákról külön blogot lehetne írni, de egy egészen friss eset lett hirtelen a kedvencem: a huszonéves Mohammed Rehman és felesége Sana Ahmed Khan életfogytiglant kapott egy londoni bíróságon nemrég, mivel júliús 7-én robbantani akartak a 2005-ös robbantás tízéves évfordulóján. A nagy tett minden előkészülete valóságos gyöngyszem: a pofa eBayen vásárolt mindent a robbanószerkezethez, amit a saját címére postáztak, ahogy a nagy mennyiségű vegyszert szintén a saját lakásukban tárolták, a saját kerjükben próbarobbantásokat végeztek, amit hallhattak nem kevesen, de ami az abszolút csúcs, hogy a fószer azt hitte, hogy amit a Twitteren kiír, csak a követői látják. Ezért ott posztolgatott a terrorakció részleteiről és kért javaslatot azzal kapcsolatban, hogy metróban, áruházban vagy egyéb helyen robbantsanak! És igen, kitaláltad, a kis számú, terroristaakció megfékezésével kapcsolatos eset alapján ilyen kaliberű arcok hozzák a totális parát egész Európára!

Egyébként nem lennék meglepve, ha jönne valami félőrült jogvédő szervezet, amelyik betámadná Nagy-Britanniát amiatt, hogy valójában nem is terroristák ők, mert nem is robbantottak, az eszelős mennyiségű vegyszer nem bizonyítja közvetlenül, hogy fel is használták volna, a brit nyomozó hatóságok pedig megsértették a csávó magánszférához fűződő jogait azzal, hogy nem értesítették, hogy amúgy olvassák a Twitter-csatornáját, ahova amúgy minden teljesen publikusan ment ki.

Na és mi a helyzet a sikeres terroristaakciókkal? Többek közt az, hogy annyira kevés történik belőlük, hogy a meghatározó vélemények is megoszlanak arról, hogy high-tech módszerekkel egyáltalán lehet-e olyan közös jellemzőket felfedezni bennük, aminek ismeretében a jövőben meg lehetne fékezni ezeket. A sikeres terroristaakciókkal kapcsolatban ugyanis inkább csak olyan általánosságok mondhatók el, mint például az, hogy történetesen az elkövetőknek nagyobb szerencséje volt, mint az elhárításnak. Idevágó, hogy jobbnál jobb összefoglaló művek foglalkoznak azzal, hogy csupán social webes forrásból, open-source intelligence-alapon hogyan azonosíthatók a terroristák.


Nos, amiatt, hogy sikerül félelmet kelteniük a terroristáknak, nem hibáztatható a lakosság, nem hibáztatható a média, hiszen az csak teszi a dolgát, a politikusok már legalább részben hibáztathatóak, azt meg adja az ég, hogy az elhárításnak sikerüljön minél érthetőbb képet adnia számukra a valós helyzetről, aztán a politikus ennek tudatában fog eljárni és nyilatkozni. Hatalmas különbség ország és ország közt az, hogy egyes országok politikusai ebből szinte csak politikai tőkét akarnak kovácsolni, míg más államokban kevésbé, de ez valamilyen mértékben minden országban jelen van. És akkor ott vannak a kedves maszkos romantikus civil bohócaink, akik egyenesen az ISIS-nek akarnak nekimenni. Hogy ez miért baj, arról már írtam itt is.  

A professzionális bűnözés és a terrorizmus kevésbé látható magjának azért van néhány eszköze, mondjuk erős IT infrastruktúra, erőforrás és értelem, a másik oldalnak ugyanezekkel az eszközökkel lenne egyáltalán esélye fellépni ellenük. Viszont ez a három az, ami a Guy Fawkes maszkos anarchista beütésű hülyegyerekeknek nincs. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne tudnának kárt okozni, minimális utánajárással, a nullánál nem sokkal több informatikai tudással bárki tud kevésbé védett szervereket ideig-óráig megbénítani vagy éppenséggel megpróbálhat egymilliárd emailt küldeni egy adott postafiókra. Ami viszont már irritáló, hogy a  „hőstetteikkel” semmit mást nem érnek el, csak a médiacirkuszt fokozzák, azaz a terroristák malmára hajtják a vizet és ez a lényeg. Ugyan lehetett olvasni róla, hogy az Anon elvben hasznos információkat szolgáltatott rendvédelmi szerveknek terroristákról, kicsit jobban utánanézve vagy arról volt szó, hogy vak tyúk is talál szeget vagy arról, hogy amilyen információt szolgáltattak, arról már alighanem tudott a hírszerzés is, csak éppen nem mondták. Ami ugyan éppenséggel lehet legenda is, de simán kinézem belőlük, hogy annyira benéztek egyszer valamit, hogy elkezdtek támadni több platformon egy terrorizmussal foglalkozó kutatót, mert azt hitték, hogy terrorista.

Ami a tegnapi esetet illeti, senki sem értékeli kudarcként, hogy lyukra futott a hírszerzés, viszont rögtön hősök lettek volna, ha találnak valami hülyét, aki rosszkor van rossz helyen, mondjuk saját készítésű petárdákkal és igen, az jobban megmaradna az tömegek emlékezetében, hogy sikerült elcsípni valakit, akinél tényleg jóadag robbanószer volt, mint az, ha később közlik, hogy tényleg sikerült, csak éppenséggel semmilyen kockázatot nem jelentett az egész. Ha úgy tetszik, a tegnapi Müncheni terrortámadás sikeres volt azon a színtéren, amilyen színtéren a terroristák dolgoznak, azaz a tömegtájékoztatásban. Az ilyen pánikkeltés az USA-ban már nem menne, mert egyszerűen kikoptak azok a mechanizmusok, amiket a megfélemlített tömeg és megfélemlített politikusok gerjesztenek.